Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)
1886-01-13 / 9. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési dijak: Egész évre...............................frt. félévre.................................... gyár Mindennapi elámsításra helyben, az elárusítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy szám ára 5 kr. Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Myllttér kora So krajosk. — 9. szám. Kolozsvár, 1886. szerda, január 13. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputca 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR JANUÁR 12. Feladataink az uj kiegyezésnél. Az uj kiegyezés részletei még ismeretlenek s az ellenzéki sajtó már egész vehementiával megtámadja ezt a kiegyezést. Apponyi gr. lapja, a Pesti Napló, azt írja, hogy „a kiegyezési tárgyalások semmi reményt nem nyújtanak, hogy Magyarország jogos pénzügyi és gazdasági érdekeit kielégítő megoldást fognak találni“ s azt kérdi, hogy ha a deficitet valahogy csak fedezni fogja a kormány, de „a létért küzdő osztályok deficitjét ki fogja kifizetni?“ Olyan kérdésekben, melyek a közvagyonosodást illetik, nézetünk szerint, lehetőleg kerülni kellene a politikai pártszenvedélyeskedést, mert ezzel az ügyet nem lehet előre, hanem csak hátra mozdítani. Pedig nem hihetjük, hogy az a párt, mely oly nagyra van az anyagi érdekekkel a gyakorlatban „a létért küzdő osztályok“ szegényedésén akarna munkálkodni. Márpedig azon munkálkodik, ha a legfontosabb kérdésekre nézve tévedésbe igyekszik az országot ejteni, mint teszi akkor, midőn azt hirdeti, hogy sem a kiegyezéstől, sem a kormánytól semmi jót nem lehet remélni. Mert a tényállás az, hogy a kormány kötelességének tekinti, hivatásszerűen az ország érdekeit szolgálni és mindenben segítségére lenni a népnek, ahol országos eszközök szükségesek, hogy a bajok orvosolva, a hiányok pótolva, az elérhető előnyök biztosítva legyenek. S ha a nép ezt tudja, nem ijed vissza semmi nehézségtől, hogy helyzetén javíthasson, hogy a létért való küzdelemben jólétre szert tehessen, hiszen ahol a lokális eszközök a bajok leküzdésére elégtelenek, ott joggal országos eszközök alkalmazására hívhatja fel a kormányt. S így az elcsüggedés, vagy meddő ellenzékeskedés helyett az okszerű tettre fogja magát elhatározni és boldogulni fog De az ellenzéki pártoskodás logikájával e létért küzdő osztályok nem tehetnek egyebet, mint hogy elcsüggednek s ellenségüknek tekintik azt a kormányt, amely pedig hivatásszerű kötelességének tekinti a nép baját orvosolni. Ha szabad egy hasonlattal élni, olyanforma ez a logika, mint mikor egy beteggel azt hitetik el, hogy ne engedje magát gyógyítani, mert az orvos ellensége és meg akarja ölni. Így aztán persze nem csuda, ha a bajok elhatalmasodnak és sokan, akik a létért való küzdelemben megmenthetők lettek volna, elpusztulnak. Legyen hát elvünk, hogy a gazdasági kérdésekbe ne vigyük bele a politikai pártoskodást Az egész közgazdasági kiegyezést mi ebbe a kategóriába sorozzuk. Politikai fanatizmusból ne is törjön tehát senki a felett pálczát. Már azok után is, amik e kiegyezésről idáig a nyilvánosság elé kerültek, bizonyosnak lehet tekinteni, hogy e kiegyezés több tekintetben egészen új és kedvezőbb helyzetet fog teremteni. A törvényhozás feladata lesz azt sanctionálni, de a nép, az állampolgárok feladata, nem lehet más, mint az új helyzetet hasznára fordítani. S az ellenzéki lapokat mi azért hibáztatjuk, hogy ők csak gyűlöletet tudnak hirdetni, ahelyett, hogy olvasóiknak megmagyaráznák, hogy miképen igyekezzenek az új viszonyokat előnyükre fordítani. Azokból, amik az új kiegyezésről idáig köztudomásra jutottak, bizonyos az, hogy úgy a vám-, mint a bankkérdés, számos új tényezőt fog közgazdasági életünkbe hozni. A vámügyben mintegy 300 vámtétel felemelése van kilátásban. Ezen emelések lényegesen meg fogják könnyíteni a belföldi versenyt a külföldivel