Magyar Polgár, 1886. július-december (20. évfolyam, 146-294. szám)

1886-09-16 / 212. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési dijak: Egészéi • • ; ; ; ; ; 18 fi Félévre • • 4ff. "•"ÍT 1 frt 60 hr Egy hóra Mindennapi elárusitásra helyben, az eláru­­sitóktól vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy szám ára 3 kr Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Hy litt­ér «ora 26 krajczer. — 212. szám. Kolozsvár, 1886. csütörtök, szeptember 16. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ..MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközép utcza 4. be. Megjelenik mindennap, vásár- és ünnep­napok kivételével. Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Az ipariskolák. (1) Városunk ipariskolái eddig min­dig október elején nyittattak meg, s bár van a közoktatásügyi miniszternek egy újabb rendelete, melyben a megnyitás napjául szeptember 15-ike van megjelöl­ve, úgy látszik, hogy az átmenettel járó abnormis viszonyok még nem értek vé­get, mert e határidő elmúlt a nélkül, hogy a megnyitás megtörtént volna. Az új ipartörvény szerint, ez iskolák, teljesen községiekké váltak; fentartások­­ról a város köteles gondoskodni s en­nek megfelelőleg lett újból alakitva az iskolák felügyelő bizotsága is. Ennek lesz most föladata a megnyitás előkészi­­tése s az iparosok figyelmeztetése hirdet­mények által. Mert hiában van ott a törvény, me­lyet mindenkinek tudni kell. Iparosaink hozzá vannak szoktatva ahoz, hogy lép­­ten-nyomon figyelmeztessenek, mintegy vezettessenek. S még így is sokan vetnek a törvény ellen. A tanulók létszámában a múlt évben volt a legjobb arány, a­menynyiben 549 íratott be, de még ak­kor is mindig volt a városon 240 oly tanoncz, kikkel szemben a munkaadók iskoláztatási kötelességüknek nem felel­tek meg. Másfelől tekintetbe kell venni azt is, hogy a beírottak közül is voltak igen sokan, kik pontatlanul járták az iskolát. Az igazgatóság kimutatásában erre vonat­kozólag igen szomorú adatokat olvasha­tunk. Vannak tanonczok, kiknél a mu­lasztott órák száma a százat is megha­ladja. És csodálatos, hogy ezek többnyi­re ép az előkelőbb­­iparosoknál vannak, kiktől leginkább meg lehet várni, hogy a törvényt tudják és respektálják. De másfelől ép ebből látszik, hogy az ipa­rosok tanonczaikat első­sorban eszközök­nek tekintik, s a nagyobb műhelyekben lévén legtöbb dolog, onnan járják leg­hiányosabban az iskolákat. Pedig a fent­­említett miniszteri szabályzat arról is intézkedik, hogy bizonyos számú órák elmulasztása után a tanoncz ismétlésre szoríttassék, az az , hogy a mulasztás pótlásáig fel ne szabadíttassék. Tehát az iparos, ki tanonczát visszatartja, kétsze­res hibát követ el: először megszegi a törvényt, másodszor megszegi a tanoncz­­szerződést, melynek a felszabadítására vonatkozó határideje az ő hibájából nem tartható meg. Sokan már a beiratásoknál követ­nek el hibákat. Mert ha háromnál több évre szegődtetik tanonczaikat, azt hiszik elég, ha az utolsó három éven jártatják iskolába. Ebben is tévednek. A törvény­be a fent jelzett miniszteri rendelet is, tisztán megmondja, hogy a tanoncz mindaddig, míg tanonczid­eje tart, köte­les iskolába járni. Tehát az iparosok ily kifogása nem vehető igazolásul. Több eset fordul elő arra nézve is hogy az iparos úgy szerződik, hogy a tandíjakat a tanoncz, illetve ennek képvise­lője