Kolozsvár, 1890. július-december (4. évfolyam, 147-298. szám)

1890-12-03 / 277. szám

IV-ik évfolyam. 1890. FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek.­­ Kolozsvár, szerda, deczember 3. BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DUSK : Égési évre........................16 frt Fél .............................8 frt. Negyedév«...........................é frt. Egy hóra.............................1 frt 1>0 kr. Egy szám­ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. IGAZSÁGÜGYÜNK, Kolozsvár, decz. 3. A jogviszonyok rendezettsége adja meg az államnak a kellő tekintélyt. A külföld, s egyáltalában a művelt világ, nem azután alkot magának fogalmat valamely államról, hogy milyen színhá­zakkal, vagy más beruházásokkal bír, hanem azután, hogy valamely államban milyen a jogbiztonság, milyen a jogér­zék az állampolgárokban. Kétségtelen az igazságügynek biztos alapokon való nyugovása adja meg az államnak az erőt is minden irányban. A művelt világ jogfejlődésében nincs megállapodás. Nap-nap után uj meg új eszmék támadnak a jogfejlődés tekintetében, — alapjuk a humanismus, liberalismus, az igazság tökéletesebb formái után való törekvés minden mű­velt népnél kötelesség. És a jogfejlődés terén versenyt futni a világ művelt államaival nem csekély föladat. Oda sok és sok pénz kell — de kell a műveltségnek azon foka is, a­mely meglátja a jogviszo­nyokban a reformokat, az igazságügy terén az alkotásokat. A magyar állam egyik legszebb tu­lajdonsága volt, hogy mindig a kor ma­gaslatán, színvonalán akart állani. Ri­degen el nem zárkózott az idegen igaz­ságügyi intézmények elől, kitárta azok előtt kapuit, befogadta a jóknak tar­tott intézményeket s igyekezett azokat saját javára fordítani, saját vérmérsék­lete szerint átidomítani. Épen ez a színvonalra való törek­vés, az idegen igazságügyi intézmények befogadása eredményezte azt, hogy igaz­ságügyünk egyáltalában még nincs szi­­lárd alapokra fektetve; a kísérletezés­­egyes intézményekkel csak részben vált be; a gyakorlat azon intézmények he­lyesebb, megfelelőbb formáit teremtette meg és így folytonos reformozás, foly­tonos fejlesztés vált szükségessé. A bírói szervezetre, ügyvédségre, esküdtszéki intézményre, a szóbeliségre, peres eljárásra, büntető anyagi jogra stb. vonatkozó alkotások, de összes igaz­ságügyünk minden terén tett kísérlete­zések ma már azon stádiumban van­nak, hogy azoknak jósága, vagy rossza­sága felett magunknak ítéletet alkotha­tunk. Ma már odáig jutottunk, hogy igaz­ságügyünk terén széttekinthetünk, az elvetett magvak gyümölcseit megizlelhet­­jük ; magunknak az eddigi termésekből bő tapasztalatot gyűjthettünk, hogy vaj­jon megtarthatjuk e továbbra is a ma­got, vajjon nem szükséges-e új mag után nézni, vagy a talajon valamit ja­vítani. És valóban rájöttünk arra, hogy minden téren javítani kell. A tapasztalt hiányokon segíteni kötelesség. Akár az esküdtszéki, akár az anyagi büntető­jog­ra vonatkozó 1878 iki alkotásunkat ve­gyük, vagy más ágát igazságügyünknek tekintsük — sok, igen sok javítni va­lóra akadunk. Szilágyi miniszternek jutott a sze­rencse, igazságügyünk reformjait keresz­tül vinni. Az igazságügyi tárcza költségvetése alkalmával elmondott beszédében a mi­niszter a reformok szükséges voltát hang­súlyozva, megállapítja a sorrendet, a­melyben az igazságügyi reformot keresz­tül viszi. A miniszter a házban a reformok­kal szemben hangoztatott bizalmat és biztosítást hálásan veszi, de az élet ta­pasztalásaira támaszkodva, szükségesnek látja