Kolozsvár, 1890. július-december (4. évfolyam, 147-298. szám)
1890-09-11 / 206. szám
IV-ik évfolyam. 1890. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő, kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik a lap minden nap az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 206. szám. Kolozsvár, csütörtök, szeptember 11. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. BI ÖFIZETÉSI DÍJAI : §?*“ »6 frt. TM ......................................... frt. Negyedévr.1.................................4 frt. ^ kér»...........................t frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr. Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. királyi válaszok. Kolozsvár, szept. 11. A királyi válaszok—a dolog természetéből kifolyólag —igen nagy fontossággal bírnak. A korona azok által kétséget kizáró alakban nyilatkozik érzelmeiről ; megelégedést fejez ki, dicsér, atyai intéseket ad, irányt jelöl, dorgál, vagy óhajtásokat fejez ki. A király megjelenése alattvalói között már csak ezen szempontból is igen nagy horderővel bír. Kétségtelen, hogy azon királyi válaszok közül, melyek a korona részéről egyes hódoló küldöttségek előtt adattak, legnagyobb fontosággal bírnak a román egyházakhoz intézett szavak. A román egyházak valahányszor szerét tehetik, mindannyiszor megjelennek a trón zsámolyánál és mindannyiszor a legmegfelelőbb szavakban nyújtanak biztosítást a hivek hazafias érzelmeiről és a koronához tartonthatatlan ragaszkodásukról. Nem is panaszolhatunk. A román egyházak, a görög-katholikus és görög keleti, a politikától távoltartani magukat igyekeznek és nem az egyházak irányadó tagjain múlik, hogy itt-ott mégis visszatetsző hangokkal és tényekkel találkozunk, amelyek bizonyos megütközést szülnak mindannyiszor, valahányszor azok köztudomásra jutnak s amelyek minket képesek arra hangolni, hogy feltétlenül ne hidjünk azon hazafias biztosításokban, melyet a küldöttségek főnökei szájából hallunk. Kétségtelen, hogy különösen a görög-keleti egyház kebelében hazafisági szempontból több aggodalomra okot adó jelenségekkel találkoztunk, amelyek a szegedi és a kolozsvári királyi válaszokban méltó megrovásban részesültek. A görög-keleti egyház szinódusaiban, kongresszusaiban a tagok bevitték volt a politikát; nyilatkozatokat tettek egyes napi politikai természetű kérdések ügyében és tárgyaltak oly kérdéseket, amelyek az egyházi ügyek sorába nem tartozhattak. Néhol pedig tapasztaltuk, hogy egyes már szentesített alkotmányos törvényeinkről oly módon tétettek nyilatkozatok, amelyek a kölcsönös béke és nyugalom biztosítására alkalmasak nem voltak. Szóval tapasztaltuk, hogy ezen egyház az egyházi autonómia köpenyege alatt helytelenséget csinál, amelyek a híveket különféle még helytelenebb felfogásra és cselekedetekre buzdították. Mondjuk, hogy a múltakért az egyház meglakolt. A nagyváradi királyi válaszban már haladást tapasztalunk. A korona bizonyos bizalmat fejez ki, mely méltán töltheti megelégedéssel a román gör. keleti egyház hívét. „Szívesen biztosítom tehát önöket oltalmam és változatlan jóakaratomról egyházuk irányában“ szól a Felség „bízva a trón és haza iránti hit érzelmeikben, ami annyit jelent, hogy az az oldalon biztosítva van, míg a haza és trón iránti érzelmek hűk, amiben egyáltalában kételkedni nincs okunk. Különösen a n.