Kolozsvár, 1897. január-június (11. évfolyam, 1-145. szám)

1897-03-26 / 69. szám

N­­ A »KOLOZSVÁR* TÁRCZÁJA. ' ’ ■ • - -­Metamorphosis. — Eredeti regény. — Irta : Molnár Gyula I (Folytatás.) . Sol­zat ütött az óra, a vacsora rendes­en is elérkezett. I ék , ^a^n lethargikus álomba merülve, nem I hn ! Szobaleánya kétszer is közeledett ' aaza^ a szándékkal, hogy felébreszti. De W Csak hosszasan nézte a szép alakot. . hangosan megszólalt : — Asszonyom, a vacsora készen van. I u»u ^mi csakis a nagy ingaórának I jében '*'ta^a hangozott fel a szoba csend-I knv ^ fZ0ba,eány, bár. ftg­’es' bátor, magyar ’ol­a! f’ m­^’8 “»elijedt. Ha talán meghalt I : ' • E gondolatra összeborzadt. Úrnője 5 ütven4 r *^8 ® nyölni kezdte. Az alvó nő csen­­i hallván,® észrevehetőig lélegzett. Nagy kő ‘«Jak­u a ®zobale“Dy szivéről, tudatában 1 eterü­­­v úrnője csak mély álomba van íjjj Jegeden megérintette Malvin karját, ki ezzelt és lassan felnyitotta a szemeit. ^ Te vagy, Julis? kérdé Malvin, alig köszent asszonyom! felelte a leány. A va­­van. ~~ Jól van ! felkelj m‘a'a^ a szobaleány távozott, Malvin K°ndolat ?am*a8ról- A zsibbasztó álom elaltatta kodott r*-î‘ ^a'am­'ve' nyugodtabb hangulat m­al­­»történtt!8’ m‘n*ha nem is emlékeznék vissza dig tartó­t Pedig ez az állapot csak pár per­cz óra pontosan ütötte el a kilencz órát. Esti kilencz óra s a vacsora idő! . . . Idő, mely­ben kedvese fel szokta keresni, perez, mely­ben élete kezdetét veszi. Hiszen a leányka úgy érezte, hogy csak akkor él, ha Richárdja mellette van! Lelkét újra elfogta a csüggedés. K1008 gondolatai, melyek pár perczig megszűn­tek szivét és lelkét marczangolni, most újra tőrként sebték lelkét. Alig pár falatot evett. Mikor újra magára maradt, gondolkozni, töprengeni kezdett. Várjon nem jobb lenne-e, ha e kínos létét önmaga rövidítené meg? Az öngyilkosság esz­méjével kezdett foglalkozni. Elővette imakönyvét és lassan, a naiv lelkek buzgóságával imádkozni kezdett. Érezte, hogy nagy megkönnyebbülés szállja meg. Lelke csaknem megtisztult zavart, kaszált gondola­tainak hatásától. Sokáig imádkozott és lassan ismét jótékony álomba szenderült. Másnap későn ébredt fel a leányka. A nap már jókora pályát írt le az égen, verőfé­nyes sugaraival elárasztva a földet, a levegőt. A leányka határozott. Össszeszedte kedves emlékeit, kivette fiók­jából mintegy ezerötszáz forintját az eshetősé­gekre és hozzá fogott a levélíráshoz. Levele nagyon rövid volt. Ennyi az egész : „Édes Richárd! Távozom lakásunkról, mert nem akarom és nem birom elviselni azt a tu­datot, hogy már nem szeretsz. Köszönöm, hogy eddig is szeretni tudtad az árva Malvint.“ U. I. — Isten veled! . . . Nem átkozott, nem panaszkodott, nem vá­dolta Richárdot semmivel. Fatalista volt a leányka, hitt a sorsban, hitte, hogy ennek így kellett történnie. Az élet, a­melynek annyi kínos csa­pását szenvedte át, most ez újabb megpróbál­­tat­ásnak tette ki. Ha szive megszakad belé, hát annak is úgy kell megtörténnie ! . . . Azon vál­toztatni nem lehet. Úgy távozott el lakásáról, mintha hirte­len kellene hosszabb időre elutaznia. A szakács­ijának és a szobaleányának pénzt hagyott hátra, sokkal többet, mint a­mennyire szükségük lett volna. Csak a szükséges ruhaneműst vitte magá­val és aztán bérkocsira ült, hogy az állomásra hajtasson. A Budapestre menő gyorsvonat azon­ban csak három óra múlva volt indulandó. Mást gondolt ', leszállt a kocsiról, meghagyván a ko­csisnak, hogy vigye kofferjét az állomásra. Ő gyalog megy