Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)

1884-01-13 / 11. szám

Tizennyolczadik évfolyam 11. szám, Kolozsvár, 1384. vasárnap, január 13. Előfizetési díj : Egész évre 16 f­ — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4. frt. Egy bóra 1 frt SO kr HIRDETÉSI DÍJ: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilletek i.m­.len hirdetés után 16 kr. — Nyilttér: sora 26 kr. Szerkesztőség és ^Kiadóhivatal Magyar Polgár" könyvnyomdája ».V*lix6xap­atosa 2. ix. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitele»«­llasználhatlan kéziratok nem adatnak utaaza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZ8 VAR, .1 ANtJJR 12. A „csángó telep. Az ünnepi szünidő után tartott első ülésében az Al-Dunára telepített csángók ügyével foglalkozott a képvi­selőház, s egyhangúlag tudomásul vet­te a bel- és pénzügyminiszterek ide vo­natkozó följelentését, mely a Bukovi­nából beköltözött véreink helyzetét ki­merítően tárja föl, s úgy a jelenre, mint a jövőre nézve igen megnyugtató kilá­tásokkal kecsegtet. A múlt évben fölhalmozódott any­­agi izgalmas anyag közé tartozott ez is. Hála istennek, hogy a képviselőház jelzett tárgyalásával immár a napirend­ről egy bizonyos időre levet­tnek te­kinthető, levettnek olyan értelemben, hogy a csángóknak nevezett székelyek sorsa és jövője felől nyugodtak lehe­tünk. E telepítés nem egyszer volt olyan stádiumban, hogy komolyan le­hetett tartani a nemzeti ügy kompro­­mittálásától De kezébe vette a kor­mány az ügyet, s azt per tot discrimi­na rerum, szerencsésen biztos révbe ve­zette, máskülönben az ellenzék sem vette volna tudomásul a kormány je­lentését. E telepítéssel mintegy három­ezer magyarral gyarapodott nemzetünk s a vele tett részben keserű tapasztalatok tanulságul fognak szolgálni a későbbi telepítéseknél, melyek a kormány jelen­tésében is kilátásba vannak helyezve. „Minden esetre — így szól a jelentés — kötelességének tartatija a kormány megtenni a szükséges intéz­kedéseket az iránt, hogy ha álland­ós rendelkezésre föld, melyen még újabb telepek létesíthetők, ezen tele­pítés csak akkor foganatosít­­tassék, ha előlegesen megtörtént a te­rület ármentesítése és a telepítés létesítésére a szükséges előin­­tézkedések megtörténtek.“ Na­gyon helyesen, így kellett volna előbb is eljárni, mely esetben a telepítés fél­annyi költségbe sem került volna s a mellett megkiméltettünk volna kellemet­len agitatióktól és jajveszékelésektől. De hát — mint tudva van — nem kor­mányi, hanem társadalmi kezdeménye­zés folytán indult meg a telepítés; a társadalom pedig inkább tud pillanatra lelkesülni, mint hidegen számítani és a jövőre kihatólag alaposan cselekedni. Aztán az is igaz, hogy a prima occupatiótól kezdve igen szép idő telt el s ez alatt bizony jóformán kijöttünk a letelepedés és letelepítés gyakorlatá­ból — jóllehet az idők folyamában szá­mos telepítés történt Magyarországon (szászok, svábok, bolgárok, szerbek stb.) Még kevés van hátra s az aldunai telepítés végleg rendezettnek s befeje­zettnek lesz tekinthető. A 3000 székely ott az Al-Dunán nagy nemzeti szolgála­tot fog teljebilii. ül Uiiwgjfua CIOAvU tap­­ott a végvidéken, közel a határszélhez, nagy szükség volt. Szapora, erőteljes nép került oda, mely kedvező gazdasá­gi és egészségi viszonyok között egy negyedszázad alatt három-négy akkorá­ra fog felnövekedni s rajokat bocsát­­ki majd a maga soraiból a vidékre. Nem féltjük az enyészettől, mert gaz­dasági erényekben felülmúlja a vele szomszédos lakosokat. Igyekvő, szor­galmas, jólétre törekvő. Ezzel tehát megvolnánk, de a jövendő telepítések szempontjából kívánunk most egy pár észrevételt tenni. Az Al-Dunán legjobb esetben is csak még két öblözet területe volna alkalmas telepítésre s azontúl aztán más vidékekre kellene fordítni a figyel­met telepítés czéljából. És ha egyszer erre került a sor, minden érdek a mel­lett szól, hogy az erdélyi részek azon megyéi és vidékei vétessenek kiválóan figyelembe, a hol a kincstárnak birto­kai vannak s a hol a magyarság rop­pant csekély számban lakik Folyamatban van a kincstári javak eladogatása, de eme vidékeken a kor­mánynak szándékosan halogatni kelle­ne az államjavak áruba