Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)
1881-10-09 / 230. szám
A CSŐDTÖRVÉNY elnöklete alatt szerdán délután a csődtörvény életbeléptetése tárgyában kiadandó rendelet megvitatása végett szakértekezlet tartatott A szakértekezlet tagjaiul Tóth Elek kir. táblai tanácselnök, Csanády Sándor budapesti kereskedelmi s váltótörvényszéki elnök, Janicsek Sándor a budapesti kereskedelmi s váltótörvényszék alelnöke, Apáthy István országgyűlési képviselő, Teleszky István és Wlassics Gyula kir. alügyész, mint jegyző hivattak meg. Beható eszmecsere fejlődött ki és mint az Ellenőr értesül, megállapodás jött létre arra nézve, hogy a csődtörvény 1882. évi január 1 én életbe lép, és hogy — a mennyire lehetséges — az uj csődtörvény nyerend alkalmazást azon csődügyekben is, a melyek 1882. év január 1-je előtt lététek folyamatba — még pedig nemcsak azon csődügyekben, melyeknél a bejelentési határidő letelt, hanem még azon csődügyekben is, melyekben a valódisági ítélet meg nem hozatott. Azon általános nézet uralkodott, hogy az új csődtörvény áldásait, amennyire lehet, a régi csődügyekre is ki kell terjeszteni — természettesen gondosan kerülve minden bonyodalmat s nehézséget. Elfogadtatott, hogy csődbiztos fog kineveztetni minden régi csődügyben is. Megállapodás jött létre arra nézve, hogy akkor, ha a csődtörvényben előforduló kereskedelmi eljárás szerint kell eljárni, a bíróság megalakításához kereskedelmi ügyek jelenléte nem kívántatik. Általános kívánság volt, hogy a kormány az ügyviteli szabályok kiegészítéséül rendeleti úton intézkedjék, hogy a csődbiztosok csődeladók is lehessenek, mert ezen intézkedésnél a bíróság igen meg lenne terhelve. Igen természetes, hogy a csődbiztosok oly ügyekben nem lehetnek előadók, melyekben a csődbiztos eljárása vétetik kifogás alá. Legközelebb ismét ülés fog tartatni e tárgyban, mert a rendelet-tervezet részben újra szövegeztetik s az újabb tanácskozás alá vétetik. IDEGENEK BUDAPESTED. Budapest, okt. 6. E lapok olvasói az újdonságokból részletesen értesültek afelől, hogy a magyar főváros utolsó franczia vendégei miképen fogadtattak. Nem akarom újból elmondani látogatásuk részleteit, hanem ezen látogatás alkalmából az önök szíves engedelmével néhány megjegyzést fogok tenni arról, hogy micsoda benyomásokat vihetnek magukkal azok, kik Budapestet felkeresik ? A válasz rövid és világos, a benyomások mindenesetre kedvezőek, a város szép, fekvése gyönyörű, a vendégszeretet, mellyel vendégeinket fogadni szoktuk, páratlan. De éppen ebben van a hiba, s épen ez a túlságos vendégszeretet idézi elő, hogy a kedvező benyomások daczára, vendégeinknek azzal az érzéssel kell a magyar fővárosból távozniok, hogy ennek a fővárosnak lakossága még éretlen, még csak a czivilizáczió gyermekkorát éli; szóval nem érdemli meg, hogy olyan város lakossága legyen minő Budapest. * Ha világra szóló tekintélyek jönnek fővárosunkba, akkor kétségtelenül helyén van nagyobb ünnepélyességet kifejteni fogadtatásuk alkalmával. De mi nem tudunk megkülönböztetni s mindannyiszor nevetségessé tesszük magunkat, valahányszor egy duodec armét, vagy franczia írócska beszélgetvén, egy régi Honvéd azt mondotta, hogy Petőfi Sándor is vele lett volna. Meglehet és a történetírók könnyen kideríthetik, mert Petőfi életének minden napját ép úgy ki lehet kutatni, mint magának a geniális tábornoknak, de én valóban nem emlékszem e körülményre s ha ott volt is