a túlságos reményeket egy kissé alább szállítani, mert ő ugyan a refor­mokat keresztül viszi, de gyorsaságra nézve a pénzügyi helyzet sokba határoz. Hát különben ezt mindenki termé­szetesnek tartja nemcsak pénzügyi szem­pontból, de azért is, mert egy gyors re­form igazságügyünk minden ágában magának csak a dolognak válhatnék kárára. A miniszter beszéde arról biztosít, hogy a reformok terén kellő körültekin­téssel és alapossággal fogunk haladni és már legközelebb nagyobb szabású újítá­sokkal fogunk találkozni. A körültekintésre valóban szüksé­günk is van. (Budapest, decz. 1.) A polgári házasság illetékes oldalról kijelentik, hogy a mai lapok­ban foglalt különböző közlemények, melyek az igazságügyminiszter által előkészített családjogi törvényjavaslat állítólagos tartalmára, illetőleg ennek a polgári házasságot illető részére vo­natkoznak — a valóságnak semmiképpen sem felelnek meg. (Budapest, decz. 1.) A szélsőbal és az államosítás. Az orthodox­ szélsőbaloldal utolsó 277. szám. konferencziáján az adminisztráczió reformja­­ forgott szóban s a konferenciáról hozott tudó­sítások úgy tüntették föl, mintha az egész párt az utolsó emberig autonomista volna. Mint a P. H. értesül, ezen alkalommal két képviselő: Pázmándy Dénes és Vállyi Árpád kije­lentették, hogy ők a közigazgatás államosítá­sának meggyőződésből hívei s e részben ma­guknak szabad kezet kérnek pártállásuk sérel­me nélkül. A két képviselőnek e részben a szabad akcióképességet megadták s legközelebb — hir szerint — 3—4 hasonló esetre van ki­látás. Igazságügyi programul. — A Ház ülése. — Nagyfontosságú beszédet mondott a Ház tegnapi ülésén az igazságügyi miniszter, igaz­ságszolgáltatásunk jövendő fejlődéséről. Az igaz­ságügyi budget általános vitája véget ért s Szilágyi Dezső megtartotta beszédét, me­lyet már tegnapelőttre várt a ház közönsége. Beszédének első fele a vita szónokaival foglalkozott, de a polemicus részletek között számos positív nyilatkozatot tett; a szónoklat második részében pedig tájékozta a törvény­­hozást az igazságügyi reformok legközelebbi sorrendjére nézve. A miniszter tényekkel c­áfolja meg azt a vádaskodást, hogy a reformok munkájában lassú tempóval halad. Beengedett tekinteni a műhely titkaiba, hol igazságszolgáltatásunk re­­paratióját, vagy élctbe öntését végzi. A kicsi­nyes gáncsoskodásoknak el kell hallgatniok s a törvényhozás minden pártjának rajta kell lenni, hogy az igazságügyminiszter reformtervei mielőtt a valóságba átmehessenek. Legelőször a kérvén­nyel megtámadott képviselőválasztások fölötti bíráskodásról nyi­latkozott Szilágyi s kijelentette a ház egy­hangú helyeslésétől kisérve, hogy azt a curiára tervezi ruházni s az erre vonatkozó törvény­­javaslatot még ez ülésszak alatt a képviselő­ház elé terjeszti. Hermann Ottó azon eszméjé­ről, hogy a választások fölötti bíráskodás es­küdtszékekre bizassék, alaposan kimutatta, hogy mily messze esik a kitűzött czéltól, mert hi­szen az esküdtszék bírna a pártatlanság ga­­rantiáival legkevésbbé. Egy ellenzéki szónok (Horváth Ádám) hibáztatta, hogy az igazságügyi szaktanácskoz­o­mányok nem nyilvánosak. Ez ellenében kifej­tette Szilágyi, hogy a szaktanácskozmányok nem nyilvánosak. Ez ellenében kifejtette Szi­lágyi, hogy a szaktanácskozmányok természet­szerűleg az egész világon zártak, mert csak így biztosítható a tárgyalás fesztelensége és a capacitatio lehetősége. A nyilvánosságot a mi­­niszter csak akkor veszi igénybe, mikor már kész az előadói javaslat, ezt aztán igenis nyil­vánosságra