Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-09-11 / 205. szám

Vill. évfolyam. 205 uj kanári. Kolozsvártt, 1874. péntek, szeptember 11. POLITIKAI NAPILAP, előfizetési feltételek. Egészévre ....................................16 ft. kr. Félévre...............................................8 . — . Egy negyedre.......................... 4 . — „ Egy hónapra .................................1 n *10 » SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhivatal: A lyczeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. ’2 n i HIRDÉTÍSTdÍJAK k rfi Ötször hasábozott gormond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetések után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetésekitél kftdce*mét*gek. ___^ NYILTTER toronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirdezérbe soronként 1 frtak KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 10. Egy téves elv következményei. Tökéletesen egyetértek Lukács Bélának a Kelet egyik múlt heti számában a területi kikikerekítés kérdésében írt azon czikkével, melyben azt fejtegeti, hogy Erdélyben a 20% állami pótadónak a közigazgatási költség fedezetéül való kikötése, illetőleg a költségek teljes fedezetéül való elégségének megkövetelése — helytelen. De még tovább megyek, helytelen az nem csak az erdélyi részekre, de általában Magyarországra nézve is, helytelen alapelvénél és eredményeinél fogva. Mert a jó közigazgatás a szervezettől és a költségek vegyes beosztásától függ és nem annak összegétől, vagy a fedezetére szükséges adószázaléktól függ. Hiába csoportosítunk bármekkora területet — a járási közigazgatás vagy a községi rendőrség, ezáltal jobb nem lesz, sőt a hivataloknak a lakostól és a központnak a járási hivatalnoktól való távolléte még roszabbá teszi azt. Különben, hogy a 20% pótadó megkövetelésébenly tévedés van, az leginkább kitűnik abból, ha a kérdést gyakorlati úton akarjuk megoldani. Erdélyben a földadószázalék 7%-al kisebb, mint Magyarországon. Tehát már e különbének az az eredménye, hogy ugyanazon adóöszszeg előállítására sokkal több vagyon, nagyobb terület kell, mint Magyarországon és így, ha még az ország szegénységét és csekélyebb népességét is tekintetbe vesszük — okvetlenül sokkal nagyobb területeket kell Erdélyben öszpontosítani, hogy ugyanazon adóalap kijöjön, mennyi 20% pótadóval terhelve megadja a közigazgatási szükség fedezetét, mint Magyarországon. Márpedig a miveletlenebb és hátramaradottabb erdélyi részeken sokkal több teendője van a közigazgatásnak (ha ugyán hivatásának megfelelni akar), mint az anyaországban és így épen a szükséggel ellenkezőleg, ott lesz nagy öszpontosítás egy központ körül, hol több a teendő, nehezebb a közigazgatás. Egyébiránt legelőbb is azzal kellene tisztába írni, hogy mi tulajdonképen az a közigazgatási mérték és költségösszeg, melyet a miniszt alkalmazni fog avégre, hogy kiszámítsa azt, ha illető vármegyék vagy városok önkormrlényzati önállása meghagyható vagy nem ? Mert, hogy az e tárgyban felszólított törrendelkezésére biztos adatok nincsenek, sőt amennyiben vannak, azon fenyegetésnél fogva, hogy ha költségeiket 20% pótadóval fedezni nem lesznek képesek, megszűnnek létezni — részrehajlóan számíthatók ki. Nincs biztos adat a közigazgatási költség kiszámítására azért, mert nincs megállapítva a szervezet, hisz épen azon fordul meg a kérdés, hogy a házipénztárral, vármegyei bízott®ággal, alispáni állással, járási felosztásokkal jat kell csinálni, hogy a közigazgatás szükségeinek a 21-es bizottság elvei szerint eleget lehessen tenni? És e kérdések megoldása egészen megváltoztatja a közigazgatás szervezetét és költségét. Hogyan lehet tehát azon régi költségvetéseket és szervezetet a számítás alapjául használni — mely el van ítélve? Ez képtelenség és a vármegyék mégis erre vannak utalva. Már most mit csináljanak ? Azt sem tudják, mivel fogják a kormányt kielégitni ? Mily szervezet és költségvetésre fogja az beleegyezését adni? Milyen