Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-01-14 / 10. szám
évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: TORDA-UTCZA, NYOMDAÉI’ll.ET. s P I' 1 v _____ Névtelenűl beküldöttt költemények nem közöltétnek. irdatlan kéziratok nem adatnak vissza. g»iinaiu« Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 10-dik szám. NAPILAP. Kolozsvár, péntek, 1881. január 14. KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre félévre.................8 „j egy bóra . Hirdetési dij: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilt tér: sora 26 kr. 4 frt — kt 1 , 60 . \'', — Intoleranliánk. gyermeket; alig várja, hogy megboszulja magát a sértők seregén. Egy szó mint száz, a nem magyar ajkú tanulók mindenféle gúny tárgyul szolgálnak és még az igazságosnak képzelt tanítótól sem nyernek elégtételt. E miatt félrevonulnak, a magyar fiuk társaságát kerülik, magukban sütnek, főznek, saját anyanyelvűként nem beszélnének másképpen, ha tüzes parázsra tennék is. Hogy ez az állapot — kevés kivétellel — ilyen, azt, aki alkalmat vett magának néha az iskolai beléletet megfigyelni — el nem tagadhatja. Ezen az állapoton sürgősen kell segítenünk, ha azt akarjuk, hogy hazánk külön nemzetiségei között valahára egyetértést létesítsünk és békésebb szellemet honosítsunk meg. Az embert a gyermekkorban kell nevelnünk, a szellmét lelkét, kedélyét oly irányban fejlesztenünk, hogy amidőn kilép a cselekvés terére, ne legyen ellenlábasa az idegenajkú polgár a magyarnak, hanem mint egy hazának polgárai egymás mellett és vállvetett buzgalommal ugyanegy czél elérésére törekedjenek. Igen jelentékeny dolog az, hogy a gyermek az iskolában milyen szellemi és erkölcsi irányt kap, mert ez aztán átöröklődik egész életén keresztül, s ét ezért figyelmeztetjük iskoláink tanítóit: szakítsanak az eddigi téves iránynyal, s De engedjék, hogy az idegen ajkú gyermekek a magyar ajkúak folytonos gúnyjainak és ingerkedéseinek tétessenek ki, hanem szelid Szeretjük elhitetni magunkról, hogy csodálatosan toleráns nép vagyunk, minen tekintetben. Vallási tolerántiánk k'fo, a nemzetiségekkel szem- ? Állám politikánkban olyan Sebesség nyilvánul, mely legfeljebb ugyar nemzetiségi érdek szempontjából eshetnék kifogás alá. De a vallási és állampolitikai dolbival többnyire — mindenben olyan intolerantiát tanúsítunk, a mely veszedelmes, és legalább is koczkáltatja azon üdvös eredményeket, melyeket — hogy úgy mondjuk: törvényekben megirt tolerantiánk által elérni óhajtunk. Türelmetlenségünk, melyet a társadalmi életben tanúsitunk, sok keserű gyümölcsöt termett már. Addig is, míg erről bővebben ■ szólanánk — ez alkalommal az intolerantia egy olyan nyilvánítására akarunk rámutatni, mely veszedelmes volta miatt sürgős orvoslást követel. A nemzetiség az iskolában — czim alatt nagyon figyelemreméltó intéseket olvasunk egyik fővárosi lapban. az intések megérdemlik, hogy szívükre vegyék azok, kiket illet : tanférfiaink. Szomorú és sajnálatos dolgokkal találkozunk az iskolában — mondja említett czikk. — itt rontjuk el a dolgot a gyermekkel, hogy soha azt jóvá ne tehessük. Ha belépünk egy olyan iskolába, ahol a gyermekek, magyar, román vagy tót nemzetiségűek, együtt tanulnak, szó- és igazságos bánásmóddal hassanak oda, molyan tapasztalhatjuk, hogy már ahogy a gyermekek között a testvéries tanodában a nemzetiség áll a nemzetiséggel szemben, ami aztán egyik legbiztosabb tényező arra nézve, hogy köztük ellenszenv fejlődjék ki, és a súrlódásnak ott elhintett magvai később a felnőtt korban teremjék meg a viszály gyümölcseit. Mikor a román vagy tót fiú az első elemi osztályba lép, már ki van téve a folytonos gúnyolódásoknak, minduntalan szemekbe