ki. Malvin lassan ment végig az utczán. A leányka egy virágkereskedéshez érve, meg nem állhatta, hogy be ne menjen. Ibo­lyákat vásárolt, kedvence virágját tűzte a keblére. A­mint kifelé jött a boltból, az ajtóban egy huszártiszttel találkozott, ki helyet engedve neki, figyelmesen megnézte. Malvin nem sokat törődött vele. A tiszt azonban utána fordult és lassan, bizonyos távolban követni kezdte. Ám­án lassan végig haladt a város köz­pontján és maga sem tudta mily szándékkal tért a szőke Tisza partjára. A nagy Tiszahíd körül nagy élénkség uralkodott. Emberek jártak­ alá és fel a halászok bó­déi előtt, halakat racáro­gatva. Malvin végig ment közöttük, keresve az egyedüliséget. Untatta a zaj, zsivaj. Már nagyon messze járt a Tisza partján, a város épületei csak elmosódva látszottak. Apró lábaival oly gyorsan lépegetett, hogy a­ki követni akarta volna, annak ugyancsak sietnie kellene. Előtte hömpölygette a Tisza piszkos, isza­pos hullámait. A nagy folyó, melynek felületét a magasan járó nap verőfényes sugarai özön­­lötték el , kábító hatást gyakorolt a leány­kára. Malvin szemei hosszasan követték a folyás irányát. Agya izzott. Beteg volt, nagy zsibbadság fogta el lelkét. Mit kell tennie ? Ez a kérdés mindinkább világosabb lett előtte. A hömpölygő hullámokból felszálló friss, üde levegő hűsítette forró halántékát. A leányka érezte, hogy itt kell­ keresnie sajsó fájdalmára. A nagy folyó hullámai nem boríthatnak e örök­­átyolt fö­léje? . . . Láz fogta el testét, fázott, de azért mindjobban megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy megválik az élettől. De vájjon mit is ke­resne többé a földön ? . . . Boldogsága romba dőlve, szerelme tönkre téve . . . Úgy tetszett neki, hogy a folyam ketté nyílott és a közepéből egy fehér árny emelke­dik ki, mely int neki, hogy kövesse őt oda, hol nincs többé szenvedés, megszűnik a fájda­lom, de van megnyugvás és . . . megsemmisü­lés . . . Fecskék iramlottak nyílsebesen végig a víz tükörén, szárnyaikkal megérintve a vizet, kergetőztek a játszi napsugarakkal. A távolból ide hallatszott a harangok ünnepies dugása, a gőzhajó füttye, a vasúti gőzgépek sivító hangja, míg a Tisza túlsó partján a vontató hajósok éktelen zsivajja vegyült bele az üde levegőbe. Mintha csak kimért, megszabott útját foly­tatná, a leányka oly biztosan lépett le a part­ról a folyóba, vallásos imával ajkain, összetett kezekkel és a hullámok, melyek összecsaptak feje felett, lassan ringatták tova Balzsamos Ferencz huszárkapitány,­­ (mert ő követte volt a virágkereskedéstől kezdve Malvint) alig tudott utánna haladni a leány­nak, ki csaknem futva haladt előre és a mi­kor az útja a Tisza partjára vezette, valami elősejtelem még jobban nyomába kergette Mal­vinnak, kinek szándékát már-már eltalálta. Egé­szen beleizzadt a rohanásba, de futott, hogy beérje. Későn érkezett meg, mert a leány meg­előzte. Egy pillanatig, mely előtte egy évszázad­nak tűnt fel, habozott, de aztán villám­gyor­san határozott és ledobálván magáról kardját, aranysujtásos attiláját, utána ugrott a vízbe és úszott lefelé a lassan hömpölygő hullámokkal. Éppen egy örvénylő helyen bukkant fel a fiatal leány teste. A kapitány, ki erőteljes, iz­mos ember és jó úszó volt, csak pár ölnyire volt tőle és irtózatos erőfeszítést kellett ten­nie, hogy néhány hatalmas mozdulattal a kö­zelébe juthasson. Bár ismerte a Tisza veszedel­mes örvénylő erejét, beúszott és alig volt annyi ideje, hogy a már elmerülő leánykát megragad­hassa. Most azonban szörnyű harca vette kez­detét az elemek egyikével, az örvénylő vízzel, mely áldozatát vaskapcsokkal szorította magá­hoz és le akarta ragadni őt a hullámsírba. A kapitány, kinek a vallásosság nem volt éppen gyenge oldala, a veszedelmes pillanatban egy fohászt küldött fel a verőfényben tün­döklő kék égboltozatra. Egy szó: „Isten!