Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-11-18 / 263. szám
fill. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre ...................................16 ft. — kr. Félévre..............................................8 . — „ Egy negyedre............................... 4 „ — „ Egy hónaprs ..................................1 , 60 „ ui. rS 263 dik »Rám. POLITIKAI NAPI LAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr l'deki Domokos-ház. r* TiX Kolozsvárit, 1874. szereda. november 18. "In 1 HIRDETÉSI DIJAK: ír, nfi‘ Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak terölete 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél ug kedvezményeit. _^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 101 kr. Reklamok: hirtözérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 17. Fővárosi levelek. CCCCLXXX Budapest, november 14. 1874. Kedves barátom ! Minél mélyebbre haladnak az országos bizottságok munkálataikban, annál nagyobb nehézségek tárulnak fel előttük, mind pénzügyeink rendbehozása, mind a végrehajtás uj rengése tekintetében. A legfőbb baj abban fekszik, hogy a közmorál igen alászállott s e miatt a közigazgatásban, kivált a pénzkezelés körül, a régi bizalmatlansági rendszert kell felállítani, mely azt feltételezi, hogy minden pontra három ember ellittassék: egyik a ki dolgozik, másik ki azt ellenőrzi, s a harmadik, ki kettőjüket felügyelet alatt tartja. A rendszert, ha jól emlékezem, Deák úgy jellemezte volt, hogy valamely dolog végbevitelére megbíznak egy embert s a másikat mellé állítják, hogy ne lopjon, a harmadikat, hogy ketten ne lopjanak, miből aztán az következik, hogy lopnak mind a hárman. Az adóügyi bizottság is addig s addig vitatkozott az adóügyi controle felett míg végre odajutott ki, hogy az eddigi adóhivatalok és néhány pénzügyigazgatóságon kívül már most lesznek adófelügyelők, illetőleg adófelügyelő hivatalok, mégpedig igen nagy számmal; azután lesz minden megyében egy-egy fellebbezési bizottság, a régi hivatalok is megmaradnak, szóval ahelyett, hogy gazdálkodás történt volna, úgy hozzávetőleg egy millió többlet mutatkozik a kiadásban. Jól mondá Szontagh Pál, hogy nem annyira a rendszerben, mint az emberekben van a hiba, s a politikai morált és társadalmi életünket, fogalmainkat kell gyökeresen átváltoztatni. Ma még kevés ember van Magyarországon, ki, ha valami csempész áruval megkínálják, azt el ne fogadja, kinek pedig gazdáját kellene elfogatnia. A három százados osztrák kormány alatt megszokták az állam érdekeit saját hazánkéval egynek nem tekinteni, s ha már az értelmiség osztályában vannak is olyanok, kik a változott viszonyokat átértve, az állam rovására semmit sem követnek el, de nem is lépnek fel az ellen, ha azt más elköveti, keleti természetünkből folyó közöny és test- jogi hajlam miatt. Pedig míg idáig el nem jutunk, nehéz lesz akár az eszmék tisztázása, akár az adóügy igazságos elintézése. Megjegyzem, hogy e fellépések alatt nem értem a titkos feladásokat, mely a magyar természettel , általában minden mivelt ember természetével méltán ellenkezik, hanem igen is értem a nyílt férfias fellépést azokkal szemben, kik az államot után útfélen minden szemérem nélkül megkárosítják s a törvényeket tetszés szerint lábbal tapodják. Részemről épen azért nem voltam soha a dohánymonopólium barátja, mert ez épen a fennebb érintett okoknál fogva a leggyakoribb összeütközésre, az állam meglopására és csalásra vezet anélkül, hogy becsületes embert az ellenőrzésre provokálhatna. És egy ily monon',l','lim _ kémrendszerrel összekötve t'meg arról, hogy a foga utakat már Lányban is megzavarja és az országot olyanul tüntesse fel, melyet mindenki büntetlenül megrabolhat. Ilyennek tartom a kis lottójátékot is, hol meg maga az állam nyújt példát