Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)

1881-01-13 / 9. szám

IV. év­folyam. SZERKESZTŐSÉG KÜlTORDA-UTCZ a, N­YOMDAÉlPÜLET. beküldött közlemények nem kösöltetnek. a»i»nAlkatlan kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 9-dik szám, N A i­ I L A T­ Kolozsvár, csütörtök, 1881. január 13 KIADÓHIVATAL: KÜLTORD­A-U­T­C­Z A, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt­­ évnegyedre félévre..................8 „­­ egy hóra . Hirdetési dij: aora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés a tvn 80 kr. — Nyilt tér: sora 35 kr. 4 frt­­ kr 1 , 50 . Kis okot • • »anS Melleimé­nyek­. Sajátságos gondolkozást tanúsít né­­mely kérdésekben az ellenzéki sajtó né­hány munkása, felmerült egy általános részvétet keltő esemény. Az ellenzéki sajtó egyik bátor munkása két katonatiszt orgyil­­kos alatt vérzett el. E tény miatt harcz­­ háború üzentetett az egész had­sereg ellen, a társadalom kebeléből velé száműzetésre ítéltetett minden egyén, a­ki a hadsereggel bárminő ösz­­szeköttetésben állott és fog állani. Legújabban az .Ellenzéki hasáb­jain találkozhattunk egy olyan tartal­mú közleménynyel, mely mint ilyen nemcsak az illető czikkíró, de úgyszól­­te a független párt gondolkozás mód­ján is sajátszerű világot vet. Az­­Ellenzék* feljajdul azért, hogy I helybeli korcsolyázók egylete a jég­pálya megnyitása alkalmával a katonai zenekar közreműködését vette igénybe I fanyar gúnynyal veti oda : „Tánczol­­jitok lányok — tánczoljatok.* Ezt a fanyar idézetet dobja oda bányaiak arczába, hogy miként me­­rtekedtek katona zenekar já­téka mellett mulatni holott nekik is élénk emlékezetükben lehet bizonyos katonai brutalitás; ők is benne voltak abban a mozgalomban, melynek czélja volt, a katonai elemet kiszorítani a tár­sadalmi élet minden köréből, s úgy­­szólva megtisztítani a társadalmat at­tól az elemtől, a­mely — némelyek hite szerint — nem egyéb, mint esz­­köz a hatalom kezében, a polgárokkal szemben, s a mely nem mellettünk, nem érdekeinkért, hanem ellenünk használ­ja fegyverét. Mi egész jelentőségében méltá­nyoltuk annak idején azt a megbot­ránkoztató merényletet, mely laptár­sak szerkesztőjének, személye ellen minden elfogadható indok nélkül elkö­vettetett, s magunk is hangoztattuk az elégtétel­nyújtás iránti követeléseinket, de már azt nemcsak most, hanem kez­dettől fogva helytelenítettük, hogy e merénylet elkövetőinek tettéért az egész hadsereg felett kárhoztató ítéletet mond­janak. És ezért helytelenítjük azt, ha minden önmagában merőben ártatlan jellegű esemény, politikai és társadalmi jelentőségűvé savatik fel, s bizonyos — minden mélyebbre ható tendentia nélkül — elkövetett tényekből, olyan merész következtetések vonatnak, a­me­lyek ama tényekben épen nem találják alapjukat. Ilyen minden elfogadható alap­­nélkül bírónak tartjuk az „Ellenzék“ már idézett nagyhangú felszólalását, mely leányainkat azért bélyegzi meg, hogy katonai zenekar játéka mellett korcsolyáztak. Ez a tény magában olyan jelen­téktelen, hogy annak politikai vagy tár­sadalmi jelentőséget tulajdonítani egy­általán nem lehet s az az ítélet, mely leányainkat, s egyáltalán azokat, kik a katonazenekar igénybevételében