Kolozsvár, 1890. január-június (4. évfolyam, 1-146. szám)
1890-02-14 / 37. szám
IV-ik évfolyam. 1890. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő, kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. iévtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 37. szám. CUKORTERMELÉSÜNK. — Sz.-nek valamijéről. — Kolozsvár, febr. 14 A Kolozsvár február 10-iki számában Sz. jegy alatt a kereskedelmi és pénzügyminiszter urak benyújtott két üdvös törvényjavaslatának szép és helyes méltatása után következő, mellékesen adott, valamihez van szavam. Nekem elvem az, hogy csak olyan kérdésekhez szólok hozzá, amelyekhez értek. Amihez nem értek, abban megbízhatóknak ismert szakemberek véleménye után indulok. Teszem, a metaphisica szövevényeinek felderítése végett, mindenesetre Sz úz nagy tehetségű, tiszta elméjéhez fordulnék, teljes bizalommal. De engedjen meg, a czukortermelés kérdésében, melyet csak távcsövön át látott, forduljon Sz. úr is illetékesekhez tájákozásért. Mután ezen kérdés szóvivőjéül engemet toltak fel a körülmények, Sz. urat bátor leszek tévedéseire figyelmeztetni. A tüzes bort, zamatos édes gyümölcsöt termő, tehát dús czukortartalmat kilátásba helyező erdélyi részekben, itt, a sok czukort fogyasztó, de fejletlen gazdasági viszonyokkal bíró kelet közelében, rég ábrándozom már azon, hogy gazdasági viszonyainknak, a czukortermeléssel új lendületet fog adni, új erőforrásokat nyerni. Ezért most is, velem egy véleményen levő gazdatársaimmal együtt, nem a czukortermelés létesítésének megbuktatásán, de ellenkezőleg, abban fáradozunk, hogy szilárd, minden érdekeket méltányosan tekintetbe vevő, biztos alapon jöjjön létre a cukortermelés megalapítása. Mert nézetünk szerint a gyáripar fejlődése azon esetben lesz igazán üdvös és értékes, ha a gazdasági érdekek emelésével jár karöltve. Ennélfogva (ismételnem kell, az ismétlőkkel szemben) nem voltam oly elfogult, hogy azon tanulmányaimban, melyeket az átlagosan ismelhető átlageredményekre nézve tettem, az alsó év hiányai, vagy épen, egyik birtokomon, hiányos munkavezetés miatt beállott káros következmények által befolyásoltattam volna magamat. Engedjen meg Sz. ur, az élesen, kizálólag megfigyelő szakértő gazda, kiváltva, kivételesen, teljesen kielégítő termési eredményeket is kimérhetett figyelemmel egyes termőfölddarabokon, — minden más zavaró behatások daczára, vonhat teljesen megbízható következtetéseket arra nézve, hogy várjon, a rendelkezésre álló földek átlagminősége mellett, minő ée mennyi értékű munka lesz elkerülhetetlen ; hogy e rendelkezésre álló föld és a helyesen alkalmazott észszerű munka, a gyár és a termelés érdekében is helyeslen fogalmazott szerződés feltételeinek megszorításai mellett, minő átlagtermést fog eredményezhetni, átlagos viszonyok között. Ezt senki kétségbe vonni nem foghatja. Az ár meghatározásánál arra törekedtünk, figyelembe véve, hogy a 13*/C czukortartalom alaposan miszerint felvehető átlag-czukortartalomnak: a fárasztó, aggodalmas, koczkázatokban bővelkedő termelés a gazda gondjait, koczkázatait illő haszonnal is jutalmazza. De midőn egyfelől erre törekedtünk, másfelől nem téveszthettük szem elől, mind az ár meghatározása, mind a gyár biztosítékai körülírásánál, hogy a gyárvállalatnak, emberi lehetőség szerint, teljesen biztosítva legyen befektetett tőkéi után a bármely, hazánkon kívül létesülő vállalat