Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)

1881-09-11 / 206. szám

IV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: 101T 0 B , A-U­T C Z A, NYOMD­AÉPÜLET. d­éftelen a) bekflldfktt költemények nem kötöltetnek. B.,»níUh»el*n ké«iratok nem adatnak viaaaa. Csak bél-mente« levelek fogadtatnak el. 20 Mik szám. Kolozsvárt, vasárnap, 1881. szeptember 11 KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egéac évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre , 4 frt — fél félévre...................8 . J egy héra . . 1 , 50 . Hirdetési díj: petit lóra 6 kr.—Bél­yeg­letek: minden’hirde­­tés után 80 kr. — Nyílttéri aora 35 kr. A szélsőbalról. Budapest, szept. 9. Hiába titkolják, a szélbal válság elfitt áll. Válságát épen az a körülmény lojjs előidézni, a­miben erősbülését Okt­­. i. különböző politikai múltú és ellentétes ellemek összetoborzásában ,csak azért, hogy legyen jelölt (mi­ben az intelligentia visszavonulása miatt a szélbal mindig nagy hiányt érzett) és kortes. Nagyon érdekes lenne a szélbal minden egyes candidatiójának titkos históriáját megírni. Kitűnnek e históriából, hogy az „el­vili­vek“ nagyon is hajlandók az elvek és eszközök fe­letti alkudozásra, csak hogy embert fogjanak maguknak, akár jelöltképen, akár kortesnek, akár választónak. Se­hol az­­elvekkel­ mereven ki nem ruk­koltak, mielőtt a helyzetet és a han­­gulatot ki nem puhatolták , és akkor az­tán az elvekből olyan dasist, a szen­vedélyből és frázisból akkora mérték­kel vettek, a­mennyit épen szükséges­nek és elégségesnek tartottak „ad cap­­tandam benevolentiam.“ Még a meg­választottak között is vannak többen, kik határozottan kikötötték, hogy a Verhovay vagy a Csanády nótáját el nem látják ám, no meg a külügyekre vagy hadüügyekre, többeknek pedig ál­talában a közös ügyekkel szemben kö­vetendő magatartásra nézve megtar­tották saját nézeteiket, melyeket — ha ugyan komoly férfiak — nem fog­nak Verhovay és Csanády terrorizmusa előtt feladni. De legelőször is azt kell meg­magyaráznom, hogy miért említem csak Verhovayt és Csanádyt és nem beszé­lek a párt vezéreiről, pl. Mocsáryról, Simonyiról, Helfyról, Eötvösről. Ennek egyszerű oka az, hogy a szélbal ő­s­­eredeti típusa, intransigens politi­kájának és változatlan, monoton jel­szavainak képviselője csakugyan Ver­hovay és Csanády; igaz ugyan, hogy csak egy pár év előtt előbbi, Csaná­dyt kakaspulykához hasonlíta,­na de azóta annál hivebb követőjévé lön. De a szélbal fentebb említett vezérei és általában a miveltség magasabb fokán álló része, úgy az országházban és saj­tóban, mint azon kívül, egyátalában nincsenek e két patriarchalia felfogá­­sumokra bölcsességével, különösen pe­dig tapintatával megelégedve, és ha eddig fel nem támadtak ellenök és le nem rázták nyakukról, ennek egysze­rű oka az, mert féltek szájuktól, ille­tőleg tolluktól, mert e jakobinusok va­lóságos terroris­tiót tartanak fenn ab­ban a pártban, mely minduntalan veri mellét: a függetlenség tanaival. De most a mérsékelt elemek a szélbalban megszaporodtak és Verho­vay csillaga gyors hanyatlásnak esett, a­mit bizonyít az is, hogy a közeleb­bi választáskor nemcsak hogy több he­lyen meg nem választották, de a szél­bal táborkara el volt készülve arra, hogy ha valamelyik vezér a választá­sok alkalmával kiesik, az utoljára