Kolozsvár, 1892. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)

1892-03-26 / 71. szám

ál-ik évfolyam. 1892. Szen­esztő-iroda: BELKIRALY UTCZA 6. SZÁM A­ap szellemi részét illető minden költemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével, értelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. 71. szám. Kolozsvár, szombat, márczius 26. Ki­dihlTitil: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. SLCruiTkaz dijak : *«*•» évre . 1« M. fii évre........................s frv NoktwUtts................4 frt. Ift bórm............................Ihtttkl. Egy igám ára 5 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egi □ em. tér Ara 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér tere 20 kr. A prímás beszéde. Kolozsvár, márcz 86. n. (szk.) A második egyházpolitikai függő kérdés, melyről a herczegprimás a Szent Istvén-társulat nagy­gyűlésén meg­emlékezett: a kath. autonómia. Az autonomiát illetőleg, a herczeg­­primás minden tekintetben jogszerű, li­berális és gyakorlati állásponton van. Határozott kijelentése, hogy a kath. önkormányzat szervezését az egyház vi­lági vonatkozású ügyeiben szükségesnek tartja, általában jó benyomást fog tenni, mert alaptalanul, vagy alappal-e, de tény az, hogy közös nézet volt, hogy a ma­gyar püspöki kar az autonómiának nem barátja. Különben ezt a gyanút a közokta­tásügyi kormány sem tudta eloszlatni, mert ha az illetékes faktorokban akkora buzgalom lett volna az ügy nyélbeüté­sére, mekkora ahhoz való hatalommal­­ rendelkeztek, a már 1848 ban nagy lel­kesedéssel megindított s 1871-ben újra lobbot vető mozgalomnak a semminél mindenesetre több eredményt kellett volna felmutatnia. A prímás, ki, úgy sejthető, nem annyira az önkormányzat iránt érzett lelkesedéséből, mint „az egyházpolitikai viszonyok jelen fejlődési iránya“ folytán barátja az autonómiának v­eszélyes böl­csességgel és való igazsággal vonja meg annak határait. Szerinte az autonómia csak­is az egyház világi vonatkozású ügyeiben — in publico ecclesiasticis — helyén való s épen nem terjedhet az ki a rendi és joghatósági hatalomra — potentas ordinis et introdictionis —, melyet a kath. egy­ház hierarchikus szervezete egészen a klé­rusra ruházott. A potestas ordinis, a szorosbb ér­telemben vett lelkipásztori teendők, pro­testáns atyánkfiainál is a lelkészek ha­tás­körébe tartoznak, a potestas juris­­dictionisnál ellenben osztozik a világiak­kal, pld a fegyelmi ügyekben, a házas­sági bíráskodásban, melyek a protestáns önkormányzatnak egyik lényeges jogát alkotják. Még egy hatalmas faktorra, a ko­ronás magyar királyra, hívja fel a prí­más a figyelmet, kinek legfőbb kegyúri joga szintén oly határkő, melyen túl az autonómia nem terjeszkedhetik. Hisz’ az kétségtelen is, hogy az 1871-iki munkálatban az országos auto­nómia részére követelt befolyás az egy­házi főméltóságok kinevezésénél az ed­digi gyakorlatot s a legfőbb kegyúri jogot oly lényegesen érinti, hogy már csak ez okból sem ismerhető el, elte­kintve a politikai vonatkozásoktól, mert e befolyás a magyar kormányt, mint a legfőbb kegyúrnak, közjogunk szerint, alkotmányos és felelős képviselőjét, il­leti meg. A korlátozások figyelembevételével az autonómia hatáskörébe tartoznának az egyház vagyoni és alapítványi ügyei s a tanítási és nevelési ügyek. Tehát mind ama feladatok, melyek az érd. rk. státust megilletik, az az, hogy kellene, hogy megillessék. És épen ezért nem ok nélkül hivat­kozik a prímás, mint tanulságos és