Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-01-13 / 9. szám
IV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG KÜlTORDA-UTCZ a, NYOMDAÉlPÜLET. beküldött közlemények nem kösöltetnek. a»i»nAlkatlan kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 9-dik szám, N A i I L A T Kolozsvár, csütörtök, 1881. január 13 KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZ A, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt évnegyedre félévre..................8 „ egy hóra . Hirdetési dij: aora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés a tvn 80 kr. — Nyilt tér: sora 35 kr. 4 frt kr 1 , 50 . Kis okot • • »anS Melleimények. Sajátságos gondolkozást tanúsít némely kérdésekben az ellenzéki sajtó néhány munkása, felmerült egy általános részvétet keltő esemény. Az ellenzéki sajtó egyik bátor munkása két katonatiszt orgyilkos alatt vérzett el. E tény miatt harcz háború üzentetett az egész hadsereg ellen, a társadalom kebeléből velé száműzetésre ítéltetett minden egyén, aki a hadsereggel bárminő öszszeköttetésben állott és fog állani. Legújabban az .Ellenzéki hasábjain találkozhattunk egy olyan tartalmú közleménynyel, mely mint ilyen nemcsak az illető czikkíró, de úgyszólte a független párt gondolkozás módján is sajátszerű világot vet. AzEllenzék* feljajdul azért, hogy I helybeli korcsolyázók egylete a jégpálya megnyitása alkalmával a katonai zenekar közreműködését vette igénybe I fanyar gúnynyal veti oda : „Tánczoljitok lányok — tánczoljatok.* Ezt a fanyar idézetet dobja oda bányaiak arczába, hogy miként mertekedtek katona zenekar játéka mellett mulatni holott nekik is élénk emlékezetükben lehet bizonyos katonai brutalitás; ők is benne voltak abban a mozgalomban, melynek czélja volt, a katonai elemet kiszorítani a társadalmi élet minden köréből, s úgyszólva megtisztítani a társadalmat attól az elemtől, amely — némelyek hite szerint — nem egyéb, mint eszköz a hatalom kezében, a polgárokkal szemben, s a mely nem mellettünk, nem érdekeinkért, hanem ellenünk használja fegyverét. Mi egész jelentőségében méltányoltuk annak idején azt a megbotránkoztató merényletet, mely laptársak szerkesztőjének, személye ellen minden elfogadható indok nélkül elkövettetett, s magunk is hangoztattuk az elégtételnyújtás iránti követeléseinket, de már azt nemcsak most, hanem kezdettől fogva helytelenítettük, hogy e merénylet elkövetőinek tettéért az egész hadsereg felett kárhoztató ítéletet mondjanak. És ezért helytelenítjük azt, ha minden önmagában merőben ártatlan jellegű esemény, politikai és társadalmi jelentőségűvé savatik fel, s bizonyos — minden mélyebbre ható tendentia nélkül — elkövetett tényekből, olyan merész következtetések vonatnak, amelyek ama tényekben épen nem találják alapjukat. Ilyen minden elfogadható alapnélkül bírónak tartjuk az „Ellenzék“ már idézett nagyhangú felszólalását, mely leányainkat azért bélyegzi meg, hogy katonai zenekar játéka mellett korcsolyáztak. Ez a tény magában olyan jelentéktelen, hogy annak politikai vagy társadalmi jelentőséget tulajdonítani egyáltalán nem lehet s az az ítélet, mely leányainkat, s egyáltalán azokat, kik a katonazenekar igénybevételében közreműködtek a közvélemény előtt megbélyegezni kívánta — merőben hiányával van az igazságnak, a helyes jogérzetnek. Hogy leányaiok — ezen tényük által — mi módon és mértékben sérthették és sérthették meg a közérzületet, és hogy a közérzület miként tudta e tényt az önmaga elleni bántalomnak tekinteni — azt megérteni alig lehetséges. Igaz ugyan, hogy a hadsereghez tartozó minden elemnek a társadalomból