Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-09-11 / 207. szám

IX. Av­fol­yam­. 207-elik­szám Kolozsvárit, 1875. szombat, szeptember 11 POLITIKAI NAPILAP. ELŐIFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre........................................16 ft. — kr. Félévre...........................................8 „ — , Egy negyedre............................ 4 „ — „ Egy hónapra ....................... 1­950 . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceu­mnyom­­­áb un. Kiadóh­ivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ lőtér gr. Teleki Domokos-ház. /fi' HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számit tatik. 3 Nagy hirdetések­nél kedvezmények. LT 15 3L NYILTTÉR soronként, va­­y annak helye 25 kr. Reel am ok: hirfüzérbe soronként 1 frt. ff* KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 10. A tanárképezde ügyéhez. III. Újólag kifejezem azon meggyőződésemet, hogy a tanárképezde megszüntetése által igen csekély fokra száll alá az egyetemi oktatás termékenyítő hatása. E meggyőződésemet erősítte a tapasztalás. Volt alkalmam a kolozsvári tanárképezde műkö­dését, hatását legközvetlenebb uton, a belőle ki­került ifjakkal fentartott barátságos ismeretség út­ján figyelemmel­ kísérni. A képezde gyakorlati óráit oly kiegészítő, pótló, felvilágosító, önálló munkás­ságra serkentő, érdekes epizódszerű részleteket szemléltető legtanúságosabb foglalkozással eltöl­tött óráknak ismertem meg, melyeknek hatása ez ifjak lelkére frisítő, gyakran tartósabb nyomot hagyó volt, mint az előadás hatása. A középtano­dák az előttük lebegő eszménytől messze vannak, ezt mindenki elismeri, az egyetemi tanár sajnosan tapasztalja. Legjobb szándékában, legszentebb buz­galmában lesz minden lépten-nyomon akadályozva, ha közelebbről nem érintkezik hallgatóival, hogy a már-már hátramaradottságuk miatt csüggedő lel­keket fölvillanyozza ügyes módszerével, a közvet­len hiány kipótlásával. Ha pedig erre szükség nem volna, ha oly kiváló tehetségű ifjak kerülnek keze alá, kik ön­erejükön utánpótolták, kiérezték a hiányt, akkor a tanárképezde hatása még áldásosabb, még nélkü­lözhetetlenebb. Tapasztaltam ezt azon kiváló te­hetségű ifjaknál, kiket ismerni szerencsém van. A kitűzött feladatok megoldásához egész hév­vel fogtak, olvastak, kutattak. Az egyes tudomá­nyos kérdések vitatkozás tárgyai levének. A tu­domány szenvedélye bevité őket. A kölcsönös bí­rálat az önismeretre vezető, a rohamosság nyu­­gottabb fölfogásnak adott helyet. Szóval azon col­­lectiv erő csodás és ki nem számítható hatása működött bennök, mely maga a tudomány cultusa. Aztán az egyes tudományszakokban a ki­tűzött és kidolgozott feladatok, az órákon tárgyalt részletek, a tudományos meggyőződés, tisztult fel­fogás elsajátítása mind meg­annyi kedvező alka­lom. E téren egyetemi tanáraink tapintatáról csak dicsérettel lehet megemlékezni. Egyik tanár a klas­­sikai irodalom gyakorlati óráin elővette Tacitus Agricoláját, mely épen a középtanoda legfelsőbb osztályában is olvasmányul szolgált. Egyes részle­teket fordíttatott belien nyelvre, a két nyelv kö­zötti különbséget és rokonságot a lehető legszem­­lélhetőbb módon érzékeltette. A homályos mondat­szerkezet új megvilágítást nyert; olykor a szöveg­­javítás szüksége kiéreztetve jön. A kritika és her­­me­tika egy-egy feledhetetlen elve gyakorlatilag jön fölfogva. A történelem gyakorlati óráin egy­­egy a magyar történetre forrás gyanánt elismert szerzőt olvastak a növendékek; a tanár az egy­kori irók megjegyzéseit, fölfogását kiegészítőleg fölemlíté; összehasonlítás utján ez író