Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-09-16 / 211. szám

IX. évfolyam. 211-dik szám, Kolozsvárit, 1875. csütörtök, szeptember 16.­­ . POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉS! FELTÉTELEK. ■ évre............................. 16 ft­e­kr. Kg és: Félévre . . Egy negyedre Egy hónapra e4­­­60 'In n5 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. K­iadóh­ivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott germond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseim és kedvezmények. in ff* ^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 15. Fővárosi levelek. VL Budapest, szept. 13-án 1876. Kedves barátom! Annyit — ugy látszik — ez idén elérünk, hogy ha nem is nagyon közelitjük meg az államháztartás egyensúlyát, legalább lassanként eljutunk oda, hogy parla­menti tárgyalásaink szabályos alakot nyernek s törvényhozásunk nem lesz kénytelen foly­tonos alaki akadályokkal küzdeni. Az uj kor­mány a munkafelosztás elvét ügyesebben al­kalmazza elődeinél; ez okból egy embert csak egy-egy bizottságba választ s a törvényhozás működését úgy intézte el, hogy addig, míg a háznak 40—50 tagja a delegátiókban műkö­dik, a pénzügyi és közlekedésügyi bizottság itthon végezze dolgát: név szerint a pénzügyi bizottság végezze el az egész jövő évi költ­ségvetés tárgyalását, úgy, hogy a delegáció be­fejezte után a képviselőhöz is azonnal hozzá­láthasson , a közlekedésügyi bizottság is ké­szítse elő az előkészítendőket. Ez tehát — ha jól emlékezem — az első év lesz újabb alkotmányos életünkben, a midőn a budget idejében le lesz tárgyalva s a kormánynak nem lesz szüksége indemnityt kérnie. A­mint értesülve vagyok, az új költség­­vetés is meg fogja lepni a kormány erejében és jóakaratában kétkedőket, mert nagy, igen nagy összevonások történtek ott a központi közegekre nézve, megtörtént talán mindaz, mit az ügyek rendes folyásának veszélyeztetése nélkül ez idő szerint tenni lehetett. Irgalmat­lanul térült már maga kormány is s a nehéz idők jele, hogy a pénzügyi bizottság Zsedényi bátyánkat választotta elnökéül, ki — ha tőle függne — mint saját személyénél, úgy mások­nál is nem nagy mértékű luxust hajlandó en­gedélyezni. Természetes, hogy nálunk magyaroknál, kik elvben mindig hajlandók vagyunk a ta­karékosságot elfogadni, de saját magunkon so­ha el nem kezdjük s ha mások el akarják rajtunk kezdeni, még jobban feljajdulunk, lesz visszateszés és fogaknak csikorgatása elég. Már meg is kezdette Ungvár egy képviselője által benyújtott kérvény-interpellátióval, de bizony az hajótörést szenvedett és fog szen­vedni minden particuláris érdeknek az orszá­gos érdekkel szemben állítása, akár haragusz­­nak érte az illetők, akár nem. Jó lenne, ha még országos érdekeinket is megnyirbálni nem kellene a pénzügyi egyen­súly helyreállítása miatt, de attól félek, hogy itt is végletekig kell mennünk és még­sem fog sikerülni, hogy a deficitektől végleg me­­nekedjünk, ha csak a vér és vas embereit oda fenn meg nem tudjuk annyira puhítani, miszerint belássák, hogy a közös kiadások apasztása nélkül sem Magyarország, sem Ausztria pénzügyi tekintetben megállani nem bírnak, s hogy a hadsereg minden erőfeszítés mellett is oly nagyra fel nem fújható, hogy az egész világgal szemben harczot legyen ké­pes folytatni, hanem diplomatiánk ügyességé­hez kell fordulni, hogy soha elszigelten ne kelljen állanunk. P. Szathmáry Károly. — A szabadelvű kör szept. 