Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)

1881-01-14 / 10. szám

évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: TORDA-UTCZA, NYOMD­AÉI’l­l.ET. s P I' 1 v _____ Névtelenűl beküldöttt költemények nem közöltétnek. irdatlan kéziratok nem adatnak vissza. g»iinaiu« Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 10-dik szám. N­APILAP. Kolozsvár, péntek, 1881. január 14. KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre félévre.................8 „­j egy bóra . Hirdetési dij: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés után 80 kr. — Nyilt tér: sora 26 kr. 4 frt — kt 1 , 60 . \'', — Intoleranliánk. gyermeket; alig várja, hogy megbo­­szulja magát a sértők seregén. Egy szó mint száz, a nem ma­gyar ajkú tanulók mindenféle gúny tár­gyul szolgálnak és még az igazságos­nak képzelt tanítótól sem nyernek elég­tételt. E miatt félrevonulnak, a magyar fiuk társaságát kerülik, magukban süt­nek, főznek, saját anyanyelvűkén­t nem beszélnének másképpen, ha tüzes parázsra tennék is. Hogy ez az álla­pot — kevés kivétellel — ilyen, azt, a­ki alkalmat vett magának néha az iskolai beléletet megfigyelni — el nem tagadhatja. Ezen az állapoton sürgősen kell segítenünk, ha azt akarjuk, hogy ha­zánk külön nemzetiségei között vala­­hára egyetértést létesítsünk és béké­sebb szellemet honosítsunk meg. Az embert a gyermek­korban kell nevelnünk, a szel­lmét lelkét, kedé­lyét oly irányban fejlesztenünk, hogy a­midőn kilép a cselekvés terére, ne legyen ellenlábasa az idegenajkú pol­gár a magyarnak, hanem mint egy ha­zának polgárai egymás mellett és váll­vetett buzgalommal ugyanegy czél el­érésére törekedjenek. Igen jelentékeny dolog az, hogy a gyermek az iskolában milyen szel­lemi és erkölcsi irányt kap, mert ez aztán átöröklődik egész életén keresz­tül, s ét ezért figyelmeztetjük iskolá­ink tanítóit: szakítsanak az eddigi té­ves iránynyal, s De engedjék, hogy az idegen ajkú gyermekek a magyar aj­­kúak folytonos gúnyjainak és ingerke­déseinek tétessenek ki, hanem szelid Szeretjük elhitetni magunkról, hogy csodálatosan toleráns nép vagyunk, min­­­en tekintetben. Vallási tolerántiánk k'fo­­, a nemzetiségekkel szem­- ? Á­llám politikánkban olyan Sebesség nyilvánul, mely legfeljebb ugyar nemzetiségi érdek szem­­pontjából eshetnék kifogás alá.­­ De a vallási és állampolitikai dol­­bival többnyire — mindenben olyan intolerantiát tanúsítunk, a mely veszedelmes, és legalább is kocz­­k­áltatja azon üdvös eredményeket, melyeket — hogy úgy mondjuk: tör­vényekben megirt tolerantiánk által elérni óhajtunk. Türelmetlenségünk, melyet a t­á­r­­sad­almi életben tanúsitunk, sok ke­serű gyümölcsöt termett már. Addig is, míg erről bővebben ■­ szólanánk — ez alkalommal az intolerantia egy olyan nyilvánítására akarunk rámutatni, mely veszedelmes volta miatt sürgős orvos­lást követel. A nemzetiség az iskolában — czim alatt nagyon figyelemreméltó intéseket olvasunk egyik fővárosi lapban. az intések megérdemlik, hogy szívükre vegyék azok, kiket illet : tanférfiaink. Szomorú és sajnálatos dolgokkal találkozunk az iskolában — mond­ja említett czikk. — itt rontjuk el a dolgot a gyermekkel, hogy soha azt jóvá ne tehessük. Ha belépünk egy olyan iskolába, a­hol a gyermekek, magyar, román vagy tót nemzetiségűek, együtt