Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)

1881-10-09 / 230. szám

A CSŐDTÖRVÉNY­ elnöklete alatt szerdán délután a csődtörvény életbelép­tetése tárgyában kiadandó rendelet meg­vitatása végett szakértekezlet tartatott A szakértekezlet tagjaiul Tóth Elek kir. táb­lai tanácselnök, Csanády Sándor budapes­ti kereskedelmi s váltótörvényszéki elnök, Janicsek Sándor a budapesti kereskedelmi s váltótörvényszék alelnöke, Apáthy István országgyűlési képviselő, Teleszky István és Wlassics Gyula kir. alügyész, mint jegyző hivattak meg. Beható eszmecsere fejlődött ki és mint az Ellenőr értesül, megállapodás jött létre arra nézve, hogy a csődtörvény 1882. évi január 1 én életbe lép, és hogy —­ a mennyire lehetséges — az uj csődtörvény nyerend alkalmazást azon csődügyekben is, a melyek 1882. év január 1-je előtt lété­tek folyamatba — még pedig nem­csak azon csődügyekben, melyeknél a be­jelentési határidő letelt, hanem még azon csődügyekben is, melyekben a valódisági ítélet meg nem hozatott. Azon általános nézet uralkodott, hogy az új csődtörvény áldásait, a­mennyire lehet, a régi csőd­­ügyekre is ki kell terjeszteni — termé­szettesen gondosan kerülve minden bo­nyodalmat s nehézséget. Elfogadtatott, hogy csődbiztos fog kineveztetni minden régi csődügyben is. Megállapodás jött létre ar­ra nézve, hogy akkor, ha a csődtörvény­ben előforduló kereskedelmi eljárás sze­rint kell eljárni, a bíróság megalakításá­hoz kereskedelmi ügyek jelenléte nem kí­vántatik. Általános kívánság volt, hogy a kor­mány az ügyviteli szabályok kiegészítésé­ül rendeleti úton intézkedjék, hogy a csőd­­biztosok csődeladók is lehessenek, mert ezen intézkedésnél a bíróság igen meg lenne terhelve. Igen természetes, hogy a csődbizto­sok oly ügyekben nem lehetnek előadók, melyekben a csődbiztos eljárása vétetik kifogás alá. Legközelebb ismét ülés fog tartatni e tárgyban, mert a rendelet-ter­vezet részben újra szövegeztetik s az újabb tanácskozás alá vétetik. IDEGENEK BUDAPESTED. Budapest, okt. 6. E lapok olvasói az újdonságokból részletesen értesültek a­felől, hogy a ma­gyar főváros utolsó franczia vendégei mi­képen fogadtattak. Nem akarom újból el­mondani látogatásuk részleteit, hanem ezen látogatás alkalmából az önök szíves enge­­delmével néhány megjegyzést fogok tenni arról, hogy micsoda benyomásokat vihet­nek magukkal azok, kik Budapestet fel­keresik ? A válasz rövid és világos, a be­nyomások mindenesetre kedvezőek, a vá­ros szép, fekvése gyönyörű, a vendégsze­retet, mellyel vendégeinket fogadni szok­tuk, páratlan. De éppen ebben van a hi­ba, s épen ez a túlságos vendégszeretet idézi elő, hogy a kedvező benyomások da­czára, vendégeinknek azzal az érzéssel kell a magyar fővárosból távozniok, hogy en­nek a fővárosnak lakossága még éretlen, még csak a czivilizáczió gyermekkorát éli; szóval nem érdemli meg, hogy olyan vá­ros lakossága legyen minő Budapest. * Ha világra szóló tekintélyek jönnek fővárosunkba, akkor kétségtelenül helyén van nagyobb ünnepélyességet kifejteni fo­gadtatásuk alkalmával. De mi nem tudunk megkülönböztetni s mindannyiszor nevet­ségessé tesszük magunkat, valahányszor egy duodec armét, vagy franczia írócska beszélgetvén, egy régi Honvéd azt mon­­dotta, hogy Petőfi Sándor is vele lett vol­na. Meglehet és a történetírók könnyen kideríthetik, mert Petőfi életének minden napját ép úgy ki lehet kutatni, mint ma­gának a geniális tábornoknak, de én va­lóban nem emlékszem e körülményre s ha ott volt is