Kolozsvár, 1891. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1891-03-26 / 69. szám

Li­tt szán voltak. Levélben gr. Kuun Géza jelen­tette ki, hogy az önkormányzat hívének vallja magát és az akczióba lépést helyesli. Az értekezleten Ugron Gábor elnökölt. Elhatározta az értekezlet, hogy az isme­retes municipalisták a­kik bár kormánypártiak is, megkerestessenek miszerint nyíltan s az or­szág színe előtt állást foglaljanak a kormány javaslata ellen, hogy a legközelebbi megyei városi, községi gyűléseken a kormány ja­vaslat ellen, feliratok indítványozandók a képviselőházhoz, a nagyobb központot képező városokban április és május havában népgyülé­­sek tartassanak, melyeken „az önkormányzatot fenyegető­ veszély feltárassék a nép jogainak oltalmazására lelkesitessék“. Ily népgyülés Kolozsvárit április 13- án lesz. Románia Irredenta Parisban. A Memorial Diplomatique czimü párisi hetilap ezelőtt huszonkét esztendővel született az akkor folyamatba tett mexikói expedíczió és az alaptani tervezett mexikói császárság ér­dekében. Azóta a lap számtalan változáson ment át akárhányszor változatta színét, politi­kai véleményét és a szerkesztőjét. Tekintélye public­istai befolyás szempontjából mindinkább hanyatlott, egyelőre, a 80-as évek elején Si­mon Eduárdnak még sikerült némileg életre galvanizálni, de miután ő visszalépett, annál rohamosabb hanyatlás következett be Pár év előtt kínálták fűnek fának a tulajdonjog meg­vételét, de senki sem akart a savanyú almába harapni, míg végre úgy látszik a román ir­redentizmus hívei könyörültek meg rajta, és ha talán nem is vásárolták meg a lapot, legalább anyagilag segélyezik, mert huzamosabb idő óta folytonosan jelennek meg benne ép oly durva, mint rágalmakkal teljes támadások Ma­gyarország ellen. Legutóbbi száma is tartalmaz ily irányú czikket, e czim alatt: Az erdélyi kérdés. A czik igy kezdődik: „Erdély tartomány a román elem központja. Egykor a román nép bölcsője volt, a melyből szászadok lefolyása alatt a mai Románia és Besszarábia lakossága származott ; ez bizonyos tekintetben a magyarországi ro­mánok fellegvárra. Mióta a magyarok ép oly erkölcstelen, mint meg nem engedett rendsza­bályok által igyekeznek az antochton el­met megfosztani román néptani jellegétől, e nagy tartomány kérdése az európai külpolitika napi­rendjére került.“ Nem tartjuk szükségesnek bővebben is­mertetni a c­ikket, a­melynek természetesen „folytatásai következnek.“ Felesleges említe­nünk, — úgymond a Nemzet — hogy tele van valótlanságokkal és a tudatlanság megle­pő s bizonyítványaival, ez utóbbiakat illetőleg elég annyit megjegyezni, hogy a czikkíró vagy irók állítása szerint Erdélyben 1848 előtt a magyarok, a csángók és a szászok voltak a törvényesen elismert politikai nemzetek. Hanem a­mennyiben netalán később szükségesnek tart­hatnék, foglalatoskodni a Memorial dipl. továb­bi közleményeivel, már előre is czélszerűnek tartjuk megjegyezni, úgy az erdélyi ()dákó-ro­­mán) irredentistákkal, mint bukaresti, párisi és pétervári ügynökeikkel szemben, hogy er­délyi kérdés egyáltalában nem létezik és nem is létezhetik, mert egyértelmű volna az osztrák-magyar monarchia és különösebben a Szent­ István koronája alá tartozó országok in­tegritásának kérdésével, a­melyről egyes, min­den kiválóbb fontosságot é­s tekintélyt nélkü­löző lapokban lehet ugyan czikkeket írni, de a­melyet „a külpolitika napirendjére“ tűzni, vagy épen megoldani — tintával és nyomdafesték­kel, vagy akár diplomácziai jegyzék­váltással nem lehetséges. Meg vagyunk róla győződve, hogy ezt igen jól tudják a szomszomszéd Ro­mánia intéző köreiben és a józan román poli­tikusok és hazafiak nem is nézik jó szemmel e lelkiismeretlen izgatásokat, de talán czélszerü volna az illetőket is, a­mennyire lehetséges fé­ken tartani, mert örökös beavatkozásaik Ma­gyarország belkormányzati dolgaiba és nyomo­rult üzelmeik a külföldi sajtóban kezdenek bosszantókká válni. A ref. egyházkerület gondnokai. Kolozsvár, márcz. 