Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-12-03 / 276. szám

I­ T­ARCZA: Egy nap a tébolydában. (All The Year Round.) Nem vagyok valami idegen ember, és mégis megvallom, hogy hideg borzongás futott végig há­tamon, mikor egy nagy épület ajtajához közeled­tem, melynek Horniblow orvos és barátom volt teljhatalmú igazgatója. Életemben már számos ily menedékhelyet meglátogattam és sokat olvastam azon bánásmód­­ról, melylyel szerencsétlen embertársaink lelki be­tegségét kezelik, kik számára legtöbbnyire csak a halál képes nyújtani enyhülést; mindazonáltal mi­dőn csengetésemre egy magas, komoly arczu szál­ba nyitotta fel előttem a nagy tölgyfa ajtót, nem kis aggálylyal léptem át a küszöböt, meggondolva, hogy azon belül 1500 félrecsavart fejű ember áll néhány felügyelő ellenőrködése alatt. Jól tudtam, hogy ezen szerencsétlenektől jól lelakatolt ajtók vá­­sztanak el bennünket, valamint azt sem hihet­ett, hogy épen megérkezésem pillanatára várnak, hogy azután a forradalom kitörjön közöttük, de aggodalmamat élénk képzelődésem okozta, mely azt hitette el velem, miszerént itt szokatlan és rettenetes jeleneteknek leendők szemtanúja. Szíves olvasóim ezer­ötszáz tébolyodott or­­vosát hihetőleg sápadt arczú, rendkívül borzos ,men­öldökű és pofaszakállú, szenior hangú és vil­­lám­ló szemű férfiúnak képzelik, ki aczél karjaival vagy egyetlen tekintetével képes a dühöngő őrül­ni lesújtani. Barátom ellenkezőleg csinos, kis tei­­®etü, szőke, kellemesen mosolygó és megnyerő Modorn sérül, kivel ha a Regent-streeten találkoz­ol, s értelmes és élesen vizsgálódó tekintete fi­gyelmedet kikerülné, könnyen azt hihetnéd róla, hogy a báltermek ünnepelt arszlána áll előtted. Azonban ha helyes ítéletet kivánsz felőle alkotni magadnak, úgy őt a tébolyodottak rekeszeiben, hol szilárdságot szelidséggel tud egyesíteni, micros­copja felett, a dolgozó­szobában, vagy pedig a szenvedő nyomor ágyánál kell megtekintened. A katonás kinézésű szolgán kivül, ki az épületbe bebocsátott, itt valóban mi sem emlékeztetett ar­ra, hogy 1500 őrült szomszédságában vagyunk, kik ha egy czélra egyesülnének, bennünket egy pilla­nat alatt pozdorjává törhetnének. Barátom felszó­lítása folytán az ebédlőbe mentünk. A leves és halétek közti időben úgy tetszett nekem, mintha távoli, vad ordítást hallottam volna. Kérdőleg te­kintettem barátomra, ki azonban ép akkor egy nagy kövi hal felszeldelésével foglalkozott és za­vartalanul folytatta munkáját. Mikor már az ebéd végefelé jártunk, s ve­res burgundival voltak poharaink megtöltve, bará­tom, miután néhány megjegyzést tett az idei opera­idényre s a legújabban megjelent regényre, egy szép körtvet hámozva rögtön hátradőlt székében és mondá: „Most, kedves barátom, szolgálatodra állok. Intézetünkben van mindenféle bolondunk, s kész vagyok felelni kérdéseidre, ha valami iránt érdek­lődői. Képzeld, hogy a tébolyda megvizsgálására kiküldött biztos vagy, s tégy tetszés szerinti kér­déseket.“ Az orvos, ki e szavak alatt körtvéjével fog­lalkozott, oly nyájas jóakarattal függesztette rám tekintetét, mintha nyugodt gyönyörök között folyt volna le egész élete. „Hiszesz-e — kérdem — a szem hatalmá­ban, mely a tébolyodottakat képes megfékezni ?* „Én inkább hiszek egy pár felügyelő izmos karjaiban,* — monda az orvos jóakaró mosoly­­lyal. — „Ezen holdkórosokról soha sem tudja az ember, hogy mikor jön emberevő kedvök. Példát fogok rá elbeszélni. Néhány hónap előtt erős és tevékeny felügyelőim egyike egy nehézkóros beteg felügyeletével volt megbízva, ki a tüzet megiga­zítván, elfelejtette a rendszabály értelmében a szén­vonó vasat lelakatolni. Ezután az ablakhoz ment és az udvaron járkáló betegeket szemlélte. A háta mögött levő embernek a kedvező alkalom ösztönt adott a gyilkolásra. Csendesen a felügyelő mellé lopódzott, s a nehéz szénvonóval egyetlen csapás­sal agyonütötte, s azután fejét összezúzta. Az ud­varon levő egyik őr látta társának veszedelmét, azonban már meg nem akadályozhatta. A gyilkos azután maga könyörgött, hogy büntessék meg érette, de egyszersmind nem szűnt meg dicsekedni, hogy azt miként hajtotta végre. „Leütöttem őt — mon­dá nekem — s ön tudja, hogy jól tudok ütni, mert ez mesterségem volt.