Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-11-21 / 266. szám

Vili- évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ...................................16 ft. — kr. Félévre..............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ................................1 „ 60 „ tsr 4 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A I F c e u 111 i n y o m d á b a n K iadóhivatal: A lyneumi nyomda „központi irodájáéban főtér léréri Domokos-ház. “2. 266 dik Beám Kolozsvárit, 1874. szombat, november 21. POLITIKAI NAPILAP. :V­ ......HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott varmond sor­ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön BZ&mu­tatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. *9. ff* ^ NYILTTÉR •őrönként, vagy annak helye 26 kr. Reklamok: hirfönérbe Boronként 1 frt. +fr. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 20 Az erdélyi nemzeti pártról. Az erdélyi nemzeti magyar pártról a lapok kelleténél többet beszéltek. Indokokat hoztak fel pro et contra, hogy mennyire szükséges egy oly pártnak alakulása, mások meg annak szükségte­lenségét bizonyították. Részemről nem akarok egyik részhez sem csatlakozni s azt a kérdést, ha váljon helyén vol­­na-e és helyes volna-e jelenleg egy ily pártnak alakulása, merőben nyílt kérdésnek hagyom ; en­gem közelebbről az alakulandó erdélyi nemzeti pártnak megalkotott programmjából azon pontok érdekelnek, melyek a nemzetiségekkel szemben való álláspontját körvonalazzák. A nemzetipárt programmja nyiltan hazánk nemzetiségei ellen tűz ki egy czélt, melynek elérése a magyar nemzeti párt fő feladata volna. A nemzetipárt kilök magából minden nem magyar elemet s tisztán a magyar nemzet felsőbb­­ségének biztosítását, a magyar nemzeti önálló­ságot — más elemek, letiprásával óhajtaná el­­érni. A nemzetipárt nyíltan kimondja, hogy ha­zánk nem magyar eskű elemeire nincs szüksége, azoknak politikai működését, támogatását mire nem becsülve, a maga erején akar diadalra jutni. Senki sem vonja kétségbe, hogy egy ily ma­gyar nemzeti párt, ily programmal, nemcsak le­hetséges, nemcsak megengedhető — bár­mily elemek által legyen is körülvéve — de azon in­dokból kiindulva, hogy minden nép köteles létét és önállóságát biztosítani — egy ily párt nemze­ti kötelességet teljesít. De nálunk Magyarországon, a­hol a magyar nemzet léte és önállósága veszélyeztetve nincs, a­hol a magyar nemzeti felsőbbséget kétségbe sen­ki sem vonja; nálunk, a­hol annyiféle nemzetiség okozik, egy ily politikai párt­alakulás nem eszélyes, nem üdvös. Bármennyire is erős legyen a magyar önma­gában, bármenyire felülmúlja műveltségi, anyagi jóléte hazánk többi népeinek műveltségét és anya­gi jólétét, mindazonáltal nem mondhatja azt, hogy hazánk többi nemzetiségeinek segélyére szüksége nincs; meg sem állíthatja, hogy a többi nemzeti­ségeket nélkülözheti. Bármennyire előnyben legyen ms a magyar nemzet hazánk nemzetiségei felett, a magyar nem­zetnek egyik legfőbb feladata marad, hazánk többi nemzetiségeit a maga számára megnyerni, saját­­ érdekeivel azok­­érdekeit egybeforrasztani, hogy Magyarországon a lényeges kérdésekben egy nép, egy lelkű és gondolkozású nemzet létezzék. Nem hiszem, hogy valaki a magyar nemzet fő feladatát kétségbe merné vonni , mert mindenki érzi és tudja,­ hogy hazánk csak a társnépek se­gélye és hozzájárulása által lehet erős, lehet boldog. Az új nemzeti párt a legfőbb feladatot mi­ben sem veszi, sőt feladatul tűzi ki hazánk társ­­nemzeteinek elidegenítését. Ily programmal épen nálunk Erdélyben nem létezhetik erős magyar párt, s nem érvényesít­heti programmjának pontjait és azért, mert egy oly hatalmas elemet zárt ki magából, melynek segítsége diadal s melynek ellenműködése : bukás. Az erdélyi nemzeti párt programmját sem ön sem más román vagy más nemzetiségű el nem