Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-11-18 / 263. szám

fill. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre ...................................16 ft. — kr. Félévre..............................................8 . — „ Egy negyedre............................... 4 „ — „ Egy hónaprs ..................................1 , 60 „ ui. rS 263 dik »Rám. POLITIKAI NAPI LAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában K­iadóh­ivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr l'd­eki Domokos-ház. r* TiX Kolozsvárit, 1874. szereda. november 18. "In 1 HIRDETÉSI DIJAK: ír, nfi‘ Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak terölete 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél ug kedvezményeit. _^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 101 kr. Reklamok: hirtözérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 17. Fővárosi levelek. CCCCLXXX Budapest, november 14. 1874. Kedves barátom ! Minél mélyebbre haladnak az országos bizottságok munkálataikban, annál na­gyobb nehézségek tárulnak fel előttük, mind pénz­ügyeink rendbehozása, mind a végrehajtás uj ren­gése tekintetében. A legfőbb baj abban fekszik, hogy a közmorál igen alászállott s e miatt a közigazgatásban, kivált a pénzkezelés körül, a régi bizalmatlansági rendszert kell felállítani, mely azt feltételezi, hogy minden pontra három ember ellit­­tassék: egyik a ki dolgozik, másik ki azt ellen­őrzi, s a harmadik, ki kettőjüket felügyelet alatt tartja. A rendszert, ha jól emlékezem, Deák úgy jellemezte volt, hogy valamely dolog végbevitelére megbíznak egy embert s a másikat mellé állítják, hogy ne lopjon, a harmadikat, hogy ketten ne lop­­janak, miből aztán az következik, hogy lopnak mind a hárman. Az adóügyi bizottság is addig s addig vitat­kozott az adóügyi controle felett míg végre oda­jutott ki, hogy az eddigi adóhivatalok és néhány pénzügyigazgatóságon kívül már most lesznek adó­­felügyelők, illetőleg adófelügyelő hivatalok, még­pedig igen nagy számmal; azután lesz minden me­gyében egy-egy fellebbezési bizottság, a régi hiva­talok is megmaradnak, szóval a­helyett, hogy gaz­dálkodás történt volna, úgy hozzávetőleg egy mil­lió többlet mutatkozik a kiadásban. Jól mondá Szontagh Pál, hogy nem annyira a rendszerben, mint az emberekben van a hiba, s a politikai morált és társadalmi életünket, fogal­mainkat kell gyökeresen átváltoztatni. Ma még kevés ember van Magyarországon, ki, ha valami csempész áruval megkínálják, azt el ne fogadja, kinek pedig gazdáját kellene elfogatnia. A három százados osztrák kormány alatt megszokták az állam érdekeit saját hazánkéval egynek nem te­kinteni, s ha már az értelmiség osztályában van­nak is olyanok, kik a változott viszonyokat át­értve, az állam rovására semmit sem követnek el, de nem is lépnek fel az ellen, ha azt más elkö­veti, keleti természetünkből folyó közöny és test- jogi hajlam miatt. Pedig míg idáig el nem ju­tunk, nehéz lesz akár az eszmék tisztázása, akár az adóügy igazságos elintézése. Megjegyzem, hogy e fellépések alatt nem ér­tem a titkos feladásokat, mely a magyar termé­szettel , általában minden mivelt ember természe­tével méltán ellenkezik, hanem igen is értem a nyílt férfias fellépést azokkal szemben, kik az ál­lamot után útfélen minden szemérem nélkül meg­károsítják s a törvényeket tetszés szerint lábbal tapodják. Részemről épen azért nem voltam soha a dohánymonopólium barátja, mert ez épen a fennebb érintett okoknál fogva a leggyakoribb összeütközésre, az állam meglopására és csalásra vezet a­nélkül, hogy becsületes embert az ellen­őrzésre provokálhatna. És egy ily monon',l','lim _ kémrendszerrel összekötve t'meg arról, hogy a fo­­ga utakat már Lányban is megzavarja és az orszá­got olyanul tüntesse fel, melyet mindenki büntet­lenül megrabolhat. Ilyennek tartom a kis lottójáté­kot