közre­működtek a közvélemény előtt megbé­lyegezni kívánta — merőben hiányával van az igazságnak, a helyes jogér­zetnek. Hogy leányaiok — ezen tényük által — mi módon és mértékben sér­thették és sérthették meg a közérzü­letet, és hogy a közérzület miként tud­ta e tényt az önmaga elleni bántalom­nak tekinteni — azt megérteni alig le­hetséges. Igaz ugyan, hogy a hadsereghez tartozó minden elemnek a társadalom­ból való száműzése iránt a merényle­tet követő időben széles körben emel­kedtek hangok, s különösen a köze­lebbről érdekeltek úgy tekinthették az erre irányzott mozgalmakat, mint a­me­lyek általános kiterjedésnek, minden­­nek daczára állíthatjuk, hogy az első bér lecsilapodása után a józanságukat visszanyert elmék Higgadtabban ítélték meg az eseményeket s a hadsereg — mint egész ellen intézett támadásokat a maguk kellő mértékére le tudták szállítani. Az a közérzület, melyet czikkíró a katonai zenekar — igénybevétele ál­tal — megbántottak tart — ma már higgadtabban és méltóságosabban ítél az események felett, mint tette ezt a merénylet első benyomásai alatt. Ma már minden higgadtabban kö­rültekintő elme az elhamarkodottság jellegével bírónak ítéli azokat a nyi­latkozatokat, melyek két egyén bűnéért a közérzület is azóta sokban változott, s nem lehet állítani, hogy azt egy olyan ártatlan ténynyel, — mint az „Ellen­zék által elkárhoztatott — megbántani lehetne. De még ezektől is eltekintve, na­gyon sajátságos felfogásnak tartjuk azt is, a­mely a hadsereg két tagjának brutalitása miatt perentot kiált a ze­ne­k­a­r­r­a is, mely e dologban éppen olyan ártatlan, mint a húsvéti bárány. Az, hogy azokon a zenészeken ka­tonai egyenruha van — még nem egy jelentőségű azzal, hogy ők is éo ipse gyilkoljanak s polgárvért ontsanak a hangszereikkel, mert csak is ez eset­ben volna helye az ellenük intézett támadásoknak, s ez esetben lehetne el­kárhoztatni azok eljárását, a­kik ilyen gyilkos zenekar játéka mellett mula­tozni elég vakmerők. Mi egyáltalán nem tartjuk sze­rencsés eljárásnak azt, ha minden je­lentéktelen tény politikai jelentőségűvé izmosíttatik, s nagyon helytelenül gon­dolkoznak azok, a­kik azt hiszik, hogy a közérzület szentségét oltalmazzák ok­köztek, min. oszt. tanácsos. Hegedűs Sán­dor mint előadó felolvassa a közlekedési bizottságnak ugyane tárgyban beadott 565. számú jelentését­,­­ amely után a közlek, minisztérium részéről Nagy János osztály­tanácsos sorolta fel azon okokat, a­melyek az építési költségnek oly magas összegben való előír­ányzását szükségessé tették. A tárgyalásban részt vettek : Tisza miniszterelnök, Sz­ontagh Pál (göm­öri), Móricz Pál, Lukács Béla, Dániel Ernő és a végmegállapodás az lett, hogy az építési költség előirányzata maximumnak tekinte kor, midőn minden alkalommal felsaj­­tik s a kormány oda utasítandó, hogy dalnak az az ellen elkövetett állitósa­ hasson oda, miszerint az egész bosna-sze­­ges bántalmak miatt rajevói vonat melltől előbb rendes vágá Azt pedig éppen az­­Ellenzék“ “■ részéről tartjuk helytelenül választott eszköznek, midőn az ötét legközelebről érdeklő dologban mindent kizsákmá­nyolni törekszik, s mind­untalan fel­­j­aj dal olyan csekélységek