fizesse. S úgy hiszi, hogy ezzel van fel­mentve az iskoláztatást illetőleg minden felelősség alól. Ebben is tévednek. Mert az ipart­örvény az iskoláztatást határozot­tan a munkaadó kötelességévé teszi, elte­kintve minden magán­szerződéstől, mely egy országos törvényen különben se változ­tathat. Ebből következik, hogy a tankö­telességeket feltétlenül a munkaadó tel­jesíti; az ezekkel járó költségeket aztán, ha magán­szerződés arra jogot ad, annak értelmében igényelheti. Többnyire ezek a félreértések és té­vedések járulnak ahhoz, hogy iparosaink az iskoláztatás körül mulasztásokat kö­vetnek el. Ha nem fordul elő még egy eset, melyet a sorozatból szintén nem hagyhatnak ki. Az, hogy sok tanoncz, kik el lettek bocsátva az iskolába, az előadási órát elkerüli s elsétálja. Itt már első­sorban a tanoncz a hi­bás. Munkaadója csak annyiban, hogy a kellő ellenőrzést elmulasztotta. Ezt pe­dig a mostani lecskekönyv mellett köny­­nyű gyakorolnia, mert a tanár ebbe be­jegyzi a megjelenést ; ha tehát ez hiány­zik, azonnal tudhatja, hogy tanoncza volt a hibás. Minden iskolai év kezdetén elmon­dottuk, s most is szükségesnek tartot­tuk elmondani ezeket. Mert iparosaink érdekében állónak tartjuk, hogy a kelle­metlenségeket kerüljék, de másfelől ha­zánk közgazdasági érdekei kívánják, hogy iparos osztályunk miveltsége fokoztassék. Szeretünk hivatkozni a nyugati nagyobb iparos államokra és sokan politikai tő­két csinálnak a mi hátrányunkra eső összehasonlításból. Ezek nem gondolják meg, hogy a kétségtelenül a mi hátrá­nyunkra eső különbség nem annyira a közkormányzati intézkedéseknek, mint inkább maguknak iparosainknak tulaj­donítható, kik a haladással járó igényeket sem szakismereteikkel, sem modorukkal nem képesek kielégíteni. Épen ezért igen óhajtanák, ha az általános műveltséget biztosító mostani ipariskolákkal párhuzamosan szakiskolák is rendeztetnének be. A mai világban egy-egy iparos magán műhelye már ször­nyű fogyatékos szakiskola s ezt közér­dekből az államnak kell kiegészíteni. S nézetünk szerint, ez nem is kerülne sok közköltségbe. Csak az ipartörvényt kel­lene oda módosítani, hogy egy gyermek se adható tanoncznak, ki írni, olvasni nem tud. Mi következnék ebből? Hogy a szülők inkább igyekeznének teljesíteni a népoktatási törvény rendelkezéseit, hogy kevesebbet kellene kiadni a mostani ipar­iskolákra, a­hogy az így megtakarítandó pénzt a szakoktatás fejlesztésére lehetne fordítani Főleg, ha ebben a városunk­ban már meghonosított és legjutányo­­sabbnak bizonyult ipartanműhelyek rend­szerét fogadjuk el. De abból a tévhitből ki kell ábrán­­dulnunk, hogy a mostani ipariskolákkal eleget tettünk a közérdeknek. Mert ezek­kel még csak félúton vagyunk. Csak a szakoktatás rendszeresítésével teszszük meg az itt hátralevő nevezetesebb részét. TARCZA. A párbajról. Irta : Schopenhauer Arthur. Fordította: Wieder Gyula. (Folytatás." Mert a gorombaság legyőz minden érvet és elsötétít minden szellemet , ha tehát az el­lenfél nem bocsátkozik és ebbe nem felel nagyobb gorombasággal, a mi által az előny nemes ver­senyére jutunk, akkor győzők vagyunk, s az igazság a mi részünkön van : igazság, ismeret, ész, szellem, élet, visszavonulnak és az isteni gorombaságtól megverettek. Azért „lovagias emberek“, mihelyt valaki az övéktől elütő vé­leményt mond, vagy több észt­ tüntet fel, mint s mennyivel ők bírnak, rögtön