lesz, a szervezet módosításai után, költségük ? E bizonytalanságban csak az fog szemeik előtt lebegni, hogy olyan számadást tákoljanak össze, mely 20% pótadóval fedezhető legyen, mert különben megszünnek létezni ! Ez azon kis városokra nézve, melyeknek nagy községi vagyonuk van, nem nehéz, mert ez fedezi költségük legnagyobb részét ; de hát azok a törvényhatóságok, melyeknek sokkal több feladatuk és majd semmi közvagyonuk nincs, mit csináljanak ? Érzik ugyan magukban, hogy csak többet értenek a közigazgatáshoz, képesebbek az önkormányzatra, mint a kis városok ; de minthogy a miniszter ennek megmérésére hamis mértéket használt, ők is (létük érdekében) csinálnak mesterkélt számítást, kisütnek egy költségvetést, melynél nem a közigazgatási (mindenütt különböző) szükség, hanem a 20% pótadóval való fedezhetés lesz mérték. Ezáltal az önkormányzat nem javul, a közigazgatás rosszabbá lesz ugyan — de a miniszternek elég lesz téve. És ez vagy kénytelen lesz a felterjesztésekkel megelégedni, noha semmi biztosítékot nem nyert a közigazgatás érdekében, vagy pedig bele kell, hogy nyúljon a részletekbe miden egyes városnál és megyénél, szerveznie kell a tisztikart és ezek fizetését és tetszése szerint állapítani meg a költséget. Hogy ez — helyismeret hiánya miatt, absurdum — az tény , hogy a vármegyék erre azt mondhatják, hogy a miniszter terve szerint ők önkormányzathoz nem foghatnak, tessék neki gazdálkodni — ez is valószinü. Ilyen a kormány tervének eredménye. Egy chnosz, mert rész az a 1 a p evo. H. S. — A bírósági fegyelmi törvény módosítása. A m. kir. igazságügyminiszter f. évi augusztus 31-én következő rendeletet intézett a pesti kir. főügyéshez : „Az államháztartás egyensúlyának helyreállítása czéljából szükséges módozatok megállapítása végett kiküldött országos bizottság javaslatát a minisztertanács nagyrészben elfogadta. Ennek értelmében a bírói felelősségről szóló törvény és főleg annak fegyelmi eljárására vonatkozó része — a törvény alapelveinek fentartása mellett — módosítandó lenne azon irányban, hogy a hanyag és bírói teendőinek ellátására nem eléggé képes bíró a törvény útján fegyelmi eljárás mellett elmozdíttathassék. Ennélfogva felhívom méltóságodat, hogy az 1871. évi VII. t -czikknek feljelzett irányban leendő módosítására vonatkozólag, az eddigi gyakorlatban annak alkalmaztatása körül mutatkozott hiányokra való tekintettel és az e részben szerzett tapasztalatai alapján — törvényjavaslatot elkészíteni s ezt hozzám mielőbb felterjeszteni szíveskedjék.“ TARCZA. A tolvajok apostola. t°r- Schneider Károly czikke a K. Z.-ban) kire holdvilégon este volt, midőn egy »lV°'Vaj meetiDgbe indult UDk- Ned Wright, a két h CZ*^k aP°8tola, ezúttal kizárólag tolvajnő^klitra^ me^ *beara az e'roaradhatlan szó^kalm^ e^et a london’ rendőri törvényszékekből,)urtanak a tolvajélet részletes tanúimért )''. ' In^3'8 «okkal érdekesebbnek tartottuk i a n Sz akt en meglátogatni a jómadarakat, ^skül ? ,tartva a rendőrségtől, fételem és fesz ^ kítik ki jellemző különösségeiket, keti helye a város déli részében festt.111 fele a ^hemsétől; hosszú volt az út, mely “edi i 'Nmünket a Lambeth-és Camberwell- Werk«n keresztül. k^Btiíel®0U^an a Rent’s Street és Hayraarket Hidelnőihez, maga a város is sokkal lakott ^^an, midőn már nem sünti a létjelQ^a számtalan kürtő s midőn az ég éjjeli ka|, g alkalma nyílik konkurrálni a gázlámpákról gyalog mentünk, hol egy közkocsi tetejéutuk az egyre változó panorámát. e8tminster-hid — mint rendesen — műnkig k besüllegett, kik hazafelé mentőkben in- Uügi[ölöutat tettek, semhogy félpenny hidrát4| bei^!8enek a szomszédhidakon. Jobbról bal- H a , . allan lámpasor szegélyezte fénykoszoru^ Ayam°t s életet és meleget kölcsönzött az Piek. Túl a XhemgéQ ,Sz. Pál székesegyházának díszes kupolája magaslott ki a sötét háztömkelegből és Westminster harangtornya fölött a teli hold pompázott Félórai vándorlás után a Themse déli részén megérkeztünk a meeting színhelyére, a