fogadhatja, annak zászlója alatt nem küzdhet egyik sem anélkül, hogy le ne vetkeztesse nemzeti jel­legét , de ne álljon magyarnak. Megbocsátnak a nemzeti párt program­já­nak megalkotói, de ilyesmit egy nem magyar aj­kútól sem követelhetnek; jellemes férfiakkal ily­nemű alkudozásokba nem elegyedhetnek. Hiszem, hogy a nemzeti párt programmjának alkotói előtt drága a magyar nemzetiség, de ebbeli túlbuzgós­­ságukban nem mehetnek odáig, hogy mások épen e szeretett nemzeti jellegtől váljanak meg. Ily körülmények között az erdélyi nemzeti párt alakulása veszedelmes játék volna, mely visz­­szahatás nélkül nem maradna sokáig. Hazánk nemzetiségei, különösen Erdélyben — a magyar nemzeti párt nagylelkűsége folytán — magukra lennének hagyatva, még azon elemek is, melyek békés és alkotmányos érzelmüknél fogva az országos magyar alkotmányos pártok zászlói alatt küzdöttek; ily helyzetben okvetlenül gondos­kodni fognak önmagukról, hogy hazánk politikai működésében szavukat s befolyásukat el ne ve­szítsék. Alkotnának tehát külön pártot, dolgozná­nak külön irányban, külön utakon haladva s min­denesetre a nemzeti párt ellen fordítnák minden erejüket. És ezt minden­ki igen természetesnek talál­ná, mert az erdélyi nemzeti párt kebelében más nemzetiségek részére hely és maradás nincsen. Csodálkozásomat kell kifejeznem, hogy az erdélyi nemzeti párt óhajtói, magával Erdélylyel, az itteni viszonyokkal annyira nincsenek tisztá­ban ; nálunk a Királyhágón innen egy oly párt­alakulás volna tanácsos, volna helyes — ha már okvetlenül pártalakulás szükséges , mely az oly nagy számban jelentkező más ajkú népeket magá­hoz vonzaná, tehát nem kirekeszteni a más ajku­nkat, de azokat testvérekül fogadva, az alkotmá­nyosság határain belül őket küzdelemre szólítani fel mindaz ellen, a mi hazánk jólétét koczkára teszi. Ily pártalakulás az erdélyi viszonyoknak meg­felelő volna ; a tervezett nemzeti párt ezekkel homlokegyenest ellenkezik, mert ebben a magyar elem a saját erejére van utalva, ép úgy mint a többi nemzetiségek is. Ily separaticus elvek, ily különleges politika, ily külön lepény sütések, a fa­jok külön működése, nálunk veszedelmes volna, mert mintegy az volna általa ki­mondva: ne me­lyik erősebb, ki megy tovább. Ebből származnék a visszavonás, gyülölség s a közbéke megbomlása. Meglehet, hogy az erdélyi nemzeti párt al­kotói a többi nemzetiségeket készakarva zárják ki kebeléből. Ez fekete háládatlanság volna azon nem magyar ajkúakkal szemben, a­kik eddig az orszá­gos alkotmányos pártok zászlói alatt küzdöttek. E kesztyű­dobásnak szomorú következményeit a nem­zeti párt bölcsei meg nem fontolták. Nálunk a nemzeti pártok veszedelmesek; mindenik párt csak addig üdvös, a­mig ki nem jelenti, hogy miféle nemzetiségű. Legjobb ha efféle színe nincs a pártnak; legyenek a haza felvirá­goztatására elvei, hogy ily zászlók alatt az ország minden egyes lakosa, — bármily nemzetiségű legyen is — küzdhessen. Legyen a zászló közös, és ne egyeseké, mert ezek alatt csak azok fognak har­­czolni, a­kik alája tartoznak. Ily közös zászlóval bíró pártot kell alakítani — ha szükséges a párt­alakulás. Moldovan Gergely. — A Deák-párt szerdán értekezletet tar­tott, melyben a belügyminiszter a választási tör­vényre tett főrendi módosításokat fejtegette. A képviselőház utolsó szövegezésén tudvalevőleg négy módosítást tettek a főrendek (ezek egyike Simo­­nyi Ernő ismeretes indítványának elvetése), me­lyek közül hármat az értekezlet a miniszter elő­adása folytán minden vita nélkül elfogad. A leg­fontosabb, a negyedik az erdélyi c­ensus kérdésére vonatkozik. A miniszter részletesen kifejti, hogy a kormányt a főrendek ide vonatkozó módosításának elfogadására bírta egyfelől azon tapasztalás, hogy a főrendek épen nem hajlandók lényegileg eltérni első megállapodásuktól, másfelől azon körülmény, hogy őket ebben a párt