a legharczátlanabb csalásra és pedig szemben azon osztályokkal, amelyek legkevésbé tudnak a számok tömkelegében eligazodni. Nem ismerek eszközt, mely a népet szellemileg és anyagilag annyira megrontaná, mint a kislottójáték. A legalsó néposztály ezer meg ezer tagja hordja ide boldogtalan reménykedésében filléreit, s százak és ezerek vannak, kik gyermekük szájából veszik ki a kenyeret, hogy a Moloch gyomrába töltsék. Már most hogy lehet föllépni az államnak akár az úgynevezett roulette-játékok, akár más hazard kártyajáték ellen, midőn saját maga, szemben a legegyügyübb néposztálylyal oly hazard és csalfa játékot írz, melynek arányai a nyilt kártyaasztalokét százszorosan felülmúlják. Elég például csak annyit említenünk, hogy a 90 számból 10,000-nél több temna telik ki, míg a kihúzandó ötből csak tíz , tehát a nyereségi valószínűség úgy áll, mint egy az ezerhez. Aztán tartson a pénzügyminiszter hatalmas philippikákat a szédelgés és közmorál ellen ! Midőn valamely államban az erkölcsök meglazultak és ezt fem veszik legelőször észre, valamint azon veszélyeket is, melyek abból az országra háromolhatnak, akkor igenis odafenn kell elkezdeni a javítást is, mert csak a magas példa az, mely az alsóbb rétegeket is lassanként magaután ragadja. E nélkül hazánkban sem lesz javulás és idvősség. P. Szathmáry Károly. — Az 1873-ki zárszámadások e napokban osztattak ki a pénzügyi bizottság tagjai közt. Közöljük azon adatokat, melyekből az előirányzathoz képest tulziadások merülnek fel. A főrendi és képviselőház szükségleteire előirányozva volt 700 ezer írt, tényleg kiadatott 1.20,1146 írt. Horváth-Szlavonországok beligazgatási szükségletére elő volt irányozva 4.480,000, kiadatott 4.764,000 frt. A belügyminiszteri tárczánál, járványok stb. csején elő volt irányozva 10 ezer, kiadatott 129 ezer forint. E túlkiadást az országban uralkodott kolera elnyomására tett intézkedések okozták. A pénzügyminiszteri tárczánál hivatali s irodai költségekre elő volt irányozva 107,100, kiadatott 245,816 frt. A dohányjövedéknél dohányvétel czimén elő volt irányozva 8.433,074 frt, kiadatott 9.717,628 frt, mivel az 1873 ki termés beváltása korábban kezdetvén meg,annak költsége nagyrészt ez év terhére számoltatott el. A kereskedelmi miniszter tárczájánál a keleti marhavész s egyéb állatjárványok elfojtására elő volt irányozva 35,000, kiadatott 117,355 frt. A túlkiadást nagyrészben a vész elfojtására rendelt katonai elzárolás okozta. Az igazságügyi tárczánál a kir. törvényszékek irodai s hivatali szükségletére elő volt irányozva 689,365, kiadatott 773,241 frt. A rendkívüli kiadások közt: az államerdőknél beruházásokra elő volt irányozva 900,000, kiadatott 1.101,069, a Ferencz-csatorna építési költségeihez állami járulékként 700,000, az államsegély emelése s nagyobb mérvű építkezések folytán kiadatott 1.469,400 frt; a vasúti kamatbiztositás alapján előlegezésekre 12.000,000 kiadatott 13.858,671 forint; a margitszigeti Dunahid építésére 1 500,000 kiadatott 1.893,208 forint stb. TARCZA. g £) W DB Rt — Elbeszélés. — jlRTASACHER y^ASOCH. (Folytatás.) II. Majdnem egy hét folyt le ezóta és a czárnőröl még mind nem jött semmi rendelet. Jadviga már csüggedni kezdett, most reggeltől estig himzőkereténél ült az ablaknál, mig sarkantyupengés a kedves közeledtét jelenté, aztán némán üdvösbe őt s még soká lobogtatta fehér kendőjét, mig a szép hadnagy befordult a szögleten. Ma is várt reá, de hasztalan, nem jött, Pedig az őrszemlének rég vége volt. Jadviga szive ■biod hevesebben dobogott s midőn a csöngettyűniatgja ebédre szólitá, majdnem reszketett a nyugatlanságtól és szótlanul foglalt helyet az asztalnál, Inen sem érintve az előtte levő ételeket »Mi bajod ?“ — kérdé anyja aggódó hangon. »Semmi, semmi, — felelt a leány — talán ba% leszek.