készülnek ama arczi lóra felugrani; és ha a vitában talán nem találnának ellenérvre, gorombaságot ke­­resne , mely ugyanazt a szolgálatot teljesíti és könnyebben található, azután győztesen tá­­vozna - az itt látható, mily joggal dicsőítik a ecsti e -fe­get, mint a társadalmi modor meg­­nemesi j­­ törvény ismét a következőn alap­tőkének , lelke az egész . , legfelsőbb birósága, melyhez f .Tik ’ ", uGDDyire a becsületet ér­dekkel ebbezn. lehet, a természeti erőszak, azaz allatiság. f ,, , ,Mexrt -fen gorombaság tulajdonképen fellebbezés az állatisághoz, a­mennyiben a lel­ki­elők küzdését, vagy az erkölcsi jogot hivat-IrlTX •eo,f -Kn-í“Dak helyére a természeti frijLa’ mely az emberfajnál, franklin által toolmaking animal (szerszámo­lt készü­g ál­at) névre, meghatározva, a nála okásos fegyverekkel, párbajban haj­tatik vég- 16 és visszavonhatlan határozatot képez. bl* alapelv tudvalevőleg egy szóval az „ököljog“ kifejezéssel jelöltetik, mely hasonló az eszelősség szóhoz, s azért mint ez gúnyos : e szerint a lovagi becsületet ököl-becsületnek kellene nevezni. 6. Ha feljebb a polgári becsületet az enyém, é tted, az elfogadott kötelezettségek és adott szó kérdésében igen akadékoskodó­­nak találtuk, úgy az itt tárgyalt törvény eb­ben a legnemesebb szabadságot mutatja. Ugyan­is csak egy szót nem szabad megszegnünk, a becsületszót, azaz azt, amihez mondtuk „be­csületemre11 ! — amiből azt következtethetjük, hogy minden más szót megszeghetünk. A becsületszó megszegésénél szükségből megmenthető a becsület az általános szer, a párbaj által, itt azokkal, kik állítják, hogy be­csületszavunkat adtuk. Továbbá: csak egy adósság van, melyet feltétlenül meg kell fizetni, a játékadósság, mely e szerint „becsületadósság“ nevet visel. A többi adósságokkal rá lehet szedni zsidót és keresztényt, az nem árt a lovagi becsü­letnek.* * Itt következik egy „Adversaria megkezdve 1828. márcz. Berlin“ czimű kéziratában Sch-nek, mely az értekezés első alaprajzát „vázlat a becsületről szó­ló értekezésről“ czim alatt tartalmazza, e nehány sor: „Ez tehát a törvény. Ily különösnek és botor­nak tűnnek fel, ha világos fogalomra hozatnak és tisz­tán kimondatnak, ez alapelvek, melyeknek napjainkban is, a keresztény Európában rendesen hódolnak mind­azok, kik az u. n. jó társasághoz és modorhoz tartoz­nak. Sokan ezek közül, kiknek az alapelvek beszéd és példa által beoltatnak, erősen hiszik, mint valami kátét, legmélyebb, legőszintébb tiszteletet tanúsítnak iránta minden perezben, egész komolyan készek sze­rencséjüket nyugalmukat, egészségüket és életüket fel­áldozni, azt tartják, hogy ez elvek az ember termé­szetében gyökereznek, következőleg velünk születnek, a prior­ bizonyosak, minden vizsgálat felett állanak. Szívüket nem akarom bántani, de fejüknek nem sze­rez nagy tiszteletet. Ezekért egy ranghoz sem volná­nak ez elvek kevésbé találók, mint ahoz, mely hivatva van a műveltséget képviselni, a föld javává lenni, és a mely e nagy hivatáshoz elő kell készítsen, t. i. a tanuló ifjúsághoz, mely fájdalom Németországban in­kább, mint más rang hódol ez elveknek. Hogy e különös, barbár és nevetséges becsülettörvény nem az emberi természet lé­nyegéből, vagy az emberi viszonyok egészséges mérlegeléséből eredt, az elfogulatlan ember első pillanatra megismeri. Amit bizonyít szűk hatásköre érvényességének is, az