“ Három nap múlva elítélte­tett emberölés miatt, de minthogy bűne számítás alá nem jöhetett, Broadmoorba vitetett, hová az elitélt tébolyodottak vannak zárva. E gyilkosság egy időre egész intézetünket fenekestül felforgatta: be­tegeim rakonczátlanok, a felügyelők félelem miatt kegyetlen bánásmóduak lettek, csak nagy nehezen tudtam a zavart lecsendesíteni.“ „Sikerül-e sok esetben teljes gyógyulást esz­közölni ?“ „Százból 50 százalékot tudunk az emberi­ségnek visszaadni, s reményem van, hogy a bá­násmód javításával ezen számot 80-ra is sikerülni fog felemelni. A bilincs, kényszeröltöny, hideg zu­hany, folytonos érvágás, a meglepő fürdők, — mi­n­den a beteg sötét szobába vezettetett, melynek padozata hirtelen megbillent alatta és jéghideg fürdőben találta magát, — ezek mint czélszerűt­­len és embertelen eszközök ki vannak zárva in­tézetünkből ; egyedüli eszközeink: a csilapító sze­rek, villanyosság, meleg fürdő és czélszerű ét­rendszer; s az eredmény bizonyítja, hogy köze­lebb vagyunk czélunkhoz, mint elődeink, kik ke­vesebb beteget tudtak meggyógyítani.“ „Nem káros hatású-e betegeidre nézve,­­hogy hetenkint idegenekkel érintkeznek, mikor táncz­­mulatságok rendeztetnek számukra az intézetben?“ „Előre kell bocsátanom, hogy ezen játékok­hoz és tánczmulatságokhoz csak ötszázat bocsátunk, s ennek hatása rendkívüli. A betegek itt önura­lomhoz szoknak, a látogatók őket szeliden és rész­vevőig kikérdezik, s azon meggyőződésre jutnak, hogy a külvilágtól egészen elzárva nincsenek. Meg volnál lepetve, ha látnád, mennyire aggódnak, ne­hogy ezen heti mulatságokból kizárassanak. Az önuralom folytonos gyakorlása rendkívüli befolyás­sal bír a beteg lelki állapotának fokonkénti átala­kítására.“ „Melyik osztály küld legtöbb egyént ezen in­tézet falai közé?“ „Itt minden osztály meglehetős arányban van képviselve - - mondá az orvos, borát csendesen szürcsölve, — mindazonáltal legnagyobb számmal vannak a kézművesek, kőszénbányászok és mol­nárok.“ „Minek vagy hajlandó tulajdonítani ezen té­­bolyodottságok legnagyobb részét ?“ „E kérdésre már sokkal nehezebb határozott és kielégítő feleletet adni: véletlenségek a szüle­tés alkalmával, átöröklött idegrázkódások, némely szerv túltengése, a szeszes italok és mindennemű bűnök számos áldozatot küldenek intézetünkbe ; a nagyravágyás, hiúság és fösvénység szintén nagy arányban küldi el hozzánk képviselőit. Majd látni s hallani fogsz közülök néhányat; azonban addig is nyúlj hozzá poharadhoz, melyet már régóta nem érintettél.“ Bocsánatot kérve figyelmetlenségemért, kérdést intéztem, hogy nagy számmal vannak-e felügyelete alatt a spiritualisták ?“ (Vége következik.) iXt fill. évfolyam. f ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. ^ Egész évra ..............................16 ft. — kr. Félévre........................................8 „ — „ Egy negyedre......................... 1 „ — „ Egy hónapra .........................1 „ 60 „ m­, -------------° SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum­i nyom­dában Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr­ítf Teleki l­omokos-Mz. fi HIRDETÉSI DIJAK: «­­ Ötször hasábozott varmond sor ára, vagy annak területe 6 kr.­­ Minden hirdetés u­tán 30 kr. bélyegilleték külön számi­ttatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmémyek. ^ 1” NYILTTÉR *­ soronként, vagy annak helye 16 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt ! ^ ..... . . 