ha­gyott Czegléden Verhovayt általa meg­buktatják. A Degré-féle kísérlet ennek az elhatározásnak volt egy elkésett és ügyetlen alkalmazása. Ezen előzményekhez vegyük még azt, hogy a szélbal azon árnyalata, mely az értelmiséget és a konzervatív erdé­lyi birtokos osztályt szerette volna megnyerni, csinált egy külön pro­­grammot, nem annyira 1848-at, mint 1791-et hangoztatta; elmosódva be­szélt a függetlenség és önállás magya­rázatáról, nevezetesen a külügyek el­különítését lehetőleg kerülte, a közös­­ügyek megoldását pedig sok á­t­me­net­e­s intézkedésekkel kívánta meg­közelíteni . Így már a hadseregre néz­ve is megelégedtek egyelőre azzal, ha a területi rendszer keresztülvitetik és a tisztikarban a magyar elem szapo­­ríttatik; valamint ha egy katonai aka­démia állíttatik fel; azt pedig határo­zottan hangsúlyozza, hogy a delegá­­czióba be kell menni, mert az ellen­zék csak úgy teljesítheti lelkiismerete­sen kötelességét. Most már rövid időn itt lesz az alkalom, hogy szavakat beváltsák, ki fog tűnni, hogy komoly férfiakkal volt­­­ az országnak dolga, vagy pedig csak komédiásokkal, kik a közönség gusz­tusa szerint képesek különböző szere­pekre vállalkozni. Ha szépen megad­ják magukat Verhovaynak és Csaná­­dynak, akkor a közönség egészen el fog tőlük fordulni, mint akarat és őszinteség nélküli közönséges izgatók­­tól, különösen az értelmiség és az er­délyi közönség fog felettük gúnyos ne­vetésben kitörni. Ha pedig azt nem teszik , akkor a szélbal felbomlik. Azt mondják, hogy nem he­lyes taktika tőlünk effélét most fejtegetni. Miért ? Hiszen egyik, vagy másik eset okvetlen bekövetkezik, és bármelyik következzék be, mi azt nyu­galommal várhatjuk, egyiktől sem fé­lünk, sőt mind a kettő az országra nézve csak jó eredményű lesz — a kiábrándítás tekintetében. TÁRCZA. Kisk’erdei Andor: Megesküvök Virág Anna A juhász-bojtárnak. Sir a legény künn az erdőn, — Be vig tánczot járnak ! .Virág Anna, Virág Anna, Hogy elfölödnélek ! . . . “ —­­Hozzad igyre, jobban Lányi ! Ez ám a gyöngy-élet !“ .Virág Anna! tudod igyszer Ösküvél is néköml ..." — „Járjad, járjad vigan édes Kicsi feleségöm!“ „Virág Anna, fölödnélek, De nem lehet immán ! . . .“ — „Hátha kincsem, a városi Bandát ide hinnám 1 — “ „Virág Anna, de megöltöd A szüvemet, látod. . . .­­“ — „Akkor busulj éden rózsám, Ha közél halálod !“ „Virág Anna keserves lesz Ma éjjel fenékted ! . . .“ — „Lakodalmad napján kincsem — Hej, mi lesz ma téged?“ Beszakadt a kunyhófödél, Verik a harangot. — Kisk’erdei Andar immán Jó messze harangolt. . . . figött falak beomlanak, Nogy a vész haragja, Kásán kondul közbe-közbe Éjfélnek harangja. .Andar Andar oda égött Vőlegény, menyasszon; Megérdemled, hogy ezért a Törvény felakasszon 1* ~ »Ugyan édes biró uram, Megkérem aláson . . . • ' • Mindenkinek keresztül kell Menni a haláloa. . . . Tegnap este lakodalmat Velem kellett vona. . . • • . LátomI — látom­ engemet A lakodalomba ! . . . Jöjjetek el . . . jöjjetek el . . . — Mit is ér az élet ? — Holnap reggel, Virág Anna, Megesküszöm véled I . * Nyári estén, őszi estén — Zug az erdő lombja — Szegény legény, árva legény Banui a kunyhóra. — Talán nem is a kunyhóra, Inkább a romjára------- — Keresgél a hamu között, Mit annyiszor megöntözött Felhőviz módjára. . . . Györffy József. Hamis színek alatt. — Elbeszélés. — Angol