Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)

1885-09-11 / 208. szám

Tizenkilenczedik évfolyam. 208­­.szám. Kolozsvár, 1885. péntek, szeptember 11. Előfizetési dijak: ígérz évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre..........................................................4 frt, így hóra...................................1 frt 50 hr SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Egy szám ára 5 kr. Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 26 krajczár. —­­ MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és­­innepna­pok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR SZEPTEMBER 10. A pénzintézetek congressusa. Az országos kiállítás alkalmából fel­merült congressusok között alig van egy, mely a társadalom és állam szempont­jából mélyebben bevágó kérdést lett vol­na hivatva tárgyalni, mint éppen a pénz­intézeteké. E congressusnak nem lett volna kevesebb feladata, mint bírálat alá venni, ha váljon pénzforgalmunk rend­szere megfelel-e a haza és nemzet igé­nyeinek ? anyagi és szellemi rohamos fej­lődésünkkel szemben, lépést tart-e re­form­ kérdéseiben? s az irány, melyben halad, biztos alapot nyújt-e mind na­gyobb arányokat vető közgazdasági jö­­vőnknek ? A pénzintézetek congressusát inté­zők e kérdések felvetésétől és megvi­tatásától elállottak. Pénzintézet-ügyünk nyilvános bírálata, a­nélkül, hogy a kér­dések tüzetesen elő lennének készítve, nem tartoznék a szerencsés gondolatok közzé. A tőke bizalmatlan, bizalmatlan­ságát nem szabad felkeltenünk, vagy épen nevelnünk. Az intéző körökben te­hát azon nézet jutott érvényre, hogy min­denekelőtt egy közeg lenne és lesz felál­lítandó, melyben a gyakorlat, a szaktu­domány és elmélet emberei találkozva, minden egyes kérdést előkészítsenek, s úgy hozzák egy évenként összejövendő közgyűlés, illetőleg pénzintézeti congres­­sus elé. A vidéki pénzintézetek alkotmányos életünk beállása óta többször tartottak már congressust, de, mert a tárgyak elő nem voltak kellően készítve, kevés ered­ményre vezettek. A jelen congressus mé­lyebben hatol be a kérdésbe, közeget ál­lít, mely előkészítse; minden egyes kér­dést szőkebb körben vet fel és vitat meg, s mikor az egyes kérdés a gyakor­lat és szaktudomány teljes világításába lesz helyezve, akkor adatik át a nyilvá­nosságnak, hogy a pénzintézek, a társa­dalom és az állameszme szempontjából elbíráltassák, s ha életképes, életbe lép­­tettessék. Mert ha valahol, a pénzinté­zet-ügy mezején káros minden experi­­mentatio. S ha nem is az experimentatiónak, de pénzintézeti rendszerünk revisiójának ideje eljött. Az idő kereke nem áll meg. Közgazdasági intézményeink, ipar, keres­kedés, mezőgazdaság, közlekedési válla­lataink, mind nagyobb és nagyobb dimen­­siókat vesznek; kérdéses, vájjon az alap, az a bizonytalan alap, melyet — mond­hatni — csak a véletlen, a nemzet jó­akarata vetett meg, elég széles, elég mély, elég tömör alap-e a jövőre, hogy meg­rázkódtatásoktól ne féljünk. A kereske­delmi irány letárgyalta a részvényes- és kölcsönös­ társaságokat, letárgyalta a biz­tosításügyet is, de a hitelügyet, a pénz­intézetek és hitelügy üzleti rendszerét nem érintette. Nem pedig roppant terje­delme miatt, mert minden pénzintézeti válfaj külön szabályokat kíván, és úgy, mint a biztosításügy letárgyalásánál min­den biztosítási ág külön megfigyelés tár­gyává tétetett. A pénzintézeti pavillonban minden válfaj megjelent. Az osztrák-magyar bank a pavillont külön kiállítással tisztelte meg, a biztosító­társaságok külön, a pénz­intézeti többi válfajok, a földhitelintéze­tek, hitelbankok, részvényes és kölcsönös takarék­pénztárak cumulatív feltüntetés­ben jelentek meg. Már ezen együttes megjelenés egy