t. i. kizáró­lag Európa, és csak a középkor óta, itt is csak a nemességnél, katonaságnál és ami ezeket utánozta Mert sem a görögök, sem a rómaiak, sem a régibb és újabb kor műveit ázsiai népei nem tudnak e becsületről és törvényeiről sem­mit. Mindnyájan nem ismernek más becsületet, mint az előbb tárgyaltat. Náluk tehát a férfit annak tartják, amivé cselekvése teszi, és nem annak, amit valami zabolátlan nyelvnek tet­szik róla mondani. Náluk az, amit egy ember mond, megsemmisítheti saját becsületét, de so­hasem a másét. Az ütés ezeknél épen csak ütés, a­mint ezt bármely ló vagy szamár még veszélyeseb­ben adhatja: a körülmények szerint haragra lobbant­hat, sőt rögtön megboszultatik, de a becsülettel nincsen köze, még kevésbé vezet.A­helyett, hogy a tanuló ifjaknak, amint már többször történt, hátrányait vagy hallhatatlanságát az elvek következményeinek szivökre kötném, csak kö­vetkező mondani­valóm van : Ti, kiknek ifjúkora Hol­las és Latium nyelvét és bölcsességét nyerte ápolóul, és kikre megbecsülhetetlen gonddal voltak, hogy ifjú szellemekre a szép ókor bölcseinek és nemeseinek fény­sugarai idejekorán hassanak, ti azzal akartok kezdeni, hogy az esztelenség és durvaság e törvényét állítsátok pályátok zsinórmértékéül ? Nézzétek meg, amit itt, tiszta fogalmakra hozva, szánalmas korlátoltságában fekszik előttetek, és legyen próbaköve nem sziveteknek, de eszeteknek. Ha ez most el nem dobja, h úgy fejetek nem alkalmas arra, hogy dolgozzék ama mezőn, hol erélyes akaraterő, mely az előítélet kötelékeit eltépi, helyesen felfogó ész, mely igazat és hamisat ott is, hol a különbség mélyen el­rejtve fekszik s nem mint itt kézzel fogható, tisztán elkülönítheti, a szükséges kívánalmak; ez esetben, ked­veseim igyekezzetek más becsületes után a világban haladni. Tegyetek katonák, vagy tanuljatok mesterséget, melynek arany az alapja.“ — E hely után következik a kéziratban a fentebbi folytatás. Kiadó jegyzetei­ nek könyvet az ütésekről és rágalmakról és az azért történt vagy követelendő „elégtétel“-ről. Bátorságban és élet­gyűlöletben sem állanak a a keresztény Európa népei mögött. Görögök és rómaiak mindenesetre egész hősök voltak, de nem tudtak semmit a point d’honneur-ről. A párbaj náluk nem a nemesek dolga volt, ha­nem olcsó viadoroké, kiszolgáltatott rabszolgá­ké, kik vadállatokkal váltakozva, egymásra uszíttattak, a nép mulatságára. A keresztény­ség fellépésével a viador­játékok megszűntek, de helyökre lépett, a keresztény időben, az is­tenítélet segítségével, a párbaj. Azok kegyetlen áldozatok voltak az általános nézőkedv számá­ra ; ez kegyetlen áldozat az általános előítélet­nek; de nem mint amazok bűnösök, rabszol­gák és foglyoktól, henem szabadoktól és neme­sektől bemutatva. Hogy a régiek előtt az előítélet teljesen ismeretlen volt, bizonyítja sok fenntartott jel­lemvonásuk. Midőn pl. egy teuton főnök Ma­­riust párbajra szólította, ez a hősnek azt szente : „ha megunta életét akasza fel magát“, de aján­lott neki mégis egy kiszolgált viadort, kivel vere­kedhessél (Frevish. suppl. in. Liv. nb. XVIII c. 12.) Pluterchosnál (Them. 11) olvassuk, hogy Eurybiades hajóparancsnok Themistoklessel ve­szekedve, botot emelt, hogy őt megüsse; de azt nem olvassuk, hogy utóbbi kardot rántott volna, sőt inkább azt m­ondá, „üss meg, vagy hall­gass rám.