Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-01-22 / 17. szám

X. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égés* évre...................................... — Félévre............................................8 • — Egy negyedre............................ 4 ■ — Egy hónapra ........................ 1­­­60 kr. 17-dik szám. Kolozsvárit, 1876. szombat, január 22 . POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA:­­ lyceu­mi n­yomdában. Kiadóhivatal: lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK:­­ Ötször hasábozott garmond sor éra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. 15' ff* 4 NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfttzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, JANUÁR 21. Fővárosi levelek. VI. Budapest 1876. jan. 19 én. Kedves barátom! Ürményi tegnapi pi­káns, de meglehetősen tartalmatlan beszéde után, melyben aligha árult el egyebet, mint hajlamait a nála és náluk hagyományos ten­­dentiák iránt s Tisza Kálmánnak ugyancsak tegnap elmondott remek beszéde után, mely szint oly mesterien foglalt állást Sennyeyék reactionárius törekvéseivel szemben, mint a mily bátorsággal döntő halomra, hogy képzelt, de ma már sehol föl nem található autonómia légvárai; ma Mocsáry halvány gyanúsítások­kal telt, de semmi valódisággal nem dicseked­hető zárbeszéde következett. Vádolt és gya­núsított mindenkit, anélkül, hogy bizonyítani képes lett volna s töredékes beszédében nem csak arról győzött meg mindnyájunkat, hogy folyvást azon téren van, melyben egy, át nem érzett prokátori és táblabirói működést évek óta folytat, hanem egyszersmind azon is, melyen sem az igazság elismerése, sem a szó­noklat babérai részére meg nem teremnek. Beszéde semmi hatást sem keltett, ha­csak azon obligát helyesléseket és kézszorítá­­sokat be nem számítjuk, melyekkel pártfelei a másfél óráig tartott unalmas beszédnek hó­doltak. Ezután névszerinti szavazás következett, melyet az illetők bizonyosan nem a győzelem reményében, hanem azért provokáltak, mert tudták, hogy pártfeleiken kívül akad egy pár maradi táblabíró s egy pár városi képviselő, kik távollétök által fognak fényleni, részint megcsontosult hajdani megyei diadal­ emlékeik, részint mandátumok érdekétől vezéreltetve. Mi azt hisszük, sőt tudjuk, hogy öntu­datos kormányunkra még ezen hűtlen hívek renitens viselete sem fog nyomást gyakorol­ni; nem még azon városok nagy hangú tün­tetései sem, melyeknek tanácsai hol a konczát, hol pedig a boldog semmit nem tevés párnáit féltve, nyilatkozhatnak a törvényjavaslat ellen. Boldog Isten! Hát ki nem tudja hány város van az országban, mely számadásaival 48 óta nincs tisztában, melynek árvaügyei ugyancsak árva kezekre jutottak s hány vár­megye van, a mely azzal dicsekedhetnék, hogy a reá mért autonóm kötelességeket híven és pontosan teljesítette volna! Nem kell egyebet megkérdenünk, mint országos statistikai hivatalunkat, majd meg­fogja mondani, hogy például, csak midőn az ínségről szóló adatokat kellett volna a hatósá­goktól bekapnia, hány hatóság volt olyan, mely a segélynyújtás kért intézkedést több mint egy évi haladékkal tette meg ? Magam is tudok oly megyét, mely egy tanítónak elmaradt fizeté­sét az illető községtől a kimondott ítélet után még 3 évre sem tudta behajtani. Csak ne ábrándozzunk , mert meg van írva, hogy „ábrándozás az élet elrontója,“­s az egyes még elronthatja életét, de a nemzetek élete nem olyan, melyet szabad lenne játék- TóMícett4ra_ígtni, vagy épen eltemetni. P.'