12-ki érte­kezletén mindenekelőtt azok névsora olvastatott fel, kik a d­e­l­e­g­á­c­z­i­ó tagjaiul ajánltatnak a kandidáló bizottság által. A névsor következő : Andrássy Mihály, Bernát Dezső, Bittó István, Bo­­ross Bálint, Boér Antal, Csernátony Lajos, Dániel Ernő, Éber Nándor, Ernuszt Sándor, Fáik Miksa, Földvárry Mihály, Gromon Dezső, Harkányi Fri­gyes, Házmán Ferencz, Hollósy Ernő, Horváth Gyula, Jókai Mór, Kaas Ivor b., Kövér Károly, b. Kemény Kálmán, Missits János, Nagy György, Peretti Alajos, Pulszky Ágoston, Prónay József, Ráday Gedeon gr., Sennyey Pál b., Szeniczey Ödön, Szilágyi Dezső, Szilassy János, Szlávy Jó­zsef, Uray Miklós, Ürményi Miksa, Várady Gábor, Wodianer Albert b. ; a horvátok részéről Kralje­­vits Benő, Mrazovich Mátyás, Pejachevich László gr., Voncsina Iván. Póttagokul: Bakcsi Ferencz, Farkas Elek (bihari), Fabriczius Károly, Gidófalvy Albert, Pogány Károly, Pogonyi Dénes, P. Szath­­máry Károly, Ugrón Ákos, Uechtritz Zsigmond b., Vég Aurél, a horvátok részéről Kukuljevich Iván. Gorove elnök felteszi a kérdést, ha akarja­­e az értekezlet a felirati javaslatot tárgyalni, mi­re a kör igenlőleg felelvén, a szöveg felolvasott­nak vétetik, s Ozsegovich Lajos b.és Mrazovich Má­tyás módosításainak elvetésével a szerkezetet mind általánosságban mind részleteiben elfogadván, ma­gáévá teszi. Ezután elnök a kör választmányát illetőleg mutatja be a kandidáló bizottság javaslatát a kö­vetkezők neveiben: Baranyi Ágoston, Bohus Zsig­­mond, Dániel Márton, Farkas Elek (bihari,) Har­kányi Frigyes, Horváth Péter, dr. Jósika Gyula, Kovách László, Lehóczky Egyed, Meczner Gyu­­la, Radvánszky Béla, Szitányi Bernát, Sztupa György, Ugrón Ákos és Zákó Sándor. A kör e névsort elfogadja és a választmányt megállapítja. Végül a pénzügyminiszter szólal fel, tudat­ván az értekezlettel, hogy a folytonos indemniták kikerülése végett a jövő év költségvetését elkészít­teti, úgy hogy az a képviselőház tagjai közt még a delegatió összülése előtt szétosztható s a dele­­gatiók ülésezése alatt a pénzügyi bizottság által tárgyalható lesz. Ezen nyilatkozatnak örvendetes tudomásul vétele után az értekezlet eloszlott. — A m. kir. belügyminiszter a követ­kező körrendeletét intézte valamennyi tör­vényhatósághoz : A m. kir. igazságügyminisz­ter ur f. évi július 29-én 6472. sz. a. kelt levelé­ben felhívta figyelmemet azon körülményre, mely szerint a községek a kir. bíróságokhoz intézett beadványaikban gyakran csupán jegyzőkönyvi nyel­­­vüket használják, mely eljárás, ha ezen jegyző­könyvi nyelv nem egyszersmind az állam hivata­los nyelve, egyrészt nagy munkaszaporulatot, más­részt pedig hátramaradásokat is okoz s átalában a gyors igazságszolgáltatást jelentékeny mérvben megnehezíti. Tagadhatlan, hogy a községeknek az említett eljárásra törvényes joguk van, s hogy en­­­nél fogva azok ebben rendeletileg nem gátolhatók, de ép oly tagadhatlan az is, hogy a szóban forgó eljárás a fennebbiek szerint maguk a községek és az egyes felekre is igen nagy hátránynyal jár, a­mennyiben ügyeknek gyors elintézését késlelteti, sőt