1 276-dik «Rám. Kolozsvárit, csütörtök, 1­VM deczember 3. P OLITIKA I NAPILAP, KOLOZSVÁR, DECZEMBER 2. Azok a szászok. A szász atyafiak valamiben mesterkednek. Nem jó jel, midőn a szász valakinek szépet kezd tenni, a háttérben van valami, s bizonyára nem­­ nép­szem, hanem az a háttér dönt. E széptevésben ez idő szerint a szász atya­iak a románokat részesiték ; de, a­mint látszik, az egész udvarlás nem nagyon sikerült, mert a szász gavallér visszavonulót furatott s lehetőleg kellőleg fedezte is magát. A szászok igen messze kezdik a dolgot, nagy feneket kerítenek neki s lehető óvatossággal csap­nak a czél felé. Nagyon zokon esik ugyanis nekik, hogy a románok a magyarral fogtak kezet, s ott a­hol eddig szász képviselő választatott meg a szász universitás számára, ma már román és magyar képviselő van. Ez igen rosszul van igy s rosszul esik a szászoknak is. Mert hiszen mi világosabb annál — mond­ják a szászok — hogy a magyar a román nem­zet existentiája ellen dolgozik; e politikát száza­dok óta folytatja s csodálkoznak felette azon, hogy a román épen azzal fogott kezet, a ki őt századok óta sanyargatja. A románság tehát igen rosszul fogja fel az érdekét, a­midőn a szász universitásban a magyar elemmel szavaz, azzal az elemmel, mely a román megnyomorítójaként szerepel. Ezt így lehet elolvasni a „Tageblatt“­b­a­n. A lólábat mindenki láthatja, nincs eléggé fe­dezve, takarva. Az első pillanatra észrevehetni, hogy itt a királyföld szervezése forog kérdésben ; a szászok e kérdésben nagyon féltik a bőrüket — és mél­tán , mert olyan igényekkel lépnek fel, mineket a kor jelen színvonalán tekintetbe venni nem lehet. Tehát ez ügyeknek a románságot szeretnék a szászatyafiak társakul megnyerni; a románság tekintélyes számot tesz a királyföldön s ha vala­hogy ezek is mellettük lépnének fel, még valahogy zöld ágra vergődnének. Mint fennebb említve volt, e barátságát a románoknak azzal gondolják megnyerhetni, ha a nemzetiségi féltékenységet a románban felébresz­tik a magyar iránt s igy e két elemet összeve­­szitve, egymás ellen zúdítva, a csekély számú magyarságot félrelökik s ők majd a románokkal azt csinálnak a királyföldből, a mi nekik tetsze­ni fog. És nagyjából a román-szász szövetség nyíl­tan is felemlíttetik. A szászok ezen hadmozdulatai azonban tö­kéletes kudarczot vallottak — mert a románság — igen helyesen — a szászok ezen törekvéseit a legnagyobb indignátióval fogadta és azokat nyíl­tan a legnagyobb megbotránkozással utasította vissza. A románok e kérdésben jól felfogták ér­dekeiket és helyesen cselekedtek ez ügyben. E kudarcz után előáll a szász lap és kinyil­vánítja, hogy a románok barátságára a szászok­nak tulajdonképen szükségük sincs, mert hiszen mit is várhatnak a románok barátságától ! Szóval, azok a­kik a románok barátsága után vágyódnak és azt ki akarták nyerni, nem ismerték a valódi szász érdekeket. Milyen nemesek azok a szászok. Ha meg­nyerték volna a románok barátságát, ezek a ro­mánok milyen jó és derék emb­erek lettek volna, de így haszonvehetetlen, semmiházi emberek. Ám legyen úgy, a­mint a szászok mondják, a világ igen jól ismeri őket is meg a románokat is Melyik derekabb nép? mindenesetre: más vagyo­nából a szász , de nem becsületesebb. A román sajtó ez ügyben helyesen viselte magát, mert e szász szövetséget visszautasította. A magyar a királyföldön nem ellenség, ott nincs nemzetiségi kérdés, az a fölterület román és magyar ajkú népe egymással a legjobb baráti viszonyban van, s úgy kell lennie. Ha a magyar — igazat adva a szászoknak — a románok zsarnoka gyanánt szerepelt volna századok óta s szerepelne ma is, a királyföldi ro­mánság a magyar e nyomását sohasem érezte, mert a szász zsarnokságtól azt érezni alkalma nem volt. És úgy tapasztalták, hogy a szász nyomás fojtóbb minden nyomásnál, mert nemcsak termé­szetes jogaitól és befolyásától fosztja meg az em­bert, hanem zsebeibe is belenyúl s kifordítja azo­kat megfosztván az utolsó fillértől