tanulnak, szó-­ és igazságos bánásmóddal hassanak oda, molyan tapasztalhatjuk, hogy már a­hogy a gyermekek között a testvéries tanodában a nemzetiség áll a nemzetiséggel szemben, ami aztán egyik legbiztosabb tényező arra nézve, hogy köztük ellenszenv fejlőd­jék ki, és a súrlódásnak ott elhintett magvai­­ később a felnőtt korban te­remjék meg a viszály gyümölcseit. Mikor a román­ vagy tót fiú az első elemi osztályba lép, már ki van téve a folytonos gúnyolódásoknak, mind­untalan szemekbe dobják a nemzetisé­güket gúnyoló kifejezéseket. S ha a szegény fiú a tanítóhoz megy panaszra, a tanítótól is mit hall? ,Hát te nem vagy oláh ? de nem intézkedik, hogy aztán a gyermek nem­zetisége felhányva ne legyen Némely tanító, vagy tanár még gondatlanabb és pláne a cathedráról illeti a nem magyar ajkúakat oly sér­tésekkel, a melyek vérig sértenek s melyek „czinye mintyére“ teszik a egyetértés, a türelmesség érzelmei fej­lődjenek ki. Az a folytonos viszálkodás, mely a külön ajkú nemzetiségek és a ma­gyar elem között hova-tovább elkese­redettebbé válik — első­sorban az is­kolai életre vezethető vissza. A mag ott hüntetik el, ott kell tehát a baj orvoslásához is kezdeni. Iskoláink tanítói ne csak arra tö­rekedjenek, hogy a tanítást jól-roszul elvégezzék, hanem ismerjék fel vala­­hára azt is, hogy van egy fontos mis­­­rojok, mely abból áll, hogy az isko­lákba került külön nemzetiségű gyer­mekek között mennél testvériesebb ér­zelmeket keltsenek fel, s e czélból a rendelkezésekre álló minden eszközzel hassanak oda, hogy a gyermekek kö­zött a nemzetiségei ellentétek ki ne fej­lődhessenek Ha a gyermek szívébe beleoltjuk azt a tudatot, hogy a nyelvi és nem­zetiségi különbség az egy­haza polgá­rai között külön érdekeket még nem teremt, s hogy nyelvi és nemzetiségi különbségek nem lehetnek a békés és testvéries egyetértés akadályai — bi­zonyára nagy lépést teszünk arra néz­ve, hogy magunkat az idegen ajkúak­­kal szemben és őket velünk szemben testvériesebb együttérzésre szoktassuk, s ez­által lehetővé tegyük a meglevő ellentétek és súrlódások oly rég óhaj­tott kiegyenlítését Vértes Az osztrák-magyar vámkonferentia ülést fog tartani Bécsben, hogy határoza­tot hozzon az osztrák-magyar-szerb és az osztrák-magyar-német kereskedelmi szer­ződés tárgyalására vonatkozó utasítások fölött. A conferencia valószínűleg a tarifa azon tételeit is meg fogja állapítani, a­me­lyeket hajlandó Németországgal megkötni a monarchia. E tételek egy része drágább­ra fog ugyan szabatni az autonom tarifa illető tételeinél, de az autonom tarifa eme­léséről szó sincs. A magyar papír rentével a hitelmű­velet szép sikerrel vitetett keresztül. Tudvalevő, hogy a pén­zügym­iniszter az 1880. IX. t. sz. által fel volt hatalmaz­va papirrente által beszerezni 10.682.820 irtot, mint az 1880. és 1881 -ik évben tör­tént törlesztéseknek (papírban) megfelelő összeget. A 13 millió rente ér­tékesítéséből a 75—78 be­folyt tisztán jan. 10 én a napi ár­folyamon a 78 eladatot 1 millió névérték A 14 millió névérték után befolyt e szerit 10.631,400 frt. Az elért átlag árfolyam e szerint 75.93, így tehát a papírjáradék elég elő­nyösen jön értékesítve. Az aranyjáradék árfolyama volt: okt. 4-én 108.35, okt. 12 én 105.95, okt. 15-én 107.30, okt. 19-én 106.80, október 