bocsátását s fenn kellene azokat tartania későbbi telepítési czélokra. Tervszerűen, nem­zeti és politikai érdekeknek megfelelő­en lehetne aztán folytatni a megkez­dett telepítést, még­pedig, miután a te­lepesek amúgy is kelet felől jönnek és fognak jönni, a telepítést is úgy kelle­ne intézni és berendezni, hogy Brassó vidékén kezdődnek s Szeben, Alsó-Fe­hér-, Hunyad-, Krassó-Szörény-megyé­­k( .: át. mintegy félkört képezve, csatla­k­pontunkon. Al-Dunán már megtelepedett székelyekben, a v.m­.u t.i- nak az emlitett területeken mindenütt vannak birtokai, melyeket vétek volna nem igy használni föl. Az áramlat már megvan a nemzetben keleten lakó vé­reink betelepítésére; létezik már egy ily c­élú testület is: a Csángó-telepíté­­si bizottság, melyet később kiszélesítni is lehetne. Használja fel a kormány és a tár­sadalom a jó alkalmat egy nagyfontos­­ságú nemzeti raissio folytatására. Ha az ál­lam­birtokok eladogatva lesznek, akkor már késő lesz ilyen tervvel fog­lalkozni. Jó előre hangoztatjuk e szem­pontokat, hogy a magunk részéről is erre a hangulatot mintegy előkészítsük s később sem fogunk megszűnni, hogy szavunkat ez irányban fölemeljük. TÁRCZA._____ Székely József. (Apróságok az ,Erdélyi játékszín­ múltjából.) IV. Székely József nevével a kolozsvári színpa­don 1802-ben találkozunk először. A Szilágyság­ból, Szilágy-Csehiből jött Kolozsvárra. Hő vágyat érezvén magában a szinészeti pályára, beál­lott ad­ornak a Kocsi társaságába, hol rövid idő alatt kivívta társai és a közönség szere­­tetét. 1800-ben, midőn a nagy Wesselényi meg­halt és Kocsi az igazgatásról leköszönt, Székely már oly tekintélyt tudott magának kivivni tár­sai között, hogy ezek őt és Vándza Mihályt tet­ték igazgatókká. Az ő igazgatásuk és tervük szerint épült az akkori Bethlen-ház lóistálójá­­ból, a középutczában az új színház. E szín­ház, a maga fényes berendezésével — az ak­kori viszonyok közt — egészen elbájolta a nézőket. Az öreg Rácz Sándor azt írja róla, hogy «igen pompás és költséges volt a pazar­lásig. Az egész színház ki volt festve belülr­ől, hol Vándza­ui minden ecsetvonással remekelt.*) Némely függöny selyemből, némelyik vékony Rumburgerből volt készítve s ezeken a festés bámulatos. A 30 páholy Bécsből hozatott kár­pitos munkával volt borítva, az oldal­függö­nyök különféle nehéz atlaszból arany és ezüst rojtokkal, a gubernatori páholy pedig egészen veres bársonynyal készítve.“ A szinház építési költségét a harmincz páholyra előfizető mág­nások fedezték. E szinház felépítésével kezdődik Székely József jelentékeny közreműködése az erdélyi játékszín felvirágzásában. A játszók, Wesselé­nyi halála, és Kocsi lemondása folytán, már­­már ott állottak, hogy szétoszoljanak, s h­a­ elő­áll Székely, maga mellé véve Vándzát és vasma­rokkal tartja őket össze. Az előadások siker­rel folynak, a pártfogás nagy, a­mi főleg an­nak volt köszönhető, hogy a mágnások Szé­kelyt nagyon megszerették. A közszeretet egy jelentékeny részét azonban nejének köszön­hette. Neje Ungár Anna volt, az első feledhe­tetlen drámai színésznője a magyar színpad­nak, kivel 1808. május 7-én kelt egybe Ko­lozsvárt. E házasságot, mely mindvégig boldog­nak maradt, egy különös véletlen szülte. Un­gár Anna ugyanis egy özvegy asszony gyer­meke lévén, az anya sehogy sem akart bele­egyezni abba, hogy leánya, ha már színésznő lett, mint leány kövesse a társulatot város­­ról-városra. Föltételül szabta tehát leányá­nak, hogy csak abban az esetben engedi el­menni, ha egy derék, jóravaló színészhez férj­hez megy. A leány nem sokat habozott, ha­nem oda állt Székely elé, ki neki leginkább megtetszett, s gyermeteg kedélylyel így szólt hozzá: „Székely bácsi, anyám, mint leányt nem enged magukkal menni; vegyen el, kérem, feleségül engem, hogy színésznő maradhassak.