dobják a nemzetiségüket gúnyoló kifejezéseket. S ha a szegény fiú a tanítóhoz megy panaszra, a tanítótól is mit hall? ,Hát te nem vagy oláh ? de nem intézkedik, hogy aztán a gyermek nemzetisége felhányva ne legyen Némely tanító, vagy tanár még gondatlanabb és pláne a cathedráról illeti a nem magyar ajkúakat oly sértésekkel, a melyek vérig sértenek s melyek „czinye mintyére“ teszik a egyetértés, a türelmesség érzelmei fejlődjenek ki. Az a folytonos viszálkodás, mely a külön ajkú nemzetiségek és a magyar elem között hova-tovább elkeseredettebbé válik — elsősorban az iskolai életre vezethető vissza. A mag ott hüntetik el, ott kell tehát a baj orvoslásához is kezdeni. Iskoláink tanítói ne csak arra törekedjenek, hogy a tanítást jól-roszul elvégezzék, hanem ismerjék fel valahára azt is, hogy van egy fontos misrojok, mely abból áll, hogy az iskolákba került külön nemzetiségű gyermekek között mennél testvériesebb érzelmeket keltsenek fel, s e czélból a rendelkezésekre álló minden eszközzel hassanak oda, hogy a gyermekek között a nemzetiségei ellentétek ki ne fejlődhessenek Ha a gyermek szívébe beleoltjuk azt a tudatot, hogy a nyelvi és nemzetiségi különbség az egyhaza polgárai között külön érdekeket még nem teremt, s hogy nyelvi és nemzetiségi különbségek nem lehetnek a békés és testvéries egyetértés akadályai — bizonyára nagy lépést teszünk arra nézve, hogy magunkat az idegen ajkúakkal szemben és őket velünk szemben testvériesebb együttérzésre szoktassuk, s ezáltal lehetővé tegyük a meglevő ellentétek és súrlódások oly rég óhajtott kiegyenlítését Vértes Az osztrák-magyar vámkonferentia ülést fog tartani Bécsben, hogy határozatot hozzon az osztrák-magyar-szerb és az osztrák-magyar-német kereskedelmi szerződés tárgyalására vonatkozó utasítások fölött. A conferencia valószínűleg a tarifa azon tételeit is meg fogja állapítani, amelyeket hajlandó Németországgal megkötni a monarchia. E tételek egy része drágábbra fog ugyan szabatni az autonom tarifa illető tételeinél, de az autonom tarifa emeléséről szó sincs. A magyar papír rentével a hitelművelet szép sikerrel vitetett keresztül. Tudvalevő, hogy a pénzügyminiszter az 1880. IX. t. sz. által fel volt hatalmazva papirrente által beszerezni 10.682.820 irtot, mint az 1880. és 1881 -ik évben történt törlesztéseknek (papírban) megfelelő összeget. A 13 millió rente értékesítéséből a 75—78 befolyt tisztán jan. 10 én a napi árfolyamon a 78 eladatot 1 millió névérték A 14 millió névérték után befolyt e szerit 10.631,400 frt. Az elért átlag árfolyam e szerint 75.93, így tehát a papírjáradék elég előnyösen jön értékesítve. Az aranyjáradék árfolyama volt: okt. 4-én 108.35, okt. 12 én 105.95, okt. 15-én 107.30, okt. 19-én 106.80, október 30 án 107.70. Az októberi átlag ezek szerint 107.22, tehát körülbelül 2 százalékkal alább állt az aranyjáradék, mint ma. A pénzügyminiszter föl volt hatalmazva az 1880 diki törlesztések fejében kibocsátani annyi értékpapírt, hogy abból 7.858.000 fit folyjon be, tehát kerek öszszegben m. e. 10 m. névértékű papírt, ha ezen összeget októberben bocsátotta volna ki, amint erre fel volt hatalmazva, ezen összegnek három havi kamatra tesz 125.000 irtot, mely az államkincstár részére megtakaríttatott. A pénzügyminiszter eljárása tehát teljesen igazolva van. 49.851,400 frt. 780,000 írt. A magyar állami méntelepek és ménesek a közös hadsereg kezeléséből már legközelebb a m. kir. honvédség kezelésébe fognak átmenni. Az erre vonatkozó előkészületek be vannak fejezve s rövid idő múlva az erre vonatkozó törvényjavaslatot is beterjesztik a képviselőházhoz. A budapest-zimonyi vasút építésének módozata fölött tegnap több óra hosszat tanácskozott