felett, me­lyek önmagukban és következményeik­ben éppen nem hozhatók összefüggés­be a védelmezett ügygyel. Ha az „Ellenzék“ farsangi tréfá­nak tekinti az esetet, miért használja fel azt is a kedélyek izgatására, miért nem követ méltóságteljesebb magatar­tást olyan ügyben, melyet a közvéle­mény országszerte magáévá tett, s a­melyért bizonyára ma is ép oly nyo­matékosan követeli az elégtételt, mint követelte a merénylet elkövetése ide­jében. Mi a hazafias érzés kifakadásai­­ban is keresünk valami olyan mozza­natokat, melyek a kifakadások okai gyanánt elfogadhatók legyenek , ép­pen az ügy komoly természetével nem tartjuk meg egyeztethetőnek, ha mind­egyre fellázítni engedjük érzelmeinket olyan csekélységek által, melyek sem­mi horderővel nem bírnak. Az az örökös bizalmatlanság, az a folytonos kétkedés, melyet az ellen­zéki sajtó a fennforgó kérdésben ta­núsít, első­sorban magának az ügynek van ártalmára, mert épen az ügynek a komolysága követeli meg, hogy ne érzékenykedjünk minden levéltörténés­­re, hanem védjük a megtámadott ér­dekeket az ügy fontosságához mért méltósággal és a kicsinyeskedések fél­­retételével. Vértes. Ezután a javaslat úgy átalánosságai­ban mint — némi lényegtelen módosítások ■mellett, részleteiben is egyhangúlag elfo­gadtatott. A következő ülés csütörtök d. u. 6 órakor fog tartatni s azon a bélyeg- és illetékekről szóló törvényjavaslatok tárgyal­tatnak. Az országos phylloxera bizottságot a földmivelési miniszter közelebbről össze­­h­ívni szándékszik. A bizottság teendője lesz véleményt mondani a jelen évi irtási eljárásról, valamint az Amerikában meg­rendelt és már Angliába megérkezett szol­id vesszőkre nézve követendő eljárás mó­dozatai iránt. Az osztrák tartományi bank és a magyar vasúti bank képviselői, a „B. C.“ szerint Belgrádból ottani megbízottjuktól, a szerb vasutak engedélyezése tárgyában igen kedvező értesüléseket kaptak. A polgári házasságról szóló és leg­közelebb a képviselőház elé terjesztendő tör­vényj­avaslat a „B. C' tre.n­át szabá­lyozni fogja a keresztények és nem keresz­­tények közti és a nazarénusoknak egy­­másközli polgári esketését, vala­mint a polgári anyakönyv vezetését. E tör­vényjavaslat értelmében nem kényszer-há­zasság fog életbe léptettetni, t. i. a háza­sulandók nem lesznek kénytelenek magu­kat felekezet nélküliekké deklarálni, az esketést megelőzőleg. TARCZA: Kéler Ilona. (Emlékezés egy fiatal magyar tragikéra.*) 1878 szeptember havában Szarvason csinos uj nyári színház nyilt meg, hogy a nemcsak sárban, de gabonában, zsírban és bankókban gazdag tót ajkú lakosságnak hirdettessék az ige, — dalban és prózában s magyar szó ! Ünnep volt ez a hazafias szarvasi kö­zönségnek, mert az eddigi félszer helyett csínnal, kényelemmel és Szarvashoz mért elég illúzióval épített miniatűr színházba fogadta vándor színészeit, kik az ügyes igazgató Krecsányi lobogója alá gyülekez­ik, és becsülettel teljesítették hivatásu­kat. Volt is öröm, megelégedés, színházi övezet, nagy jövedelmek, dicsőség, telt ház. Krecsányi társulata megannyi szép t­rágstálból, buzgó törekvő színészekből ,ll, mint maga az igazgató. H­ingyaszor­galmuk volt, tanultak és próbáltak egész napon