Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-01-13 / 9. szám

két ismét olyan készületlen állapotban, mint a minőben az 1872-ik évi választásokkor valánk. .Ezen czélok kifolyása lévén felhívásunk, an­nak dióhéjba szorított lényege is tehát egyszer­­ annyi, hogy a román értelmiség törekedjék oda, hogy egyetlen olyan román se maradjon választ jogosultság nélkül, a­ki törvény értelmében e­g­y megnyerésére minősítve van ; és hogy nemz vezérférfiat hívjanak össze Gyulafejérvárra febr 15.ére egy értekezletet vagy az általunk ajánlott, vagy pedig egy találandó más jobb olyan alapon, hogy az aként összegyűlendő conferencia az er­délyi románoknak a lehetőségig igazi megfelelő képviseletéül tekintethessék, a­mely érteket e az­tán beható higgadt tanácskozás után határozza el, hogy az erdélyi románok a követválasztások a halmával minő álláspontot foglaljanak ? Ezek után még csak azon további helyreiga­zításra szorítkozunk, hogy mi vezérszerepre leg­kevésbé sem aspirálunk, s részünkről teljesen meg­elégszünk annyival, ha hazánknak s nemzetim­nek, mint közemberek is, csekély tehetségünkhez képest akármikor jó szolgálatokat tehetnénk. A román kör tagjai. Az erdélyi részek s az er­dészet. Sok megfoghatlan közönyösség van a vi­lágon, mely igen gyakran a közérdek kisz­ámithat­­hatlan kárával van kapcs­latban, — de ahoz fog­hatót nem sokat lelhetünk, minővel Erdélyünk, — melynek neve is egy erdőkben dús múltra emlé­­keztet,­ — erdészeti érdeke iránt visel­tül . E közönyösséget azon elmélkedés, munkál­­kodás és tevékenységre vonatkozólag értjük, mely­nek feladata lenne erdészeti szempontból felölelni bérez és kis honunk helyzetét és kimutatni, mit várhatunk ez irányban Erdélyünk javára? — mit tettünk, mit teszünk és mit kell tennünk ez irány­ban, hogy az ezúton elérhető sikert minél inkább felhasználhassuk a közös jólét érdekében ! Erre vonatkozólag értjük csakis a közönyt. _ Mert hogy az erdők iránt valóban érdekkel viseltetnek Erdélynek lakói — azt látni a napról­­napra nagyobbodó kopár hegytetőkről; a hétről­­hétre tátongóbbá váló vízmosásokról, szakadások­ról; a hónapról-hónapra emelkedőbb faárakról, si­­lányulóbb faminőség és választékról s az évről­­évre rohamosabban és gyakrabban fellépő árvizek­ről. S ha gondosan figyelnek: a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az ipar és még a társadalmi erkölcsök hanyatlása vagy csak nehezebben fen­­tarthatása — gyámolítása is nyújtna e czélból kétségbevonhatlan adatokat legalább is évtizedről­­évtizedre kezünkbe. És épen ezen szorgos erdőirtó és pusztító tevékenységből tűnik ki leginkább azon közöny, melylyel úgy a tudomány, — mint a napisajtó és a közönséges hétköznapi életben Erdélyünk erdészeti érdeke iránt viseltetünk. — Mert lehe­tetlen különben,hogy a tudomány helyben­hagyja mindazt, a mi e tekintetben az erdélyi­­községi — közbirtokosság! — és magánerdők kö­rül foly. Még lehetetlenebb, hogy a sajtó ne sújtaná azt. S leglehetetlenebb pedig, hogy egyesek s főkép községi tisztviselők, kik ter­mészetszerűleg vagy állásuknál fogva arra hivat­­vák, hogy: úgy a jelen mint az utókor érdekét óvják, — ne tiltakoznának az ellen esetről esetre. E három tényező mellé, — a tudomány, a napi sajtó és a miveltebb közönség, — még egy­­ negyedik sorakozik, mely