30 án 107.70. Az októberi átlag ezek szerint 107.22, tehát körülbelül 2 százalékkal alább állt az aranyjáradék, mint ma. A pénzügyminiszter föl volt hatal­mazva az 1880 diki törlesztések fejében kibocsátani annyi értékpapírt, hogy abból 7.858.000 fit folyjon be, tehát kerek ösz­­szegben m. e. 10 m. névértékű papírt, ha ezen összeget októberben bocsátotta volna ki, a­mint erre fel volt hatalmazva, ezen összegnek három havi kamatra tesz 125.000 irtot, mely az államkincstár részére meg­­takaríttatott. A pénzügyminiszter eljárása tehát teljesen igazolva van. 4­9.851,400 frt. 780,000 írt. A magyar állami méntelepek és mé­nesek a közös hadsereg kezeléséből már legközelebb a m. kir. honvédség kezelé­sébe fognak átmenni. Az erre vonatkozó előkészületek be vannak fejezve s rövid idő múlva az erre vonatkozó törvényjavas­latot is beterjesztik a képviselőházhoz. A budapest-zimonyi vasút építésének módozata fölött tegnap több óra hosszat tanácskozott a vasúti bank­ és a Länder­­bank képviselőivel a közlekedési miniszter. A tárgyalást legközelebb folytatni fogják. A képviselőházban a csődtörvény le­­tárgyalása után határozati javaslatot fog előterjeszteni a kormány a regnicolaris bi­zottság kiküldése végett, azután pedig a zenicza-szerajevói keskenyvágányú­­ vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatot szán­dékozik tárgyaltatni. Az ellenzéki kör a bosznavölgyi vas­út építéséről szóló­­javaslattal foglalkozott tegnapi értekezletében. Kossuth Mihály képviselő elhunytát bejelentette az elnök, kifejezve a kör tag­jai nevében is benső részvétét és tudatta hogy intézkedett, hogy a kör nevében is tegyenek koszorút az elhunytnak sírjára. A magyar papírjáradék e hó 10-én vezettetett be a bécsi tőzsdét, 78 25 ár­folyamon, s daczára annak, hogy a han­gulat lanyha volt, igen élénk üzletre adott alkalmat s csakhamar 78 85-re, sőt az es­ti tőzsdén 79­ 30 ra emelkedett. Mint a „Fremdenblatt“ értesül, a syndikatus már az­ átvett összes értéket eladta s már 10 kén befejezte ebbeli műveletét. Az­ Unió bank .most már a zárleszámitolással fog­lalkozik. Összesen különben csak 10 mil­lió került eladásra, mivel 3 milliót ma­gyar takarékpénztárak vettek át, éspedig a pesti hazai első takarékpénztár 2 mil­liót, az orsz. központi takarékpénztár fél milliót s több kisebb intézet szintén fél milliót. Az Auto­bank ezen új államkölcsön átvételével s az operatió ily gyors keresz­t­ül­vitelével igen kedvező eredményt ért el s az ország hitelének is jó szolgálatot tett. A magyar papírjáradék kedvező fogadta­tása egyszersmind ékesen szóló bizonysá­ga annak, hogy a magyar államhitel jelen­tékenyen megerősödött és emelkedett. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 12-én Elnök: Péchy Tamás. Je­gy­ző­k: Baross G., Aurai Gy. Molnár A. A kormány részéről jelen vannak : Ti­sza Kálmán, Pauler Tivadar, Trefort Ágost, Kemény Gábor báró, Szende Béla. Elnök­i az ülést 10 ha órakor megnyit­ván, a tegnapi ülés jegyzőkönyve észrevé­tel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Arad város három rendbeli feliratát: a katonai büntetőtör­vény módosítása, a vidéki városokban eme­lendő új épületek adómentessége és a vá­rosi tisztviselők által kihágási ügyekben behajtott büntetéspénzek a városi pénztá­ronyul, a hitelezők