Magyar Polgár, 1872. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)
1872-11-21 / 267. szám
* SD CD CD CD CO ISI 6*3 SU SU SD CD SD ISI JD' SD' SU CD' SU' CO SD SD SD CD CD CD CO SD ii KOLOZSVÁR, NOV. 20.1872. Egy botrány a képviselőházban. Pest, NOV. 18. 1872. Kedves barátom ! A mai országos ülés a legszelídebben kezdődött; úgyszólván, még tárgyam sem volt, a hivatalos jelentéseken kivül. Ennek daczára a legviharosabbá nőtte ki magát ifjú par■lamenti életünkben. Az igazságügyminiszer Csernátonynak egy interpellátiójára felelt, melyet ez Battagliarini királyi táblai biró német referádái ellenében intézett hozzá. A válasz elég higgadt és elég kielégítő volt; előadta a Horvátországgal az iránt folytatott, tárgyalások történetét; az azt követett megállapodásokat, melyek Magyarországot és Fiumét illetőleg, elég kedvezően oldottak meg. A felelet lényegével Csernátony is megelégedve látszott lenni, de a törvénysértést constatálta és kikelt a kormány ellen, mint a mely a germanisatiót fölburjánozni engedi. Fejtegetéseikülönben többnyire talpraesettek, végre egy öszszevonással végződtek, melyben a jelen kormány létjogát teszi kérdésbe. Politikai létjoga — úgymond — nincs, mert hiszen a nemzet épen nemzeti léte megóvására adta föl azok egy részét; culturális létjoga újra nincs, mert nem akarja a vallásszabadságot, a polgári házasságot; nemzetiségi létjoga sincs, mert nem emeli a nemzet suprematiáját, és kérdésbe teszi: minő létjoga van hát ? Mert az — úgymond — , hogy önök ministerkedjenek, házakat építsenek, míg a nemzet nyakig sülyed az adósságokba, — nem lehet az önök létjoga a nemzet előtt! Erre nagy zaj keletkezett „rendre!" kiáltások, mire az elnök, Perczel — nagy ügyetlenséggel— Csernátonyt magyarázatra szólította. Csernátony Lónyayra mutatva és őt megnevezve, kérdé: nem igaz-e, hogy mint minister, palotákat épített és uradalmakat vásárolt ? Ezt — úgymond — ő nem tartja megengedhetőnek ; egyes gazdagodhatik, de a minister nem, midőn a nemzet adósodik. Erre még nagyobb jen az ingerültség; Lónyay azonnal felállott, de Pauler egy mérsékelt válaszszal megelőzte, mire a ház szavazott, s a miniszer intézkedését helybenhagyta. Csak ezután kelt föl Lónyay, hogy szavaival éljünk: „a háznak komoly intést adjon“ a hasonló modorra nézve, mely szerinte — s szerintünk is — a parlament tekintélyét koczkáztatja; csak hogy — fájdalom — a miniszer is ép úgy túlment a határon, midőn Csernátonyt feleletére nem méltónak és megvetendőnek nyilatkoztatta. Csernátony válasza, természetesen, még élesebb volt. — Somsichot szólította föl, mondjon ítéletet: ha illik-e a miniszerelnök felelete tisztességes emberhez? Somsich a házra utalt.... Ghyczy a tárgy befejezését sürgette, a míg Perczel, kinek ügyetlen engedékenysége vitte a vitát ily kellemetlen térre, a gyűlést berekeszté. Véleményemet — azt hiszem — már e dolgok összeállításáva il elmondom. Csernátonyt heve oly térre ragadta, melyben nem okadatolható gyanúsítás színét ölte fel, s a parlamenti illemet megsértette. De Lónyai is minden egyéb volt, csak nem méltóságos. ő, midőn inteni akart, a megsértettet nem tudta háttérbe szorítani, s parlamenti illem tekintetében túlment Csernátonyn. Csak azt nem tudjuk már most, ha ily jelenet után, minden