Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-07-15 / 160. szám
VIL toljam. 161 szám. r ,i'i POLITIKAI NAPI LAP. Egész évre Félévre . Egy negyedre Egy hónapra SZERKESZTŐSÉGI IRODA: ^ A lyceumi nyomdában. Kiadó InVitál: A lyceami nyomda „központi Irodájáéban, főtér, grifj Teleki Domokos-ház. Új hirdetési DIJAK 2- or ha,aboott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél kedvezmények. _^ Kolozsvárit, szerda julius 16. 1878 # NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 kr. Reklamok, hirfüsérbe soronként 1 ft. KOLOZSVÁR, JULIUS 15. 1873 Ha úgy tetszik legyenek hát „nagyságosnak ! ”. ígéretem szerint folytatom bonczolgatágát ama nyilatkozatnak, mely hovatovább mind nagyobb curiosumként tűnik fel a közvélemény előtt. Visszautasítják „nagyságtok azon állításomat, mintha feltűnő cinismussal követelték volna bárkitől is „az őket megillető nagyságos“ czímet, vagy csak fel iS Világosították volna. . . . . Sajnálom (éppen az egyetem érdekében), hogy provokálva vagyok személyes térre is átvinni e kényes ügyet, azonban sokszor a tárgyat nem lehet elválasztani az ügytől, s nekem, ha állítottam valamit, vagy bizonyítanom kell, vagy azzal vádolhatnának .nagyságtok“, hogy olyan mendemondákra építettem felszólalásomat, melyek a legkissebb elfogadható alapot is nélkülözik. Lássunk tehát csak néhány jellemző tényt, melyeket meg vagyok győződve azon „nagyságos” egyetemi tanár urak, kikkel megtörtént, nem fogják elvitatni. Martin Lajos ő nagysága az egyetemnek egyik tisztviselőjét, ki elmulasztá neki a nagyságos czimet megadni, szobájából csaknem kintasitá, s ki sem akará addig hallgatni, mig a hivatalnok botlását helyre nem hozá. Dr Török Aurél ő nagysága, midőn tapasztalta, hogy az egyetem egyik tisztviselője (L. ur) elkerüli vele szemben a nagyságos czimet, rendre utasítá, kijelentve, hogy csak szólítsa az őt jogosan megillető nagyságos czimmel. Mióta e vita foly, alkalmam volt I .nagyságos“ Török Aurél urat e lapok kiadóhivatalában tisztelhetni, s ott tanúja voltam, midőn a „M. Polgár“ szerkesztője éppen őnagyságának“ felemlítő azon „állítólagos“ hírt, melyet Dr Török Aurel ” nagysága becsülendő őszinteséggel vallott be, kijelentve, hogy ... egyetem tisztviselőitől jogosan követelheti az őt megillető hivatalos czimet. Köztudat Dr Kanicz Ágost ő nagyságának is azon buzgósága, melylyel e czimnek érvényt akar szerezni, sőt buzgósága odáig megy, hogy tanártársait is nagyságolja, — bizonyosan nem azért, hogy azok vele szemben elfeledjék e „miveltségi” kérdést. A sok közül felhozott enéhány példa is elegendő lesz talán annak a bebizonyítására, hogy nincs elfogadható ok visszautasítani azon állításomat, hogy cinizmussal követelik a czímzést. Felsorolhatnék még egy csomó érdekes episodot, de nem akarom nyilvánosan megrabolni a „Cholera cseppek“ czimű rovatomat. De a czirakérdésről „fel sem világosítottak senkit sem.“ Dr Ajtai Sándor ő nagyságától, éppen azon alkalommal, midőn a nyilatkozat közlése ügyében nagyságos Dr Plosz Sándor úrral szives volt látogatásával megtisztelni e lapok szerkesztőjét, hallottam elbeszélni, hogy az egyetemi ifjúság báli meghívóját kénytelen volt visszautasítani a helytelen czimezés miatt, s felvilágosítá az érdekletteket, hogy olyan czimzésben, melyen „Tis Ajtai Sándor ur“ áll, magára nem ismerhet, mert „Tis Ajtai Sándor ur“ lehet egy suszter is, holott ő egyetemi tanár, s igy joggal megvárhatja competens czimét. Felemlíthetném itt amaz ismeretes indítványt is, melyet az egyetemi tanács jegyzőkönyvébe felvétetett ő nagysága, s melynek következtében határoztatott el, milyen czimeket használjanak ; de nem vitatom tovább e tárgyat, nehogy akaratom ellenére is érzékenyyé tegyek olyan férfiakat, kiket az egyetem kitűnő és hasznos tagjainak ismerek el, s kiket sérteni legtávolabbról sincsen szándékomban. Ha nem provokáltatom, hallgatok, így azonban (valóban nem örömest) az elmondottakat szükségesnek találtam felsorolni. Logóját a Zsófia mecsetre! A nép üdvözölni fogja a távolból, a Beiram ünnep lángjai mellett!