a vasúti bank és a Länderbank képviselőivel a közlekedési miniszter. A tárgyalást legközelebb folytatni fogják. A képviselőházban a csődtörvény letárgyalása után határozati javaslatot fog előterjeszteni a kormány a regnicolaris bizottság kiküldése végett, azután pedig a zenicza-szerajevói keskenyvágányú vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslatot szándékozik tárgyaltatni. Az ellenzéki kör a bosznavölgyi vasút építéséről szólójavaslattal foglalkozott tegnapi értekezletében. Kossuth Mihály képviselő elhunytát bejelentette az elnök, kifejezve a kör tagjai nevében is benső részvétét és tudatta hogy intézkedett, hogy a kör nevében is tegyenek koszorút az elhunytnak sírjára. A magyar papírjáradék e hó 10-én vezettetett be a bécsi tőzsdét, 78 25 árfolyamon, s daczára annak, hogy a hangulat lanyha volt, igen élénk üzletre adott alkalmat s csakhamar 78 85-re, sőt az esti tőzsdén 79 30 ra emelkedett. Mint a „Fremdenblatt“ értesül, a syndikatus már az átvett összes értéket eladta s már 10 kén befejezte ebbeli műveletét. Az Unió bank .most már a zárleszámitolással foglalkozik. Összesen különben csak 10 millió került eladásra, mivel 3 milliót magyar takarékpénztárak vettek át, éspedig a pesti hazai első takarékpénztár 2 milliót, az orsz. központi takarékpénztár fél milliót s több kisebb intézet szintén fél milliót. Az Autobank ezen új államkölcsön átvételével s az operatió ily gyors keresztülvitelével igen kedvező eredményt ért el s az ország hitelének is jó szolgálatot tett. A magyar papírjáradék kedvező fogadtatása egyszersmind ékesen szóló bizonysága annak, hogy a magyar államhitel jelentékenyen megerősödött és emelkedett. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 12-én Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Baross G., Aurai Gy. Molnár A. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Pauler Tivadar, Trefort Ágost, Kemény Gábor báró, Szende Béla. Elnöki az ülést 10 ha órakor megnyitván, a tegnapi ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Arad város három rendbeli feliratát: a katonai büntetőtörvény módosítása, a vidéki városokban emelendő új épületek adómentessége és a városi tisztviselők által kihágási ügyekben behajtott büntetéspénzek a városi pénztáronyul, a hitelezők a perben megítélt költségeket maguk tartoznak viselni. Ez garanciát képez a hitelezőkkel szemben, hogy azok alaptalan kifogásokat nem fognak tenni. De van-e hasonló garancia adva a tömeggondnokkal szemben, hogy ha az tesz alaptalan kifogásoka? Nincs. És ezért e tekintetben is garantiáról kell gondoskodnunk. Tömeggondnok nem lehet más, mint ügyvéd. Az ügyvéd pedig sokszor oly kifogásokat is tesz, amelyek alaptalanok Hogy ha az ily kifogások folytán valamely bejelentett követelés perútra utasíttatott, s a bíróság a kifogásokat nyilván alaptalanoknak mondja ki, akkor, ha a csődhitelezőket arra kötelezzük, hogy a per költségeit ők viseljék, a méltányosság azt hozza magával, hogy ez esetben a tömeggondnok viselje a költségeket, mert ő első bírája minden követelésnek és ő neki kell megmondani azt, hogy alapos-e a kifogás, vagy nem. Eh, t. hát, igazságos akarok lenni és ezért a következő módosítványt vagyok bátor a a t. háznak elfogadásra ajánlani. A 150. §. első bekezdése a következőkép egészítendő ki: „Ha a perre utasított követelést csak maga a tömeggondnok támadja meg és kifogásai nyilván alaptalanoknak bizonyulnak, a külön perben felmerült költségeket viselni ő tartozik.