egy tekintélyes része is támogatja, s hogy ez megnyugvást fog előidézni Erdély tetemes részénél, mely — nem fejtegeti most, indokolva-e, vagy indokolatlanul — elégü­­letlenséggel fogadta a képviselőház megállapodását. A főrendek jelen szerkezete öszhangzik a válasz­tási törvényjavaslat többi részével, s minden ne­hézség nélkül keresztülvihető, miért is a pártnak elfogadásra ajánlja. Bésán Mihály nem járulhat a főrendi mó­dosításhoz, sőt meglehet, hogy ellene a házban is föl fog szólalni. A miniszter igen nehéz hely­zetbe juttatta a pártot s a házat, midőn ékes­­szólásának egész erejével s hivatalos statisztikai adatokkal védelmezett egy oly álláspontot, mely­től most maga is eltér. Ha a minisztert egy Er­dély néhány birtokosától eredt preszió ily eltérés­re kényszerítheti, ezáltal igen veszedelmes térre lépett, mert ez nem egyéb, mint ráerőszakolása a majoritásra mindenféle eszközökkel a minoritás véleményének. Tisza Lajos azt hisszi, hogy előtte szóló té­vesen fogta fel a belügyminiszter előadását. A mi­niszter kifejti, hogy itt a törvényhozás két fak­tora eltérő nézetben van, s hogy a főrendek tá­mogatva a másik ház egy tekintélyes része által is, nem hajlandók engedni. A kormánynak köteles­sége helyrehozni a két ház közti jó egyetértést, s itt nem forgott fen oly ok, mely miatt továbbra is fen kellene tartani az éles ellentétet. Hoffmann Pál nem lát ily körülmények közt következetlenséget a főrendi módosítás elfogadásá­ban, mert ez e két ház közti alkudozások termé­szetéből foly, s mert e kisebb rész lehetővé teszi a választási törvény létrejöttével nagyobb roszak­­nak orvoslását. Nemes Péter a képviselőház eredeti szöve­géhez ragaszkodik. Az új szövegezést még az előb­binél is roszabbnak tartja. B. Kemény Gábor a főrendi módosítást el­­fogadja az kérvén a pártot, hogy ha szintén hozzájá­rul, vigye ib keresztül azt azt osztályokban s a házban. Bésán legalább azt semmiesetre nem tartja elfogadhatónak, hogy ha uj kataszter hozatik be TARCZA. — Elbeszélés. — Il RT A­­SACHER-JAASOCH. (Folytatás.) V. Sok ideig nem adta elő magát semmi rend­kívüli . Jadviga a fegyverrel vállán kimért lép­­­lekkel járt föl s alá a nagy, fehér, gazdagon aranyo­st ajtó előtt, olykor egy-egy ásítással adva ki­űzést situatiója unalmas voltának. Végre az ajtó feltárult s még mielőtt Jadvi- Sának ideje lett volna katonás állásba tenni ma­­a gróf Orloffot látta ajkán sajátságos mosoly­ai maga előtt. »Kezeit csókolom, szép kisasszony“ szólt a­­jtósudvarias meghajtással. A női őr mozdulatlanul állt helyén s nem allott feleletet, egészen a fegyelmi szabályok szerint. »Bizonyosan szerénytelennek találja, — foly* ^tá a befolyásos kegyencz — sőt talán illetlen­ének, hogy minden előleges bemutatás nélkül re mertem kegyedet szólítani, amazonok legszeb- ilkje. Mit ? Nos tehát bátor vagyok magam mű­­be magamat. Ön bennem egy szerencsétlen nevű halandót lát, ki ő felségének vezér- Dunafija és segédtisztje, s ki azért szerencsétlen, s mert a sors oly későn részelteté azon boldogság­­h°gy a kegyed mennyei arczába tekinthessen.“ A szép ör ne­m mozdult. „Csakugyan megsértettem volna kegyedet, kisasszony, — kérdé Orloff — hogy legalázatosabb szolgáját feleletre sem méltatja ? — vagy — és han­gos nevetésbe tört ki — annyira komolyan veszi kegyed a szolgálatot — ismét nevetett — annyira komolyan, hogy mit sem szól. Pedig én megeléged­ném egyetlen szócskával, szép ujonczom . “ A hatalmas férfiú félénken tekintett maga körül. „Kegyed úgy látszik, a szerelemben is ujoncz még, szép Jadviga; engedje meg, hogy Amor had­tudományában oktatója legyek és én kellemes fel­adatomnak buzgón, hiven fogok megfelelni. Csak annyit mondjon, hogy mint mester nem vagyok egészen közönyös kegyed előtt, hogy megengedi, hogy önt szeressem, térdeimen imádjam, mint a kazáni istenanyái. Csak egyetlen szócskát, Jad­viga, csak annyit: igen. Semmi felelet. „De, imádott harczosnőm, kegyed csakugyan igen komolyan veszi feladatát — szólt a gróf rö­vid szünet múlva — vagy mint feljebbvalója, mint azon hadsereg tábornoka, melyben kegyed közle­gény, megparancsoljam, hogy feleletet adjon ! Jól van. Tehát parancsolom, Nievelinszky Jadviga köz­legény, hogy azonnal feleljen kérdésemre. Lesz szives megengedni, hogy imádjam .