nagy biztosíték a­felől, hogy összes hazai pénzintézeteink át vannak hatva azon meggyőződéstől, hogy hivatásuk nem kevesebb, mint a haza pénzforgalmának egészséges alapon­ ren­dezése és fentartása. S miután az osz­trák-magyar bank belépése a congressus­­ba szintén kilátásba helyeztetett, teljes reményünk lehet, hogy egy közreműkö­dés fog kifejteni, mely csak jót ered­ményezhet. A congressus szervezői teljes tudatá­val bírnak, hogy a vidéki pénzintézetek olcsó pénzt keresnek, hogy olcsó hitelt nyújthassanak. Bár e congressusnak csak egy tárgya lesz, egy központi képviselet fel- és beállítása, nem lesznek elzárva, hogy saját ebbeli érdekeiket meg ne be­szélhessék. Különösen azon irányban, ha vájjon nem léphetnek-e direct összeköt­tetésbe a pénzforrásokkal, mi eliminálja a költséges fővárosi apparátust. Most hiá­ba jutunk 4 kg, 5°/o-os pénzhez a fővá­rosban, ha a közvetítő intézet régieje reá nehezedik. A levegő tele van jóakarattal arra nézt, hogy a kisipar és kisgazdaság ré­szére levélszövetkezetek állíttassanak. A német minta szerint, a garantiát az egye­temes jótállásban keresik. Ezen ábránd­nak véget kell vetnünk. Az egyetemes jót­állás minden feltétele hiányzik nálunk. Azonban a cultúra előhaladt már annyi­ra, hogy ha a biztosítás képes lisk­ájá­­nak egyenértékűt, a díjt kiszámítani, a hitelszövetkezeteknél is ki kell számítani tudnunk a lehető veszteséget, s azt, mi­ként a díjt, előre be lehet vennünk, mint ezt egyik földhitelintézetünk teszi is. Hogy e kérdésre, per incidens, ki fog e térni a congressus, nem bizonyos, de hogy a felállítandó pénzintézeti képviselet a hi­telszövetkezetek nemzeti alapját keresni fogja, az kétséget nem szenved. Épen azért, ha a pavilion és con­gressus eszméje fölvetéséhez s szervezé­séhez oly közel nem állnánk, üdvözölnék, és pedig melegen a f. hó 28-án megnyíló congressust. Így pedig elégnek tartjuk felhívni a figyelmet reá. Kővári László: A Kulturegylet vagyona és a vidéki magyar pénzintézetek. Brassó, 1885. szept. 7. A Kulturegylet legutóbb megtartott köz­gyűlését megelőzött értekezleten, Ugron Gábor képviselő ur a többek között kifejezést adott azon nézetének, miszerint czélszerűnek és szük­ségesnek látja, hogy a kultúregylet vagyona több megbízható és teljes biztonságot nyújtó erdélyi magyar takarékpénztárnál, helyeztessék, el kamatozás végett. Az előértekezleten ezen kérdés megvita­tás tárgyát nem képezvén, miután az első vá­lasztmányi ülésben ezen kérdés ismételten fel­merült, de eldöntése a legközelebbi választmá­nyi gyűlésnek tartatott fenn, kötelességemnek tartom ezen kérdéshez most hozzászólni azért, mert a legközelebbi választmányi ülésen jelen nem lehetek, és mert ezen kérdés megoldása sokkal fontosabb a kultúregylet jövőjére nézve, semhogy az, — eldöntése előtt — a minden oldalról megvilágítást szükségessé ne tenné. A legfőbb ok azonban, mely jelen sorok írására késztet az, hogy tudom, hogy vannak és lesznek egyesek, kik a leghatározottabban állást fognak foglalni a mellett, hogy a Kul­turegylet vagyona a kolozsvári pénztárakban centralizáltassék és mert igen-igen károsnak és végzetesnek tartanám azt, ha ezen centra­­lisatió a választmány által elfogadtatnék. Azon kérdés eldöntésénél, hogy váljon a pénzek egyes vidéki megbízható magyar pénz­intézeteknél helyeztessenek-e el, vagy nem, el­ső­sorban a Kulturegylet czélja, és a vidékek érdekei a mérvadók. A Kulturegylet czélja legkorrektebb ki­fejezést talált a jelszóban, megmenteni és meg­tartani nemzetünknek népben, nyelvben és va­gyonban azt, mi még megmenthető és meg­tartható. Nálunk, Brassó megyében, hol nemzetünk népben és nyelvben kevésbbé, de vagyonban igen­is megtámadva van, mert kereskedőink és iparosaink