a perben megítélt költ­ségeket maguk tartoznak viselni. Ez garanciát képez a hitelezőkkel szemben, hogy azok alaptalan kifogásokat nem fognak tenni. De van-e hasonló ga­rancia adva a tömeggondnokkal szemben, hogy ha az tesz alaptalan kifogásoka? Nincs. És ezért e tekintetben is garantiá­­ról kell gondoskodnunk. Tömeggondnok nem lehet más, mint ügyvéd. Az ügyvéd pedig sokszor oly kifogásokat is tesz, a­melyek alaptalanok Hogy ha az ily kifo­gások folytán valamely bejelentett köve­telés perútra utasíttatott, s a bíróság a kifogásokat nyilván alaptalanoknak mondja ki, akkor, ha a csődhitelezőket arra kö­telezzük, hogy a per költségeit ők visel­jék, a méltányosság azt hozza magával, hogy ez esetben a tömeggondnok viselje a költségeket, mert ő első bírája minden követelésnek és ő neki kell megmondani azt, hogy alapos-e a kifogás, vagy nem. Eh, t. hát, igazságos akarok lenni és ezért a következő módosítványt vagyok bátor a a t. háznak elfogadásra ajánlani. A 150. §. első bekezdése a követ­kezőkép egészítendő ki: „Ha a perre uta­sított követelést csak maga a tömeggond­nok támadja meg és kifogásai nyilván alaptalanoknak bizonyulnak, a külön per­ben felmerült költségeket viselni ő tarto­zik.“ Ajánlom elfogadás végett a tisztelt háznak. Apáthy István előadó hozzájárul ezen módosítványhoz, melyet a ház ezután elfogad. A 193. §-t W­a­hr­m­a­n­n Mór ak­képen kívánja módosítani, hogy ha a fél a csődeljárásban ügyvéd által volt képvi­selve, ez utóbbinak a pénzfelvételhez kü­lön meghatalmazásra legyen szüksége. Unger Alajos, Apáthy István és T­e­r­e­s­z­k­y István ellenzik a módosít­ványt, melyet a ház A­l­m­á­s­y Sándor pártoló felszólalása daczára, mellőzött. . A 210. § nál Unger Alajos vissza­állítani kívánja a javaslat szövegét, mely szerint a közkereseti és betéti társaság ellen elrendelt csőd esetében a beltagok ellen is azonnal csőd nyitandó, és ezen szempontból e szakasz, valamint az ezzel összefüggő 212. és 214. §- ok a­ jogügyi bizottsághoz visszautasíttassanak. Teleszky István ellenzi az indít­ványt a rakba leendő beszállítása iránt; több bi-­­telés ellen és e kifogás alaptalannak bi­harmegyei község kérvényét a kis üstök­ben való pálinkafőzés tárgyában; Zsejk község kérvényét hasonló tárgyban. Ezen feliratok s kérvények a kérvényi bizott­sághoz utasittatnak. Schmausz Endre Bács-Bodrog megye alispánjává választatván, képviselői állásá­ról lemond. A lemondás tudomásul véte­tik és az elnök az új képviselőválasztás iránti intézkedések megtételével megbiza­­tik. Következik a napirend: A csőd­­törvényjavaslat folytatólagos tár­gyalása. 125. és 126. §§ észrevétel nélkül el­fogadtatnak. A 127. §. Veszter Imre és Apáthy István előadó felszólalásai folytán vissza­­utasíttatott az igazságügyi bizottsághoz, a nem kellő alakban történt bejelentések iránt felveendő intézkedések javaslatba ho­zatala végett. A 128—149. §§. változatlanul elfo­gadtatott. A 150. §. így szól: A keülen perből felmerülő költségek, a­mennyiben a tömeg képviseletére vonatkoznak feltétlenül, a többiek pedig csak annyiban tekinthetők a tömeg költségeinek, a­mennyiben a tö­meg a per folytán elm­arasztaltatott. Ha a tömeggondnok a perben részt nem vett, azon hitelezők, a­kik ellen a külön pert folytatták, költségeik megtérítését a