való száműzése iránt a merényletet követő időben széles körben emelkedtek hangok, s különösen a közelebbről érdekeltek úgy tekinthették az erre irányzott mozgalmakat, mint amelyek általános kiterjedésnek, mindennek daczára állíthatjuk, hogy az első bér lecsilapodása után a józanságukat visszanyert elmék Higgadtabban ítélték meg az eseményeket s a hadsereg — mint egész ellen intézett támadásokat a maguk kellő mértékére le tudták szállítani. Az a közérzület, melyet czikkíró a katonai zenekar — igénybevétele által — megbántottak tart — ma már higgadtabban és méltóságosabban ítél az események felett, mint tette ezt a merénylet első benyomásai alatt. Ma már minden higgadtabban körültekintő elme az elhamarkodottság jellegével bírónak ítéli azokat a nyilatkozatokat, melyek két egyén bűnéért a közérzület is azóta sokban változott, s nem lehet állítani, hogy azt egy olyan ártatlan ténynyel, — mint az „Ellenzék által elkárhoztatott — megbántani lehetne. De még ezektől is eltekintve, nagyon sajátságos felfogásnak tartjuk azt is, amely a hadsereg két tagjának brutalitása miatt perentot kiált a zenekarra is, mely e dologban éppen olyan ártatlan, mint a húsvéti bárány. Az, hogy azokon a zenészeken katonai egyenruha van — még nem egy jelentőségű azzal, hogy ők is éo ipse gyilkoljanak s polgárvért ontsanak a hangszereikkel, mert csak is ez esetben volna helye az ellenük intézett támadásoknak, s ez esetben lehetne elkárhoztatni azok eljárását, akik ilyen gyilkos zenekar játéka mellett mulatozni elég vakmerők. Mi egyáltalán nem tartjuk szerencsés eljárásnak azt, ha minden jelentéktelen tény politikai jelentőségűvé izmosíttatik, s nagyon helytelenül gondolkoznak azok, akik azt hiszik, hogy a közérzület szentségét oltalmazzák okköztek, min. oszt. tanácsos. Hegedűs Sándor mint előadó felolvassa a közlekedési bizottságnak ugyane tárgyban beadott 565. számú jelentését, amely után a közlek, minisztérium részéről Nagy János osztálytanácsos sorolta fel azon okokat, amelyek az építési költségnek oly magas összegben való előírányzását szükségessé tették. A tárgyalásban részt vettek : Tisza miniszterelnök, Szontagh Pál (gömöri), Móricz Pál, Lukács Béla, Dániel Ernő és a végmegállapodás az lett, hogy az építési költség előirányzata maximumnak tekinte kor, midőn minden alkalommal felsajtik s a kormány oda utasítandó, hogy dalnak az az ellen elkövetett állitósa hasson oda, miszerint az egész bosna-szeges bántalmak miatt rajevói vonat melltől előbb rendes vágá Azt pedig éppen azEllenzék“ “■ részéről tartjuk helytelenül választott eszköznek, midőn az ötét legközelebről érdeklő dologban mindent kizsákmányolni törekszik, s minduntalan feljaj dal olyan csekélységek felett, melyek önmagukban és következményeikben éppen nem hozhatók összefüggésbe a védelmezett ügygyel. Ha az „Ellenzék“ farsangi tréfának tekinti az esetet, miért használja fel azt is a kedélyek izgatására, miért nem követ méltóságteljesebb magatartást olyan ügyben, melyet a közvélemény országszerte magáévá tett, s amelyért bizonyára ma is ép oly nyomatékosan követeli az elégtételt, mint követelte a merénylet elkövetése idejében. Mi a hazafias érzés kifakadásaiban is keresünk valami olyan mozzanatokat, melyek a kifakadások okai gyanánt elfogadhatók legyenek , éppen az ügy komoly természetével nem tartjuk meg egyeztethetőnek, ha mindegyre fellázítni engedjük érzelmeinket olyan csekélységek által, melyek semmi horderővel nem bírnak. Az az örökös bizalmatlanság, az a folytonos kétkedés, melyet az ellenzéki sajtó a fennforgó kérdésben tanúsít, elsősorban