“ „Képzelgés! — szólt atyja boszosan — majd frjhez adlak valami gazdag és előkelő emberhez, s ez hamar ki fog gyógyítani betegségedből.“ A szegény leánynak könybe lábbadt a szes épen távozni akart, midőn a komornyik egy császári segédtisztet jelentett be. »Mit akarhat?“—rebegé Nievelinszky ijedten— te bocsásd bel — Egyszersmind fölemelkedett be- s elébe ment a natal tisztnek, ki hallgatva nyújtott át egy czári rendeletet. Nievelinszky úr felbonta azt, olvasta és ismét elolvasta, aztán felkiáltott: „Bocsánat, segédtiszt úr, de vagy bolond vagyok, vagy nem tudok olvasni. Kérem szívesen, olvassa csak!“ A segédtiszt átvette a rendeletet és hangosan olvasó: „A czárnő parancsa Nievelinszky Ivanovics Sándorhoz ! Tartsa kötelességének, leányát Jadvigát, rögtön e rendelet vétele utána, császári hadiszolgálatra kellőleg felszerelni.“ „Tehát mégis — vágott közbe az öreg — de lehetséges ez — leányom — hadiszolgálatra — “ „Ha ő felsége a czárnő parancsolja — szólt a segédtiszt — minden lehetséges.“— Aztán fenhangon tovább olvasá : Jadviga Alexandrovna a a Tobolszk-ezredbe soroztatik és 24 óra alatt e gyalogezredes ezredes-parancsnoknőjénél, Mellin asszonynál jelenteni fogja magát és rögtön szolgálatba lép. Atyjának pedig szoros kötelességévé tétetik, saját költségére legrövidebb idő alatt a kisasszonyt fölszerelni, még pedig két disz- és két szolgálati egyenruhával, a legjobb bársonyból s a felöltönyök nyersprémmel bélelve és kiverve, továbbá Nievelinszky Alexandrovna Jadviga közlegénynek a Tobolszk-ezredben 50 rubel havi járadékot tartozik fizetni.“ „Istenem“ — rebegő az öreg — ez csak tréfa lehet.“ „A czári rendeletek nem szoktak tréfálni — inté a segédtiszt. „Rögtön magam megyek a czárnőhez“ — kiálta a megrémült anya. „Nem fogja elfogadni,“ — szólt a tiszt. „Tehát visszavonhatlan a rendelet?“ — kiáltá Nievelinszky. „Visszavonhatlan !“ „Leányom katona, közlegény !“ — jajgatott az öreg asszony. ■■»■in......n ni —■»— „Légy nyugodt, anyám, — szólt Jadviga — a czárnőnek engedelmeskednünk kell ; én szívesen, sőt lelkesedéssel fogok szolgálni a nagy geniális asszonynak.“ „Engedje meg, hogy leülhessek,“ — sohajtá Nievelinszky úr egy székre rogyva; — és e költségek csakugyan nyest kell hogy legyen, valami más prém nem lenne jó ?“ „Ha a rendeletben nyest áll — felelt a segédtiszt mosolyogva — akkor nyestnek kell lennie; különben is a hadseregben szolgáló hölgyek mind ilyet viselnek.“ „És a járadék!“ — sóhajtott ismét az öreg; — de itt mi sem használ, Szibéria sincs sütve, s igy jobb megfizetni a nyestet és az ötven rubelt.“ „Bizonyára, Nievelinszky úr — szólt a segédtiszt — s én sietek, hogy ő felségének jelentsem lelkesült készségét és legforróbb hálaköszönetét.“ Ezzel meghatta magát és távozott, a Nievelinszky-családot igen különböző érzések közt hagyva hátra, az atyát káromkodva, az anyát zokogva, a leányt a legnagyobb örömben. Jadviga azonban elpalástolta örömét s nem engedé sejtetni szüleivel, mennyi része van e különös czári elhatározásban ; lehető szomorú arczot mutatott, de aztán sietett felöltözködni s egy hordszékbe ülve, gyorsan Mellin asszonyhoz vitette magát, a szép, bátor, kalandjairól hires amazonhoz, ki akkor a Tobolszk-ezred parancsnoknője volt. Mellin asszony a szép leányt öltözőszobájában fogadd s rögtön leülteté maga melle a pavilagra. A czárnő már mindent közölt velem — sz(311. _ Reám föltétlenül számíthat.“ Aztán csöngetett s egy szolgálattevő tiszt által hivatta Samarin hadnagyot. A hadnagy pár percz múlva megjelent, katonásan tisztelgettek az ajtónál megállva, zavarral és meglepetéssel tekintett a két szép hölgyre, kik hangos nevetésbe törtek ki. De Mellin asszony hamar visszanyerte komolyságát, két okmányt vett ki zsebéből és olvasd : „A czárnő parancsa Samarin hadnagyhoz a Tobolszk-ezredben ! Kedves Samarin ! Én önt ezennel ezredében kapitánynak nevezem ki. II. Katalin.