tö­megtől csak annyiban igényelhetik, a­meny­nyiben a per a tömegnek javára szolgál. Hosztinszky János : T. ház 1 B §. ellen egy szerény észrevételem van. Mi­előtt azonban ezt előterjeszteném, kényte­len vagyok a t. ház által már elfogadott 139. §. és 145. §. némely intézkedéseire reflectálni. A 139. §-nak első két bekez­dése a következőket tartalmazza : „a törleggondnok köteles minden egyes követelés valódisága s osztályzása iránt azon indokok előadása mellett, hatá­rozottan nyilatkozni. A tárgyalásnál jelenlevő hitelezők mindegyike, kinek követelése valódinak el­ismertetett, vagy a szenvedő állapot­ban előfordul, a többi követelésnek úgy való­diságát, mint osztályozását megtámadja, a 145. §. első bekezdésében pedig ezek fog­laltatnak: „Azon követelések, a­melyek a felszámolási tárgyalásnál akár valódiság, akár az osztályozás tekintetében megtá­­madtattak, külön per útján érvényesíten­dők.” Ezek szerint a tömeggondnok min­den egyes bejelentett követelés iránt ha­­tározottan nyilatkozni tartozik, hogy van-e ellene kifogása vagy nincs. A hitelezők­nek, a­kiknek bejelentett követelései va­lódiaknak fogadtattak el, hasonló joggal bírnak. Ezen kifogások folytán az illető követelés perre utasíttatik. Mit mond már most a 150. §. ?E§. második bekezdése a következőket tartal­mazza : „Ha a tömeggondnok a perben részt nem vett, azon hitelezők, kik ellen a kü­lön per folytattatott vagy a kik a külön pert folytatták, költségeik megtérítését a tömegtől csak annyiban igényelhetik, a­mennyiben a per tömegnek javára szolgál.“ Ebből tehát az következik, hogy ha Apáthy István előadó és Pauler Tivadar igazságügyminiszter felszólalása folytán a 210. 212. és 214. §§. az igaz­ságügyi bizottsághoz telelnek át, de min­den speciális utasítás nélkül. A kényszeregyességről szóló fejezet­nél Unger Alajos a következő indítványt nyújtja be: „Mondja ki a képviselőház, hogy a közönséges csőd befejezése kényszeregyes­­ség által is történhetik, s ennélfogva a javaslat visszautasítlatik a jogügyi bizott­sághoz azzal, hogy annak a javaslatba le­endő beillesztése iránt intézkedjék.“ Pauler Tivadar miniszter az Apá­thy István előadó felszólalása folytán — ezen indítvány is a jogügyi bizottsághoz utasittatik. A 268. § után Pauler Tivadar a hitelezők kifogást tettek valamely köré igazságügyi miniszter uj szakaszt kíván be- S TARCZA: I Árny és fényképek. (Andersen.] Különös, de igazi Midőn legmélyéb­en s legbensőbben érezek, úgy tetszik, mintha le lennének kötve nyelvem és ke­zelne, nem tudom híven közölni, nem tu­dom elmondani azt, mi bennem végbemegy. Vig szemem mondja,­­ mindazok mond­ják, kik látták vázlataimat: te festő vagy ! Szegény fiú vagyok, a legszűkebb szeracskában van lakásom, de azért nem szenvedek hiányt világosságban : padlás­­­­­szobában lakom. A városba költözésem utáni első napokban, oly szűknek, oly ki­haltnak tűnt fel környezetem, a lombos erdővel borított halmok helyett kormos kémények meredeztek fel láthatáromon. Egyetlen ismerősöm sem volt, egyetlen ba­rátságos arcz sem fogadott üdvözletével. Egy este szor­oruan állottam abla­komnál, föltárván szárnyait, kitekintettem. Minő öröm dobbantotta meg szive­­i­et! Egy ismerős arcz, otthoni legjobb szátom szívélyes, gömbölyű arcza tekin­ti felém: a hold és akkor