szemben. Ausztria és Magyarország úgyszólván zárt területek lesznek a külföldi mezőgazdasági és ipartermények előtt. Az osztrák ipar magában véve nem volt soha képes a belföldi szükségletet fedezni. Tetemes behozatalunk volt Német-, Angol-, Franczia-, Olasz-, Oroszországból stb. Ez a behozatal most majd csökkeni fog, hogy helyét a belföldi termelés foglalja el, amennyire t. i. azt elfoglalni képes. A nép, vagy a létért küzdő osztályok feladata lesz tehát e képességet megszerezni. Az ellenzék azt hirdeti, hogy hasztalan minden erőlködés, az osztrák iparral nem concurrálhat a magyar vámvonal nélkül. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy de biz versenyezhet, csak komolyan akarni kell. Erdélynek speciálizer tökéletesen elegendő Ausztriával szemben az a védelem, mely a nagy távolságban rejlik. Az osztrák, cseh, morva iparosnak drága fuvart kell fizetnie, míg portékáik a gyárból az erdélyi fogyasztó kezébe juthatnak. S ha ma még Kolozsvárt és Székely-Udvarhelyt egyaránt még halommal találjuk a cseh gyártmányokat, ezt csak társadalmunk indolentiájának kell tulajdonítani. Alapítottak volna azon körök, melyek erre leginkább hivatvák, annak idejében a Királyhágón innen olyan, vagy ahhoz hasonló gyárakat, mint a minőknek textilbőr- vagy egyéb áruit még ma is megveszünk kénytelenségből, hát akkor azok az osztrák-, cseh-, morva iparczikkek régóta leszorultak volna piaczainkról s helyüket a honi gyártmányok foglalták volna el. A kilátásban levő új vámtarifa életbeléptetése kedvező alkalmul szolgálhat népünknek, hogy visszahódítsa a belföldi piacokat a honi iparnak. De ha ezt el akarjuk érni, akkor nem szabad tétlenül vesztegetni. Tettre kell buzdulnunk és e tettben a közművelődési egyesület ragadhatja meg a vezérszerepet. Tőle várjuk, hogy közgazdasági szakosztályát szervezze, munkához lásson. Az eljárás, nézetünk szerint, a következő lehetne. A közművelődési egyesületnek mindazon tagjait, akik a közgazdasági téren ismereteinek bizonyítékát adták, be kellene sorozni az osztály tagjai közzé s aztán a jelesebb tagokat nagyobb bizottsággá alakítani és e bizottságnak Kolozsvárt helyben lakó három vagy öt tagját végrehajtó közegül kijelölni s őket mindenek előtt azzal megbízni, hogy állapítsák meg az actio programmot. E programoiban természetesen egyik főpontot fogja képezni az erdélyi ipar emelése és annak eszközei. És ide fog aztán tartozni annak kijelölése, hogy hol és minő gyárak volnának felállítandók, hogy iparterményekkel Erdély ne csak önmagát fedezni, hanem a Királyhágón túlra, úgyszintén a Balkánfélszigetre s a szomszédos Moldva-Oláhországba minél nagyobb exportot csinálni is képes legyen. De ezt nem csak papíron kell megcsinálni, hanem a valóságban is. Amiről majd még tüzetesebben is szólunk. A TÁRCZA.____ A földi hatalmak. Carmen Sylva „Szenvedés életutja“-ból. Fordította: Harmath Lujza — Hol az igazság? — szólt a küzdelem — én hozzá akarok menni! — Hegyi kristályból épült palotában lakik, — szólt egy kőszáli sas — fönt a világ legmagasabb sziklaormán és onnan lenézve a földre, mindent megfigyel; aki hozzá juthat, az az örök nyugalmat találja fel, az utat azonban nem tudom. A sas szárnycsattogva tűnt el a megmérhetlen messziségben. A Küzdelem előtt egy kisded alak állott meg, pisze orral, nagy, világos szemekkel, s mintha ép szólani akarna — féligre nyitott alakkal. — Honnan jösz? — kérdé a Küzdelem. — Azt nem tudom. —Hová megysz? — Azt sem tudom. — Mit keressz a világban? — Tudni akarok mindent, mert én a kérdés vagyok. — Ah, tudni akarsz? Talán tudod az Igazsághoz vezető utat is? — És azért, mert ismerem, nem megyek arra; azt vagyom látni, amit nem tudok ! — De az Igazság mindent tud! — Oh nem! Hogyan is tudjon, ha folyton ott fönn palotájában ül, mig én kérdezgetve mindig ide-oda futkosok! E szavakkal nyugtalanul futkosott le és fel s meglátva egy virágot, kérdezé: Miért no ez