“ Ajánlom elfogadás végett a tisztelt háznak. Apáthy István előadó hozzájárul ezen módosítványhoz, melyet a ház ezután elfogad. A 193. §-t Wahrmann Mór akképen kívánja módosítani, hogy ha a fél a csődeljárásban ügyvéd által volt képviselve, ez utóbbinak a pénzfelvételhez külön meghatalmazásra legyen szüksége. Unger Alajos, Apáthy István és Tereszky István ellenzik a módosítványt, melyet a ház Almásy Sándor pártoló felszólalása daczára, mellőzött. . A 210. § nál Unger Alajos visszaállítani kívánja a javaslat szövegét, mely szerint a közkereseti és betéti társaság ellen elrendelt csőd esetében a beltagok ellen is azonnal csőd nyitandó, és ezen szempontból e szakasz, valamint az ezzel összefüggő 212. és 214. §- ok a jogügyi bizottsághoz visszautasíttassanak. Teleszky István ellenzi az indítványt a rakba leendő beszállítása iránt; több bi-telés ellen és e kifogás alaptalannak biharmegyei község kérvényét a kis üstökben való pálinkafőzés tárgyában; Zsejk község kérvényét hasonló tárgyban. Ezen feliratok s kérvények a kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Schmausz Endre Bács-Bodrog megye alispánjává választatván, képviselői állásáról lemond. A lemondás tudomásul vétetik és az elnök az új képviselőválasztás iránti intézkedések megtételével megbizatik. Következik a napirend: A csődtörvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. 125. és 126. §§ észrevétel nélkül elfogadtatnak. A 127. §. Veszter Imre és Apáthy István előadó felszólalásai folytán visszautasíttatott az igazságügyi bizottsághoz, a nem kellő alakban történt bejelentések iránt felveendő intézkedések javaslatba hozatala végett. A 128—149. §§. változatlanul elfogadtatott. A 150. §. így szól: A keülen perből felmerülő költségek, amennyiben a tömeg képviseletére vonatkoznak feltétlenül, a többiek pedig csak annyiban tekinthetők a tömeg költségeinek, amennyiben a tömeg a per folytán elmarasztaltatott. Ha a tömeggondnok a perben részt nem vett, azon hitelezők, akik ellen a külön pert folytatták, költségeik megtérítését a tömegtől csak annyiban igényelhetik, amenynyiben a per a tömegnek javára szolgál. Hosztinszky János : T. ház 1 B §. ellen egy szerény észrevételem van. Mielőtt azonban ezt előterjeszteném, kénytelen vagyok a t. ház által már elfogadott 139. §. és 145. §. némely intézkedéseire reflectálni. A 139. §-nak első két bekezdése a következőket tartalmazza : „a törleggondnok köteles minden egyes követelés valódisága s osztályzása iránt azon indokok előadása mellett, határozottan nyilatkozni. A tárgyalásnál jelenlevő hitelezők mindegyike, kinek követelése valódinak elismertetett, vagy a szenvedő állapotban előfordul, a többi követelésnek úgy valódiságát, mint osztályozását megtámadja, a 145. §. első bekezdésében pedig ezek foglaltatnak: „Azon követelések, amelyek a felszámolási tárgyalásnál akár valódiság, akár az osztályozás tekintetében megtámadtattak, külön per útján érvényesítendők.” Ezek szerint a tömeggondnok minden egyes bejelentett követelés iránt határozottan nyilatkozni tartozik, hogy van-e ellene kifogása vagy nincs. A hitelezőknek, akiknek bejelentett követelései valódiaknak fogadtattak el, hasonló joggal bírnak. Ezen kifogások folytán az illető követelés perre utasíttatik. Mit mond már most a 150. §. ?E§. második bekezdése a következőket tartalmazza : „Ha a tömeggondnok a perben részt nem vett, azon hitelezők, kik ellen a külön per folytattatott vagy a kik a külön pert folytatták, költségeik megtérítését a tömegtől csak annyiban igényelhetik, amennyiben a per tömegnek javára szolgál.“ Ebből tehát az következik, hogy ha Apáthy István előadó és Pauler Tivadar igazságügyminiszter felszólalása folytán a 210. 