Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-01-13 / 9. szám
IX. évfolyam. "5“ Előfizetési feltételek. Egész évre......................................16 ft — kr. Félévre............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ........................ 1 „ 50 „ 7o p5 .5° V. 9-d lik szám. Kolozsvárit, szerda, 1875. január POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum ny omd 1 Ab a u. Xviacióhivatal . A lyceumi nyomda „ központi irodájában“-han, főtér gr. T Teleki Domokos-biz. . HIRDETÉSI DIJAK: Utszor Lnsihrzolt garmond sorára, aagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. " Nagy hirdetéseknél kedvezmények: itt ín n5" NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, JANUÁR 12. Erdély és a választások. Erdélyre a közelebbi választások alkalmával nevezetes szerep vár, figyelmeztetjük erre idejében. Az a pártmozgalom, mely a nemzeti párt neve alatt felszínre került és mely most, a helyes érveknek engedve, elaludt, alapjában mégis bírt annyi jogosultsággal, hogy magának a jobboldalnak elégedetlenségét fejezte ki a mostani kormányzási, törvényhozási rendszerrel és úgy maga a jobboldal keresett ez után szabadulást eddigi pártállásától. Nem értem ezalatt a közjogi kérdést, mert ehez, mint fátumához ragaszkodik az, hanem azt a szolgai ragaszkodást minden jobboldali kormányhoz, azt a békés türelmet, melyet 7 év alatt tanúsított e párt és tűrte — a pártfegyelem által erre kényszerítve — hogy az ország vagyonát pazarolják, a hivatalokat, sinekurákat szaporítsák, az időt elvesztegessék, a terheket neveljék, a reformokat halogassák és az ország érdekeit, hol Ausztriának, hol egyes consortiumok- nak vagy cliqueknek feláldozzák. Ha csak e tekintetben is elhagyja a jobboldal passivitását, ha jelöltjeit jobban megválogatja és megköveteli azoktól elsősorban az ország és másodsorban Erdély érdekeinek feltétlen védelmét bármely kormánynyal szemben, és nem tűri azt a szolgai meghunyászkodást, melyben főleg az erdélyi jobboldali képviselők tűntek ki eddig, már ezáltal is tetemes befolyással lesz arra, hogy hazánk állapotai javuljanak. Mert, mint e lapokban kifejeztük már, lehet a jobboldalon tiszta meggyőződés az iránt, hogy a közjogi kiegyezés jelen alakjában fentartandó, noha ez bizonyára veszte híveit a közelebbi tapasztalatok folytán ; de nem lehet becsületes embernek haboznia az iránt, hogy ha mindjárt a mostani alapon bár, a mostani kormányzási, közigazgatási és pénzügyi rendszer tarthatatlan. Márpedig, ha a jobboldal a jelen kormány feltétlen híveit választja újra meg, csak ennek folytatása következnék — ha ugyan ,quo fa to* többségben lennének azok. Tehát nem meggyőződés megtagadását várjuk azoktól, kiknek meggyőződésük nem változott, hanem egyszerűen a tapasztalás követelését a jelöltek megrostálásában. Ami különösen az erdélyi részeket illeti , tagadhatlan, hogy sok olyan speciális reformkérdés van, melyeknek megoldása vagy csak a hazarészeket érdekli, vagy ezekre való tekintetből, azok megoldását módosítani kell. Ha ezek a követelmények formulázva lesznek, ha a jelöltek és későbbi képviselők érvényesíteni igyekeznek azokat annyiban, amennyiben az ország közérdekével, egyenletes fejlődésével nem ellenkeznek, akkor csak a közös haza iránti kötelességüket teljesítik és épen nem lesznek particularismussal vádolhatók. Mert hisz minden résznek (a közössel megfélő) érdekeinek, sőt szükségeinek kielégítésével lehet az ország természetének megfelelőleg haladni és e nélkül, az általános sciablonok csak kárt, nem haladást okoznak. De vigyázni kell, túlságba ne essék e partikuláris czélra