igazságszolgáltatás nélkül, lehet-e a miniszerelnöki széken megmaradni, vagy nem ? Így a dolog semmi esetre nem maradhat óhajtanunk kell mindnyájunk érdekében ! P. Szathmári Károly hatósága ellen felsőbb fórumhoz merészkedett folyamodni, 24 napi fogságra fogja ítélni, azon ürügy alatt, mert a falusi elöljáróság által neki elküldött hullói ítéletet azonnal el nem olvasta és rögtön vissza nem adta. Eddig megy a közigazgatásnak hallatlan erőszakoskodása, s most kezdődik a törvényszékek törvénytiprása, mert Gergely Lajos (alkalmasint titkos biztatásra) most Dimény ellen pert kezdett a járásbíróságnál, s ott, bár egész Farkaslaka megjelent, hogy Diményt, mint valódi tulajdonost bizonyításával támogassa, a törvényszék (a járásbiró úr két oldali rokona, Gergely Lajosnak) a nélkül, hogy Diménynek egyetlen tanúját kihalgatta volna, azon hamis ürügy alatt, hogy Dimény maga beismerte Gergely Lajos birtoklását (mit, ha megtörtént volna is, a mi nem történt, későbbi intézkedése megsemmisitné) a birtokot Gergely Lajosnak ítélte oda, s Diménynek a saját jószágából való kitakarodást elrendelte. Dimény ezen kozákhetmani ítéletet fellebbezte ugyan de Gergely Lajos és a duiló ur folytonos fenyegetése és megtámadásai közepette oly toma életet folytat, mint a kit valamely vad emberevő kaffer törzs közé sodort bal végzete; s félni lehet, hogy a folytonosan zaklatott, fegyveres megtámadásoknak kitett, hajtott korú öreg ur a perfolyama alatt elpusztul, s akkor az iskolák, melyeknek javai nagy részét hagyományozza, elesnek a jótékonyság áldásától. Ebből látható, hogy itt Udvarhelyszéken csak addig vagyunk sajátunk birtokosai, illig valamely kék nadrágos hullónak, vagy valamely görbenyakú törvénybírónak tetszik abban minket meghagyni. Azt hiszem, hogy ezen egy eset is eléggé jellemzi a mi közigazgatási és igazságszolgáltatási viszonyaink gyászos voltát. Társadalmi állapotunk, mint az előbbieknek sok tekintetben kifolyása, az ha lehetséges még sülyedtebb, mert székünk értelmisége és birtokossága, ily parazit hivatalnok-piaczákkal öndegredatio nélkül érintkezni nem tudván, inkább lemond a társas élet minden örömeiről, visszavonul házi tűzhelyének szentélyébe épp úgy mint az absolutismus korszakában ; a kikerült és a megvettetés magányára kárhoztatott hivatalnoki kar pedig folytonos tivornya, kártya és tobbzodás között vigasztalja magát, s igen gyakori azon botránkoztató eset hogy Udvarhelyszék legelső rangú hivatalnokait holtrészegen találják a kora reggel felkelő Udvarhelyiek a város kövezetén heverni. Valóságos politikai Sodoma és Gomora ez, s nem csoda ha azokat kik idáig tudtak sülyedni, kik nem igazgatói hanem zsarnokai a népnek; mindenki mint a bibliai kórusokat kerüli és megveti; az ezerféleképpen gyötrött nép pedig dühvel tűr, s valójában, ha a kormány nem fog ezen törvénytelenül létre jött, s magát a legdurvább erőszakkal fenntartó, teljesen képtelen tisztikar letétele által Udvarhelyszék népének uj tisztikar választására jogos alkalmat nyújtani, akkor a nép elkeseredésének komoly következményeitől lehet tartani. Budvaralyi Szatrapasság udvargyszéken. VI. (Vége.) Örmény látva, hogy jósága kincseit hálátlanra pazarolta, s különben mint magtalan, egész jószága felett határtalan, és megszorítás nélküli