Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)
1874-04-08 / 78. szám
“3. Egészévre . . . . Félévre.......................... » VIII. évfolyam. 78-dik szám. Kolozsvárit, 1874. szereda, április 8. POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. SZERKESZTŐSED IRODA: Egy negyedre . . . • * • 4 „ A lyczeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Egy hónapra . • . ... 1 „ 50 „ ‘L Teleki Domokos-ház. . . . 16 ft. — kr. A lyceumiayomdában • ■ • 8 „ - „Kiadóhivatal : £ HIRDETÉSI DIJAK ' 2n r& Ötször hasabozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. _SJ ^ .sz “a. NYILTTER soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 írt. sr KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 7. Laboremn«! A húsvéti czikkek írója betegen fekszik, pártjának önbizalma megingott, mesterséges expediensekhez kénytelen folyamodni, hogy kormányozni képes legyen, az ország terhei megzavarták a politikát és pártokat is, ilyenkor nem jó a szenvedélyekre hivatkozni, hanem tárgyilagosságra kell törekedni, hogy legalább a jövőt vaeg megmentsük magunknak. Ez mindnyájunk közös érdeke, ebben a kiegyezés módozatai el nem választhatnak. Ne rójjuk tehát a közös terheknek fel azt, mit azoknélkül is viselnünk kellene és ne keressük a hibát csak másokban, mikor önmagunkban is feltalálhatjuk. A kiegyezés alapeszméjét helyesli Európa, helyesli „a nemzet minden rétege: nekünk Ausztriával kell lennünk, amíg ez Ausztriának, alkotmányosnak marad és velünk egy uralkodó házhoz tartozik. E kapocsnak Deák által alkotott módozatait sokkal terhesebbeknek (a vám és hadügyben) önállási érdekeinknek és nem csak jogainknak, sokkal kevésbé megfelelőnek ismerjük, hogy sem azokat meg nem változtatandóknak tartsuk. Párttörekvésünk egyik iránya : ennek az eseménynek nálunk és Ausztriában a dualistikus alkotmányosság alapján békés többséget szerezni. De a közös terhekben a mostani módozatok szerint is szerezhetünk könnyebbülést, ez ügyek alkotmányos és szabadelvű irányban vezetésére most is befolyhatunk a paritás alapján , ezért sem szabad kiaknázatlanul hagyni, mert a passivitás bármely téren a politika megölő betűje. Ha jobban felhasználtuk volna eddig is a delegáció tárgyalásait, most közös költségvetésünk nem lenne oly nagy. Azonban tévednek azok, vagy a nemzetet akarják félrevezetni, kik azt hirdetik, hogy csak a közös ügyekből származik minden terhünk, sőt ezek eredménye a reactionárius irányú vagy haladni nem tudó politika belügyeinkben is. A minket terhelő quota és államadósság nagy összege, ha önállásunkat kivívjuk is, bizonyára igénybe lesz véve saját nemzeti védelmünk és önállásunk biztosítékai által, csak a vámjövedelmekben és pénzügyek helyesebb beosztásában fognánk kárpótlást találni fokozottabb kiadásainkért, melyek szükségesek lennének nagyobb önállás mellett. E tekintetben jó lesz, ha minden illusiót levetkezünk, nem kevesebb költség, hanem nagyobb teher, és legfeljebb fokozottabb jövedelem származhatik a „fegyveres béke“ kényszerű korszakában, bármely nagyobb önállás mellett és ez maga sohasem biztosít sem szabadelvű politikát, sem józan gondolkozást vagy szakszerű beligazgatást. Államiságunk három nagy veszélyét tehát : t. i. a hátramaradást, rész pénzügyeket és részbel kormányzatot, azon tereket, melyek szabad rendelkezésünkre állottak, keressük önmagunkban, mert ha ugyanazon kapocsban az osztrák tartományok hasonlatlanul jobb pénzügyeket, jobb közigazgatást és gyorsabb haladást mutatnak fel, mint mi, akkor e bajok kütforrása részben a kiegyezés ránk nézve terhesebb alakjában is kereshető ugyan, de nagyobb részben fogjuk azt önmagunkban feltalálni. És ha feltaláljuk, elsősorban nem agitatióra, nem