szöveg után: Sámi Lászlón­é. Hárman voltunk : Julia, Janka és én. Rég ideje már, hogy az anyánk házától mindnyájan férjhez mentünk. Anyánk gyak­ran emlegeti, félig komolyan, félig tréfá­san, hogy Julia rangért, Janka gazdagsá­gért, de Róza, az az együgyű gyermek, már mint én — csak szerelemből, — egye­dül csak szerelemből ment férjhez. De tudják meg kedves olvasóim, hogy az anyám fogalmai a rangról , gazdagság­ról nem voltak valami túlságosak. A Julia férje—Sir Febb Gedeon­nak a harmadik fia volt. A báróságot nagy­apja kapta volt jutalmul winklebeachi főbíró korában a kormánypárti választások körül tett érdemeiért. Az a vagyon, a­mi a Janka néném szivét megnyerte — a kedves öreg Dixton vagyon­a volt, — a jó Dixton bácsi jelenleg is folytatja üzletét Camden városban, fű­szerkereskedése a legelsők közzé tarto­zik, már­is tekintélyes vagyonra tett szert, s Com­ey villában — mi sajátja — kocsit tart. Az én Rolandom csak egy pénzváltó írnoka volt; ily szerény állás mellett anyám nem igen nagyíthatta indokainkat. De a jó anyánk dicsekvése csak félig felelt meg az igazságnak. Az ilyenféle dolgoknak ren­desen két oldala van,­­ ha az áll, hogy testvéreim rangért és vagyonért mentek férjhez — bizony azt sem lehet eltagadni, — hogy az én kedves sógoraim szintén édes vágyat éreztek az öreg Stebbing nagy­­nén­nk pénzére. Roland igazán szerelmes volt belém, s természetesen, ő soha sem gondolt a nő­ném vagyonára. Stebbing nőnénk (most már a sírban nyugszik szegény, s minden vagyonát, mi álmaink nyugalmát annyiszor megzavarta, a szegények házának , a kórodának hagy­ta) nagyon gazdag, nagyon fösvény és nagyon különös természetű volt. Anyánk nem volt gazdag, de az a nagy érdeme volt, hogy a Stebbing nagypénék sógor­­asszonyának nevezhette magát. A Stebbing néni vagyona, mint a nyári felhő, minden­felé hullathatta áldását, tehát reánk is, mert mi húgai voltunk, s neki nem voltak gyermekei. Anyánk látszólag uriasan élt, azaz véghetetlen sok számítás, gázslódás és sokszor fáradságos küzdés után muta­tósan élt. Mert mi nagyon sokat adtunk a látszatra. Egy egyfogatos kocsit tartot­tunk, egy lovat béreltünk, s János a ko­csis egyúttal kertészünk és legényünk is volt. Claphamban laktunk, egy villában, lakásunk kicsi volt az igaz, de csinos, a ház előtt levő piczinyke kis téren két zöld cseberben két gondosan ápolt borostyán növény volt; ezekről villánkat Borostyán­­laknak neveztük , mert ha valaki lakásun­kat kérdezte, olyan uriasan hangzott Bo­rostyánlaknak mondani. Anyám gyakran tett látogatásokat az ő egyfogatu kocsijában, mert gyalog járni a legszebb időben nem fért össze urias fogalmaival; Ismerősei aztán két lovas ko­­csijukban adták vissza a látogatást dél­előttönként a Borostyáalakba s szerényebb sorsú szomszédaink előtt ez által nagyon felmagasztaltak. Anyánk néha estélyeket is adott, a két, kissé szűkecske nappali szobából táncz­­termeket csináltunk, az ajtókat levéve sar­kaikból s a nélkülözhető bútorokat ki­hordva ; a táncz egy hárfa és hegedű mel­lett történt, a két muzsikust a szegény megboldogult atyánk dolgozó szobájába, helyesebben mondva fülkéjébe szorítottuk; étkező termünk, hol a vacsorát adtuk, a nagy konyhánk volt, még ezt volt ám a baj tisztességesen átalakítani ! Ilyenkor — különben — mi tűrés­­tagadás, anyánk