“, melyben benne volt az ima, fohász, kérelem és az áhitat. Ereje lankadt, a víz örványlott, a kettős teher már már elmerüléssel fenyegette. Utolsó erőfeszítését téve, sikerült kijutni az ör­vényből és terhével kiúszott a partra. Ideje volt, mert a hideg víz tagjait elzsibbasztotta, a küzködés erejét kimerítette. Óvatosan tette le a leányt a partra és körülnézett. Valami száz méternyire lehetett attól a helytől, a­hol a vízbe ugrott. A kör­nyéken egy lélek se járt. Terhét a kapitány ma­gára hagyva, sietett a kabátja és kardja után. Aztán a távolban egy embert megpillantva, in­tett neki és azt jó borravaló ígéretével útnak indította a városba, hogy zárt kocsit hozznn egy orvossal. Mikor a paraszt­ember futva távozott, a kapitány visszatért a magára maradt leányká­hoz. Hosszasan nézte. Elegáns ruhájáról, dúlt, széthullott hajáról csirgott a víz. A kapitány gondlkodni kezdett a felett, mi­tevő legyen. Homályosan emlékezett arra, hogy ilyenkor a vállfűzőtől kell megszabadítani a karcsú felső testet. Nehezen ment, kénytelen volt a ned­ves ruhákat éles késével felvágni. Aztán oda tette fülét a leányka szive tájékához és hos­­­szasan hallgatózott. Semmi nesz. A szív dobo­gása szünetelt. Megijedt. Meghalt volna ? . . . Nem, az lehetetlen. Egyedül állott a leányka mellett, te­hetetlenül. Elővette arany óráját és egy próbát kísérlett meg, mit üveggel szoktak a halottak­nál is végezni. Megtisztította az óra arany fe­delét és az orra fölé tartotta. Úgy tetszett neki, mintha az egy kissé elhomályosodott volna. Mégis valami kevés életjel, gondolta. (Folytatása következik.) Kl­ ik évfolyam. 1897. 69 szám. Kolozsvár, péntek márczius 26. gtlKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. I,p­siellemi részét illető minden * feöslemény ide intézendő. • jí*lr»tok nem ad&tnak ^leniV » lap minden nap, az an­­ts vasárnapok kivételével. Sír*«1Itmfll beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. KOLOZSVÁR Kiadteatal: BELKÖZEP UTCZA 4. 82ÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK S«*«M Filért! Negyed évr. S hi. S Mae kr. Egy hóra......................if*. Közvetítőknek százalékot nem adunk. Egy szám Ars 4 kr HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyílttér sora 20 kr. A szövetkezet alapsza-­­­bályai. Kolozsvár márcz. 26. Még egy pár szót a hitelszövetkez j teti ügyről, még­pedig az alapszabá­lyokról­ Elsőbben is a czímre vonatkozó­ig­az a megjegyzésem, hogy ez az el­nevezés: „Az Erdélyi Gazdasági Egylet­ül Alapított Szövetkezetek Központi Hi­telintézete, Mint Szövetkezet,“ — olyan hosszadalmas, fölösleges és nehezen meg­tanulható, hogy mellőzni kellene. Miért ne mondhatnék ezt egyszerűen és rövi­den így: Erdélyrészi szövetkezeti köz­pont“? Lássuk most az alapszabályok né­hány pontját, a­melyek kiegészítésre, mó­dosításra szorulnak. „Az intézet a hazai szövetkezetek kö­telékének tagja“, ez a tétel így lenne kiegé­szítendő, azonban igazgatásában, azok eddigi központjától teljesen függetlenül“, mert sok kellemetlenségre és huzavonásra­­ adhatna okot az a körülmény, ha a „Ha­zai szövetkezetek központi hitelintézete, mint szövetkezet“ mindazon jogokat