-szebeni politikusok azok, akik a koronát szeretik külön választani a magyar kormány és törvényhozástól. Nem egyszer tettek már kijelentéseket, hogy a korona, Felségesen uralkodó királyunk nem érez a magyar nemzettel. Ez arra czélzott, hogy a román népet elkeserítse a magyar alkotmányossággal szemben. És csakugyan, ma is sokan vannak, akik Bécs felé néznek s a bécsi köröktől várják a megszabadulást. A budapesti viszonyban kormányköröket ellenségei hozzák a bécsiekkel, mintha a bécsi körök ma is sullyal bírnának Magyarországon s az itteni politikára. A nagyváradi királyi válaszok teljesen kijózaníthatták ezeket a szédelgő politikusokat. Meggyőződhettek arról, hogy a király a magyar néppel összefort, együtt érez s hogy a király a nemzetiségek hazafias érzületére nem csak súlyt fektet, de határozottan a királyi oltalmat csak ezen hazafias érzület fejében biztosítja. Lesz-e vajjon valami pozitiv eredménye ezen atyai gondoskodó szavaknak a szédelgő elemekre? nem tudjuk. Egy bizonyos s ez az, hogy a korona a hazafias érzületet megköveteli s mind az, a ki ezen irányban másképpen cselekszik egyúttal magával a koronával is ellentétbe iő. (Budapest, szept. 10.) Orczy báró lemondása. A Nemzet írja a következőket: Több lapnak arra a hírére vonatkozólag, mintha Orczy Béla báró, ő felsége személye körüli miniszter, egészségi szempontból legközelebb lemondását szándékoznék benyújtani, illetékes helyről vett értesítés nyomán közölhetjük, hogy Orczy báró egészsége teljesen kielégítő s hivatalos állásától való felmentését kérni nem szándékozik. (Budapest, szept. 9.) Az italmérési jövedék biztosítása. Tudvalevőleg az italmérési jövedék biztosítása iránt kötött szerződések vagy a 3 évre 1890—1892. évig feltétlen hatálylyal, vagy pedig egy évre (1890-re) feltétlen, a többiekre feltételes hatállyal köttettek. Azon községek italmérési adójára nézve, melyek az 1891 —1892. évekre feltételes hatállyal, vagyis a felmondási jog fentartása mellett köttettek, felmondási jogának határideje e hó végével jár le. E felmondások mindkét fél (a kincstár és a bérlők) részéről folyamatban vannak. Az állam arra az esetre, ha a beérkezett ajánlatok az eddigi bérleteknél kedvezőbbek, utasítja a főigazgatóságokat a szerződések felmondására s az új ajánlatok alapján a jövedéknek minél kedvezőbb biztosítása végett versenytárgyalások (árverések) tartására. Másrészt ama bérlők is, kik bérletükben csatlakoztak, sűrűn élnek felmondási jogukkal, minélfogva a pénzügyigazgatóságoknál az újból való biztosítások körüli eljárás által ismét nagyban felszaporodik a munka, naaait lehetöieg erélyesen üldözve azokat. Szept. 13-án ismét szünet fesz s előkészületek fognak tétetni a szept. 14 ki nagy diszgyakorlatra, melylyel a volhiniai gyakorlatok befejezést nyernek. Sándor czár azután még tiz napot tölt vadászkastélyában, Spalaban s onnan egész családjával Krímbe utazik, honnan a trónörökös most már csakugyan elindul több ízben elhalasztott nagy ázsiai útjára. Sándor czár és a hadgyakorlatok. A volhiniai hadgyakorlatok Sándor czár és a czári család számos kiváló tagja jelenlétében tudvalevőleg már megkezdődtek. Ismeretes az is, hogy külföldi katona e gyakorlatokra még nem hivatott. A külföldi lapok levelezői közül szintén nem kapott egyetlen egy is engedélyt a megelenésre. Csak néhány orosz hirlapíró lesz jelen, kiknek tudósításait egy külön czenzor nézi át, s a tudósítások az illető lapokban csak úgy jelenhetnek meg, ha a czenzor engedélye rájuk van vezetve. Ez óvatossági intézkedés kül- és belföldön egyaránt élénk feltűnést kelt mit még inkább fokoz azon körülmény, hogy két nagy hadsereg, összesen valami 150,000 ember áll egymással szemben. Az egyik hadseregnek, a volhiniainak, Dragomirov, a másiknak, a lublininak, Gurko a főparancsnoka. Gurkó nyugiról nyomul előre s Dragomirov eleinte lassan visszavonul, mig a kivált erőskitések hozzá nem csatlakoztak, mire nyomban megragadja az offenzivát. A gyakorlat harmadik napján Gurko serege támada, másnap folytatja a támadást s az ötödik napon több fontos pozicziót hatalmába kerít. A következő nap — szept. 