Magyar Polgár, 1877. január-június (11. évfolyam, 1-147. szám)
1877-01-13 / 10. szám
melyet az egyszerű visszautasítás kihívó módon elzárt volna. E perctől fogva az előbbi üléseken előterjesztett török ellenjavaslatokról nem volt többé szó. A török meghatalmazottak a nélkül, hogy az európai javaslatok megvitatását jogilag elfogadták volna, tényleg mégis belebocsátkozik a tárgyalásba. Ez jelentékeny lépésnek tekintetik a pacificatió irányában Az Ülés duán 4'/a óráig tartott a nélkü hogy eredményre vezetett volna s azután hétfőre halasztatott. A dolgok nem igen v lelődtek meg, de másrészt még azon ponton sem állanak, hogy a tárgyalások megszakításától kellene tartani. Meglehet, hogy az új stádium, melybe a török exposé az értekezletet juttatta, csak ügyes kisegítő eszköz az időnyerésre s hogy a törökök végül ismét visszatérnek a »non possumus"-hoz. Mindemellett az értekezlet tegnapi ülését nem kell nagyon bizalmatlanul megítélni s még mindig van remény, hogy kölcsönös engedmények által végre egyetértés létesül. Egyebekben a helyzet még mindig igen komoly és rendkívül feszült marad A hadi készületek és csapatmozgalmak egyre tartanak. Minthogy a török gőzhajók e czélra többé nem elegendők, a kormány három osztrák Lloydgőzöt bérelt ki. A pénzügyi helyzet a készülődések folytán kétségbeejtő. A kormány már elköltötte a három millió hvres papír pénzt s minthogy semmi hitele sincs, hat millióval imát szaporítani kénytelen a papírpénzt. Oroszországból azt írják, hogy a titkos rendőrség ismét lázas tevékenységet fejt ki az összes nagyobb városokban Mert az ismeretes szt. pétervári nihilista tüntetésen kívül Kielben, Charkowban és egyebütt is történtek nihilista tüntetések. Sőt Charkowban többen megölettek és megsebesültek. A trónörökös pártja ránczba szedet homlokba, hosszú orral nézi a helyzetet, ellenben a czár állítólag nagyon jó kedvében van, amiért a hadipart törekvései úgy meghiúsultak. Kísértetiből lengyel lapoknak azt írják, hogy az ottani kórházak z ufóivá vannak orosz katonákkal. Oroszország északi részéből és Orosz- Lengyelországból késleltetik a katonai szállításokat, mert a déli hadseregbe sok a betegedés és hiány van élelmiszerekben. Legújabb: Konstantinápoly, jan 10. Ignatitti legmelegebben pártolja Andrássy reformjegyzékét, mely a confrentia tárgyalásainak jegyobb bázisa; a porta részéről holnap következik be az eldöntés. Bizton remélik a consult ellenőrző bizottság elfogadását Beavatottak előre mondják, hogy a meghatalmazottak Ultimátumot intéznek a portához, ha ez a javaslatot nem fogadná el. Bécs, jan. A „Pol Corr.“ nek jelentik Konstantinápolyból, s he főről. A román kormánynak a török alkotmány 1, 7 és 8-dk czikkei miatt emelt tiltakozásával szerinte a török minisztertanács elhatározta, hogy a román kormánynak a kérdéses czikkekről egy interpretációt fog adni, mely alaposan megszüntetheti Románia aggályait jövő közjogi viszonya tekintetében; a porta reméli, hogy ez a elégtétel után elintézettnek tekintheti a kellemetlen incidenst, Sályos szavak értelmét? Vájjon megmondják e a tartózkodó betűk azt a reményt, azt a boldogító édes reményt, mely az ő szivét oly bűbájos sejtelemmel dobogtatja ? Ah! mert világosabban nem irhat, nem teheti, hisz már ennyitől is úgy lángol az arcza úgy dobog a szive. Pedig ez édes titkot kell még egy valakivel közölni — ma, talán már régen kellett volna . . . akarta is tenni, sokszor hajolt már férjéhez, hogy fülébe súgja, aztán mindannyiszor elpirulva azt mondta magának, hogy még egypár