Kolozsvár, 1892. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1892-03-26 / 71. szám
ál-ik évfolyam. 1892. Szenesztő-iroda: BELKIRALY UTCZA 6. SZÁM Aap szellemi részét illető minden költemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével, értelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 71. szám. Kolozsvár, szombat, márczius 26. KidihlTitil: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. SLCruiTkaz dijak : *«*•» évre . 1« M. fii évre........................s frv NoktwUtts................4 frt. Ift bórm............................Ihtttkl. Egy igám ára 5 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egi □ em. tér Ara 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér tere 20 kr. A prímás beszéde. Kolozsvár, márcz 86. n. (szk.) A második egyházpolitikai függő kérdés, melyről a herczegprimás a Szent Istvén-társulat nagygyűlésén megemlékezett: a kath. autonómia. Az autonomiát illetőleg, a herczegprimás minden tekintetben jogszerű, liberális és gyakorlati állásponton van. Határozott kijelentése, hogy a kath. önkormányzat szervezését az egyház világi vonatkozású ügyeiben szükségesnek tartja, általában jó benyomást fog tenni, mert alaptalanul, vagy alappal-e, de tény az, hogy közös nézet volt, hogy a magyar püspöki kar az autonómiának nem barátja. Különben ezt a gyanút a közoktatásügyi kormány sem tudta eloszlatni, mert ha az illetékes faktorokban akkora buzgalom lett volna az ügy nyélbeütésére, mekkora ahhoz való hatalommal rendelkeztek, a már 1848 ban nagy lelkesedéssel megindított s 1871-ben újra lobbot vető mozgalomnak a semminél mindenesetre több eredményt kellett volna felmutatnia. A prímás, ki, úgy sejthető, nem annyira az önkormányzat iránt érzett lelkesedéséből, mint „az egyházpolitikai viszonyok jelen fejlődési iránya“ folytán barátja az autonómiának veszélyes bölcsességgel és való igazsággal vonja meg annak határait. Szerinte az autonómia csakis az egyház világi vonatkozású ügyeiben — in publico ecclesiasticis — helyén való s épen nem terjedhet az ki a rendi és joghatósági hatalomra — potentas ordinis et introdictionis —, melyet a kath. egyház hierarchikus szervezete egészen a klérusra ruházott. A potestas ordinis, a szorosbb értelemben vett lelkipásztori teendők, protestáns atyánkfiainál is a lelkészek hatáskörébe tartoznak, a potestas jurisdictionisnál ellenben osztozik a világiakkal, pld a fegyelmi ügyekben, a házassági bíráskodásban, melyek a protestáns önkormányzatnak egyik lényeges jogát alkotják. Még egy hatalmas faktorra, a koronás magyar királyra, hívja fel a prímás a figyelmet, kinek legfőbb kegyúri joga szintén oly határkő, melyen túl az autonómia nem terjeszkedhetik. Hisz’ az kétségtelen is, hogy az 1871-iki munkálatban az országos autonómia részére követelt befolyás az egyházi főméltóságok kinevezésénél az eddigi gyakorlatot s a legfőbb kegyúri jogot oly lényegesen érinti, hogy már csak ez okból sem ismerhető el, eltekintve a politikai vonatkozásoktól, mert e befolyás a magyar kormányt, mint a legfőbb kegyúrnak, közjogunk szerint, alkotmányos és felelős képviselőjét, illeti meg. A korlátozások figyelembevételével az autonómia hatáskörébe tartoznának az egyház vagyoni és alapítványi ügyei s a tanítási és nevelési ügyek. Tehát mind ama feladatok, melyek az érd. rk. státust megilletik, az az, hogy kellene, hogy megillessék. És épen ezért nem ok nélkül hivatkozik a prímás, mint tanulságos és