kamatozását tetemesen meghaladó haszon. Ily törekvést romboló hatásúnak csak az jellemezhet, ki teljesen tájékozatlan. Arra nézve pedig, tudtommal, szó nem emeltetett sehol, hogy szerződésszegésre serkentsen bárkit is. Csodálkozom ennélfogva, hogy Sz. úr, az éles megkülönböztetések hivatott mestere, alap nélküli vádolásokra téved. Fontolja meg, mielőtt vádol, hogy, meghiúsulás esetén, ki lesz a hibás. Az-e? a ki, midőn még lehet, méltányosan megosztó hasznot, óhajt megállapítani a gyár és termelő között, vagy a makacs gyárvállalkozó, ha mereven ragaszkodik azon arany-alkalomhoz, melyet tapasztalatlanságában nyújtott a hazafias szólamok által befolyásolt termelő,? Nekünk nem aranytalan nyújtott, koczkázatteljes alkalom kell. Az aranyalkalomból kérünk mi is illő, méltányos részt. És ezen általam körvonalazott méltányos osztály követelése a termelők részéről, ha a gyárvállalkozók komoly, szolid emberek, nem fog rájuk nézve elijesztőleg hatni. Ellenkezőleg, bizalmat ébreszteni bennök, ha a termelők vállalkozási kedve alapos számításon nyugvónak bizonyul. Ezeknél fogva és czukorrépánk bebizonyult hús czukortartalma mellett, nem aggódom a czukortermelés jövője felett erdélyi részünkben. Végre, minden gyanúsítás lehetetlenné tétele érdekében, kénytelen vagyok felemlíteni, miszerint magam igazán érdekelve vagyok a czukorgyárak létesítése kérdésében és van is annyi belátásom, hogy ennek tudatával bírok. T. i. azon kőszénbánya egy tizede az én sajátom, melytől a botfalvi czukorgyár kőszenét vette és melytől a nagyenyedi czukorgyár, remélhetőleg, venni fogja. Ez nekem szép haszonra nyujtana kilátást. De ez nem tarthat attól vissza, hogy ne figyelmeztessem gazdatársaimat arra, hoggy ne vakittassák el magokat az aranyár fényétől: fontoljál« meg az azon nyújtott alkalmat alaposan, mielőtt tiz évre lekötik magukat. Id. ZEYK JÓZSEF. Kolozsvárit, péntek, február 14. Kiadóhivatal: SELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. u őriaxTáei dijak: Sí“» ................................ trt. S“ *T!».................... » trt. jadén*.................4 írt. «IJ bóra ........................1 frt 60 kr fm *xám ára 6 Kr. HIRDETÉSI DIJAK: 0*7.9,cm’.tér 4rac,0#t,i betűből, 4 kr betitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyilttér ura 25 kr. EGÉSZSÉGES IRÁNY. Kolozsvár, febr. 14. (Sz.) Egykoron s nem is olyan régen, a nagyszabású elvi viták korát élte úgyszólván egész Magyarország. Elkezdve a kisvárosi demokrata körök mestergerendás helyiségeitől, föl a parlamentig, minden gyülekezés, tanácskozás és tárgyalás az elárult haza, az elfecsérelt magyar alkotmány, a szolgaságba hajtott 8 koldusbotra jutott nemzet körül forgott; a verseny a minél magasabb régisterü szólamok előállítására tört és a hirlapok, a fényesnél fényesebb szónoklatok hőseinek ünneplésére rendezett lakomák pohárköszöntői, rösteltek volna a mindennapi élet közmunkáinak színvonaláig szállni. A magyar politikusok nagy része is úgy tett, mint a diák a nyári vacatio pihenő idején, ki könyveit félretéve, kis batyujával hátán, dalolva járja be a hegyes vidékeket s esze ágában sincs, hogy ollamát prózai foglalkozásokkal zavarja. Az idei költségvetés ugyancsak bosszúra nyúlt tárgyalása egészen más tenorból foly, s a kormány minden irányban megindított reformmunkálkodása a törvényhozás vacallozni szerető diákjait is rákényszeríti, hogy a theoriák