Chatham- és Dover-vasút egy bolthajtásos íve alá. Nem volt ez egyéb, mint a dissenterek egy kápolnája, minek gombamódra keletkeznek Angolországban. Ily kápolnáknak nagy a keletjük, mert, minden új ház csoport külön imaházat akar birni. A kápolnákat, mint bármely más épületet, rendes utón bérbeadják; ha a hitközség nem eléggé nagy, hogy fizesse meg a bérletárt, akkor több czélra használják az ilyen kápolnát. Megesik, hogy reggel orgonaszó halik benne, este pedig vidáman járja ugyanazon helyen a tánct. A bejárat előtt vén kapusnő kullogott. — Your tickets gentlmen! Átadtuk kártyáinkat, a vén boszorkány gondosan vizsgálta meg azokat. Az igazolás s egyszersmind meghívójegy következőleg hangzott: „Ezen jegy csak egy asszonyszemély számára érvényes, ki legalább egyszer volt büntetve bármily bűntény miatt, más egyénre át nem ruházható. Szándékunk jó vacsorát rendezni: beát, vajaskenyeret és süteményt. Vacsora végeztével szónoklat. A meeting végén mindenki négy fontos kenyeret s egy szelencze besózott húst kap ajándékba. Kérjük e jegyet lehetőleg látkörön kívül tartani. Barátod Ned Wright.“ Annak daczára, hogy nem voltunk megfenyített gonosztevőnők, a kapusnő mégis elvezetett bennünket egy a kápolna fala körül futó karzat oldallépcsőjéhez. A kápolna belseje egészen egyszerű volt, egész díszét emelvényen álló kis orgona képezte. Hasonlított az egész egy árverezési teremhez a Cityben; a puritánusok képdáló buzgalma nem ismer díszt, a templomokban. A karzaton kívülünk jelen voltak még: egy pár hírlap tudósítója, jegyzőkönyvvel, hegyes trónnal, szemüveggel és látcsővel ; a dissenterek néhány szónoka, Ned Wright barátai; gyanús külsejű egyének az alsó néposztályból, szomszédom állítása szerint: megtért tolvajok ; végül több fátyolos hölgy, kik mindenáron iparkodtak megőrizni az iokognitót. A kápolna hajójában csodálatos nyugodtsággal ültek a delnők, kik esküdt ellenségei voltak a polgári rendnek. Kíváncsian tekintgettek föl a karzatra, azután összedugták fejeiket és halkan beszéltek egymással. Közben-közben gyermeksírás is hallatszott, mert néhány asszony magával hozta csecsemőjét is. A nemes gyülekezet betöltötte az egész kápolnát; a jelenlevők száma kétszázra volt tehető. A jelenlevő nők, kik a bea, a vajaskenyér és a sütemény kedvéért elfogadták Ned Wright meghívását, nem tartoztak sem a „finom“ tolvajnők, sem a hatodik parancsot megszegő ügyes helyek közé. Ép úgy, mint az emberi társadalomban, vannak szigorú kasztok és rangosztályok a tolvajok között is,kivált pedig London városában. Van arisztokráczia, polgárság és munkásosztály ; vannak uracsok, filiszterek és lumpok — férfiak és nők egyaránt Nagy a különbség az elsőrangú iparlovag között, ki mint Swell Mohsmann és Opera-Juraper, finom termekben és színházpáholyokban űzi mesterségét, monoklival szemén, és a bluey hunter vagy pigeon-flyer között, az ólmot szokta lopni roskatag házak födeek . Ned Wright estélyének vendége, kizárólag« , », / /mnnir osztályába tartoztak. Jébzsebmetszők párcáinak o y Mr. Sápadt, bMett alamoaemberek; arczaikon tükrözött a nyomor, ruhájuk rongyos és szenynyes volt. Egyike sem volt túl a közönséges lopás tanulóévein. Nem volt közöttük fényes ruhába öltözött „lady”, kik a közúti kocsikban szellemdús társalgást folytatnak szomszádnőikkel s e közben a szomszédnők zsebében keresgélnek; vagy, kik igazi brüsseli csipkevégeket tudnak eltüntetni Oxford Street divatcsarnokaiban; nem voltak közöttük szirének, kik csókjaikkal elmámoritják a szerelemittas ifjakat, mig a czinkostárs (pal) egy hátulról mért csapással elkábitja a gyönyör előérzetében úszó ifjút s elrabolja gyűrűit és óráját. A lopás csak aggályt, gondot és börtönt hozott ezen nők fejére ; eltűntek a pályájuk kezdetén álmodott aranyábrándok, a regényes életet ők már csik könyvekből ismerték. Mily keserű kin lehet az rájuk nézve, ha azt olvassák a fővárosi ponyvairodalom termékeiben, hogy Jack Shepherd és Dick Turpin a nap „fáradalmai“ után ott feküsznek illatos szalonban, a szép fillnek, a nemeskeblü főczinkosnőnek lábainál, ki szerelmi édesgéssel jutalmazza őket a kiálló veszélyekért Lehet, hogy ezek a karzat árnyában bujkáló vén boszorkák valaha csinosak is voltak, azok közül kiket láttunk, egyik sem birt az utczai Vénusz ’papnőinek külsejével, mindnyájan Merkur szolgálatában álltak. Nagyobb részük az életdelében s azon túl álló delnő volt, ocsmány Furmus- Troes hajadonok. Feltűnő volt mindnyájánál a hegyes áll mellett a széles, kiálló pofacsont, holott a rendes angolszász typusnál húsos szokott lenni az arcz alsó része. Szóval legundokabb, legijesztőbb alakjában láttuk itt a bűnt, és nem a költőktől megénekelt érdekes alakban. A „hölgykoszoruban” kivált egy vén anyóka sürgött-forgott és lelkesítő szavakkal buzdította a film Fővárosi levelek. CCCCXLI. Budapest, 1874. szept. 8. Kedves barátom ! Megvallom, engem eléggé érdekelnek a monarchia nemzetiségi kérdései s figyelemmel is kisérem azokat, mint oly hegedetlen sebek fejlődési procedsusát, melyek e minden oldalról fenyegetett, eladósodott államnak, valamint az azokban foglalt kisebb tömegű nemzetiségeknek életébe kerülhetnek; de bizony azért a prágai út lehető erélyei s az arra vonatkozó carabinatiok engem el nem vonnak attól, hogy elsősorban ne hazai belviszonyainkat kisérjem figyelemmel. Jól tudom, hogy e nemzetiségi sebek — a szászok és kivéve, kik csak példátlan szabad gazdálkodásukat féltik — kívül van az ország határán s azért orvoslásukat, vagy elmérgesedésüket is a külügyi viszonyok alakulásától lehet várni, — ha ugyan jó idő nem lesz arra, hogy a nép zöme fölvilágosítást nyerhessen arról, hogy többnyire kívülről lelkesített (!) vezetői egy gaz játéknak teszik, a nemzetiségi álszín alatt, eszközeivé. Azért csak visszatérek most is saját konyhánkra , azt vizsgálom, minő hatást tehet az országra nézve Kossuth közelebbi levele, melyet a hazai sajtó ezer meg ezer példányban vitt e napokban a nemzet kezei közé. Kossuth szavának hatása Magyarországon elvitázhatatlan fenséges, mythosi alakú, még pedig nem csak előttünk, kik 48—49-ben az általa fölirt eszmék zássiói alatt küzdöttünk, hanem még inkább a köznép uj generatioja előtt, mely nem egyszer homályos vágyai teljesültét is az ő előtte szintén mythosi ködben borongó, istenített egyéniségéhez köti. Részemről az ő hatását a nemzet jelenére kétféle uton hittem és hiszem érvényesülhetni: vagy úgy, hogy megtagadva egy kis részt fényes múltjából, visszatér hazájába, hogy kétségbevonhatlanul nagy tehetségeit hazája javára idejében értékesítse ; vagy úgy, a mint a legközelebbi leveléig tett, hogy megmaradva múltja fényes nimbuszában s fölülemelkedve a napi politika és pártküzdelmek köznapi porán, atyai szózatát hallassa olyankor, midőn a nemzet kitartását hányattam vagy nemzetétörvény felé közeledni látja. A harmadik esetet: a belpolitikának s épen pártpolitikának külföldről, száműzetésből vezetését, csekély fölfogásom szerint, soha sem tartanám és tartom lehetőnek ; sőt — őszintén szólva — veszélyesnek és saját tekintélyét kockáztatónak, amelyre pedig mind a történelemnek, mind a jelen nemzedéknek szüksége van. A felelősség azért, hogy ez mégis aként történt, nem ő rajta fekszik, hanem azokon, kik eddig sürgették, míg végre ez évtizedeken át fentartott, nézetem szerint, egészen helyes álláspontját elhagyta. Most vizsgálják, mi lehet e változtatott politikájának eredménye? Levelének két része van. Egyik kormányzatunk roszaságáról s a kiegyezés hiányáról beszél. Az elsőt tudja és érzi az egész ország; a másodikat hiszi és vallja az összes ellenzék , de fejtegette ő maga is nagy igazsággal s előrelátó prófétai lélekkel több ízben. Ez a része levelének tehát jobban, erősebben nem tarthat, nem szólhat maguknál a szomorú tényeknél. Egészen más szempontok alá esik levelének második része, mely a parlamenti formák fentartása ellen agitál. Engerpet részemről a levelének e része mód nélkül meglepett.