26 Múlt számunkban már születtünk arról a nagyfi jelentőségű értekezletről, a melyet az er­délyi ev. ref. egyházkerület gondnokai tartottak, s melyen a gondnoki tisztek viselésére és a gondnoki kötelességek teljesítésére határozato­kat hoztak. Csatlakozunk mi is azokhoz, kik a hatá­rozatokban újabb jelét látják annak, hogy az erdélyi ev. ref. egyház tökéletesedés és fokoza­tos erőfejlődés útján halad tovább és hogy megerősödésére előnyös befolyással lesz az em­lített határozatoknak és az értekezlet megálla­podásainak figyelembe tartása. Az értekezlet összehívásának okát dr. Bánffy Dezső status kurátor, egy az egyház­kerületi, egyházmegyei kollégiumi és püspöki vizsgálat alatt álló egyházmegyei fő és algond­­nokokhoz küldött szabatos és világos emlék­iratban ismertette. Az emlékirat behatóan szól a gondnoki kar széles alapokra fektetett jogairól, melyek aztán természetesen megfelelő terjedelmű és je­lentőségű kötelességekkel is járnak. Az egyház törvénykönyvének ide vonat­kozó határozmányai az egyház élő szervezetét alkotó autonóm testületeknek működésében mindenütt számítanak a gondnokok tevékeny részvételére. Elvárják az egyházmegyei gondno­koktól nemcsak azt, hogy az esperekkel, mint kormányzó társaikkal az egyházmegye tanácsá­ban és közgyűlésein együtt­működjenek, hanem azt is, hogy a hatáskörök területébe eső egy­házközségek mindennemű ügyeit ismerjék s a körülményekhez képest intézzék, kijelölve erre a módot is, az egyházlátogatásban való rész­vétel útján, hogy a népnevelés, a vagyon­keze­lés érdekei nagyobb biztosítékot nyerjenek. Mert az egyház élő alapját az egyház­­községek alkotják, de ezeknek népe túlnyomó­­lag olyan elemekből áll, a­mely ugyancsak rászorul azok buzdító példájára, a­kiknek fö­lényét az élet más munka­köreiben is tapasz­talják s több helyütt az egyházi hivatalosok is szükségét látják a gondnokok ellenőrző, tá­mogató közreműködésének. Akkor, a­midőn az egyházközségi ügyek az egyházmegyei ha­tóságok fórumai elé kerülnek, rendesen a be­­végzett tényekkel állanak az intézők szemben, legtöbbször már csak a bajok zavarok, vissza­élések elhárításáról, avagy megtorlásáról lehet szó, holott a bajok, zavarok és vis­szaélések az illetékes tényezők idején való részvétele s tevékeny közreműködése útján nagyobb rész­ben meg lettek volna előzhetők. A kollégiumi gondnokokkal szemben, bár szűkebb körre szorított, de az ügykör fontos­ságához mérve nem jelentéktelenebb igényeket formál a törvénykönyv s maga az a feladat is, melyet a kollégiumoknak meg kell adniok, mi­után első­sorban a felekezet speciális érdekei­nek szolgálatára vannak ugyan, hivatott, de általunk a nemzet művelődésére, szabad szel­lemben való fejlődésére is befolyással kívánnak lenni. Ám az egyes autonóm testületek körében így betöltendő gondnoki feladatok még mind csupán részletekre vonatkoznak, melyeket össze­függő szerves egés­szé a gondnoki­ kar törvény­hozói elhivatásának az egyházkerületi közgyű­lésekben való érvényesítése forraszt. Az egy­ház az egyes testületekből áll ugyan, s ezek­nek épsége és fejlődése nélkül az egésznek élet­működése sem