11-én — általános ünnep és pihenő nap lesz, mert ez a nap egygyrészt Sándor czár nevenapja, másrészt pedig a véres emlékek fűződnek hozzá. Az 1877-ki háborúban szept. 11-én intézte Plevna ellen hires támadását az orosz hadsereg, hogy a czár neve napján és jelenlétében kerítse hatalmába a török erődítményeket. Az ostrom tudvalévőig nem sikerült az oroszok mindenütt visszaverettek s este 12,000 halott és sebesült bomtotta a csatamezőt. E véres harcz emlékére most III. Sándor czár szept. 11-én Rovnoban, mely az nap a czár főhadiszállása lesz, egy orthodox templom alapkövét fogja letenni. Másnap a gyakorlatokat folytatják: Dragomirov újabb erősbitést kap és visszaszorítja Gurko A király Váradon. Kolozsvár, szept. 10. Szent László király városa fényes és feledhetetlen napot élt a tegnap. A legelső magyar ember látogatását fogadva, elemi erővel nyilatkozott falai közt a lelkesedés, szeretet és hódolat a legalkotmányosabb király Ferencz József ő Felsége iránt. Közel és távol vidékről sereglettek az ünnepre a vendégek. A város tele volt minden zúgában. És valóságos lázban volt a fogadtatás előkészületei alatt, valamint a tegnapi napon. A nyilvános- és magánépületek fel voltak díszítve, fénnyel és ízléssel. Arbóczok állottak az indóháztól a püspöki palotáig fenyőlombokkal díszítve és lánczszemben összekötve. Az árbóczok derekán lobogók lengtek, a város színeit és a nemzeti színeket viselők. Diadalívek emelték a pompás színgazdag képet. A közkórház előtt hatalmas diadalkapu diszlett, melynek koronáját egy óriási magyar czimer tette, s egyik oldalán: Isten hozott a másikon: „Áldás a hazára“ feliratot viselt. Odább az ut vonalában a második diadalív emelkedett, s a püspöki palota előtt a harmadik. A magánépületek az ut vonalában mindenütt zászlókkal, lombokkal voltak fedve. Az erkélyekből, ablakokból szőnyegek lengtek. Az út mente tele volt emelvényekkel. Az ünnepnap előtti éjen lázasan dolgoztak a díszítéseken minden vonalon és alig virradt, mikor az utczék már telve voltak néppel. Mindenki künn volt az utczán. Egy kissé hűvös komoly idővel köszöntött be a reggel, mely később kimelegedett. A tribünöket már reggel 7 óra felé kezdték ellepni és jóval 8 óra előtt tele volt minden ülés. Nagyrészt nők, Nagyvárad hires szép asszonyai foglalták el a helyeiket diszes ruházatban. Hét óra után a pályaudvar perronján, amelyre csakis belépti jeggyel lehetett bemenni, megjelentek: Szapáry gróf, Orczy báró és Fejérváry báró miniszterek, Kubinyi altábornagy, br. Dőry főispán, Beöthy alispán, Schlauch püspök, Váncsa érsek, Román Miron metropolita, Metianu, Puskariu, Szabó, Mihályi és Popea püspökök, továbbá a különböző hatóságok fejei és a küldöttségek tagjai. A perronon megjelentek valamennyien, amennyiben nem tartoztak a katonai vagy papi rendhez, magyar díszbe voltak öltözve, mi a fogadtatás ünnepélyességét és díszét nagyban emelte. A nagyközönség, mely előtt az indóház előtti tér el volt zárva, a