Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-01-13 / 9. szám

IX. évfolyam. "5“ Előfizetési feltételek. Egész évre......................................16 ft — kr. Félévre............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ........................ 1 „ 50 „ 7o p5 .5° V. 9-d lik szám. Kolozsvárit, szerda, 1875. január POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceu­m n­y o­m­d 1 A­b a u. Xviacióh­ivatal . A lyceumi nyomda „ központi irod­ájában­“-han­, főtér gr. T Teleki Domokos-b­iz. . HIRDETÉSI DIJAK: Utszor Lnsihrzolt garmond sor­ára, a­agy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. " Nagy hirdetéseknél kedvezmények: itt ín n5" NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclam­ok: hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, JANUÁR 12. Erdély és a választások. Erdélyre a közelebbi választások alkalmá­val nevezetes szerep vár, figyelmeztetjük erre ide­jében. Az a pártmozgalom, mely a nemzeti­ párt neve alatt felszínre került és mely most, a helyes érveknek engedve, elaludt, alapjában mégis bírt annyi jogosultsággal, hogy magának a jobboldal­nak elégedetlenségét fejezte ki a mostani kormány­zási, törvényhozási rendszerrel és úgy maga a jobb­oldal keresett ez után szabadulást eddigi pártállásától. Nem értem ezalatt a közjogi kér­dést, mert ehez, mint fátumához ragaszkodik az, hanem azt a szolgai ragaszkodást minden jobbol­dali kormányhoz, azt a békés türelmet, melyet 7 év alatt tanúsított e párt és tűrte — a pártfe­gyelem által erre kényszerítve — hogy az ország vagyonát pazarolják, a hivatalokat, sinekurákat szaporítsák, az időt elvesztegessék, a terheket neveljék, a reformokat halogassák és az ország érdekeit, hol Ausztriának, hol egyes consortiumok- nak vagy cliqueknek feláldozzák. Ha csak e tekintetben is elhagyja a jobbol­dal passivitását, ha jelöltjeit jobban megválogatja és megköveteli azoktól első­sorban az ország és másodsorban Erdély érdekeinek feltétlen védel­mét bármely kormánynyal szemben, és nem tűri azt a szolgai meghunyászkodást, melyben főleg az erdélyi jobboldali képviselők tűntek ki eddig, már ezáltal is tetemes befolyással lesz arra, hogy ha­zánk állapotai javuljanak. Mert, mint e lapokban kifejeztük már, lehet a jobboldalon tiszta meggyő­ződés az iránt, hogy a közjogi kiegyezés jelen alakjában fentartandó, noha ez bizonyára veszte híveit a közelebbi tapasztalatok folytán ; de nem lehet becsületes embernek haboznia az iránt, hogy ha mindjárt a mostani alapon bár, a mostani kormányzási, közigazgatási és pénzügyi rendszer tarthatatlan. Már­pedig, ha a jobboldal a jelen kormány feltétlen híveit választja újra meg, csak ennek folytatása következnék — ha ugyan ,quo f­a t­o* többségben lennének azok. Tehát nem meggyőződés megtagadását vár­juk azoktól, kiknek meggyőződésük nem változott, hanem egyszerűen a tapasztalás követelését a je­löltek megrostálásában. A­mi különösen az erdélyi részeket illeti , tagadhatlan, hogy sok olyan speciális reformkér­dés van, melyeknek megoldása vagy csak a haza­részeket érdekli, vagy ezekre való tekin­tetből, azok megoldását módosítani kell. Ha ezek a követelmé­nyek formulázva lesznek, ha a jelöltek és későbbi képviselők érvényesíteni igyekeznek azo­kat annyiban, a­mennyiben az ország közérde­kével, egyenletes fejlődésével nem ellenkeznek, ak­kor csak a közös haza iránti kötelességüket tel­jesítik és épen nem lesznek particularismussal vádolhatók. Mert hisz minden résznek (a közös­sel megfélő) érdekeinek, sőt szükségeinek kielégítésével lehet az ország természetének meg­­felelőleg haladni és e nélkül, az általános sciab­­lonok csak kárt, nem haladást okoznak. De vi­gyázni