lehet teljes, de mindez egyes alkotó részeknek érdekei az egyház legfőbb testületében találkoznak, csak az adhat irányt az egész magasabb áttekintő szempontjaitól a részeknek, csak ez tűzheti ki azokat a közös czélokat, a­melyek csak az erők egyesítése után közelíthetők meg, s a­melyek minden részt emelve, egységes fejlődésre segítik az egész egyházat. Hagyományok, negyedfél százéves joggya­korlat folyamán kifejlett alkotmány s most már codificált törvénykönyv megszabván és szétoszt­ván a jogokat és kötelességeket az egyház tényezői közt, a néppel való egyenesen és foly­tonos érintkezést, a folytonos munka részletei­ben való végzését, az állandó teendők ellátását a papokra, tanítókra, tanárokra és közigazga­tási tisztviselőkre ruházza ugyan, de az inté­zést, a példaadást, az irányzást és vezérletet első­sorban a gondnoki kartól várja, követeli, mert az ő kezébe tette le azt a fölényt és be­folyást, mel­lyel ha élni tud és akar, ép oly nagy, gyökeres és áldásos hatást érhet el, mint a­mily valódi érdemeket szerezhet az egyház és nemzet irányában. Mindezekből kifolyólag kell, hogy a gond­noki­ kar, az őt megillető, törvények és szabá­lyokban lefektetett, jogokat és kötelességeket tényleg gyakorolja, az ügyek intézésében állan­dóan részt vegyen, az egyházi életnek vezetője, tanácsadója legyen és ennek folytán tájékozott. A gondnoki nagy testületnek több mint két harmada jelent meg részint személyesen; u. m. Szász Domokos püspök, status curatori minőségben, br. Bánfy Dezső, status curator, továbbá a teremben foglalt helyük sorrendben : Horváth Mihály, Zeyk Gábor, Pogány György, Lázár Mihály, Ugrón János, Gyarmathy Miklós, gr. Vas Béla, Nagy Sámuel, Fehérváry Károly, Sárkány Ferencz, Gidófalvi István, Csathó Já­nos, Gáspár János, dr. Hegedűs István, Újvá­rosi József, Sebesy Ákos, Csongrády Kálmán, Kisspál Sándor, Hory Béla, Szarvady Pál, dr. Bánfy Ernő, gr. Bethlen Bálint, Baló László, Bölöni Sándor id. dr. Mezey Ödön, Kölönte Mózes, Szalánczy Lőrincz, Csia György és dr. Kolozsvári Sándor; részint pedig az összehívó­val kapcsolatos memorandumban foglalt elvek és törekvések üldözése mellett, a megjelenés­ben akadályoztatásukat jelző leveleik által, u. m. gr. Bánffy Miklós és id. Lészay Ferencz status curatorok, továbbá gr. Bethlen Géza Horváth Gyula, a tárgyban beható nézeit is közölve Cserényi Dániel, Dull László sat. sat. gondnokok. Horváth Mihály főgondnok indítványára az elnöki széket Szász Domokos püspök és a jelenlevők közt idősb, status curátor foglalván el, az értekezletet szép és ismert egyházpoliti­káját nyíltan és férfiasan körülvonalazó beszéd­del nyitotta meg. Szerencsésnek vallom magamat — úgy­mond többek között — hogy az elnöki szé­ket, egyházkerületi főgondnoki minőségben, elfoglalhatom, s e helyről e nagytekinté. s hoz­zá tehetem nagyjelentőségű értekezletben meg­jelent, mélt. és tek Gondnok urakat tisztelet­­teljesen üdvözölhetem. Nagyjelentőségűnek mon­dom az értekezletet, s a szó legmélyebb értek­­ében valóban az. Mert az a bölcs és buzgó kezdeményezés, melynek ez értekezlet létrejötte köszönhető, s mely mindnyájunk elösmerésére s hálájára méltó, nem kevesebbet czéloz, mint isten kegyelméből immár több, mint háromszáz éves múltú, annyi nehéz, de egyszersmind di­csőséges küzdelmeket átélt, a legnagyobb ráz­kódások közepette is diadalmasan előre haladó erdélyi ref. anyaszentegyházunk jövendő fenn­­állhatásának, békés fejlődésének isteni külde­tése utján tovább haladásának s e végett­­ in­tensiv ereje gyarapításának magasrendü