Beszterczén és Borgó-Prun­­don, egészen háttérbe vonult, különben el nem felejthettem volna, hisz akkor már Bök költeményét tudtam könyv nélkül s egyénisége iránt nagy lelkesedéssel vol­tam el.............. * * * Most is látom az öreget, a mint né­ha-néha szép szobrára pillantok, melyet csakugyan kedvencz városa, Maros-Vásár­hely piaczán állítottak az ő emlékére .. . az arcz sokban emlékeztet rá s a vásár­helyi asszonyok, kik a k k k­o­r ifjú me­nyecskék voltak, elérzékenyülve, könytelt szemekkel, de megifjulva nézik a dicső tábornok szobrát, de haj, azóta már harminczkét esztendő telt el ! A régi hon­­védek nagy része eltávozott a földi harcz mezőkről az örök dicsőség hazájába s azok is, kik akkor a legifjabbak voltak, már szürkülnek, vénülnek és mégis­ mégis va­lahányszor halljuk a dobok pörgését, trom­biták harsogását, vagy látjuk vitéz ifjaink büszke csapatja­ felett honvéd-zászlók lo­­bogását, szivünk hangosabban dobog, ere­ink dagadoznak, s készek volnánk most is újra mindenre . . . s az így fog tar­tani valameddig él az a régi romantikus nemzedék. Maros-Vásárhely, 1881. szept. 15. Deák Farkas­ vetődik Budapestre. Mikor Jókai, a kit bi­zonyára jogosan sorolhatunk Európa leg­első írói közé, Berlinben járt, alig vették észre. Mikor pedig például Bodenstedt, vagy Lindau, kikről a francziák alig tud­ják, hogy léteznek, s mi csak azért tart­juk oly nagyoknak, mert leborulunk min­den előtt, a mi germán s germán kultú­­rán táplálkozunk — Budapestet ,meglá­togatták­, alig tudtunk hova lenni elragad­tatásunkban. Banketteket, kirándulásokat rendeztünk tiszteletekre, díszelőadásokat terveztünk, felolvasásaikat (ha tartottak) valósággal demonstrative ünnepi estékké futtuk fel ; az újságok reporterei folyto­nosan sarkukban voltak s a leggondosab­ban regisztrálták, hogy mikor prüsszen­­tettek, minő fogpiszkálót használtak, mi­képen és főképen mit ettek, hány órakor keltek fel stb. és az újságok másnap mind­ezt öreg betűkkel kinyomatták. Igazán cso­dálatos, hogy nem rendeztek átalános ki­világítást, mikor Sacher Masoch mindenün­nen kikopván, ide méltóztatott letelepedni­­. Ez nem világvárosias eljárás. Néz­zük Bécset, Páriát vagy Londont és sehol nyomára sem fogunk akadni az ilyen ne­vetséges tempóknak. Ha jön valaki, jól van, tessék beszállni a hotelbe és élvez­ni, a­mit talál. Vannak ajánlólevelei? Ad­ja át azokat s az igy szerzett ismerősei azután csináljanak vele a­mit akarnak. És az európ­a járás. Az pedig, a­mi ná­lunk civik , ázsiai elmaradottság. Mit gondol rólunk az a tizenhatod­­rét német filozófus vagy belletrista, mikor Budapesten kiszállva a vasúti kocsiból, ott fehér nyakkendős urak karon ragadják, szónoklatokat tartanak hozzá, beszélnek a főváros, meg az ország boldogságáról és öröméről, hogy a nagy férfiú meglátogatni méltóztatott ezt a szegény Magyarországot. Bármilyen elbizakodott legyen az a né­met, mégis csak az fog megvillanni az agyában, hogy ezek vagy megbolondultak, vagy pedig az eszék ment el. Ezért pedig kár olyan nagy ceremó­niát csinálni.