“ Mily visszatetszéssel fogja itt nél­külözni a „lovagias“ olvasó azt a feljegyzést, hogy az athenaei tisztikar rögtön kijelentette, Themistokles alatt nem akar többé szolgálni. Igen helyesen mondja tehát egy újabb fran­­czia író: ha valakinek eszébe jutna azt mon­dani, hogy Demosthenes lovagias ember volt, nevetségessé tenné a kegyeletet. — Cicero sem volt lovagias ember . . . (Soirées litté­­raires, par C. Durand. Rouen, 1828. Vol. 2. p. 300.) Továbbá bizonyítja az a hely Platónnál, (de leg. IX. és XI. p. 131. Rip.) mely a bán­­talmakról szól, eléggé, hogy a régieknek a be­csületelv nézetéről ilyen kérdésben fogalmuk sem volt. Sokratest gyakori vitatkozásai kö­vetkeztében sokszor tényleg bántalmazták, a­mit nyugodtan tűrt; mikor egyszer valaki láb­bal megrágta, türelmesen viselte, s annak, ki e felett csudálkozott, m­ondá: „hát a szamarat bepanaszolnám, ha megrugott volna ? ”(Diog. Laert. II. 21.) Midőn máskor valaki azt mond­ta: „hát nem bánt és rágalmaz az téged ?“ fe­lelete volt: „nem, mert a mit mond, nem ta­lál reám“ (ibid. 36.) — Stobaeus (Florileg, ed. Gaisferd. Vol. I. p. 327—330.) fenntartotta ne­künk Musonius egy hosszú idézetét, melyből látható, mint vették fel a sértéseket a régiek : nem ismertek más elégtételt, mint a törvény­­székit; bölcs férfiak azt is megvetették. Hogy a régiek nem ismertek a kapott porfütésért egyébb elégtételt, mint a törvény­­székit, világosan látható Platon Gorgiassából, (p. 86 Rip.) a­hol Sokrates véleménye is áll erről. (p. 133.) Ugyanez tűnik ki Gellius (XX. 1.) tudósításából bizonyos Lucius Verat­iusról, ki azt a pajkosságot gyakorolta, hogy az ut­­czán szembejövő római polgárokat ok nélkül felpofozta és e czélból, hogy minden következ­ményt elhárítson, a rabszolgával rézpénzt vite­tett maga után, ki az igy meglepetteknek rög­tön kifizette a 25-as fájdalompénzt. A Krates hires cynikust Nikodromus zenész oly erősen ütötte pofon, hogy arcza feldagadt és vérfoltos lett; ekkor homlokára erősített egy deszkát e felírással: „Nikodromus csinálta“, a miért nagy szégyen érte a fuvolást, ki oly férfi ellen, kit egész Athén házi istenként tisztelt. (Apus, Flor, p. 126. lap) akkora durvaságot követett el. (Diog. Laert. VI. 89.) — A Sinopeből való Dio­­genestől van egy levelünk, melyet Melesippus­­hoz irt, kinek megmagyarázza, hogy az at­he­­­naeiak részeg fiai elverték, de az nem baj. (Nota Casanb. ad. Diog. Laert. VI 33.) Seneka a bölcs állhatatosságáról irt könyvében C. 10 től végig különös figyelmet fordít a sérelemre, hogy be­bizonyítsa, miszerint a bölcs nem veszi szám­ Király ő Felsége elismerése. Királyunk a galicziai nagy hadgyakorlatok befejezése alkal­mával Albrecht főherczeghez a következő leg­felsőbb kéziratot intézte: „Kedves rokonom, Albrecht főherczeg, tábornagy úr! Az ön fővezénylete alatt épp most befe­jezett hadgyakorlatok nagy megelégedésemre szolgáltak, úgy az első napokban mindkét lo­vashadosztály által véghez vitt mozdulatok, mint a szeptember hó 10., 11., 13. és 14. nap­jain megtartott hadgyakorlatok örvendetes bi­zonyítékát adják az 1. és 11. hadtest csapatai, valamint a hadgyakorlatokban résztvett Land­­wehr-csapatok teljes harczképességének. Külö­nösen elismerésre méltók voltak: az erők meg­felelő alkalmazása mindkét hadtestparancsnok részéről, a helyes vezetés egészben és részletei­ben a lovasság és tüzérségnél, a teljesen kielé­gítő felhasználása a terepnek a gyalogság ré­széről, valamint a nehéz viszonyok daczára az összes csapatok kitartása és menetképességei. Kedveltségednek újabban tanúsított fáradozásá­ért legmelegebb köszönetemet fejezem ki és és megbízom Önt, hogy mindkét hadtestparancs­noknak, a csapatok és közegeknek, továbbá hasonló módon a vezérkarnak és a döntnökök­­nek közreműködésükért elismerésemet nyilvá­nítsa. Lubien-Wielki, 1886. szeptember 14-én. Ferencz József, s. k. A petroleumvám. A „Bad. Corr.