érde­kében, újabb bizonyítékokról gondoskodni. És e gondoskodást kiktől várhatja első sorban az anyaszentegyház, ha nem azon fér­fiaktól, kiket bizodalmával megtisztelt s körül­ölelt, kik előkelő származásuknál fogva, maga­sabb rendű műveltségük fényével, öröklött hit­buzgalmukkal, társadalmi állásuk tekinté­lyének súlyával kiváltképen arra hivatot­tak, hogy az isten szolgáit, a hit igazságait hirdető lelki­pásztorokat, nemes, de nehéz tisz­tükben bölcs tanácsaikkal segedelmükkel gyá­­molitsák, az egyes egyháztörvények anyagi s szellemi fölemelését munkálják az egyházme­gyék kormányzását az arra választott egyházi férfiakkal egyetértve, irányítsák, kollégiumaink érdekeit védjék, győzelemre jutassák, s általá­ban az istennek egész népét szóval, tettel, ne­mes példaadással vezéreljék. Ezek a férfiak a világi elem nagy töme­géből a közbizalom által fölemelt, az egyházi élet terén vezérszerepe hivatott gondnokok, egyenként s együttesen. Erdélyi ref. anyaszent­egyházunk létre­jötte s szervezkedése legelső kormányszakában, már az egyházi alkotmány keretében nagyfontosságu s széles körű munka­kört jelölt ki számunkra, a mint ezt az akko­ri hitvallások s egyházkormányzati intézkedé­sek bizonyítják, s a kurátori intézményt mint­egy betetőzte a fejedelmi tanács intézményével, melynek székébe a fejedelem elnöklete alatt a püspökön kívül s mellette a világi elem első rangú kitűnőségeit hívta el s kezükbe tette le a legfőbb kormányzat­i döntés hatalmát. Azóta alkotmányunk bár a fölmerült vi­szonyok szükségeihez s a haladó kor követel­ményeihez alkalmazkodva, lényeges változáso­kon ment át, de sem a múlt század elején lét­rejött konsistorális szervezet megállapításakor, sem a legújabb időben az 1871-iki alkotmány létre­jöttekor sem tévesztette szem elől azon alapelvet, mely szerint protestáns anyaszent­­egyházunkban nem csak a hierarchikus tenden­­cziáknak, de még a párság intézményének sincs létjogosultsága s egyházi alkotmány keretében a világi elemnek s főként az annak soraiból kiemelkedő gondnoki karnak irányadó, vezérlő befolyása s döntő ereje feltétlenül biztosítandó Részemről mióta az egyházi élet terén, több harmincz év óta munkálok, szolgálok, ennek a szellemnek voltam, vagyok s a mig isten éltet leszek szóval, tollal, tettel hive. A jegyzői toll vezetésére dr. Kolozsvári Sándor egyhm. főgondnok kéretett föl. Br. Bánffy Dezső nagyszabású beszéd kíséretében tette meg és ismertette több pontba foglalt határozati javaslatát, a­mely, a­mint különösen is hangsúlyozva volt, a dolog természetéből ki­folyólag elfogadás esetén is csak morális, de nem külső kényszerrel is érvényesíthető kö­telességeket szabna elő. Beható és kivétel nélkül az egyházi élet vezetése iránt mély érdeklődést tanúsító és ígérő tanácskozás után a gondnoki értekezlet a következőkben állapodott meg: A gondnokokra vonatkozó régibb és újabb egyh. végzések utasítások és érvényben levő egyházi törvények felolvasása után kimondja a gondnoki értekezlet, hogy: 1. A felolvasott emlékiratban hangozta­tott elveket magáévá teszi, elfogadja és ezen gondnoki értekezlet egybehivását helyesli. 2. Az egyházi élet múltja és egyházi törvények rendelkezései, az egyházkerületi, me­gyei és kollégiumi fő- és algondnoki tisztelet­beli állásokkal egybekötött jogokat, közjogi természetüknél fogva, kötelességekkel kapcsol­ván egybe. Kívánatosnak és az egyház érde­kében szükségesnek tartja, hogy a gondnokok a részükre törvényszerűleg biztosított jogokkal, kötelességszerűleg éljenek, az egyházi és isko­lai élet vezetésében, a lehetőség határai között folytonosan részt vegyenek s irányitó befolyá­sukat érvényesítsék. E végre tájékozásul az egyházi törvényeknek és utasításoknak vonat­kozó rendelkezései röviden, világosan össze­­állitandók és a gondnokok számára megkül­dendők. 