­­ S aztán mi szüksége van Magyaror­szágnak, hogy ennyire kegyében járjon minden kicsi embernek, a­ki nyugatról ide jő, s a­kinek sokszor alig van több ér­deme, mint hogy a neve nyomtatásban megjelent. Annyira hátramaradottak, el­hagyatottak és nyomorultak va­nunk, hogy igy kell kicsikarni egyes emberek jó­akaratát?! Igazán nevetséges! Mi büszkén oda­­állhatunk a francziák mellé s jogunk van rósz néven venni, hogy a nyugat oly ke­veset tud rólunk. A nyugat népeire szé­gyen, hogy nem tudja, micsoda czivilizált nép lakik Bécsen (hol sokan a világ vé­gét látják­ innen, s mi reánk csak az szé­gyen, hogy külföldön mindenütt zsebre rakjuk a sok ostoba megjegyzést Magyar­­országról, de sőt örülünk, ha más vala­minek s nem magyarnak néznek ! Minő nevetséges szokás az is, hogy a legnagyobb, valóban gyermekes öröm­mel lefordítjuk s kinyomtatjuk, ha akár micsoda hatodrendü újság „jóakaratu­lag“ méltóztatik írni Magyarország­ról! Miért legyünk büszkék arra, ha pl. a .Magdeburger Zeitung* vagy a­­Litera­rische Blätter“ tudja, hogy a magyarok nem élnek emberhúsul, vagy kijelenti, hogy Jókai és Arany elég jó irók ! * Mindezek olyan szokások, melyeket okvetlenül minél tlbb le kell tennünk, s épen azért örömmel konstatáljuk, hogy a nemzetközi irodalmi kongressusról lerán­­dult francziák tiszteletére már nagyon ke­vés hűhót csináltunk. Szó volt ugyan ün­nepélyes fogadtatásról, díszelőadásról a nemzeti színházban, és több ilyen dolgok­ról, de ezek szerencsésen elmaradtak. Mindösszesen egy lakomát adott az­­Írók és művészek társasága­. Ez már fővároshoz méltóbb ma­gatartás volt.­­ óhajtandó, hogy az ez alkalommal bekezdett úton haladjunk to­vábbra is. A francziák ittlétekor egy nagy hi­ba követtetett el, és pedig az, hogy a la­komán senki sem utasította vissza erélye­sen de indignálódva a nemzetközi irodal­mi kongressus egyik lakomáján mondott azon toasztot, mely szerint a czivilizált nyugat határvárosa Bécs, s Bécs hivatása czivilizálni a Lajtán túl élő szerencsétlen barbárokat. Almaviva: TUNISZI VÉRFÜRDŐ Tuniszból megint Job­­ir érkezett: a felkelők lemészárolták az ued-zargai vasúti állomás valamennyi tisztviselőjét. E gyászos esetről a következő jelentést ve­szi a .Figaro­: A vonat, ind­y naponkint reggeli ha­todfél órakor indul Tuniszból Ghardi-­­mauba, az ued-zargai állomáson 9 órakor találkozik azzal, mely szintén hatodfél óra­kor kél útra Chardimauból Tunisz felé. Délután 3 órakor két más vonat találko­zik Ued-Zargán. Pénteken reggel a rendes időben ta­lálkozott egymással a két vo­lt, melyek mindegyikén huszonöt katona utazott fe­dezet gyanánt. Negyedórával azután, hogy útjukat folytatták, fölkelő banda vette kö­rül az állomás épületét s megtámadták a reggeliző hivatalnokokat. Iszonyú jelenet következett ezután, melynek részletei csak akkor kerülhetnek nyilvánosságra, ha az életben maradt két tisztviselő annyira felépül, hogy a történ­teket elbeszélheti. A mészárlás után lángba bontották az állomást s a körötte fekvő épületeket. A Tuniszból jövő második vonat Medjez-el Babnál megállott, mert a m­esz­­sziről látszó füstgomoly rosszat sejtetett az utasokkal. Sürgönyözni nem lehetett, mert a felkelők elpusztították a távíró oszlopokat. A Ghardimanból jövő vonat azonban Beján keresztül Ued-Zargába robogott, a­z utolsó állomás előtt azt vette észre a vo­natvezető, hogy a sínek és talpfák he­­lyenkint föl vannak szakgatva. Nagy vi­gyázattal folytatta útjuk, de a vonat mé­gis kisiklott. A táviró-oszlopok itt is ki voltak döntve, az utasok s a katonák le­szálltak a vonatról s gyalog mentek az ál­lomásra. Borzasztó látvány tárult itt eléjük. Az állomás főnökét megégették eleve­nen a fölkelők, a hivatalnokokat és szol­gákat pedig a legiszonytatóbb módon vé­gezték ki; csupán kettő élt közülök. A holttesteket meg a pórul járt vonat egy kocsijába rakták s a köztársaság elhatá­rozta, hogy Medjez­ és Babra gyalogol, mert azt hitték, hogy ott