kö­vetendő példára, az érd. rk. statusra, mely gyakorlati szükség teremtménye s az idők próbáját kiállta. Igaz ugyan, hogy az érd. rk. sta­tus egyházi részről tanúsított féltékeny­ségnél fogva provincziái jó részének gya­korlásától elesett. A középiskolai okta­tás paedagogiai és didaktikai ágát rekla­­málta a kormány s a püspök; az elemi iskolai oktatást a maga egészében re­zerválta magának a püspök; a püspöki és káptalani kezelés alatt álló alapítvá­nyoknál, a hitközségi vagyoni ügyeknél a felügyelet az autonómiától elvonatott, bárha az elkallódott káptalani alapok kiáltó példák a jelenlegi ellenőrzési mód megváltoztatására, a világi vonatkozású hitközségi ügyek is teljesen a státus jogkörén kívül esnek stb. Mindazonáltal, hogy e félszeg és megnyirbált hatáskör mellett is az érd. rk. status oly kétség­bevonhatatlan nagy eredményeket ért el, az kétszeres bizonyítékot szolgáltat az önkormányzati rendszer hasznos volta mellett. Mert elvitazhatatlan tény az, hogy az érd. rk. status tőkéi s uradalmai job­ban jövedelmeznek, jobban gyarapodtak mint az állam kezelése alatt álló Király­hágón túli hasonló értékek, tény az, hogy az önkormányzat puszta jelenléte, az erdélyi püspökök gazdálkodási hajla­maira üdvös hatással volt, tény az, hogy a kongrua nálunk a legszebb sikerrel rendeztetett. A létesítendő országos autonómia ké­pe a prímás beszéde után következőnek domborodik ki előttem: Mindenekelőtt létesíttetik a hitközségi autonómia a kegyúri jogok rendezésével, vegyest va­gyoni ellenőrzési és oktatás nevelésügyi hatáskörrel; azután létesíttetik püspök megyénként, esetleg nagyobb kerületen­­ként, az érd. kath. statuséhoz hasonló szervezet, mely a népoktatási , tanító­­képezdei ügyekkel, a püspöki és kápta­lani kezelés alatt álló alapítványok el­lenőrizésével, tan- és nevelési c­élra szol­gáló értékek kezelésével, ezeküresedés esetén a püspöki s javadalom,­spáti ja­vak felett való felügyelettel, a kath. kö­zépiskolai oktatás administratív ügyei­nek intézésével lesz megbízva. Végül a vallás és tanulmányi alapot ellenőrző országos bizottság ez alapokat kezelő hatósággá változtatnék át. Ennyi az, mit én a herczegprímás­­nak nagyon is óvatos nyilatkozatából, mint remélhető hatáskört, az önkormány­zat­ részére, kiolvasni tudok, s mit az általa választott középútnak tekinteni lehet. Egyet nem szabad elfelednünk so­ha, midőn az önkormányzatra gondo­lunk. Azt, hogy ez is, mint minden in­tézmény, a társadalmi szükségesség ál­tal teremtetett meg s a szükség mér­véhez képest fejlődött s módosult. Te­hát a létesítendő magyar kath. autonó­mia is csak annyiban bir jogosultság­gal, a­mennyiben a hívők részvételét s áldozatkészségét oly tevékenységi körök­re nyeri meg, melyek mostan kellően betöltve s ellátva nincsenek, és ez idő szerint legalább nem igényelhet ez az autonómia oly jogokat, melyeket elég jól ellátnak mostani faakczionáriusaik. De főleg nem szabad az önkormányzat czíme alatt oly politikai aspiráczióknak hódolni, melyek megvalósítását egy kor­mány sem tűrheti egykedvűen, s nem szabad azt úgy fogni fel, hogy általa a társadalom egy oly institutiót nyerjen, mely az állam alkotmányos kormányzó és végrehajtó hatalmát egységes tevé­kenységében meggátolhassa. A harmadik egyházpolitikai függő kérdés a kongrua. Teljesen igaza van a herczegprímásnak, ha ennek megoldá­sát elsősorban nem a jogi alapon kísérli meg, hanem azon az alapon, melyen egyes nagynevű topásztorok egyházmegyé­jükben e kérdést már megoldották