hozza, hogy minél több oldalról megbíráltassék. A consuli bíráskodás törvényjavaslatát már a legközelebbi napokban a ház elé fogja terjeszteni ; e kijelentést élénk helyesléssel fo­gadta a ház. Arra a panaszra, hogy a horvát bíróságok nem járnak el méltányosan az őket megkereső magyarokkal, kijelentette a minisz­ter, hogy a panaszokkal forduljanak akár ő hozzá, akár a horvát kormányhoz : ennek élén oly államférfi áll, ki kétségkívül minden irány­ban igazságot szolgáltat A fiumei bíráskodás kérdésénél — mely ma szintén szóba hozatott — nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Fiume közjogi állása s viszonya a ma­gar szent korona országaihoz nincsen teljesen tisz­tázva. A fiumei törvénykezés egy provisoriu­­mos megegyezésen alapul, melynél fogva az olasz a hivatalos nyelve a bíróságnak s csak tengerjogi kérdésekben használható a horvát nyelv. Egy új megállapodásban lehetne változ­tatni a helyzeten, de a fiumei bíróság magyar bíróság akkor sem lenne. A mi Ausztriával való igazságszolgálta­tási érintkezésünket illeti, az osztrák kormány Budapesten tart fordítót saját költségén a ma­gyar bíróságok átiratainak lefordítása czéljából s különben a kölcsönös jogsegély ügyében tár­gyalások folynak Ausztriával. Kiterjeszkedett a miniszter a tárczája leg­­apróbb tételeire vonatkozott megjegyzésekre is, mert kötelességszerüleg érdekkel figyeli meg a gyakorlati élet bajait s a bíróságok irodai áta­lányáról s irodai fölszereléséről is nyilatkozott. Határozottan helytelenítette, ha valahol meg­történik, hogy a kezelő személyzet munkájára rabok alkalmaztatnak A reformokra áttérvén ismételten kiemelte, hogy előbb az uj bírói szervezetet kell létesíteni, hogy megbirja a rá rakandó terhet. S így a törvényhozás által legelőször a bírósági szervezetre s különösen az első bírósági és ügyészségi szervezetre vonatkozó törvényjavaslato­kat óhajtja letárgyaltatni. Majd a bírói fegyelmi eljárás reformja kerül sorra s egyidejűleg rendeleti úton kiván intézkedni, hogy a bírák kiképzése rendszeres vezetésben részesüljön, mert a reformok első föltétele, hogy a bírák helyzete erkölcsileg és anyagilag is emeltessék. Ezután fognak következni a kisebb polgári ügyekben való eljárás, az intési eljárás, a sommás el­járás reformja, valamint a végrehaj­tási eljárás reformja. A büntető eljárás a következő ülésszakban kerülhet majd tárgyalásra s ide tartozik az ügyvédi rendtartás reformja is. törvénykönyv is készül. A p­o­l­g­á­r­i munkába vé­tette a miniszter a családi jogot; az örökösö­dési javaslat már készen van; e kettőt össz­hangba kell hozni s ezzel a polgári törvény­­könyv legnehezebb része elkészül. S e mun­ka nem az előbb említett javaslatok után, ha­nem azokkal parallel vétetik munkába. Igen érdekes nyilatkozatokat tett azután a miniszter a katonai büntetőtör­vénykönyv megalkotása érdekében foly­tatott tárgyalások mai állása felől s kiemelte, hogy e büntető codex megalkotásánál figyelem­mel kell lenni a hadsereg fegyelmi és szolgá­lati igényeire is. Majd megnyugtató nyilatkozatokat tett a vizsgálati fogságban levő egyének számának kisebbedésére nézve s a fegyházak és börtö­nök javítására kilátásba helyezte esetleg uj női fegyház s uj javitó-intézet fölállítását. A tömeges megkegyelmezésekre — mely szóba hozatott, kijelentette, hogy azoknak csak ke­gyeleti értéke van, de igazságügyi értéke nincs. Végül megnyugtató nyilatkozatot tett a telek­könyvek átalakítási munkájának gyorsítására nézve. A miniszter beszédét nagy figyelemmel hallgatta a