“ E szavaknál egy tiszt el akart sietni, a parancsot teljesítendő , azonban az oldalvást ülő Mustapha, ki előbb gyönyörrel, majd nyugtalanul nézte e különös játékot, útját akarta állani. „Haggi Mohammed! — dörgé azad-inter.'m szultán, — tedd, mit mondtam!“ Az aga meghajtotta magát s kirohant. Mehallé folytatá: „Az imámok menjenek a mecsetekbe, s imádkozzanak az új szultánért! Cadiliskier, megnyitottad-e Scutariban Mustapha számára a sírt?“__A szultán megkísértette mosolyogni. — „Kincstárnok“ — folytatá Mehallé — oszd szét a volt szultán megtakarított vagyonát Stambul szegényei között!“ „Elég, bohócz!“ kiáltá Mustapha ingerült hangon, látva, mily készségessen engedelmeskednek szolgái e különös rendeleteknek. „Még parancsolok, — felelt Mehallé nyugodt hangon, — még nincsen nyolcz óra. Oly türelmetlen vagy-e megtudni a sorsot mi reád vár ?“ — Az udvaron ezek roppant zavarban voltak, nem tudták mire magyarázzák e jelenetet. Rettegve tekintettek a bátor ifjúra, s a bostangi roppantul bámult, hogy ura reszket e gézengúz szemfényvesztő előtt. „Mustapha, — folytatá a hatalom jelvényeivel díszített Mehallé, — kész vagyok tudatni veled halálod óráját, az esti csillag már feljött. Mufti, lépj előle Az ulemák főnöke előlépett. „Je, ki naponta olvasod prófétánk könyvét, s ezt a népnek magyarázod, mond, mivel büntetendő a fösvénység és uzsora, ittaskodás és gyilkosság, hűtlenség és kegyetlenség!“ A mufti lassú, komoly hangon felelt: „A korán értelmében, e bűnök mindenike halállal büntetendő.“ „Hallod Mustapha ? A próféta az, ki téged elitél!“ — Ezt mondva, intett a némáknak. Mustapha megkísértette a divánhoz rohanni, de a rabszolgák, kik megtanulták a Medallén levő hatalom-jelvényeket tisztelni, megragadták s a végzetes zsinórt nyakára vetették. A nyilatkozatnak van egy érdekes passusa, mely azt tanácsolja, hogy leghelyesebb valakit állása, vagy rangjából levont czimmel szólítani meg, például „orvos“, „tanár“, „kir. tanácsos“ stb., amint ez a miveit nyugaton dívik!!— de nem találjuk ezt sem minden körülmények között czélszerűnek, különösen ott, „hol azt tapasztaljuk, hogy az egyetemi tanár szándékosan kicsinylőleg czimeztetik; hol azt tapasztaljuk, hogy az ismeretlenül jó kabátja miatt nagyságosnak czimzett, midőn magát mint egyetemi tanár praesentálja, a sociális állás és czimlétra legalsóbb fokára degredáltatik — ott talán a tudomány érdekében is áll a czimezést fentartani.“ Tehát nálunk Kolozsvárt a tudomány érdekében áll e czimzést fenntartani ! Valóban érzem, hogy erre nekem nagyon bajos felelnem, mert félek, hogy elfogult leszek szemben ezzel a miveletlen tudatlan közönségünkkel, mely akkor, midőn nagyságtok Kolozsvárra jöttek, valóságos tüntetéssel fogadta az akkor még tekintetesnek vélt tanár urakat, félek, hogy elfogulttá tesz azon város iránti szeretetem, melynek képviselete ezreket sietett áldozni a hazának ezen egyik oltárán, mely mellé a kormány nagyságtokat hivta meg, hogy felgyújtsák az örök lángot, a tudomány és ismeretek örök szövétnekét. Jól emlékezem ez ünnepélyes szép napokra én is. Kolozsvár polgárai nagyságtokat nem „jó kabátok“-ért fogadták a legmelegebb magyar vendégszeretettel, nem keresték czímeiket, hanem keresték a férfiakat, az embereket, kik a tanszabadság minden reform apparátusaival lépjenek fel cathetrákra, hogy a legszabadelvűbb irányban neveljék az egyetem polgárait. „Nagyságtok“ elégedetlenek társadalmi korhadt állapotainkkal. Bizony itt sok a tenni való, ez tagadhatatlan, de a czim- és rangkórság cultiválásánál nem kezdjük meg sem a dolgot. Nálunk erre absolute