itt? — Ej, — kiáltott türelmetlenül a küzdelem, mialatt reá taposott a virágra, — az nem érdekel engem ! Mutasd meg az Igazsághoz vezető utat! — Azt már nem teszem! — kiáltott a kérdés és elszaladt. A küzdelem azonban két lépéssel utolérve, megragadta. Addig nem bocsátalak szabadon, mig hozzá nem vezettél! — De nem tudom az egész utat és csupán a Kétségig vezethetlek! — Tehát vezess odáig. — ■ Nem akarom, — daczolt a kérdés karját rángatva. A küzdelem azonban heves indulatba esett, s egy szál csalánt tépve ki, addig ütötte vele, míg meg nem igérte, hogy mindent megtesz, amit kíván. Ekkor aranylánczával átkötötte és szólt: — Vezess, én követlek! Téveteg, nehéz utakon, csaliton, vizen keresztül, sziklák fölött, s nagy pusztákon vezette, mig végre megállva, kinevette őt, s vihogva mutatott arra a helyre, a honnan kiindultak. Ekkor a Küzdelem oly iszonyú indulatba jött, hogy az arczátlan kis kérdés reszketni kezdett. A Küzdelem megkötötte őt a legközelebbi fához, s egy suhánggal addig verte, mig többé kiáltani sem bírt. — Most — szólt hozzá — mutasd meg az oda vezető utat, mert veled nem indulok el többé, s ha még egyszer megcsalsz, halálra kínozlak ! A kérdés elmondta az utat, s a Küzdelem megindult a nélkül, hogy visszatekintene, s ott hagyta amazt a fához kötve. Kért, ordított, segítségért kiáltott. Hasztalan. A küzdelem hatalmas alakjának körvonalai egyre kisebbeké váltak, s a nap mind égetőbben sütött, úgy, hogy a szegény kis kérdés majdnem oda lett. A kiváncsi fecskék azonban — melyek legjobb barátai voltak — látták, hogy mily kínos helyzetben van, s csőreikben vízcsöppeket és kenyérmorzsákat vittek számára. Ez igy tartott őszig, mig a fecskék vándorába eljött. Most már a szélhez fordult segítségért. Emez mind és mind jobban fújt, mindaddig, mig kitörte a fát. Ha nem lett volna a kis kérdés oly hajlékony, életébe került volna, így, habár hideg és félelemtől összerogyott, azonban gyorsan összeszedte magát, leoldta a lánczot a fatörzsről, s oly gyorsan, amint csak lábai engedték, elszaladt, s ép oly kiváncsi tekintettel nézett szét a világban, mint eddig. A Küzdelem megérkezett a Kétséghez, ki ama hegy lábánál lakott, melyen az Igazság palotája állott. Megmérhetlen mocsárral volt körülvéve, melyben számtalanok belevesztek, kik mind az Igazsághoz vezető utat keresték. A Küzdelem egész erdőt vágott le, s a mocsárba gördítette és azon át haladt a kétség lakásáig. — Megállj! — kiáltott amaz — tusa nélkül nem mehetsz tovább! — Ez ép kedvemre van, mert azért jövök, hogy veled megverekedjem! És erre összetűztek. Küzdésük egy álló éven át tartott, tél lett, s ők a jégén küzdöttek, s a nyár is küzdelembe találta őket. Az erdő, melyet a küzdelem a mocsárba döntött, hatalmas terheik alatt sülyedni kezdett mindig mélyebbre, mig végül ők is csaknem elmerültek vele. Végül a kétség kimerülve, igy szólt: Tehát jól van, eredj, de az nem válik szerencsédre ! —» Én nem a Szerencsét keresem, hanem az Igazságot, szólt a Küzdelem és a hegynek fölfelé tartott. Mentős magasabbra jutott, annál távolabb látszott a czél. Kimondhatatlan fáradalmakkal kúszott egyik szikláról a másikra. Alatta folyton tátongott a mélység, s elnyeléssel fenyegette őt. Néha csupán a kiálló kőkolonczokba kapaszkodva, tudta felvonszolni magát, s e kövek olykor elválva, zúgva törtettek a mélybe alá. Időnkint fényesen villámlott a magasba; ott kellett hát lenni a kristály palotának, melyet elérni a küzdelem megesküdött. Újabb megerőltetés után gyönyörű erdei tisztásra ért, mely égre nyúló fákkal volt körülvéve. Itt olyan virág-illat, csermely-zsongás , madárdal volt, hogy egészen csodálattal tölt el és a szembe lövő sima sziklán fényes ragyogványt látott, mintha épen a nap lett volna. Ez volt a kristálypalota, mely ezernyi szögeivel fényt és világosságot felfogva, azt végnélküli törésekben tükrözte vissza; a rovátkás tornyok úgy magaslottak fel