át, előadásuk­­­ mint színészi nyel­én szokták mondani — karikacsapásként ment. Az új színházacska sebbel lábbal épült ki, —alig hogy elkészültek vele, mikorra az alföldi városok e vándor színészei meg­vertek. A szinpadkörüli téren (a vendéglő Rovarán) még a kihordott föld és szemét­­buckák álltak, melyeken, mint valami ma- 8®* ponton, bájos színésznők álldogáltak, tereppel a kézben, szorgalmasan lapoz a szerepet, mialatt a csinos ssin­•) A faredhetlen ifjú millcríngröl irt tér- C^-közleményt a „Pesti Hirlap“ ból vesszük et, * kfdlfmn is k­ihivják arra olvasóink Ügyeimét, padocskán hévvel folyt a próba, a közbe­­közbe megcsendült a súgónak a jelenésre szólító kis harangja. A hollószín hajú, ónszürke képű és a mór nemesfaj szabásával metszett ajkú, villogó szemű, mély kifejezésű vonásokkal, sokat jelentő sötét arczú, egyik fiatal szí­nésznő is ott állt, kezében Narcisa trag­é­­diából, Doris szerepével, a délről lehajló nap sugaraiba elmerengve. Alig­ pár héttel előbb került ki a színész­­iskolából, hol nem keltett valami nagy fel­tűnést, legalább annyit nem, mint egy-két növendéktársa, kiket azonban a gyakorlat terén, rövid idő alatt túlszárnyalt. A színész-iskolából ő is magával hozta annak kevés előnyeit, de sok hibáit, egyé­niségének (mint ez minden valódi tehetség­nél megvan) szép erényét és szerénységét meg tudta őrizni a színész-iskola próba­­tüzében : volt jelleme, erkölcsi ereje nem hajolni meg a pártfogás előtt, maga ere­jéből felküzdeni magát, anélkül, hogy r­a­gából valamit föláldozna, amit soha vissza nem nyerhet, a miért a legmagasabb mű­vészi piedestál sem kárpótol s a­mi ott kopogtat a sír szélén és a lelkiismeret kapuján, hogy „magamból egy leg­szebb rész csúf föláldozásá­val lettem csak azzá, a mi vol­tam­!“ Nem volt a protekció gyermeke, a múzsák homlokon csókolták, valódi, hiva­tott tehetség valam oly művészi erő, ki elég egymagának, s a ki a gyakorlat te­rén, a parázs színpadon csakhamar leráz­ta magáról az iskolai port, s mihelyt tá­jékozva jön, mély gondolkozásával magas­ra szárnyalt és bevilágította a színpadot. Ő is, mint minden iskolás, a nemze­ti színház­ egyik színésznőjének egész ha­látosságát, modorát hozta magával; ha ama nemzeti színházi színésznőt kellett volna ábrázolnia egy drámában, felséges utánzás lett volna, de minden szerepében azt játsz­ta, raiglen észrevette, fölismerte, hogy ez nem művészet. . . Zene­zerű és a szenvedélyek kitöré­sét erővel festő hangja, Jókainé gyönyörű hangjához hasonlított; a lelki állapotok oly sokféle frázisaiban mindig eltalálta a különböző és helyes színezést; ha csak megszólalt is, már jellemző volt és szívén talált. A pedagógus módon betanult szava­lást, mely a konzervatóriumban minden tanítványra úgy rátapad, hogy évek hosz­szú sora után is alig tud megszabadulni tőle, s mely mindent deklamálva mond a színpadon s nem előad, hanem föl­­m­­o­n­d, egy-két példa után — gyorsan elhagyta. Fölfogása élénk és gyors volt, kivi­teli ereje biztos és erős ; temperamentuma, egész egyénisége a szó teljes értelmében színészi; tehetsége a nagyobb szenvedé­lyek, a szilaj, és paráz­zsal égő lelki álla­potok érzékítésére volt hivatva, melylyel már kezdő