perczig elhagyja, és a perezből rendre hetek váltak ... de már tovább nem fogja halasztani, s minthogy a szavak most is elakadnának szemérmes ajkain, sok pirulás és szívdobogás közt egy tervet készített, aminek aztán nagyon megörült . . . most már minden jól van, ezt fogja tenni: kiteríti iró asztalán a megírt levelet és férjét felkéri, hogy tegye borítékba és küldje el ... Így lesz legjobb! E közben Bori lépett be, friss virágcsokrot tartott kezében, s mintha az ő hervadt arczáról is minden szin és üdeség ama virágokra szállt volna, oly halvány és szomorú volt az. Erzsike részvéttel,szelíden szólt hozzá: — Édes Bori mi lett téged ? Úgy e beteg vagy te? Szegény leány, hisz azért vagy oly halvány, szomorú . . . miért nem szóltál nekem. — Nem vagyok beteg. — Nem vagy beteg ? Hát akkor miért hervadsz naponta ? Ah, sejtem, már utolért a honvágy, ládd én azt tudom érteni, engem van a mi ide kössön, s mégis olykor leküzdhetetlen vágy vonz oda, hol születtem, s a hol te is születtél Borika, ha vágyal oda, csak szólj, ez nekem nem fog rosszul esni, tudatom édes anyádat . . . — Nem, nem megyek haza? és halvány arczát kötényébe rejtve hangos zokogásba tört ki. A fiatal nő megrettenve bámult a siró leányra, nem tudta elképzelni mi baja lehet annak ? Hozzá lépett, gyöngéden felemelte fejét és mélyen nézett annak könytől csillámos szemébe, s nagy részvéttel kérte, mondja meg miért olyan bánatos. (Folyt. köv. EGY ÉRDEKES ESTÉLY. Kolozsvárit, jan. 11. 1877. Tegnap nagy Jeki Miksa grófnőnél. Csak theára volt a társaság összehiva, hanem az valóságos táncz vigalommá fejlődött, s Pongrácz vidámító zenéje mellett reggeli 6 óráig tartott a táncz, a fényesen kivilágított termekben. Hz vonzó alak volt Testvére fehér és világos zöld selyemben, kedves társat képezett. Katona Margit és Iona urhölgyek, fekete csipkékkel ékített veres selyemben, sől leányi szerepüket. S ez annyival inkább méltánylandó, mivel a fiatal grófnők először léptek fel ily nagy társaságban. A tánczosok közt voltak: Teleki Géza (ez első ugyan gyásza miatt nem tánczolt) és Domokos grófok, báró Bánffy Gyurka, Józsika Lajos gróf, báró Györffy Pál, Macskásy Pál, Macskásy Miklós, Vass Béla gróf, ifj. Bethlen Sándor gróf, Székely János sat. De nemcsak az úgynevezett ,fiatal emberek képezték a tánczosok sorát, hanem az özvegy és házas emberek is belevegyültek. BELFÖLD: A keleti vasút ügyében megindítandó törvényes eljárás megvitatására az igazságügyminisztériumban tanácskozás tartazott, melyen Csemegi államtitkár, Kozma főügyész s a minisztérium több főhivatalnoka vett részt Kozma azt kérte, hogy ismert véleményadás következtében a vád megtevésétől mentessék fel s ez másra ruháztassék. Mint a „P LZ.“ írja, a főügyész e kérelme nem teljesíttetett, s az okmányok egyelőre tanulmányozása végett az igazságügyminisztérium egyik magas tisztviselőjének adattak ki, minthogy az igazságügyminisztériumnak, a képv.ház ismert határozata folytán, a vád megállapítására egyenes befolyást kell gyakorolnia. A vámértekezlet: Bécs, jan. 10. Négy havi tanácskozások után ma volt az osztrák-magyar román vámconferentia zárülése. Húsz tételre nem létesült megegyezés, az osztrák magyar kép alkalmas készültségű román egyéneket leválasztotta, ellenben a románok választó czéduláin magyar név nem volt olvasható. állam érdeke, hogy őszintén segítsenek a hazát, mely az övék is, a 20 év teremtette romokból kiemelni, mely ha elveszett, azzal mi is, ők is együtt veszünk ; ha felvirul; mi is, ők is könynyebben haladhatunk