emelkedett *' * házfedelek által szegélyezett láthatár­­ szétégi A régi jó barát mit sem válto­­z ott azóta, midőn a lápok körül szomor­­fűzfád gályái közül leste megérkezé­­*emet. C*ókot hánytam feléje, s ő szo­­*c­kám közepéig bejött, s megígérte, hogy scaak akadályozva nem lesz, minden e-t- k 9 hozzám is betekint pár pillanatra. A 9111 ígért, meg is tartja, 8 csakis az­za­­’a rja együ­ttlétünk örömét, hogy mindig la! - r^T1­* '^eig mulathat szobámban. Va »tanyazor eljön azonban barátom, mindig j­ó valami újdonságot mondani: elmondja,­­,mi­ a múlt éjjel vagy ugyanazon érte st°tt körútja alatt. „Te csak fesd azt, a mit én neked elbeszélek*, monda barátom első látogatása alkalmával, „s csinos váz­­latgyűjteményed leend.“ Én megtettem a mit mondott, s habár a szám talán nem is felelne meg czimének, egy új „Ezeregy új“-et állíthatnék össze az eként nyert képekből. Sorban lejegyezgetem a hallot­takat. Egy-egy nagy geniális festő, költő vagy zeneköltő talán csinálhat valamit ab­ból, m­it én csak könnyed körvonalakban vetek papírra; néha közbeszövöző saját eszméimet is, mivel nem minden este lá­togat meg barátom; néha egy-egy felhő választ el bennünket egymástól. Első este. „A múlt éjjel — ezek a hold saját szavai — India kristálytiszta levegőjében siklottam végig, megfürödtem a Ganges vizében, sugaraim áttörni igyekeztek a platánok kagylóal­­kúlag boltozó lombjai között. Egyszerre egy Évaszépségű hindu leány zergekönnyűséggel szökdelt elő a sü­rüből; oly vidám, oly kellemes jelenség volt India eme leánya; még gondolatait is leolvash­atam gyöngéd arczáról. A liánok tövisei megszaggatták bim­es czipőit, de ő könnyű léptekkel haladt, előre. A folyam felől szembejövő vad, hol szóráját oltotta volt, riadva szökkent az ujján, mivel a lány égő lámpát tartott kezében ; a lobogó láng fölé ernyő gyanánt tartott gyöngéd ujjaib­an az átpirosló vér lüktetéseit is lát­hattam. A folyam partjára érkezett leány a víz tükrére helyezte lámpáját; a tova­­sikamló láng nagyokat lobbant, mintha ki akart volna aludni, de nem aludt ki, s a leány selymes szempillái alatt ragyogó fe­kete szemei elragadtatva kísérték azt út­cában; tudta ő azt, hogy ha a lámpa foly­tonosan lobog addig, mig beéri azt sze­meivel vizi utjában, kedvese még életben van , ha kialszik a láng, meghalt. S az égő lámpa folytonosan lobogott, s szinte lángoló szive dobbanásaiból megszámithat­­tam ezen lobbanásokat, térdre borult s imádkozott; közelében egy sima kígyó lap­pangott a fűben, a lány azonban csak Bra­mára és jegyesére tudott gondolni: „ő él!“ ujjongott öröme, „ö él !“ viszhangoz­ták a folyam sziklapartjai. Második este. „Tegnap, — beszéli a hold — egy, épületektől körülzárt szűk udvarra pillan­tottam be. Egy kotlóstyúk tizenegy csir­kéjével pihent az udvaron s egy csinos kis leány szökdécselt közöttük; a tyúk ko­vácsolt s ijedten terjesztette ki szárnyait a kicsinyek felett. — Egyszerre a leányka atyja is előjött, megdorgálta ezt helyte­­lenkedéséért s azután, nem gondolva többé az egészszel, tovább ment. Ma este azon­ban pár pillanatra ismét betekintettem az udvarra. Minden csendes volt, de csakhamar előjött a kis leány; lábujjhegyen odasom­­polygott a ketreczh­ez, s hátratolván a re­teszt, beosont a csirkékhez; a megrettent szárnyasok idestova repdestek, a kis leány pedig űzőbe vette azokat, mindezt a fal egy repedésén át igen jól láthattam. — Megboszankodtam a gonosz gyermekre, s örültem, midőn atyja is előjövén a házból, még hevesebben megdorgálta s karonfogta a kis leányt. Ez hátrahajtotta fejecskéjét, s pár könycseppet láttam csillogni kék szemeiben. „Mit keressz itt?