rendelkezési joggal bírván, jószágát jótékony czélra, nevezetesen az oly áldásosan ható nevelésügyre kezdette adományozni. Gergely Lajos ekkor megbánta, hogy az ingyenjószágból oly könnyű szerrel kikopott, s jelen év odt. 16-án felbérelt emberekkel rontott Dimény házára, s iszonyú fenyegetések között követese, hogy 24 óra alatt kitakarodjék, mert különben erőszakkal fogja kidobatni. Dimény az ököljog ily durva önkénye ellen az igazgató ír lybiróhoz folyamodott védelemért, ez a falusi eáros goz rendelkezett a közcsend, rend, személy és vagyonbiztonság fentartása iránt; ezen rendelet. jran dulló M«,„. jo2sethra (ki k5z. becsüleg mondva még hajdú „ lehetne kapafilfe tekintetében) küldetett, ki a helyett, hogy a rendelet értelmében intézkedett volna, kiszállott, nyomozást vitt végbe, s bár az egész falu Diményt vallotta jogos tulajdonosnak, azt ítélte (egy hulló szél még nállunk, hogy Dimény takarodjék ki saját jószágából. Diményt az ügyet fellebbezte, a hulló pedig azzal fenyegetőzik, hogy Dimény, mert minden ! Egy felirat az ipar érdekében. (vonatkozás i»tt a ,,M. Polgár“ 264-ik «lámában megjelent közleményre). Mélyen tisztelt képviselőház ! A jelen év a hazai iparra nézve uj korszakot nyitott meg. A magyar törvényhozás bölcsessége végleg és teljesen meghonosította hazánkban az iparszabadságot. Hogy ezen kor követelte intézkedést a hazai iparosok nagy része idegenkedéssel fogadta, oly tény mely a mélyen tisztelt képviselőház előtt nem ismeretlen És e tényen nem is lehet csodálkozni. Mindenütt az egész világon, ahol az iparszabadság a régi székszerűségen felülkerekedett, az átmeneti nehézségek leküzdéséig ugyan hasonló jelenség mutatkozott. De van e jelenségnek természetes oka is. Tagadhatlan az, hogy az iparszabadság, ott hol a kézműves osztály a korszerű haladástól el van zárva, ez osztálynak fokonkénti sülyedését és enyészetét vonja maga után. Az ipartörvény létesítésekor a magyar iparos osztály is ösztönszerűleg érezte ezt, innen eredt, hogy a folyó évi február 25—26-ik napjain tartott országos iparos gyűlésen a régi székszerűségeknek még több igen határozott szószólója akadt. Az illetők ugyanis az eddigi tapasztalatok nyomán csak egy eshetőséget ismertek az iparszabadsággal kapcsolatban, a kisebb iparosoknak elnyomatását. Azonban az említett iparosgyűlésen, mely az országos iparosszövetség létrejövetelét eredményezte, a haladás barátainak sikerült az eszmemozgalomnak egészen más irányt adni, sikerült az iparszabadságra vonatkozólag egy másik eshetőséget is feltárni mely nem romlást , hanem újabb lendületet igér a hazai iparnak; sikerült az érdeklettekkel megértetni, hogy a kézművesek csak akkor vannak az iparszabadság mellett pusztulásra kárhoztatva, ha a korszerű haladástól el vannak zárva, s hogy miután a szabadságnak az ipar terén is útját állani nem lehet, a törekvéseknek nem az elavult ezédszerűségnek viszszahozatalára, hanem arra kell irányulni, hogy mindazon eszközöket megszerezzük s mindazon intézményeket életbeléptessük, melyek által az iparosok a korszerű haladás áramlatába belejussanak, s melyekkel magukat a szabad versenyre képessé tehessék. Ez értelemben bátrak voltunk annak idejében kérvényt intézni a mélyen tisztelt képviselőházhoz — előadván a hazai iparos