az anyagi és szellemi munkásság mezején ! Kívánjuk, hogy munkásságukat ne csak soha meg nem támadott faji érdekek nácskozásaikban mondják el képzelt í »*a1 rr í ni 11 onm l d 1. . i Torda-Aranyosmegye közig. bizottsága gyűlése. Torda, január 11-én. Torda-Aranyos megye közigazgatási bizottsága rendes ülését f. évi jan. 10. és 11-re tarta meg. A szakelőadások sorát — dr. Kemény György ő méltósága emöllete alatt — alispán Miksa Elek kezdi meg. Jelentést tett az új torda aranyosmegyei központi tisztviselők eddigi működéséről. A jelentésből kedvező benyomást tett az, hogy a központi tisztviselők által a több ezer számra menő ügydarabok feldolgoztattak, úgy hogy a folyó évre még száz ügydarab sem jött át elintézetlenül. A belügyminiszternek a bizottsági tagok helyettesítésére , azok ellen bűnvádi keresetek megindítása esetében követendő eljárásra vonatkozó rendeletet tudomásul vétettek . Több folyó aprólékos ügyben az alispai javaslatok elfogadtattak. Mindenek előtt meg kellett volna említenem, hogy a fegyelmi bíróság ez évre Moldován Gergely, Feiner Iván, Andrássy Nándor, Veres Károly és László György személyükben megválasztatott. Velits Ödön, árvaszéki elnök jelentést tesz az árva ügyek állásáról, a pénzforgalomról, az árvák vagyonáról, mely jelentés tudomásul vétetett. Mint postaügyi referens a közlekedésügyi miniszternek a postafiókokra vonatozó rendeletét olvassa fel, mely hosszas vitatkozás után tudomásul vétetik. A belügyminiszter arról értesíti a közig. bizottságot, hogy Torda és Felvincz városok árvaügyéről és annak pénztárai megvizsgálásáról az alispán tartozik jelentést tenni. Felmer Iván adófelügyelő több járási szolgabíró jelentése és ajánlata alapján a járásokból több lakosnak adóját térleti indítványozza. Ez indítvány elfogadtatott. Csekme Béla kir. ügyész a börtönügyi állapotokról kimerítő jelentést tesz, mely tudomásul vétetett. Előterjeszd a fogházfelügyelő ellen indított fegyelmi eljárás eredményét. A kir. ügyész dorgálás iránt hozott határozatot, s ezt a bizottság tudomásul veszi. Főorvos Bőd a kórházi ágynemű beszerzéséről, a kórházi épület javításáról tesz jelentést. A további teendőkkel az alispán bízatott meg, a hátralék kórházi követelések felhajtásával együtt. Mérnök Andrássy Nándor a Hantz Pál által Méhes Beszterczei útvonal kiépítése iránt beadott indítványa ügyében tett jelentést és számítást, igen költséges lévén, irattárra tétetni határoztatott, jelentést tesz a kazánok megvizsgálásáról is, és határozatba ment, hogy a mobil kazánok is megvizsgáltassanak. Bartha Gergely f. ügyész több kihágásos ügyet terjeszt be III ad fokú eljátás végett. Részben megváltoztató, többen helybenhagyó határozat hozatott. Moldován Gergely tanfelügyelő részletes jelentést tesz a tanfelügyelőség eddigi működéséről és a tanügy állapotáról, a melyből kiegyezhetjük, hogy a tanügyi viszonyok Torda Aranyosmegyében némileg javultak. Megvizsgáltattak M.-Ludas községi iskolaszékének 1873. 74. és 75-ki számadásai. A m.méhesi iskolai alap ügyében hozandó határozat a telekjegyzőkönyv beérkeztéig felfüggesztetett. Az iskolaszékek megalakítására vonatkozó szolgabirói jelentések tanfelügyelőnek kiadattak. A túri és m.ludasi iskolák tulajdonjogának bekeblezése iránt tiszti ügyésznél intézkedés létetett. A miniszterelnökhöz teendő félévi szakszerű jelentések s a jegyzőkönyvek hitelesítésére főispán elnöklete alatt Miksa Elek alispán, Moldován Gergely, Nagy Veres Károly és Vélits Ödön urak kiküldettek. Ezzel a gyűlés eloszlott. 1.1.