bizony, mint mondani szok­ta, gyermekei érdekéért, minden képzel­hető alkalmat felhasznált, hogy az ő ked­ves, de kissé különc*. Stebbing nénjét fel­említse, ki véghetetlenül szeret bennün­ket, bár ritkán jön látogatásunkra; s mi leányok elég gonoszok voltunk anyánk pél­dáját követni s tánozásunkkal csevegve, csudálkoztunk a „kedves“ nőnénk tá­vollétén, nevettünk a „drága lélek“ sa­játságain, mintha ismertük volna azokat, a­mi pedig teljességgel nem állott. Estélyeinkre mindig nagyon sok ven­déget hívtunk, a fényes vendégkoszorúval dicsekedhettünk, mert legalább a számban soha sem volt hiány, s ennek meg volt az a haszna, hogy mi is számos meghíváso­kat kaptunk. Megtörtént néha, hogy esté­lyeinken oly sokan voltak a vendégek, hogy étkezés alatt az urak szívesek vol­tak a lépcsőkön foglalni helyet. Ámbár soha sem volt szokásunk gon­dolatainkat kicsacsogni, de azért mindnyá­jan tudtuk és éreztük, (legalább én igen) hogy daczára saját elvitathatatlan vonzó érdemeinknek, (mert nővéreim nagyon szép leányok voltak, én pedig hozzájuk hason­lítottam,) de azért a hiúság vásárjának házassági piaczán a Stebbing néni pénzé­nek a fénye vetett reánk világot s emelte bájainkat. Tudtuk, hogy a borostyániak estélyeinek ez volt az igazi mágnese, nem a három gráczia. De az anyánk édes boldogságát soha sem zavartuk meg, megsúgva neki, hogy mit tudunk mi. Nem mondtuk meg anyánk­nak, hogy voltak olyan neveletlen embe­rek, kik a grácziákat „libáknak”, dí­szes villánkat „k­e­t­r­e­c­z n­e­k“, fényes estélyeinket „gőzfürdőknek* nevez­ték, minket pedig egymás között „jó fo­gásnak“ neveztek, nem saját érdemeink­ért, hanem a zsugori vén asszony pénzes­­zacskójáért. Ezt én részemről nagyon éreztem, szégyeltem és megaláztatásnak vettem. Egyszer, midőn a pattantyúsok bál­jában voltunk, két fiatal tiszt között fur­csa párbeszédet volt szerencsém végig hallgatni. Hopp százados reám mutatva, azt kérdezte Sholtó őrnagytól: — Ki az a szép kis leány ? — Az a barna ? — volt a nevetve adott válasz — hát nem ismered ? hiszen az a legkisebbik Grayling, tudod, a híres Claphams Grayling. Szépnek elég szép ez is, a­mint láthatod, de roppant henczegek mind­­ oly szegények, mint a templom egere. De tudod pajtás, ennek a kis bar­nának is van egy fényes érdeme, mert a chealseai vén Stebbingnek az unokahuga, tehát nem tartozik az „utolsó fogá­sok” közé az olyan szegény legény előtt, a­ki nem válogatós. Hogy pirultam ! Majd a föld alá sü­­lyedtem szégyenletemben! — De hogy is van az, hogy az ember sohasem hall ma­gáról valami kellemes dolgokat? Chealsea Stebbing! furcsá, hiszen nőnémet Anna Máriának hívják — az igaz, hogy Chealseaben lakott. Nem is képzel­tem, hogy öreg nénémet ilyen sok úri­ember ösmerje . . . valóban bámulatos, mennyien ösmerik — még­pedig mind a „szine-java“, a fiatal tiszturak, az előkelő társaság legelső ifjai, mind olyan moso­lyogva beszéltek Chealsea Stebbingről. A Somerset ifjak, s általában a „nagy vi­lághoz* tartozó ifjú urak közül — kik­kel találkozánk — igen sokan ösmerték nénénket. * mosolyogva egész bizalmasan Chealsea Stabbingnak nevezték. Sokat törtem a fejemet rajta, hogy ez ifjak hogy és honnan ösmerik néné­met, minő összeköttetésben vannak e csu­dálatos vén asszonysággal, a­kit a saját rokonai is ritkán láttak, én pedig sohasem láttam. A