a tiszta légkörben, mint jég, melyet még nem érintett szenny. Úgy tűnt fel, mintha a fény önakaratból, s önerejével mozogna benne; igen, mintha onnan terjedne szét és nem a napból, mely a kastély mögött lebegett. Amint azonban a küzdelem leárnyékolta szemeit, hogy elbírja a fényt, látta a legbájolóbbat, milyent életében csak láthatott, csodaszép leányt csupán arany bajával beburkolva. A kastélyból jött a hegyen lefelé. Roppant nagy zöld levéllel óvta magát a nap, úgy vetve vállalta, hogy aranyzöld fénynyel volt elárasztva. Lecsüngő kezében korsót tartott, mely egyetlen topáz darabból volt csiszólva, s melyben az erdő, a virágok és saját elragadó lénye visszatükröződtek. A küzdelem bámulta, amint kicsiny, fehér lábait a mohára téve, tovalebegett, hogy semmi nyoma sem maradt. Lesütött szemekkel közeledett a forráshoz. Küzdelem ekkor hozzálépett, s oly szelíden, amint csak tőle telt, szólt: — Adj innom, meghalok szomjúságomban. A leány bámulva emelte föl szemeit és hosszan elnézte a mogorva, hatalmas férfit, mig ennek úgy tetszett, mintha az ég tekintene reá, oly mély, oly világos, tiszta volt e szemek kékje. A hosszú, nehéz út a heves küzdelmek, s maga a czél is, melyet elérni akart, eltűntek emlékéből e megragadó szépség láttára. — Te vagy az Igazság? —kérdé végre. Ha igen, úgy imádni foglak! (Vége köv.) A bankegyezség. A kormányok és az osztrák-magyar bank között folyó tárgyalások már befejezetteknek tekinthetők, de az osztrák-magyar bank főtanácsa hivatalosan még nem analizálta az ügyet. Az osztrák-magyar bank előterjesztései fölött a két kormány a szóbeli tárgyalások alapján identikus jegyzéket fog intézni a bankhoz. Ez a jegyzék értesülésünk szerint valószínűleg a főtanács csütörtökön tartandó ülésében fog tárgyaltatni. A közigazgatás reformja. A képviselőház közigazgatási bizottsága tegnap d. e. Tisza Lajos gr. elnöklete alatt ülést tartott, melyen hitelesítette a köztörvényhatóságokról szóló törvényjavaslatra vonatkozó jelentését. Az ülésen Tisza Kálmán miniszterelnök mindvégig jelen volt. A magyar államvasutak új igazgatóságának tagjai, e hó 10 én délelőtt letették az esküt a vezérfelügyelőség főnökének, Ambrozovics minisztertanácsosnak kezébe. A közlekedési miniszter, a magyar államvasutak igazgatóságához leiratot intézett, melyben kijelenti, hogy az új szolgálati szervezet állandóságát, a legszigorúbb fegyelem behozatala által kell biztosítani. (A leiratot alább közöljük.) Különös megelégedéssel veendi a közönség a leirat azon passusait, melyekben a miniszter arról szól, hogy az utazók életbiztonságát veszélyeztető szolgálati vétségek a legszigorúbban büntetendők. A miniszter végül arra is figyelmeztet, hogy a magyar állam hivatalos nyelvének minden irányban teljes érvényt kell szerezni. Választási mozgalmak. Debreczen II. választókerületének kormánypárti választói e hó 10-én délután értekezletet tartottak, Fráter Imre elnöklete alatt. Elnök a választók elé terjesztette a pártbizottság által ajánlottak neveit, hogy a párt azok közül állítson jelöltet. Tisza István, ki felé a bizalom először hajolt, levélben kijelente, hogy mandátumot még nem vállal. Hasonlókép nyilatkoztak Simonffy Sámuel, és Sesztina Lajos, és ma délben dr. Kola János. E szerint jelöltek maradnak : Degenfeld Lajos gróf, dr. Csiky Lajos és Vértesi 29 szavazatot. Erre megejtetvén a titkos szavazás, Degenfeld Lajos gr. kapott 39, Kola 35 és Vértesi Arnold. Abszolút többség nem lévén, de közben a választók úgy is eltávozván, az újabb szavazás keddre tűzetett ki Degenfeld Lajos gr. és Kola között, mint akik a legtöbb szavazatot kapták. A választás idejéül a központi bizottság február 2 át tűzte ki. Párisi hírek. A Freycinethez közelálló Telegraphe így ír: A miniszteri nyilatkozat, hangsúlyozza, hogy a kormány, mihelyt tájékozza magát, megteszi az előkészítő intézkedéseket a konkordátum általános megszüntetésére. Napoleon