vagy megoldani törekedtek, nevezetesen: a szeretet és az áldozat alapján. Nagyon veszedelmes szocziális el­mélet lenne az, mely főpapjainkat a kongruához való hozzájárulásra törvény­­nyel kötelezné. Teljesen megnyugodhatik az alsóbb klerus a szeretet és áldozat elveiben, mert ezekből a segedelem bőr forrása fog felbuzogni. Csak egyet le­hetne óhajtani, s ez az, hogy a kongrua feljavításához szükséges évenkénti hozzá­járulást a j­avadalmas főpapok, a legfőbb kegyúr jóváhagyásával, a javadalomra, mint állandó terhet, hárítsák rá s így a szeretet és áldozat alapján megszava­zott segélyt tegyék állandóvá s ne az egyesek kényétől és szeszélyétől függővé. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Comenius Amos János. (1698—1671.) Az emberiség történelmének kiváltképen kétféle kimagasló alakjai vannak: hősök, kik a véres hódítások mezején aratják hadáraikat, ha kiknek nyomdokait, csak ritkán kiséri áldás, ~~ * hősök, kik a békés tudományos kutatá­­®°k és felfedezések mezején,a szellemi küzdel­­®ek és alkotások terén diadalmaskodnak s kik­­n®k áldásos lépteit a megtisztult erkölcsi világ­­gézsét, a szellemi felvilágosodás s az anyagi jólét kiséri. Amazok közönségesen a „n­a­g­y , *m ezek nem ritkán a „martyr“ név alatt kerepelnek Clio könyvében, melyből mindnyá-­jg mi a múltak ismeretét merítjük. S Come­­n’08 Ámos János, kinek e pillanatban ké­­szül megülni Európa minden miveit nemzete hrom­százados születését, a hősök, a halbatat­­aD°k utóbbi sorozatába tartozik. Hős volt ő a szó legszebb és legnemesebb jelentményében,­inek győzelmei örökké maradandó alkotásokat ered­tettek, melyek becsét nem csökkenté sem­min nem idő. Comenius Ámos János a hussiták fele­kezetéből fennmaradott cseh-morva testvérek utolsó püspöke és nevesebb képviselője, a taní­tás nagy mestere, a paedagogiai irodalom tu­­lajdonképeni megteremtője volt; ki hosszú éle­tének minden pillanatát az emberiség szellemi felvilágosodásának és boldogságának szentelé; ki apostoli küldetését a lelkesedés sugalta ön­zetlenséggel, a szeretet parancsolta melegséggel és bensőséggel teljesité ; s kit a nyomor ép oly kevéssé vált képes csüggedővé, mint a szerencse elbizakodottá tenni. Comenius Ámos János a felvilágosodás bevezető időszakának, a tizenhatodik század­nak szülöttje volt, ki az 1592. márczius 28-án pillanta meg a világot Morvaország egy félre­eső kis falujában, közel a magyar határhoz, hol szülei szegény, de istenfélő cseh iparosok voltak. Korán árvaságra jutván, önerejéből és minden anyagi támasz nélkül vette fel a har­­czot az élettel, melynek nemsokára bámulatra­­méltó mesterévé fejlődött. Alig hogy a latin iskolákat elvégezte, Herbornban és Heidelberg­­ben találjuk, hol philosophiát és theologiát hallgat kitűnő és hírneves tudósoktól. Majd felkeresi Hollandiát és Angliát s megrakodva a tudomány és tapasztalat kincseivel tér haza szegény hitsorsosai közé, kik a huszonkét éves ifjút a prerani iskola rektorának megválaszt­ják. A tanéveket most a mesterévek követik. Két év múlva a fubnecki testvérgyülekezet pappá és iskolafelügyelővé választja Comeniust, ki nagy buzgósággal engedi át magát kettős hivatásának. De Comenius nemcsak híveit, hanem az emberiséget akarja szolgálni, s mialatt hivata­lát nagy lelkiismeretességgel látja el, telve van nagy és korszakot alkotó tervekkel, melyeket az oktatás és nevelés terén kíván értékesíteni. Azonban a világbékét megzavarta az emberek vallási türelmetlensége; a harminc­éves háború előre