magának az ügynek van ártalmára, mert épen az ügynek a komolysága követeli meg, hogy ne érzékenykedjünk minden levéltörténésre, hanem védjük a megtámadott érdekeket az ügy fontosságához mért méltósággal és a kicsinyeskedések félretételével. Vértes. Ezután a javaslat úgy átalánosságaiban mint — némi lényegtelen módosítások ■mellett, részleteiben is egyhangúlag elfogadtatott. A következő ülés csütörtök d. u. 6 órakor fog tartatni s azon a bélyeg- és illetékekről szóló törvényjavaslatok tárgyaltatnak. Az országos phylloxera bizottságot a földmivelési miniszter közelebbről összehívni szándékszik. A bizottság teendője lesz véleményt mondani a jelen évi irtási eljárásról, valamint az Amerikában megrendelt és már Angliába megérkezett szolid vesszőkre nézve követendő eljárás módozatai iránt. Az osztrák tartományi bank és a magyar vasúti bank képviselői, a „B. C.“ szerint Belgrádból ottani megbízottjuktól, a szerb vasutak engedélyezése tárgyában igen kedvező értesüléseket kaptak. A polgári házasságról szóló és legközelebb a képviselőház elé terjesztendő törvényjavaslat a „B. C' tre.nát szabályozni fogja a keresztények és nem keresztények közti és a nazarénusoknak egymásközli polgári esketését, valamint a polgári anyakönyv vezetését. E törvényjavaslat értelmében nem kényszer-házasság fog életbe léptettetni, t. i. a házasulandók nem lesznek kénytelenek magukat felekezet nélküliekké deklarálni, az esketést megelőzőleg. TARCZA: Kéler Ilona. (Emlékezés egy fiatal magyar tragikéra.*) 1878 szeptember havában Szarvason csinos uj nyári színház nyilt meg, hogy a nemcsak sárban, de gabonában, zsírban és bankókban gazdag tót ajkú lakosságnak hirdettessék az ige, — dalban és prózában s magyar szó ! Ünnep volt ez a hazafias szarvasi közönségnek, mert az eddigi félszer helyett csínnal, kényelemmel és Szarvashoz mért elég illúzióval épített miniatűr színházba fogadta vándor színészeit, kik az ügyes igazgató Krecsányi lobogója alá gyülekezik, és becsülettel teljesítették hivatásukat. Volt is öröm, megelégedés, színházi övezet, nagy jövedelmek, dicsőség, telt ház. Krecsányi társulata megannyi szép trágstálból, buzgó törekvő színészekből ,ll, mint maga az igazgató. Hingyaszorgalmuk volt, tanultak és próbáltak egész napon át, előadásuk mint színészi nyelén szokták mondani — karikacsapásként ment. Az új színházacska sebbel lábbal épült ki, —alig hogy elkészültek vele, mikorra az alföldi városok e vándor színészei megvertek. A szinpadkörüli téren (a vendéglő Rovarán) még a kihordott föld és szemétbuckák álltak, melyeken, mint valami ma- 8®* ponton, bájos színésznők álldogáltak, tereppel a kézben, szorgalmasan lapoz a szerepet, mialatt a csinos ssin•) A faredhetlen ifjú millcríngröl irt tér- C^-közleményt a „Pesti Hirlap“ ból vesszük et, * kfdlfmn is kihivják arra olvasóink Ügyeimét, padocskán hévvel folyt a próba, a közbeközbe megcsendült a súgónak a jelenésre szólító kis harangja. A hollószín hajú, ónszürke képű és a mór nemesfaj szabásával metszett ajkú, villogó szemű, mély kifejezésű vonásokkal, sokat jelentő sötét arczú, egyik fiatal színésznő is ott állt, kezében Narcisa tragédiából, Doris szerepével, a délről lehajló nap sugaraiba elmerengve. Alig pár héttel előbb került ki a színésziskolából, hol nem keltett valami nagy feltűnést, legalább annyit nem, mint egy-két növendéktársa, kiket azonban a gyakorlat terén, rövid idő alatt túlszárnyalt. A színész-iskolából ő is magával hozta annak kevés előnyeit, de sok hibáit, egyéniségének (mint ez minden valódi tehetségnél megvan) szép erényét és szerénységét meg tudta őrizni a színész-iskola próbatüzében : volt jelleme, erkölcsi ereje nem hajolni meg a pártfogás előtt, maga erejéből felküzdeni magát, anélkül, hogy ragából valamit föláldozna, amit soha vissza nem nyerhet, a miért a legmagasabb művészi piedestál sem kárpótol s ami ott kopogtat a sír szélén és a lelkiismeret kapuján, hogy „magamból egy legszebb rész csúf föláldozásával lettem csak azzá, a mi voltam!