nincsen szükségünk. Ha „nagyságtok“-nak czim kell, imiórád elérkezett ! Én Soliman fia vagyok, ki tizenöt évvel ezelőtt ugyane helyen hullott el, kiadva lelkét a kardod által vert sebekben ! Te családom minden tagjának fejét megszámláltad, de urad fiát, egy rabszolganő gyermekével cseréled fel. Én vagyok az esti csillag: én vagyok Amurath szultán! “ Míg így szólt, a fiatal herczeg egy lépést tett előre. Magas homloka, arczvonásai, hangja s magatartása, személye méltósága, mind mély benyomást tettek a gyülekezetre. Egy pillanat múlva felhangzott a kiáltás: „Éljen Amurath !“ s ugyane pillanatban Mustapha teste élettelenül hullott a a márványpadozatra. Az óra nyolcat ütött. Mielőtt a mutató még egyszer bejárta volna az óralapot, a szambuli nép közé roppant összegek szorattak, az államhivatalnokok feleskettettek s a proklamátió: „ő fensége fenséges urunk és parancsolónk, Abdul Aziz Amurath szultán trónra lépett!“ hangosan kihirdettetett a nyilvános kikiáltó által a Zsófia-mecsetről, ajánlhatok egyet jó lelkiismeretie: szerezzék meg maguknak egyenként a „népszerű“ czímet cathetrájukon, s ez ezerszer szebb és jobban hangzó a „méltóságos“-nál. A tanári állás tekintélyét ne abban keressék, hogy ez a hivatalnok, vagy az a szolga amott megadja-e a nagyságos czímet, hanem emeljék magasra egyenként személyes érdemeik, munkásságuk által tanári székeikben. És ekkor nevök font és alant becsüit, tekintélyük megingathatlan lesz! Szívemből fogok örvendeni, ha a nyilvánosság előtt — a megtámadások helyett — mentői többször lesz alkalmam egyetemünk szellemi és anyagi haladásáról szólhatni, örülni fogok, ha mentői előbb láthatom, hogy az egyetem fordíozott nagyságos tanárai szerény munkásai lesznek a még csak ezután betetőzhető nagy épületnek! Addig is béke velünk! Jónás. TÁRCZA. Tíz percz egy szultán életéből (A „The Argosy Magazinéiból) (Vége). (v) Mehallé szavai végeztével a szultán hangosan felnevetett. „A kalifák trónján szeretnél ülni? Nem félsz-e, hogy e turbán súlya behorpasztja együgyű fejedet? Pompás alak lennél a szultánok trónján! Csakugyan szeretném látni, mint adsz kihallgatást a vedrek s pasáknak!“ „Csak tőled függ uram, hogy magadnak e mulatságot megszerezd“. „Legyen — kiáltá Mustapha — áll a tétel. A szemfényvesztő a trónon ! Ilyet Kelet még nem Ütött soha ! “ A játék rövid volt. Bárha ügyesen játszott, a Máltán csakhamar elveszte a játszmát. A „matt“ becsületesen volt megadva, s Mustapha készült ígérete beváltásához. Letette övét, turbánját, levete padisahi felhőjét, míg egy rabszolga segített Mehallénak az oslkodó öltönyeit magára venni. Miután ez megürtént, a szultán egy órához lépett, s kezét rá lőve az óralapra, így szólt: „Ha a mutató nyolc 2011 lesz, játéktartozásom le leend fizetve, s ekör Csillagjósomnak nevezlek ki“. A szemfényvesztő a divánra lépett, s görbe adját félretéve, parancsot adott az ajtók megnyitása s a künn várakozó udvaron ezek bebocsátása. A terem, melyben már félhomály uralook, csakhamar megtelt muftikkal, ulemákkal, jatsár-agák és pasákkal, förangyakkal s idegen or- K°k követeivel. Mindenekelőtt azt parancsolta hogy a mostani örök másokkal váltassanak ’ s a szultán szolgái vonuljanak vissza. Ez egy ,Dat műve volt. Az új őrök megjelenésekor, tAa'^*ntésére fáklyákat gyújtottak s a káprázta](v,,n^rban állt most büszkén, fogadva a jelenty . hódolatát, a bibortollas turbánt, a hatalom L- oiu®át jobban erősítve meg fején, parancsoló kiáltott fel: „Tűzzétek ki a prophéta l” Egy keletindiai angol leveléből. („All The Year Round.