vetette árnyait, hogy egy emberöltőn keresztül ne derüljön ki többé Németország és a szomszéd tartományok ege, hanem, hogy elkeseredett háború és gyűlölködés legyen az emberek között. A fehérhegyi ütközet a protes­tánsok , az ezek védő szárnyai alatt élő kis morvatestvérfelekezet kérlelhetetlen üldöztetését vonta maga után. Császári hadak árasztják el Morvaországot is, és Fáb­eck, a felekezet köz­pontja is elhamvazta­k , a hívek szétszóratóak a szélrózsa minden irányában. Comenius min­denét elveszté, mit hat évi munkássággal szer­zett magával; a vándorbothoz nyúl — s csa­ládjának visszahagyásával — melynek bizony­talan sorsa mély aggodalommal tölti el — vi­lággá megy, hogy üldözői elől menekülve, új otthont keressen. Két cseh nemes vendégszerető hajlékába fogadja az üldözöttet, ki nem pihen meg, hanem nagy eszméinek kíván alakot adni, melyekkel nemsokára meghódítja a mivelt világot. Azonban itt is kikémlelik ellenségei, megint megragadja a vándorbotot, hogy hosszas há­nyódás és zaklatás után a lengyelországi kis Lissa városában találjon — egy időre legalább­­ menedékhelyet és munkakört s hol ismét egyesülhetett családjával. Első lissai tartózkodá­sával veszi kezdetét Comenius írói diadala. A lissai testvérgyülekezet latin iskoláját, melynek vezetését kezébe veszi, magas színvonalra emeli s lelkének alkotó erejével oly műveket létesít, melyek nevét halhatatlanná tevék. Itt jelent meg „Janua lingua­rum reserata* — a nyelvek megnyílt kapuja — czimü epochális műve, mely tizenkét európai s több keleti nyelvre lefordittatott melynek encyklopaediai jelentősége már tartalmából kitűnik. Ezen mű rövid szaba­tos leírásban az egész világot megismerteti é­s megtanít egyszersmind a latin nyelvre. A lám­át követi nemsokára a „Didactic­a Magna“ nemkevésbbé nagy jelentőségű műve, mely teljes neveléstan nagy és merész körvona­lakban, mely az embert létezésének első pil­lanatától kezdve egész istenhez való hasonla­tosságáig , a nevelés és oktatás ösvényén kiséri. A nevelés és oktatás nagy reformátora Comenius, e két művével egyszerre világirodal­mi magaslatra emelkedik; a legnagyobb tudó­sok és államférfiak hozzá fordulnak tanácsért; az angol parlament s a svéd birodalmi kan­­c­ellár gróf Oxenstierna felszólítják, hogy dol­gozná ki és nyújtaná be a javaslatát ezen or­szágok szükséges tanügyi reformja iránt. Co­menius megfordul Angliában és Svédországban , mindenütt tisztelet, sőt ünneplés tárgyát képezi, hol megjelen; az igénytelen külsejű és szerény megjelenésű morvatestvér lényében nem hiányzik a szellemi nagyság fensősége, mely hódít és csodálatra ragad. Svédországból Ebing városába Poroszországba teszi át lakhe­lyét, hol hat évet tölt el szakadatlan munkás­ságban , tanulva, tanítva, teremtve. Időközben megjelent Londonban egy jóakarója támogatá­sával: „Pansophiae Prodromus”, mely­ben tudományos és gyakorlati tanításának irá­nyát és elemeit az általános ismeretekre és tudnivalókra nézve a leghatározottabban kör­­vonalazza. Comenius 1648-ban felekezete által püs­pökké választva, visszatért Lissába. A har­m­­incz éves háború végéhez közeledik; a pro­testánsok s a morva­ testvérek nagy reménye­ket kötöttek a wesztpháli békéhez. De az ered­mény nem felelt meg a várakozásoknak; cser­ben hagyatva mindenkitől a testvérgyülekezet egy megsemmisítő határozattal kitöröltetett a felekezetek sorából Comenius ismét hontalan­ná lett; ismét vándorbothoz nyúlt Lelkének bánatát hitsorsosai végzete felett növelték az anyagi