napjaiban is oly hullámverése­ket tudott előidézni, mint a már megiz­mosodott alkotó művészek, s a különbség csak ez volt még, a­mit az idő ad meg, t. i. egyenletes és egységes alkotás hiánya, mely nem csupán egyes momentumokban kulminál, hanem elejétől végig egy és ugyanaz. A mily megnyerő volt a színpadon, melyen elég vall csak megjelennie és meg­szólalnia, hogy azonnal központtá váljék s mindenki gyönyörrel szemlélje, hallgassa, — ép oly varázserővel hatott a színpadon kívül egyszerű, hallgatag, szerény tulajdo­naival, melyeket magaviseletében minden körülmény közt nemes méltósággal meg tu­dott őrizni. Oly szép látvány volt e fiatal lényt a szarvasi színház, udvarán élőszoborként szemlélni,­­ mint Dóris szerepével kezé­ben, fiatal sasként a napsugarakba elme­rengett. „Keresem az igazságot,“ felelt a fi­gyelmeztető szóra, hogy ne nézzen a nap­ba, mert elveszti tragikai szemének csil­logó fényét ! „Oh, nem is a napba nézek én, csak sugaraiból óhajtanék egy kis fényt­­- igaz­ságot — meríteni, hogy ne téredezzek el a színpad kicsiny és mégis oly végtelen világában.“ Krecsányi fölismerte benne a kitűnő akvizíciót és társulatához szerződtette, még pedig drámai primadonnának. A szarvasi rövid színházi idény után Szabadkára ment a társulat, melynek jó ízlésű publikuma előtt e kezdő tragika gyorsan fejlődött s a közönség általános kedvenczéve jön. A félévig tartó szabadkai rendes mű­ködés biztos irányt szerzett e hazai te­hetségnek, és oly erős alapot adott, mely­re fölépíthető jövője nagyságát. Csak választottak, csak az elég er­kölcsi erővel bírók érhetnek el oly rövid idő alatt annyit, mint a fiatal színésznő. A szabadkai színidény után Kolozs­várra szerződtették, a tragikai szerep­körre. Kolozsvár kényes ízlésű, nagy igényű közönsége csodálkozva nézett össze annak hallatára, hogy egy kezdőt akarnak szín­padára hozni a bevégzett művészetet igény­lő tragikai szerepekre, és a művészek ál­tal fölszentelt kolozsvári színpadra ; e mel­lett volt egy pár megszokott kedvencze a közönségnek, kiket inkább szeretett volna viszontlátni, mert sem olyant, sem jobbat sokáig nem látott amazoknál. Nemcsak e miatt, de azért is, hogy az ország második színházának színpadán­­ magas tragikai szerepkört kelle betöl­tenie, még pedig oly közönség előtt, mely a legnagyobb művésznőket huzamosan látta színpadán,­­ nehéznek látszott, sőt két­ségesnek tűnt fel a fiatal tragika állása, sikere. Mielőtt ismerte volna Kolozsvárt, szép híréért szerette, lángolt érte, mint minden hivatott drámai színész, mert Ko­lozsvárt a magyar drámai színészet Mek­kájának tartja minden igazhivő magyar színész . „Tehát meglátom én is a szép Er­délyt* — írta egy barátjának — „a­mi úgy is legnagyobb óhajom volt mindig!“ Majd azon figyelmeztetésre, hogy el­viszik Budapestre, azt h­á, „szeretnék sokáig Kolozsváron maradni — talán örökre is.“ „Budapestnek Fáy Szerénában lesz jobb tragikája, és „Kolozsvárnak m­­aradok.