osztály kívánalmait. E kívánalmak között első helyen áll az iparos szakismeretek terjesztése. . . „Gondoskodni — így szólt a kérvény — kellő számú és korszerűen felszerelt ipartanodáknak és az iparos szakismeretek terjesztésére czélzó egyéb intézeteknek halaszthatlan felállítása és ugyane czélra irányult korszerű intézményeknek meghonosítása által arról, hogy a hazai iparos osztály tagjai mindazon ismereteket megszerezhessék, melyek őket a küzdelmes versenyre képessé tegyék . Az itt czélzott intézetek közt mindenesetre a legfontosabb és legsürgösb egy országos ipar- é s m a m u z c u m, a minő ma már minden művelődni és haladni vágyó országban fenáll, s mely nálunk kétszerte szükségesebb mint bárhol és pedig főleg két okból; először azért, mert iparosaink nagy része igen korlátolt viszonyok közt nevekedvén fel s ezért csekély elméleti ismeretekkel bírván elméleti uton, például a szakirodalmi művekből, vagy folyóiratokból nem igen képesek megismerkedni az újabb vívmányokkal és javításokkal, hanem e tekintetben egészen a közvetlen látásra és szemlélésre vannak utalva, másodszor azért, mert hazánk iparosai legnagyobb részt még a kézműves osztályhoz tartoznak, márpedig a kézmű köztudomás szerint csak a művészeti elemek felvétele által biztosíthatja fenmaradását, sőt fejlődését, a gyárszerű termeléssel szemben, s a tett tapasztalatok szerint az iparmúzeumoknak rendkívüli befolyásuk van épen az iparnak nemesbítésére. Épen azért mivel az iparmúzeum eme felette égető szükségességéről meg vagyunk győződve, s mivel az iparmúzeum mielőbbi létesítésében és az egész országra kiható működésében iparunk életre való fejlődésének egyik legfontosabb tényezőjét látjuk, nagy örömmel vettük a földmívelés ipar és kereskedelmi miniszter úrnak abbeli célzatát, miszerint a bécsi világkiállítás alkalmával nagyobb mennyiségű iparmúzeumi tárgyak vásároltassanak s e végett 50.000 frtnyi összeg vétessék fel a jövő évi költségvetésbe. De ép oly lehangoló fájdalmas érzéssel tapasztaltuk és tapasztalták bizonyára az összes hazai iparosok, sőt mindazok, kik a hazai ipar fejlődését óhajtják, hogy az érintett összeg megszavazása és ezáltal az iparm muzeum mielőbbi létrejövetele veszélyeztetve van, amennyiben a 1. pénzügyi bizottság az összeg törlését hozta javaslatba. Ha e javaslat érvényesülne, ha a mélyen tisztelt képviselőház indíttatva érezné magát az iparmúzeumra előirányzott csekély összeget törölni, ez egy oly politikának volna nyilatkozata, mely az iparos körökben méltó elkeseredést szülne országszerte, amennyiben az iparosok e tényből azt vélnék kiolvashatni, hogy a magyar törvényhozás, a hazai ipar érdekeit nem méltatja ügyelmére, sőt midőn az életbeléptetett iparszabadság szükségszerű előfeltételeit teljesíteni kell, azok elől kitér, még akkor is, midőn évtizedeken át vissza nem térő kedvező alkalom mutatkozik egy jelentékeny lépést tehetni a hazai ipar előmozdítása érdekében. Miután meg vagyunk győződve, hogy a mélyen tisztelt képviselőház melegen óhajtja iparunk gyors előmenetelét és az ipartörvénybe letett szabad iparnak üdvös hatású érvényesülését, azon kérelemmel járulunk a mélyen tisztelt képviselőház miszerint a földművelés, ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésében iparmúzeumi