követendő példára, az érd. rk. statusra, mely gyakorlati szükség teremtménye s az idők próbáját kiállta. Igaz ugyan, hogy az érd. rk. status egyházi részről tanúsított féltékenységnél fogva provincziái jó részének gyakorlásától elesett. A középiskolai oktatás paedagogiai és didaktikai ágát reklamálta a kormány s a püspök; az elemi iskolai oktatást a maga egészében rezerválta magának a püspök; a püspöki és káptalani kezelés alatt álló alapítványoknál, a hitközségi vagyoni ügyeknél a felügyelet az autonómiától elvonatott, bárha az elkallódott káptalani alapok kiáltó példák a jelenlegi ellenőrzési mód megváltoztatására, a világi vonatkozású hitközségi ügyek is teljesen a státus jogkörén kívül esnek stb. Mindazonáltal, hogy e félszeg és megnyirbált hatáskör mellett is az érd. rk. status oly kétségbevonhatatlan nagy eredményeket ért el, az kétszeres bizonyítékot szolgáltat az önkormányzati rendszer hasznos volta mellett. Mert elvitazhatatlan tény az, hogy az érd. rk. status tőkéi s uradalmai jobban jövedelmeznek, jobban gyarapodtak mint az állam kezelése alatt álló Királyhágón túli hasonló értékek, tény az, hogy az önkormányzat puszta jelenléte, az erdélyi püspökök gazdálkodási hajlamaira üdvös hatással volt, tény az, hogy a kongrua nálunk a legszebb sikerrel rendeztetett. A létesítendő országos autonómia képe a prímás beszéde után következőnek domborodik ki előttem: Mindenekelőtt létesíttetik a hitközségi autonómia a kegyúri jogok rendezésével, vegyest vagyoni ellenőrzési és oktatás nevelésügyi hatáskörrel; azután létesíttetik püspök megyénként, esetleg nagyobb kerületenként, az érd. kath. statuséhoz hasonló szervezet, mely a népoktatási , tanítóképezdei ügyekkel, a püspöki és káptalani kezelés alatt álló alapítványok ellenőrizésével, tan- és nevelési célra szolgáló értékek kezelésével, ezeküresedés esetén a püspöki s javadalom,spáti javak felett való felügyelettel, a kath. középiskolai oktatás administratív ügyeinek intézésével lesz megbízva. Végül a vallás és tanulmányi alapot ellenőrző országos bizottság ez alapokat kezelő hatósággá változtatnék át. Ennyi az, mit én a herczegprímásnak nagyon is óvatos nyilatkozatából, mint remélhető hatáskört, az önkormányzat részére, kiolvasni tudok, s mit az általa választott középútnak tekinteni lehet. Egyet nem szabad elfelednünk soha, midőn az önkormányzatra gondolunk. Azt, hogy ez is, mint minden intézmény, a társadalmi szükségesség által teremtetett meg s a szükség mérvéhez képest fejlődött s módosult. Tehát a létesítendő magyar kath. autonómia is csak annyiban bir jogosultsággal, amennyiben a hívők részvételét s áldozatkészségét oly tevékenységi körökre nyeri meg, melyek mostan kellően betöltve s ellátva nincsenek, és ez idő szerint legalább nem igényelhet ez az autonómia oly jogokat, melyeket elég jól ellátnak mostani faakczionáriusaik. De főleg nem szabad az önkormányzat czíme alatt oly politikai aspiráczióknak hódolni, melyek megvalósítását egy kormány sem tűrheti egykedvűen, s nem szabad azt úgy fogni fel, hogy általa a társadalom egy oly institutiót nyerjen, mely az állam alkotmányos kormányzó és végrehajtó hatalmát egységes tevékenységében meggátolhassa. A harmadik egyházpolitikai függő kérdés a kongrua. Teljesen igaza van a herczegprímásnak, ha ennek megoldását elsősorban nem a jogi alapon kísérli meg, hanem azon az alapon, melyen egyes nagynevű topásztorok egyházmegyéjükben e kérdést már megoldották