Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-01-13 / 9. szám
két ismét olyan készületlen állapotban, mint a minőben az 1872-ik évi választásokkor valánk. .Ezen czélok kifolyása lévén felhívásunk, annak dióhéjba szorított lényege is tehát egyszer annyi, hogy a román értelmiség törekedjék oda, hogy egyetlen olyan román se maradjon választ jogosultság nélkül, aki törvény értelmében egy megnyerésére minősítve van ; és hogy nemz vezérférfiat hívjanak össze Gyulafejérvárra febr 15.ére egy értekezletet vagy az általunk ajánlott, vagy pedig egy találandó más jobb olyan alapon, hogy az aként összegyűlendő conferencia az erdélyi románoknak a lehetőségig igazi megfelelő képviseletéül tekintethessék, amely érteket e aztán beható higgadt tanácskozás után határozza el, hogy az erdélyi románok a követválasztások a halmával minő álláspontot foglaljanak ? Ezek után még csak azon további helyreigazításra szorítkozunk, hogy mi vezérszerepre legkevésbé sem aspirálunk, s részünkről teljesen megelégszünk annyival, ha hazánknak s nemzetimnek, mint közemberek is, csekély tehetségünkhez képest akármikor jó szolgálatokat tehetnénk. A román kör tagjai. Az erdélyi részek s az erdészet. Sok megfoghatlan közönyösség van a világon, mely igen gyakran a közérdek kiszámithathatlan kárával van kapcslatban, — de ahoz foghatót nem sokat lelhetünk, minővel Erdélyünk, — melynek neve is egy erdőkben dús múltra emlékeztet, — erdészeti érdeke iránt viseltül . E közönyösséget azon elmélkedés, munkálkodás és tevékenységre vonatkozólag értjük, melynek feladata lenne erdészeti szempontból felölelni bérez és kis honunk helyzetét és kimutatni, mit várhatunk ez irányban Erdélyünk javára? — mit tettünk, mit teszünk és mit kell tennünk ez irányban, hogy az ezúton elérhető sikert minél inkább felhasználhassuk a közös jólét érdekében ! Erre vonatkozólag értjük csakis a közönyt. _ Mert hogy az erdők iránt valóban érdekkel viseltetnek Erdélynek lakói — azt látni a naprólnapra nagyobbodó kopár hegytetőkről; a hétrőlhétre tátongóbbá váló vízmosásokról, szakadásokról; a hónapról-hónapra emelkedőbb faárakról, silányulóbb faminőség és választékról s az évrőlévre rohamosabban és gyakrabban fellépő árvizekről. S ha gondosan figyelnek: a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az ipar és még a társadalmi erkölcsök hanyatlása vagy csak nehezebben fentarthatása — gyámolítása is nyújtna e czélból kétségbevonhatlan adatokat legalább is évtizedrőlévtizedre kezünkbe. És épen ezen szorgos erdőirtó és pusztító tevékenységből tűnik ki leginkább azon közöny, melylyel úgy a tudomány, — mint a napisajtó és a közönséges hétköznapi életben Erdélyünk erdészeti érdeke iránt viseltetünk. — Mert lehetetlen különben,hogy a tudomány helybenhagyja mindazt, a mi e tekintetben az erdélyiközségi — közbirtokosság! — és magánerdők körül foly. Még lehetetlenebb, hogy a sajtó ne sújtaná azt. S leglehetetlenebb pedig, hogy egyesek s főkép községi tisztviselők, kik természetszerűleg vagy állásuknál fogva arra hivatvák, hogy: úgy a jelen mint az utókor érdekét óvják, — ne tiltakoznának az ellen esetről esetre. E három tényező mellé, — a tudomány, a napi sajtó és a miveltebb közönség, — még egy negyedik sorakozik, mely szinte tevékenyen foly be minden közérdekű dolog megteremtésére, fenntartására vagy tönkretevésére. Ez a „vulgus”a köznép, melyről mintértelmetlen tömegről* kicsinylőleg szoktak szólani még akkor is, midőn nagy dolgok nem sikerülhetésének okai tolják fel azt S valóban úgy is van! Méltán kicsinyelhető szerepe* van a köznépnek ott, hol egy nagyobb összeségnek érdekét felölelő közügyről van szó, — a három első tényezővel szemben. Ha ezek pihennek, szünetelnek,ő dolgozik, mert dolgoznia kell és dolgozik úgy mint természetes eszétől kitelik. Míg ellenben, ha a tudomány, a sajtó és a miveltebb közönség (elöljáróságok) lép ki a tevékenység _ a valódi