hitelük tekintetében, a polgár­ság és vidéki parasztság pedig ingatlan vagyo­na tekintetében a szász és román pénzintéze­teknek vannak lekötve, nálunk az első és leg­főbb teendő a nemzetünkhöz tartozókat ezen idegen nemzetiségű pénzintézetek alól felsza­badítani, mert a­hol, mint nálunk, a választók szavazatai, a hitel­felmondás fenyegetéseivel kormányoztatnak különösen a szászok által és a hol volt reá eset, hogy egyesek a kultur­­egyletbe féltek belépni, nehogy e miatt a szá­szok nyomásának legyenek kitéve, nálunk a kultur­egylet nemcsak hatásos működést nem fejthet ki, de czéljainak megvalósíthatásához sem foghat, míg polgárainkat ezen teher alól fel nem szabadítjuk. Ezen felszabadítás szükségességét és sür­gősségét érzik a vidékek és érzi a brassó me­­gyei polgárság kiválólag, és ezért egyik legfőbb érdeke a vidékeknek, hogy ezen a személy és vagyon felszabadíthatása érdekében, a kultúr­egylet vagyona, bár részben, a vidéki megbíz­ható magyar pénzintézeteknél helyeztessék el, mint betét, a rendes kamatoztatás mellett. Hogy melyik vidéki pénzintézet mennyire megbízható és hogy egyik s másik pénzinté­zetbe mekkora összeg helyezhető el, e tekin­tetben a központi választmány felhívására a szükséges felvilágosítást megadni a vidéki vá­lasztmányok lesznek hivatva és meg vagyok győződve arról, hogy ezen választmányok ha­zafias kötelességük teljes tudatában a leglelki­ismeretesebben fognak eljárni. Itt nálunk éppen a fe­nti szempontok által indíttatva, a brassói magyarság a múlt évben megalapította az „Első brassói ta­karók és önsegélyző szövetkeze­tet­“ egy pénzintézetet, melynek legfőbb hi­vatása a magyar kereskedőket, iparosokat és egyátalán a magyar polgárságot a szász és ro­mán pénzintézetek, valamint az uzsora nyo­mása alól felszabadítani, a magyar polgárságot függetleníteni, és annak, hogy ezen intézményt az önzetlen hazafiság létesítette, legjobb bizo­nyítéka az, hogy ezen intézet tisztviselői fize­tésben nem részesülnek, csak a tiszta haszon egy bizonyos hányadában részesülnek és hogy most alig másfél évi fennállás után már a ka­matláb leszállítását tervezzük. Ezen pénzintézet kizárólag magyarok ke­zén lévén és kizárólag magyar érdekeket kép­viselvén, tekintettel arra, hogy váltóit az osztr.­­magyar bank is escomptirozza, tehát hitele megbízható, ajánlom a központi választmány becses figyelmébe, ismételten kiemelvén, hogy ha az „Albina“ és szász pénzintézetek példá­ját nem követjük és ezen intézetek alól pol­gárainkat fel nem szabadítjuk, a kulturegylet itt és azt hiszem sehol a vidéken működését eredményre való kilátással meg sem kezd­heti. W. A spanyol-német viszály. Madridból szeptember 8-diki kerettel jelentik. A kormány, a hírlapok és az egész nem­zet egyértelműleg azon véleményt vallják, hogy e kérdést, mely Spanyolország becsületét érin­ti, nem lehet választott bíróság elé bocsátani. Madridban türelmetlenül várják ama ha­jók jelentését, melyek aug. 25-én azzal a meg­bízatással indultak el, hogy ismét birtokba ve­gyék Yap szigetét. Valencziában is németellenes tüntetés volt, mely alkalommal a német consulatusról letépték a czimert és a német zászló nyelét összetörték. Saragossában is volt németellenes tüntetés. A Puerta del Sol mellett kisebb mér­­vű zavargások voltak, melyeket a rendőrség el­nyomott. Alfonso király tegnap, minden kíséret nélkül, sétakocsizást tett Madridban, s Buen- Retiroban és mindenütt a leghódolatteljesebben fogadtatott.