vagy megoldani törekedtek, nevezetesen: a szeretet és az áldozat alapján. Nagyon veszedelmes szocziális elmélet lenne az, mely főpapjainkat a kongruához való hozzájárulásra törvénynyel kötelezné. Teljesen megnyugodhatik az alsóbb klerus a szeretet és áldozat elveiben, mert ezekből a segedelem bőr forrása fog felbuzogni. Csak egyet lehetne óhajtani, s ez az, hogy a kongrua feljavításához szükséges évenkénti hozzájárulást a javadalmas főpapok, a legfőbb kegyúr jóváhagyásával, a javadalomra, mint állandó terhet, hárítsák rá s így a szeretet és áldozat alapján megszavazott segélyt tegyék állandóvá s ne az egyesek kényétől és szeszélyétől függővé. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Comenius Amos János. (1698—1671.) Az emberiség történelmének kiváltképen kétféle kimagasló alakjai vannak: hősök, kik a véres hódítások mezején aratják hadáraikat, ha kiknek nyomdokait, csak ritkán kiséri áldás, ~~ * hősök, kik a békés tudományos kutatá®°k és felfedezések mezején,a szellemi küzdel®ek és alkotások terén diadalmaskodnak s kikn®k áldásos lépteit a megtisztult erkölcsi világgézsét, a szellemi felvilágosodás s az anyagi jólét kiséri. Amazok közönségesen a „nagy , *m ezek nem ritkán a „martyr“ név alatt kerepelnek Clio könyvében, melyből mindnyá-jg mi a múltak ismeretét merítjük. S Comen’08 Ámos János, kinek e pillanatban készül megülni Európa minden miveit nemzete hromszázados születését, a hősök, a halbatataD°k utóbbi sorozatába tartozik. Hős volt ő a szó legszebb és legnemesebb jelentményében,inek győzelmei örökké maradandó alkotásokat eredtettek, melyek becsét nem csökkenté semmin nem idő. Comenius Ámos János a hussiták felekezetéből fennmaradott cseh-morva testvérek utolsó püspöke és nevesebb képviselője, a tanítás nagy mestere, a paedagogiai irodalom tulajdonképeni megteremtője volt; ki hosszú életének minden pillanatát az emberiség szellemi felvilágosodásának és boldogságának szentelé; ki apostoli küldetését a lelkesedés sugalta önzetlenséggel, a szeretet parancsolta melegséggel és bensőséggel teljesité ; s kit a nyomor ép oly kevéssé vált képes csüggedővé, mint a szerencse elbizakodottá tenni. Comenius Ámos János a felvilágosodás bevezető időszakának, a tizenhatodik századnak szülöttje volt, ki az 1592. márczius 28-án pillanta meg a világot Morvaország egy félreeső kis falujában, közel a magyar határhoz, hol szülei szegény, de istenfélő cseh iparosok voltak. Korán árvaságra jutván, önerejéből és minden anyagi támasz nélkül vette fel a harczot az élettel, melynek nemsokára bámulatraméltó mesterévé fejlődött. Alig hogy a latin iskolákat elvégezte, Herbornban és Heidelbergben találjuk, hol philosophiát és theologiát hallgat kitűnő és hírneves tudósoktól. Majd felkeresi Hollandiát és Angliát s megrakodva a tudomány és tapasztalat kincseivel tér haza szegény hitsorsosai közé, kik a huszonkét éves ifjút a prerani iskola rektorának megválasztják. A tanéveket most a mesterévek követik. Két év múlva a fubnecki testvérgyülekezet pappá és iskolafelügyelővé választja Comeniust, ki nagy buzgósággal engedi át magát kettős hivatásának. De Comenius nemcsak híveit, hanem az emberiséget akarja szolgálni, s mialatt hivatalát nagy lelkiismeretességgel látja el, telve van nagy és korszakot alkotó tervekkel, melyeket az oktatás és nevelés terén kíván értékesíteni. Azonban a világbékét megzavarta az emberek vallási türelmetlensége; a harmincéves háború előre