politikai passivitásra, van szükségünk, a kiegyezés módozatának meg nem változtatásáig, hanem a rendelkezésünkre álló eszközöknek a fennforgó bajok elhárítására teljes erőnkből való felhasználására. Valljuk meg az igazat: állami életünket veszélybe sodortuk politikai tapasztalatlanságunk, pénzügyi pazarlásunk által és belkormányzatunkban a szakértelem nagymérvű hiánya miatt. Természetes, hogy ebben nagy része volt az absolutizmus alatt ránk kényszerített politikai passivitásnak, a közigazgatási oskola teljes hiányának, de legfőképen a parlamentarismussal járó pártkormányzás részrehajló irányának és a többségnek anyagi hasznok után való törekvésének. Nem állami, hanem társadalmi szükség, nem országos, hanem magánérdek idézte elő, vagy intézte el a concessiókat és vállalatokat, a hivatalok szaporítását és betöltését, a centralisatió növekedését. Mert, midőn ügyeinket átvevők, társadalmunk két nagy bajban szenvedett; először is elszokott az önkormányzattól, nem értett a közigazgatáshoz és másodszor: vagyonában meg volt támadva a jobbágyság felszabadulása, az absolutizmus alatt megszorult keresetágak és megnövekedett társadalmi igények által , mert a közelebbi évtizedek alt emeltük szükségeinket Európa szükségleteinek színvonalára, anélkül, hogy csak távolról is megközelítettük volna ennek tőkeképzési és m muikabírási képességét. Egy kezdetleges társadalom magára vállalta egy előrehaladott társadalom terheit, annak erői nélkül, ezért vannak a magánhitel és vagyonviszonyok nálunk annyira megtámadva, ezért kaptunk oly módon az állami segélyforrásokhoz a vállalatok és hivatalok alakjában és ezért nézték az emberek szükségét, nem képességét, a hivatalok számát, vállalatok jövedelmét, nem szükségét, czélszerűségét. Ezek képezik válságunk tényezőit. Örömmel tapasztaljuk, hogy a fordulat, a magába térés beállott. A centrálisatiótól visszatérünk a decentralisatióhoz, pénzügyeink rendezéséhez fogunk, a központi közigazgatásban élénken érezzük a szakértelem megszabásának és a bureaukratikus békékből való felszabadításának szükségét, a társadalmi szédelgésnek megakadályozására szükséges törvényhozási és társadalmi reactiónak nélkülözhetlenségét. De épen ez üdvös fordulat érdekében szükséges, hogy a javulás processusát el ne tereljük útjától ; maradjunk meg a „meaculpa“ mellett, szorosan kövessük a kijelölt irányt, úgy a társadalmi, mint állami regeneració érdekében , mertősz közigazgatásunkon, részpénzügyeinken, társadalmi fényűzéseinken és munkaképtelenségünken, szakértelem hiányunkon, bár neukratismusonkon önmagunknak kell és lehet segíteni, miután minden reformáló tényező felett rendelkezünk. Sőt, ha azt akarjuk, hogy a kiegyezés módozatai reánk nézve még kedvezőbbé alakuljanak , akkor, addig is, míg erre a törvény és alkotmányos többség megszerzése kilátást nyújtana nekünk, teljes erőnkből kell belpolitiki pénzügyi, közigazgatási és társadalmi bajainkan segítenünk , mert bármikor kerül alkudozásra a közös ügyek felett általában, vagy annak egyes részeiben, a sor, minél rendezettebb belviszonyaink lesznek, minél képesebbek leszünk az önkormányzatra, állami jövedelmeink fokozására és terheinek kezelésére, elviselésére, annál több erő felett fogunk rendelkezni czéljaink kivivására, annál könnyebben fog az sikerülni. Ezért: Laboremus ! H. S. TÁRCZA. HÁROM OROSZ és HÁROM ANGOL KALANDJAI / evn.e ■■ *ím. ma traueziából /. Fejezet: A Narancsfolyam partjain. (Folytatás.) Emery egyedül maradva, a tűz árnyában végig terült, s míg a nagy hőség nyomasztó hatása idegeit el nem tompította volna, gondolkodott helyzetéről, melybe vetődött. Itt volt ő nagy messzeségben a lakott vidékektől, egy csaknem egészen ismeretlen folyam