^zaÎfeffiâF^KâTrdl^­^^ Budapest, jan. 19 én. A képviselőház mai ülésében elintézvén a Ho­­dossia féle esetet,­­és pedig úgy, hogy Hodossin mandátumát megsemmisíté). — Mocsári La­jos megtartó zárbeszédét, s megtörtént a névsze­rinti szavazás a közigazgatási javaslat felett. En­nek eredménye az, hogy 409 igazolt képviselő kö­zül (a horvátok nem szavaztak) igennel szavazott 211 ; nemmel 66 ; távol volt 125 ; elnök nem sza­vazott. A közigazgatási bizottságról szóló javaslat részletes tárgyalása megkezdettén Simonyi Ernő kijelenti, hogy miután nincs reménye, hogy a törvényjavaslaton lényeges módosítások léteznének, melyek szóló és pártja nézeteihez közelebb állanának, de maga a törvény­javaslat is olyan, melyet egész lényegében kellene megváltoztatni,­­ a felelősséget azért a kormány­ra és az azt támogató pártra hárítja és sem ő, sem elvbarátai a részletes vitában részt venni nem fognak. (Élénk helyeslés a középről. A szélsőbal­oldal tagjai a ház nagy derültsége közt páronként sorban egymás után távoznak a teremből.) A javaslat c­íme észrevétel nélkül elfogad­tatott. Az első szakasz tárgyalásánál Z­s­e­d­é­n­y­i Ede a következő módosítványt nyújtja be: .Tekintve, hogy a városok közigazgatása, mely ugyanazon egy község tagjaira szorítkozik, nem azon vezérelvek szerint szervezhető, melyek alapján a megyei tvhatóságokban szétszórt és a műveltség különböző fokán álló számos községek igazgatása vezetendő, és ennek nyomán tvdozásunk a városi közigazgatási organismust mindig külön törvény mellett rendezte el, alulírt indítványozza, hogy ezen törvényja­vaslat első bevezető sorai után tétessenek a kö­vetkezők : .A városok közigazgatási szervezetéről azon­ban külön törvény fog rendelkezni.* Zsedényi Ede, képviselő. Tisza Kálmán miniszterelnök ellenzi a ma-Schwar^1^Gyula pártolja; ezzel az ülés véget ért. — A keleti vaspálya kérdésében, az utób­bi napokban oly nagy élénkséggel és kitartással folytatott alkudozások, — mint a .P. C.* Írja — jan. 19-én tényleges eredményre vezettek. A kor­mány a vételárban felajánlott Híresekért az arany értéket jóváhagyta, s a keleti vaspálya igazgó­ta­nácsa az adómentességtől elállott. Ez eredmény azonban csak ismételt pourpar­ters-ek után éretett el. A föntebbieket mint a kor­mány ultimátumát, az igazgatótanács részé­ről a Széll Kálmán pénügyminiszterrel folytatott alkudozások vitelével utóbb megbízott dr. Herz Vilmos nyújtotta át. Az igazgatótanács bővebb tárgyalás után a kormány propositióját — 2.5°/ft-os államkötvénye­ket 100 írttal arany litres­ekben 3 részvényenként — véglegesen elfogadta, és a szerződés­nek az igazgatótanács nevében aláírására követke­ző igazgatótanácsosokat küldte ki: elnök: b. Vay, gr. Dziendsicki és dr. Herz Vilmos. A szerző­dések aláírása már tegnap meg is tör­­t­é­n­t.­­ A szabadelvű párt jan. 19-ki értekez­letén részletesen tárgyalás alá vétetett a községi törvény módosításáról szóló tvjavaslat. Indítványok létettek arra nézve, hogy a hosszabb idei külföldi tartózkodás után külföldön elhaltak özvegyei ne kövessék férjük, hanem saját eredeti községeik il­letőségeit, hogy a községi képviselet virilia tagjai a képviseletben megbízottjaik által is képviseltet­hessék magukat; hogy rendezett tanácsú városok­ban a polgármester, kis és nagy községekben a közgyűlés is feljogosíttassék fegyelmi eljárás indítá­sára ; hogy rendezett tanácsú városokban is kivethe­­tők legyenek a földadóra is a közbizt­onsági belren­­dőrségi kiadások , mellőztessék a pusztabirtoko­soknak nyújtott kedvezmény. Az értekezlet mind­ezen módosítások mellőzésével elintézte a törvényja­vaslat első 33. § ait, csak azon egy módosítást fogadván el, hogy az önálló pusztákra vonatkozó kivételes intézkedések az önálló havasokra is kiter­jesztessenek. A további §§-ok tárgyalása a ma tar­tandó értekezletre halasztatott. TARCZA: Utazásom Délamerikába. Balázs Gábortól. (Folyt.) „A bas, les messieurs passagiers, a bas, & bas.