szinte tevékenyen foly be minden közérdekű dolog megteremtésére, fen­­ntartására vagy tönkretevésére. Ez a „vulgus”­a köznép, melyről mint­­értelmetlen tömegről* kicsinylőleg szoktak szólani még akkor is, midőn nagy dolgok nem sikerülhetésének okai tolják fel azt S valóban úgy is van! Méltán kicsinyelhető szerepe* van a köznépnek ott, hol egy nagyobb összeségnek érdekét felölelő közügyről van szó, — a három első tényezővel szemben. Ha ezek pihennek, szünetelnek,ő dol­gozik, mert dolgoznia kell­ és dolgozik úgy mint természetes eszétől kitelik. Míg ellenben, ha a tudomány, a saj­tó és a miveltebb kö­­zönség (elöljáróságok) l­ép ki a tevékenység _ a valódi munkásság terére------------a a köznép j­ó­l­é­t és boldognak érzi magát! Csakis ily értelemben vagyunk bátrak ré­szünkről az „értelmetlen nagy tömeg“-et kicsi­nyelni. És csakis ezért hagyjuk ki őt a számítás­ból, midőn a baj kutforrására s a javulás útjára rá akarunk mutatni; daczára annak, hogy épen az értelmetlen nagy tömeg az, mely minden ok­szerűség nélkül halomra dönti erdőit, tekintet nél­kül a tartamosságra és a felújulás lehetőségére; daczára annak, hogy a kímélet nélkül való rend­szeretlen legeltetés által ő tesz tönkre minden fiatalost, mely itt-ott még­is csak létrejön egy­­egy fanéni szívós életrevalósága és a talaj őster­mő erejétől gyámolitva; ő teszi látszólag azt a badarságot, hogy szabályozatlan vizeken, gátakon keresztül mértföldekre taszigál maga alatt néhány B.-híres minőségű szálfából összetákolt tutajt, meg­rakva csekély értékű tűzi­fával, durva minőségű, valódi ,doczkájá­­ val, — a helyett hogy együttes erővel a vizi utak szabályozásához látna, mielőtt úsztatni akar rajtok; és a helyett hogy belterje-debb, fi­nomabb feldolgozás által értékkel cziezo­­mázná fel a különben nem elég értékes nyerster­ményeket; ő hagyja kietlen s kopárrá válni bér­­czeit még a leghathatósabb gyógyerejü fürdők körüli klimatikus gyógyhelyül párjukat ritkító tá­jakon is. — Hiában ! Honnan tudná ő, hogy mi a tartamos erdőgazdaság? mi a kíméletes erdőbor­­lás ? mi a feltétele a természetes vagy mestersé­ges felújulásnak ? — Egy erdő belterjes kihaszná­lásáról, mely különbnél­ különbfélébb iparűző vál­latokkal állhat kapcsolatban,— még csak helyes fogalom sem lehet. S a nagyobb vállalatokat, épít­kezési és szabályozási miveleteket lehetővé tevő társulás eszméjét életbe léptetni ő képes nem le­het. Valamint nem lehet helyes érzéke az iránt, hogy mikép lehet a természet által felajánlt kellemek­­kel fürdőit világhirűekké tenni ? És hogy mily te­mérdek kincset érne a becticus nagyvilágra nézve Erdélynek száraz levegője, ha az egyszersmind üdességgel is meg lenne áldva az ozondús levegőjű­ erdők nagy tömege által. E tekintetben a vízgőz­től terhes svájczi climatikus gyógyhelyekkel mél­tán kiállhatná a versenyt Erdélynek több vidéke , s hegységeinek szelidebb hajlású alapzatai folytán vonzóbb bájt ölthetne magára, mint a híres és sokak által látogatott Schwarzwald elragadó pom­pája. — A tudománynak, szakismeretnek kellet volna és kell Erdély erdészeti érdekeit tanu­mányozni okszerű elvek alapján. — A sajtónak hirdetni ezt ! A miveltebb nagy közönségnek pedig: megta­nuld és alkalmazni minden egyes körülmény között . A tudomány a valódi szakemberek által lehet