“ kérdé az atya boszosan. A leány szöpegve mondá: „Meg akartam csókolni a tyúkot, s engedelmet akartam tőle kérni tegnap­, tettemért, de ezt nem mertem neked megmondani !“ S az atya homlokon csókolta a bá­jos ártatlanságot, én pedig szemeire és aj­kaira hintettem csókomat. Harmadik este. „A szomszéd szűk sikátor házainak falain legfeljebb egy perczig pihenhetnek meg sugaraim, de eleget látok ezen egyet­len percz alatt is, hogy megismerkedjem az ezen falakon belül élő kis világgal. Egy nőt láttam ama falak között, ki gyermek volt még tizenhat év előtt; akkor még egy falusi lelkészlak kertjében játszadozott, hol az elhanyagolt rózsabokrok már elvi­ritottak s az almafák gályái közé nyúltak felkarodzó hajtásaik, csak a sürü levelek közül előviritó rózsa piros színe és illatra emlékeztetett a virágok királynéjára. A­­ lelkész kis leányát csinosabbnak találtam a rózsánál, midőn az elvadult eleven sö­vény tövében zsámolyán ü­lve roncsolt ké­pű bábuját öltöztethette. Tíz évvel később egy fényes bálteremben láttam őt meg ismét, mint egy gazdag kereskedő szép jegyesét, örültem szerencséjének, a gyak­ran meg is látogattam­ őt az esti órák ma­gányában. Fájdalom ! Ő sem hitt nekem. Az én rózsácskám ép úgy, mint ama kert rózsatőr, elvadult. A mindennapi élet­nek is van tragoediája; ma utolsó jelene­te vonult el szemeim előtt. Ama szűk si­kátor házában halálos betegen feküdt a nő ágyában, s durva és szívtelen gazdája, ki egyetlen védője lett volna, letépte a takarót róla: „Kelj fel. Arczod madárijesztő, ezrezom­ázd magad, szerezz pénzt, vagy ki­doblak az utczára !“ „A halál ül mellem­ben ! Hagyjon pihenni!“ Amaz azonban erőszakkal fölkelésre kényszerítette a nőt, kipirositotta arozait rózsát font hajába, s az ablakhoz vonszolván őt, két égő gyer­tya között magában hagyta. Néztem egy darabig a nőt a mint mozdulatlanul ült helyén, mig ölébe ha­nyatlottak kezei. A szélroham erőszakkal vágta az egyik ablakszárnyat a ház falá­hoz, hogy üvegcserepei csörömpölve hul­lottak az utcra kövezetére, a nő azonban ép oly mozdulatlanul a­­ helyén, mint az­­előtt; a gyertya lobogó lángja belekapott a függöny szárnyába, a nő nem mozdult, halott volt. Az ablakban diadalt ülő ha­lál ama kert elvadult rózsatőit juttatta eszembe. Negyedik este. „Tegnap,“ mondá a hold, „a sürgő Párisra tekintettem alá, sugaraim a Louv­re termeibe hatoltak. Egy szegényeseitől­törött, öreg nagymama — az alsóbb nép­osztályhoz tartozhatott — egy alárendelt szolga kíséretében az üresen álló nagy trónterembe lépett, ezt akarta látni, ezt látnia kellett, sok aprócseprő ajándékába, sok jó szavába került, míg ide juthatott. Összekulcsolván csontos kezeit, oly áhítat­tal tekintett körül, mintha Isten házában volna. „Itt történt!“ szólalt meg az agg nő, „itt!“­­ közeledett a trónhoz, a­mely aranyrojttal szegélyezett nehéz bársony­nyal volt leterítve. „Itt, itt!