“ írja: A mindkét részen levő kormányok a vámtari­fára vonatkozó tárgyalások újabb fordulata al­kalmából az osztrák sajtó ismételve azt állítja, hogy az osztrák pénzügyi kincstár a magyar petroleum-ipar által igen jelentékeny, milliókra menő összegekig rövidül meg. Az országos sta­tistikai hivatalnak kiváltképen a petroleum f­o­­galomra nézve egy métermázsáig pontos sta­­tistikai kimutatásai azonban azt bizonyítják, hogy az osztrák fogyasztási adóbevételek ezen megrövidítése aránylag igen csekély és egybe sem hasonlítható azon összegekkel, melyeket a fennálló viszonyoknál fogva Magyarország sör adó fejében Ausztriának fizet. Az 1885 re vonatkozó ezen statisticai adatok szerint a tisz­tított petroleum behozatala Ausztriából, neve­zetesen azonban Galicziából Magyarországra 120,988,87 mmra, ugyanezen czikknek kivitele pedig Magyarországról Ausztriába mindössze nem többre, mint 175,182,15 mmra rúgott. Mi­után a tisztított petroleum behozatala Ameri­kából, Romániából és Oroszországból Magyar­­országra külön ki van mutatva és ez a beho­zatal 1885-ben Amerikából 675,248,5, Romá­niából 84,274, és Oroszországból 61,282 79 mmt tett ki, világos, hogy az Ausztriából Magyar­­országba importált tisztított petróleum — a­mi egyébiránt a részletes kimutatásokból be is bizonyul — kizárólag a galicziai és alsó­ausztriai tisztító telepekről származik . Magyar­­ország ennélfogva 1885 ben mindössze csak 54,193,28 mm.-val többet vitt ki Ausztriába, mint hozott be onnan hozzánk. Ebből kifolyó­lag csakis 352.000 forint évi adóösszegről van szó, nem pedig mint az osztrák lapok állítják, milliókra menő összegekről. A román király küldöttei. A Pol. Korr. jelenti: A román király kiküldöttjeit Őfelsége rendjelekkel tüntette ki. Sturdza miniszter a Lipót-rend nagykeresztjét és Sze­m­a­n­escu őrnagy a Ferencz József-rend középkeresztjét kapta. A csehek és a kiegyezés. A kiegyezési kérdés legújabb fázisából a cseh lapok azt a reményt merítik, hogy mivel a két kormánynak a tárgyalásokat újból és nagyobb mérvben kell felvennie, most komoly megfontolóra fognak vétetni a cseh követelések is. A Hlas Naroda megjegyzi, hogy az utóbbi idők tanúságai sze­rint, kevés a remény, hogy a cseh nép politikai kö­vetelései elismertessenek és hogy a magyarok tekintetbe vegyék az osztrák kormányt, ha ez egyáltalán képviselné Budapesten a cseh érde­keket. Azonban éppen a magyar miniszter mér­téktelen követelései idejekorán meggyőzhetik a cseh „delegácziót“, hogy a­mit elérhet, azt csak­is vas kitartással erőszakolhatja ki a magya­roktól. E tekintetben aztán a petróleum-kérdés kedvezőtlen fordulata annyi előnyt nyújt, hogy a két kormány újabb tárgyalásainál a cseh szavazatok súlya mindenesetre döntő befolyást fog nyerni. A Politik kikel a magyar miniszter legújabb jegyzéke ellen és azt mondja, hogy tanulságos volna megvizsgálni, várjon a magya­rok vagy a csehek vannak-e