* Rohantak le a kajütökbe, termekbe, az ab­lakokat erősen becsavarni és vastag vastáblákkal légmentesen elzárni. A Balon és fedélzeten levő kabinok ablakai külső felére felrakják a táblákat, a raktárok nyílásait vízmentes vásznokkal vonják be. Azután fölöltözködtek viaszos ruháikba, dere­kukra kötelet kötöttek és elkezdettek dolgozni... Az utasok menekültek le a parancsszóra, s ki-ki fölkereste ágyát, és miután a lábán nem áll­hatott, szót fogadott a szobaőrnek és lefeküdt, de csak igen kevés bírt annyi lélekjelenléttel, hogy levetkőzzék. Ellenkezőleg, még voltak olyanok is, kik duplán felöltöztek, jól magukhoz rejtve ér­tékes holmijeiket. Hogy ilyenkor félelmes csend van, legalább az első pillanatokban, azt el lehet képzelni. A szél accordja mindig hangosabb tömörebb lesz, míg végre megkezdődött a pokoli zenekar összhangú működése, sírás, nyögés, sóhajtás, lánczcsörgés, réztányér összeverése, vad kaczaj, zsivaj, az éles rezgő füttyöktől kisértetve, mély irtózatos csodás hangok, visítások süvöltések, mintha csak a túl­világ bűnös lakói szabadultak volna el fülrepesztő zsiketitő lármájukkal, körültánczolva hajónkat. A tenger, taktust tartva a széllel, min­dig nagyobbodó hullámokkal, mint valami kié­hezett fenevad száguldozó csordája, tajtékot habzó ajkaikkal, úgy rohantak a hajó oldalának, rettene­tes erővel neki esve, hogy onnen, mint sebzett oroszlán irtózatos bőgés és ordítással vissza hull­janak a mélységbe, magasra loncscsantva fejük fö­lött a sósvizet. A hajó, a szegény áldozat, mely máskor mint valami büszke pyramis lebegett a tengeren, most mintegy félénk bárány hánykolódik egyik hullám Örvényből a másikba, recsegve, ropogva, reszketve legkisebb izében is, úgy hogy azt hiszi az ember, hogy most.... hogy most. . . , szilákba, forgács­ba törik tüstént széjjel.­­ pedig ez még csak az előjáték volt ! —• A nagy úr haragszik ! ma jaj nekünk ! Fekete sürü, vastag felhő­rétegek borították be a láthatárt, borzasztó dörgések között, mintha oda­fent égi testekkel egyik széléről a másikig mér­gesen tekéznének — bőszült villámok sűrűen czi­­káznak át a boltozaton, menyköveiket eget resz­­kettető csattanóval szórva a tengerbe. Megnyílnak az ég csatornái, patakkint okádva ólom­súlyú tar­talmukat a tengerbe. A hajó, a vizi város, a dió­héj, mint valami üldözött őrült nimfa, forog, tán­czol, kétségbeesett hajlongások között, hegyen föl .. . föl majdnem az égig, hogy onnan azután rohanjon eszeveszetten le ... le az örvény mély­séges fenekére . . . sírva, jajgatva minden porczi­­kájában.... fürösztve árboczait minden hajlásnál a tengerbe. .. túrva, belefurakodva orrával a ha­bok közzé.... neki rohanva a vizi hegyek olda­lainak, azt derékba törve , tartalmát magára om­­lasztva. Benn a hajóban, a dióhéj rekeszeiben a még csak pár óra előtt oly békés zugban a vidor ke­délyes társaságot, mintha csak kicserélték volna. Vége a barátságos testvéri viszonynak, le van vet­ve a társadalmi álarc­, megszűnik a jellem, a szi­lárdság, a bátorság működése. Itt áll az ember, mint valami nyomorult tehetetlen féreg, a maga meztelenségében. Egyik imádkozik gyorsan, fenhan­­gon, szakadatlanul verve bűnös mellét, másik ká­romkodik, szidva a teremtőt s annak minden pere­puttyát, a harmadik összeguzsos félelemmel eltelve vaczogtatva fogait s akaratlanul ütve össze térde kalácsát, amott sírnak jajgatnak a halált emlegetik, emitt átkozzák a perczet, melyben leléptek a föld­ről, ott egy egész csapat fülel, hallgatózik, várja az irtózatos perczet s menekülésre gondol, itt egy másik csoport nyitott kését görcsösen szorítja mar­kába, saját testvérüket leszarással fenyegetve ha beléjök fogódznának, megint mások kannákból öntik vészes torkaikba az égető szeszes italt, ré­­szegedni akarnának, de nem lehet, valamennyien kidüledt szemeik, kuszált égnek meredő hajuk, el­torzított vonagló ajkaik, rendetlen öltözékükben, mint fogságban tartott dühöngő őrültek úgy néz­nek ki, beáll a rettenetes betegség majdnem mind­egyiknél, tikkadt, büzhödt pestises­ség terjed szét, undort gerjesztő látvány keletkezik. — Az asszo­nyok­­ a gyerekek­­ ezek a tehetetlen teremtések, most magukra hagyva, mint valami áldozatok lezár­va vannak.