kell, túlságba ne essék e partikuláris czél­­ra törekvés. És épen azért szólalunk fel, mert erre előjeleket látunk. A közigazgatási, igazság­szolgáltatási rendszernek egységeseknek kell len­­niök, alsó fokokban lehet eltérés, a múlt fejlő­déséhez szükséges idomulás tekintetében, de egy országban kétféle rendszert alkalmazni nem lehet. Ugyanezt mondhatjuk az adózás ügyében is, pedig Erdélyben nagy hajlandóság van erre. A­mi pedig a nemzetiségi viszonyokat illeti, sokak sérelmesnek tartják a nemzetiségi törvényt az er­délyi magyarságra nézve, a nemzetiségiek pedig épen annak tágítását követelik, mert megszorítá­sait tartják sérelemnek. Minthogy a jogegyenlősé­get és nemzeti érdekeinket egyaránt ki kell elé­gítenünk, mert ezt a kor szelleme, és békés együ­tt­­maradásunk követeli, legjobb lesz, ha a kompro­­missumra alapított nemzetiségi törvény mellett meg­maradunk, mert „itt élnünk“ kell, egymást le nem ölhetjük, ki nem űzhetjük — legjobb ez a törvény, mely a nemzetiségek fejlődését, a hon­polgári kötelességek feltétele alatt, megengedi és a magyar állam fentartását erkölcsi alap­ra, anyagi fejlődésre és nemzetiségi békességre fekteti. H. S. — Tudom én azt jól! — De ez kislelküség Gábor, sőt ennél is több: öngyilkosság. — Engedjen engemet utamon tiszteletes ur. Nem nekem való már a jó tanács. Nem okos cselekedet a sors kerekébe kapaszkodni! — Hitedet vesztetted el jó ember, anél­kül hogy bajodon okosan segítenél. Még nin­csen elveszve minden. Békü­lj ki önmagad s másokkal. Nem a tied az első seb. — Az enyémnél nem volt nagyobb sen­kinek ! És de ne beszéljünk erről. Régen ve­télkedem én már elmémben sorsom felett. Meg­hánytam vetettem mindent; nem érdemes re­­ám a szót vesztegetni. Isten áldja meg tiszte­letes ur ! Ez más szóval annyit tett: nem bánom, ha magamra hagy. — Gábor, még csak egy szót. — Azt is meghallgatom. — Én láttam a feleségét, igaz bűnbánó TARCZA. Irta: K. PAPP MIKLÓS. Vili. Egy pusztulásnak indult ember. (Folytatás.) Másnap első dolga volt, hogy meg­kereste Ötvös Gábort. Épen Mózses zsidóval alkudozott, — azaz helyesebben Mózes mind kevesebbet ígért egy szép darab kaszálóért. (Ötvös helybenhagyott mindent. A pénz meny­­nyisége nem sokat érdekelte, és Mózes egy tizedrész áron jutott olyan birtokhoz, mely­nek nem oly régen még egy talpalatnyi ré­szét sem adták volna oda neki ezért az árért. A kapott pénzt Gábor bele­gyűrte az oldalzsebébe. Épen azon az utón fog elvándo­rolni, a­hol a többi. Mikor Lőrinczit meglátta, oly sokáig elnézte, mintha nem birna reá visszaemlékez­ni, hogy kicsoda. — .Jó napot Ötvös uram! — Nekem minden napom egyforma. — Mondani szeretnék valamit Gábor, ha azt tudnám, hogy nem vagyok terhére, meg hogyha....... — Mondja ki bátran, — ha bizonyos volna abban, hogy még nem vagyok ittas. Nem neheztelek én szentatyám senkire sem. Meg­­juhászódtam nagyon, s kezdek kopni, mint az ócska posztó ! Térjen magához Gábor, ne gondoljon mindenkiben ellenséget. Én pap vagyok, más szemmel nézem a világot, ítéletemben nem va­gyok elhamarkodó. Esztendeje látom minő éle­tet él, hová viszi ez? — Azon aggodalommal szemben, mely közelebb a pitest-vércserovai vonal kiépítése foly­tán az irányban felmerült, hogy ez a kiválóan ma­­gyar érdekű­ brassó-plojesti csatlakozást ve­szélyeztetné s az orsova-temesvári csatlakozás ko­rábbi kiépítése folytán a forgalom a tümösi vonal­tól az osztrák államvasút vonalaira tereltetnék,— illetékes helyről vett értesülés napján oda nyilat­kozik a „Közérdek,­ hogy ez aggodalom telje­sen alaptalan. Ugyanis az osztrák államvasút-tár­­sulatnak adott engedély szerint a temesvár-orso­­vai­ vonal építése 4 év alatt fejezendő be, tehát