segítségre lelnek. Fö­löttébb fárasztó utazás mellett éjjeli 2 ór­a­kor érték el c­éljukat. Ott volt már ak­kor a segítségül küldött vonat hétszáz gyalogos katonával. Miután az utasok a látottakat elbe­szélők, folytatták útjukat Tunisz felé; a segítő vonat roppant küzdelem árán más­nap délelőtt 10 órakor ért Ued-Zargába. Az állomást ezek még szomorúbb állapot­­ban találták, mint az előbbiek. A felke­lők ugyanis visszatértek s elpusztítottak mindent, a­mi épen maradt. A vasút tizenkét kilométernyi tá­volságban meg volt rongálva. A szeren­csétlenül járt vonat mozdonyát felrobban­tották ; a rajt levő tiz halottat és a se­besülteket kegyetlenül megcsonkították. Az állomásfőnök teste egészen szénné vált s egy részét a kutyák hurczolták széjjel. A két sebesültet Tuniszba szállították. Csak egyetlen egy hivatalnokuk, Grand menekült meg s ez is úgy, hogy az állo­más víztartójába ugrott. Kilencz órát töl­tött ott, nyakig érő vízben. A felkelők minduntalan vizet hordottak a cziszterná­ból s a szegény ember oly nagy félelmet állott ki, hogy máig sem nyerte vissza be­szélő képességét. A BUDAPESTI UNITÁRIUS egyházünnepről. október 6. E sorok nem bírnak újdonsági ér­dekkel, írója másoktól vártan közlést,azt is hitte, e becses lap belföldi írója átvesz a fővárosi 15-20 lap­ közleményből vagy egyet ; olvasói közül bizonyára sokan só­várogva várták azt, olyanok, kik több la­pot nem járathatnak. Mindkettő elmaradt. Leírom hát én a főbb mozzanatokat, mert ez nekünk, Erdélyből kiszakadtaknak, kis hazarészünkben élő testvéreinkre néz­ve öröm, szintúgy, mint nekik felőlünk jót hallani. Beánk is illik, vallási tekintetben, a­mit Tompa az 50 es években a gólyó­ról irt : Nekik két hazát adott a végezet... Nekünk csak egy volt, az is elveszett... Mi erdélyiek, kivált unitáriu­nk, a fővárosban eddig részvétet érdemlő sors­nak voltunk kitéve. Soká az sem volt, ki­vel rendesen imádkozzunk, az sem, hol imádkozzunk, sem Erdélyien nem élhet­tünk, sem az anyabolban testvérül nem fogadtatunk. Most az első megvan, hála érette angol és amerikai hitrokonainknak, köszönet Királyhágón túli hitfeleinknek. Idővel tán az utóbbi is megjő. Október 2 án köszöntött be Derzsi Károly úr, mint rendes pap, a budapesti unitárius anyaeklézsiába, a püspök áldást kívánt rá, a tordai pap úri szent vac­so­rával éltette a híveket. az unitárius ünnepen jelen volt a r. katholikus cultus miniszter Trefort őexcja, az evang. reform, püspök Török Pál és­ Ballagi Mór, a reform, államtitkár Tanárky Gedeon, a városi főpolgármester Ráth­ Ká­roly, az ágostai hitvallású gondnok, továb­bá a főlelkész és kitűnő költő Györy Vil­mos paptársával, a gör. keleti espszes Magyurevitz, az alsóház alelnöke Szontagh Pál, Hegedűs Sándor, Ferenczi Miklós képviselők és még sok különböző rangú és vallású ur és hölgy, a hírlapirodalom igen számos képviselője, az unitárius férfi és nőnem meglehetős számmal, 44 férfi, 23 hölgy élt úri szent vacsorával, harm­o­­niás éneket énekelt a budai polgári ta­­nítóképezdei ifjúság, segéd tanára vezér­lete alatt, harmonium-kisérettel. Hizelkedés nélkül elmondható, hogy e 44 unitárius férfi kitűnő értelmi erőt képvisel mely tudomány, hazafiság, jellem­ű polgári állás tekintetében figyelmet ér­demel : a három szolgáló pap, Hatala, Be­­dő, Hajós, Székely Ferencz, Buzogány, Ja­­kab Elek, Sebes Pál és Károly, dr­osz­­lay, Máté, Farkas Sándor, Székely Elek, Gál Jenő, ifj. Dániel Gábor országgyűlési képviselők stb. A hölgyeknek is oly