Beszterczén és Borgó-Prundon, egészen háttérbe vonult, különben el nem felejthettem volna, hisz akkor már Bök költeményét tudtam könyv nélkül s egyénisége iránt nagy lelkesedéssel voltam el.............. * * * Most is látom az öreget, a mint néha-néha szép szobrára pillantok, melyet csakugyan kedvencz városa, Maros-Vásárhely piaczán állítottak az ő emlékére .. . az arcz sokban emlékeztet rá s a vásárhelyi asszonyok, kik a k k kor ifjú menyecskék voltak, elérzékenyülve, könytelt szemekkel, de megifjulva nézik a dicső tábornok szobrát, de haj, azóta már harminczkét esztendő telt el ! A régi honvédek nagy része eltávozott a földi harcz mezőkről az örök dicsőség hazájába s azok is, kik akkor a legifjabbak voltak, már szürkülnek, vénülnek és mégis mégis valahányszor halljuk a dobok pörgését, trombiták harsogását, vagy látjuk vitéz ifjaink büszke csapatja felett honvéd-zászlók lobogását, szivünk hangosabban dobog, ereink dagadoznak, s készek volnánk most is újra mindenre . . . s az így fog tartani valameddig él az a régi romantikus nemzedék. Maros-Vásárhely, 1881. szept. 15. Deák Farkas vetődik Budapestre. Mikor Jókai, a kit bizonyára jogosan sorolhatunk Európa legelső írói közé, Berlinben járt, alig vették észre. Mikor pedig például Bodenstedt, vagy Lindau, kikről a francziák alig tudják, hogy léteznek, s mi csak azért tartjuk oly nagyoknak, mert leborulunk minden előtt, a mi germán s germán kultúrán táplálkozunk — Budapestet ,meglátogatták, alig tudtunk hova lenni elragadtatásunkban. Banketteket, kirándulásokat rendeztünk tiszteletekre, díszelőadásokat terveztünk, felolvasásaikat (ha tartottak) valósággal demonstrative ünnepi estékké futtuk fel ; az újságok reporterei folytonosan sarkukban voltak s a leggondosabban regisztrálták, hogy mikor prüsszentettek, minő fogpiszkálót használtak, miképen és főképen mit ettek, hány órakor keltek fel stb. és az újságok másnap mindezt öreg betűkkel kinyomatták. Igazán csodálatos, hogy nem rendeztek átalános kivilágítást, mikor Sacher Masoch mindenünnen kikopván, ide méltóztatott letelepedni. Ez nem világvárosias eljárás. Nézzük Bécset, Páriát vagy Londont és sehol nyomára sem fogunk akadni az ilyen nevetséges tempóknak. Ha jön valaki, jól van, tessék beszállni a hotelbe és élvezni, amit talál. Vannak ajánlólevelei? Adja át azokat s az igy szerzett ismerősei azután csináljanak vele amit akarnak. És az európa járás. Az pedig, ami nálunk civik , ázsiai elmaradottság. Mit gondol rólunk az a tizenhatodrét német filozófus vagy belletrista, mikor Budapesten kiszállva a vasúti kocsiból, ott fehér nyakkendős urak karon ragadják, szónoklatokat tartanak hozzá, beszélnek a főváros, meg az ország boldogságáról és öröméről, hogy a nagy férfiú meglátogatni méltóztatott ezt a szegény Magyarországot. Bármilyen elbizakodott legyen az a német, mégis csak az fog megvillanni az agyában, hogy ezek vagy megbolondultak, vagy pedig az eszék ment el. Ezért pedig kár olyan nagy ceremóniát csinálni. S aztán mi szüksége van Magyarországnak, hogy ennyire kegyében járjon minden kicsi embernek, aki nyugatról ide jő, s akinek sokszor alig van több érdeme, mint hogy a neve nyomtatásban megjelent. Annyira hátramaradottak, elhagyatottak és nyomorultak vanunk, hogy igy kell kicsikarni egyes emberek jóakaratát?! Igazán nevetséges! Mi büszkén odaállhatunk a francziák mellé s jogunk van rósz néven venni, hogy a nyugat oly keveset tud rólunk. A