tárgyak vásárlására előirányzott 50.000 forintnyi összeget megszavazni kegyeskedjék. Kik egyébiránt maradunk a legmélyebb tisztelettel. A mi tisztelt képviselőház alázatos szolgái az országos magyar iparos-szövetség központi bizottsága: Modrony Somn mk, Ráth Károly ma, titkár, elnekzetiségek is elismernék a közjogi alapot ? (captatio benevolentiae, Rov. vez ) — Arra térve, hogy a királyföld rendezését ezérzó törvényjavaslat, mely hihetőleg még az idén az országgyűlés elé fog terjesztetni, már készen van a belügyminister tárczájában, kérdi a nevezett lap: vájjon a szász nemzetiségű országgyűlési követeket meghallgatták-e ez ügyben, vájjon a miniszeri tervezet az ő közreműködésük, vagy legalább meghallgattatásuk után jött-e létre? E kérdésekre választ nem adhatván, legalább azt teszik a „Lieb. Bl.“, hogy intik az említett képviselőket, hogy a munkálattal szemben állást foglaljanak, s itt szabadságot vesz magának a nemzetjebeli képviselőknek a következő leckét tartani: „Önként értetődik, hogy a medgyesi programúi azon alap, melyre kell állniok, ha a kérdéshez hozzá szólni akarnak, s az ott meghatározott pontozatokat kell iránytűül elfogadniok.“ (Ha úgy mennének a dolgok, irén ,, „Lieb. Bl.“ akarják, akkor visszatérnénk a scandatarius diaetai követek, a kir. és rk. korába, véletlenül a szász nemzetiségű képviselők nem miy. szászok, hanem mint magyar népképviselők szerepelnek az országgyűlésen ; nem élünk már a kötelező követi utasítások korában. Kov. vez.) — Különben a „Lieb Bl.“ is — és igen helyesen -azt tartják, amit a „Wochbl.“, hogy t. i. nagyon is itt az ideje, mikép a királyföldön a provisoriumnak már egyszer vége vettessék, s hogy huzamos időre rendezett állapotok teremtessenek; a „Lieb. Bl.“ több izben utaltak már a királyfökl törvényhatósági és közigazgatási helyzetének ziláltságára és félszegségére. A „Lieb. Bl“ egyáltalán nem látják a dolgokat feketébb színben, mint ahogy azok vannak, s egyáltalán különbséget a fundus regius jelen időbeli közigazgatási és képviseltetési állapotra és a pár évvel ezelőtti közt, midőn a szászoknak más volt az ispánja (akinek kormányzását a „Wochbl.“ jobban szívelhető, mint a mostaniét, ki nem húz folyton ujjat a magyar kormányyal Rov. vez.) nem lát Egy hajszálnyival sem folynak most roszabbul a közigazgatási ügyek, mint folytak akkor; s „ázsiai állapotok“ egyedül a régi idők tisztelőjének (s ezek közé tartozik a „Wochbl.“) túlcsigázott képzeletében léteznek. Abban különbözik a „Wochbl.“ felfogása a „Sieb. Bl.“, hogy míg mindkettő óhajtja jelenben a provisorium megszűnését, addig a „Sieb. Bl.“ ez óhaját régi időkben is hangoztatta; de azért a szabad kéz ördögét nem festegeté anynyiszor a falra, mint a „Wochbl.“, és azért, mert nem tartott tőle. — A szász nemzetiségű képviselőktől elvárják a „Lieb. Bl.“, hogy a királyföld rendezésével foglalkozó minister munkálat tárgyalásánál, mint egy ember fognak phalanxban állani, s remélik, hogy az egész magyar birodalomra nézve érvényes törvényhatósági törvény tárgyalásánál a királyföld részére külön helyzetet bizonyára nem teremtettek volna, ha nem lett volna szándékuk lakói jogosult kívánalmainak eleget tenni. Végül előre látják a „Lieb. ”s hogy az öszszeülendő királyföldi egyetemen a szász törvényhatóságok rendezésének kérdése is magyar hullámokat fog vetni. _______________________ Szász lapok szemléje. __ A „Lieb. Bl.