férje gazdag ember volt, ez ala­pította meg özvegyének hirét. Akárhogy sem legyen a dolog, any­­nyi bizonyos, hogy a nének hirneve csi­nálta a miénket, s félek rajta, hogy mi ezt a szerencsés körülményt a lehetősé­gig igyekeztünk a saját előnyünkre ki­aknázni. A Stebbing néne pénze vérmes re­ményeket ébresztett és mi semmit sem tevénk annak lehűtésére, sőt ellenke­zőleg. Nénénk a mi figyelmünket s szives megemlékezésünket rendesen nagyon rö­vid s gyakran a gorombaságig éles sorral vette tudomásul, de azért mi soha sem nehezteltünk, sőt annál inkább hízeleg­tünk a jártunk utá­na. Vele —■ magunkkal — és általában A vallás- és közoktatásügyi minisz­térium jövő évi költségvetése már megál­­lapittatott. E tárc­a költségvetése, mely a folyó évre négy millió és hétszázezer fo­rintot tett ki, a jövő­ évre, mintegy 330,000 frtnyi emelkedést tüntet fel. Az érintett többlet túlnyomó része a rendes kiadások­ra esik, még­pedig körülbelül 300,000 írt­tal, mely összeg részben a központi lét­számban eszközlendő némi személyszapo­­rításra, ezenkívül pedig 3 tanfelügyelői, 9 segédtanfelügyelői és 2 tollnoki állomás rendszeresítésére fog a tanügy fejlesztése érdekében elkerülhetlenül szükséges áta­­lánosabb felügyelet elérhetése érdekében fordíttatni. A képviselőház kor szerint megala­kított tisztikara a .Függetlenség­ szerint következőleg lesz összeállítva: Elnök : Boér Antal; jegyzők : gr. Andrássy Tivadar, ifj. Blasioi Domokos, Bölönyi Sándor, Feny­­vessy Ferencz, Hentaller Lajos és dr. Pró­­nay Gábor. A delegácziók elé juttatandó előter­jesztések s különösen a közös költségve­tés, a jelen hónap második felében, ő fel­sége elnöklete alatt Budán tartandó mi­niszteri tanácsokban fognak megállapíttat­­ni. Előre annyit lehet mondani a költség­vetésről, hogy a hadügyminiszter — a Napló szerint — jelentékeny (?) többletet tervez erősítésekre. A delegácziók valószínűleg novemberre hivatnak össze Bécsben. A hadi költségvetések nemcsak min­ket nyomnak oly súlyosan, de Európa szerte minden államot, mi némi vigaszta­lásul szolgálhat nekünk. Németország bé­kelétszáma 450,000 ember (közte 18,000 tiszt) évenként 206 millió forintba kerül. Francziaország a 472,000 béke bakájára 786 és fél millió frankot költ (315 millió frt). Oroszországnak most 600,000 embere van fegyver alatt és 309 millió frtot költ rájuk. Olaszország 210 000 embere béké­ben 83 millióba kerül, s Anglia 100,000 embere 168 millót emészt föl. A mi had­seregünkre, melynek békeállománya 268 ezer ember, 105 millió forintot költünk évi eltartásul, ide nem számítva azon nyug­díjakat, miket a penzionált és rokkant tisz­tikar hoz. A mérsékelt ellenzék végrehajtó bi­zottsága csütörtökön Bittó István lakásán s elnöklete alatt értekezletet tartott. Szi­lágyi Dezsőt atyja halála, Pulszky Ágos­tot betegség tarta vissza a megjelenéstől; a többi tag az értekezleten jelen volt. Az értekezlet kizárólag a választási ügyekkel foglalkozott. Megbeszélte a kije­löléseket a párt egy megüresedett kerü­letében, valamint a kettős választásokat. Ezzel kapcsolatban elhatároztatott, hogy a párt­ból megválasztott országos kép­viselők felhivatnak, imák be neveket a párt helyiségeiben kitett klub könyvbe, a­hol a végrehajtó bizottság tagjai már beirat­koztak. Politikai kérdéseket az értekezlet nem tárgyalt. Erre e