képviselve csakis ilyennel pedig az erdélyrésziek a kincstár erde­zet körén kivül alig rendelkeznek. A kincstári erdészet azonban s vele együtt az egész személyzet egészen más szempontok által kell hogy vezéreltessék, mint minőre magának Er­délynek közgazdasági szempontból szüksége van. A kincstár állami gazdaságot fo­gtat, nagy kiterje­désű erdő területekkel van hivatva gazdálkodni s nagy befektethető tőkével rendelkezik. Neki — ha az állam érdeke úgy kívánja — világkeres­kedésre is szabad első helyen szentelni termérdek fáját. Leszoríthat bárki magánost a versenytérről, ha az összesnek haszna van ebből. Neki külter­jes erdőgazdaságot kell egy időre folytatni, a míg t. i. így is nagy tömegek állnak rendelkezésére. Neki, ha az állam — és az erdőgazdaság érdeke úgy kívánja — milliókat is be kell fektetnie, ha mindjárt évek hosszú sora után remélheti is an­nak megtérülését. A megyéknek, székeknek, községeknek és magánosoknak pedig — mindenekelőtt speciális vi­szonyaikat kell még erd­őgazdaságuk körül is szem előtt tartani. Kissebb erdő­testekkel és tőkékkel rendelkeznek. Amaz a tartamosságban nem állja meg a sarat, ha világkereskedelemre akar szállni fájával. Még a fában szűkölködő Alföld ellátása is legyen a kincstári erdőgazdaság első feladata. Annál inkább pedig a tengerpart és más kiviteli fakereskedelem. A befektethető tőkék csekély és kor­látolt volta is biztos akadályt gördít rendesen egy ilyen merészkedés elébe.­­ Továbbá a kisebb er­dőterület és értékesítendő kissebb anyagkészlet belterjesebb erdőgazdálkodásra nyújt lehetőséget. A kihasználás körül felmerülő kevesebb teendők idő és munkaerő fölösleget bocsátanak rendelke­zésünkre a további részletesebb feldolgozásra. — Nem annyit, — de nem oly durván nyersen,— ke­vesebbet de értékesebbet állítsunk szemben amaz­zal a nagy piaczokon, ha már erre is jut a fölös­legből. Első lévén azonban: minden fa iránt mu­tatkozó házi szükségletet sajátunkból saját munkánk folytán kielégíteni. Szóval: mind használati, mind feldolgozási és értékesítési szempontból véve fel Erdélynek va­lódi erdészeti érdekét, nagy eltérést mutat az at­tól, mit a kincstárnál alkalmazott erdészeknek szem előtt kell tartaniok. A magyar erdészek egyesülete pedig, mint leghivatottabb képviselője a kérdésbe hozott tu­dománynak, még koránt sem volt azon helyzetben, hogy kellőkép leróhatta volna feladatát Erdélyünk iránt. Kolozsvár egyszer el leversenyezte az al­kalmat — mint tudjuk. Azóta csak Torda és a Mezőség tárta fel előtte vendégszerető kapuját. Azonban sokkal kevesebb a fenn felsorolt viszo­nyokkal kellőkép ismerős szakemberek száma, hogy ez egy alkalommal kellőkép feltárathatott volna minden baj és hiány. A megbeszélés, fürkészés és tanácsadás sem lehetett tehát kielégítő balzsam. Az érdekelt feleknek kell előbb minél több szak­embert csalni be állandóan kebelükbe, kik tanul­mányozva a viszonyokat, legalább tanácsot kérni tanítsák meg őket. Az országos erdész egyesület bizonyára örömmel fogja ismételten is felkeresni az aszkórságban siűlödő erdélyi erdészetet. Továbbá az ujonan hatalmasan megpendült eszmének is, miszerint t. i. a kolozsvári egyete­men erdészeti előadások tartassanak — örömmel nézhet elébe minden jó erdélyi. Erdélynek érdeke nem egy szál tanárt, de bizonyára