“ kiáltott fel, s térdreborulva csókolta meg a bíborsző­nyeget, s azt hiszem, hogy köny is csil­logott szemeiben. „De nem ez a bársony takaró volt,“ mondá a szolga, mialatt mo­solyféle vonult el ajkai fölött. „De mégis itt történt,“ viszonzá a nő, „akkor is igy nézett ki minden.“ — így, s még­sem igy,“ válaszold a szolga, „az ablakok be voltak zúzva, az ajtók sarkaikból kiforgatva s vér borította el a padlatot ! Elmondhatja azon­ban: Francziaország trónján halt meg uno­kám.* „Igen, meghalt,“ ismétli az öreg nő. Azt hiszem, hogy nem szólottak többé semmit, s csakhamar el is távoztak a te­remből. Mit mondasz e nőhöz? Egy tör­ténetet mondok el róla. A júliusi forrada­lom ama fényes diadalnapján, midőn min­den ház egy-egy erőddé, minden ablak ugyanannyi lőréssé változott, a nép este­felé rohammal foglalta el a Tun­eriák pa­lotáját. Még nők és gyermekek is voltak a kastély folyosóiba és termeibe nyomuló álmosok között. Egy rongyokba öltözött serdülő fiú bátran küzdött a felnőtt har­czosok sorában, míg több szuronydöféstől találtatva összerogyott; ez a trónterem­ben történt, a vérző fiút Francziaország trón­jára ültették, s sebei körül looayolták a bársonytakarót, vére megfestette a királyi bíbort. E képet már lerajzolhatod! A fé­nyes teremben a küzdő csoportozatok ! Egy széttépett lobogó hevert a padozaton, a szuronyok fölött a háromszinű lobogó ver­gődött a levegőben, az átszellemült, sá­padt arcai szegény gyermek a trónon, sze­mei ég felé irányozvák, mia­­tt halálküzde­lemben rángatóznak tagjai; meztelen mel­le és szegényes ruházata kilátszik az ezüst­tel hímzett bíbortakaró alól. Ama gyer­mek bölcsőjénél ezt jósolták: „Franczia­ország trónján fog meghalni !“ Az anyai szív talán egy második Napóleon fényes jövőjéről ábrándozott. „ Sugaraim meg­csókolták a fiú sírdombjára helyezett örök­zöld koszorút, s sugaraim ugyanakkor meg­csókolták az öreg nagyanya homlokát, ki álmában látta ama képet, a­melyet leraj­zolhatsz vázlatgyű­jteményed részére: „A szegény fiú Francziaország királyi székén.“ Ötödik este. Sűrű felhők tornyosodtak az égbolto­zatra, úgy hogy a hold kikanditani sem tudott mögöttük, s igy én kétszeresen el­hagyottnak éreztem magam, midőn az ég­bolt azon pontja felé nézegettem ablakom­­ból, honnan máskor be betekintett szo­bámba. Szerteszét csapongó gondolataim azonban fölkeresték elrejtőzött nagy ba­rátomat, ki oly csinos történetkéket ráe­­sélgetett, s oly szép képekkel gazdagította gyűjteményemet. Mi mindent tapasztalha­tott ő hosszú életpályájául Megnézte ar­­czát az özönvíz tükrében, ép úgy, mint midőn hozzám jön, rámosolygott Noé bár­kájára, s az ismét felvirulandó új világ reményeit önthette a megmenekültek szi­vébe Midőn Israel népe siránkozva üldö­gélt a babyloni folyam partjain, sugarai átrezegtek a fűzfák gályái között, a­me­lyeknek törzsére hárfáik valának függeszt­ve. Midőn Romeo felkúszott az erkélyre, a­melyen Shakespeere lángelméje dicsőí­tette meg a szerelmet, a hold gömbölyű képe is tetszetőleg kandikált át a sötét cziprusfák lombjai között. Látta a Sz. He­lena szikláiról kimagasló alakokat, a­mint ez a világtenger szüntelen váltakozó hul­lámait nézve, nagy eszméket forgatott el­méjében. Úgy van, mi mindent nem lát­hatott ez az én hold barátom ! A világtörténet változatos eseményei tarka képekben vonulnak el szemei előtte

Next