is, hol meg maga az állam nyújt példát a legh­arczátlanabb csalásra és pedig szemben azon osz­tályokkal, a­melyek legkevésbé tudnak a számok tömkelegében eligazodni. Nem ismerek eszközt, mely a népet szellemileg és anyagilag annyira megrontaná, mint a kislottójáték. A legalsó nép­osztály ezer meg ezer tagja hordja ide boldogta­lan reménykedésében filléreit, s százak és ezerek vannak, kik gyermekük szájából veszik ki a ke­nyeret, hogy a Moloch gyomrába töltsék. Már most hogy lehet föllépni az államnak akár az úgyneve­zett roulette-játékok, akár más hazard kártyajáték ellen, midőn saját maga, szemben a legegyügyübb néposztálylyal oly hazard és csalfa játékot írz, mely­nek arányai a nyilt kártyaasztalokét százszorosan felülmúlják. Elég például csak annyit említenünk, hogy a 90 számból 10,000-nél több temna telik ki, míg a kihúzandó ötből csak tíz , tehát a nye­­reségi valószínűség úgy áll, mint egy az ezerhez. Aztán tartson a pénzügyminiszter hatalmas philip­­pikákat a szédelgés és közmorál ellen ! Midőn valamely államban az erkölcsök meg­lazultak és ezt fem­ veszik legelőször észre, va­lamint azon veszélyeket is, melyek abból az or­szágra háromolhatnak, akkor igenis odafenn kell elkezdeni a javítást is, mert csak a magas példa az, mely az alsóbb rétegeket is lassanként maga­­után ragadja. E nélkül hazánkban sem lesz javu­lás és idvősség. P. Szathmáry Károly. — Az 1873-ki zárszámadások e napok­ban osztattak ki a pénzügyi bizottság tagjai közt. Közöljük azon adatokat, melyekből az előirányzat­hoz képest tulziadások merülnek fel. A főrendi é­s képviselőház szükségleteire elő­irányozva volt 700 ezer írt, tényleg kiadatott 1.20,1146 írt. Horváth-Szlavonországok beligazgatási szük­ségletére elő volt irányozva 4.480,000, kiadatott 4.764,000 frt. A belügym­iniszteri tárczánál, járványok stb. cs­­ején elő volt irányozva 10 ezer, kiadatott 129 ezer forint. E túlkiadást az országban uralkodott kolera elnyomására tett intézkedések okozták. A pénzügyminiszteri tárczánál hivatali s iro­dai költségekre elő volt irányozva 107,100, kiadatott 245,816 frt. A dohányjövedéknél dohányvétel czimén elő volt irányozva 8.433,074 frt, kiadatott 9.717,628 frt, mivel az 1873 ki termés beváltása korábban kezdetvén meg,annak költsége nagyrészt ez év ter­hére számoltatott el. A kereskedelmi miniszter tárczájánál a ke­leti marhavész s egyéb állatjárványok elfojtására elő volt irányozva 35,000, kiadatott 117,355 frt. A túlkiadást nagyrészben a vész elfojtására ren­delt katonai elzárolás okozta. Az igazságügyi tárczánál a kir. törvényszé­kek irodai s hivatali szükségletére elő volt irányoz­va 689,365, kiadatott 773,241 frt. A rendkívüli kiadások közt: az államerdők­nél beruházásokra elő volt irányozva 900,000, ki­adatott 1.101,069, a Ferencz-csatorna építési költ­ségeihez állami járulékként 700,000, az államse­gély emelése s nagyobb mérvű építkezések folytán kiadatott 1.469,400 frt; a vasúti kamatbiztosi­­tás alapján előlegezésekre 12.000,000 kiadatott 13.858,671 forint; a margitszigeti Dunahid épí­tésére 1 500,000 kiadatott 1.893,208 forint stb. TARCZA. g­ £) W DB Rt — Elbeszélés. — jlRTA­­SACHER y^ASOCH. (Folytatás.) II. Majdnem egy hét folyt le ezóta és a czárnő­­röl még mind nem jött semmi rendelet. Jadviga már csüggedni kezdett, most reggeltől estig him­­zőkereténél ült az ablaknál, mig sarkantyupengés a kedves közeledtét jelenté, aztán némán üdvö­sbe őt s még soká lobogtatta fehér kendőjét, mig a szép hadnagy befordult a szögleten. Ma is várt reá, de hasztalan,­­ nem jött, Pedig az őrszemlének rég vége volt. Jadviga szive ■biod hevesebben dobogott s midőn a csöngettyű­niat­gja ebédre szólitá, majdnem reszketett a nyug­­atlanságtól és szótlanul foglalt helyet az asztalnál, Inen sem érintve az előtte levő ételeket »Mi bajod ?“ — kérdé anyja aggódó han­gon. »Semmi, semmi, — felelt a leány — talán ba% leszek.