munkásság terére------------a a köznép jólét és boldognak érzi magát! Csakis ily értelemben vagyunk bátrak részünkről az „értelmetlen nagy tömeg“-et kicsinyelni. És csakis ezért hagyjuk ki őt a számításból, midőn a baj kutforrására s a javulás útjára rá akarunk mutatni; daczára annak, hogy épen az értelmetlen nagy tömeg az, mely minden okszerűség nélkül halomra dönti erdőit, tekintet nélkül a tartamosságra és a felújulás lehetőségére; daczára annak, hogy a kímélet nélkül való rendszeretlen legeltetés által ő tesz tönkre minden fiatalost, mely itt-ott mégis csak létrejön egyegy fanéni szívós életrevalósága és a talaj őstermő erejétől gyámolitva; ő teszi látszólag azt a badarságot, hogy szabályozatlan vizeken, gátakon keresztül mértföldekre taszigál maga alatt néhány B.-híres minőségű szálfából összetákolt tutajt, megrakva csekély értékű tűzifával, durva minőségű, valódi ,doczkájá val, — a helyett hogy együttes erővel a vizi utak szabályozásához látna, mielőtt úsztatni akar rajtok; és a helyett hogy belterje-debb, finomabb feldolgozás által értékkel cziezomázná fel a különben nem elég értékes nyersterményeket; ő hagyja kietlen s kopárrá válni bérczeit még a leghathatósabb gyógyerejü fürdők körüli klimatikus gyógyhelyül párjukat ritkító tájakon is. — Hiában ! Honnan tudná ő, hogy mi a tartamos erdőgazdaság? mi a kíméletes erdőborlás ? mi a feltétele a természetes vagy mesterséges felújulásnak ? — Egy erdő belterjes kihasználásáról, mely különbnél különbfélébb iparűző vállatokkal állhat kapcsolatban,— még csak helyes fogalom sem lehet. S a nagyobb vállalatokat, építkezési és szabályozási miveleteket lehetővé tevő társulás eszméjét életbe léptetni ő képes nem lehet. Valamint nem lehet helyes érzéke az iránt, hogy mikép lehet a természet által felajánlt kellemekkel fürdőit világhirűekké tenni ? És hogy mily temérdek kincset érne a becticus nagyvilágra nézve Erdélynek száraz levegője, ha az egyszersmind üdességgel is meg lenne áldva az ozondús levegőjű erdők nagy tömege által. E tekintetben a vízgőztől terhes svájczi climatikus gyógyhelyekkel méltán kiállhatná a versenyt Erdélynek több vidéke , s hegységeinek szelidebb hajlású alapzatai folytán vonzóbb bájt ölthetne magára, mint a híres és sokak által látogatott Schwarzwald elragadó pompája. — A tudománynak, szakismeretnek kellet volna és kell Erdély erdészeti érdekeit tanumányozni okszerű elvek alapján. — A sajtónak hirdetni ezt ! A miveltebb nagy közönségnek pedig: megtanuld és alkalmazni minden egyes körülmény között . A tudomány a valódi szakemberek által lehet képviselve csakis ilyennel pedig az erdélyrésziek a kincstár erdezet körén kivül alig rendelkeznek. A kincstári erdészet azonban s vele együtt az egész személyzet egészen más szempontok által kell hogy vezéreltessék, mint minőre magának Erdélynek közgazdasági szempontból szüksége van. A kincstár állami gazdaságot fogtat, nagy kiterjedésű erdő területekkel van hivatva gazdálkodni s nagy befektethető tőkével rendelkezik. Neki — ha az állam érdeke úgy kívánja — világkereskedésre is szabad első helyen szentelni termérdek fáját. Leszoríthat bárki magánost a versenytérről, ha az összesnek haszna van ebből. Neki külterjes erdőgazdaságot kell egy időre folytatni, a míg t. i. így is nagy tömegek állnak rendelkezésére. Neki, ha az állam — és az erdőgazdaság érdeke úgy kívánja — milliókat is be kell fektetnie, ha mindjárt évek hosszú sora után remélheti is annak megtérülését. A megyéknek, székeknek, községeknek és magánosoknak pedig — mindenekelőtt speciális viszonyaikat kell még erdőgazdaságuk körül is szem előtt tartani. Kissebb erdőtestekkel és tőkékkel rendelkeznek. Amaz a tartamosságban nem állja meg a sarat, ha világkereskedelemre akar szállni fájával. Még a fában szűkölködő Alföld ellátása is legyen a kincstári erdőgazdaság első feladata. Annál inkább pedig a tengerpart és más kiviteli