nyugat népeire szégyen, hogy nem tudja, micsoda czivilizált nép lakik Bécsen (hol sokan a világ végét látják innen, s mi reánk csak az szégyen, hogy külföldön mindenütt zsebre rakjuk a sok ostoba megjegyzést Magyarországról, de sőt örülünk, ha más valaminek s nem magyarnak néznek ! Minő nevetséges szokás az is, hogy a legnagyobb, valóban gyermekes örömmel lefordítjuk s kinyomtatjuk, ha akár micsoda hatodrendü újság „jóakaratulag“ méltóztatik írni Magyarországról! Miért legyünk büszkék arra, ha pl. a .Magdeburger Zeitung* vagy aLiterarische Blätter“ tudja, hogy a magyarok nem élnek emberhúsul, vagy kijelenti, hogy Jókai és Arany elég jó irók ! * Mindezek olyan szokások, melyeket okvetlenül minél tlbb le kell tennünk, s épen azért örömmel konstatáljuk, hogy a nemzetközi irodalmi kongressusról lerándult francziák tiszteletére már nagyon kevés hűhót csináltunk. Szó volt ugyan ünnepélyes fogadtatásról, díszelőadásról a nemzeti színházban, és több ilyen dolgokról, de ezek szerencsésen elmaradtak. Mindösszesen egy lakomát adott azÍrók és művészek társasága. Ez már fővároshoz méltóbb magatartás volt. óhajtandó, hogy az ez alkalommal bekezdett úton haladjunk továbbra is. A francziák ittlétekor egy nagy hiba követtetett el, és pedig az, hogy a lakomán senki sem utasította vissza erélyesen de indignálódva a nemzetközi irodalmi kongressus egyik lakomáján mondott azon toasztot, mely szerint a czivilizált nyugat határvárosa Bécs, s Bécs hivatása czivilizálni a Lajtán túl élő szerencsétlen barbárokat. Almaviva: TUNISZI VÉRFÜRDŐ Tuniszból megint Jobir érkezett: a felkelők lemészárolták az ued-zargai vasúti állomás valamennyi tisztviselőjét. E gyászos esetről a következő jelentést veszi a .Figaro: A vonat, indy naponkint reggeli hatodfél órakor indul Tuniszból Ghardi-mauba, az ued-zargai állomáson 9 órakor találkozik azzal, mely szintén hatodfél órakor kél útra Chardimauból Tunisz felé. Délután 3 órakor két más vonat találkozik Ued-Zargán. Pénteken reggel a rendes időben találkozott egymással a két volt, melyek mindegyikén huszonöt katona utazott fedezet gyanánt. Negyedórával azután, hogy útjukat folytatták, fölkelő banda vette körül az állomás épületét s megtámadták a reggeliző hivatalnokokat. Iszonyú jelenet következett ezután, melynek részletei csak akkor kerülhetnek nyilvánosságra, ha az életben maradt két tisztviselő annyira felépül, hogy a történteket elbeszélheti. A mészárlás után lángba bontották az állomást s a körötte fekvő épületeket. A Tuniszból jövő második vonat Medjez-el Babnál megállott, mert a meszsziről látszó füstgomoly rosszat sejtetett az utasokkal. Sürgönyözni nem lehetett, mert a felkelők elpusztították a távíró oszlopokat. A Ghardimanból jövő vonat azonban Beján keresztül Ued-Zargába robogott, az utolsó állomás előtt azt vette észre a vonatvezető, hogy a sínek és talpfák helyenkint föl vannak szakgatva. Nagy vigyázattal folytatta útjuk, de a vonat mégis kisiklott. A táviró-oszlopok itt is ki voltak döntve, az utasok s a katonák leszálltak a vonatról s gyalog mentek az állomásra. Borzasztó látvány tárult itt eléjük. Az állomás főnökét megégették elevenen a fölkelők, a hivatalnokokat és szolgákat pedig a legiszonytatóbb módon végezték ki; csupán kettő élt közülök. A holttesteket meg a pórul járt vonat egy kocsijába rakták s a köztársaság elhatározta, hogy Medjez és Babra gyalogol, mert azt hitték, hogy ott segítségre