vetette árnyait, hogy egy emberöltőn keresztül ne derüljön ki többé Németország és a szomszéd tartományok ege, hanem, hogy elkeseredett háború és gyűlölködés legyen az emberek között. A fehérhegyi ütközet a protestánsok , az ezek védő szárnyai alatt élő kis morvatestvérfelekezet kérlelhetetlen üldöztetését vonta maga után. Császári hadak árasztják el Morvaországot is, és Fábeck, a felekezet központja is elhamvaztak , a hívek szétszóratóak a szélrózsa minden irányában. Comenius mindenét elveszté, mit hat évi munkássággal szerzett magával; a vándorbothoz nyúl — s családjának visszahagyásával — melynek bizonytalan sorsa mély aggodalommal tölti el — világgá megy, hogy üldözői elől menekülve, új otthont keressen. Két cseh nemes vendégszerető hajlékába fogadja az üldözöttet, ki nem pihen meg, hanem nagy eszméinek kíván alakot adni, melyekkel nemsokára meghódítja a mivelt világot. Azonban itt is kikémlelik ellenségei, megint megragadja a vándorbotot, hogy hosszas hányódás és zaklatás után a lengyelországi kis Lissa városában találjon — egy időre legalább menedékhelyet és munkakört s hol ismét egyesülhetett családjával. Első lissai tartózkodásával veszi kezdetét Comenius írói diadala. A lissai testvérgyülekezet latin iskoláját, melynek vezetését kezébe veszi, magas színvonalra emeli s lelkének alkotó erejével oly műveket létesít, melyek nevét halhatatlanná tevék. Itt jelent meg „Janua linguarum reserata* — a nyelvek megnyílt kapuja — czimü epochális műve, mely tizenkét európai s több keleti nyelvre lefordittatott melynek encyklopaediai jelentősége már tartalmából kitűnik. Ezen mű rövid szabatos leírásban az egész világot megismerteti és megtanít egyszersmind a latin nyelvre. A lámát követi nemsokára a „Didactica Magna“ nemkevésbbé nagy jelentőségű műve, mely teljes neveléstan nagy és merész körvonalakban, mely az embert létezésének első pillanatától kezdve egész istenhez való hasonlatosságáig , a nevelés és oktatás ösvényén kiséri. A nevelés és oktatás nagy reformátora Comenius, e két művével egyszerre világirodalmi magaslatra emelkedik; a legnagyobb tudósok és államférfiak hozzá fordulnak tanácsért; az angol parlament s a svéd birodalmi kancellár gróf Oxenstierna felszólítják, hogy dolgozná ki és nyújtaná be a javaslatát ezen országok szükséges tanügyi reformja iránt. Comenius megfordul Angliában és Svédországban , mindenütt tisztelet, sőt ünneplés tárgyát képezi, hol megjelen; az igénytelen külsejű és szerény megjelenésű morvatestvér lényében nem hiányzik a szellemi nagyság fensősége, mely hódít és csodálatra ragad. Svédországból Ebing városába Poroszországba teszi át lakhelyét, hol hat évet tölt el szakadatlan munkásságban , tanulva, tanítva, teremtve. Időközben megjelent Londonban egy jóakarója támogatásával: „Pansophiae Prodromus”, melyben tudományos és gyakorlati tanításának irányát és elemeit az általános ismeretekre és tudnivalókra nézve a leghatározottabban körvonalazza. Comenius 1648-ban felekezete által püspökké választva, visszatért Lissába. A harmincz éves háború végéhez közeledik; a protestánsok s a morva testvérek nagy reményeket kötöttek a wesztpháli békéhez. De az eredmény nem felelt meg a várakozásoknak; cserben hagyatva mindenkitől a testvérgyülekezet egy megsemmisítő határozattal kitöröltetett a felekezetek sorából Comenius ismét hontalanná lett; ismét vándorbothoz nyúlt Lelkének bánatát hitsorsosai végzete felett növelték az anyagi