meg­kísértené az Erdélyrészi szövetkezeti köz­ponttal szemben is érvényesíteni, a­me­lyeket a kötelékbe tartozó többi szövet­kezetekkel szemben gyakorol. Ekkor az­­ erdélyrészi szövetkezeti központ, tulaj-­­­donképpen, nem lenne egyéb, mint a Ha­­­­zai szövetkezetek központi hitelintézeté­nek egy fiókja, melynek Budapestről ad­nák az utasításokat és osztogatnák a parancsot. Szépen nézne ki, ugyebár, egy ilyen erdélyrészi központ, önállóság és­­ függetlenség nélkül ? b) „Igazgatósági tagnak üzletrés­­­­­szel nem biró egyén is választható“, e helyett a szöveg helyett ez lenne teendő: »Igazgatósági tagnak csakis üzletrésszel bíró egyén választható“, mert, ha olya­nokat is választunk, a­kik üzletrészszel nem bírnak, vagyis, a­kiket semmi ér­dek nem köt az intézet ügyeihez, akkor könnyen megtörténhetik, hogy azok olyan­­ határozatokat hoznak, melyek, ha az in­tézet egyetemére nem is, de az üz­letrészesekre nézve károsak és hátrá­nyosak lesznek . .. Ám, a­ki a köz­­­­bizalomnak és a kitüntetésnek ily nagy mértékét akarja élvezni, sőt e mellett,­­ bizonyos tisztességes jövedelemre is akar szert tenni, az nyissa meg zsebét, és ne kínálja, legalább 100 frtot, 5*/8 száza­lékos kamatozásra, alapítványi üzletrészbe, a szent ügy érdekében, befektetni. c) „A kötelékbe tartozó szövetkeze­tek alapszabályainak és ügyrendjének ha­tályba lépéséhez az intézet igazgatósá­gának jóváhagyása szükséges.“ Ez a pont teljesen kihagyandó, mert a köz­ponti igazgatóságnak roppant nagy ha­talmat ad; azt, e tekintetben, a köz­gyűlés és az alapszabályok fölé emeli, pedig mindnyájan tudjuk, hogy minden társaságnál, szövetkezetnél, vagy egyesü­letnél az alapszabályok a legnagyobb hatalom, melytől nemcsak az igazgató­ság függ, hanem függ a közgyűlés, az ügyrend és a tagoknak minden joga és kötelessége. Ha hát a kötelékbe tartozó hitelszövetkezetek alapszabályainak elveit és rendelkezéseit már most megállapít­juk és elfogadjuk, s azt az illető törvény szerint rendelt miniszteri jóváhagyással is elláttatjuk, akkor teljesen felesleges azokat egy igazgatóság esetleges önké­nyének és szeszélyének kiszolgáltatni, mert így könnyen megtörténhetik, hogy a községi hitelszövetkezetek, — bár a részükre kiadott alapszabály-tervezet ezt megengedi: a gyakorlati élet követelmé­nyeinek nem megfelelő, s az idők foly­tán czélszerűtlennek bizonyult alapsza­bályaikon egyetlen egy betűt sem vál­toztathatnak, vagy ha változtatnak is, az igazgatóság sohasem engedi meg azok életbeléptetését. d) „Az igazgatóság állapítja meg a kötelékben álló szövetkezetek hitelét, va­lamint ezen hitel igénybevételének módo­zatait “ Ezt a pontot is ki kellene hagyni egészen, és helyébe azt tenni: „A szö­vetkezeti központ minden egyes hitel­vetkezetnek annyiszor 75 frt hitelt köte­les nyújtani, a­hány az illető hitelszó­­szövetkezet körében szerzett üzletrészek száma, s ezt az összeget 10 éven belül, csak akkor mondhatja fel, ha a pénz­kezelésben nemcsak szabályellenes dol­gokat vesz észre, hanem káros hatáso­kat is lát. A 10 év elmúltával is azon­ban csak 5 százalékát kívánhatja vissza összes elhelyezett tőkéjének, és­pedig azt is az esztendő második felében. Ez a módosítás, illetve kiegészítés annyira lényeges, hogy tüzetes indokolá­sát mindenki megkívánhatja tőlem, amit ezennel meg is próbálok. Az indokolást azon kezdem, hogy a Hazai szövetkezetek központi hitelinté­zete is, a háromszoros érték biztosításá­nak kimondása mellett, mindig azt ígérte a községi hitelszövetkezeteknek