lelnek. Fölöttébb fárasztó utazás mellett éjjeli 2 órakor érték el céljukat. Ott volt már akkor a segítségül küldött vonat hétszáz gyalogos katonával. Miután az utasok a látottakat elbeszélők, folytatták útjukat Tunisz felé; a segítő vonat roppant küzdelem árán másnap délelőtt 10 órakor ért Ued-Zargába. Az állomást ezek még szomorúbb állapotban találták, mint az előbbiek. A felkelők ugyanis visszatértek s elpusztítottak mindent, ami épen maradt. A vasút tizenkét kilométernyi távolságban meg volt rongálva. A szerencsétlenül járt vonat mozdonyát felrobbantották ; a rajt levő tiz halottat és a sebesülteket kegyetlenül megcsonkították. Az állomásfőnök teste egészen szénné vált s egy részét a kutyák hurczolták széjjel. A két sebesültet Tuniszba szállították. Csak egyetlen egy hivatalnokuk, Grand menekült meg s ez is úgy, hogy az állomás víztartójába ugrott. Kilencz órát töltött ott, nyakig érő vízben. A felkelők minduntalan vizet hordottak a cziszternából s a szegény ember oly nagy félelmet állott ki, hogy máig sem nyerte vissza beszélő képességét. A BUDAPESTI UNITÁRIUS egyházünnepről. október 6. E sorok nem bírnak újdonsági érdekkel, írója másoktól vártan közlést,azt is hitte, e becses lap belföldi írója átvesz a fővárosi 15-20 lap közleményből vagy egyet ; olvasói közül bizonyára sokan sóvárogva várták azt, olyanok, kik több lapot nem járathatnak. Mindkettő elmaradt. Leírom hát én a főbb mozzanatokat, mert ez nekünk, Erdélyből kiszakadtaknak, kis hazarészünkben élő testvéreinkre nézve öröm, szintúgy, mint nekik felőlünk jót hallani. Beánk is illik, vallási tekintetben, amit Tompa az 50 es években a gólyóról irt : Nekik két hazát adott a végezet... Nekünk csak egy volt, az is elveszett... Mi erdélyiek, kivált unitáriunk, a fővárosban eddig részvétet érdemlő sorsnak voltunk kitéve. Soká az sem volt, kivel rendesen imádkozzunk, az sem, hol imádkozzunk, sem Erdélyien nem élhettünk, sem az anyabolban testvérül nem fogadtatunk. Most az első megvan, hála érette angol és amerikai hitrokonainknak, köszönet Királyhágón túli hitfeleinknek. Idővel tán az utóbbi is megjő. Október 2 án köszöntött be Derzsi Károly úr, mint rendes pap, a budapesti unitárius anyaeklézsiába, a püspök áldást kívánt rá, a tordai pap úri szent vacsorával éltette a híveket. az unitárius ünnepen jelen volt a r. katholikus cultus miniszter Trefort őexcja, az evang. reform, püspök Török Pál és Ballagi Mór, a reform, államtitkár Tanárky Gedeon, a városi főpolgármester Ráth Károly, az ágostai hitvallású gondnok, továbbá a főlelkész és kitűnő költő Györy Vilmos paptársával, a gör. keleti espszes Magyurevitz, az alsóház alelnöke Szontagh Pál, Hegedűs Sándor, Ferenczi Miklós képviselők és még sok különböző rangú és vallású ur és hölgy, a hírlapirodalom igen számos képviselője, az unitárius férfi és nőnem meglehetős számmal, 44 férfi, 23 hölgy élt úri szent vacsorával, harmoniás éneket énekelt a budai polgári tanítóképezdei ifjúság, segéd tanára vezérlete alatt, harmonium-kisérettel. Hizelkedés nélkül elmondható, hogy e 44 unitárius férfi kitűnő értelmi erőt képvisel mely tudomány, hazafiság, jellemű polgári állás tekintetében figyelmet érdemel : a három szolgáló pap, Hatala, Bedő, Hajós, Székely Ferencz, Buzogány, Jakab Elek, Sebes Pál és Károly, droszlay, Máté, Farkas Sándor, Székely Elek, Gál Jenő, ifj. Dániel Gábor országgyűlési képviselők stb. A hölgyeknek is oly szép koszorúja