is. De még ez­zel sem elégednek meg, hanem a nemes embert megfosztja nemességétől s a s­z­o­­­g a bélyegét süti homlokára, mint tettek a királyföldi nem szász ajkú polgárokkal, állitván róluk, hogy azok vizhor­­dó rabszolgák voltak minden időben. Ezt a szász kapzsiságot, ezt a nyomást kell megszüntetni, megölni. Nem lehet, hogy a román ép azon jármot vegye fel, mely oly terhes volt , melytől megszabadulni annyiszor óhajtott. A letiprott emberi méltóság szól a szász törekvések ellen, nem lehet azoknak tért nyitni a nélkül, hogy a királyföld többi lakosait ismét rab­szolgává ne tegyék. Igen kívánatos, hogy hazánk népei közt béke legyen, de ezt a szász malifia létesíteni nem fog­ja. Adják fel méltánytalan követeléseiket, legyenek olyanok, mint mások e hazában, s ily egyenlőség­ben legyen köztünk aztán a béke szent. Moldovan Gergely. — Az uj adójavaslatok. Ghyczy pénz­ügyminiszter által a képv. ház nov. 30-ai ülésé­ben a cseléd-, teke és játék, valamint a ló- és ko­­csiadóról benyújtott javaslatnak főpontjai a követ­kezők : Cselédadó csak a férfi cselédek után fizeten­dő, és pedig egy cselédért 8 frt, kettőért egyen­ként 10 frt, háromért egyenként 12 frt, négyért egyenként 15 frt, ötért egyenként 18 frt, hatért és többért egyenként 20 frt. Tekeadó minden tekeasztal után fizetendő, le­gyen az nyilvános vagy magánhelyen. Játékadó minden nyilvános vagy társasköri hely minden szobája után fizetendő, a­melyben nyilvános vendégek, vagy egyleti tagok rendesen, vagy időnként kártyáznak, vagy másnemű jelekkel játszanak. Minden magánlakban való tekeasztal után 20 frt fizetendő. Budapesten a nyilvános helyen levő tekeasztal után 20 frt, játékszobáért 30 frt; 20,000 lakosnál többet biró városban nyilvános tekeasztal után 20 frt, játékszoba után 26 frt ; 10—20,000 lakosságú városban nyilvános tekeasztal 10 frt, já­tékszoba 15 frt, kisebb lakosságú helyeken nyilv. tekeasztal 5 és játékszoba 10 frt. A kocsiadó tárgya minden hintó, ruganyra alkalmazott kocsi, vagy más kocsi, mely a tulaj­donos, családja, vagy tisztsége személyes haszná­latára szolgál. Lóadó tárgya az említett kocsikba használt minden ló s minden hátas ló; az ural­kodóház a a katonai czélokra szolgáló lovak és kocsik kivétetnek. Az adótételek következők: minden más kocsi s egy hátas 16 hintó lovas hintó Budapesten 30 frt. 20,000 lakoson fe­lüli városokban 25 „ 10—20,000 la-15 frt lófrt 12 . 8­a­kosságu váro­sokban 20 „ 9 . « a 3—10,000 lakos­ságu városokban 15 „ 6 , 4 . 3000-en alul 10 „ 3 . 2 n Fővárosi levelek. CCCCXCHI. Budapest,november 30. 1874. Kedves barátom !Hogy a politikai tér kö­zelebbi időben mennyire meddő, ritkábban jövő leveleimből is tapasztalhatod; de nevezetes jele annak mindenkor az is, hogy akkor, midőn a va­lóságban semmi sem törekszik, nálunk közönsé­gesen a napi sajtó indul meg a conjecturáival és razionális kísérleteivel. Nem azért, mintha a legközelebbi ilynemű kísérletek jóakaratát és szükségességét kétségbe vonnám, hozom ezt föl, hanem csak úgy, mint már általában elismert jeleit a politikai stagna­­tiónak. Én azt hiszem, hogy a­mit a napi sajtó sür­get, az már tulajdonképen megtörtént dolog, csak még nem volt alkalom reá, hogy a parlamentben élesebb kifejezést nyerjen. Hiszen a legközelebbi szavazásoknál jobb és baloldali képviselők több ízben ide-oda szavaztak; az erdélyi magyar és szász képviselők ligákat képeznek, repeal-párto­­kat alakítnak, szóval ma tulajdonképen parlamenti pártok alig léteznek. Csak az kell, hogy az országgyűlés kivonul­jon bizottságaiból, melyben oly herculesi és si­­siphusi munkát fejt ki valamely nagy kérdés fe­lett, mine­s, a budgetnek apropriatiója, szavazni kelljen, és azonnal észre fogja vehetni a kormány, hogy ha valami megmentette, az nem az iránta viseltető, rokonszenv, hanem legfeljebb azon ve­szedelemtől való tartózkodás, nehogy a kormány

Next