hitelességét kellő értékre emelte vagy szállította; az előadás­nál csak utalásként felhozott adatokat közvetlenül bemutatta. Az egyetemes történelem köréből egyes korszak gyakorlati előadására hívta fel a tanár a növendéket. Ez előadott. Előadásában minden rész­let, az egész felfogás meg lön bírálva. A magyar irodalom köréből a többek közt az igeragozás a latin, német, franczia nyelvben egybevettetett a ma­gyar nyelv igeragozásával. Révai nyelvtanát egész részletességgel ismerték meg a tanárképezde hall­gatói. A neveléstan sikeres előadását csakugyan nehezen képzelem ily gyakorlati órák nélkül. A természettudományoknál pedig úgyszólva a siker­telenség lesz biztosítva gyakorlati órák nélkül. E pár vonásban ki akartam tüntetni: van bizony ez egyetem tanári karánál öntudat; van lelkes fölfo­gás, higgadt módszertan, csak ismerjék el. Ha meggyőződünk arról, hogy a tanárképez­de nagy mérvben biztosítja az előadás sikerét, még akkor is föl kellene azt állítanunk, ha nem ál­lana föl , mert azt hiszem, hogy a tanügyi politi­ka helyes utat csak akkor követ, ha minden inté­­kedése teljes mérvben, legfőbb fokon biztosítja a lehető legnagyobb sikert. Félrendszabály, félig ki­vitt intézkedés nem fél siker, de sokkal kisebb. Tétovázás, ingadozás, újabb meg újabb kísérlet csak gyöngíti a közvélemény bizalmát, melynek tá­mogatása nélkül tanügyünk szükséges reformjára még csak gondolni sem lehet. Ha a kormány bi­zalmatlan saját intézményeinek jövője iránt, ha egy pár terv kovácstól vitt buzgósága a követett iránytól eltévelyíti, ha türelmetlen, eredményeiben megvizsgálni valamely intézmény jogosultságát vagy jogosulatlan voltát, ne várjon épen azon oldalról támogatást, melynek támogatása legtöbb erkölcsi erőt adhat minden lépésének, az értelmes és a tanügy iránt közvetlenül érdeklődő közvélemény részéről. Ha a czél az, melyre tanügyünk országos­­fölvirágzásának minden buzgó barátja áhítozik, hogy az egyetemből mint központból kerüljenek ki a tudomány apostoli terjesztői, hogy a közép­tanodák tanárai a képzettség azon fokán, az ön­tudat azon erejével működjenek, mely öszhangza­­tos fejlődést biztosít, nemzetünk tudományos életé­ben, hogy a középtanoda és az egyetem egybehang­zó, egymást kiegészítő egység alkatrészei legyenek, akkor különös, érthetetlen visszaesés lenne e czél­­ra törek­vő kormány tanügyi politikájában azon lé­pés, hogy a tanár vizsgáló bizottság csak Buda­pesten hagyassék meg és az összes szükségletnek megfelelő tanárok csak a központból küldesse­nek ki. Nem is tekintve az egyoldalúságot, a köz­pontosítás bénító, a vidékre nyomasztó hatását: épen azon czéltól esnénk távolabb, melyre követ­kezetesen törnünk kell vala. Talán csak nem értik az öszhang alatt a monopóliumot a tanügy terén? Mert a tanári szük­­égletnek megfelelő számot csak a középpont — feltéve, hogy a középtanodai törvény létre­jön és sikeres hatása alatt a felekezeti középtanodák a a tanári minősültség tekintetében törekesznek egy­behangzóig eljárni — semmiesetre sem szolgál­tathatja. Sőt a legnagyobb méltánytalanság, legna­gyobb akadály lenne épen a kitűzött czél elérésé­nek biztosítására nézve ily követelés. Ha pedig­­szükség van még egy tanár­képe­­sítő intézetre, erre legtöbb joga és hivatása épen azon egyetemnek van, mely a királyhágón innen mind virágzóbb fejlődésnek indult tanügynek élte­tő lelke, középpontja. Vagy talán nem az­ az utó­­gondolat lebeg a tanár­képezde megszüntetését tervező urak előtt, hogy az egyetemnek Kolozs­várit, és épen csak itt szükséges fönállását koc­­­káztassák, bukását előkészítsék? Mert akkor a terv ügye a stratagéma , csakhogy szerencsétlenségre nemzeti tanügyünk hanyatlására vezet és magyar kulturánk ellen elkövetett merénylet. Erről köze­lebbről. Hegedűs István, fölmerültek. — De Pretis úr mindenekelőtt a va­luta viszszaszállítását, a 80 milliós bankadósságot, a fedezet kérdését, s azt érinti, hogy az esetleges magyar bank jegyeinek Ausztriában kényszer-ár­folyamuk legyen.