közgazdasági szem­pontból nagyobb tekintettel az állam érdekei iránt. A cseheknek nem volna okuk e vizsgálat­tól tartani. Különben a Politik reméli, hogy alkalom adtán a cseh követelések kellő tekin­tetbe fognak véteni. • Vilmos császár Straszburgban. A császár és a császárnénál kedden nagy fogadtatás volt A községtanács fogadtatása alkalmával a csá­szár örömét fejezte ki a város haladása, a kép­viselőtestület újból való megválasztása és a szép fogadtatás felett, melyben részesült. A csá­szár kijelente, hogy lehetőség szerint könnyí­teni fog ama pénzbeli terheken, a­melyek a város kibővítése által nehezednek Straszburgra. A vidékről besereglett lakosság díszmenetet rendezett az uralkodópár tiszteletére. Bismarck és a francziák. A Journal des Débats azt írja, hogy B­i­s­m­a­rc­k még az izo­lált Francziaországgal szemben sem követ el­lenséges politikát; a német kanczellár egy mérsékelt köztársasággal meg van elégedve és nem is óhajtja, hogy Francziaországban vissza­­állíttassék a monarchia, mert ez csak háború által igyekeznék magát fentartani. Bolgár események. A sobranje üléséről. A sobranje hétfői üléséről még a követ­kezők közölhetők: Boszniakovics képvi­selő, mint korelnök, megnyitotta az ülést, de nem tudott beszélni, mert igen ügyetlen. He­lyette dr. Velcse­v beszélt, mert Boszniako­vics, ki vraczai paraszt és Zankov párti, még azt sem tudta elmondani, a­mit neki súgtak. Megkezdődött az elnökválasztás, névszerinti szavazással. Jelen volt 221 képviselő, köztük Zankov is. Délután 1k­l órakor a korelnök kihirdet­te a választás eredményét. Zivkov tanár 171 szavazatot kapott. Kaptak még szavazatokat Suknarov, Nasilevszky, Monev, Vacsev, Bende­­rev, Csernev és Toncsev. Zivkov elfoglalva az elnöki széket, rövid beszédet mondott, meg­köszönve megválasztatását és a pártatlanságot ígérve. Ezután megválasztották az alelnököt. Jelölve volt Toncsev filippopoliszi ügyvéd. A szavazás névszerinti volt. A karzatok majd­nem teljesen kiürültek.* A régenség előkészületeket tesz arra, hogy mihelyt a jelenleg ülésező közönséges szobrá­­nye elintézi az ügyeket, azonnal kiírassanak az új választások a nagy alkotmányozó nemzet­gyűlés számára, melynek feladata lesz a feje­delem megválasztása. A­mi a jelenlegi szobra­­nye pártviszonyait illeti, arra számítanak, hogy a Stambulov-Karavelov-Radoslavov kormánynak a csaknem teljes számban megjelent kelet-ru­­méliai képviselők beleszámításával, 200 híve lesz, 90 Zankov-párti és konzervatív ellenében. Kormánykörökben azt reménjük, hogy az új választásoknál a kormánypárt erősödni fog,ne­vezetesen a keleti kerületekben és Kelet-Rumé­­liában. Kemény harcz lesz alkalmasint az észa­ki kerületekben, hol a lakosság mostanáig ke­­vésbbé ellenzékiesnek mutatkozott az orosz be­folyás ellen.* A szobranye keddi ülésének napirendjére a régensség nyilatkozatára adandó válasz és azon indítvány volt kitűzve, hogy a czárhoz távirat intéztessék. Az ülés nem jutott meg­állapodásra.* Angolország magatartása. Az angol kormány egy tagja a P. K. le­velezőjével folytatott beszélgetés alkalmával kije­lentette, hogy az angol vezérállamférfiak nézete a keleti kérdést illetőleg megváltozott. Még Beaconsfield lord is szigorúan ragaszkodott ah­hoz a tradiczióhoz, hogy a Törökországgal való szövetség minden körülmények között fentar­­tandó, ma már azonban e tradicziónak még a

Next