egész tanintézetet is megérdemelne. S nem csak egy erdészeti, de egy egész műszaki felsőbb tanintézet van hivatva a múltak mulasztását helyrehozni, az egyetemet kiegészíteni. S ha egyszer lesz kinek legfőbb feladata na­ponként előrántani és tudományos alapokon meg­vizsgálni az erdészet körébe vágó egyes kérdése­ket, bizonyára a sajtó sem fog késni ez eszmék szellőztetésével. Mi term­észetes­ aztán, hogyha többen és többet hirdetik ugyanazt — sokan és sokat fog­nak felfogni megtanulni és megvalósítani abból, így, és csak igy képzelhető, hogy Erdély egykor Erdély legyen — büszkén a nevére! Selmeczbányán 1875 jan. 8-án. Nagy Gyula: Több városi polgár. Válaszul a .,Keletinek. Torda 1875. jan. 11-én. A „Kelet* idei 5-ik számában az .apró-pus­­tisz“ czimű­ rovatában a többek között oly nem­telen versre lövetik Tisza László, s mint ama ro­vat czikke magát kifejezi „a Tisza egykori föker­­tese* Veress Dénes szeme közé, hogy — habár e bodzafapuska tü­zét az illető megtámadottak saját személyiségökre vonatkozólag figyelmükön kívüli, s a Kelet fiatal szerkesztője zászlója alatt az igaz szabadelvűség ellen megkezdett czéltalan csatározás elfogadását méltóságukon aluli dolog­nak tartják is, s nem tehetjük, hogy a valódi tényállásról reflexiónkat el ne mondjuk. A „Kelet idézett rovata azt akarja elhitetni velünk, hogy a baloldalnak Tordán szénája ren­detlenül áll. őszintén megvalljuk, hogy a „Kelet"-et eddig egy sokkal komolyabb irányu lapnak tartottuk, *­ s nem tudtuk, hogy főérdemét „versiók“ képezik. Uraim ! ott a „túlsó oldalon* — méltóztas­­sanak meggyőződve lenni arról, hogy Torda város­sá polgárait eddig vallott meggyőződésükben, hoz­zanak bár nem o­ly apró puska­tüz­­et, hanem szúro­nyos puskákat mint mit tevék — nem fogják meg ugatni tudni épen önök soha. Hasztalan kezdették meg ellene a corrupionált csatározást; hasztalan illetik önök e város egyik a közügy terén kivívott érdemekben gazdag pol­gárát Veress Dénes urat oly kifejezésekkel, melyek őt az önök kortesvezéreivel egyenlő rangra akar­ják érdemesíteni, mert nem fogják bennünk megingatni a tiszteleten , szereteten alapuló bi­zalmat akár mint leendő képviselő, akár pedig csak mint a társadalmi téren a haza és ember­társai javát folyton szem előtt tartó párttársunk irányában kelljen is azt kimutatnunk. Legyenek meggyőződve, hogy mi szénán­kat mindig rendben tudjuk tartani s az önök szalmája minket zavarba nem hozhat. Fökertesnek nevezték el önök W. D. urat. Kérdjük: Volt e szükség azok között azok irányában korteskedni, kiknek politikai érzületé­vel szemben önök korteseinek vesztegetése csak kísérletnek minősülhetett? Bizonyára nem , é­s legyenek a „Kelet*­­„apró puska* sütögetői meggyőződve arról is, hogy Torda város polgárságának sem ső- sem semminemű kortesre nem volt s nincsen is szük­sége, miután egyedüli törhetlen meggyőződése ve­zérelte s fogja vezérelni ezutánra is, és épen ezért győzedelme Tordán — önökkel szemben — min­dig bizonyos marad­­tásának idejét, magasságát és kiterjedését javasol­­ják, naponta változnak; azokat figyelemmel kísér­­ni felismerni és felhasználni csak akkor lehet, ha az igazgatóság saját vonalán, az említett mo­­mentumok­ alakulásának színhelyén székel. És e tekintetben magának az igazgatóságnak kötelessé­ge a kezdeményezés, főleg