gondok, melyek elől irodalmi munkásságához menekül, mely ismét felemeli lelkét. Immár Lissában sem volt többé maradása s azért Isten kezét látta abban, hogy az 1650 tavasz folyamán II. Rákóczy György fejedelem és lelkes anyja Lórántfi Zsuzsánna meghívják. Sárospatakra, hogy az ottani tanintézetet az újabb paedagogia igényei szerint szervezze. Comenius négy évig, egész 1654 ig tartózkodott Magyarországon; itt irta meg harmadik hírneves művét: „Orbis pictus“ —képes világ — melylyel a szemléleti oktatásnak véte meg alapját, s mely tulajdonképen a Janna illustrálása. Négy év múlva Comenius ismét visszatér Lissába, hogy újból felvegye ottani működését, s hol üldözött hitfelei időközben ismét képviselő válaastások. A főváros budavári kerületében csütörtökön folyt le a képviselő-választás. Fálk Miksa szabadelvűpárti 275 szótöbbséggel választatott meg az Apponyi-párti Máttyus Arisztiddel szemben. Ugyancsak csütörtökön folyt le a pécsi választás. Ernáth János pártonkívüli egyhangúlag képviselővé választatott Szombathelyen Ernuszt Kelemen nemzeti pár ist választották egyhangúlag képviselővé. Csornán pedig Linder György nemzeti párti választatott meg, Tors Kálmán negyvennyolcas ellenében. A szabadelvű pártkörből. Az országgyűlési szabadelvűpárt K. Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt tartott csütörtöki értekezletén kijelölte a házi közgazdasági bizottságának tagjává gr. Zichy Jenőt, a számvizsgáló bizottságba Filtsch Józsefet. Szapáry Gyula gr. miniszterelnök szive mélyéből köszönetet mond a párt tagjainak ama buzgó közreműködésért és lelkesedésért, melylyel a most lefolyt válaszfelirati vitában részt vettek. Kéri ezt jövőre is s meg van győződve, hogy ha a párt összetartása ezentúl is ekként fog nyilvánulni, sikerülni fog a reánk váró feladatokat az ország érdekeinek megfelelőleg oldani meg. (Általános élénk helyeslés.) Podmatiiczky Frigyes b. pártelnök a maga részéről is köszöni a párt tagjainak, hogy teljes számmal megjelentek a szavazásra. Asbóth János azt tartja, hogy a párt részéről ez alkalommal tanúsított összetartás és buzgóság csak kötelesség volt s ha lehet szó köszönetről, a pártnak kell köszönetet mondania ama bölcs és tapintatos vezetésért, amelyet a miniszterelnök részéről tapasztalt, valamint a pártelnök buzgóságáért. (Általános helyeslés.) Ezzel az értekezlet véget ért. Az országházból. A felirati vita zárbeszédei szombaton értek véget s a felállás által történt szavazás dokumentálta a szabadelvüpárt óriási többségét. Az ülés iránt általános érdeklődés nyilvánult, mert Szapáry Gyula gróf miniszterelnök beszédét várták. Előbb azonban Ugron Gábor kitöréseit kellett a háznak végig hallgatnia, melyek erős próbára tették a szabadelvűpárt türelmét. Midőn azonban szólásra fölállt Szapáry Gyula gróf miniszterelnök, egyszerre élénk képet öltött a ház ; nemcsak a karzatok teltek meg egészen, hanem a képviselői padsorok is zsúfolva voltak. Szapáry Gyula gr. miniszterelnök nagyszabású szónoklata fényes betetőzése volt a felirati vitának és a szabadelvűpárt diadalának. Mindvégig általános figyelem s a szabadelvűpárt élénk tetszése kisérte a miniszterelnök szónoklatát, melynek elején eloszlatta azt az illúziót, melyben Apponyi és hívei a nemzeti párt hatalmi aspiráczióinak sikere iránt ringatóznak. E hatalmi aspirácziók a szabadelvűpárt megbomlasztására és a függetlenségi párt támogatására vannak alapítva, de egyik sem fog czélra