törekvés. És épen azért szólalunk fel, mert erre előjeleket látunk. A közigazgatási, igazságszolgáltatási rendszernek egységeseknek kell lenniök, alsó fokokban lehet eltérés, a múlt fejlődéséhez szükséges idomulás tekintetében, de egy országban kétféle rendszert alkalmazni nem lehet. Ugyanezt mondhatjuk az adózás ügyében is, pedig Erdélyben nagy hajlandóság van erre. Ami pedig a nemzetiségi viszonyokat illeti, sokak sérelmesnek tartják a nemzetiségi törvényt az erdélyi magyarságra nézve, a nemzetiségiek pedig épen annak tágítását követelik, mert megszorításait tartják sérelemnek. Minthogy a jogegyenlőséget és nemzeti érdekeinket egyaránt ki kell elégítenünk, mert ezt a kor szelleme, és békés együttmaradásunk követeli, legjobb lesz, ha a kompromissumra alapított nemzetiségi törvény mellett megmaradunk, mert „itt élnünk“ kell, egymást le nem ölhetjük, ki nem űzhetjük — legjobb ez a törvény, mely a nemzetiségek fejlődését, a honpolgári kötelességek feltétele alatt, megengedi és a magyar állam fentartását erkölcsi alapra, anyagi fejlődésre és nemzetiségi békességre fekteti. H. S. — Tudom én azt jól! — De ez kislelküség Gábor, sőt ennél is több: öngyilkosság. — Engedjen engemet utamon tiszteletes ur. Nem nekem való már a jó tanács. Nem okos cselekedet a sors kerekébe kapaszkodni! — Hitedet vesztetted el jó ember, anélkül hogy bajodon okosan segítenél. Még nincsen elveszve minden. Békülj ki önmagad s másokkal. Nem a tied az első seb. — Az enyémnél nem volt nagyobb senkinek ! És de ne beszéljünk erről. Régen vetélkedem én már elmémben sorsom felett. Meghánytam vetettem mindent; nem érdemes reám a szót vesztegetni. Isten áldja meg tiszteletes ur ! Ez más szóval annyit tett: nem bánom, ha magamra hagy. — Gábor, még csak egy szót. — Azt is meghallgatom. — Én láttam a feleségét, igaz bűnbánó TARCZA. Irta: K. PAPP MIKLÓS. Vili. Egy pusztulásnak indult ember. (Folytatás.) Másnap első dolga volt, hogy megkereste Ötvös Gábort. Épen Mózses zsidóval alkudozott, — azaz helyesebben Mózes mind kevesebbet ígért egy szép darab kaszálóért. (Ötvös helybenhagyott mindent. A pénz menynyisége nem sokat érdekelte, és Mózes egy tizedrész áron jutott olyan birtokhoz, melynek nem oly régen még egy talpalatnyi részét sem adták volna oda neki ezért az árért. A kapott pénzt Gábor belegyűrte az oldalzsebébe. Épen azon az utón fog elvándorolni, ahol a többi. Mikor Lőrinczit meglátta, oly sokáig elnézte, mintha nem birna reá visszaemlékezni, hogy kicsoda. — .Jó napot Ötvös uram! — Nekem minden napom egyforma. — Mondani szeretnék valamit Gábor, ha azt tudnám, hogy nem vagyok terhére, meg hogyha....... — Mondja ki bátran, — ha bizonyos volna abban, hogy még nem vagyok ittas. Nem neheztelek én szentatyám senkire sem. Megjuhászódtam nagyon, s kezdek kopni, mint az ócska posztó ! Térjen magához Gábor, ne gondoljon mindenkiben ellenséget. Én pap vagyok, más szemmel nézem a világot, ítéletemben nem vagyok elhamarkodó. Esztendeje látom minő életet él, hová viszi ez? — Azon aggodalommal szemben, mely közelebb a pitest-vércserovai vonal kiépítése folytán az irányban felmerült, hogy ez a kiválóan magyar érdekű brassó-plojesti csatlakozást veszélyeztetné s az orsova-temesvári csatlakozás korábbi kiépítése folytán a forgalom a tümösi vonaltól az osztrák államvasút vonalaira tereltetnék,— illetékes helyről vett értesülés napján oda nyilatkozik a „Közérdek, hogy ez aggodalom teljesen alaptalan. Ugyanis az osztrák államvasút-társulatnak adott engedély szerint a temesvár-orsovai vonal építése 4 év alatt fejezendő be, tehát ugyanannyi idő alatt, mint amennyi alatt