fakereskedelem. A befektethető tőkék csekély és korlátolt volta is biztos akadályt gördít rendesen egy ilyen merészkedés elébe. Továbbá a kisebb erdőterület és értékesítendő kissebb anyagkészlet belterjesebb erdőgazdálkodásra nyújt lehetőséget. A kihasználás körül felmerülő kevesebb teendők idő és munkaerő fölösleget bocsátanak rendelkezésünkre a további részletesebb feldolgozásra. — Nem annyit, — de nem oly durván nyersen,— kevesebbet de értékesebbet állítsunk szemben amazzal a nagy piaczokon, ha már erre is jut a fölöslegből. Első lévén azonban: minden fa iránt mutatkozó házi szükségletet sajátunkból saját munkánk folytán kielégíteni. Szóval: mind használati, mind feldolgozási és értékesítési szempontból véve fel Erdélynek valódi erdészeti érdekét, nagy eltérést mutat az attól, mit a kincstárnál alkalmazott erdészeknek szem előtt kell tartaniok. A magyar erdészek egyesülete pedig, mint leghivatottabb képviselője a kérdésbe hozott tudománynak, még koránt sem volt azon helyzetben, hogy kellőkép leróhatta volna feladatát Erdélyünk iránt. Kolozsvár egyszer el leversenyezte az alkalmat — mint tudjuk. Azóta csak Torda és a Mezőség tárta fel előtte vendégszerető kapuját. Azonban sokkal kevesebb a fenn felsorolt viszonyokkal kellőkép ismerős szakemberek száma, hogy ez egy alkalommal kellőkép feltárathatott volna minden baj és hiány. A megbeszélés, fürkészés és tanácsadás sem lehetett tehát kielégítő balzsam. Az érdekelt feleknek kell előbb minél több szakembert csalni be állandóan kebelükbe, kik tanulmányozva a viszonyokat, legalább tanácsot kérni tanítsák meg őket. Az országos erdész egyesület bizonyára örömmel fogja ismételten is felkeresni az aszkórságban siűlödő erdélyi erdészetet. Továbbá az ujonan hatalmasan megpendült eszmének is, miszerint t. i. a kolozsvári egyetemen erdészeti előadások tartassanak — örömmel nézhet elébe minden jó erdélyi. Erdélynek érdeke nem egy szál tanárt, de bizonyára egész tanintézetet is megérdemelne. S nem csak egy erdészeti, de egy egész műszaki felsőbb tanintézet van hivatva a múltak mulasztását helyrehozni, az egyetemet kiegészíteni. S ha egyszer lesz kinek legfőbb feladata naponként előrántani és tudományos alapokon megvizsgálni az erdészet körébe vágó egyes kérdéseket, bizonyára a sajtó sem fog késni ez eszmék szellőztetésével. Mi természetes aztán, hogyha többen és többet hirdetik ugyanazt — sokan és sokat fognak felfogni megtanulni és megvalósítani abból, így, és csak igy képzelhető, hogy Erdély egykor Erdély legyen — büszkén a nevére! Selmeczbányán 1875 jan. 8-án. Nagy Gyula: Több városi polgár. Válaszul a .,Keletinek. Torda 1875. jan. 11-én. A „Kelet* idei 5-ik számában az .apró-pustisz“ czimű rovatában a többek között oly nemtelen versre lövetik Tisza László, s mint ama rovat czikke magát kifejezi „a Tisza egykori fökertese* Veress Dénes szeme közé, hogy — habár e bodzafapuska tüzét az illető megtámadottak saját személyiségökre vonatkozólag figyelmükön kívüli, s a Kelet fiatal szerkesztője zászlója alatt az igaz szabadelvűség ellen megkezdett czéltalan csatározás elfogadását méltóságukon aluli dolognak tartják is, s nem tehetjük, hogy a valódi tényállásról reflexiónkat el ne mondjuk. A „Kelet idézett rovata azt akarja elhitetni velünk, hogy a baloldalnak Tordán szénája rendetlenül áll. őszintén megvalljuk, hogy a „Kelet"-et eddig egy sokkal komolyabb irányu lapnak tartottuk, * s nem tudtuk, hogy főérdemét „versiók“ képezik. Uraim ! ott a „túlsó oldalon* — méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy Torda várossá polgárait eddig vallott meggyőződésükben, hozzanak bár nem oly apró puskatüzet, hanem szúronyos puskákat mint mit tevék — nem fogják meg ugatni tudni épen önök soha. Hasztalan kezdették meg ellene a corrupionált csatározást; hasztalan illetik önök e város egyik a közügy terén kivívott érdemekben gazdag polgárát Veress Dénes urat