ugyanannyi idő alatt, mint a­mennyi alatt viszont a magyar és román kormányok a tömösi vonal ki­építését szerződésileg biztosították. Ha azonban az orsovai vonal hamarább épülne ki, a karánse­­bes-orsovai vonalrész csak 3 hónappal korábban, azaz 3 év és 9 hó múlva adathatik át a közfor­galomnak. Ezen idő pedig teljesen elég lehet, hogy a tömösi csatlakozás kiépítését, mely ugyanazon időtől számítandó 4 év alatt befejezendő, a kor­mány biztosítsa, s a három havi differencia a for­galom elterelésére, vagy az ország érdekeire ká­ros hatással bizonyára nem lehet.­­ Nevezett lap egyébiránt arról is értesül, hogy a közlekedési miniszter mindent megtett — a­mit a mai viszo­nyok közt megtehetett a tömösi csatlakozás mi­előbbi kiépítésére. A vonal trackrozása — mint a „K.“ értesül, be van fejezve; a költségvetés a vo­nal építési költségeit illetőleg már elkészült és a minisztérium közegei által felülvizsgáltatott. — Az igazságügyi bizottság a legköze­lebbi napokban két fontos törvényjavaslatot fog tárgyalni, melyeknek egyike a bírósági végrehaj­tók hatáskörének s másika a bírói határozatok kézbesítésének szabályozásáról szól. — Megyei utvám. A megyei utak fen­­tartására a közmunkaminiszter az eddigi 300,000 helyett csak 150,000 irtot praeliminál és ezen ösz­­szeg is kiválólag a hadászatilag fontos megyei utakon levő műtárgyak fentartására fog a törvény­hatóságoknak segélyül adatni. Hogy azonban a megyék útjaik fentartására a szükséges eszközök* húzzák el azt a nótát, mikor a zsidók kiköl­töztek Mezopotámiából. He imét tudta volna azt a banda? — Hallod Mózes, nem tudják, állj oda a középre, s tanítsd meg őket reá. Mózes szabadkozott, hogy ő sem tudja. Soha életében nem hallotta még hírét sem annak a nótának. — Rosz kedvem­ van Mózes, ne kérel­­tesd magadat! Hogy a különben is megijedt embernek semmi kétsége ne maradjon a Gábor hangu­latáról, olyant zúdított a csákánya nyelével az asztalra, hogy Mózes azt sem tudta melyik lábára álljon. — Egy, kettős énekeldés nekik. Ha nem jön hang a torkodra, nem bánom fütyölt. Egy órával ezelőtt mikor nálam voltál alkud­ni, úgy jártam ahogy te fújtad, most úgy já­rod, a­hogy én parancsolom ! Mózes látta hogy a szószaporitás itt nem vezet czélra. A banda elé állott s utólérhetet­­len siralmas arczczal elkezdett nekik egy zsidó nótát fütyölni. A banda majd tizfelé repedt kaczagjában. A kinos jelenetnek aztán a prímás úgy vetett véget, hogy rákezdett egy öreg nótára. Gábor a középre lódította Mózest, s intett neki, hogy aprózza a nótát. — Ötvös uram, nem illik ám ilyen öreg emberből bolondot csinálni-rimánkodék Mózes. Gábor felelet helyett kezébe vette hosszú­mévi csákányát, s elkezdett azzal a földön úgy hadarázni, hogy ha Mózes koldus nem akart maradni mind a két lábára, hát tánczol­­nia kellett. Mikor már csak úgy dúlt a kincs verejték Mózesről, s vuklija is elhagyta már vallását, Gábor véget vetett a nótának, bele­markolt a zsebébe s egy csomó bankjegyet vágott a zsidó fejéhez. — Ne mond Mózes, hogy ingyen mu­lattál ! A szétomló pénzt Mózes valóságos viv­arczczal........ — Ne szóljon felőle. Meghalt, elte­mettem, elfeledtem, nem akarok reá emlékezni. Lőrinczi búcsút vett. Látta, hogy ezt az embert nem lehet megmozdítani. Szive kihalt, vagy elfásult. Gábor a­mint a papot kifordulni látta az utczára, vette kalapját, s gyorsan odább állott ő is. Mintha félt volna, hogy visszata­lál térni, s még egyszer beszélni fog arról az asszonyról. Egyenesen fogadói tanyájára tartott. A banda ott volt már. Valami idegen embereknek húzta, a­mint Gábor belépett az ivóba, a banda ott hagyta azokat, s szembe telepedett le Gáborral. Mintha érezték volna hogy ma üveg nap