viszont a magyar és román kormányok a tömösi vonal kiépítését szerződésileg biztosították. Ha azonban az orsovai vonal hamarább épülne ki, a karánsebes-orsovai vonalrész csak 3 hónappal korábban, azaz 3 év és 9 hó múlva adathatik át a közforgalomnak. Ezen idő pedig teljesen elég lehet, hogy a tömösi csatlakozás kiépítését, mely ugyanazon időtől számítandó 4 év alatt befejezendő, a kormány biztosítsa, s a három havi differencia a forgalom elterelésére, vagy az ország érdekeire káros hatással bizonyára nem lehet. Nevezett lap egyébiránt arról is értesül, hogy a közlekedési miniszter mindent megtett — amit a mai viszonyok közt megtehetett a tömösi csatlakozás mielőbbi kiépítésére. A vonal trackrozása — mint a „K.“ értesül, be van fejezve; a költségvetés a vonal építési költségeit illetőleg már elkészült és a minisztérium közegei által felülvizsgáltatott. — Az igazságügyi bizottság a legközelebbi napokban két fontos törvényjavaslatot fog tárgyalni, melyeknek egyike a bírósági végrehajtók hatáskörének s másika a bírói határozatok kézbesítésének szabályozásáról szól. — Megyei utvám. A megyei utak fentartására a közmunkaminiszter az eddigi 300,000 helyett csak 150,000 irtot praeliminál és ezen öszszeg is kiválólag a hadászatilag fontos megyei utakon levő műtárgyak fentartására fog a törvényhatóságoknak segélyül adatni. Hogy azonban a megyék útjaik fentartására a szükséges eszközök* húzzák el azt a nótát, mikor a zsidók kiköltöztek Mezopotámiából. He imét tudta volna azt a banda? — Hallod Mózes, nem tudják, állj oda a középre, s tanítsd meg őket reá. Mózes szabadkozott, hogy ő sem tudja. Soha életében nem hallotta még hírét sem annak a nótának. — Rosz kedvem van Mózes, ne kéreltesd magadat! Hogy a különben is megijedt embernek semmi kétsége ne maradjon a Gábor hangulatáról, olyant zúdított a csákánya nyelével az asztalra, hogy Mózes azt sem tudta melyik lábára álljon. — Egy, kettős énekeldés nekik. Ha nem jön hang a torkodra, nem bánom fütyölt. Egy órával ezelőtt mikor nálam voltál alkudni, úgy jártam ahogy te fújtad, most úgy járod, ahogy én parancsolom ! Mózes látta hogy a szószaporitás itt nem vezet czélra. A banda elé állott s utólérhetetlen siralmas arczczal elkezdett nekik egy zsidó nótát fütyölni. A banda majd tizfelé repedt kaczagjában. A kinos jelenetnek aztán a prímás úgy vetett véget, hogy rákezdett egy öreg nótára. Gábor a középre lódította Mózest, s intett neki, hogy aprózza a nótát. — Ötvös uram, nem illik ám ilyen öreg emberből bolondot csinálni-rimánkodék Mózes. Gábor felelet helyett kezébe vette hosszúmévi csákányát, s elkezdett azzal a földön úgy hadarázni, hogy ha Mózes koldus nem akart maradni mind a két lábára, hát tánczolnia kellett. Mikor már csak úgy dúlt a kincs verejték Mózesről, s vuklija is elhagyta már vallását, Gábor véget vetett a nótának, belemarkolt a zsebébe s egy csomó bankjegyet vágott a zsidó fejéhez. — Ne mond Mózes, hogy ingyen mulattál ! A szétomló pénzt Mózes valóságos vivarczczal........ — Ne szóljon felőle. Meghalt, eltemettem, elfeledtem, nem akarok reá emlékezni. Lőrinczi búcsút vett. Látta, hogy ezt az embert nem lehet megmozdítani. Szive kihalt, vagy elfásult. Gábor amint a papot kifordulni látta az utczára, vette kalapját, s gyorsan odább állott ő is. Mintha félt volna, hogy visszatalál térni, s még egyszer beszélni fog arról az asszonyról. Egyenesen fogadói tanyájára tartott. A banda ott volt már. Valami idegen embereknek húzta, amint Gábor belépett az ivóba, a banda ott hagyta azokat, s szembe telepedett le Gáborral. Mintha érezték volna hogy ma üveg nap lesz. Nagyon sok