az ala­­­kuláskor, hogy üzletrészeik után, egyen­­ként 75 frt hitelt engedélyez, a­miből látszik, hogy ő ezt az összeget se sok­nak, se kevésnek nem tartotta a köz­ségi hitelszövetkezetek kölcsönnel való ellátásánál... Magam is, azt hiszem, hogy ez az összeg elegendő arra, hogy általa az illető hitelszövetkezet a cselekvés te­rére lépjen, s lassan, de fokozatosan fej­lődésnek induljon. Mert ha a hitelszö­vetkezet tagjai egy helyen s­okan vannak , akkor sokra megy az az összeg is, amit az egyes üzletrészek után járó 75 írtok kitesznek, s így, ha talán mindenik tag­nak szüksége volna is, 75 írtig minde­nik élvezhetne hitelt. Azonban erre a 75 forintra nem annyira a tagokért, mint inkább az in­tézet fokozatos fejlődéséért van szükség. A tapasztalati élet azt bizonyítja ugyanis, hogy a nép nem azért pártol­ja a hitelszövetkezeti intézményt, mert annak jóságáról és üdvös voltáról meg van győződve, hanem azért, mert pénz­re, kölcsönre van szüksége. Ha egyik­másik ember meg van szorulva és van pénz, hogy kaphat kölcsönt, azonnal be­áll a szövetkezeti tagok sorába; ha pe­dig kölcsönét nem szavazzák meg, még ha beállott is tagnak, azonnal kilép, mert azt tartja, hogy bizonyos mennyi­ségű pénznek az élvezete nélkül, neki nincs semmi előnye, sőt hátránya van a hitelszövetkezeti tagságban. Az a hátrá­nya pedig, hogy minden héten 1—2 ha­tosról kell, hogy gondoskodjék, a­mit befizethessen üzletrészek árában, a­mi az erdélyi viszonyok között nem kicsiny feladat egyes vidékeken, különösen a téli időszakban. Azért hát, legalább most egyelőre, a hitelszövetkezetek pénztárából, nem szabad kifogynia a pénznek, hogy ezzel a hitelszövetkezetek részére mentől több tagot szerezzünk és mentől több tag fe­lett gyakoroljuk az erkölcsi felügyeletet és ellenőrzést, mit a pénz hatalma nél­kül hiába próbálunk meg. De erre a 75 írtra nem is csak tagszerzés és az erkölcsi felügyelet ki­terjesztése czéljából van szükség, hanem azért is, hogy a községi hitelszövetkeze­teknek mentős több jövedelmük legyen. Kicsiny forgalommal kevés jövedelem, nagy forgalommal, rendszerint, nagy jö­vedelem jár. A­hol 10—15 ezer frtot forgatnak, ott bizonyosan sokkal kisebb a jövedelem, mint ott, a­hol 50—100 ezer frt az üzleti tőke. A hitelszövetkezetek fejlődése tehát, mentős nagyobb tőkének a forgatását kívánja, és pedig ezt is nem 1—2 esz­tendeig. A szövetkezeti ügy története ugyanis azt mutatja e tekintetben, hogy 1-2 év alatt nincsen semmi eredmény , hogy ez az idő egyáltalán nem elég arra, hogy a kovász a tésztát áthassa és megkötes­se. Ennyi idő alatt, sem a község lako­­sai be nem állanak mind a szövetkezeti tagok sorába, sem az üzleti tőke fel nem szap­orod­ik annyira az üzletrészek tör­lesztése és fizetgetése által, hogy a köz­ponti kölcsön visszafizetését meg lehessen kezdeni, sem a tartalékalap meg nem erősödik úgy, ahogy az az intézet jövendő fejlődésére egészen biztos garancziát nyújtson. Így hát, a­ki mégis megpró­bálja azokat, pár évi segélynyújtás után, önerejükre hagyni s a nekik adott tőkét 1-2 év múlva visszakövetelni, az ak­kora hibát és vétket követel, a­melynek káros következményeit kiszámítani nem is lehet. A Hazai szövetkezetek központi hi­telintézete, a vezetése alatt álló, községi hitelszövetkezetek legnagyobb részétől, 2 év eltelte után már visszakívánja az általa adott üzleti tőkének egy részét. Miért tenné az erdélyrészi szövetkezeti központ is, hogy már 250 ezer korona üzleti tőkével megkezdje a visszafizeté­seket? Hiszen, úgy