* Mint az „Indep. Beige“ írja, Canovas del Castillo, spanyol miniszterelnök, mult szomba­ton a német consulhoz, Gwinnerhez ment, (gr. Solms követ nem volt otthon), s előtte a kor­mány sajnálkozását fejezte ki azon támadás fölött, melyet az utczai csőcselék a német kö­vetség ellen intézett. A miniszterelnök minden anyagot rendelkezésére bocsát a consulnak, hogy a tényállást megsürgönyözhesse Berlinbe. Ez különben csak udvariassági lépés, a­mit — hasonló esetben — minden más kormány meg­tett volna, s a­mi semmire sem kötelez. Az a hír van elterjedve, hogy a minisztertanács el van határozva Yap szigetét minden áron visz­­szavenni, s már kiadatott a parancs a szük­séges csapatok és hajók fölszerelésére. Tény, hogy a király elnöklete alatt e hó 5-ikén mi­nisztertanács tartatott, a határozatokról azon­ban semmi hivatalos közlemény nem tétetett közzé. Azt mondják, hogy a „San Qintin“ ka­pitánya azért nem állt ellent a német csapa­tok partraszállásának, mert ő neki csak az a parancsa volt, hogy a szigetet szállja meg, az nem volt utasításában, hogy mit tegyen akkor, ha fegyveres erőre akad. A „Velasque“ kapi­tánya, kinek már szigorúbb utasításai voltak, későn érkezett. Az izgató hírek még mindig nem fogy­tak ki. Azt mondják, hogy már úgy a spanyol, mint a német követ megkapták útleveleiket, vagy legalább is fölszólíttattak, hogy készülje­nek az elutazásra. A spanyol sajtó és közön­ség azt követeli, hogy háború üzentessék Né­metországnak, vagy legalább is Yap sziget fog­laltassák vissza. Már azt is tudni vélik hogy Martinecz Campos tábornagy és Antequera tengernagy bízattak meg a visszafoglalással. A közönség rossz néven vette, hogy míg a franczia követség előtt ovát­ióztak, a követségi palota ablakai be voltak zárva. Az ovatiót ig­­norálták.* A német sajtó, Spanyolországra vonat­kozólag, csak a „Nordd. Alig. Ztg.“ kijelenté­seinek reproducálására szorítkozik. Csak a „Ger­mania“ teszi hozzá azon sürgős óhajt, hogy Alfonz király trónja fönmaradjon. A „Vossiserie Ztg.“ egy távirata szerint, Alfonz király a leg­utóbbi minisztertanácsban úgy nyilatkozott, hogy a harczias tanácsoknak mindaddig ellen­szegül, míg csak minden békés eszköz ki nem menttetik Spanyolország jogainak visszaszer­zésére. A német császár segélyére lesz, hogy mind a két félt kielégítő compromissum léte­­síttessék. A „Nordd. Alig. Ztg.“ legújabb szá­ma konstatálja, hogy Spanyolország komolyan igyekszik megakadályozni azt, hogy a helyzetet a nép izgatottsága el ne mérgesítse. * A londoni „Nordd. Alig. Zeitung“ Írja: Ama meggondolatlanság, melylyel a spanyol sajtó és lakosság az „Istis“-nek Yap szigetén történt kikötését felfogta, nagyon meglepett bennünket, kik megszoktuk a kormányok közt felmerülő véleménykülönbségeknél mindig a diplomatiai tárgyalások útján haladni. Az ágyú­­naszád már több hét előtt nyerte azon megbí­zatást, melyet most hajtott végre. Senki sem gondolhatta akkor, hogy eme tény, a­mely az utóbbi gyarmati viszonyoknál többször fordult elő, s a spanyol közvéleményt egész sodrából kihozhatná. A többi nemzetekhez való viszonyunkban ily eset elképzelhető sem volna. Sőt még az esetben is, ha a német kormány a spanyol nemzet jogosulatlan izgatottságát számításba hozhatta és a Carolinákra a res integra elvét a későbbi tárgyalásoknál fentartani akarta vol­na, közlekedés hiányában nem lett volna töb­bé lehetséges „Ibtis“-t elérni. Az ágyunaszád annak idején rendeletet kapott az iránt, hogy Manila birtokba vétele után kikössön és spa­nyol távirdavonal útján a történtekről jelentést tegyen. Ebből is kitűnik, hogy nálunk a leg­távolabbról sem gondolták, hogy a lobogó ki­tűzésére vonatkozó közlésünk Spanyolországban oly fogadtatással fog találkozni, mint a minő­ben az ott jelenleg részesült. A román kereskedelmi szerződés. (A kolozsvári keresk. és iparkamara fölterjesztése a földmivelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez.) Nagyméltóságú Minister Úr! A f. évi ápril hs 2-ról 