“ Nem volt a protekció gyermeke, a múzsák homlokon csókolták, valódi, hivatott tehetség valam oly művészi erő, ki elég egymagának, s a ki a gyakorlat terén, a parázs színpadon csakhamar lerázta magáról az iskolai port, s mihelyt tájékozva jön, mély gondolkozásával magasra szárnyalt és bevilágította a színpadot. Ő is, mint minden iskolás, a nemzeti színház egyik színésznőjének egész halátosságát, modorát hozta magával; ha ama nemzeti színházi színésznőt kellett volna ábrázolnia egy drámában, felséges utánzás lett volna, de minden szerepében azt játszta, raiglen észrevette, fölismerte, hogy ez nem művészet. . . Zenezerű és a szenvedélyek kitörését erővel festő hangja, Jókainé gyönyörű hangjához hasonlított; a lelki állapotok oly sokféle frázisaiban mindig eltalálta a különböző és helyes színezést; ha csak megszólalt is, már jellemző volt és szívén talált. A pedagógus módon betanult szavalást, mely a konzervatóriumban minden tanítványra úgy rátapad, hogy évek hoszszú sora után is alig tud megszabadulni tőle, s mely mindent deklamálva mond a színpadon s nem előad, hanem fölmond, egy-két példa után — gyorsan elhagyta. Fölfogása élénk és gyors volt, kiviteli ereje biztos és erős ; temperamentuma, egész egyénisége a szó teljes értelmében színészi; tehetsége a nagyobb szenvedélyek, a szilaj, és parázzsal égő lelki állapotok érzékítésére volt hivatva, melylyel már kezdő napjaiban is oly hullámveréseket tudott előidézni, mint a már megizmosodott alkotó művészek, s a különbség csak ez volt még, amit az idő ad meg, t. i. egyenletes és egységes alkotás hiánya, mely nem csupán egyes momentumokban kulminál, hanem elejétől végig egy és ugyanaz. A mily megnyerő volt a színpadon, melyen elég vall csak megjelennie és megszólalnia, hogy azonnal központtá váljék s mindenki gyönyörrel szemlélje, hallgassa, — ép oly varázserővel hatott a színpadon kívül egyszerű, hallgatag, szerény tulajdonaival, melyeket magaviseletében minden körülmény közt nemes méltósággal meg tudott őrizni. Oly szép látvány volt e fiatal lényt a szarvasi színház, udvarán élőszoborként szemlélni, mint Dóris szerepével kezében, fiatal sasként a napsugarakba elmerengett. „Keresem az igazságot,“ felelt a figyelmeztető szóra, hogy ne nézzen a napba, mert elveszti tragikai szemének csillogó fényét ! „Oh, nem is a napba nézek én, csak sugaraiból óhajtanék egy kis fényt- igazságot — meríteni, hogy ne téredezzek el a színpad kicsiny és mégis oly végtelen világában.“ Krecsányi fölismerte benne a kitűnő akvizíciót és társulatához szerződtette, még pedig drámai primadonnának. A szarvasi rövid színházi idény után Szabadkára ment a társulat, melynek jó ízlésű publikuma előtt e kezdő tragika gyorsan fejlődött s a közönség általános kedvenczéve jön. A félévig tartó szabadkai rendes működés biztos irányt szerzett e hazai tehetségnek, és oly erős alapot adott, melyre fölépíthető jövője nagyságát. Csak választottak, csak az elég erkölcsi erővel bírók érhetnek el oly rövid idő alatt annyit, mint a fiatal színésznő. A szabadkai színidény után Kolozsvárra szerződtették, a tragikai szerepkörre. Kolozsvár kényes ízlésű, nagy igényű közönsége csodálkozva