olykor jó fordítók hiányában azok helytelen elintézését is okozhatja. Ez okból tehát felhivatnak a törvényhatóságok, hogy nem parancsolólag ugyan, de az indokok felhasználásával meggyőzőleg odahas­sanak, hogy a területüken lévő községek úgy az igazságszolgáltatás, mint saját maguk és egyes tagjaik érdekében a kir. bíróságokhoz intézett hi­vatalos beadványaiknál jövőre, ha nem is kizáróla­gosan az állam hiv­ nyelvét, de legalább saját jkvi nyelvök mellett hasábosan azt is használják. Elvárja a miniszter a törvényhatóságoktól, hogy ezek, nem a jog megszorítását, de annak a gya­korlati élet követelményeihez mért használatát ezélzó felszólításának teljes buzgalommal fog igye­kezni érvényt szerezni, tett intézkedéseik s ezek eredményéről pedig a minisztert pontosan érte­síteni. — A bécsi konferenciákról, melyek a ke­reskedelmi szerződés stb. dolgában tegnapelőtt kez­dődtek ott, következőket írják a „Lloydsnak : E kon­­ferencziák a dolgok jelen helyzete szerint aligha fognak általánosságban tartott beszélgetéseknél egyéb lenni, s valószínűleg a magyar javaslatok a­ referendum való átvételével végződnek. A vámkér­désben véleményadásra hivatott két miniszter, Chlumeczky és de Pretis, távol van Bécstől s csak a jelen hét végére váratik. Döntő határozatokról alig lehet szó, már csak azért sem, mert csak a másik hét derekán lesz a kabinet egészen együtt, a fölvetett kérdésekben pedig a minisztertanács csak ezentúl foglalhat állást. A magyar miniszté­rium elé terjesztett osztrák vámjavaslat nem vehe- TARCZA. A FEKETESZEMÜ HERCZEGNŐ.*) (Egy ezredes naplójából.) Irta: K. PAPP MIKLÓS. II. A feketeszemü herczegnö. (Folytatás.) — Ismétlem maradni fogok. A herczegnö szavamat birja. — Ily korán! Teringettét, a herczeget rosz­időben hívták Zarskejo-Seloba! — Ismétlem, gondolj­a mit tetszik. Hol­nap írni fogok Párisba s tudatom, hogy csak tavaszszal megyek oda. — Remélem ezt a badarságot nem fogod elkövetni. Azt értem, ha egy szép kaczér asz­­szonyka megbotlasz, osztakozom tréfáidban, nincsenek kifogásaim kalandjaid ellen; de azt már nem tűröm, hogy nevetségessé tedd maga­dat. Ha Rómeót akarod játszani, ám legyen, megnézem tőled az első felvonást, de aztán épen elég belőle, a többire nincsen időd, fon­tosabb dolgaid vannak. Azt hiszed megenged­ném, hogy valaki diadalutadban feltartóztasson ? —­ Nem tudod mit beszélsz. Nem ismered ezt az asszonyt! — Egy szép kaczér asszony, a milyennel a világ minden része boldogítva van. Értsd meg hogy : szeretem! — És 5? ■ Nem tudom. laptártbólM0UU6Cy * ,Magyar Polgár‘‘ 1876’ évt — Megmondom tehát én. Játszik veled, még pedig a­mint látom, elég ügyesen és sok routinnal. Pár nap múlva vége lesz az áb­rándoknak, egy jót fog nevetni, mind a ket­ten gazdagabbak lesztek egy kalanddal, mely semmiesetre sem fog dicsekedhetni az „utol­só” czimmel s ezzel vége lesz a sokat ígért előadásnak, melyből te egy pár sóhajtásnál s egy meleg kézszorításnál egyebet nem mentet­tél meg. — Azt hiszed ? — Előre tudom, mint egy oráculum. — Jól van, ha már épen kényszerítesz, tudj meg mindent. A herczegnő szeret. — S te ezt hiszed! Kaczérkodik ve­led, ennyi az egész. — Íme olvasd. A maestro egy finom kis vékony papír­­szeletet nyújtott át a grófnak, ki nem nyom­hatta el