tanácskozmány nem volt bizatva, s az czélszerűtlennek is látszott, minthogy rövid idő múlva, az országgyű­lés megnyitásakor, úgy is együtt lesznek Budapesten a párt tagjai,s a trónbeszédre adandó válaszfelirat alkalmat fog szolgál­tatni a párt nézeteinek kifejtésére. Jóban Romániához tartozik — továbbá a térkép oldaldíszítéseit képező országos és városi czimerek között ott ékeskednek Erdélyország, Bukovina és Mármaros, va­lamint több magyar város czimerei is. A beírt eljárás, annál­­is inkább, miután a térkép hivatalos iskolai használatra ada­tott ki, egyáltalában nem tisztességes, mert a román iskolákban működő dascal urak bárminő ürügyet hoznak is föl a hivatalos körök, e térkép folytán egészen hamis ada­tokról győzik be a román fiatalságot, mi­nek folytán egy egész generácziója Ro­mániának azon hittel és meggyőződéssel lesz telve, hogy Magyarországnak és Gács­országnak egy tekintélyes része tulajdon­képen Romániát illeti. Háborús hírek. ii. Előző czikkünk megírása óta ér­kezett hírek teljesen igazolják azon feltevésünket, hogy az orosz és német uralkodók találkozása épen nem tekint­hető a mai békés viszonyok megzava­rását c célre, vagy — a­mint különö­sen a hazai ellenzéki sajtó feltüntette — monarchiánk ellen irányuló tün­tetésnek, hanem mint a béke megszi­lárdítására irányzott törekvés a politi­kai világ által feltétlenül helyeselendő. A­mióta Ignatiev­e „nagy ra­vasz“ került az orosz birodalmi poli­tika vezetői állására, azóta a német politikusok bizonyos tartózkodó, s úgy­szólva figyelmező állást foglaltak el, s igyekeztek a német kormány figyelmét felhívni azokra — a nyílt czélzatokkal épen nem bíró — politikai üzelmekre, melyeket Ignatien folytat, s a­melyeknek végeredménye iránt a politikai világ — minden nagy fejtörés mellett — sem tudott soha tisztába jőni. Mint megbízható források állítják maga a német császár sajátkezű levél­ben figyelmeztette a czárt az Ignatiev által Szerbiában és Magyarországon folytatott politikai üzelmekre, s hogy a czár közvetlenül e közlések folytán határozta magát a találkozásra, hogy a német császárt illetőleg a politikai világot meggyőzze arról, hogy az Ig­natien állambölcsesége által kigondolt üzelmek a békés viszonyok megzava­rására épen nem vezethetnek, s hogy esetleg ő maga is igyekezni fog e min­dig fondorkodó állambölcstől mielőbb megszabadulni. Hogy a czár csakugyan a politi­kai világ és illetőleg a többi társha­­­talmasságok megnyugtatása s nem hol­mi háborús czélzatok által vezetteti magát a találkozásnál kitűnik abból is hogy sem Ignatiev, sem más, az ő po­litikai elveit valló államférfiút nem vitt magával, mit bizonyára meg­tesz, ha olynemű hadi actió megbeszélése ösz­tönözte volna a találkozásra, a­mely államférfiak közbejötte nélkül nem in­tézhető el. Minden körülmény a mellett bi­zonyít, hogy eme legújabb császár ta­lálkozásnak csak is a béke szilárdítása és a jó viszonyoknak fenntartása lehet egyedüli következménye, a e szempont­ból csak megnyugvással vehetünk tu­domást a két szomszéd birodalom ural­kodóinak azon elhatározásról, hogy a béke megóvása érdekében találkozásra határozták magukat. Ezeken kívül az is bizonyít a ta­lálkozás békés c­élzatai mellett, hogy a német császár mielőtt az orosz czár felhívására felelt volna, uralkodónkat is értesítette, s csak ennek