felhős régióiból alábbra szálljanak s vagy részt vegyenek a gyakorlati problémák hosszú sorozatának concret megvitatásában, vagy, legalább, néma szemlélő legyenek annak a komoly dologigazításnak, amely állami életműködésünk minden vonalán oly imposáns módon bontakozik ki a nemzet szeme láttára, hogy még a kicsinykedők is önkéntesen szállanak magukba s hajlanak meg a közélet parancsszava előtt. Ha most, a midőn, mint remélhető, már vége felé közeledünk a költségvetés tárgyalásának, visszatekintünk az egyes tárczák ügykörei által jelölt útra s számbavéve mindazokat a terveket, kezdeményeket, javaslatokat és tett intézkedéseket, amelyeket az egyes szakminiszterek nyilatkozatai regisztráltak, fölsoroltak és kilátásba helyeztek, és mind a munkák halmazával összevetjük a dologigazításnak azt a tempóját, amelyet a mi képviselőházunk eddig követett — valóban aggodalommal kell a jövő elé néznünk, számítgatva, hogy, ugyan, mikor látjuk a most közhelyesléssel fogadott számos terv megvalósítását is ? És mégis, van ami biztathat, e tekintetben is, bennünket. Az az egészséges irány, mely mind szélesebb körre terjed és mind mélyebbre hat a nemzet zömében s mely, az elméleti viták helyett, az élet szükségeinek kielégítését akarja látni és élvezni. Kerüljön csak napirendre mindaz a javaslat, amelyeket a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a közoktatás, a kereskedelem és ipar, a közgazdaság és a pénzügyek miniszterei csak e költségvetés tárgyalása rendén is szóba hoztak és kilátásba helyeztek, az időfecsérlőknek lehetetlen lesz kedvtelésüket az eddigi módon űzniök, mert a nemzet nem fogja tűrni, hogy életérdekei, legsajátabb égető kérdései háttérbe szoríthassanak a hecczek és sportmulatságok kedvéért, a nagyszabású és fényes szónoklatok dicsőségéért. A nemzetek életében az uj irányok nem egyszerre s nem egész mértékben indulnak meg. De a demokratiának, magyarán mondva: az általános munkavégzésnek, nálunk is már harmincz-negyven év óta folyton terjedő és mélyedő medre mind hatalmasabbá teszi azt a folyamot, amelynek egykor magába kell ölelnie, magával kell ragadnia az egész magyar nemzetet, hogy valósággá váljék a nagy látnok jóslata, a gazdag és mi vett Magyarországról. A költségvetés most végződő tárgyalása és a demokrata, mert munkavégző, kormány e közben tanúsított magatartása ennek az egészséges iránynak mutatta terjedését, mélyülését s mi bízunk a nemzetben, hogy, a maga részéről meg, általánosulását segíti elő .. . (Kolozsvár, febr. 14) „Megy-e Tisza?” Darab idő óta több ellenzéki lap vissza visszatér a régi állandozáshoz, hogy Tisza Kálmán lemond. On revieDt tonjonis a son premiére amour Meg azt is tudni vélik, hogy mikor, melyik napon válik ténnyé a lemondás. Egyik forrás márczius 2-ára, a másik áprilsára, vagy 7-ére tűzi ki a nagy eseményt. Ez a határidődhöz kötött addikáczió mindenesetre eredeti ötlet s az oppoziczió a tőzsdei ügyletek vagy váltó lejárat szokásait honosítaná meg az országkormányzásban. A Tisza kötést csinál a távozásra, mint a börze-spekuláns a búzára. Tisza váltónak nézi a tárcsáját, egy-két napi lejárattal s a kitűzött dátumon fizetni fog. Ezt a kuriozitást eszelték ki az ellenzéki lapok, melyektől egyébiránt nem lehet rész néven venni, ha elkoptatott lemondási híreiknek igyekeznek uj formát, uj szint adni. Arról hogy: Tisza megy, — a Pesti Hírlap czikket ír, melyből