partján; várta honfitársait, kik elhagyták hazájukat, hogy egy expeditio veszélyeinek kitegyék magukat. De mi volt ez expeditio czélja, mely rejtvényt kellett ennek megoldania Délafrika sivatagjaiban, mily vizsgálódásokat kellett megkísértenie a harminczadik közegyen magaslatán: ez volt azon kérdés, mely leginkább érdekelte, s a melyről Airy úr levelében semmit sem irt. Ő maga mint a déli szélességek légköréhez szokott és vele ismeretes tudós, felkért társ volt csupán brit collegái által,valamely tudományos dolgozat véghezvitelében, azon szélességi fokok alatt. Ifjú csillagászunk, ezen, s más ezer kisebb nagyobb kérdésekben tépelődve, alig véve észre, hogy szempillái nehezülnek, s a ki nem maradhatott álom erőt vesz rajta. Nem is tartott soká, s mélyen elaludt. Mire felébredt, a nap után a hegyek közé vonult, éles körvonalban tüntetvén fel azokat a tűzpiros egen. Hat óra volt már, szokott ideje vacsorájuknak s éji szállásukra térésüknek a völgy mélyében levő tanyájukhoz. Ugyane pillanatban egy puska durranása viszhangzik az erdőrész tiz—tizenöt láb magas hangatái mögül, s pár percz múlva ráb bushman is megjelent Toppal az erdő szélén. Egy vadat hurczolt Mokoum maga után, melyet csöve épen az imént terített le. „Gyorsan, gyorsan, kiálta neki Emery. Mit hoz ön vacsorára? — Egy spring boltot William úr, felele a vadász, pár percz múlva Emery elébe vetvén az állatot, melynek szép szarvai lantalakúlag görbültek kétfelé. Egy antilope faj volt ez, mely a délafrikai vidékeken mindenütt honos, gyönyörű állat hófehérségű selyem szőrrel, mely között a hát és lapocskák fahéj színe a legszebb árnyalatban olvadt össze. Húsa kitűnő jó izű, s ezúttal a vacsorát szolgáltatta. A vadász és Emery egy bot segítségével a vállukra emelék az állatot, s elhagyván a Morgheda csúcsát, félóra múlva tanyájukhoz értek a völgy torkolatában, hol kocsijuk őrzése két boschiesman vezetőre volt bízva. II. Fejezet. Hivatalos bemutatások. Január hó utolsó előtti három napján Emery és és Mokoum a találkozás helyét nem hagyák el. Míg a bushman, vadász szenvedélyét követve az egész környék erdős vidékének szárnyas és négylábú vadjai után indult, a csillagásznak elég ideje maradt a folyam mentére figyelni. A természet nagyszerű szépségének szemlélete egészen betöltő új benyomások által felizgult lelkét. Ó, a számok embere, ki napestig rovatai felé görbülten, éjjel pedig a telescopok lencséihez tapadva szamita a délkör égitesteinek útjait, vagy azoknak eltedetéseit, azt most a szabad ég alatt újítható meg egy csaknem bejárhatlan erdő közelében, egy puszta magaslaton, melyre a Morgheda üdítő finom permetege hullott alá. Öröme telt benne, hogy a világ előtt ezen ismeretlen nagy magány költészetét megérti, s abba mennyiségtani feladatokban kifáradt szellemét beletemetheti. Megcsalta és kijátszta a várakozás eltompító unalmait, s épen helyzetének ezen újszerűsége magyarázza meg azon kimeríthetlen türelmet is, melyet a bushman fele nem oszthatott. Ez utóbbi részéről mindig ugynazon vádak támadtak, amelynek a'ATM Ji„ ugyanazonés nyugodt felelete, ellen bem Január 31-«» b irtott, az utolsó ,atorna, Airy úr levele szerint, mely napról, ,a , tudások" megérkezése elmaradna, Emery fénytelen leendett valamely irányban egyébre határoznia magát, mi nem kevéssé hozta volna , zavarba. „William úr, szólalt meg hirtelen a vaász, mondja ön, miért nem megyünk mi venégeink elébe? At csak egy van, a folyam lente, melyen jöhetnek, s ha ez után jőnek, mint ön papírdarabkája is állítja: lehetlen két kikerülnünk, útközben bizonnyal találoznunk kell velük.“ (Folyt kör.) Fővárosi levelek, ccccxi. Budapest, április 4. 