beleegyező nyi­latkozata után adott határozott választ. Ilyen körülmények között csak­ugyan nehéz e találkozásnak olyan je­lentőséget tulajdonítani, mintha az orosz czár az ellenünk indítandó hadjárat ér­dekében és a siker nagyobb biztosítása végett indult volna a német császár felkeresésére — sőt épen ellenkezőleg, egész határozottsággal meg lehet állapí­tani, hogy a czárnak német területen való megjelenése nem tekinthető egyéb­nek ama nyughatatlanságok elenyész­­tetésére szolgáló törekvésnél, a­melye­ket az Ignatiev fondorlatai, s a pánsz­láv politika érdekében folytatott üzel­mek keltettek fel, nem csak a német, de egyáltalán az európai politikai köz­véleményben. A czár e találkozás által bizony­ságot akar tenni a felől, hogy azok a pánszláv politikai törekvések, melyek jelenlegi miniszerelnökének tetteit jel­lemzik — első­sorban az orosz biro­dalomra nézve veszélyesek, s hogy ily nemű törekvések Oroszország mai po­litikai helyzetében nem csak a sikert nem biztosíthatnák, hanem az eddigi törekvések által elért sikereket is koc­­­káztathatják, a­mennyiben olyan vál­lalatokra kényszeríthetnék, a­melyek a mai viszonyok között könnyen végze­tessé válhatnának. A két uralkodónak ilyen c­élza­tokkal való találkozása kétségkívül be­folyással lesz arra, hogy a valódi ok a Román Chauvinismus. Annak a román térképnek a híre, melyről mi még a múlt évben említést tettünk,­­ szerencsésen eljutott Budapestre is, a legújabb lapok ezeket írják a dologról: A nagyzoló dáko­románok nevetséges aspirácziói gyakran botrányos módon nyilvánulnak. Közelebb egy román térkép adatott ki, mely földraj­zi és politikai felosztásánál fogva ugyan­csak megérdemli a figyelmet. E térkép következő felirattal van dekorálva : , A mo­dern Dacia és román tartományok térképe, városi és vidéki elemi tanulók használa­tára.“ E térkép igen sajtságos módon ma­gyarázza meg a legifjabb királyság tulaj­­donképeni terjedelmét. A magyarázat, me­lyet nagyon is jellemez a dákorománok bizarr okoskodása, megérdemelné, hogy kor­mányunk komoly figyelemre méltassa s elejét venné a bosszantó törekvéseknek, melyek bár nevetségeseknek látszanak, azoknak káros következményeit elvitatni nem lehet. A jelzett térkép szerint a mo­dern (tehát nem is jövendőbeli) Dacia ha­tárai sem többet, sem kevesebbet nem fog­laltak el a magyar és gácsországi terüle­tekből, mint egész Erdélyt, Mármaros me­gyét, Bukovinát, továbbá az úgynevezett Pocutiát, Bolomen környékét és Litanisz­­laut, a magyar alföld legnagyobb részét a Tiszáig, végre a Bánságot és katonai ha­tárőrvidéket. Ezenkívül befoglaltatok a mo­dern Dacia határai közé egész Besszará­bia, valamint a berlini béke folytán visz bocsátott alsó dunai kerület is. Ilyen az új térkép. Azon ürügy, hogy e térkép csu­pán a román nemzet elterjedésének etno­­graphiai előadása, illetőleg magyarázata, igen könnyen elesik, mert a térkép maga raegc­áfolja ezen szokásos kifogást, ugyan­is a térképhez csatolt rajzmagyarázatok szerint a birodalom határaiként jelzett vo­nalak túlterjednek az előbb említett terü­letek határvonalain, míg a birdalmi hatá­rokon belől ezektől eltérő vonalakkal jel­zett kerületek úgy tüntették elő, hogy tudásvágyó ifjúsága a román elemi isko­láknak pillanatra sem kételkedik az iránt, miszerint mindaz, mit a térképen lát, va­

Next