­­ A valuta visszaállítása körül a két kormány közt a határidőre nézve forog fenn ellentét, mert a magyar kormány öt, az osztrák hét évi idő alatt akarja azt visszaállítani. A többi kérdésekről az osztrák miniszter a legnagyobb elő­­vigyázattal szól. Ez ügyben s a vám és kereske­delmi szerződés ügyében az alkudozások Bécsben hír szerint néhány nap múlva újra megkezdődnek. — A függetlenségi és a 48-as párt. Az „Egyetértés“ a következőket közli: „A függet­lenségi párt és a 48-as párt ma közös értekezle­tet tartott. A 48-as párt többsége elhatározta, hogy ennek tagjai a függetlenségi körbe — tehát nem pártba — nevük, programmjuk és a körön kívüli szervezetük fentartásával belépnek, arra kérvén a függetlenségi pártot, hogy az új válasz­tást öt napra elhalaszsza. Ezen ajánlat némely felvilágosító nyilatkozatok után a közös értekezlet által elfogadtatván, elnök kimondotta a függetlenségi és 48-as pártnak egyesülését, örömét fejezve ki az értekezlet helyeslése mellett, a felett, hogy Ma­gyarország önállósága és függetlenségének hívei ezután egyesülten fognak az országyűlésen, közös czéljuk elérésére törekedni.“ Az ügyvédi rendtartás. A „Magyar igazságügy“ szeptemberi füzete az ügyvédi rend­tartás tárgyában a legf. it. széknek következő újabb döntvényeit közli: XXX. Törvényszéki börtönfelügyelő az ügy­védjelöltek lajstromába fel nem vehető. Az aradi ügyvédi kamara B. J. börtönfelügyelőnek az ügy­védjelöltek lajstromába való felvételét megtagad­ván, e határozatot a jegf­­itétőszék a nevezettnek fellebbezésére helybenhagyta, „mert fellebbező oly államszolgálatban van, melynek teendői a törvény­kezésitől egészen különneműek lévén, azok miatt a joggyakorlatot kizárólag nem folytathatja“ (1875 julius 14. 5790. sz.) XXXI. Árvaszéki ülnök az ügyvédjelöltek lajstromába fel nem vehető. A zalaegerszegi ügyv. kamara H. B. árvaszéki ülnöknek az ügyvédjelöl­tek lajstromába való felvételét megtagadta ; e ha­tározatot a legf.­itélőszék helybenhagyta, „mert a TARCZA. A FEKETESZEMÜ HERCZEGNŐ.*) (Egy ezredes naplójából.) Irta: K. PAPP MIKLÓS. Egy hangverseny Varsóban. 1846-ban a a világhírű művész hazánk­fia roppant nagy diadalokat aratott egész Eu­rópában. A versenytársak maguk fontak ko­szorút, a­mi nagyon ritkán szokott őszinteség­gel megtörténni ebben a kaján világban, a sajtó com­pheusai pedig kimerítették a dicsé­ret, magasztalás és elragadtatás egész szótárát, a­mi pedig minket magyarokat illet: nem győz­tünk eleget örvendeni, hogy ez a lumen, ez a világcsoda itt termett nálunk. Ezt már nem lehetett elperelni tőlünk. L* ebben az időben a legszebb férfi ko­rában élt, s bolond szerencséje volt az asz­­szonyoknál, a­kik akkor is mint most, ra­jongtak az érdekes halvány arczok után, L*­­nek pedig ilyen volt, melyet még ábrándo­sabbá tett az a hollófekete körhaj, mely csak­nem vállaira omlott le. Az itt év őszén L*-t meghívták Szent­pétervárra is. Az oroszok is tudnak lelkesed­*) Matatvány a „Magyar Polgár“ 1876. évi aptárából, ni a szép után, s ritka művész van, a­ki el­lent tud állani annak a csábító gondolatnak, hogy az oroszokat lelkesüültségbe hozza. Ilyen­kor az orosz aztán bolondul ontja a rubelt, s e tekintetben nehezen lehet vele versenyezni. A szentpétervári