3. Ha­bár a prot egyházrendi elkülö­nítést nem tűr, mindamellett is, korunk mai áramlata megköveteli, hogy a világi hívek ér­telmi ereje képviselőinek, minél nagyobb száma vonassák be az egyházi élet és ennek kormány­zata keretébe, a­miért kívánatosnak tartja a gondnoki értekezlet, hogy a­kiket közbizalom, több egyházmegye, kollégium, vagy püspöki egyház gondnoki tisztével tüntetetett ki, azok a több közül, a viszonyaiknak leginkább meg­­­­felelő állást megtartván, nyissanak alkalmat­­ arra, hogy más jól érdemesült világi férfiaink hivattathassanak el hasonló megtisztelő állásra, j 4. Kívánatosnak tartja az értekezlet, hogy a­kik valamely körülménynél fogva ál­landóan akadályozva vannak a gondnoks­á­­gok gyakorlásában és a kötelességek teljesíté­sében, azok a megtisztelő állást az egyház ér­dekében bocsássák rendelkezés alá. 5. Az emberi kedély és lélek világát leg­mélyebben érintő egyházi élet követelménye és a más testvéregyházak követésre méltó pél­dája kívánatossá teszik, hogy a vezetésre és támogatásra hivatott gondnokok solidaritásra törekedjenek abban az irányban, hogy a haladó és fejlődő egyházi élet terén felmerülő s eset­leg ellentétes nézetek első­sorban az illetékes egyházi fórumokon juttassanak megoldásra s ott győzzön az, a­mi jobb. Ennélfogva óhajtja az értekezlet minden előfordulható esetben a különböző elvek és nézetek keleli kiegyenlíté­sének megkísérlését. 6. Végül kimondja, hogy ezen megálla­podások, a gondnokok mindenikének, továbbá az egyházkerületi Igazgató­ Tanácsnak azon ké­rés mellett küldetnek meg, hogy azokat kö­zösen tudásul véve, utóbbi a törvényeken ala­puló jogából kifolyólag, kellő körültekintéssel és tapintatos módon keresse és találja módját annak, hogy a gondnoki értekezlet fenti kije­lentései érvényesítést nyerjenek is, hogy külö­nösen az egyházmegyékben a gondnokok fo­kozódó tevékenysége és részvétele, az ügyek tényleges vezetésének élén álló esperes által meleg támogatásban részesüljön. Márczius 26. Törvényhatóságok. ALSÓ-FEHÉR­ MEGYE TAVASZI KÖZ­GYŰLÉSE. — Saját tudósítónktól — N­ Enyed, márcz. 24. Rég volt olyan egyöntetű, csöndes köz­gyűlése vármegyénknek, mint a mai. Alsófehér­­megye közgyűlései különben sem tartoznak az izgatottabb lefolyásúak közé, de a mai még azok között is a legcsöndesebbek egyike volt. Fontos tárgyakban nem szűkölködtünk ugyan, mert hiszen az államosítás fölmerült kérdése is joggal tarthatott volna számotélén­­kebb vitára, azonban minden tárgy fölött zaj­talanul siklott végig a gyűlés, vita nélkül te­vén magáévá az állandó választmány javas­latait. Csupán a zöld asztaltól való fölkereke­­dés után, a dúsan terített fehér asztalnál, me­lyet a főispán vendégszeretete gazdagon rakott meg, nyíltak meg a szónoklatok zsilipjei s itt hallottunk érdekesebb nyilatkozatokat. A közgyűlésről s a bankettről, részlete­­sebbebben, a következő tudósításban számo­lunk be: ♦ * A közgyűlési terem nagyon lassan telt meg s alig ötven tag előtt nyitotta meg a gyűlést a küldötségileg meghívott dr. K­e­m­é­n­y Kálmán főispán, ki pár szóval utalt a tárgya­lás alá kerülő ügyek fontosabbjaira. A főispánt tüntető éljenzéssel fogadták, jeléül ama mély ragaszkodásnak, mellyel személye iránt visel­tetnek, különös tekintettel ama szárnyaló hí­rekre, mintha ezen