szép koszor­úja volt jelen, hogy a közfigyelmet a miniszterig fel magára vonta, nevöket a lovagiasság til­jt közlenem, de azt szabad megjegyeznem, hogy a banquetten Győry Vilmos köszöntötte a budapesti uoltáriá­­kat, virágos nyelvvel, kitüntető udvarias­sággal. A beköszöntő ima és beszéd belső értékéről a hallgatóság közvéleménye az, hogy az egy tisztán gondolkozó ész, egy fenkölten érző szív és költői röptű képze­let összhangzó alkotása, segítve irodalmi correct irály s plastikus, méltóságos elő­adás által. Derzsi úr egyiránt otthonos az egyptomi, persa, arab, a zsidó, görög és római régiségekben, ismeri a talmudot és bibliát, minden nép hitrendszerét, az ó és új classikus irodalmakat, a philosophiát és természettudomány haladását; a tudás e tágas birodalmából csak épen a szüksége­seket hozza fel, röviden, ízléssel és művé­szi választással, s bő ismereteit oly szép és átgondolt egészszé alkotja, oly szaba­don csapong, s a hol kell, oly mélyen el­mélkedik, hogy hallgatóit is egészen ma­gával ragadja s tárgyának megnyeri. Be­széde alatt rokonszenves figyelem volt minden arczon, és szemben a miniszter, Ballagi, Tanárky egyre bólintgatták fej ő­ket. Hegedűs magas tudományi niveauja embernek mondotta a szónokot s bámula­tát többször kifejezte; mindenki meg volt lepetve, elálmélkodva s szerencsésnek val­lotta magát, hogy a tanuságos és gyönyör­ködtető előadást hallotta. A püspök megtartotta az iránta va­ló kedvező véleményt. Higgadt volt ko­moly és méltóságos, a­hol úgy kellett, lel­kesült, pathoszteljes, elbűvölő, a­hol ma­gasztos eszméit fejtegette. Arcza vidám volt, kedélye emelkedett, az igaz meggyő­ződés szólott minden szavából. Soha az unitárius hitelvek különbségét más vallá­sok hitelvétől szebben, erősebb érveléssel, de több krisztusi szeretettel, mint ő, nem hirdette. Beszéde mély hatás­t tett, neve dicsőségét emelte, nekünk tiszteletet s ba­rátot szerzett. A lapok mindkét beszédet nagy dicsérettel halmozták el: a „Pesti Hírlap“, „Ellenőr“, „Budapesti Hírlap“, „Ho­n“, „Függetlenség“, a „Pester Lloyd“ stb. egyhangúlag méltányló véleményt mondottak. Albert agenda beszéde és imája szép kiegészítése volt e valóban magasztos is­teni tiszteletnek, minek hatását csak a be­szélő erős rekedtsége csökkentette, mit az után kapott nagy lélése okozott. Az ekk­­lézsia kinyomtatja valamennyit ekkor majd élvezendi a közönség is azt a sok szépet és magasztost, mivel a három jeles szó­nok a nap ünnepélyét s a hallgatók szi­vében az irántuk érzelt régi szeretetet megörökítette. Az ekklézsia által a Hungária szállodában Székely Elek képviselő által ízléssel s elegantiával rendezett banquet­te is fényesen sikerült. Jelen volt a mi­niszter, veje Szalay Imre tanácsos, s azok, a kiket már az isteni tiszteletről írásom­ban említettem. Köszöntött a királyra a püspök, mint házigazda, rá a miniszter, erre Hajós a polgármesterre, Bedő az an­golokra és amerikaiakra, Jakab Elek és Ballagi a reform, püspökre, és Ballagira Buzogány, Székely Ferencz az ágostai hit­vallásnak jelenlevő tagjaira, s igy tovább vég és bősz nélkül­i magyar szokás sze­rint- Én legkimagasulóbbnak tartom a mi­niszter, a polgármester és Busbach Ágos­ton hitvallású gondnok köszöntéseit. Az első a püspök személyében az immár megalakult unitárius ekklézsiát, az unitária religiót, buzgó híveit és közönsé­gét éltette. Szereli — úgymond — az oly vallást, mely igazi morált tanít, lojalitást hirdet és követ a király, szeretetet a haza s engedelmességet