gondok, melyek elől irodalmi munkás­ságához menekül, mely ismét felemeli lelkét. Immár Lissában sem volt többé maradása s azért Isten kezét látta abban, hogy az 1650 tavasz folyamán II. Rákóczy György fejedelem és lelkes anyja Lórántfi Zsuzsánna meghívják. Sárospatakra, hogy az ottani tanintézetet az újabb paedagogia igényei szerint szervezze. Co­menius négy évig, egész 1654 ig tartózkodott Magyarországon; itt irta meg harmadik hírne­ves művét: „Orbis pic­tus“ —képes világ — melylyel a szemléleti oktatásnak véte meg alapját, s mely tulajdonképen a Janna illus­­trálása. Négy év múlva Comenius ismét vissza­tér Lissába, hogy újból felvegye ottani műkö­dését, s hol üldözött hitfelei időközben ismét képviselő válaastások. A főváros budavári kerületében csütörtökön folyt le a kép­viselő-választás. Fálk Miksa szabadelvű­­párti 275 szótöbbséggel választatott meg az Apponyi-párti Máttyus Arisztiddel szemben. Ugyancsak csütörtökön folyt le a pécsi választás. E­r­n­át­h János pártonkívüli egyhan­gúlag képviselővé választatott Szombathe­lyen Ernuszt Kelemen nemzeti pár ist válasz­tották egyhangúlag képviselővé. Cso­rn­á­n pedig Linder György nemzeti párti választatott meg, Tors Kálmán negyvennyolc­as ellenében. A szabadelvű pártkörből. Az or­szággyűlési szabadelvűpárt K. P­o­d­mani­c­z­k­y Frigyes elnöklete alatt tartott csütörtöki érte­kezletén kijelölte a házi közgazdasági bizott­ságának tagjává gr. Zichy Jenőt, a számvizs­gáló bizottságba Filtsch Józsefet. Szapáry Gyula gr. miniszterelnök szive mélyéből kö­szönetet mond a párt tagjainak ama buzgó közreműködésért és lelkesedésért, melylyel a most lefolyt válaszfelirati vitában részt vet­tek. Kéri ezt jövőre is s meg van győződve, hogy ha a párt összetartása ezentúl is ekként fog nyilvánulni, sikerülni fog a reánk váró felada­tokat az ország érdekeinek megfelelőleg oldani meg. (Általános élénk helyeslés.) P­o­d­ma­ti­i­cz­ky Frigyes b. párt­elnök a maga részé­ről is köszöni a párt tagjainak, hogy teljes számmal megjelentek a szavazásra. Asbóth János azt tartja, hogy a párt részéről ez alka­lommal tanúsított összetartás és buzgóság csak kötelesség volt s ha lehet szó köszönetről, a pártnak kell köszönetet mondania ama bölcs és tapintatos vezetésért, a­melyet a miniszter­­elnök részéről tapasztalt, valamint a pártelnök buzgóságáért. (Ált­alános helyeslés.) Ezzel az értekezlet véget ért. Az országházból. A felirati vita zárbeszédei szombaton ér­tek véget s a felállás által történt szavazás do­kumentálta a szabadelvüpárt óriási többségét. Az ülés iránt általános érdeklődés nyil­vánult, mert Szapáry Gyula gróf miniszter­elnök beszédét várták. Előbb azonban Ugron Gábor kitöréseit kellett a háznak végig hall­gatnia, melyek erős próbára tették a szabad­el­vűpárt türelmét. Midőn azonban szólásra fölállt Szapáry Gyula gróf miniszterelnök, egyszerre élénk ké­pet öltött a ház ; nemcsak a karzatok teltek meg egészen, hanem a képviselői padsorok is zsúfolva voltak. Szapáry Gyula gr. miniszterelnök nagy­szabású szónoklata fényes betetőzése volt a felirati vitának és a szabadelvűpárt diadalának. Mindvégig általános figyelem s a szabadelvű­párt élénk tetszése kisérte a miniszterelnök szónoklatát, melynek elején eloszlatta azt az illúziót, melyben Apponyi és hívei a nemzeti párt hatalmi aspiráczióinak sikere iránt ringa­tóznak. E hatalmi aspirácziók a szabadelvű­­párt megboml­asztására és a függetlenségi párt támogatására vannak alapítva, de egyik sem fog czélra vezetni, mert