meglepetését. — Teringettél! Hiszen ti gőzerővel ha­ladtok! Már látom, hogy indulnom kell. — Hova ? — Zarskejo-Seloba, azt a jámbor musz­kát haza fogom hívni. — Ne semmiskedj annyit, sokkal job­ban fogod tenni, ha tanácsot adsz, mit írjak Párisba. — Semmit, onnét nem szabad elma­radnod. Becsületedet nem engedem koczkára tétetni. Ha a dolog ilyen szomorú fordulatot vett, s a feketeszemű herczegnő csakugyan beléd bolondult, úgy magunkat fogjuk vinni Párisba. — Hova gondolsz ! — A dolog igen egyszerű. Meg fogod szöktetni. — Én? Soha! Idáig nem megyek. — Jól van, akkor hát megszöktetem én a te számodra, de Párisban játszanod kell minden áron. — Na ilyen gondolat csak tőled telhe­tik ki. —­ Nem hiszed talán, hogy elszöktetem ? — Szó sem lehet róla. A herczegnő so­hasem fog beleegyezni, nagyon szemmel tart­ják. — Látom ebből a két sorból! Bízzad te a dolgot egészen reám, ha igazán szeret, jönni fog. Ismerem én már az orosz nőket. Emlé­kezel a kis Zozora? Az is orosz nő volt. Mikor elváltunk, háromszor ájult el, de a leg­közelebbi vonat elindultáig annyira magához tért egy svéd báró gondos ápolása mellett, hogy útra kelhettek azonnal Spanyolországba. — Értsd meg, hogy nem szabad kocz­­káztatnom semmit. — Add becsületszavadat, hogy művészi körutadat nem fogod egy kínálkozó kalandért félbeszakítani, s én becsületszavamra mondom, hogy a herczegnőt megszöktetem. — És ha nem fog sikerülni? — A következéseket magamra veszem, s miután nincsen vesztegetni való időnk, irt a herczegnőnek csak annyit, hogy bizhatik ben­nem. A maestro darabig habozott, a végén azonban mégis megírta a levelet. — Farkasra bizom a bárányt, — de magam is őrködni fogok! 111. Az oroszlánok vermében Világos után Egy hét múlva a lapok egy érdekes ka­land leírásával mulattatták a szentpétervári kö­zönséget. A hőse egy magyar gróf volt, ki el­szöktetett egy főrangú urhölgyet, kinek azonban nevét igen fontos ok­okból nem szabad elárulni. Persze ezt a fontos titkot minden ember tudta, mindenki beszélte s egy hét múlva — mint rendesen történni szokott — mindenki el­feledte, a herczegen kivül, ki ezalatt szerencsésen hazajött Zarskojo-Seloból, s en­­gedelmet kért a czártól, hogy rögtön elutaz­­­hassék Ukrajnába. A czár tekintetbe véve a herczeg mél­tányos okait, a kérést nem tagadta meg. E fejezet czíme után azt kérdezi tőlem az olvasó: mi köze lehet e történetnek Vilá­gossal ? Nekem erre sokkal könnyebb megfelel­nem, mintha azt kérdeznék: mi köze volt Vi­lágosnak az oroszokkal ? Az én kis történetem sokkal kedélye­sebb megoldást nyert e szomorú helyen, mint a magyar szabadságharczé. Elmondom, hogy történt. 1849-ben Magyarország legyőzésére nem volt elegendő Európa egyik nagyhatalmassága, segítségül kellett hívni az oroszokat is. A történelem dolga elmondani, minő har­­czokat kellett hogy vívjanak a minden oroszok czárjának hatalmas sergei a maroknyi magyar szabadsághősökkel. Csak lassan, nagy erővel, nagy küzdelmek után tudták a végcsapást megadni nekünk. Még az utolsó perc­ben is egy vasembert kellett megnyerni, hogy tegye le önként a fegyvert kezéből, s hozza, hadsergeit abba a kényszerhelyzetbe hogy utána letegyék ők is fegyvereket. Mikor halomra volt rakva a magyar fő hadsereg fegyvere, alá volt temetve a ma

Next