1874. Kedves barátom! A husvét itt van, de a pirostojások még egyre váratnak magukra; sőt ellenkezőleg, ami mutatkozik annyira sötét, hogy nehezen várhatjuk, miszerint valami jóravaló kelljen ki belőle. Nem hiában kötötte volt a volt pénzügyminiszter a mi államgazdászati és politikai helyzetünket a magas egek jótékonyságához, — mert csakugyan van abban valami. Mert nálunk minden lépést látszik tartani a természettel. Most is mint kikeletünk, mely szokatlanul alig mutat valami zöldet, vidámitot fel, ha csak egy pár versfüzetet nem veszünk annak, — politikánk és financziánk sem képes „zöld ágra jutni.“ A nagy reformeszméket már sokan föladták — azon jó reménység fejében, hogy talán az államgazdasági kérdésekben fognak számolhatni nagy és örvendetes mozgalmakra ; magunk is reméltünk ebben némileg, — tekintettel azon kézre, mely fináncziánkat átvette. De e szép remény is füstbe látszik menni; a bécsi és pesti sajtó reményt keltő szép hírei a nemzeti bank, a közös activák ügyére nézve, amint keletkeztek, és oly sorozatban lőnek megczáfolva; hozzájárult ehhez, hogy a 75 iki évi közléskiadások is a miniszteri tanácsban nem hogy szállíttattak volna, hanem minden várakozás ellenére több, mint félmillióval emeltettek az 1874- dikihez képest; míg a bécsi lapok halomra faragják az eleteket Ghyczy Kálmán uj német costumejéről, a ferdén álló község kalapról (vulgo, czilinder) a testhez nem álló frakkjáról és ujjainál czollnál hosszabb keztjüiről. Boldog Isten, hát miért kell egy már Isten után tisztességes kort elért úriembernek, Bécsben is csak ismert ruháiból kivetkőzni ? Vagy együttjár az a politikával? Vájjon megsérti-e a magyar miniszter az illemszabályokat, ha fekete frakk helyett fekete attilában jelen meg az illető helyeken ? Nincs-e ennek ép úgy jogosultsága a kaionokban ? És vájjon nem volt-e hatással a miniszter politikájára ez a külső feszély, mely nem engedte meg neki, hogy oda fenn a szó teljes értelmében magyarul érezzen ? Ez érdekes lélektani feladványt képezne. Pedig bizony isten jó lett volna, ha Ghyczy Kálmán ott a nagy tengerben „magyar szigetnek érezte volna magát, mégpedig nem ama bizonyos „Boldog szigetnek“, sem Jókai „Senki szigetének“ , hanem szegény hazánk elszigeteltsége képviselőjének, melynek még most sem mutatkozik sehol az „Ígéret földje.“ Hát hiszen ha a közösügyi kiadásoknál semmit sem tud a pénzügyminiszter meggazdálkodni, ugyan hol fogja ezt tehetni ? A mi nyomorultan kisszerű budgetünkben kísérli ezt meg, melyről a 21-es meg 9-es bizottság minden levakarhatót levakart ? Közoktatásunk, igazságszolgáltatásunk, belkormányzatunk budgetéből, melyek még ma is gyöngék és roszul fizetettek ? Vagy az ellenség fenyeget bennünket, hogy még most is a fegyverre és katonára, meg a pánczélos freggatokra költsük a roppant pénzt ? Hiszen már puszta pajtások vagyunk még a muszkával is ! Bizony-bizony igy sohasem tavaszodik ki Magyarországon. P. Szathotáry Károly: Kossuth Lajosnak változtatása. Nem lakom többé Turinban. Lakásom: Baraccone di Collegno, Provincia di Torino, Italia. Ide kérem leveleimet utasítani. Mit is azon figyelmeztetéssel hozok barátaim tudomására, hogy uj lakhelyemen sem távirdai állomás, sem helyben postahivatal nincs Minden távsürgönyt külön futárhoz lakomba, s ez ha (mint ekkorig némely évfordulók alkalmából tanúsított, s hálával fogadott szíves megemlékezéseknél történni szokott egy-egy napon húsz, bármin ez távsürgöny is érkezik, nagy súlyos rovatot képezne budgettemben, melyet nem szeretnék bizonyos kormányok példájára deficittel kezelni. Kérem annak okáért barátaimat, legyenek szívesek oly tárgyaknál, melyek néhány napi késedelem által sem érdekben, sem becsben nem veszítnek, inkább a postát, mint a távírdát használni.