“ Kolozsvárt szép antik városnak tartotta, „olyan komor és komoly, mint egy tragédia“ — mondá meg­érkezése után, mikor először látta. Még meg sem érkezett, föl sem lé­pett, és az irigység már­is töviseket szórt útjába. Harcz és küzdelem várt reá, de föl­emelt fővel, nyílt szemmel, becsületes arcz­czal nézett elébe. Dóris szerepében lépett föl először Kolozsvárt, föllépése így szerény volt, nem elbizakodott, nem valami nagy­szabású, sokat kívánó és sokat igérő bril­­lirozás. Mint máshol, úgy itt is figyelmet keltett első jelenetében, a másodikban mér lelkesült tapsok hívták többször, a harma­dikban az egész ház tombolva tört ki, mi­dőn a tragikai jelenést vihart keltő foko­zattal szavalta. A csata megvolt nyerve, ő győzött és fokról fokra bevéste magát a közönség szivébe, mely a rákövetkező előadásokban már nyilt jelenetek közt is zajosan meg­éljenezte, sőt, mint kedvenczeivel szokott tenni, megjelenéseinél mindig elébe tap­solt. Első nagyobb tragikai szerepe és si­kere Dobsa „István király” czímű szom­o­rújátásában Crescimira volt, melyben e kétségbeesés lelkiállapotát oly sz­éles ki­töréssel, az Imre herczeg halála fölött va­ló fájdalmakat oly megrázó bensőséggel festette, hogy a túltömött ház nézőtömege nyilt jelenetben szűnni nem akaró viharos éljenekkel és számtalan kihívással tisztelte meg. Kétségtelen, hogy a szilajabb érzel­mek és nagy szenvedélyek festésére,­­ te­hát a minden izében tragikai indulatok áb­rázolásaira volt hivatva leginkább, de azért szívében, hangjában megvolt minden lel­kiállapot húrja és skálája; tudott lágyan olvadozni, majd ismét mint vihar, orkán­­szerűen tombolni. Ilyen volt Lecouvreur Adrienne sze­repében, mely méltán sorakozott Sopho­­nisbe alkotásához, diadalához. Ifjúi szelíd gyöngéd lelkülete, kedé­lye, naivsága nem ismerte az irigységet, a féltékenységet, ártatlan keble mérgezetle­­nül dobogott a művészetért, pályatársaiért, kiknek sikereiért aggódott, nemhogy iri­gyelte volna; igazán szerető barát és hű pályatárs volt. Ámde ő sem kerülhette ki a színészi pályán elkerülhet­len átkos rivalizmus küz­delmeit, harczait, melyek magasra törekvő szárnyait szegdelték, kínos érzelmeket ver­tek föl lelkében s ráfogásokkal, intrikák­kal borulttá tették nemes, nyilt, vidám lelkületet. Igazi tragikai erővel tudta leküzdeni a cselvetéseket, sérelmeket; lelke mélyé­be temette el a bántalmakat, s visszator­­lásokra nem tudott gondold sem nogy szelíd lelkülete háborgóvá lön és ez ott benn eraosztó keble istenségét­, az oly természeti, oly lelki processzus, mely alól nem vonhatta ki magát az ő ga­­­lambkedélye sem. „Most tudom felfogni, (11A egy barátjának) Stuart Mária park­­jelenettét; most bámulom és értettem meg Lear király nagy scénáját a viharban“­ az élet ilyetén megismerése nem­­csak nagy és legjobb iskolájává lev­ő fia­tal s mélyen gondolkozó tragikának, ha­nem egyszer rövid művészi alkotóerejének fejlesztőjévé is vált, s tehetségének a be­­végzettség tömörségét sze­rezte meg. Az élet — e nagy a legjobb tanító­­mester — a különben is gyorsasággal emel­kedő szép tehetséget rövid időn, ezt és korát megelőzőleg, bevégzett tragikai mű­vésznővé tette volna Kéler Ilonát. Méltán gyászt ölthetett a magyar drámai múzsa, mert­­ vele nem csupán szép remények hullottak a sírba, hanem A képviselőház pénzügyi bizottsága e hó 10 én d. u. 5 órakor Szontagh Pál (nógrádi) elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a bosznavölgyi vasutak Zeniczá­tól a Szerajevóig való kiépítéséről szóló­­javaslatot. A kormány részéről jelen voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, Ordódy Pál köz­munka és közlek, miniszter, Nagy János ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 11-én, d­­e 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Baross, Antal, Molnár. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Pauler, Trefort, Szende, Szapáry, Kemény. a múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Mármaros megye feliratát, melyben Nógrád megye fölterjesz­tését pártolván, a földbirtok belsejében található ásványok, a földbirtokosok tu­laajdonjoga biz­osítása tekintetéből való intézkedések megtételénél a földbirtokos tulajdonjogát a kőolajra is kiterjesz­tetni kéri, — Fogarasmegye feliratát az egy évi önkéntességnek az iparossegédek­­re való kiterjesztése iránt s a 3 évre be­sorozott, de magukat jól viselő egyének­nek szolgálati idejének 2 évre való le­szállítása végett, — Várnay Ernő temes­vári ügyvéd kérvényét a tőle adóczimén jogtalanul behajtott 117 frt visszatérítése iránt, a kiadatnak a kérvényi bizottság­nak. Bemutatja Fiume város és keresk. kamarájának kérvényét a fogyasztási új adótörvény tárgyalásának addig való elha­lasztása iránt, a­m­íg hasonló intézkedések az osztrák tartományokban is foganatba vétetnek, továbbá: Sümeg város, Szent- Grót mezőváros, Nagyvárad és Budapest főváros VI. ker. polgári körének beadott kérvényeit a c­ukor-, kávé és Borfogyasztó adótörvényjavaslat mellőzése iránt. Ezen kérvények a ház irodájába tétetnek meg­tekintés végett. Bemutatja továbbá a budapesti kir. törvényszék bűnt. osztályának fölterjeszté­sét, a­melyben tudatja, hogy Verhovay Gyulának a reá kiszabott 2 heti állam­­fogház megkezdésére 14 napi haladék en­gedélyeztetett,­­ annak megkezdése e hó 26-ára tűzetett ki. Szende Béla honvédelmi miniszter törvényjavaslatot terjeszt be a honvédle­­génység élelmezési költsége tárgyában. Hegedűs Sándor beterjeszti a pénz­ügyi bizottság jelentését a bosznavöl­gyi vasút tárgyában. Kubinyi Árpád beterjeszti a kér­vényi bizottság jelentését a kérvények 42. sorjegyzékéről. Következik a csődtörvény rész­letes tárgyalása. A 61 — 63. szakaszok változás nél­kül fogadtattak el. A 64. §, Mandel Pál indítványa folytán, a kamatszámítás tekintetében az igazságügyi bizottsághoz visszautasíttatik. A 65. és 67. §§. elfogadtattak. A 68 § hoz A­p­á­t­h­y indítványára egy a szakaszt a 27­8. értelmében kiegé­­­zitő uj pont fogadtatott el. — A 69—75. szakadok változatlanul fogadtattak el.---­A 76. szakasz Vesztes- indítványa elle­nére Teles­z­k­y, Unger, Apáthy felszólalásai után változatlanul fogadtatott el. A 77. és 78. §§. változatlanul, a 79. §, szövegezési módosítással, a 80—82. §§, változatlanul fogadtattak el. A 83. és 84.