379. evi. sz. a. kelt nagybecsű rendelettel arra hívta fel Nagy­­méltóságod a tisztelettel alálirt kamarát, hogy „vegye tárgyalás alá a jelenleg Ausztria-Ma­gyarország és Románia közt fenálló kereske­delmi egyezményt, fejtse ki a saját szempont­jából netán czélszerűnek látszó módosításokat; vegye különösen bírálat alá a Romániában ér­vényes általános vámtarifa azon tételeit, melyek kereskedésünk érdekében fontosak ; vizsgálja meg e tételeket úgy nagyságában, mint külö­nösen szövegében, s a­mennyiben akár a tétel számszerű nagyságára, akár a szövegre nézve érdekeinknek megfelelő változásokat óhajtana, tegyen arról oly világosan indokolt előterjesz­tést, hogy annak nyomán a szükséges módosí­tások kieszközlésére elég adattal rendelkezem.­­• Kiváló figyelmet fordítson ez alkalommal a vámtételek szövegére, nehogy általánosságban tartott szövegezésnél esetleg speciális magyar czikkeink aránylag magasabb vámokkal jujtas­sanak , mert ha például finom faárunak ne­veztetik is teljes joggal a festett faárú, a tu­­lipántos ládáink, ha mindjárt festett (jobban mázolt) árúk is, nem sújthatók a finom faárúk vámjával egyenlően. Ily esetekben jelölje ki szabatosan azt a szövegezést, a­melyet efféle speciális magyar czikk számára czélszerűnek vél.“ Azon kiváló fontosságnál fogva, a­mely­lyel a Romániával való kereskedelmi összeköt­tetés, már csak a közvetlen szabadságért is különösen az erdélyi részek egész közgazdasá­gi életére nézve bír, kötelességünknek tartot­tuk ez ügyben magunkat lehető legalaposabban informálni, az eddigi tapasztalatokról s az ezek alapján fölmerülhető óhajtásokról közvetlen értesülést szerezni s ekkér a kérdés minden oldalát kellően megvilágítva. Nagyméltóságod­hoz oly fölterjesztést tenni, a­mely úgy álta­lános, mint speciális erdélyrészi szempontokból a szerződés újabb tárgyalásánál gyakorlati ujj­­mutatásul szolgálhasson. Minthogy pedig a kolozsvári kamarate­­rület Romániával szemben jobbára csak im­port­viszonyban áll, s kivitelre nézve legkivált a brassói kamaraterület az irányadó, ápril 29- diki közgyűlésünk, az elnökség indítványára, felszólította a társkamarát, hogy indítso­n Bras­sóban, a tőlünk kiküldött bizottsággal kezet fogva, a szőnyegen lévő ügyben nyomozó tár­gyalásokat, meghíván arra a n.­szebeni, sepsi­szentgyörgyi s más érdekelt iparosok képvise­lőit. E kamara a maga részéről a bizottságba, az elnökön és titkáron kivül, még Humvald Cipót, Polcz Albert, Reményik Lajos és Sig­mond Ákos tagokat küldtek ki. A brassói ka­mara készséggel engedett e bizalmas felhívás­nak, és az igy megalakult együttes bizottság —, a­melyhez utóbb a Hunyad megye által ér­dekelt aradi kamara képviselője, kamara­titkár dr. Gaál Jenő is járult, a múlt május hó 14. és 15., valamint folytatólag 28., 29., 30. és 31., valamint június 1., 2., 3. napjain fáradhat­­lan buzgalommal nyomozta az adatokat és be­hatóan tárgyalta a szerződés, valamint a vám­tarifa minden oly tételét, a­melyek az itteni viszonyokkal összefüggésben állanak. E közös tárgyalások eredményét, a hozott megállapodások szerint, mindenik bizottság kü­lön dolgozza fel. A kolozsvári kamara bizott­ságának javaslatait közgyűlésünk egyhangúlag fogadván el, az ezek alapján szerkesztett alá­zatos előterjesztésünket bátrak vagyunk Nagy­méltóságod méltányló figyelmébe ajánlani. Mérlegelni óhajtván mindekelőtt a kér­désben levő kereskedelmi szerződés nemzet­­gazdasági fontosságát, szükségesnek véljük ki­emelni, hogy a magyar áruforgalmi statistika 1882—1884-iki adatai szerint Magyarország kivitele Romániába hazánk öszszkivitelének 21/10/6-át, Ausztria-Magyarország összkivitelé­­nek 61/a°/0-át teszi; azonban rá kell mutatnunk, hogy a hazánkból általában kivitt