az alkotmány iránt. Az unitáriusokban a legszebb keresz­tény erényeket látja, ő csak az indiffera­­lismus vallását nem szereti, s a kik adót nem fizetnek s katonát nem akarnak adót. Az unitárius hitvallást rokonszenvvel ki­séri s azt arra méltónak tartja Örvend, hogy itt élő tagjainak im­már papja s lelki vigasztalója van. Óhaj­ja, hogy mielőbb bár egy kisebbszerű im­a­­házuk legyen, s ebben közreműködését és segélyét maga is ígéri, valamint a jelen levő főpolgármesterről meg van győződve, hogy mihelyt lehet és kell, a szükséges helyet a városnál kieszközölni kész lesz. E beszéd rendkívüli tetszésben részesült, nem akart vége lenni a miniszterre szív­ből kiáltott éljenzésnek. Trefort miniszternek beszéde és egy közelebbi kinevezés hálás emlékében ma­rad az unitáriusoknak .... A főpolgármester szintén ily szel­lemben köszöntött, örvend — úgy­mond — hogy egy ily tiszta elveken nyugvó val­lás hívei rendes egyházzá alakultak Bu­dapesten; az is elősegíti a felvilágosodást és közmiveltséget; ő részéről a legna­gyobb készséggel mozditandja elő érdekei­ket s kéri, hogy nemcsak az ő, de az egész városi hatóság tökéletes jóindula­táról s szolgálati készségéről legyenek meg­győződve. Ezt ígérték ágostai hitvallású testvéreink is. Lelkesen, szeretettel szó­lott a gondnok és főlelkész, s hogy érzik, a mit szóltak, mutatta szivök egyenessége s tekintetök nyájassága. Tartsa meg isten nekünk az első na­pon tapasztalt e sok szivességet, mi bi­zalommal nézünk a jövő elébe, méltók igyekszünk lenni a megtisztelő rokonszenv­re s Magyaroszág szép fővárosának hiv és munkás polgárai leszünk. Jakab Elek: A SZOCZIALISTÁK VILÁG­­KONGRESSZUSA. A szoczialisták világ­kongresszusa, melynek összeülését Bern és Zürich kan­tonok hatóságai eltiltották, akt­­ án Chur­­ban megnyittatott. Képviselve vannak: Németország, Magyarország, Oroszország, Lengyelország, Dánia, Anglia, Portugál, Olaszország, Belgium, Hollandia, Francziaország, Észak-Amerika, Brazília. Svájc­ból jelen vannak Couzett, Herter és Schwarz a szocziál­demokrata párt Fogel­­fanger a Rüth­ egyesület részéről, a német szoczialisták és a genfi néppárt pedig Becker J. Fülöpöt bízták meg képviselő­tökkel. A többi országokból csupán a poli­tikai pártok küldtek képviselőt, az észak­amerikai ipar­testületek, köztük a 15.000 tagot számláló ács-szövetkezet, ennek tit­kára, még Mac Guire (St. Louis) által is képviseltetik magukat. Francziaországból va.n Maion (kommune tag) s Joffrin, Bel­giumaból, J. Bertrans Brüszszelből, Angliá­ból Backor londoni, Magyarországból Fe­renczi Budapestről. Conzett a szoci­­demokrata párt­bi­zottság nevében megnyitja a kongressust. Üdvözli a megjelenteket, s rámutat az „úgynevezett szabad köztársaság” által a kongressus megtartása elé gördített aka­dályokra, melyeknek azonban „könnyű a magyarázatuk, miután a bourgeoisie a fosz­togatásban és Üldözésben internaczionális.“ Végül biztatja a küldötteket, hogy ne tart­sanak esetleges rendszabályoktól. ,A­mily biztos vagyok abban, hogy önök tiszte­letben tartják a menedékjog népjogi kö­telmeit és vonatkozásait, oly biztosan nyil­váníthatom, hogy mi jogainkat meg tud­juk védeni netalán­ beavatkozások ellen, s önöket, vendégeinket minden erőnkkel­ megoltalmazni. Komoly feladat vár reánk, végezzük hát gyorsan, nagy szavak, de — félelem nélkül is; nincs okunk se szé­gyenre, se félelemre.