ház s végül élénken megélje­nezte. A szász egyetemi közgyűlés ülései. — Saját tudósításunk. — Nagy­szeben, deczember 2-án. Szeben vármegye Bethlen András gróf m. k. földmivelésügyi ministerré történt kineve­zése óta főispán nélkül lévén, a szász egyetem idei ülésszakát Arz Albert elnök­helyettes a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt közgyűlés! A központi hivatal kez­deményezése és a belügyminiszter úr Ő Nagy­méltósága meghatalmazása alapján volt szeren­csém, a tisztelt közgyűlést mára hívni össze és örvendek, hogy annak tisztelt tagjait szívélye­sen üdvözölhetem. Hogy ezt e helyről teszem, mindnyájun­kat újból emlékeztetem azon nagy vesztességre, melyet a szász egyetem az által vallott, hogy köztiszteletben levő elnöke, Bethlen András gr. főispán és szász ispán, a király Ő Felsége bi­zalma folytán a nagyméltóságu minisztériumba hivatván annyi sok irányban áldásdus működését itt közöttünk félbeszakitni volt kénytelen oly időben, midőn fölvilágosodott hazafiuság és ál­lamférfiul fölfogás által kiváló tevékenysége minden gyümölcse teljesen még nem érlelődhe­tett meg. Hálás elismerésünket az egyetem hatás­körében leghathatósabban úgy fogjuk tanúsítani, ha a törvény által az egyetemhez utalt ügye­ket a mérsékelt és tárgyilagosság azon szelle­mében fogjuk végezni, mely számunkra a ma nagyrabecsült férfiú jóakaratát kivívta. A közgyűlésre előkészített és legott önök elé terjesztendő tárgysorozatból önök látni fog­ják, hogy a mostani közgyűlés voltaképen csak a rendezett vagyonkezelés minden évben meg­újuló ügyeivel fog foglalkozni, melyektől azon­ban kiváló jelentőséget — legalább az érdekelt körökre nézve elvitatni nem lehet. Azon biztos reményben, hogy feladatunk megoldása küldőink melegedésére sikerülni fog a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítani. A közgyűlés erre legelőbb is dr. Láng Ká­rolyt választá jegyzőhelyettesnek. Következett a bizottságok kiküldése ; a választások eredménye im ez: a pénzügyi bizottság tagjai: straussenburgi Arz Albert, dr. Binder, Dörr, Filtsch, dr. Lang, Melas, dr. Klein, Thalmann, JZay, dr. Brukner, dr. Wolf. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A Felméri könyve. — Felméri Lajos: A neveléstudomány kézikönyve. Má­sodik javított, kiadás: Kolozsvár, 1890. Szerző sajátja. 680 lap. Nem lesz talán a természetessel ellenke­ző, ha megvallom, hogy e könyv elolvasásánál 14—15 éves emlékeim merőiének föl, midőn az írott szó helyett ugyané tanokat, ha nem is kidolgozottságukban, de alapelveikben ugyané tanokat, szerző előszavában hallgattam, ki mintegy erős meggyőződéssel az élő szó hatal­mában, mi előttünk, mint hallgatók előtt, fön­­állva, a szokott egyetemi módszertől eltérve, írás nélkül adta át tanait az ifjúságnak. Ha emlékemben az akkor megállapodott eszmékkel és tanokkal most az írott műben találkozom, ebből csak az világos, hogy szerző hosszú évek során hordta lelkében e művében letett alap­­elveket. ; itt tehát erős, a lélekhez nőtt tanok­kal van dolgunk s ezt talán nem fölösleges megjegyezni. A mű első kiadásának előszava a többek közt ezt mondja: „A neveléstudomány feladata megtanítani az új nemzedék leendő nevelőjét, hogy működése sarkpontját ne elavult dogmák­ban, hanem az ifjú természetében és a nemzeti jellemben keresse.