főispánságát a marostorda­­megyeivel szándékoznék fölcserélni. A tárgysorozat rendén elfogadtatott a vármegyei házi pénztár múlt évi zárszá­madása. Ezt követő­en név szerinti szavazással egyet­len szavazattal szemben, elhatározta a közgyű­lés, hogy az abrudbányai katonai laktanya épí­tési költségeinek fedezésére a pesti magyar ke­reskedelmi banktól 50 évre évi 51/t­/h-os annu­itással huszezer forintnyi törlesz­tési kölcs­önt vesz föl. Ennek kapcsán nagy lelkesedéssel fogad­ták az alispán indítványát, kiutalással arra, hogy e zászlóaljnak Abrudbányára való helye­zése, a mi többféle okokból oly kívánatos és czélszerű intézkedés — egyedül ő felsége leg­­kegyelemesebb s legbölcsebb elhatározása folytán vált lehetővé, némi csekély hála jeléül s az en­gedélynek kieszközölésére a főispán kéres­sék föl. Természetes, hogy egyhangú éljenzéssel fogadta el ezt a közgyűlés,­­ az elnöklő báró pedig a maga részéről a további közbenjárást örömmel ígérte meg. Némi lehangoltságot keltett a közlekedési miniszter leirata, a­melyben a folyó és jövő évekre szóló közmunka költségvetésből a csom­­bordi és mihálczfalvi révjogok megváltására elő­irányzott összegeket, mint szerinte oda nem tartozókat törölvén, ez által a megye kénysze­rítve van ezek fedezéséről más uton gondos­kodni. Kellő alap hijján tehát e czélokra is köl­csönöket kell fölvennie a vármegyének, mire a közgyűlés a fölhatalmazást — nehéz szívvel bár — mégis kénytelen volt megadni. A mi­­hályfalvi révjog megváltási összege 16,500, — a csombordié 14,000 írtban van megálla­pitva. Az ali­páni, árvaszéki és közigazgatási bizottsági jelentések, fölolvasottaknak tekin­tetvén, tudomásul vétettek, a mi a közgyűlés tagjainak tekintélyes részében visszatet­szést keltett, mivel e jelent­é­­s­e­k még csak nem is sokszorosít­ta­t­t­a­k s igy józan fölfogás szerint n­e is nevezhetők szélesebb körben ismerteknek, hol­ott ezek igazi tükrei a vármegye egy évi köz­életének. A megyei házi és árvapénztárakról, s a közmunka múlt évi zárszámadásról szóló­ je­lentések tudomásul vétele után, egyértelmű­­leg fogadtatott el a községi útvonalak terveze­te, csak néhány sávosabb útvonalon ide evicz­kélt bizottsági tag jajdult föl a fölött, hogy azok az utak csak a papiroson vannak olyan szépen meg, de a valóságban nyomorúságosak. Ezeket az alispán egy szebb jövő reményével igyekezett megvigasztalni. Az útmesterekről s a községi körorvosok­ról alkotott terjedelmes szabályrendeletek vál­tozatlan elfogadása után a sóavató bizottság elnökéül megválasztatott Szalánczy Lö­­rincz, — s a bányaadó bizottságba is két ren­des és két póttag, nehány község apróbb vá­sárszerződéseit jóváhagyván, több biró válasz­tás ellen beadott föllebbezést utasított vissza a közgyűlés, mely a községi zárszámadások közül is többre ráütötte a jóváhagyás pecsétjét. Majd, kihirdetvén dr. Rainer D, dr. Do­­bozy K., dr. Bikfalvi Károly és dr. Hirsch J. orvosi okleveleik, lélekzet visszafojtva hall­gatta meg az állandó választmány javaslatát, mely föl­iratot proponált újólag a képvise­lőházhoz a közigazgatás államosítá­sát czélzó törvényjavaslat ellen, merev ragaszkodását jelentvén ki az eddig gya­korolt autonomikus jogokhoz. Az állandó választmányban ez iránt dr. Kemény Géza országgyűlési képviselő nyúj­tott be javaslatot, s azt a választmány nagy többségének elfogadott vélekedéseként ma a közgyűlés is elfogadta. Elfogadta pedig a már szövegesent föl­iratot úgyszólván vita nélkül, miután szavát az államosítás mellett csupán egy közgyűlési tag: Váró Ferencz tanár