“ A többi tárgyalás a kongressus házi ügyeire vonatkozott: a mandátumok elbí­rálása, a tisztviselők megválasztása stb. A napirend tudvalevőleg a következőkben állapíttatott meg: I. A szoczialista párt helyzete — az e­ges országokban ; munkás­csoportok sta­­tis­tikája, az ezek által vallott bölcsészeti, politikai és szocziális elvek ; e statiszti­kából és elvekből a szocziális mozgalom jövőjére nézve levonható következtetések, különösen az általános forradalom szem­pontjából. II. A proletariátus politikai és gaz­­dászati helyzete minden országban. Védői­nek üldözése és megrendszabályozása. Azon taktika és kötelességek, melyekhez a szo­cialisták ez üldözés és rendszabályok kö­vetkeztében nyúlnak. III. Lehetséges-e a szoczialista erők egyesítése, s mely alapon lenne eszközöl­hető? Ennek szabályozása. IV. A propaganda és agitáczió elvei­nek kidolgozása egy közös programúiban — minden detailkérdés fentartásával. V. Czélszerű volna-e minden ország­ban egy munka­szerző, s munkátlanokat és megrendszabályozott szoczialistákat stb. segélyző iroda felállítása ? VI. Mely törvények lennének hala­­déktalanul mellőzendők, vagy meghozam­­­lók akár politikai, akár gazdasági téren, azon esetben, ha a szoczialisták bármi módon túlsúlyra jutnának ? VII. Czélszerű volna e hivatalos köz­ponti közlöny alapítása, vagy választása, melyben minden szocziális elmélet meg vitattatnak. Vili. A munkások közt minden nyel­ven kiosztandó kiáltvány fogalmazása, mely a népnek világosan és értelmesen tárja fel helyzetét, felvilágosítja urainak s a szoczialistáknak szándékai felől, s fejtege­ti a modern rabszolgaság megszüntetésé­nek módozatait. A Magyarországra vonatkozó jelen­tést közöltük. APRÓSÁGOK. Piron egy ízben épen az ablakában volt, midőn észre veszi, hogy Voltaire az ajtaja felé tart. Készül, hogy elfogadja őt. De nem hallja a csengettyűn e he­lyett látja, hogy Voltaire ír valamit az ajta­jára. Piron kiváncsi volt, kinyitja az ajtót, s ezt látja e szót: Szamár, olvasható, vas­tag betükkel fölirva. Piron nem szokott késni a kölcsön visz­szaadásával. Néhány nap múlva ünnepi ruhájába öl­tözik s Voltairehez megy, ki csodálkozni lát­szik e látogatáson. — Uram — szólt Piron — az én el­járásomban nincs semmi feltűnő: a napokban az ön nevét láttam ajtómon, és siettem visz­­szaadni a nekem szánt látogatást. • Egy nagy lap szerkesztőjének neje ne­vezetes regényíró volt; olyan Sand György forma. Egyik barátja, dr. Melchior Iván — mindig a barátok ! — megszerette s meg­szöktette. Ez kissé feszültté tette a viszonyt közöttük. Nem mintha a férj neheztelt vol­na, mert ez ellenkezőleg, mindig igy szólt ismerőseihez: — Miért haragszik rám Melchior, hogy mostanság nem köszön? Talán nem elcsábí­tása miatt ? Ha tudná, mily hálára kötelezett vele !­­ Egy asszonyság haldokló állapotban volt. Már a pap után is elküldöttek. Nem beszélt, nem hallott, nem látott többet. Egyszer nagyon csengettek a kapun. — Az asszonyom varrónője »,, szobaleány, próbálni való köntaiflb'.* V*1* 1 — Bocsássálok be, mond » uj,01. Fölemelték s föl próbált három taj*­két óra hosszat tartott. Az utolsób bársony köntösben meg fo halt « *0' *1? — A bársony nép, de nagyoTíí*1 A csatatéren mait ki. ’ Egy temetőben a férj sírkövet tett neje sírjára, e felirattal: em­*lt«. — Könnyeim úgy se támasztják ,, tehát nem siratom. J * Ml. * Egy kereskedő elvesztő nejét i . tést délre halasztották. A t#®i-Emberünk, szokása szerint . kor kél föl. ’ nyolc«őr». — Nyolcz óra; még van időm , üzleti könyveimbe pillantsak ’ D°if könyveibe.bel* ”eHU Délben egy negéd megy hozzá . — Főnök úr, a temetés várja — Ah, kezdték csak nálam nélkül i a tudja jelszavam: „Előbb az ügyek, mulatság." 