oly kifejezésekkel, melyek őt az önök kortesvezéreivel egyenlő rangra akarják érdemesíteni, mert nem fogják bennünk megingatni a tiszteleten , szereteten alapuló bizalmat akár mint leendő képviselő, akár pedig csak mint a társadalmi téren a haza és embertársai javát folyton szem előtt tartó párttársunk irányában kelljen is azt kimutatnunk. Legyenek meggyőződve, hogy mi szénánkat mindig rendben tudjuk tartani s az önök szalmája minket zavarba nem hozhat. Fökertesnek nevezték el önök W. D. urat. Kérdjük: Volt e szükség azok között azok irányában korteskedni, kiknek politikai érzületével szemben önök korteseinek vesztegetése csak kísérletnek minősülhetett? Bizonyára nem , és legyenek a „Kelet*„apró puska* sütögetői meggyőződve arról is, hogy Torda város polgárságának sem ső- sem semminemű kortesre nem volt s nincsen is szüksége, miután egyedüli törhetlen meggyőződése vezérelte s fogja vezérelni ezutánra is, és épen ezért győzedelme Tordán — önökkel szemben — mindig bizonyos maradtásának idejét, magasságát és kiterjedését javasolják, naponta változnak; azokat figyelemmel kísérni felismerni és felhasználni csak akkor lehet, ha az igazgatóság saját vonalán, az említett momentumok alakulásának színhelyén székel. És e tekintetben magának az igazgatóságnak kötelessége a kezdeményezés, főleg oly országban, hol a vállalkozási szellemnek ébresztésre s alkalomnyújtásra van szüksége; s mi hisszük, hogy a keleti vasút igazgatósága e tekintetben feladatát annyival inkább teljesíthetné, mert igazgató választmányának több tekintélyes tagja lakik Kolozsvárit, s mert erre való készségének eddig is több jelét adta. Például tavaly az igazgatóság a szesztermelés érdekében a gabonaszállításnál némi díjelengedést ten, melynek, hogy a termelők és a pálya több hasznát nem vette, oka egyszerűen az volt, mert az intézkedésnek pár hóval előbb kellett volna történni. Azon ellenvetés, hogy a vállalkozók most fordulhatnak díjleszállításért az igazgatósághoz, könynyen elesik, ha felhozzuk, hogy amíg az ily kérés a szokott irodai kezelés útján elébe kerülő ellátást nyerhet, a legtöbb esetben időszerűtlenné vált; azt még kevésbé várhatni, hogy a vállalkozók, az eredmény bizonytalansága mellett, személyesen keressék fel a Budapesten székelő igazgatóságot, míg itt Kolozsvárit az ilynemű érintkezés olcsó, gyakorlati és épen azért gyakorivá válnék. A keleti pálya 80 mértföld hosszúságban kígyózik át az országon s annak természeti kincsek s miveltség tekintetében legellentétesebb vidékeit kötvén össze, már kiterjedésénél fogva is hivatva van a közbeneső forgalom emelésére hatni, a ez irányban is önálló elveket követni. Híz elvek felismeréséhez a helyi viszonyok tüzetes tanulmányozása annyival szükségesebbnek látszik, mert a pálya iránya nem minden ponton felel meg a commercialis érdekeknek. Ez okból is szükséges, hogy az eredeti trackozás hiányait a díjak czél-szerű módosítása és alkalomszerű üzletvezetés ellensúlyozza. A közbenső forgalom emelésén kívül másik óriási feladata lesz az igazgatóságnak, a pályát mint nemzetközi szállítási eszközt, az osztrák állam vasút versenyével szemben, az átviteli kereskedésnek biztosítni akkor, amidőn a keleti összeköttetés létesül. Pedig az időponttól is csak pár év választ el, s azon nézetben vagyunk, hogy az összeköttetés tényleges életbeléptetését az igazgatóság részéről már egy sereg alkalmas intézkedésnek kell megelőznie, hogy az okvetlen beálló versenyt a keleti pálya s az erdélyi részek kereskedelme kár nélkül kiállhassa. Ez intézkedések, valamint az átviteli kereskedést biztosító rendszabályok minőségét, terjedelmét és időszerűségét az igazgatóság megint csak a vonal színhelyén lesz képes helyesen megítélni. Legkisebb kétség sem férhet ahoz, hogy ily módon a pálya forgalma fokozatosan emelkedni s jövedelme jelentékenyen szaporodni fog; a jövedelmezőség pedig az államtól biztosított