főúton és a pályaház előtt felállított nagy tribünön foglalt állást. Az egész út mentén rendőrök és önkéntes tűzoltók, az indóháznál és a diadalíveknél pedig a tanuló ifjúság állott sort. Említettük itt még hogy a király Ő felsége most harmad ízben van Nagy-Váradon. * Először 1852. junius 19-én először látogatta meg Váradot; másodszor Erzsébet királyné ő Felségével 1857. május 26-án ; harmadszor ma 1890. szeptember 10-én. Mindenik megjelenésével áldást hozott: Várad ma nagyobbb, szebb, boldogabb. * Az udvari vonat, melyet Klaudy udvari tanácsos, Ludwigh miniszteri tanácsos, igazgatósági elnök, Berényi főfelügyelő és Makray felügyelő vezetett, pontban 8 órakor robogott be az indóházba Ő felsége, kit a vonatról leszálla alkalmával dörgő „éljen“-kiáltás fogadott, tábori lovassági egyenruhába volt öltözve. A király legelsőben a miniszterek csoportjához lépett és Szapáry gr., Orczy br., és Fejérváry bárónak kezet nyújtott. Ezután Dőry br. főispán bemutatta ő felségének Sál polgármestert ki a királyhoz fogadó beszédet intézett. A felség erre következőleg válaszolt. Fogadják köszönetemet e szívélyes fogadtatásért, mely igazolja abbeli örömömet hogy e várost és vidékét hosszabb idő múlva ismét meglátogathatom. Ismeretes előttem Nagyvárad lakóinak hű ragaszkodása és józan hazafisága s azért örömmel lépek körükbe s meg vagyok győződve, hogy itt csakis kellemes órákat fogok tölteni.“ (Lelkes éljenzések.) Ezután a király Tisza Kálmánhoz lépett annak kezét nyujtá és szívélyesen üdvözölte és hosszan beszélt vele, úgy hogy miután a többi jelenlevők ez alkalommal hátraléptek, ő felsége és a volt miniszterelnök körül nagy szabad tér képződött. A király ezután Váncsa püspököt szólitotta meg, kezet nyújtott Zichy Ferencz grófnak, hosszasabban beszélt Roman metropolitával és végül Sclhauch püspököt szólitá meg, kinek a király azt mondá, hogy örvend, hogy itt nála lakik. Ezután ő felsége egy pillantást vetett a perron és előcsarnok szép díszítésére és a kis váróterembe lépett, mely szintén szépen volt díszítve innen minden megállás nélkül az indóház előtti szabad térre lépett, hol egy pár pillanatig állva maradt és az indóházzal szembe levő és tultömött emelvény közönségének lelkes, szűnni nem akaró éljenzését megköszönte. Ezután a király kocsira szállott. A király kocsija előtt hajtattak az első kocsiban a rendező bizottság elnöke Mezey Mihály és Rimler Károly városi főkapitány: a következő kocsiban ültek Dőry báró főispán^ év Sál polgármester és csak azután következett az király kocsija, amelyben Ő Felsége mellett Szapáry gróf miniszterelnök ült, a következő kocsikban ültek a király főhadsegédei a miniszterek, a szárnysegédek, a különféle küldöttség tagjai stb. A király az egész hosszú uton mindenütt a közönség lelkesült örömkiáltásainak kitöréseivel üdvözöltetett. A királyi menet egész a püspöki palotáig lépésben haladt, amelyhez vezető ut kákával volt behintve. A palota udvarán a 4. honvéd gyalogezred első százada volt felállítva, melynek parancsnoka Poervuleskó alezredes volt. A katonai zenekar a hymnust játszotta és a király, miután Kubinyi altábornagy jelentését átvette, ellépett a század előtt, melyet azon kitüntetésben részesített, hogy eldefiliráztatta maga előtt. Ezután a király, kíséretével hátra A KOLOZSVÁR TARCZÁJA. Szeretet—szerelem. (9) (Elbeszélés.) Irta : PAÁL ÁRPÁD. IV. Mágius utolsó napjaiban, midőn Csernyék kiköltöztek, a Margit- sziget élete már egészen élénk volt. A