“ Az utazásnak Khodjenttől Saraarkandig terjedő második része ép úgy tele van festői vidékkel, mint az első, — de annál még sokkal fárasztóbb, miután itt oly nyaktörő utakon kell haladni, melyet csak Magas-Tatárország, vagy Ábrahám idejében a Szentföld volt képes felmutatni. Mindenfelé buja növényzet mutatkozik ugyan, de az a valóságban kevés hasznot hajt, minthogy a talaj túlságos vizenyőssége,hozzájárulván az ázsiai embernek a kertek iránt való előszerelte akadályozzák, hogysem a gabona nagyobb mennyiségben termeltessék. E mellett a belföldiek a földmivelésnél általában kezdetleges alakú faeszközöket használnak, s eszközeiknél semmivel sem jobb a rendszer, melyet a gazdászaiban követnek. — A köznép általában gyümölcscsel és buzakenyérrel él, s a hús fényűzési czikk lévén, csak a tehetősbek által szereztethetik meg; italuk pedig zöld bea, teje egy neme a sörnek, mely borsóból készíttetik. Az éghajlat általában egésséges, s az uralkodó betegségeket a nép tisztátalanságának lehet tulajdonítani, amiZarándmegyében mindenesetre sajnos, s állami fejlődésünkre rosz hatást gyakorló események folytak le az elmúlt napokban. Az a súrlódás, mely a kormány s a megye között támadott, arra jogosít fel bennünket, hogy a valódi tényállásról tiszta tudomást nyerve, egyéni nézetemet — meglehet eltérőleg sokak nézetétől — elmondjam annál is inkább, mert a sajtóban más e kérdésben tett nyilatkozatok — meglehet a valódi tényállás nem ismerése miatt — Zaránd megye eljárását elitélték. Az új főispán Höszler, az alispánhoz intézett megkeresvényében azt a körülményt constatálja, hogy e megye közigazgatása terén egyedül a román nyelv van használatban , felhívja tehát az alispánt, hogy az eddigi usus mellőzésével a belső ügyvitel terén kizárólag a magyar nyelv alkalmaztassák. Az alispán erre azon felvilágosítást adja, hogy a megye bizottmánya a magyar és románnyelvet fogadta jegyzőkönyvi nyelvnek s a mennyiután Turkestánban valamint Indiában s sok más meleg földévi tartományban a falvak egy-egy foltot képeznek a tájképen. Az utczák kimondhatom piszkosak, s a házak paptól szántott agyaghalmazokhoz hasonlítanak, melyeken egyetlen nyílás van, az ajtó, ablak és füstjárat számára. Ezen országban mi sem lepi meg annyira az utazót, mint a középületek és magánlakások közt mutakozó nagy ellentét, mi különben az ázsiai népek történetében is igen jellemzőleg szemlélhető, hol egy csoport névtelen vadember tömegéből néhány hatalmas alak emelkedik ki. Baber, Tamerlan, s a vad, miveletlen barbárok közt, kik fölött uralkodtak, ép oly nagy külömbség van, mint a magas tornyú és titokteljes rejtekekkel biró moskeok, és sötét, bűzös és füstös viskók között, melyekben ember és állat együtt lakik. A benszülötteknek egyik kedvencz mulatsága a „Kok-Bari,* mely a turkománok vigalmainál ép oly nélkülözhetlen, mint egykor az az angoloknál a „vak ember bőre* volt. A gazda egy tréfás történetet beszél el, mialatt egyik vendégének kezébe egy jól kiszáritott bárány, vagy gida csontvázat helyez, ki azzal rögtön elvágtat, mig a többiek őt üldözik, azon igyekezve, hogy azt kezéből elkapják; de ha sikerül a vivőnek bizonyos határ eléréséig meghiusitani üldözői szándékát, mi oly lovasok közt mint a turkoman, nem csekély ügyességet kiván, a vár verseny dijául neki adatik. Ugyanezen mulatság szemlélhető Mexikó benszülötteinél, Samarkandtól mintegy tizenhárom angol mérföldnyire az út Tschepan-Atin hegygerinczet metszi át, melyen 1866-ban a bokharaiak a város védelmében utolsó állást foglaltak volt, s Kaufmann tábornok hadteste legfényesebb fegyvertényét hajtotta végre. Az ütközet alatt Zahavshen folyó hirtelen áradása elbobta az egész síkságot, és a védők tüzérsége uralgott az egész támadási vonal fölött, úgy hogy állásukat bevehetlennek tartották. Kaufmann tábornok mindazonáltal rohamot vezényelt a jobb szárny ellen, hol a hegy keg a volt meredek. A százados, ki a r° . Így szólott embereihez : „Gyermekek atyánk a tábornok megparancsolta, hogy ezen állást elfoglaljuk, a azért annak meg kell történnie. Előre! A A zarándmegyei dolgok. I.