—Itt gyermekeiket szorítják fuldokló keb­leikre, fejüket vánkosba temetve, amott földre borulva esedeznek irgalomért; a betegek roppant fájdalmukban nyögnek, jajgatnak, egyik haját tépi s furiakint szitkozódik, a másik az ajtót veri , férje után ordít, a gyerekek sírnak, kiabál­­nak, csit­lásról szó sincs, sokan perczeiket szám­lálják, s majdnem félhalottak, van olyan is, a­ki dalol, számolva magával, többen kaczagnak kur­jongatnak, eszüket vesztve, némelyik halál után visit kétségbeesésében, itt is peshedt a lég, büdös csúnya nyomok, és még sincs segítség. Hát még az oktalan állatok ott a hajó fenekén­­ egészen meg­vadultak, szemeik vérben úsznak, szőrük fel van borzolva, egész testük reszket, rugdossák az oldalt a padlót, úgy, hogy lábuk törik bele, ökle­­löznek s szarvaikkal egymás szemét szúrják ki, egymás belét hasítják fel, bőgnek, a­hogy csak bírnak s nem egy közöttük páráját kiadja. Az egész hajón tetőpontját érte a zűrzavar, a gép nem működik tüzét rég kioltotta a betolult viz, a vitorlák felkötözve vannak, a matrózok, mint va­lami lánczra fűzött pokol szények, csuklyás zub­bonyaikban, küzködnek, dolgoznak teljes erejükből itt, ott, mindenütt, csakúgy csorog róluk a verej­ték, szolga-szakács-sereg, az összes „equipage“ mind a köteleknél vannak, átázva, átfázva, szemük­ szájuk­­ban tele sósvizzel. Mentő csomnak, dugaszta-mat­­ráczok, kancsuk csövek, mind előkészítve, az utolsó perezre, a lámpák is majd eltűnve majd feltűnve, csak perczegve égnek, majd mit sem világítva, a kormánykeréknél négy ember helyett nyolcz mű­ködik, s ezek sem bírnak vele. Csak egy ember van helyén mozdulatlanul, mint egy sóbálvány, mint egy mythosi alak, s ez a főkapitány, oda van kötözve karzatához, mint egy czövek, arcza nyu­godt, mogorva, mint mindig, egy vonás sem vál­tozott rajta, s parancsait hangcsövével csak úgy osztogatja, mint máskor. A­míg ő a helyén van, ad­dig nincs veszély. Az orkán folyton dühöng, csapkodva a ha­jót, mint egy üres labdát, agyarkodik az áldo­zat után, a hullámok tajték csapnak keresz­tül a gőzösön minden perezben elnyeléssel fe­nyegetve, az égi háború hova­tovább min­dig féktelenebb, mintha csak a sarkából akarná a világot kifordítni, az eső szakad, talán második vizezönt akar előidézni. Ma isten ítélete van, ma világ vége lesz. És ez az irtózatos vihar tizenhét óráig tar­tott, este hét órától másnap délig, ekkor azután az eső elállott, a fellegek kezdettek ritkulni, a ten­ger csendesedett, hajónk bár még mindig délin­­gezve, de fentartotta az egyensúlyt, délután há­rom órára az ég egészen felderült, a nap kibújt s a szerencsétlenek börtönajtai föltá­rultak. Nincs kegyetlenebb baj, mint a tengeri be­tegség ez pár ór­a alatt úgy tönkre teszi az em­­­bert, úgy megviseli, mintha csak hetekig feküdt volna, igaz, hogy azután épen ily gyorsan helyre is lehet jönni ; szegény utasaink, mint télen a le­gyek, úgy másztak föl ijesztő beesett arczukkal a fedélzetre. Hát még az asszonyok­­ ezek a sírból kikelt alakok, egyenként kellett őket fölszállítani a fris levegőre. Az egész Óceán, mint hóval borított térség úgy nézett ki, tajtékjába burkolva, dörmögve, mor­mogva apró hullámaival, mintha nehezen akarna megválni kőszült haragjától. Hajónk, a derék „La France“-ra, alig bírtunk reá ismerni, úgy össze­vissza volt kuszálva, tele sárral, mocsokkal, letört deszkadarabbokkal, összeszakadt köteleivel a fe­­délzeten. Először is jó erős húslevest főztek, mert enni senkinek se volt kedve, azután kitiszti­tották és kifüstölték, ki­szellőztették a termeket, hová az ^üküllőmegyéről rviat/ji * «»nniönn Hogy a törvényhatósággal biró városok jö­vőjének eldöntése behatással leend­ő megyékre nézve, kifogást nem szenved. Lapunkban még a múlt évben egy, s a .P. Naplódban szintén egy más czikk jelent meg ezekre vonatkozólag. E — fájdalom — igen pro domo sun tartott két czikk közül az egyik azon hírre, hogy 20,000 lakosnál kevesebbel biró városok elvesztenék ön­állóságukat, meglehetős jeremiadi hangon feljajdul

Next