átvesszük a következő részletet: »Ha az ember nyíltan mer gondolkozni ezen dolgok felől, hát nem érdemes-e föltennie azt a kérdést, hogy miért is akarna Tisza voltaképen menni ? Tizenöt évi nehéz küzdelem után; megterhelve gyakran két, sőt három miniszteri tárcza tennivalóival; keresztülgázolva a bosnyák okaupáczió nehéz következményein; elsimítva ezernyi veszedelmet ; rendbe hozva a horvátok dolgát; útjába állva a felekezeti és osztályháborúnak ; rendbe hozva az államháztartást s egy erős minisztérium és megdönthetően majoritás által körülvéve, várjon épen most, a sikerek bekövekezése napján fogja-e majd azt mondani, hogy mivel a kisebbségi uraknak s néhány jelentéktelen titkos mai kontensnek nem tetszik, hát most már menni fog?! Ilyen csodák és abszurdumok nem szoktak megtörténni a parlamentáris államokban. Különösen az olyanokban nem, ahol — szerencsétlenségre — a fönálló politikai viszonyok közt egyáltalán nincs senki, — sem párt, sem ember — aki befejezett , az övénél szabadelvűbb rendszerrel és tekintéllyel tudná átvenni az ország kormányzását. Hacsak nem egy befejezett feudális klerikalizmussal, amit meg az ország gyomra képtelen befogadni. Sem Tisza egyéniségében, sem az ország pártpolitikai viszonyaiban nincs semmi, ami Tisza távozását indokolná vagy épen megengedné. S még kevésbbé van a levegőben olyas valami, a mi a politikai hypokrisist s a távozás nagy eseményére való suDnyi várakozást menthetővé tenné.“ (Budapest, febr. 13.) Minisitertanác« Szerdán este töb óráig tartó minisztertanács volt, amelyben többek között megállapodások jöttek létre a betöltendő főispáni állásokat illetőleg, s megállapítva lettek azon elvi határozatok is, amelyek alapján a honossági törvény revisiójára vonatkonatkozó javaslat a képviselőháznak benyujtatni fog. (Budapest, febr. 13.) A képviselőház munkarendje. A képviselőház a költségvetési vita befejezése után — ami valószínűleg holnap leend — szombaton tárgyalás alá fogja venni, a kérvényeken kívül, a pénzügyi és közlekedési bizottság jelentését „a zágrábi állomás és főműhely megépítéséről és mozdony állományának szaporításáról,“ továbbá a közgazdasági bizottságnak jelentéseit „az ínséges tengerészek kölcsönös segélyezése iránt a német birodalommal kötött egyezménynek beczikkelyezéséről,“ valamint „az 1890 iki népszámlálásról,“ végül „a birodalmi tanácsban képviselt királyságok áa országokban hitelesített hordóknak a magyar korona országaiban való forgalomba helyezéséről“ szóló törvényjavasla t K'M.OíSVAR TARCÚJA. Hollósy Cornélia Kolozsvárit. — Emlékezés a nagy művésznőre. — Közli BEDE JÓB Dicsősége bejárta Európát, ünnepelték, tapsolták, rajongtak érette, a női szépség csodáival volt megáldva és ragyogó talentuma előtt térdet hajtott a kritika. Sikereinek tetőpontjára érve, a családi élet magányába vonult meg és — boldogan a múltak fényes emlékeivel — a tegnap diadalzajának viszhangja zsongván körülötte és a ma csendességre celltilván amazt — a legjobb anya és a leghivebb hitves késő kort ért meg; minap, mosolylyal az arczán elvitte a halál. Szebben dalolta a magyar dalt, mint valaha bárki és felpezsdült a vér hallatára és lángba gyűlt az arcz. Szerencsések voltak, akik hallhatták és mindenki úgy emlékezik reá, hogy utolérhetetlen volt a művészetében, s mint ilyen lépett ki a szinház izzó levegőjéből, az életbe. Hollósy-LoDovics Cornélia, a legnagyobb