1 * L. herczegnőtől egy gróf azt kérdés zelebbről, hogy legitimista, orlesnisti hon partista, vagy köztársasági-e ? ’ — Nekem nincs véleményem gr« csak rokonszenvem, — felesé­g herceg« • Egy ember megy a Morgneba , u. szól a felügyelőhöz : ’ ' « — Anyósom kát napja, hogy eltűnt • vájjon ninca-é itt? ' — Anyóssá? ... Jó barátom én az ismertem ; adja személy leírását. — Oh, nagyon könnyen rá lehet h. merni, mert — dadogó volt. IHODALOOL A „Bem-Album“ ból 12 iv kike­rült sajtó alól, s így az előfizeti fölhí­­vásban ígért 10—12 iv tartalommal itt pár hét alatt meg is kaphatnák a tisztelt előfizetők, de még egy néhány évre terje­dő érdekes dolgozat miatt kénytelen­­ szerkesztő az album megjenését pár hó­nappal késleltetni, annál is inkább, hogy még egy pár irodalmi tekintély megígért és beküldeni jelzett becses dolgozatát is bevárni szándékozik, hogy annál érdeke­sebb és értékesebb legyen a tartalom, mely eddig is kitűnő irodalmi erők szíves munkásságáról tehet tanúbizonyságot. Ed­­dig élő: Lauka Gusztáv, Teleki Sándor gróf, Tolnai Lajos, Palotai Ákos, Erdődi Béla, Egy százados, az 1848—49 uti 87- ik h. zászlóaljból, Hegedűs István, dr. Lie­­ke Xavér, (Lembergből,) Greguss Ágost, Hegedűs Sándor, Medgyes Lajos, Teleki Miklós, Bálint Gyula, Györffy Pető 1848/43. iki százados, Csáktornyai Lajos, Wöhrl Jákó, Gönczi János, Elekes Kálmán, Tol­­nay Gábor 1848/49 Iki őrnagy, Gyulai Pál, Szabó Károly, (történész) Rédiger Gézi, Deák Farkas, Deogl János, Szádeczki La­jos dolgozatai vannak a 12 évén beoszt­va, kellő biztosítékául a vállalat szellemi sikerének. Többek között még: Ábrányi Emil, Balázs Sándor, Ballagi Aladár, Bal- Ligi Mór, Brassai Sámuel, Fraknói Vilmos, Finály Henrik, Hevesi József, Győry Vil­mos, Illyés Bálint, Inczédi Sámuel ezre­des, Komócsy József Prém József, Pulis­­ky Ferencz, Sár­i László, Szabó Sámuél, Szilágyi Sándor megígért, s részben már be is küldött becses dolgozatai fogják ké­pezni a Bem-Album ezután nyomatandó íveinek érdekes és változatos tartalmát, melynek úgy belső értéke, mint külsö idő­állítása által méltóan kívánunk megfelelni a hozzá kötött várakozásnak. Az egó- tiszta jövedelem Bem ínségben élő nővé­rei fölsegélésére fordíttatván, már maga a humanus czél is ajánlatossá teszi a Bem- Album szellemi és anyagi pártfogását. Fo­lyó 1881-ik év október végéig még ®i°e­dig fogadhat el előfizetéseket (egyszeri példány 1 frt, díszpéldány 2 írt) M.­Vé­­sán helytt, Kerekes Sámuel, a Bem-Album szerkesztője. MŰVÉSZET. Liszt Ferencz nyolcz nap óta Bay­reuthban időzik. A betegségéről szólónyuit­talanító hírek túlhajtottak. A mester gyö­­­gélkedik ugyan, de lelke üdeségéből n® vesztett el semmit, s esténként a körél csoportosuló társaságnak zongorajátékán szerez ritka élvezetet. Munkácsy Mihály Németow^í’ ban folyvást üli diadalait, melyekre ,Pilá­tus és Pilátus“ czimű képe ad alkalmat Legutóbb a lipcsei „Illustrirte Zeltun adta ki a művész jól sikerült arczkép­e hosszú élet- és jellemrajz kiséretébeik magasztalokkal halmozza el. Azon a mester a „Betegágyas asszony* CI1 képét is bemutatja jól sikerült metszet • Suppó Ferencz uj operett dú­­­ik s a bécsi Karlezioház igazgatói . • be is jelentette, hogy az első Mozart hegedűje­ Egy régi franczia nyiíg akadt a b*r ban a kezembe. Az újság „Valeur E lapban olvastam Mozart életéből «r? jellemző kis történetet. Azt Un­*e®i D#m

Next