lapok már egy hó­nappal azelőtt nagy lármát csaptak a hírrel, hogy L* a világhírű művész jön, s három hangversenyben fog fellépni. L -nek volt abban az időben egy igen kedves barátja gróf, T*, a­kivel csaknem egész Európát összeutazta. A gróf nem volt valami nagy zenedühöncz, sőt voltak olyan őszinte momentumai is, midőn categorice ki­jelentette L*-nek, hogy egy Beethooven-féle symfonia nem tudja lelkesíteni, Mozartot csak becsületből hallgatja, de akkor is csak úgy, ha L* játsza, Mendelssohn művei pedig álomba ringatják. Elismeri készséggel, hogy ez urak nagy tehetségek, s műveik classicusak, de ez nem gátolja őt abban, hogy egy igazi Bihari, Lavotta vagy Csermák-féle magyar kesergőt inkább a maga gusztusa szerintinek találjon. L. sokkal jobban szerette örök vidám ke­délyű, kifogyhatatlan humorú s különben is igen mivelt barátját, semhogy vitába eresz­kedett volna vele e kérdés felett, melynek legnagyobb része úgyis csak kötekedés volt. — Hát édes Sándor, meghívást kaptam Szentpétervárra, mit mondasz hozzá: elfogad­­jam-e ? — De már ha meghódítottad a fran­­cziákat, angolokat, olaszokat, németeket, spa­nyolokat és hollandusokat, tűzd a babéraid közé a muszkákat is. — Egy feltétel alatt. — Megadom előre! — Annál jobb, velem fogsz jönni Szent­pétervárra is, — s igy a hazautazást né­­h­ány hétre a kedvemért elnapolod. — Áll az alku, pedig bizony otthon is elkelnék már; de a muszkák közé nem eresz­telek magadra, nagyon telhetetlen népség, örömében még felfalna elevenen. Mikor in­dulunk ? — Egy hét múlva, addig betekintünk V­arsóba. Persze a lengyelek Varsóban Magyarország iránti rokonszenvből kétszeres lelkesedéssel fo­gadták a művészt. A­hogy betette a lábát Varsó­ba, egyik meghívás a másikat érte. A pezsgő, a víg életnek hosszú vége nem volt. Ez elől a szívesség elől nem lehetett kitérni két ma­gyarnak. A hangverseny napja egy pénteki napra volt kitűzve. Csütörtökön este mikor hazatértek szál­lásukra, egy új meghívást adtak át L.-nek másnap reggelire. — De már abból nem­ lesz semmi! — szólt gróf T. Hangverseny napján nem lehet mulatni, írd meg a herczegnek, hogy szom­baton el fogsz menni, de holnap lehetetlen ? — Ugyan miért volna lehetetlen. — Hát csak azért, mert a herczegnek hires jó asztala és pinczéje van. Én már is­merem a mi természetünket, ha megkóstoljuk a barátság poharát, nehéz azt letenni. Térj ki udvariasan a meghívás elől, legelső a hang­verseny, ehez nyugodt kedély kell. — Igazad van, irok a herczegnek. Másnap délután 1 órakor a hotel előtt a­hol szállva voltak, megálloit a herczeg ko­csija, s a legény bejelenté. — Na hallod Sándor, itt a kocsi, gyor­san készülj. — Hova ? — A herczeghez reggelire. — Miféle reggelire ? — Hiszen tudod a tegnapi meghívást ? — A­melyet te nem fogadtál el. Re­mélem irtál a herczegnek ? — Hogyne! megírtam hogy ott leszünk mind a ketten. Egy kettő­ öltöztél szaporán, nincsen vesztegetni való időnk! — És a hangverseny? — Meg fogom tartani. — És ha baj lesz, ha beteg találsz lenni ? — Ügyelünk magunkra. Elmentek reggelire. Herczeg Cs­eynél a reggeli egy óra után kezdődik és rendesen ha társaság van nála öt óráig húzódik el. A háziasszony Lengyelország azon igéző szépei közé tartozott, kik az első pillanatban hódítani tudnak. L. nehány percz alatt el volt bűvölve, gr. T. lángolt! (Folyt, követ.) — Az osztrák kormány s a bankkér­dés. A bécsi kormány legközelebb válaszolt azon jegyzékre, melyet a magyar kormánytól a bank­ügyben vett. Bécsi hírek szerint a válaszban egé­szen más kérdések is érintettek, mint a­melyek a két kormány s a bank eddigi eszmecseréiben

Next