“ okt. 30-iki számában „a nemsokára egybegyülendő nemzeti gyülésezés“ alkalmából egy 2-ik vezérczikket hoz, melynek mindjárt elején inti az erdélyrészi magyar sajtót, hogy azon hangulat, mely a szász nemzeti egyetemmel foglalkozó czikkeken elvonul, a szász állapotokat tárgyilagosan vizsgáló ítélőszék előtt meg nem állhat, s egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a tisztán szász köröket csak félig-meddig is kielégítse. A „Lieb. Bl “ ez alatt ama gunyoros modort értik, melyet a magyar lapok némelyike használ, mihelyt szász állapotokról van szó, mely modor csak árthat, főleg akkor, ha takarója a szász állapotok nemismerésének. Ugyanaz alkalommal kötelességüknek tartják a „Sieb. Bl.“ a „Kelet“ olyan állításait, mikkel az a szászok illegalitását szándékszik bebizonyitni, megcáfolni. Ilyen állítása lenne a „Sieb. Bl.“ szerint a „Keletinek az, hogy a medgyesi progrumban foglaltató ama nyilatkozat, mikép a szászok az államjogi helyzetet tökéletesen elfogadják, értékkel nem bir. Feleletül erre kérdik a „Lieb. Bl.“ : nem volna-e szerencsésnek mondható az ország, s a kormány helyzete, ha úgy, miként a szászok, a többi nem Román lapszemle. (…) A Gazeta Transilvaniei „Iskolai ügyek“ czim alatt az 1868-iki évben hozott iskolai törvénynyel szemben, különösen a románokra nézve hasznosnak, életbevágónak tartja és hiszi a felekezeti iskolák fenntartását. Azért czikkíróra nézve oly kedvező hatást semmi sem gyakorolt mai napság, mint azon körülmény, hogy a román püspökök a felekezeti iskolák fenntartását és pártolását kimondották. „Az iskolák, fenntartói az eklesiáknak. Akkor, midőn isten püspöknek választott ki és felvigyázatod alá bízott egy vagy több eclesiát, egyúttal rád ruházta az iskolák igazgatását is.“ S ez czikkíró szerint igy is van Ebből indult ki a német cultus minister, midőn 1858-ban 3193 sz. a. az iskolák független igazgatását a káptalanokra bízta. Elismerte tehát a fennemlített igazságot. A Gazeta a felekezeti iskolák fenntartásában a nyelv fenntartását látja, a nyelv használata pedig egy népre nézve nagy befolyással van. A felekezeti román iskolák megváltoztatásával a román keblek idővel hidegülni fognak az anyanyelv iránt, mi által maga a nemzetiség is nagymérte van veszélyeztetve, — az említett törvényczikknek 16. szerint más czélja, ennél nem is lehetett Példákat hoz fel e lap, hogy Orláton, szegen s több községekben, hol az iskolák elveszték felekezeti színezetüket ez előtti időkben,a i° mán nyelv iránti szeretet hidegült, egy szóval a nemzetiségre nézve károk keletkeztek. E lap nagy megelégedéssel fogadta Bakcsy Ferencznek a ,,Hou”-ban megjelent czikkét, mnt’g a királyföld rendezését tárgyalta és azt egész terjedelemben közölte is Ugyanazt tette a Telegraf Roman is. Ebből láthatják a románok, hogy a magyar ellenzék nem csak igér, de tesz jó a román speciális érdekekért s ott hol a románok mélánytalanságat szenvednek, a méltányosság mellett ellenzékünk a románokkal együtt küzdeni fog, és akar is küzdeni. Az Albina nagy örömmel vette Thiers saját kezűleg irt és I. Károly Románia fejedelméhez intézett iratát, melyben a köztársaság elnöke Ro-