vezetni, mert a szabadelvűpárt a felirati vitában eléggé bebizonyította erejét és összetartását. Áttért ezután a miniszterelnök a választási visszaélésekre, amelyekről annyit beszéltek az ellenzéki szónokok , hogy van az mégis, hogy csak öt kormánypárti mandátum ellen adatott be kérvény? Önérzettel jelenthette ki a miniszterelnök, hogy a tisztviselőkre kevesebb befolyást már valóban nem lehet gyakorolni, mint a legutóbbi választások alkalmával, mert most semmiféle pressziót sem gyakoroltak reájuk. Horánszky egész seregnevet olvasott fel a tisztviselők korteskedésének igazolására s ő is csak egy-két állami tisztviselőt tudott ezek között fölemlíteni. De igenis pressziót gyakorolt a tisztviselőkre az ellenzék s itt jól hivatkozott a miniszterelnök Apponyi Albert gróf jászberényi beszédére. Apponyi a tisztviselőknek csak két faját ismeri, az egyik, mely a kormánypártra szavaz, a meghunyászkodó szolgahad, a másik, amely az ellenzékre szavaz, az derék hazafiakból álló társaság. Kijelentette a miniszterelnök, hogy a főispánok sem befolyásolták a választásokat, ellenben konkrét eseteket hozott föl annak igazolására, hogy a közigazgatási tisztviselők az ellenzék mellett korteskedtek, így példát hozott föl Borsod megyéből s Budapest belváros választási mozgalmaiból. E bajokon csak az állami közigazgatás fog segíteni, ezért kell azt mielőbb behozni. A választók névjegyzékének kiadása, illetőleg ki nem adása miatt panaszkodott az ellenzék. A miniszterelnök ezzal szemben hivatkozott kiadott rendeletére, mely meghagyta a névjegyzékek kiadását s e tekintetben jogos panasz alig hangzott föl. Fölemlítette azonban a miniszterelnök az ellenzék által elkövetett választási visszaéléseket, a csicsói és bánffyhunyadi vérengzéseket és a temesmegyei gyújtogatást. Annak a kimutatásnak, melyet a kormánypárti választási költségekről közölt a „Budapesti Hírlap“, hitelt senki sem adott s azt számos képviselő már meg is cáfolta. A szabadelvű párt élénk helyeslése közben utasította vissza Ugrón ama vádját, hogy a választási költségekkel a képviselők megvásároltattak. Áttért ezután a miniszterelnök az 1868-ik évi XII-ik törvénycikk különböző magyarázataira. Konstatálta, hogy a szabadelvű párt azt jelentette ki, hogy a közjogi alapot megváltoztatni nem kívánják. Konstatálja továbbá, hogy most a felirati vitában a nemzeti párt is közeledett ehhez a fölfogáshoz, de azért e párt több szónokának nyilatkozata között igen lényeges különbség van , annak igazolására a miniszterelnök több mutatványt is olvasott fel. Nagy érdekű és jelentőségű volt Szapáry azon kijelentése, melyet a magyar czimernek és lobogónak külügyi képviseletünknél való érvényesítése tárgyában tett A czimer-kérdésben már többször indíttattak meg tárgyalások s a miniszterelnök a maga részéről is igen kívánatosnak tartja a kérdés mielőbbi megoldását. A lobogó kérdése a konzulátusoknál már meg van oldva, amennyiben a konzulátusok a kereskedelmi lobogót használják, melyben benne van a magyar nemzeti zászló. S a követségeknél is ünnepélyek alkalmával a magyar lobogót is kitűzik. A közjogi alap kiterjeszkedésére irányított törekvésekkel szemben kifejtette Szapáry, hogy a közjogra befolyással nem lehet az, hogy a szerződött államok egyike megerősödött. Majd a nemzetiségi kerületeket védelmezte meg az ellenzék kisebbítő támadása ellen. Hangsúlyozta, hogy magyar politikát kell követni, de ebből nem lehet kizárni a nemzetiségeket.