volt jelen, hogy a közfigyelmet a miniszterig fel magára vonta, nevöket a lovagiasság tiljt közlenem, de azt szabad megjegyeznem, hogy a banquetten Győry Vilmos köszöntötte a budapesti uoltáriákat, virágos nyelvvel, kitüntető udvariassággal. A beköszöntő ima és beszéd belső értékéről a hallgatóság közvéleménye az, hogy az egy tisztán gondolkozó ész, egy fenkölten érző szív és költői röptű képzelet összhangzó alkotása, segítve irodalmi correct irály s plastikus, méltóságos előadás által. Derzsi úr egyiránt otthonos az egyptomi, persa, arab, a zsidó, görög és római régiségekben, ismeri a talmudot és bibliát, minden nép hitrendszerét, az ó és új classikus irodalmakat, a philosophiát és természettudomány haladását; a tudás e tágas birodalmából csak épen a szükségeseket hozza fel, röviden, ízléssel és művészi választással, s bő ismereteit oly szép és átgondolt egészszé alkotja, oly szabadon csapong, s a hol kell, oly mélyen elmélkedik, hogy hallgatóit is egészen magával ragadja s tárgyának megnyeri. Beszéde alatt rokonszenves figyelem volt minden arczon, és szemben a miniszter, Ballagi, Tanárky egyre bólintgatták fej őket. Hegedűs magas tudományi niveauja embernek mondotta a szónokot s bámulatát többször kifejezte; mindenki meg volt lepetve, elálmélkodva s szerencsésnek vallotta magát, hogy a tanuságos és gyönyörködtető előadást hallotta. A püspök megtartotta az iránta való kedvező véleményt. Higgadt volt komoly és méltóságos, ahol úgy kellett, lelkesült, pathoszteljes, elbűvölő, ahol magasztos eszméit fejtegette. Arcza vidám volt, kedélye emelkedett, az igaz meggyőződés szólott minden szavából. Soha az unitárius hitelvek különbségét más vallások hitelvétől szebben, erősebb érveléssel, de több krisztusi szeretettel, mint ő, nem hirdette. Beszéde mély hatást tett, neve dicsőségét emelte, nekünk tiszteletet s barátot szerzett. A lapok mindkét beszédet nagy dicsérettel halmozták el: a „Pesti Hírlap“, „Ellenőr“, „Budapesti Hírlap“, „Hon“, „Függetlenség“, a „Pester Lloyd“ stb. egyhangúlag méltányló véleményt mondottak. Albert agenda beszéde és imája szép kiegészítése volt e valóban magasztos isteni tiszteletnek, minek hatását csak a beszélő erős rekedtsége csökkentette, mit az után kapott nagy lélése okozott. Az ekklézsia kinyomtatja valamennyit ekkor majd élvezendi a közönség is azt a sok szépet és magasztost, mivel a három jeles szónok a nap ünnepélyét s a hallgatók szivében az irántuk érzelt régi szeretetet megörökítette. Az ekklézsia által a Hungária szállodában Székely Elek képviselő által ízléssel s elegantiával rendezett banquette is fényesen sikerült. Jelen volt a miniszter, veje Szalay Imre tanácsos, s azok, a kiket már az isteni tiszteletről írásomban említettem. Köszöntött a királyra a püspök, mint házigazda, rá a miniszter, erre Hajós a polgármesterre, Bedő az angolokra és amerikaiakra, Jakab Elek és Ballagi a reform, püspökre, és Ballagira Buzogány, Székely Ferencz az ágostai hitvallásnak jelenlevő tagjaira, s igy tovább vég és bősz nélküli magyar szokás szerint- Én legkimagasulóbbnak tartom a miniszter, a polgármester és Busbach Ágoston hitvallású gondnok köszöntéseit. Az első a püspök személyében az immár megalakult unitárius ekklézsiát, az unitária religiót, buzgó híveit és közönségét éltette. Szereli — úgymond — az oly vallást, mely igazi morált tanít, lojalitást hirdet és követ a király, szeretetet a haza s engedelmességet az