“ E mondat mintegy kulcsul szolgál a műhöz, mert egyik, az első része a módszert, s a másik a szerző nevelésügyi alap­elvét mondja meg. A szerző i­­s a módszer­ben az inductiv irányt s a nevelésben a nem­­zeties irányt vallja helyesnek. E két alapelv végig vonul a mű minden lapján. A dolog természeténél fogva a nevelés tudománya egy csomó más tudományon és egy légió tapasztalati ismereten, megfigyelésen s az ezekről szóló följegyzéseken alapul. Világos te­hát közeli kapcsolata a physiologiával, az em­bertannal, a lélektannal, kivált ez utóbbival, úgy hogy a szerző egy helyi alkalmazott lé­lektannak is nevezi. Ebből foly, hogy e mű egy valóságos sűrített encyclopaedia benyomását teszi, mert szerző egyik és pedig nagy ereje az inductio alapjául szol­áló tények nagy szá­mában áll és segítségül hívja a neveléstudo­mány irodalma mellett az irodalom, a történe­lem a kisegítő tudományok adatainak gazdag tömegét; segítségül a nemzeti és társadalmi élet jeleneteit, hajlamait, a tapasztalat anya­gát, saját és mások megfigyeléseivel. Mondhat­ni száz fáklyát gyújt a megvilágítandó pontok föltüntetésére. A szerző e módszere és alapelve szelle­mében, négy főbb szakaszban adja elő tanait: a nevelés általános kérdései, testi nevelés, az értelem nevelése, erkölcsi nevelés, mely utóbbi két részből áll, a szív vagy az érzelmek és a jellem neveléséből. Az ember czélja, mond szerző, az első szakaszban, „emberré lenni, azaz az erkölcsi eszmékkel egyensúlyba, összhangba jutni, s erre vezető eszköz, a nevelés, mely tehát épen az a törvénye az emberi létnek, mi az állati­nak a nem ellenőrizhető és korlátolt ösztön. Az ember azonban emberré csak a társas élet­ben lehet, a társas élet az ember élettörvénye, a nevelés pedig ennek elengedhetetlen föltéte­le, de ez egyszersmind az emberi ész mun­kája. E társas élet hozza létre a természeti em­berből az önuralomban gazdag embert a maga erkölcsi és felelősségérzetével, ki az egyenlő­séget érzi és megvalósítja. Ezzel lépésben fej­tik ki a jellem s az önálló, kimagasult egyé­niség, mely viszont arányban áll a társulás ál­tal létrehozott munkacserével. Ehhez járul az embernek az eszményi iránti érzéke a művé­szetben és vallásban, „melyek kiaknázzák szi­vünk gyöngédebb érzelmeit s megtanítanak rá, hogy csak annyit érünk, a mennyire nemesebb dolgokért hevülni tudunk.“ A társulás és nevelés tehát az emberré levés törvénye. A nevelés, mint elmélet, tudo­mány, mint alkalmazás, gyakorlati ügyesség. A nevelés fő helye a családban van s a család központja a nő. De bárha a nőemanci­­patio csak helytelen ábránd, a nő mivelése fontosságban majdnem első, mert szerző szép mondása szerint: „Ha a férfit oktatjuk, csak egy embert oktatunk; de ha a nőt oktatjuk, egyszersmind környezetét is miveljük, központi fényt gyújtunk, melynek sugárzása kiterjed a családi körről a nemzeti nagy családra.“ A nevelésnek azonban oly lényekkel van dolga, kik magok összes elődeik tulajdonainak birtokosai, egy véghetetlen múlt eredményei. Röviden számolnia kell az öröklés tényezőivel. „A lelki öröklésnek a fajra nézve majdnem az a szerepe, a mi az emlékezeté az egyesre.“ Oly tőke ez hát, melyet, ha jó, a nevelés feladata növelni az egyesben, ha nem jó, apasztani. Azok az intézmények pedig, melyeknek feladata a nevelés , a nemzeti társadaloméi. Te­hát feladatuk : „a nép minden fiát polgárrá és hazafivá, azaz olyanná nevelni, hogy bízzék a tanultságban, higyjen a szellem műveiben s le­gyen érzéke a nemzeti élet nagy feladatai iránt.“ így válik a nevelés nemzeti neveléssé, mely lé­nyegében a fegyelmezés és oktatás oly folya­mata, mely az ifjúságot a nemzet érzés­e, gondolkodás-, és cselekvésmódjába (éthosz) ve­zeti be (84. 