“ Semmi felelet. A női őr mozdulatlanul mint egy szobor állt, a gróf előtt. •„Feleljen, mademoiselle — kiáltá most bo­­szosan Orloff — nem tudja mi a fegyelem ? Vagy talán nem is él s mint a hitrege szobrásza szép szobrával nekem is előbb Vénushoz kell fordul­nom, hogy kegyedet megelevenítse, vagy egy csók­kal magamnak kell önbe életet lehelnem .“ E szavakkal a csábító át akarta karolni Jad­vigát, de a női őr nem vette tréfára a dolgot, s szó szerint az utasításokhoz tarta magát. Hátrált két lépést és szuronyt szegzett. Ez azonban nem tartoztatá vissza Orloffot. Előbb nevetésbe tört ki, aztán megragadta a fegy­ver fenyegető csövét vaskezével és félretolta. „Vissza, vagy lövök !“ — kiálta a fenyege­tett őt, de Orloff már megölelte. „Lövök ! “ A vakmerő kegyencz nevetett s már szinte csókot rabolt a leánytól, ekkor az elhatározó pil­lanatban egy legyező csapott közbe s egy fehér­­kesztyűs kéz olyan egészséges pofont adott a ha­talmas Orloffnak, hogy arcza egészen vérpiros lett tőle. A tetten kapott megrémült férfi s a nem különben ijedten elpiruló leány előtt, haragtól szikrázó szemekkel Katalin czárnő állt. VI. „Mi történik itt ? — kiáltá a czárnő. — Mit merészel ön itt lakosztályom előterv­ében, szintúgy szemeim előtt?“ „Felség — rebegő Orloff leirhatlanul komi­kus zavarban — én — ő — az őr — a nagysá­gos kisasszony akarom mondani —“ „Mindent hallottam — vágott közbe Kata­lin élesen ; — a szegény leány elég erélyesen vé­delmezte magát az ön ép oly ostoba mint szem­telen édelgései ellen; ön egyedül a bűnös s példá­san meg is fog bűn­tettetni.“ „De, fölség — * „Hallgasson, nyomorult; igen, ön nyomorult“ ■— és erre még egy czári pofon megerősítésül. „Jöjjön, Jadviga, folytató Katalin - ta­nácskozzunk a büntetés módja felett, jöjjön !“ Jadviga nem mozdult s a fegyverrel kezében, tekintetét a czárnére szegezve, állt ott. „Nos, nem hallja?“ A női őr kötelességszerű­leg hallgatott „Ugyan mit késik !* — kiáltá a czárnő tü­relmetlenül. „Bocsánat, fölség — szólt Orloff szolgálat­­készen — de a katonának őrálláson szólni nem szabad.“ „Milyen jól tudja ezt egyszerre — mondá a czárnő gúnyosan. — őr, parancsolom, hogy be­széljen !“ Semmi felelet. „Kövessen, parancsolom!“ — kiáltá a czárnő. „Felség, — kezdé ismét Orloff — az őr nem hagyhatja el állását, mig fel nem váltják.“ „Úgy? No fel fogjuk váltani — szólt Kata­lin, — de hogyan? Orloff, ön büntetésül Jadviga bántalmazásáért, őrt fog állani —“ „Én?“ — kiáltá Orloff megütődve. „Igen ön, és nem ez lesz egész és legna­gyobb büntetése,“ — felelt a czárnő. „De felség, én, országnagy és tábornok, csak nem állhatok őrt“ — ellenveté Orloff mind meg­­ü­tődöttebben. „Miért ne — kiáltá Katalin­­- h­a én aka­rom ? Nem-e az én akaratom az egyedüli tör­vény e birodalomban, nem én tettelek-e téged, Orloff thrégor, gróffá, tábornokká s vagy-e azért több rabszolgámnál, szeszélyem élő játékszerénél ? Nem foszthatlak-e meg téged e pillanatban min­den méltóságodtól s nem csak akarnom kell-e, hogy a következő perczben szolgáim utolsója, nyo­morult jobbágy legyél, ki korbácstól retteg ? En­gedelmeskedj, gróf, és vedd át a fegyvert“ „Felség, esedezem, ne tegye ki saját méltó­ságát és az enyimet közgúny­­tárgyául csupán egy jó tréfa kedvéért !“ „Ki mondja, hogy tréfálok ? — kiáltott Ka­talin, kit a példátlan megszégyenítés, kegyen­­etének komikus kétségbeesése mind jobban mu­lattatni látszott s ki valóban kegyetlen örömmel

Next