“ „Képzelgés! — szólt atyja boszosan — majd frjhez adlak valami gazdag és előkelő emberhez, s ez hamar ki fog gyógyítani betegségedből.“ A szegény leánynak könybe lábbadt a sze­­s épen távozni akart, midőn a komornyik egy császári segédtisztet jelentett be. »Mit akarhat?“—rebegé Nievelinszky ijedten— te bocsásd bel — Egyszersmind fölemelkedett be-­­ s elébe ment a natal tisztnek, ki hallgatva nyújtott át egy czári rendeletet. Nievelinszky úr felbonta azt, olvasta és ismét elolvasta, aztán fel­kiáltott: „Bocsánat, segédtiszt úr, de vagy bolond vagyok, vagy nem tudok olvasni. Kérem szívesen, olvassa csak!“ A segédtiszt átvette a rendeletet és hango­san olvasó: „A czárnő parancsa Nievelinszky Iva­­novics Sándorhoz ! Tartsa kötelességének, leányát Jadvigát, rögtön e rendelet vétele utána, császári hadiszolgálatra kellőleg felszerelni.“ „Tehát mégis — vágott közbe az öreg — de lehetséges ez — leányom — hadiszolgálatra — “ „Ha ő felsége a czárnő parancsolja — szólt a segédtiszt — minden lehetséges.“— Aztán fen­­hangon tovább olvasá : Jadviga Alexandrovna a a Tobolszk-ezredbe soroztatik és 24 óra alatt e gyalogezredes ezredes-parancsnoknőjénél, Mellin asszonynál jelenteni fogja magát és rögtön szol­gálatba lép. Atyjának pedig szoros kötelességévé tétetik, saját költségére legrövidebb idő alatt a kisasszonyt fölszerelni, még pedig két disz- és két szolgálati egyenruhával, a legjobb bársonyból s a felöltönyök nyersprém­mel bélelve és kiverve, to­vábbá Nievelinszky Alexandrovna Jadviga közle­génynek a Tobolszk-ezredben 50 rubel havi jára­dékot tartozik fizetni.“ „Istenem“ — rebegő az öreg — ez csak tréfa lehet.“ „A czári rendeletek nem szoktak tréfálni — inté a segédtiszt. „Rögtön magam megyek a czárnőhez“ — ki­­álta a megrémült anya. „Nem fogja elfogadni,“ — szólt a tiszt. „Tehát visszavonh­atlan a rendelet?“ — ki­­áltá Nievelinszky. „Visszavonhatlan !“ „Leányom katona, közlegény !“ — jajgatott az öreg asszony. ■■»■in......n ni —■»— „Légy nyugodt, anyám, — szólt Jadviga — a czárnőnek engedelmeskednünk kell ; én szívesen, sőt lelkesedéssel fogok szolgálni a nagy geniális asszonynak.“ „Engedje meg, hogy leülhessek,“ — sohajtá Nievelinszky úr egy székre rogyva; — és e költ­ségek­­ csakugyan nyest kell hogy legyen, valami más prém nem lenne jó ?“ „Ha a rendeletben nyest áll — felelt a se­gédtiszt mosolyogva — akkor nyestnek kell lennie­; különben is a hadseregben szolgáló hölgyek mind ilyet viselnek.“ „És a járadék!“ — sóhajtott ismét az öreg; — de itt mi sem használ, Szibéria sincs sütve, s igy jobb megfizetni a nyestet és az ötven rubelt.“ „Bizonyára, Nievelinszky úr — szólt a se­gédtiszt — s én sietek, hogy ő felségének jelent­sem lelkesült készségét és legforróbb hálaköszö­netét.“ Ezzel meghatta magát és távozott, a Nieve­­linszky-családot igen különböző érzések közt hagy­va hátra, az atyát káromkodva, az anyát zokogva, a leányt a legnagyobb örömben. Jadviga azonban elpalástolta örömét s nem engedé sejtetni szüleivel, mennyi része van e kü­lönös czári elhatározásban ; lehető szomorú arczot mutatott, de aztán sietett felöltözködni s egy hord­­székbe ülve, gyorsan Mellin asszonyhoz vitette magát, a szép, bátor, kalandjairól hires amazon­hoz, ki akkor a Tobolszk-ezred parancsnoknője volt. Mellin asszony a szép leányt öltözőszobájá­­ban fogadd s rögtön leülteté maga melle a pavi­­lagra. A czárnő már mindent közölt velem — sz(311. _ Reám föltétlenül számíthat.“ Aztán csöngetett s egy szolgálattevő tiszt által hivatta Samarin hadnagyot. A hadnagy pár­­ percz múlva megjelent, katonásan tisztelgett­ek az ajtónál megállva, zavarral és meglepetéssel tekin­tett a két szép hölgyre, kik hangos nevetésbe törtek ki. De Mellin asszony hamar visszanyerte ko­molyságát, két okmányt vett ki zsebéből és ol­vasd : „A czárnő parancsa Samarin hadnagyhoz a Tobolszk-ezredben ! Kedves Samarin ! Én önt ezen­nel ezredében kapitánynak nevezem ki. II. Ka­talin.