és szorosabb értelemben vett iparkészítmények több mint 14°­,-ha, tehát iparárú-kivitelünk egy hetede, Romániába megy. Kivitelünk ily tekintélyes része e szempotból tehát méltóan hívja fel a figyelmet, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy ez iparkészítmények durvább minőségüknél s azon körülménynél fogva, hogy a százados érintke­zés utján épen a szomszéd országok népszokásai­hoz és kevésbé fejlett igényeihez alkalmazkod­nak, csaknem kizárólag e piaczokra vannak utalva s más piaczokon kelendőségre nem szá­míthatnak. Az óhajtás e piaczok megtartására, sőt kivitelünk tovább­fejlesztésére annyival indo­koltabb tehát, mert a mieinknél jóval fej­lettebb osztrák, sőt német ipar is kénytelen nem a nyugati, hanem a keleti piac­ok felé gravitálni. Ez általános szemponton kívül azonban főleg reánk, mint az erdélyi iparosok képvise­lőire nézve, különösen irányadó az, hogy ez iparczikkek legnagyobb része kiválóan erdélyi készítmény; egy századokon át fejlődött s egy­kor virágzó, de még mindig tekintélyes és fő­leg egészséges ipar terméke, a­mely épen e piaczok nélkül gyökereiben van fenyegetve, míg kellő gyámolítás mellett, újból hatalmas szárnyakat ölthet és alapja lehet annak, a­mi­re a magyar állam jelenleg oly helyesen törek­szik, egy terjedelmes, versenyképes hazai ipar megteremtésének — főleg a szövészet terén. Az erdélyi részek délkeleti határszélein honos hazai ipar érdekében tehát a kereskedel­mi összeköttetés zavartalan fenntartása Romá­niával, különleges fontossággal bír s ezt saját állásunk szempontjából hangsúlyozni köteles­ségünk. Minő hatással volt a kereskedelmi egyez­mény a két szerződő félre, azt legjobban ta­núsítják azon forgalmi adatok, a­melyek a két állam kivitelét és behozatalát tüntetik fel a szerződés keletkezése óta és után. A „Tableau général de commerce de la Roumanie“ szerint Románia kivitele és behozatala Ausztria-Ma­­gyarországgal szemben így alakult: Kivitel Behoz­at­al Ebből tisztán látjuk, hogy Ausztria-Ma­­gyarország kivitele Romániába a szerződés meg­kötése óta folyton nő, míg behozatala a szer­ződés megkötése előtti összegekkel aránylag egyenletes színvonalon marad. Nem lehet te­hát ebből azon következtetést vonni le, hogy a szerződés Ausztria-Magyarország ipari elő­nyét nem biztosította; hogy azonban a külön­leges magyar ipari érdekek mennyire voltak megvédve, azt fejtegetéseink során az árucso­portok egyes tételeinél külön fogjuk felemlítni. Hogy Magyarország kivitelében specializer minő hullámzások fordultak elő, azt adatok hiányában megítélni nem tudjuk, minthogy a magyar áruforgalmi statisztika csak 3 évről nyújt felvilágosítást, de annyit konstatálhatunk, hogy az erdélyrészi kamarakerületek kivitelénél Romániába csökkenés észlelhető. A felhozott indokokon kívül a szerződés megújításának szükségessége mellett szól azon körülmény, hogy míg a mi szerződésünk Romá­niával már a jövő évben lejár, a következő ál­lamok szerződése tovább tart: így az Angliáé 1890 ig, Olaszországé, Belgiumé és Németor­szágé 1891-ig, Németalföldé pedig 1892-ig. Ha tehát ez iparilag annyira fejlesztett államok 5—6 évig velünk szemben, mint kedvezménye­zettek, tarthatják fenn a kereskedelmi össze­köttetést Románia piac­ain, tartani lehet tőle, hogy nemcsak iparkészítményeik jóságával, de főleg az­által kerülnek fölénk, hogy szétsza­kítják azon összeköttetéseket, a melyeket ke­reskedelmünk eddig kivivett s csak a megszo­kás és régi ismeretség tart fönn s a melyeket m­i 1111 a frankokban 1871 49.7 36.9 1872 81.7 38.7 1873 68.8 39.3 1874 55.5 48.3 1875 38.7 40.2 1876 73.8 78.9 1877 90.1 179.8 1878 67.3 168 1879 68.9 124.7 1880 82.9 126.4 1881 72.1 135 1882 74.7 134.5 1883 71.5 153.9

Next