nézett össze annak hallatára, hogy egy kezdőt akarnak színpadára hozni a bevégzett művészetet igénylő tragikai szerepekre, és a művészek által fölszentelt kolozsvári színpadra ; e mellett volt egy pár megszokott kedvencze a közönségnek, kiket inkább szeretett volna viszontlátni, mert sem olyant, sem jobbat sokáig nem látott amazoknál. Nemcsak e miatt, de azért is, hogy az ország második színházának színpadán magas tragikai szerepkört kelle betöltenie, még pedig oly közönség előtt, mely a legnagyobb művésznőket huzamosan látta színpadán, nehéznek látszott, sőt kétségesnek tűnt fel a fiatal tragika állása, sikere. Mielőtt ismerte volna Kolozsvárt, szép híréért szerette, lángolt érte, mint minden hivatott drámai színész, mert Kolozsvárt a magyar drámai színészet Mekkájának tartja minden igazhivő magyar színész . „Tehát meglátom én is a szép Erdélyt* — írta egy barátjának — „ami úgy is legnagyobb óhajom volt mindig!“ Majd azon figyelmeztetésre, hogy elviszik Budapestre, azt há, „szeretnék sokáig Kolozsváron maradni — talán örökre is.“ „Budapestnek Fáy Szerénában lesz jobb tragikája, és „Kolozsvárnak maradok.“ Kolozsvárt szép antik városnak tartotta, „olyan komor és komoly, mint egy tragédia“ — mondá megérkezése után, mikor először látta. Még meg sem érkezett, föl sem lépett, és az irigység máris töviseket szórt útjába. Harcz és küzdelem várt reá, de fölemelt fővel, nyílt szemmel, becsületes arczczal nézett elébe. Dóris szerepében lépett föl először Kolozsvárt, föllépése így szerény volt, nem elbizakodott, nem valami nagyszabású, sokat kívánó és sokat igérő brillirozás. Mint máshol, úgy itt is figyelmet keltett első jelenetében, a másodikban mér lelkesült tapsok hívták többször, a harmadikban az egész ház tombolva tört ki, midőn a tragikai jelenést vihart keltő fokozattal szavalta. A csata megvolt nyerve, ő győzött és fokról fokra bevéste magát a közönség szivébe, mely a rákövetkező előadásokban már nyilt jelenetek közt is zajosan megéljenezte, sőt, mint kedvenczeivel szokott tenni, megjelenéseinél mindig elébe tapsolt. Első nagyobb tragikai szerepe és sikere Dobsa „István király” czímű szomorújátásában Crescimira volt, melyben e kétségbeesés lelkiállapotát oly széles kitöréssel, az Imre herczeg halála fölött való fájdalmakat oly megrázó bensőséggel festette, hogy a túltömött ház nézőtömege nyilt jelenetben szűnni nem akaró viharos éljenekkel és számtalan kihívással tisztelte meg. Kétségtelen, hogy a szilajabb érzelmek és nagy szenvedélyek festésére, tehát a minden izében tragikai indulatok ábrázolásaira volt hivatva leginkább, de azért szívében, hangjában megvolt minden lelkiállapot húrja és skálája; tudott lágyan olvadozni, majd ismét mint vihar, orkánszerűen tombolni. Ilyen volt Lecouvreur Adrienne szerepében, mely méltán sorakozott Sophonisbe alkotásához, diadalához. Ifjúi szelíd gyöngéd lelkülete, kedélye, naivsága nem ismerte az irigységet, a féltékenységet, ártatlan keble mérgezetlenül dobogott a művészetért, pályatársaiért, kiknek sikereiért aggódott, nemhogy irigyelte volna; igazán szerető barát és hű pályatárs volt. Ámde ő sem kerülhette ki a színészi pályán elkerülhetlen átkos rivalizmus küzdelmeit, harczait, melyek magasra törekvő szárnyait szegdelték, kínos érzelmeket vertek föl lelkében s ráfogásokkal, intrikákkal borulttá tették nemes, nyilt, vidám lelkületet. Igazi tragikai erővel tudta leküzdeni a cselvetéseket, sérelmeket; lelke mélyébe temette el a bántalmakat, s visszatorlásokra nem tudott gondold sem nogy szelíd lelkülete háborgóvá lön és ez ott benn eraosztó keble