­ Apáthy felszólalása után szövegezési módosítással fogadtatott el. A 85. § T­e­r­e­s­z­k­y és Apáthy visszautalnák a §-t a bizottsághoz, kiegé­szítás végett V­e­s­z­t­e­r módosítványt adott be, a­mely nem fogadtatott el s a §. visz­­szautasíttatott a bírósághoz. A 86. §.Vesz­­ter Imre módosítani kívánja, a módosít­­vány azonban elvettetett. A 87. §-nál felszólal : Unger Alajos, s kimondatni kívánja, hogy a hivatalnok fizetése, nyugdíja és egyéb ily illetményes csőd tárgyát ne ké­pezhessék s ez irányban módositványt ad be, s ez illesztetnék be az 1. §. szakaszba. Hortinszky János igazságtalannak tartja e módositványt, s ezért nem fogad­hatja el. Ha a birtokos, házi ur, vagy más ilyen raindent elveszíthet csőd esetén, a hivatalnok sem képezhet kivételt. Ez az intézkedés számtalan adósság­csinálást adna alkalmat a hivatalnoknak. Horváth Lajos a módosítványt az igazságügyi bizottsághoz utasítaná, hogy az vegye még egyszer tüzetes bírálat­at. Részéről azonban kijelenti, hogy a csődöt csak leltározható vagyon alapján tartja el - rendelhetnek; a fizetést ilyen vagyonnak nem tartja s ezért ajánlja ismét elfogadás­ra javaslatát s visszautasítását illetőleg­­(Helyeslés.) Pauler Tivadar igazságügyi minisz­ter és előadó pártolják Horváth Lajos indítványát. Mandel Pál figyelmeztet, hogy e 87. §. tárgyalásáig fölfüggesztetett az 1. és 5. §. Kérdi, hogy azok is visszautasit­at­­nak-e ? Elnök: ez természetes, mert e sza­kaszok a 87. §. eldöntéséig hagyat­tak függőben. A ház erre a Horváth Lajos javas­elfogadta. A 92. §-nál Lónyay Menyhért gr. kéri a házat, e szakasz a 7. és 13. szakaszokkal való egybehangzás végett a jelzálogi ér­dekek biztosítása szempontjából — tétes­sék át a jogügyi bizottsághoz oly utasí­tással, hogy e szakasz alakíttassák át úgy, hogy ennek folytán a telekkönyv az annak alapján szerzett jogokra nézve teljes biz­tosítékot nyújtson. Teleczky István: bár ez a szem­pont nem kerülte ki a bizottság figyelmét, az indítványt oly fontosnak tartja, hogy annak elfogadását szükségesnek mondja és elfogadja. Apáthy István: nem hiszi, hogy Lónyay aggodalmain segíthessen az igaz­ságügyi bizottság , azon ez egyes hitelezők segíthetnek ; azonban a bizottsághoz leen­dő visszautasítást elfogadja. Ugy Pauler is, és minden utasítás nélkül. — A ház ez értelemben határozott. A 93. §nál Unger módosítást ad be, a­mely szerint a csődbiztos csekélyebb fontosságú csődügyekben — tszéki jegyző is lehet a t. bíró helyett. Hoszt­in­sz­­k­y pártolja a módosítást. A ház a módo­sítást elfogadta. A 95. §-nál Csatár Zr. azt a mó­dosítást kívánj­a, hogy a csődöd.—r .az ügy­védek között sorsolás útján eszközöltessék. Apáthy, tekintettel a csődök természe­tének és az ügyvédek tehetségeinek kü­lönbözőségére, á­m pártolja a módo­tványt. Szavazásra kerülvén a dolog, a módosítás mellett C­atár Zs. egymaga szavazott. A 96. § ban Madarász József ki­mondatná, hogy a tömeggondnok mellé csak a hitelezőkből alakiltaszék a választ­­­mány, mely javadalmazásban nem rémesül. — A ház Madarász indítványát mellőzte. A 103. szakasznál Hosztinszky azt ajánlja, hogy a díjak tárgyában a má­sod bíróság határozzon végleg (a §-ban az e ső van megjelölve). Unger Alajos a. §-ból egyátalán ki­hagyná a bíróság megnevezését. T­e­­­e­s­z­­ky Unger indítványához járul. Madarász József e­b­ből az „eset­leg“ szót kihagyná. Apáthy a Hostinsz­­ky javaslatát pártolja. A ház az eredeti szövegezést fogadta el az 5 pont bekezdésig. E bekezdésnél Hosztinszky módosít­­ványa fogadtatott el. laját hogy

Next