korán nyílt természet egész pazar pompájával árasztotta el a kis tündérkertet s a főváros és az ország távolabbi vidékeiről is, nagy társaságot alkotó vendég közönség foglalta el a kényelmes lakások java részét. Az épp beközöntő gyönyörű pünkösti napok, a sassin közepeire beillő élénkséget találtak a kedves sétányok és díszes épületek között. S főleg az első nagy tavaszi ünnepély, melyet a jótékonyság nemzei, az ünnep másodnapján, a fővárosi szegényintézetek javára rendeztek, a főváros lakosságának ezreit vonta ki a gazdag programra a mulatság élvezésére. E napra számított István hog Cserneyékkal megismerkedhessen. E fiatal leány, ki már az első pár nap alatt, egészen eltelt a pazar természet és emberi ügyesség mindama alkotásainak gyönyörűségeitől, mik előtte oly szokatlan változatoságaikkal elragadták, sokszoros kíváncsisággal várta az ünnepély napját. De még a főváros kényes, és követelő ízlésű közönsége is, legnagyobb érdeklődésével kisérte az előkészületeket, melyekből előre látható volt ama lehetetlenszeü valami, hogy ez alkalommal nem lesz csak üres csalogató zaj a reklám-dobsok nagyhangú szava. A fáradhatlan rendezőség, egy kora délutántól késő estig tervezett, kimerithetlennek látszó programmot ígért s igyekezet is annak minden pontját híven beváltani. Főleg a mint az est leszált, a sziget valóban bűbájos tündér panorámát mutatott. Rajzó embertömegek hullámzottak mindenfelé s a látó és halló idegeket elkábító élvezetek váltakoztak gyönyörködtetésükre. A ragyogó csillag szemeivel borított égbolt elhomályosult a földi fénypompában. A máskor olyandalító csendes esti zongásbongás, mely a puha gyepszőnyegek és sörü lombok millió apró lakójának titokzatos hangjából összeverődik, elnémult a mindenfelől felhangzó zene és énekkarok mellett. A jótékony bazársátrak mellett vakító villanyos napok ontották fénykéveiket, a sétautak ezer árnyalatú zöld lomjai közül változatos lampionok csillámlották elő, a fürdőépület előtt felállított virággublándos, óriás oszlopok tetején, a nemzeti színekben tarkáló bengáli lángok gyúltak ki, a sürü bokrok közül tarka fénycsillagokat szóró rakéták szállottak fel. Csupa fény és ragyogás mindenütt. A tereken harsogó monstre zenekarok, a termekben szelidebb hangú, de annál szilajabb tánczzene. Lehetetlen volt, hogy még a fád, közönbös érzékeket is el ne ragadja ennyi káprázat. Hát még egy fogékony gyermek leány lelkét ki a falusi élet egyszerű magányából, először találta magát ily álomszerű varázslat közepett. Cserney Ida, ki már az előző napok alatt a szigeten időző úri családokkal ismeretségbe jött több leány társával s azok ismerőseivel volt egy nagy társaságban. Istvánnak is, nem egy ismerőse leven ott, könnyű volt már kora délután bemutattatnia magát. S csakhamar kellemesen győződött meg, hogy ez egészen falusias egyéniségűnek vélt fiatal leány, nemcsak a kényesebb társadalmi routine, de szellemi élénkségben is vetélkedik nagy városi társnőivel? e felfedezés még fokozta érdeklődését, mert ép ama igényeinek látta kielégítését, melynek szélsőségeit oly ritkán találjuk meg harmonikus öszhangban fiatal leányainknál : a tiszta s mesterkéletlen természetességet a szellemi élénkség és szolid előkelőség társaságában. A mint társaságuk az egyes látnivalókat az érdekesebb programm-pontok élvezeteit felkeresni, a sziget különböző pontjait bejárta. István kész örömest csatlekozott Ida mulattatására. [ Egyik jótékonysági sétáltak sátortól át a