oly országban, hol a vállalkozási szellemnek ébresztésre s alkalomnyúj­­tásra van szüksége; s mi hisszük, hogy a keleti vasút igazgatósága e tekintetben feladatát annyi­val inkább teljesíthetné, mert igazgató választmá­nyának több tekintélyes tagja lakik Kolozsvárit, s mert erre való készségének eddig is több jelét adta. Például tavaly az igazgatóság a szesz­ter­­melés érdekében a gabonaszállításnál némi díjel­­engedést ten, melynek, hogy a termelők és a pálya több hasznát nem vette, oka egyszerűen az volt, mert az intézkedésnek pár hóval előbb kel­lett volna történni. Azon ellenvetés, hogy a vállalkozók most­­ fordulhatnak díjleszállításért az igazgatósághoz, köny­­nyen elesik, ha felhozzuk, hogy a­míg az ily ké­rés a szokott irodai kezelés útján elébe kerül­ő ellátást nyerhet, a legtöbb esetben időszerűtlenné vált; azt még kevésbé várhatni, hogy a vállalko­zók, az eredmény bizonytalansága mellett, sze­mélyesen keressék fel a Budapesten székelő igaz­gatóságot, míg itt Kolozsvárit az ilynemű érint­kezés olcsó, gyakorlati és épen azért gyakorivá válnék. A keleti pálya 80 mértföld hosszúságban kí­gyózik át az országon s annak természeti kincsek s miveltség tekintetében legellentétesebb vidékeit kötvén össze, már kiterjedésénél fogva is hivatva van a közbeneső forgalom emelésére hatni, a ez irányban is önálló elveket követni. Híz elvek fel­ismeréséhez a helyi viszonyok tüzetes tanulmá­nyozása annyival szükségesebbnek látszik, mert a pálya iránya nem minden ponton felel meg a commercialis érdekeknek. Ez okból is szükséges, hogy az eredeti track­ozás hiányait a díjak czél-­­szerű módosítása és alkalomszerű üzletvezetés el­lensúlyozza. A közbenső forgalom emelésén kívül másik óriási feladata lesz az igazgatóságnak, a pályát mint nemzetközi szállítási eszközt, az osztrák ál­lam vasút versenyével szemben, az átviteli keres­kedésnek biztosítni akkor, a­­midőn a keleti össze­köttetés létesül. Pedig az időponttól is csak pár év választ el, s azon nézetben vagyunk, hogy az összeköttetés tényleges életbeléptetését az igazga­tóság részéről már egy sereg alkalmas intézke­désnek kell megelőznie, hogy az okvetlen beálló versenyt a keleti pálya s az erdélyi részek keres­kedelme kár nélkül kiállhassa. Ez intézkedések, valamint az átviteli kereskedést biztosító rendsza­bályok minőségét, terjedelmét és időszerűségét az igazgatóság megint csak a vonal színhelyén lesz képes helyesen megítélni. Legkisebb kétség sem férhet ahoz, hogy ily módon a pálya forgalma fokozatosan emelkedni s jövedelme jelentékenyen szaporodni fog; a jöve­delmezőség pedig az államtól biztosított vasútnál az államot, sőt magát az adófizetők egyetemét előbb érdekli, mint a részvényeseket; az államnak tehát legfőbb érdekében áll a jövedelmezőség biztosítá­sára c­élzó intézkedéseket előmozdítani. Mi azt hisszük, hogy már az előadottakban is eléggé in­dokoltuk, hogy az igazgatóság székhelyének a vo­nalra helyezése ez intézkedések egyik legneveze­tesebbjét képezi. A pálya jövedelmezőségén kívül azonban nagy súlyt kell fektetnünk nemzetgazdasági szem­pontból azon körülményre, hogy a feleztük módon vezetett vasúti politika az erdélyi részek keres­kedelmi érdekeinek is javára válnék, s nem egy most ismeretlen jövedelmi forrást tárna fel. Hogy sokat