alkotmány iránt. Az unitáriusokban a legszebb keresztény erényeket látja, ő csak az indifferalismus vallását nem szereti, s a kik adót nem fizetnek s katonát nem akarnak adót. Az unitárius hitvallást rokonszenvvel kiséri s azt arra méltónak tartja Örvend, hogy itt élő tagjainak immár papja s lelki vigasztalója van. Óhajja, hogy mielőbb bár egy kisebbszerű imaházuk legyen, s ebben közreműködését és segélyét maga is ígéri, valamint a jelen levő főpolgármesterről meg van győződve, hogy mihelyt lehet és kell, a szükséges helyet a városnál kieszközölni kész lesz. E beszéd rendkívüli tetszésben részesült, nem akart vége lenni a miniszterre szívből kiáltott éljenzésnek. Trefort miniszternek beszéde és egy közelebbi kinevezés hálás emlékében marad az unitáriusoknak .... A főpolgármester szintén ily szellemben köszöntött, örvend — úgymond — hogy egy ily tiszta elveken nyugvó vallás hívei rendes egyházzá alakultak Budapesten; az is elősegíti a felvilágosodást és közmiveltséget; ő részéről a legnagyobb készséggel mozditandja elő érdekeiket s kéri, hogy nemcsak az ő, de az egész városi hatóság tökéletes jóindulatáról s szolgálati készségéről legyenek meggyőződve. Ezt ígérték ágostai hitvallású testvéreink is. Lelkesen, szeretettel szólott a gondnok és főlelkész, s hogy érzik, a mit szóltak, mutatta szivök egyenessége s tekintetök nyájassága. Tartsa meg isten nekünk az első napon tapasztalt e sok szivességet, mi bizalommal nézünk a jövő elébe, méltók igyekszünk lenni a megtisztelő rokonszenvre s Magyaroszág szép fővárosának hiv és munkás polgárai leszünk. Jakab Elek: A SZOCZIALISTÁK VILÁGKONGRESSZUSA. A szoczialisták világkongresszusa, melynek összeülését Bern és Zürich kantonok hatóságai eltiltották, akt án Churban megnyittatott. Képviselve vannak: Németország, Magyarország, Oroszország, Lengyelország, Dánia, Anglia, Portugál, Olaszország, Belgium, Hollandia, Francziaország, Észak-Amerika, Brazília. Svájcból jelen vannak Couzett, Herter és Schwarz a szocziáldemokrata párt Fogelfanger a Rüth egyesület részéről, a német szoczialisták és a genfi néppárt pedig Becker J. Fülöpöt bízták meg képviselőtökkel. A többi országokból csupán a politikai pártok küldtek képviselőt, az északamerikai ipartestületek, köztük a 15.000 tagot számláló ács-szövetkezet, ennek titkára, még Mac Guire (St. Louis) által is képviseltetik magukat. Francziaországból va.n Maion (kommune tag) s Joffrin, Belgiumaból, J. Bertrans Brüszszelből, Angliából Backor londoni, Magyarországból Ferenczi Budapestről. Conzett a szocidemokrata pártbizottság nevében megnyitja a kongressust. Üdvözli a megjelenteket, s rámutat az „úgynevezett szabad köztársaság” által a kongressus megtartása elé gördített akadályokra, melyeknek azonban „könnyű a magyarázatuk, miután a bourgeoisie a fosztogatásban és Üldözésben internaczionális.“ Végül biztatja a küldötteket, hogy ne tartsanak esetleges rendszabályoktól. ,Amily biztos vagyok abban, hogy önök tiszteletben tartják a menedékjog népjogi kötelmeit és vonatkozásait, oly biztosan nyilváníthatom, hogy mi jogainkat meg tudjuk védeni netalán beavatkozások ellen, s önöket, vendégeinket minden erőnkkel megoltalmazni. Komoly feladat vár reánk, végezzük hát gyorsan, nagy szavak, de — félelem nélkül is; nincs okunk se szégyenre, se félelemre.