a szabadelvűpárt a feli­rati vitában eléggé bebizonyította erejét és összetartását. Áttért ezután a miniszterelnök a válasz­tási visszaélésekre, a­melyekről annyit beszél­tek az ellenzéki szónokok , hogy van az mégis, hogy csak öt kormánypárti mandátum ellen­­ adatott be kérvény? Önérzettel jelenthette ki­­ a miniszterelnök, hogy a tisztviselőkre kevesebb­­ befolyást már valóban nem lehet gyakorolni, mint a legutóbbi választások alkalmával, mert most semmiféle pressziót sem gyakoroltak reájuk. Horánszky egész sereg­nevet olvasott fel a tisztviselők korteskedésének igazolására s ő is csak egy-két állami tisztviselőt tudott ezek között fölemlíteni. De igenis pressziót gyako­rolt a tisztviselőkre az ellenzék s itt jól hi­vatkozott a miniszterelnök Apponyi Albert gróf jászberényi beszédére. Apponyi a tisztviselőknek csak két faját ismeri, az egyik, mely a kormánypártra szavaz, a meghunyászkodó szolgahad, a másik, a­mely­­ az ellenzékre szavaz, az derék hazafiakból álló­­ társaság. Kijelentette a miniszterelnök, hogy a főispánok sem befolyásolták a választásokat, ellenben konkrét eseteket hozott föl annak igazolására, hogy a közigazgatási tisztviselők az ellenzék mellett korteskedtek, így példát hozott föl Borsod megyéből s Budapest belvá­ros választási mozgalmaiból. E bajokon csak az állami közigazgatás fog segíteni, ezért kell azt mielőbb behozni. A választók névjegyzékének kiadása, ille­tőleg ki nem adása miatt panaszkodott az el­lenzék. A miniszterelnök ezzal szemben hivat­kozott kiadott rendeletére, mely meghagyta a névjegyzékek kiadását s e tekintetben jogos panasz alig hangzott föl. Fölemlítette azonban a miniszterelnök az ellenzék által elkövetett választási visszaéléseket, a csicsói és bánffy­­hunyadi vérengzéseket és a temesmegyei gyúj­togatást. Annak a kimutatásnak, melyet a kor­mánypárti választási költségekről közölt a „Bu­dapesti Hírlap“, hitelt senki sem adott s azt számos képviselő már meg is c­áfolta. A szabadelvű párt élénk helyeslése közben utasí­totta vissza Ugrón ama vádját, hogy a vá­lasztási költségekkel a képviselők megvásárol­tattak. Áttért ezután a miniszterelnök az 1868-ik évi XII-ik törvényc­ikk különböző magyaráza­taira. Konstatálta, hogy a szabadelvű párt azt jelentette ki, hogy a közjogi alapot megvál­toztatni nem kívánják. Konstatálja továbbá, hogy most a felirati vitában a nemzeti párt is közeledett ehhez a fölfogáshoz, de azért e párt több szónokának nyilatkozata között igen lé­nyeges különbség van , annak igazolására a miniszterelnök több mutatványt is olvasott fel. Nagy érdekű és jelentőségű volt Szapáry azon kijelentése, melyet a magyar czimernek és lobogónak külügyi képviseletünknél való ér­vényesítése tárgyában tett A czimer-kérdésben már többször indíttattak meg tárgyalások s a miniszterelnök a maga részéről is igen kívá­natosnak tartja a kérdés mielőbbi megoldását. A lobogó kérdése a konzulátusoknál már meg van oldva, amennyiben a konzulátusok a keres­kedelmi lobogót használják, melyben benne van a magyar nemzeti zászló. S a követségek­nél is ünnepélyek alkalmával a magyar lobo­gót is kitűzik. A közjogi alap kiterjeszkedésére irányí­tott törekvésekkel szemben kifejtette Szapáry, hogy a közjogra befolyással nem lehet az, hogy a szerződött államok egyike megerősödött. Majd a nemzetiségi kerületeket védelmezte meg az ellenzék kisebbítő támadása ellen. Hangsú­lyozta, hogy magyar politikát kell követni, de ebből nem lehet kizárni a nemzetisé­geket.

Next