Viktor herczeg az imperialista bizottság küldötteinek — kiknek nevében Cassagnak beszédet intézett hozzá — azt válaszolta, hogy a jelenlegi zavarokat csak plebiszczitum útján lehet megszüntetni. Az állam és egyház Francziaországban. A Telegraphs szerint a kormány jelzett nyilatkozatában határozottan kifejezést fog nyerni az egyház és állam különválasztására irányuló áramlat, minthogy azonban a kormány azt hiszi, hogy a vallásügyekben nem igen lehetséges a beavatkozás, a kérdés megoldását a többségnek fogja átengedni. A keleti háború. A sabaczi, valjorai és podrinjai küldöttségek vasárnap tisztelegtek Milán királynál. Valamennyi szónok azt hangsúlyozta, hogy csupán azért küldettek, hogy a nép nevében megmondják a jó királynak, hogy a szerb nép hű maradt hozzá és úgy szereti őt, ahogy a jó gyermek a jó atyját szereti; eljöttek a királynak megmondani, hogy a szerb nép kész vagyonát és vérét a királyért és a hazáért feláldozni, hogy pedig bebizonyítsák, hogy szavaik nem puszta frázisok, kijelentik, hogy valamennyien készek adójukat egy évre előre kifizetni, hogy a kormány ne jöjjön pénzzavarba; eljöttek megmondani, hogy a legnagyobb bizalommal viseltetnek a jelen kormány iránt, politikáját jóváhagyják és támogatják. Milán királyt e ritka ragaszkodás nyilvánulása mélyen meghatotta és kiváló szónoki beszédében kiemelte, hogy életének legszebb pillanatai közé csak oly napok tartoznak, mint a mai, midőn szeretett népe és szeretett testvérei szájából a hű ragaszkodás szavait hallotta. Legyen Szerbia meggyőződve, hogy ő, a király, nem ismer más érdeket, mint a szerb nemzet érdekét. Milán beszédét a küldöttek viharos tetszéssel fogadták. Milán király másnap délelőtt az osztrák-magyar katonai attadót, Pintér alezredest fogadta hosszabb kihallgatáson. Horvatovics tábornok három óránál tovább értekezett a külügy-, hadügy-, pénzügy- és belügyminiszterekkel és azután két óra húszat kihallgatáson volt Milán királynál. * A Post a következőket írja: Görögország úgy látszik, engedni készül, de nem fölösleges, még egyszer rámutatni arra, hogy még Görögország és Törökország netaláni összeütközése esetén sem kell attól tartani, hogy ez veszélylyel járhatna az európai békére nézve. A helyzet, melynek jelenlegi alakulata, úgy látszik, huzamosabb ideig nem fog változni, teljesen azt a benyomást teszi, hogy a nagyhatalmak egyáltalán nem hajlandók közbelépésükkel elhárítani az önkényű békezavarás következményeit azon Balkán-államokról, melyek a béke ilyetén megzavarásától nem riadnak vissza. A jövőben az lesz a szabály, hogy minden Balkán-állam, mely a Balkán-félszigeten uralkodó rendet önhatalmúlag akarná megváltoztatni, átengedtetik saját szerencséjének és tette következményeinek. A szerb-bolgár viszálynak ugyan a nagyhatalmak vetettek gátat és előre látható, hogy közbelépésük folytán a viszály elintézést nyer, ezzel azonban valószínűleg vége szakad annak, hogy az oly kormányokat, melyek abban a hiszemben, hogy engedniük kell a lakosság meggondolatlan kívánatainak, kockáztatással járó lépésekre vállalkoznak, Európa óvja meg e lépések következményeitől. Az európai bonyodalom előidézésétől való aggály nem fogja többé megbénítani Törökország karját saját jogainak megvédésében. Legrosszabb esetben tehát török-görög harczról lenne szó, melynél Európának a néző szerepre jutna, de mely semmiesetre sem volna képes csorbítani azon jogos kívánságot, hogy az ipar és kereskedelem politikai aggályoktól menten virágozzanak. * Oroszország azt javasolta a hatalmaknak, hogy ne csak Szerbiát és Bulgáriát, hanem Görögországot is bírják rá a mozgósítás beszüntetésére és a katonaság lefegyverezésére. A javaslathoz minden hatalom hozzájárult. Az erre vonatkozó lépéseket legközelebb megteszik. Élesen fognak válaszolni Delyannis jegyzékére. A szerb-bolgár béketárgyalások az eddigi megállapodások szerint román területen fognak megtartatni.