“ „Kapitánynak? — kiáltá a meglepett had­nagy. — Lehetséges-e !“ „Hallja csak tovább — felelt a szép ezre­des. — „A czárnő parancsa a Tobolszk-ezred ez­redes parancsnoknőjéhez! Nievelinszky Jadviga Alexandrovna kisaszszony a mai naptól mint köz­legény a Tobolszk-ezred létszámába fölveendő és Samarin kapitány századába osztandó be, nevezett kapitánynak pedig meghagyandó, hogy ez újoncz ki­­képeztetésére személyesen és nagy gondot viseljen. — Hallja kapitány — személyesen —“ „Nem fogok panaszra okot adni.“ ,,El is várom öntől, hogy híven teljesítse fel­séges asszonyunk parancsát. Nievelinszky Jad­viga közlegénynek a laktanyában külön, és min­den kényelemmel ellátott szoba rendezendő be ; szolgálatára egy legény adatik rendelkezése alá, egyáltalában meghagyom, hogy mindenben ugy tekintessék, mintha tiszt volna, így, édes kapitány, most ismeri ő felsége parancsait s remélem szigo­rúan fog azokhoz alkalmazkodni. Adieu !“ Nemsokára Samarin távozta után Jadviga­ia elhagyta szép ezredesét s visszatért szüleihez, hogy az utolsó éjt töltse ezek lakában. (Folyt. köv.) Bukaresti levél, Bukarest, 1874. nov. 12. E lapok olvasói előtt úgy hiszem ismeretes a török portának ama jegyzéke, melyet ez a fran­­czia-, olasz- és angolországi külügyérségekhez in­tézett azon alkalomból kifolyólag, midőn a három északi nagy hatalmasság t. i. Német-, Orosz- és Ausztria-Magyarország, Romániának idegen hatal­­makkali szerződéskötési jogát elismerte. Czélomon kívül esik ama jegyzékre reflectálni s csupán azon hangulatot akarom pár szóban jelezni, me­lyet ama jegyzék Bukarestben keltett. Lássuk először is a Pressa-t, mely a kor­­mánypárt főközlönye lévén, nyilatkozatait úgy ve­hetjük, úgy kell vennünk mint azon pártét, melyet képvisel. A Pr. így ír.­­: „A ki azon jegyzéket olvassa, a zavar­, né­mely dolgok szántszándékos mellőzése­ és a­ntyl homályosságából rögtön észreveszi milyen gyen­ge a török kormány háládatlan ügye védelmében. Soha se láttunk egy politikai iratot csavarosabb és ellentmondóbb nyelvezettel írva, mint a kér­­vésben levő jegyzék. Senki sem mondhatja meg világosan és pontosan, hogy tulajdonképen mit akar elérni azzal a török porta? — Ellenben lát­juk azt, hogy Német-, Orosz- és Ausztria-Magyar­ország kormányai ellen nyílt panaszt emel. Mi­közben e három nagyhatalomnak azon akaratát bírálgatja, hogy ezek készek velünk szerződéseket kötni közvetlen után, bátorságot vészén magának egyúttal vádolni őket, hogy „a párisi szövetségre ismét egy új csapást mértek,* és ha ez mind igy tart, „nem lehet tudni, ha vájjon emberi erővel meglehet-e akadályozni amaz árfolyamot, mely oly sok sértések után medréből kiszabadul.“ Hogy mit fog felelni a három bevádolt ha­talmasság e — quasi — fenyegetődzésre, azt a Pr. nem tudja, de reménye, hogy szóra se méltatják, miután a jegyzék nem is hozzájuk intéztetett, s voltaképen tudni sem lehet hogy mit akar elérni vele a porta. Végül kijelenti a­zt, miszerint a török kor­mánynak azon kívánsága, hogy Románia minden — külföldi hatalmakkal kötendő — szerződéskor az ő beleegyezését kérje épen oly eszelős, mint jogtalan kívánat. „Jogot követelni valakitől, annyit jelent, mint kijelenteni, hogy ez a valaki azon joggal nem bír, már­pedig Románia mindig bírta szerződéskötési jogát.* Különben megnyugtatja a portának abbeli aggodalmait, mintha az egész ügy­nek politikai jellege volna, s kinyilvánítja, hogy Románia kormánya valamint eddig, úgy ez­után is fenkívánja tartani a jogviszonyt Tö­rökországgal. Sajátságos ez ügyben a Rumânul magatar­­tása. Eddig folyvást a bukaresti kormányt korhol­ta, hogy nem képes Románia jogait erélyesen vé­delmezni,­­ azt a­mit a harczias ősök szent erek­lyeként a nemzetre hagytak, a jelenlegi hazafiat­

Next