212. és 214. §§. az igazságügyi bizottsághoz telelnek át, de minden speciális utasítás nélkül. A kényszeregyességről szóló fejezetnél Unger Alajos a következő indítványt nyújtja be: „Mondja ki a képviselőház, hogy a közönséges csőd befejezése kényszeregyesség által is történhetik, s ennélfogva a javaslat visszautasítlatik a jogügyi bizottsághoz azzal, hogy annak a javaslatba leendő beillesztése iránt intézkedjék.“ Pauler Tivadar miniszter az Apáthy István előadó felszólalása folytán — ezen indítvány is a jogügyi bizottsághoz utasittatik. A 268. § után Pauler Tivadar a hitelezők kifogást tettek valamely köré igazságügyi miniszter uj szakaszt kíván be- S TARCZA: I Árny és fényképek. (Andersen.] Különös, de igazi Midőn legmélyében s legbensőbben érezek, úgy tetszik, mintha le lennének kötve nyelvem és kezelne, nem tudom híven közölni, nem tudom elmondani azt, mi bennem végbemegy. Vig szemem mondja, mindazok mondják, kik látták vázlataimat: te festő vagy ! Szegény fiú vagyok, a legszűkebb szeracskában van lakásom, de azért nem szenvedek hiányt világosságban : padlásszobában lakom. A városba költözésem utáni első napokban, oly szűknek, oly kihaltnak tűnt fel környezetem, a lombos erdővel borított halmok helyett kormos kémények meredeztek fel láthatáromon. Egyetlen ismerősöm sem volt, egyetlen barátságos arcz sem fogadott üdvözletével. Egy este szororuan állottam ablakomnál, föltárván szárnyait, kitekintettem. Minő öröm dobbantotta meg sziveiet! Egy ismerős arcz, otthoni legjobb szátom szívélyes, gömbölyű arcza tekinti felém: a hold és akkor emelkedett *' * házfedelek által szegélyezett láthatár szétégi A régi jó barát mit sem változ ott azóta, midőn a lápok körül szomorfűzfád gályái közül leste megérkezé*emet. C*ókot hánytam feléje, s ő szo*ckám közepéig bejött, s megígérte, hogy scaak akadályozva nem lesz, minden e-t- k 9 hozzám is betekint pár pillanatra. A 9111 ígért, meg is tartja, 8 csakis azza’a rja együttlétünk örömét, hogy mindig la! - r^T1* '^eig mulathat szobámban. Va »tanyazor eljön azonban barátom, mindig jó valami újdonságot mondani: elmondja,,mi a múlt éjjel vagy ugyanazon érte st°tt körútja alatt. „Te csak fesd azt, a mit én neked elbeszélek*, monda barátom első látogatása alkalmával, „s csinos vázlatgyűjteményed leend.“ Én megtettem a mit mondott, s habár a szám talán nem is felelne meg czimének, egy új „Ezeregy új“-et állíthatnék össze az eként nyert képekből. Sorban lejegyezgetem a hallottakat. Egy-egy nagy geniális festő, költő vagy zeneköltő talán csinálhat valamit abból, mit én csak könnyed körvonalakban vetek papírra; néha közbeszövöző saját eszméimet is, mivel nem minden este látogat meg barátom; néha egy-egy felhő választ el bennünket egymástól. Első este. „A múlt éjjel — ezek a hold saját szavai — India kristálytiszta levegőjében siklottam végig, megfürödtem a Ganges vizében, sugaraim áttörni igyekeztek a platánok kagylóalkúlag boltozó lombjai között. Egyszerre egy Évaszépségű hindu leány zergekönnyűséggel szökdelt elő a sürüből; oly vidám, oly kellemes jelenség volt India eme leánya; még gondolatait is leolvashatam gyöngéd arczáról. A liánok tövisei megszaggatták bimes czipőit, de ő könnyű léptekkel haladt, előre. A folyam felől szembejövő vad, hol szóráját oltotta volt, riadva szökkent az ujján, mivel a lány égő lámpát tartott kezében ; a lobogó láng fölé ernyő gyanánt tartott gyöngéd ujjaiban az átpirosló vér lüktetéseit is láthattam. A folyam partjára érkezett leány a víz tükrére helyezte lámpáját; a tovasikamló láng nagyokat lobbant, mintha ki akart volna aludni, de nem aludt ki, s a leány selymes szempillái alatt ragyogó fekete szemei elragadtatva kísérték azt útcában; tudta ő azt, hogy ha a lámpa folytonosan lobog addig, mig beéri azt szemeivel vizi utjában, kedvese még életben van , ha kialszik a láng, meghalt. S az égő lámpa folytonosan lobogott, s szinte lángoló szive dobbanásaiból megszámithattam ezen lobbanásokat, térdre borult s imádkozott; közelében egy sima kígyó lappangott a fűben, a lány azonban csak Bramára és jegyesére tudott gondolni: „ő él!