“ A többi tárgyalás a kongressus házi ügyeire vonatkozott: a mandátumok elbírálása, a tisztviselők megválasztása stb. A napirend tudvalevőleg a következőkben állapíttatott meg: I. A szoczialista párt helyzete — az eges országokban ; munkáscsoportok statistikája, az ezek által vallott bölcsészeti, politikai és szocziális elvek ; e statisztikából és elvekből a szocziális mozgalom jövőjére nézve levonható következtetések, különösen az általános forradalom szempontjából. II. A proletariátus politikai és gazdászati helyzete minden országban. Védőinek üldözése és megrendszabályozása. Azon taktika és kötelességek, melyekhez a szocialisták ez üldözés és rendszabályok következtében nyúlnak. III. Lehetséges-e a szoczialista erők egyesítése, s mely alapon lenne eszközölhető? Ennek szabályozása. IV. A propaganda és agitáczió elveinek kidolgozása egy közös programúiban — minden detailkérdés fentartásával. V. Czélszerű volna-e minden országban egy munkaszerző, s munkátlanokat és megrendszabályozott szoczialistákat stb. segélyző iroda felállítása ? VI. Mely törvények lennének haladéktalanul mellőzendők, vagy meghozamlók akár politikai, akár gazdasági téren, azon esetben, ha a szoczialisták bármi módon túlsúlyra jutnának ? VII. Czélszerű volna e hivatalos központi közlöny alapítása, vagy választása, melyben minden szocziális elmélet meg vitattatnak. Vili. A munkások közt minden nyelven kiosztandó kiáltvány fogalmazása, mely a népnek világosan és értelmesen tárja fel helyzetét, felvilágosítja urainak s a szoczialistáknak szándékai felől, s fejtegeti a modern rabszolgaság megszüntetésének módozatait. A Magyarországra vonatkozó jelentést közöltük. APRÓSÁGOK. Piron egy ízben épen az ablakában volt, midőn észre veszi, hogy Voltaire az ajtaja felé tart. Készül, hogy elfogadja őt. De nem hallja a csengettyűn e helyett látja, hogy Voltaire ír valamit az ajtajára. Piron kiváncsi volt, kinyitja az ajtót, s ezt látja e szót: Szamár, olvasható, vastag betükkel fölirva. Piron nem szokott késni a kölcsön viszszaadásával. Néhány nap múlva ünnepi ruhájába öltözik s Voltairehez megy, ki csodálkozni látszik e látogatáson. — Uram — szólt Piron — az én eljárásomban nincs semmi feltűnő: a napokban az ön nevét láttam ajtómon, és siettem viszszaadni a nekem szánt látogatást. • Egy nagy lap szerkesztőjének neje nevezetes regényíró volt; olyan Sand György forma. Egyik barátja, dr. Melchior Iván — mindig a barátok ! — megszerette s megszöktette. Ez kissé feszültté tette a viszonyt közöttük. Nem mintha a férj neheztelt volna, mert ez ellenkezőleg, mindig igy szólt ismerőseihez: — Miért haragszik rám Melchior, hogy mostanság nem köszön? Talán nem elcsábítása miatt ? Ha tudná, mily hálára kötelezett vele ! Egy asszonyság haldokló állapotban volt. Már a pap után is elküldöttek. Nem beszélt, nem hallott, nem látott többet. Egyszer nagyon csengettek a kapun. — Az asszonyom varrónője »,, szobaleány, próbálni való köntaiflb'.* V*1* 1 — Bocsássálok be, mond » uj,01. Fölemelték s föl próbált három taj*két óra hosszat tartott. Az utolsób bársony köntösben meg fo halt « *0' *1? — A bársony nép, de nagyoTíí*1 A csatatéren mait ki. ’ Egy temetőben a férj sírkövet tett neje sírjára, e felirattal: em*lt«. — Könnyeim úgy se támasztják ,, tehát nem siratom. J * Ml. * Egy kereskedő elvesztő nejét i . tést délre halasztották. A t#®i-Emberünk, szokása szerint . kor kél föl. ’ nyolc«őr». — Nyolcz óra; még van időm , üzleti könyveimbe pillantsak ’ D°if könyveibe.bel* ”eHU Délben egy negéd megy hozzá . — Főnök úr, a temetés várja — Ah, kezdték csak nálam nélkül i a tudja jelszavam: „Előbb az ügyek, mulatság." 