istenségét, az oly természeti, oly lelki processzus, mely alól nem vonhatta ki magát az ő galambkedélye sem. „Most tudom felfogni, (11A egy barátjának) Stuart Mária parkjelenettét; most bámulom és értettem meg Lear király nagy scénáját a viharban“ az élet ilyetén megismerése nemcsak nagy és legjobb iskolájává levő fiatal s mélyen gondolkozó tragikának, hanem egyszer rövid művészi alkotóerejének fejlesztőjévé is vált, s tehetségének a bevégzettség tömörségét szerezte meg. Az élet — e nagy a legjobb tanítómester — a különben is gyorsasággal emelkedő szép tehetséget rövid időn, ezt és korát megelőzőleg, bevégzett tragikai művésznővé tette volna Kéler Ilonát. Méltán gyászt ölthetett a magyar drámai múzsa, mert vele nem csupán szép remények hullottak a sírba, hanem A képviselőház pénzügyi bizottsága e hó 10 én d. u. 5 órakor Szontagh Pál (nógrádi) elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a bosznavölgyi vasutak Zeniczától a Szerajevóig való kiépítéséről szólójavaslatot. A kormány részéről jelen voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, Ordódy Pál közmunka és közlek, miniszter, Nagy János ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 11-én, de 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Baross, Antal, Molnár. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Pauler, Trefort, Szende, Szapáry, Kemény. a múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Mármaros megye feliratát, melyben Nógrád megye fölterjesztését pártolván, a földbirtok belsejében található ásványok, a földbirtokosok tulaajdonjoga bizosítása tekintetéből való intézkedések megtételénél a földbirtokos tulajdonjogát a kőolajra is kiterjesztetni kéri, — Fogarasmegye feliratát az egy évi önkéntességnek az iparossegédekre való kiterjesztése iránt s a 3 évre besorozott, de magukat jól viselő egyéneknek szolgálati idejének 2 évre való leszállítása végett, — Várnay Ernő temesvári ügyvéd kérvényét a tőle adóczimén jogtalanul behajtott 117 frt visszatérítése iránt, a kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Bemutatja Fiume város és keresk. kamarájának kérvényét a fogyasztási új adótörvény tárgyalásának addig való elhalasztása iránt, amíg hasonló intézkedések az osztrák tartományokban is foganatba vétetnek, továbbá: Sümeg város, Szent- Grót mezőváros, Nagyvárad és Budapest főváros VI. ker. polgári körének beadott kérvényeit a cukor-, kávé és Borfogyasztó adótörvényjavaslat mellőzése iránt. Ezen kérvények a ház irodájába tétetnek megtekintés végett. Bemutatja továbbá a budapesti kir. törvényszék bűnt. osztályának fölterjesztését, amelyben tudatja, hogy Verhovay Gyulának a reá kiszabott 2 heti államfogház megkezdésére 14 napi haladék engedélyeztetett, annak megkezdése e hó 26-ára tűzetett ki. Szende Béla honvédelmi miniszter törvényjavaslatot terjeszt be a honvédlegénység élelmezési költsége tárgyában. Hegedűs Sándor beterjeszti a pénzügyi bizottság jelentését a bosznavölgyi vasút tárgyában. Kubinyi Árpád beterjeszti a kérvényi bizottság jelentését a kérvények 42. sorjegyzékéről. Következik a csődtörvény részletes tárgyalása. A 61 — 63. szakaszok változás nélkül fogadtattak el. A 64. §, Mandel Pál indítványa folytán, a kamatszámítás tekintetében az igazságügyi bizottsághoz visszautasíttatik. A 65. és 67. §§. elfogadtattak. A 68 § hoz Apáthy indítványára egy a szakaszt a 278. értelmében kiegézitő uj pont fogadtatott el. — A 69—75. szakadok változatlanul fogadtattak el.