volt a felleg ennek a vigadó embernek a homlokán. Egy negyedóra múlva a bűne odahozta Mózest is. Épen kapóra jött. Gábor oda ültette az asztalához, s a bandának megparancsolta, hogy Lapunk mai számához van mellékelve Frommer és Hermann magkereskedők árjegyzéke a tájékon. Amint beléptek az ivószobába, Jóska mint tigris a martalékára, úgy ugrott Tóth uramra, a pandúrok kétszer, háromszor leczibálták róla, de a vége mégis az lett, hogy a hadnagy a földre került, s az a bősz ember ott térdelt egy pillanatig a mellén. — Vágjátok le ezt a kutyát! ordított a hadnagy legényeihez. Azok csakugyan kardhoz kapkodtak, de mielőtt használhatták volna, ott termett Gábor is a dulakodók között, s két percz múlva Jóskán kívül az egész trupp künn hasal az utcza sarában. Alig tudták magukat összeszedni. A hadnagy véres fővel futásra vette a dolgot, a pandúrok pedig nem sok virtust éreztek magukban uj rohamot intézni. Majd elhívják társaikat, magukhoz veszik fegyvereiket s akkor aztán senki sem tudja megmenteni hatalmukból ezt a két elvadult embert, kik a pandúrok hadnagyával mertek kikötni! (Folytatása köv.) ről rendelkezhessenek, a kormány törvényjavaslatot fog előterjeszteni az országgyűlésnek, mely által a törvényhatóságok felhatalmaztatnának, hogy útjaikon vámot szedjenek. szer A „Magyar Polgári kesztőjéhez. Kolozsvár, jan. 10. 1875. Tekintetes szerkesztő úr! Becses lapjának tegnapelőtti 6-dik számában egy rövid, tegnapi C-dik számában pedig egy hosszabb czikk jelent meg, melyekben egy általunk mult deczember hó 21-től az erdélyi román értelmiséghez intézett felhívás ismertettetik, részben helyesen, de részben olyan értelemben is, amely a mi felhívásunk valódi értelmén túlmegyen. Egész tisztelettel kérjük tehát a tekintetes szerkesztő urat, szíveskedjék tért engedni a .M. Polgár legközelebbi számában a következő rövid egy pár észrevételünknek: Mi az említett felhívásban tartózkodtunk preoccupálni az épen általunk indítványozott értekezlet hozandó határozatainak, s már ez okból is távol tartottuk magunkat akár helyeslőleg, akár kárhoztatólag bírálatába bocsátkozni ama kérdésnek, hogy általában az erdélyi román nemzet eddigi politikája helyes volt-e avagy helytelen ? csupán az elmúlt választások alkalmávali készületlenséget hoztuk felhívásunk egy pár sorával emlékezetbe, s ezt is csak azért, mert azt az értekezlet megtartásának indokolhatása szükségessé tette. A mi célzatunk — mely felhívásunknak létet adott — egyfelől az volt, hogy hassunk oda, miként kivétel nélkül minden olyan román, ki a választási novella létrejötte után is a választói jogosultságra igénynyel bír, igyekezzék a maga idejében beíratni magát a választójogosultak közé. Másik célzatunk pedig oda irányult, hogy a román választóknak a közeledő képviselő-választások alkalmávali maguk tartása iránt eszközöltessék egy jó előre tartandó román értekezlet útján megállapodás, hogy ne találjon az idő mintuozitással kapkodta össze, vette a sipkáját a mikor az ajtónál állott, azt kérdezte Gábortól: — Mikor tetszik még itt mulatni ? Gábor nem felelt reá semmit, mert az udvarra nyíló ajtón Jóskát látta belépni. Olyan volt ez a két ember egy házban, mint két terhes felleg az égen. Az összetalálkozásuk elől menekült aki teheti. — Régen kereslek Gábor. — Nem jártam utánad. • — Nekünk még számolni valónk van együtt. — Elvégezzük azt Jóska a másvilágon. Nem érdemes már hogy egymás fejét betörjük. Ha épen olyan nagy kedved van dulakodni, nézz ki az ablakon, ott jön keresztapád, csókoljátok meg egymást! A pandúrhadnagy közeledett öt legényével. Már nem mert többet egyedül járni ezen