1.) És itt a többi tényezők mellett egész lelkesedéssel emeli ki a szerző a nemzet nagy írói s kivált költői tanulmányozásának mivelő hatását. Ők a mi prófétáink, mondja e helyen : némelyik vezetőnk, másik vigasztalónk, egy harmadik napi eledelünk és erőforrásunk. A nemzeti nevelés e hangsúlyozása a műnek, mondhatnám alaphangja s természetesen állítja itt fel példányul az angolokat, kiknek legin­kább sikerült természetök bélyegét nevelő in­tézményeikre rányomni. „Innen van, hogy min­den csöpp angol te­ep egy-egy csipetnyi Angol­ország.“ De mindezek mellett a nevelés feladata, hogy liberális legyen s itt szerző meggyőző adatokkal bírálja a Spencer-féle és az általában nálunk is oly gyakorta hangoztatott s életbe is átvitt utilitárius rendszert. Ha az előadott vázlatban sikerült némi áttekintést adnom a mű első szakaszáról, eb­ből egyszersmind kitetszik a mű logicája is. A szerző, a­mint világos továbbá, nem az abstract, hanem a concret embert tartja szem előtt. Ne­velni akar olyanokat, kik maguk egyéniségök­­kel, már mint gyermekek, a XIX. században élnek, vannak őseiktől örökölt tulajdonaik, és valamelyik nemzetnek tagjai, melylyel utóbb együtt éreznek s melyért cselekedniük kell , melyet az előbbi nemzedéknél fölebb kell emel­niük. A bő magyarázatokból, melyek e szerint a nevelés czélját fejtegetik, emeljük ki a kö­vetkezőt: „a nevelés czélja állandóvá tenni az ifjú nemzedékben az előbbi nemzedékek legma­gasabb fejlettségű tehetségeit.“ Emez alapelvek alapján tárgyalja szerző a testi, értelmi és a jellemnevelést. Ha csak a legfutólagosabb szemlét akarnók tartani a mű tartalmán, ez okvetetlen meghaladná is­mertetésünk keretét. Legyen elég hát a testi nevelés szakaszáná csak a játék, a társas já­tékok, s az athletika ez. gyönyörű fejezetekre ugyanezekben a nemzeti nevelés kifejtésére utal­nunk. Maga a játék, mint a gyermek munká­ja s általa egy új világ teremtése , egy egész lelki világot tár elénk a gyermek életéből, de a­mely egyszersmind a nemzeti élet alkatré­sze lehet, mint pl. az angoloknál s mint volt ez az athletikában a régi görögöknél. Ugyanitt kiemeli, hogy a magyar nemzetet egész múlt­ja az athletikára utalja. A játékot, athletikát és tornát végül egy klassikus fejezetben hason­lítja össze, természetesen ez utóbbi hátrányá­ra , mert a testgyakorlat csak akkor sikeres, ha az ifjút mulattatja s hogy ezt tehesse, — legyen játékalakja. A mai tornatanításból pe­dig jóformán ép úgy hiányzik ez, mint a nem­zeti elem s így a tornázás legfőlebb kiegészí­tője lehetne a játéknak és athletikának. Emel­jük ki végre ugyanitt a test erkölcsi tisztasá­gáról szóló fejezetet, mely lényegileg az előb­biekhez kapcsolódik, mert mint szerző mondja, „a physikai erényekkel megmenthetni a test és lélek erkölcsiségét.“ Az értelmi nevelés gazdag szakaszában az ismeret szerzését s az elme gyakorlását kü­lönbözteti meg. Emez az elme építése, amaz bebútorozása, — képletesen szólva. Általános elvek: a tanultak mennyisége olyan legyen, mely ne megtömje az elmét (utilitarismus), ha­nem tartsa ébren a növendék tanulékonyságát (liberalismus) s e szerint „az értelmi nevelés tiszte ez elmét rugalmassá tenni, az ifjú kíván­csisága körét kibővíteni, s ekként az életpá­lyák jelöltjeit oly szellemmel tölteni el, mely nem csak erkölcsi értéküket emeli, hanem a nemzeti erőtőkét is neveli.“ (259. 1.) Ez ala­pon az érzékek, a figyelem, az emlékezet, a képzelet nevelése, a gondolkodásra (elvonás, fogalom, szó, beszéd és gondolkodás ; Ítélet és okoskodás) nevelés s mindezek lélektani

Next