emelte föl. Az elnöklő főispán is szükségesnek tarta hangsúlyozni, hogy — miután a vármegye már ily értelemben több ízben fölirt a házhoz, az újabb föliratot fölöslegesnek, sőt a kér­dés mai stádiumában czélra nem vezetőnek tartja. A mai megszövegezett föliratot azonban a közgyűlés magáévá tette s evvel, a főis­pánt zajosan éljenezve, szétoszlott. * A közgyűlési tagok nemsokára ismét összegyülekeztek a főispán vendégeiként Mun­kácsi szállodájának nagy termében, hol gaz­dag és ízletes ebéd várt reájuk. Természetes, hogy a lelkes felköszöntők csakhamar megeredtek. A főispán lendületesen, melegen éltette a magyar királyt, mire Csa­thó alispán emelt poharat a közszeretetben álló főispánért kiemelve hogy mily kellemet­lenül érinték a megyét azok a hírek, melyek a bárónak marostordai ideiglenes főispánná történt kinevezése, kapcsán arról szólottak, hogy Alsófehértől talán megválni készül. Biz­­tositá a főispánt a vármegye osztatlan szere­­tetéről és tiszteletéről a kérte, hogy a várme­gyét eddigi bölcs tapintatával továbbra is kor­mányozza Szűnni nem akaró éljenzés erősité e me­leghangú nyilatkozat Őszinteségét, mire a főis­pán emelkedett föl s leplezetlenül kinyilvánitá, hogy a mily bizonyossággal egy főispáni állás tartamáról szólani lehet, élénk vágya és törekvése leend Maros-Tor­da mel­lett Als­ó-F­ehér közügyéit is szol­gálni addig, mig a hazának s nem­zetnek szolgálhat. Riadó éljenzés viszhangzott föl e kijelen­tésre a népszerű főispán felé. A többi felköszöntő az alispánt, a főis­pán atyját és szellemdús nejét, a főjegyzőt dr. Kemény Gézát s nehánya az autonom tiszti­kart éltette. A bankettnek csak a késő délutáni órák­ban lett vége.­­1. IRODALOM és MŰVÉSZET. kisasszony felléptei Tegnap daczára az A színházból. Fái iránt nagy az érdeklődés erős hózivatarnak, a „Czigány“ előadásán tele telt a színház. Tegnapelőtt a „Sarah grófnő“­­re nemkülönben. A kisasszony szépen játszta ezt a szerepét is. Annyi tudással é­s eleganciá­val, hogy a szenvedélyes égő vérű czigányleány nem látszott ki az alakításából. Igen sikerült jelenetei voltak azonban, s az, mikor kétség­­beesésében az urának bűnéről vallomást tesz, mindenkit megkapott és sűrű tapsokat pro­vokált. * „Tanulmányfejek“ czimmel Malonyai De­zsőtől egy új kötet jelent meg. A kötet hét elbeszélést tartalmaz, czimeik: Varjak, Fuga Mortis, A boldog ember, A halál előtt, A mo­gyoró, Meddig? Az utolsó állomás felé. Jól komponált, könnyen, kellemesen megirt dolgok ezek, s egy pár közülök erős drámaiságával kapja meg az olvasót. Kivált a Fuga mortis czimü, mely egy léha ember vergődéséről be­szél, kit könnyelműsége a pusztulás útjára do­bott de gyengesége visszatart attól, hogy az elégtételt megadja a megsértett erkölcsi rend­nek. A kötet a Révai testvérek kiadása, s dí­szes kiállítása az Ajtai K. Albert nyomdáját dicséri. A könyv ára 1 írt 20 kr. s Kolozsvárt Márton Kálmánnál kapható. * Mátyás király története füzetekben. A „Jó köny­vek példáján indulva, Boros Vilmos hírlapíró regényt írt a nép számára Mátyás király életéről, kalandjairól hőstetteiről és szerelmeiről. A regényes korrajz füze­tekben jelenik meg, s az első füzet el is hagyta már a sajtó. A szerző czélja az, hogy a rémregényeket ki­szorítsa arról a nagy térről, melyre beplántálták ma­gukat. Egy-egy füzet ára 20 krajczár. A művet Knote Győző adja ki Budapesten Attila utcza 14 szám alatt. HÍREK. Erdélyi részek, Kolozsvár, márczius 26. Tisztelettel kérjük előfizetőinket, szíveskedjenek előfizetéseiket az Ap­ril-júniusi évnegyedre megújítani,

Next