ne említsünk, e pálya hivatott volna arra, hogy az ország erdőgazdag és faszegény vidékei közt az érdekeket kiegyenlítse. Hány munkásnak nyújtana biztos kenyeret a Körösvölgy gránit-gaz­­dag telepe, ha az ott faragott koczkákat megfe­lelő szállítási díj mellett értékesítni lehetne? A zsily­­völgyi kőszenet a szállítási díjak annyira drágává teszik, hogy gyáraink haszonnal nem használhat­ják, pedig nemzetgazdasági axióma, hogy a tüze­lő­anyag olcsóságán s hozzáférhetőségén egy ország gyáripara. A kolozsvári műmalmok ter­mékeivel a kereskedés csak Segesvárig előnyös, a szállítási díjak magassága miatt Brassó és vidé­kének gazdag fogyasztása számításba már nem jöhet. Van ezeken kívül még temérdek nyers­anyag és fél­gyártmány, a­melyek értékesítése csak ked­vezőbb szállítási feltételekre vár. Hozzátehetjük, hogy az országban előforduló heti és országos vá­sárok, s a pálya mentén egymással rendszeres összeköttetésben álló pontok tanácsossá teszik, hogy a pályát gyakrabban használó személyek külön kedvezményben részesüljenek. E tekintetben például hozhatjuk fel, hogy Kolozsvár és B.­Hu­­nyad, valamint e két pont és N.-Várad között a heti vásárok alkalmából oly rendszeres személy - és áru­forgalom fejlődött ki, melyet csak fokoz­ni volna képes azon kedvezmény, ha az oda- és visszautazó személyek díj­leszállításban részesül­hetnének. Több ily pont van a pálya mentén bel­jebb is. (Vége köv.) A kolozsvári kereskedelmi- és iparkamara előterjesztése a keresk. ministeriumhoz a keleti vasút igazgatóságának Kolozsvárra át­helyezése iránt. Nagyméltóságu miniszterür­! Tisztelettel alólirt kereskedelmi és iparkamara bátorkodik javaslatba hozni, hogy a m. keleti vasút igazgatóságának székhelye Budapestről Kolozsvár­ra tétessék át — s ha e mellett felhozandó indo­kaink Nagyméltóságod magas helyeslésével talál­koznának, — a mit remélni merünk — alázattal ese­dezünk, hogy javaslatunkat magas pártfogásába venni s keresztülvitelét a szükségesnek vélt mó­don elősegíteni kegyeskedjék. Minden vasút monopolizálja ugyan a forga­lom közvetítését, azonban e monopólium nem te­szi függetlenné a vállalatot attól, hogy mind sa­ját, mind az általa érintett országrész érdekében a lehető leghelyesebb vasúti politikát kövesse. A vasutak igazgatóságainak legtöbb hatáskörét a szál­lítási díjak meghatározása képezi. E hatáskör ész- és okszerű betöltése épen úgy, mint az álla­mok által gyakorolt vámpolitika, képes egy tespe­­dő országrészt virágzásba hozni, amíg elleneseiben annak elszegényedését okozhatja. E joggal czél­­szerűen élni, egy vasúti igazgatóságnak a legne­mesebb s legüdvösebb hivatása, s ez képezi azon egyetlen eszközt, amely a pálya által érintett te­rületek forgalmát, vagyonosodását emelve, egyszers­mind saját érdekeit legközvetlenebbül előmoz­dítja. Kétségesnek kell azonban tartanunk, hogy valóban helyes politikát a távolból gyakorolni le­hetséges volna. Alkalmazva ezt a m. keleti vasút­ra, amelynek igazgatósága a vonaltól 53 mérföld távolságba székel, feltetlennek tűnik fel, hogy a legjobb akarattal is kellőleg tájékozva lehessen azon tényezőkre nézve, a­melyekről intézkedései­nek czél és időszerűsége feltételezve van. Azon momentumok, melyek a szállítási dijjak módosi­l) Mikor volt a „Keletinek komoly iránya ? Szerk.

Next