“ ujjongott öröme, „ö él !“ viszhangozták a folyam sziklapartjai. Második este. „Tegnap, — beszéli a hold — egy, épületektől körülzárt szűk udvarra pillantottam be. Egy kotlóstyúk tizenegy csirkéjével pihent az udvaron s egy csinos kis leány szökdécselt közöttük; a tyúk kovácsolt s ijedten terjesztette ki szárnyait a kicsinyek felett. — Egyszerre a leányka atyja is előjött, megdorgálta ezt helytelenkedéséért s azután, nem gondolva többé az egészszel, tovább ment. Ma este azonban pár pillanatra ismét betekintettem az udvarra. Minden csendes volt, de csakhamar előjött a kis leány; lábujjhegyen odasompolygott a ketreczhez, s hátratolván a reteszt, beosont a csirkékhez; a megrettent szárnyasok idestova repdestek, a kis leány pedig űzőbe vette azokat, mindezt a fal egy repedésén át igen jól láthattam. — Megboszankodtam a gonosz gyermekre, s örültem, midőn atyja is előjövén a házból, még hevesebben megdorgálta s karonfogta a kis leányt. Ez hátrahajtotta fejecskéjét, s pár könycseppet láttam csillogni kék szemeiben. „Mit keressz itt?“ kérdé az atya boszosan. A leány szöpegve mondá: „Meg akartam csókolni a tyúkot, s engedelmet akartam tőle kérni tegnap, tettemért, de ezt nem mertem neked megmondani !“ S az atya homlokon csókolta a bájos ártatlanságot, én pedig szemeire és ajkaira hintettem csókomat. Harmadik este. „A szomszéd szűk sikátor házainak falain legfeljebb egy perczig pihenhetnek meg sugaraim, de eleget látok ezen egyetlen percz alatt is, hogy megismerkedjem az ezen falakon belül élő kis világgal. Egy nőt láttam ama falak között, ki gyermek volt még tizenhat év előtt; akkor még egy falusi lelkészlak kertjében játszadozott, hol az elhanyagolt rózsabokrok már elviritottak s az almafák gályái közé nyúltak felkarodzó hajtásaik, csak a sürü levelek közül előviritó rózsa piros színe és illatra emlékeztetett a virágok királynéjára. A lelkész kis leányát csinosabbnak találtam a rózsánál, midőn az elvadult eleven sövény tövében zsámolyán ülve roncsolt képű bábuját öltöztethette. Tíz évvel később egy fényes bálteremben láttam őt meg ismét, mint egy gazdag kereskedő szép jegyesét, örültem szerencséjének, a gyakran meg is látogattam őt az esti órák magányában. Fájdalom ! Ő sem hitt nekem. Az én rózsácskám ép úgy, mint ama kert rózsatőr, elvadult. A mindennapi életnek is van tragoediája; ma utolsó jelenete vonult el szemeim előtt. Ama szűk sikátor házában halálos betegen feküdt a nő ágyában, s durva és szívtelen gazdája, ki egyetlen védője lett volna, letépte a takarót róla: „Kelj fel. Arczod madárijesztő, ezrezomázd magad, szerezz pénzt, vagy kidoblak az utczára !“ „A halál ül mellemben ! Hagyjon pihenni!“ Amaz azonban erőszakkal fölkelésre kényszerítette a nőt, kipirositotta arozait rózsát font hajába, s az ablakhoz vonszolván őt, két égő gyertya között magában hagyta. Néztem egy darabig a nőt a mint mozdulatlanul ült helyén, mig ölébe hanyatlottak kezei. A szélroham erőszakkal vágta az egyik ablakszárnyat a ház falához, hogy üvegcserepei csörömpölve hullottak az utcra kövezetére, a nő azonban ép oly mozdulatlanul a helyén, mint azelőtt; a gyertya lobogó lángja belekapott a függöny szárnyába, a nő nem mozdult, halott volt. Az ablakban diadalt ülő halál ama kert elvadult rózsatőit juttatta eszembe. Negyedik este. „Tegnap,“ mondá a hold, „a sürgő Párisra tekintettem alá, sugaraim a Louvre termeibe hatoltak. Egy szegényeseitőltörött, öreg nagymama — az alsóbb néposztályhoz tartozhatott — egy alárendelt szolga kíséretében az üresen álló nagy trónterembe lépett, ezt akarta látni, ezt látnia kellett, sok aprócseprő ajándékába, sok jó szavába került, míg ide juthatott. Összekulcsolván csontos kezeit, oly áhítattal tekintett körül, mintha Isten házában volna. „Itt történt!