magyar énekesnő. Búcsufeilépése Budapesten 1862. julius 22-én megható szép ünnep volt. A jelenvolt közönség sírt, utójára hallván őt dalolni és meleg szerelelének minden kitüntető jelével elhalmozta. Bevégezvén nehéz buccuzáját Budapesten egy nehány sornyi levélke kereste meg, melyet Káldytól kapott, ki abban az időben a Kolozsvárit Follious igazgatása alatt álló színtársulat karnagya volt. Káldy régente szívességet tett Hollósy Carnéliának s a művésznő akkor azt mondta: — Örökké hálás vagyok ön iránt, kérjen tőlem bármikor, bármily körülmények között szívességet, örömmel teljesítem. Káldy most azt kérte a művésznőtől, hogy utolsó búcsúelőadását Kolozsvárit tartsa meg. A művésznő rögtön határozott. Tudatta Káldyt, hogy rövid időn Kolozsvárra érkezik. Az utolsó napok izgalmaiban kifáradt művésznő ígéretét beváltotta s lejött hat előadásra Kolozsvárra. A kolozsvári nemzeti színházban öltözködött utoljára színpadi ruhába, itt gördült le előtte utolszor a függöny. Ez esték szép emlékei a kolozsvári színháznak : érdemes róluk elmondani mindent, a mit tudunk s melyek életrajzi eddigi adataiból hiányzanak. * Follinusz János, az igazgató, bírván a művésznő ígéretét, az 1862 iki szinidény megkezdése előtt, 1862. szept. 9 én következő színi jelentést bocsátotta ki: „Színi jelentés. Alólirt mély tisztelettel és örömmel értesitem a t. ez. közönséget, miszerint sikerült ünnepelt ,Hollósy-Lonovics Cornélia asszonyt, az egész nemzet által szeretve tisztelt művésznőt, színházunkhoz több rendű vendégszereplésre megnyerhetném. A t. vendégművésznő isteni szereplése már azért is nevezetes maradand, mert egész dalművekben itt fogja bájzengésn hangját utoljára hallatni, itt fogja a pestiek előtt feledhetlenné vált „Alavajárót“, „Luciát“, „Lindát“ stb., valamint a zeneszerzők által ezárvára teremtett „Gara Máriát“, „Mazeppát“, „Ilkát8 utoljára élőnkbe tüntetni. Úgy biazera, hogy midőn az örömhír közzétételével a lelkes kolozsvári közönség méltánylatával találkozom, egyszersmind ebbeli vállalatom a t. közönség kitelhetőleg előmozdítja s a Hollósy Cornélia vendégszereplésével kapcsolatban levő rendkívüli bérletet pártolni fogja, megjegyezvén, hogy a Hollósy Cornélia vendégszerepléseire az ovt. ez. bérlő uraságok fognak a páholyokra nézve előjoggal bírni, kik e rendkívüli bérletre páholyaikat kibérlendik. Mély tisztelettel kérem tehát a t. bérlő uraságokat, méltóztassanak páholyaik iránt mielőbb és legfeljebb f. hó 20 ig rendelkezni, hogy a ki nem bérlendő páholyokkal más bérleni kívánóknak szolgálhassunk. Kolozsvárit, szept. 9. 1862. Follinus János, színigazgató. A közönség óriási érdeklődéssel várta Hollósy Cornéliát s félve félt, hogy a vendégszereplő elmarad. Kolozsvárit ez időre estek az őszi versenyek, melyekre ezúttal szokatlanul nagy vidéki közönség készült amazokon, hogy egyúttal Hollósy Cornélia színpadi fellépteiben gyönyörködjék. A kolozsvári „Korunk”, mely pedig ez időtájban az érdekes politikai események referálásával tulon túl el volt foglalva, helyet szorított, hogy az aggodalmaknak kifejezést adjon, így írván szept. 