“ „És pediglen örömmel“ — válaszolt Szé­kely. Az esküvő a fent jelzett napon megtör­tént, Szentkirályi Mihály városi hivatalnok és Ernyi Mihály színész tanúsága mellett. Fri­gyüket, melyet a véletlen szőtt, az ég áldása követte. Székelynének nemsokára leánya szü­letik, a kis Amália, ki a kölcsönös szeretetet felbonthatlanul véste a szülök szivébe. E két nemes rokonlélek földi pályájának iránya ez ál­tal határozott czél felé törekedett. Élni a ma­gyar színművészetnek és gyermekük boldog­ságának. E czélt a művészet szolgálatában élő házas felek vajmi ritkán érik el. Rendesen vi­szály támad a felek közt, mely a házasélet felbontásával végződik. E viszály pedig onnan származik, hogy mindketten a színpadon szen­vedélyük egész erejével játszva, azt többnyire átviszik az otthonba is, és ingerlékenyek, tü­relmetlenek, idegessekké válnak. A színpad fá­radalmai után az otthonban nyugalomra volna szükségük, de ki várja ezzel, ha mindketten, mint kiégett vulkáknak térnek haza a szín­padról? Innen származik a színész gyakori bol­dogtalan családi élete. Mily más volt a Székely-páré. Székely ha­mar felismerte neje rendkívüli tehetségét, le­mond tehát a játszásról — bár nem végleg — és inkább az igazgatáshoz, rendezéshez és ügyvezetéshez fog. Foglalkozása, bár fáradal­makkal jár, mégis nyugalmasabb és nem za­varja a családi élet harmóniáját. És ha figyelembe vesszük az erdélyi mag­j­gyár színügy viszonyait abból az időből át fogjuk látni, hogy Székelyre, mint színigazga­tóra csakugyan nagyobb szükség is volt, mint Székelyre, a művészre. Teleki Ferencz gróf, a szinház-építés egyik őrszelleme, — mint Kőváry László mondja — 1808-ban, Wesse­lényi, művészetünk géniusza, pedig 1809-ben meghaltak. Kocsi, az erélyes igazgató, lemond. A harmadik számot tevő vezető, Ernyi Mi­hály, még Wesselényi megbízása folytán, a társaság egy részével Magyarországon hirdeti az igét, itt senki sincs, ki az ügy vezetését szakértelemmel kezelhesse. Székelyben megta­lálta a magyar színügy a maga emberét. Ér­telmes, a színészetért lelkesülő, művelt férfi volt. Ez időtől kezdve, az állandó színház megnyitásáig, sőt még azon túl is, ő volt ne­jével együtt a társaság lelke, központja. Az előkelő családok, bár különben is hévvel csügg­­tek a magyar színészeten, a Székely-párt rend­kívüli kitüntetésekben részeltették. Székely részt vett, meghívás útján, a választmányi üléseken, meghívott vendége volt az úri ca­­sinónak s midőn az uj állandó szinház szá­mára Bécsben decoratiókat csináltattak, azok készíttetése és lehozatalával Székelyt bizták meg. Hasonló figyelem tárgya volt Székelyné. Az úri nők kitüntették, ajándékokkal halmoz­ták el, arczképét lefestették, az öreg Fricsi Fekete Ferencz pedig, e műveit lelkű férfia, oktatója, tanítója volt. Ily körülmények közt a Székely-pár emelkedése egészen természetes volt. Anyagi­lag is igen jól állottak. Házuk volt a mű­ * Mielőtt Vándza a színészedhez jött, előbb a festészeti pályára készült és sokáig tanult festeni Bécsben. A főrendek. A „Bud. Corr.“ jelenti a következőket: Azon főurak, a kik az utóbbi időben a főrendiház számára meghivó levelek­ért folyamondtak és kiknek erre való jogo­sultságát a főrendiház igazoló bizottsága elis­merte, részt vehetnek a vegyes házasságokról szóló törvényjavaslat fölött esetleg szombaton történendő szavazásban, mert a meghívó leve­lek átküldése az igazoló bizottság javaslatai alapján a belügyminisztérium részéről már ké­­relmeztetett és azok, miután holnap valószí­nűleg Budapestre érkeznek, az illetőknek, vagy kézbesítve lesznek, vagy a főrendiház elnöki irodájában kiadatnak. Egyébiránt nagyon va­lósam­­­, hogy a javaslat tárgyalása egy ülés­nél többet fog igénybe venni.­­ Figyelemre­méltó, hogy az utolsó szavazás óta a főrendi­házban, a szünidő alatt, tényleg 36 főúr nyert királyi meghívó levelet, köztük három oszták állampolgár is.­­ A csütörtöki szavazásnál a főrendiházban azon tagok közül, a­kik a leg­utóbbi alkalommal szavaztak, csaknem 50 hi­ányzott, úgy, hogy csütörtökön körülbelül 80 tag szavazott, a­kik a főrendiházban tör­tént legutóbbi szavazás alkalmával n­e vol­tét'azok kepezítrá',ma(M SL°.bb ro' kaptak meghivó levelet. A püspökök közül, a kik a javaslat fölötti első szavazás alkalmá­val jelen voltak, ma öten hiányoztak, ellen­ben ma öt oly püspök volt jelen, a kik akkor hiányoztak. Román hang A bukaresti „Independan­­ce roumaine“ megjegyzi, hogy azok, a­kik a román irred­entismusról szólnak, nem ismerik a viszonyokat. Titkos társulatok, a­melyek az erdélyi románokkal összeköttetésben állnának

Next