másikhoz, midőn István alkalmat talált beszélgetésüket húgára terelni át. ] — Valóban nagyon örvendenek, hogy húgomat, a már előre tervezett sok meglepetés mellett egy ma feltaláltam,felette kedves újabb f 1 meglepetésben is részesíthetem. — Oly sok, érdekes dologoról beszélt már hogy igazán kiváncsivá tesz, mi lehet az, mit oly hangsúlyosan kedves meglepetésnek tart ? De igaz, nehogy feledjem, hiszen e szavai még kiváncsiabbá lettek, hát húga is itt van. Baradlay ? ! — Igazán sajnálom, hogy e kiválóan sikerült ünnepélyt nem láthatja, de ők még csak a jövő hét folyamán jönnek fel. 1 — S a meglepetés ? . .. — sietett Ida másik kérdésére is választ nyerhetni. — Azon reményem, hogy a szigeti vendégek között egy igen kedves barátnőt fog találni, ha ugyan . . . — Ez ugye bók, nekem ? — mosolygott i Ida. — Lássa, azért hogy falusi leány vagyok, elértem. Akarja, hogy megköszönjem ? Na jó. S hogy hívják húgát. — Sárkay Rózsika. — Hát nem édes testvére, cousine-ja ? — Nem. Mostoha testvérem, de mégis édes testvérem. — Hogy értsem? — Rózsika oly jó hozzám, mintha igazán édes testvérem volna. De nagysádnak is van fivére, vagy cousine-ja? — Honnan mondja? — Ha nem csalódom, láttam. — Hát ismert engem már régebb? — Pár nappl ezelőtt a nemzeti színházban voltam. A nagymama ő nagyságával ott volt nagyság is. Ugye nem csalódom ? Ida igenlőleg intett. István a legerősebb izgatottsággal várta, hogy kínzó bizonytalanságában egy kis világot nyerhessen. — Páholyukkal szemben ültem, — folytatá szavait — s egyik felvonásköz alatt egy fiatal embert láttam oda belépni. — Igaza van, cousinom volt, Béla. E keresztnév hallása megremegtette István s kedvező volt rá, hogy Ida folytatta szavait, mert ő pár pillanatig talán szólni sem birt volna. — De ő csak kis ideig volt ott, — beszélt tovább a fiatal leány — búcsúzni jött fel. Még aznap este haza utazott, mert a nagypapa gyöngélkedik s nem akarja egyedül hagyni. — És nem is fog eljönni ide? — Ha a nagypapa jöhet értünk, akkor nem. De egyikőjük el fog jönni, mert nagymama fél egyedül utazni a vasúton. — Frousinja nem érdeklődik a főváros iránt ? — Oh! ő jól ismeri, hisz itten tanult. De az már rég volt; akkor én még egészen kis leány voltam. S Béla nem szeret semmit, csak a vadászatot meg a gazdaságot. Aztán szegény itt nagyon beteg lett volt, úgy is jött haza. Oh, jól emlékszem mennyit sirt szegény nagymama. Tudja, Béla egyetlen fiú a családunkban s így szeretjük. Ida nyugodt, közlékeny szavai és saját gyanúja között oly könnyű volt Istvánnak a teljes összefüggést megtalálni, hogy még csak egy határozott kérdésre várt feleletet, hogy tisztán láthasson. A gyermek lány elbeszéléséből azt már megértette, hogy ismeretlen előtte az, mi bántó lehetne reá nézve. j Erőt vet hát izgatottságán s nyugodtan kérdé: — A Hardos család nem rokon nagysádékkal ? — Hisz’ Béla az, — válaszolt élénken Ida. — Az ő papáját is úgy hívták. De a nagypapa jobban szereti ha Cserneynek hívják őt is , ezt már megszoktuk. A fiatal leány nem is sejtette mily változatos érzelem vihart korbácsolnak fel szavai István lelkében. Tehát rémképe nem volt álom. Ő nem gyilkos, Hardos Béla él. Valóban ő, a megvetett, hitvány férfi volt az, kire, megerősödött arcza daczára, azonnal ráismert ott a színházban. S ez a fiatal, gyermek leány, kinek egész lényéből csak a tiszta jóság és szelíd ártatlanság sugárzik felé, e nyomorult férfi buga. Oly mély sajnálatott érzett iránta szivében. (Folyt. köv.)