lesz. Nagyon sok volt a felleg ennek a vigadó embernek a homlokán. Egy negyedóra múlva a bűne odahozta Mózest is. Épen kapóra jött. Gábor oda ültette az asztalához, s a bandának megparancsolta, hogy Lapunk mai számához van mellékelve Frommer és Hermann magkereskedők árjegyzéke­ a tájékon. A­mint beléptek az ivószobába, Jóska mint tigris a martalékára, úgy ugrott Tóth uramra, a pandúrok kétszer, háromszor le­­czibálták róla, de a vége mégis az lett, hogy a hadnagy a földre került, s az a bősz em­ber ott térdelt egy pillanatig a mellén. — Vágjátok le ezt a kutyát! ordított a hadnagy legényeihez. Azok csakugyan kardhoz kapkodtak, de mielőtt használhatták volna, ott termett Gá­bor is a dulakodók között, s két percz múl­va Jóskán kívül az egész trupp künn hasal az utcza sarában. Alig tudták magukat össze­szedni. A hadnagy véres fővel futásra vette a dolgot, a pandúrok pedig nem sok virtust éreztek magukban uj rohamot intézni. Majd elhívják társaikat, magukhoz veszik fegyverei­ket s akkor aztán senki sem tudja megmenteni hatalmukból ezt a két elvadult embert, kik a pandúrok hadnagyával mertek kikötni! (Folytatása köv.) ről rendelkezhessenek, a kormány törvényjavasla­tot fog előterjeszteni az országgyűlésnek, mely ál­tal a törvényhatóságok felhatalmaztatnának, hogy útjaikon vámot szedjenek. szer­ A „Magyar Polgári kesztőjéhez. Kolozsvár, jan. 10. 1875. Tekintetes szerkesztő úr! Becses lapjának tegnapelőtti 6-dik számában egy rövid, tegnapi C-dik számában pedig egy hos­­­­szabb czikk jelent meg, melyekben egy általunk mult deczember hó 21-től az erdélyi román értel­miséghez intézett felhívás ismertettetik, részben helyesen, de részben olyan értelemben is, a­mely a mi felhívásunk valódi értelmén túlmegyen. Egész tisztelettel kérjük tehát a tekintetes szerkesztő urat, szíveskedjék tért engedni a .M. Polgár­ legközelebbi számában a következő rövid egy pár észrevételünknek: Mi az említett felhívásban tartózkodtunk pre­­occupálni az épen általunk indítványozott érte­kezlet hozandó határozatainak, s már ez okból is távol tartottuk magunkat akár helyeslőleg, akár kárhoztatólag bírálatába bocsátkozni ama kérdé­s­­nek, hogy általában az erdélyi román nemzet ed­digi politikája helyes volt-e avagy helytelen ? csu­pán az elmúlt választások alkalmávali készületlen­­séget hoztuk felhívásunk egy pár sorával emléke­zetbe, s ezt is csak azért, mert azt az értekez­let megtartásának indokolhatása szükségessé tette. A mi c­élzatunk — mely felhívásunknak lé­tet adott — egyfelől az volt, hogy hassunk oda, miként kivétel nélkül minden olyan román, ki a választási novella létrejötte után is a választói jogosultságra igénynyel bír, igyekezzék a maga idejében beíratni magát a választó­­jogosultak közé. Másik c­élzatunk pedig oda irányult, hogy a román választóknak a közeledő képviselő-vá­lasztások alkalmávali m­aguk tartása iránt eszkö­zöltessék egy jó előre tartandó román értekezlet útján megállapodás, hogy ne találjon az idő min­tuozitással kapkodta össze, vette a sipkáját a mikor az ajtónál állott, azt kérdezte Gábortól: — Mikor tetszik még itt mulatni ? Gábor nem felelt reá semmit, mert az udvarra nyíló ajtón Jóskát látta belépni. Olyan volt ez a két ember egy házban, mint két terhes felleg az égen. Az összeta­lálkozásuk elől menekült a­ki teheti. — Régen kereslek Gábor. — Nem jártam utánad. • — Nekünk még számolni valónk van együtt. — Elvégezzük azt Jóska a másvilágon. Nem érdemes már hogy egymás fejét betörjük. Ha épen olyan nagy kedved van dulakodni, nézz ki az ablakon, ott jön keresztapád, csókoljátok meg egymást! A pandúrhadnagy közeledett öt legé­nyével. Már nem mert többet egyedül járni ezen

Next