“ szólalt meg az agg nő, „itt!“ közeledett a trónhoz, amely aranyrojttal szegélyezett nehéz bársonynyal volt leterítve. „Itt, itt!“ kiáltott fel, s térdreborulva csókolta meg a bíborszőnyeget, s azt hiszem, hogy köny is csillogott szemeiben. „De nem ez a bársony takaró volt,“ mondá a szolga, mialatt mosolyféle vonult el ajkai fölött. „De mégis itt történt,“ viszonzá a nő, „akkor is igy nézett ki minden.“ — így, s mégsem igy,“ válaszold a szolga, „az ablakok be voltak zúzva, az ajtók sarkaikból kiforgatva s vér borította el a padlatot ! Elmondhatja azonban: Francziaország trónján halt meg unokám.* „Igen, meghalt,“ ismétli az öreg nő. Azt hiszem, hogy nem szólottak többé semmit, s csakhamar el is távoztak a teremből. Mit mondasz e nőhöz? Egy történetet mondok el róla. A júliusi forradalom ama fényes diadalnapján, midőn minden ház egy-egy erőddé, minden ablak ugyanannyi lőréssé változott, a nép estefelé rohammal foglalta el a Tuneriák palotáját. Még nők és gyermekek is voltak a kastély folyosóiba és termeibe nyomuló álmosok között. Egy rongyokba öltözött serdülő fiú bátran küzdött a felnőtt harczosok sorában, míg több szuronydöféstől találtatva összerogyott; ez a trónteremben történt, a vérző fiút Francziaország trónjára ültették, s sebei körül looayolták a bársonytakarót, vére megfestette a királyi bíbort. E képet már lerajzolhatod! A fényes teremben a küzdő csoportozatok ! Egy széttépett lobogó hevert a padozaton, a szuronyok fölött a háromszinű lobogó vergődött a levegőben, az átszellemült, sápadt arcai szegény gyermek a trónon, szemei ég felé irányozvák, miatt halálküzdelemben rángatóznak tagjai; meztelen melle és szegényes ruházata kilátszik az ezüsttel hímzett bíbortakaró alól. Ama gyermek bölcsőjénél ezt jósolták: „Francziaország trónján fog meghalni !“ Az anyai szív talán egy második Napóleon fényes jövőjéről ábrándozott. „ Sugaraim megcsókolták a fiú sírdombjára helyezett örökzöld koszorút, s sugaraim ugyanakkor megcsókolták az öreg nagyanya homlokát, ki álmában látta ama képet, amelyet lerajzolhatsz vázlatgyűjteményed részére: „A szegény fiú Francziaország királyi székén.“ Ötödik este. Sűrű felhők tornyosodtak az égboltozatra, úgy hogy a hold kikanditani sem tudott mögöttük, s igy én kétszeresen elhagyottnak éreztem magam, midőn az égbolt azon pontja felé nézegettem ablakomból, honnan máskor be betekintett szobámba. Szerteszét csapongó gondolataim azonban fölkeresték elrejtőzött nagy barátomat, ki oly csinos történetkéket ráesélgetett, s oly szép képekkel gazdagította gyűjteményemet. Mi mindent tapasztalhatott ő hosszú életpályájául Megnézte arczát az özönvíz tükrében, ép úgy, mint midőn hozzám jön, rámosolygott Noé bárkájára, s az ismét felvirulandó új világ reményeit önthette a megmenekültek szivébe Midőn Israel népe siránkozva üldögélt a babyloni folyam partjain, sugarai átrezegtek a fűzfák gályái között, amelyeknek törzsére hárfáik valának függesztve. Midőn Romeo felkúszott az erkélyre, amelyen Shakespeere lángelméje dicsőítette meg a szerelmet, a hold gömbölyű képe is tetszetőleg kandikált át a sötét cziprusfák lombjai között. Látta a Sz. Helena szikláiról kimagasló alakokat, amint ez a világtenger szüntelen váltakozó hullámait nézve, nagy eszméket forgatott elméjében. Úgy van, mi mindent nem láthatott ez az én hold barátom ! A világtörténet változatos eseményei tarka képekben vonulnak el szemei előtte