19-iki számában : — Hollósy Kornélia érkezése ez ideig mind csak óhajtás. Debreczeni levelünk szerint tegnapelőtt este tartá búcsú előadását. Ha ma vagy holnap megérkezik, fellépésére csak a jövő hét elején lehet számítani. Szolgáljon tájékozásul azon nagyszámú vidéki közönségnek, mely a verseny első napjait, főleg, óhajtva várt vendégünk hallgatása végett kívánja meglátogatni. Másnap azonban már megczáfolhatta jóslatait a következő közléssel : — Hollósy Kornélia, óhajtva várt vendégünk, tegnap megérkezett s hétfőn Luciában fogja búcsúszereplését megkezdeni. Első fellépte Kolossvárit szept. 22-én volt, „Lacié“ ban. Boldog Kolozsvár zenekedvelő közönsége, mely akkor a színház opera előadásait szívesen látogatta—örömben úszott. Ez estéről a „Korunk“ szept. 26-iki számában így referál : — Kolozsvár óhajtott vendége, Lonovics- Hollósy Kornélia hétfőn lépett fel először színpadunkon „Lammermoori Luciá“-ban. A színház egészen megtelt a a közönség, megjelenésével hosszas tapssal fogadta az általánosan tisztelt művésznőt s megtapsolta, éljenezte játékközben, felvonások után is többször. Dicséretére nincsenek szavaink. Művészetével kivívta már az érdem teljes koszorúját. Vajha az itteni dalmatársaság hiányos szervezése ne tetszenék ki annyira mellette. Tegnap este Hollósy Kornélia az „Alvajáródban ragadta el a közönséget bájos énekével. Holnap este „Hunyadi Lászlót“ fogja adni. Mint értesülünk, itteni vendégjátékai után Szamosujvárra, Dézsre és Marosvásárhelyre utazik hangversenyeket adni s hiszi, hogy az ottani műkedvelők felléptét közreműködésükkel lehetségessé teszik.Ezután még a következő darabokban játszott Kolozsvártt: „Alvajáró“ (szept. 25) ; „Hunyadi László“ (szept. 27); „Szevillai borbély“ (szept. 30.); „Kunok“ (okt. 2); „Normi“ (ok. 4.) és végül „R'goletto“ (október 6-án). E szerint 1862. október 6-án játszott utoljára színészek között Hangversenyei, melyeket ezután adott, már csak egyes magán énekszámokra szorítkoztak. Az első előadáson kívül a „Korunk“ alig foglalkozik aztán Hollósy Cornélia fellépteivel. Akkoriban, mint említettem, fontos politikai ügyek voltak szőnyegen. A megyebizottságok alakulása és ezzel kapcsolatos, különösen nemzeti kérdések foglalkoztatták a sajtót. Baj volt a székelyek között is. A „Korunk“ alig győzte referálni, hogy „Rákoson egy gyanú alatt álló gyujtogatót a leégettek agyon vertek, Gy.-Újfaluban egyet a tűzbe dobtak. Alig hangoztak ezek el, Marosvásárhelytt megkezdődött a zsidókergetés a mint írják, a falakban is kezd kiterjedni. A székely nép mind sűrűbben kezd néma eseteknél ténylegesen fellépni.“ A „Korunk“ színi referense is bizonyosan megyebizottsági és vidéki tudósításokat kombinált s nem maradt ideje, hogy színházról, a Hollósy Cornélia kolozsvári fellépteiről még többet írjon,mint a mi itt következik . Okt. 3. Alig hogy jött s már távozni készül színházunknak régen óhajtott vendége, L. Hollósy Cornélia asszony. — Mint a mai szinlap jelenti, még csak kétszer lépik fel, biztos tudósításból pedig azt hallottuk, hogy már folyó hó 8 án szándékozik elhagyni városunkat , igy 11 —12-én Maros-Vásárhelyt ad hangversenyeket. Inkább méltányolta Hollósy Cornéliát a „Kolozsvári Közlöny,“ mely elfoglaltsága daczára, az akkori újságírás „páldányszerű gyorsaságával“, a fellépések után három-négy nappal ugyan, de mindig hű referádákat hozott. íme a „Kolozsvári Közlöny“ tudósításai: — Szept. 23. Hollósy Cornelia, városunk ünnepelt vendégművésznője, tegnap este lépett fel legelőbb „Lucia“ dalműben s a közönséget rég nem élvezett műélvezetben részesité. — Hollósy Cornélia a jövő csütörtökön az „Alvajáródban fog fellépni. — Szept. 25. Vendégművésznőnk,Hollósy