“ „Kapitánynak? — kiáltá a meglepett hadnagy. — Lehetséges-e !“ „Hallja csak tovább — felelt a szép ezredes. — „A czárnő parancsa a Tobolszk-ezred ezredes parancsnoknőjéhez! Nievelinszky Jadviga Alexandrovna kisaszszony a mai naptól mint közlegény a Tobolszk-ezred létszámába fölveendő és Samarin kapitány századába osztandó be, nevezett kapitánynak pedig meghagyandó, hogy ez újoncz kiképeztetésére személyesen és nagy gondot viseljen. — Hallja kapitány — személyesen —“ „Nem fogok panaszra okot adni.“ ,,El is várom öntől, hogy híven teljesítse felséges asszonyunk parancsát. Nievelinszky Jadviga közlegénynek a laktanyában külön, és minden kényelemmel ellátott szoba rendezendő be ; szolgálatára egy legény adatik rendelkezése alá, egyáltalában meghagyom, hogy mindenben ugy tekintessék, mintha tiszt volna, így, édes kapitány, most ismeri ő felsége parancsait s remélem szigorúan fog azokhoz alkalmazkodni. Adieu !“ Nemsokára Samarin távozta után Jadvigaia elhagyta szép ezredesét s visszatért szüleihez, hogy az utolsó éjt töltse ezek lakában. (Folyt. köv.) Bukaresti levél, Bukarest, 1874. nov. 12. E lapok olvasói előtt úgy hiszem ismeretes a török portának ama jegyzéke, melyet ez a franczia-, olasz- és angolországi külügyérségekhez intézett azon alkalomból kifolyólag, midőn a három északi nagy hatalmasság t. i. Német-, Orosz- és Ausztria-Magyarország, Romániának idegen hatalmakkali szerződéskötési jogát elismerte. Czélomon kívül esik ama jegyzékre reflectálni s csupán azon hangulatot akarom pár szóban jelezni, melyet ama jegyzék Bukarestben keltett. Lássuk először is a Pressa-t, mely a kormánypárt főközlönye lévén, nyilatkozatait úgy vehetjük, úgy kell vennünk mint azon pártét, melyet képvisel. A Pr. így ír.: „A ki azon jegyzéket olvassa, a zavar, némely dolgok szántszándékos mellőzése és antyl homályosságából rögtön észreveszi milyen gyenge a török kormány háládatlan ügye védelmében. Soha se láttunk egy politikai iratot csavarosabb és ellentmondóbb nyelvezettel írva, mint a kérvésben levő jegyzék. Senki sem mondhatja meg világosan és pontosan, hogy tulajdonképen mit akar elérni azzal a török porta? — Ellenben látjuk azt, hogy Német-, Orosz- és Ausztria-Magyarország kormányai ellen nyílt panaszt emel. Miközben e három nagyhatalomnak azon akaratát bírálgatja, hogy ezek készek velünk szerződéseket kötni közvetlen után, bátorságot vészén magának egyúttal vádolni őket, hogy „a párisi szövetségre ismét egy új csapást mértek,* és ha ez mind igy tart, „nem lehet tudni, ha vájjon emberi erővel meglehet-e akadályozni amaz árfolyamot, mely oly sok sértések után medréből kiszabadul.“ Hogy mit fog felelni a három bevádolt hatalmasság e — quasi — fenyegetődzésre, azt a Pr. nem tudja, de reménye, hogy szóra se méltatják, miután a jegyzék nem is hozzájuk intéztetett, s voltaképen tudni sem lehet hogy mit akar elérni vele a porta. Végül kijelenti azt, miszerint a török kormánynak azon kívánsága, hogy Románia minden — külföldi hatalmakkal kötendő — szerződéskor az ő beleegyezését kérje épen oly eszelős, mint jogtalan kívánat. „Jogot követelni valakitől, annyit jelent, mint kijelenteni, hogy ez a valaki azon joggal nem bír, márpedig Románia mindig bírta szerződéskötési jogát.* Különben megnyugtatja a portának abbeli aggodalmait, mintha az egész ügynek politikai jellege volna, s kinyilvánítja, hogy Románia kormánya valamint eddig, úgy ezután is fenkívánja tartani a jogviszonyt Törökországgal. Sajátságos ez ügyben a Rumânul magatartása. Eddig folyvást a bukaresti kormányt korholta, hogy nem képes Románia jogait erélyesen védelmezni, azt amit a harczias ősök szent ereklyeként a nemzetre hagytak, a jelenlegi hazafiat