vasútnál az államot, sőt magát az adófizetők egyetemét előbb érdekli, mint a részvényeseket; az államnak tehát legfőbb érdekében áll a jövedelmezőség biztosítására célzó intézkedéseket előmozdítani. Mi azt hisszük, hogy már az előadottakban is eléggé indokoltuk, hogy az igazgatóság székhelyének a vonalra helyezése ez intézkedések egyik legnevezetesebbjét képezi. A pálya jövedelmezőségén kívül azonban nagy súlyt kell fektetnünk nemzetgazdasági szempontból azon körülményre, hogy a feleztük módon vezetett vasúti politika az erdélyi részek kereskedelmi érdekeinek is javára válnék, s nem egy most ismeretlen jövedelmi forrást tárna fel. Hogy sokat ne említsünk, e pálya hivatott volna arra, hogy az ország erdőgazdag és faszegény vidékei közt az érdekeket kiegyenlítse. Hány munkásnak nyújtana biztos kenyeret a Körösvölgy gránit-gazdag telepe, ha az ott faragott koczkákat megfelelő szállítási díj mellett értékesítni lehetne? A zsilyvölgyi kőszenet a szállítási díjak annyira drágává teszik, hogy gyáraink haszonnal nem használhatják, pedig nemzetgazdasági axióma, hogy a tüzelőanyag olcsóságán s hozzáférhetőségén egy ország gyáripara. A kolozsvári műmalmok termékeivel a kereskedés csak Segesvárig előnyös, a szállítási díjak magassága miatt Brassó és vidékének gazdag fogyasztása számításba már nem jöhet. Van ezeken kívül még temérdek nyersanyag és félgyártmány, amelyek értékesítése csak kedvezőbb szállítási feltételekre vár. Hozzátehetjük, hogy az országban előforduló heti és országos vásárok, s a pálya mentén egymással rendszeres összeköttetésben álló pontok tanácsossá teszik, hogy a pályát gyakrabban használó személyek külön kedvezményben részesüljenek. E tekintetben például hozhatjuk fel, hogy Kolozsvár és B.Hunyad, valamint e két pont és N.-Várad között a heti vásárok alkalmából oly rendszeres személy - és áruforgalom fejlődött ki, melyet csak fokozni volna képes azon kedvezmény, ha az oda- és visszautazó személyek díjleszállításban részesülhetnének. Több ily pont van a pálya mentén beljebb is. (Vége köv.) A kolozsvári kereskedelmi- és iparkamara előterjesztése a keresk. ministeriumhoz a keleti vasút igazgatóságának Kolozsvárra áthelyezése iránt. Nagyméltóságu miniszterür! Tisztelettel alólirt kereskedelmi és iparkamara bátorkodik javaslatba hozni, hogy a m. keleti vasút igazgatóságának székhelye Budapestről Kolozsvárra tétessék át — s ha e mellett felhozandó indokaink Nagyméltóságod magas helyeslésével találkoznának, — a mit remélni merünk — alázattal esedezünk, hogy javaslatunkat magas pártfogásába venni s keresztülvitelét a szükségesnek vélt módon elősegíteni kegyeskedjék. Minden vasút monopolizálja ugyan a forgalom közvetítését, azonban e monopólium nem teszi függetlenné a vállalatot attól, hogy mind saját, mind az általa érintett országrész érdekében a lehető leghelyesebb vasúti politikát kövesse. A vasutak igazgatóságainak legtöbb hatáskörét a szállítási díjak meghatározása képezi. E hatáskör ész- és okszerű betöltése épen úgy, mint az államok által gyakorolt vámpolitika, képes egy tespedő országrészt virágzásba hozni, amíg elleneseiben annak elszegényedését okozhatja. E joggal czélszerűen élni, egy vasúti igazgatóságnak a legnemesebb s legüdvösebb hivatása, s ez képezi azon egyetlen eszközt, amely a pálya által érintett területek forgalmát, vagyonosodását emelve, egyszersmind saját érdekeit legközvetlenebbül előmozdítja. Kétségesnek kell azonban tartanunk, hogy valóban helyes politikát a távolból gyakorolni lehetséges volna. Alkalmazva ezt a m. keleti vasútra, amelynek igazgatósága a vonaltól 53 mérföld távolságba székel, feltetlennek tűnik fel, hogy a legjobb akarattal is kellőleg tájékozva lehessen azon tényezőkre nézve, amelyekről intézkedéseinek czél és időszerűsége feltételezve van. Azon momentumok, melyek a szállítási dijjak módosil) Mikor volt a „Keletinek komoly iránya ? Szerk.