---A 76. szakasz Vesztes- indítványa ellenére Teleszky, Unger, Apáthy felszólalásai után változatlanul fogadtatott el. A 77. és 78. §§. változatlanul, a 79. §, szövegezési módosítással, a 80—82. §§, változatlanul fogadtattak el. A 83. és 84. Apáthy felszólalása után szövegezési módosítással fogadtatott el. A 85. § Tereszky és Apáthy visszautalnák a §-t a bizottsághoz, kiegészítás végett Veszter módosítványt adott be, amely nem fogadtatott el s a §. viszszautasíttatott a bírósághoz. A 86. §.Veszter Imre módosítani kívánja, a módosítvány azonban elvettetett. A 87. §-nál felszólal : Unger Alajos, s kimondatni kívánja, hogy a hivatalnok fizetése, nyugdíja és egyéb ily illetményes csőd tárgyát ne képezhessék s ez irányban módositványt ad be, s ez illesztetnék be az 1. §. szakaszba. Hortinszky János igazságtalannak tartja e módositványt, s ezért nem fogadhatja el. Ha a birtokos, házi ur, vagy más ilyen raindent elveszíthet csőd esetén, a hivatalnok sem képezhet kivételt. Ez az intézkedés számtalan adósságcsinálást adna alkalmat a hivatalnoknak. Horváth Lajos a módosítványt az igazságügyi bizottsághoz utasítaná, hogy az vegye még egyszer tüzetes bírálatat. Részéről azonban kijelenti, hogy a csődöt csak leltározható vagyon alapján tartja el - rendelhetnek; a fizetést ilyen vagyonnak nem tartja s ezért ajánlja ismét elfogadásra javaslatát s visszautasítását illetőleg(Helyeslés.) Pauler Tivadar igazságügyi miniszter és előadó pártolják Horváth Lajos indítványát. Mandel Pál figyelmeztet, hogy e 87. §. tárgyalásáig fölfüggesztetett az 1. és 5. §. Kérdi, hogy azok is visszautasitatnak-e ? Elnök: ez természetes, mert e szakaszok a 87. §. eldöntéséig hagyattak függőben. A ház erre a Horváth Lajos javaselfogadta. A 92. §-nál Lónyay Menyhért gr. kéri a házat, e szakasz a 7. és 13. szakaszokkal való egybehangzás végett a jelzálogi érdekek biztosítása szempontjából — tétessék át a jogügyi bizottsághoz oly utasítással, hogy e szakasz alakíttassák át úgy, hogy ennek folytán a telekkönyv az annak alapján szerzett jogokra nézve teljes biztosítékot nyújtson. Teleczky István: bár ez a szempont nem kerülte ki a bizottság figyelmét, az indítványt oly fontosnak tartja, hogy annak elfogadását szükségesnek mondja és elfogadja. Apáthy István: nem hiszi, hogy Lónyay aggodalmain segíthessen az igazságügyi bizottság , azon ez egyes hitelezők segíthetnek ; azonban a bizottsághoz leendő visszautasítást elfogadja. Ugy Pauler is, és minden utasítás nélkül. — A ház ez értelemben határozott. A 93. §nál Unger módosítást ad be, amely szerint a csődbiztos csekélyebb fontosságú csődügyekben — tszéki jegyző is lehet a t. bíró helyett. Hosztinszky pártolja a módosítást. A ház a módosítást elfogadta. A 95. §-nál Csatár Zr. azt a módosítást kívánja, hogy a csődöd.—r .az ügyvédek között sorsolás útján eszközöltessék. Apáthy, tekintettel a csődök természetének és az ügyvédek tehetségeinek különbözőségére, ám pártolja a módotványt. Szavazásra kerülvén a dolog, a módosítás mellett Catár Zs. egymaga szavazott. A 96. § ban Madarász József kimondatná, hogy a tömeggondnok mellé csak a hitelezőkből alakiltaszék a választmány, mely javadalmazásban nem rémesül. — A ház Madarász indítványát mellőzte. A 103. szakasznál Hosztinszky azt ajánlja, hogy a díjak tárgyában a másod bíróság határozzon végleg (a §-ban az e ső van megjelölve). Unger Alajos a. §-ból egyátalán kihagyná a bíróság megnevezését. Teeszky Unger indítványához járul. Madarász József ebből az „esetleg“ szót kihagyná. Apáthy a Hostinszky javaslatát pártolja. A ház az eredeti szövegezést fogadta el az 5 pont bekezdésig. E bekezdésnél Hosztinszky módosítványa fogadtatott el. laját hogy