1 * L. herczegnőtől egy gróf azt kérdés zelebbről, hogy legitimista, orlesnisti hon partista, vagy köztársasági-e ? ’ — Nekem nincs véleményem gr« csak rokonszenvem, — feleség herceg« • Egy ember megy a Morgneba , u. szól a felügyelőhöz : ’ ' « — Anyósom kát napja, hogy eltűnt • vájjon ninca-é itt? ' — Anyóssá? ... Jó barátom én az ismertem ; adja személy leírását. — Oh, nagyon könnyen rá lehet h. merni, mert — dadogó volt. IHODALOOL A „Bem-Album“ ból 12 iv kikerült sajtó alól, s így az előfizeti fölhívásban ígért 10—12 iv tartalommal itt pár hét alatt meg is kaphatnák a tisztelt előfizetők, de még egy néhány évre terjedő érdekes dolgozat miatt kénytelen szerkesztő az album megjenését pár hónappal késleltetni, annál is inkább, hogy még egy pár irodalmi tekintély megígért és beküldeni jelzett becses dolgozatát is bevárni szándékozik, hogy annál érdekesebb és értékesebb legyen a tartalom, mely eddig is kitűnő irodalmi erők szíves munkásságáról tehet tanúbizonyságot. Eddig élő: Lauka Gusztáv, Teleki Sándor gróf, Tolnai Lajos, Palotai Ákos, Erdődi Béla, Egy százados, az 1848—49 uti 87- ik h. zászlóaljból, Hegedűs István, dr. Lieke Xavér, (Lembergből,) Greguss Ágost, Hegedűs Sándor, Medgyes Lajos, Teleki Miklós, Bálint Gyula, Györffy Pető 1848/43. iki százados, Csáktornyai Lajos, Wöhrl Jákó, Gönczi János, Elekes Kálmán, Tolnay Gábor 1848/49 Iki őrnagy, Gyulai Pál, Szabó Károly, (történész) Rédiger Gézi, Deák Farkas, Deogl János, Szádeczki Lajos dolgozatai vannak a 12 évén beosztva, kellő biztosítékául a vállalat szellemi sikerének. Többek között még: Ábrányi Emil, Balázs Sándor, Ballagi Aladár, Bal- Ligi Mór, Brassai Sámuel, Fraknói Vilmos, Finály Henrik, Hevesi József, Győry Vilmos, Illyés Bálint, Inczédi Sámuel ezredes, Komócsy József Prém József, Pulisky Ferencz, Sári László, Szabó Sámuél, Szilágyi Sándor megígért, s részben már be is küldött becses dolgozatai fogják képezni a Bem-Album ezután nyomatandó íveinek érdekes és változatos tartalmát, melynek úgy belső értéke, mint külsö időállítása által méltóan kívánunk megfelelni a hozzá kötött várakozásnak. Az egó- tiszta jövedelem Bem ínségben élő nővérei fölsegélésére fordíttatván, már maga a humanus czél is ajánlatossá teszi a Bem- Album szellemi és anyagi pártfogását. Folyó 1881-ik év október végéig még ®i°edig fogadhat el előfizetéseket (egyszeri példány 1 frt, díszpéldány 2 írt) M.Vésán helytt, Kerekes Sámuel, a Bem-Album szerkesztője. MŰVÉSZET. Liszt Ferencz nyolcz nap óta Bayreuthban időzik. A betegségéről szólónyuittalanító hírek túlhajtottak. A mester gyögélkedik ugyan, de lelke üdeségéből n® vesztett el semmit, s esténként a körél csoportosuló társaságnak zongorajátékán szerez ritka élvezetet. Munkácsy Mihály Németow^í’ ban folyvást üli diadalait, melyekre ,Pilátus és Pilátus“ czimű képe ad alkalmat Legutóbb a lipcsei „Illustrirte Zeltun adta ki a művész jól sikerült arczképe hosszú élet- és jellemrajz kiséretébeik magasztalokkal halmozza el. Azon a mester a „Betegágyas asszony* CI1 képét is bemutatja jól sikerült metszet • Suppó Ferencz uj operett dúik s a bécsi Karlezioház igazgatói . • be is jelentette, hogy az első Mozart hegedűje Egy régi franczia nyiíg akadt a b*r ban a kezembe. Az újság „Valeur E lapban olvastam Mozart életéből «r? jellemző kis történetet. Azt Un*e®i D#m