az alakítandó erdély­­részi központnak, mint a már megala­kult és alakítandó községi hitelszövet­kezeteknek nagy erőre van szükségük, ezt az erőt pedig, ha jól utána gondo­lunk a dolgoknak, 10 esztendő előtt meg nem szerezhetik, hogy rázkódáson ne menjenek keresztül, a visszafizetések megkezdése alkalmával. Még csak arra reflektálok az alap­szabályok pontjának módosítása alkal­mából, hogy miért történjék a visszafi­zetés mindig az esztendő második felé­ben ? Azért, mert a falusi embernek in­kább nyáron, az év második felében van pénze, mikor a kereset s az aratás is már megvolt s igy akkor minden nagyobb megerőltetés nélkül, könnyen fizetheti a törlesztéseket, valamint ennek követ­keztében az illető községi hitelszövetke­zet is, melynek helyzete nagyon függ a földmivősnép, a szövetkezeti tagok álla­potától. Télen és tavasszal, mikor csak fogyaszt és különböző magvakat ad a földnek, inkább csak szükséget lát a falusi ember, mint vagyon­felesleget, a­honnan, ha ilyenkor tőle pontos törlesz­téseket kívánunk, csak behajtjuk a zsidó uzsorások karmai közé, pedig a hitelszö­vetkezeti intézménynek, ezzel éppen el­lenkező a c­élja. Általában azonban az alapszabályok eme pontjának ily értelemben való mó­dosítása csaknem minden tekintetben megszabja a szövetkezeti központ és a községi hitelszövetkezetek közötti viszonyt, melynek körülírására főként azért van szükség, mert erre eddig semmi súlyt sem fektettek , mert a községi hitelszö­vetkezetek ki voltak eddig teljesen szol­gáltatva a központ önkényének. As­saaseférhetetlenségi törvény revíziója. A „Pol. Corr.“ budapesti levele­zője kifejti, hogy az összeférhetetlenség feletti vita megszilárdította a magyar politikai körök­ben azt a hitet, hogy tekintettel a modern köz­­gazdasági fejlődésre, nevezetesen pedig az ál­lamnak, mint gazdasági tényezőnek hatalmasan megnagyobbodott jelentőségére, az érvényben levő összeférhetetlenségi törvény elavult és any­ugában igazságtalan is, a­mennyiben az össze­férhetetlenséget gyakran, helytelenül, külsősé­gekhez köti, a­melyek egyfelől túlságos szi­gorra, másfelől ellenben nagyon is ruganyos felfogásra vezetnek Budapesti irányadó körök­ben nem zárkóznak el az említett törvény re­­víziójának eszméje elől és készségesen megfon­tolás tárgyává tesznek minden javaslatot,a­mely törvény mostani intézkedéseit időszerű, hathatós rendelkezésekkel helyettesítené, a­melyeknek szigorú megtartása megegyeznék a közvélemény álláspontjával. A bűnvádi eljárás életbelépteté­sét s az esküdtszékek szervezetét sza­bályozó törvényjavaslatok tárgyában ma tartja­­ első ülését a képviselőház igazságügyi bizottsága.­­ Ezen az ülésen megválasztják az említett törvény- s javaslatok előadóit s időpontot tűznek ki azok tárgyalásának megkezdésére A kormány óhajtása az, hogy a bizottság a lehető legrövidebb idő alatt, mindenesetre pedig még a húsvéti ünnepek előtt tárgyalás alá vegye a szóbanforgó törvény­­javaslatokat. Az osztrák új parlament. Az adó­ausztriai nagybirtokosságnak szerdára kitűzött választásaival az osztrák választások véget értek. Az utolsó választási nap ismét vereséget hozott a liberálisoknak. Ámbár a liberális nagybirtokos­ság elhatározta, hogy a konzervatívokkel nem köt kompromisszumot, a szerdai választásnál csak hat liberálist választottak meg, míg két mandá­tum klerikális jelölteknek esett. A szerdán estig megválasztott 425 képviselő pártállás szerint a következőleg oszlik meg: 74 szabadelvű ; 4 középpárti nagybirtokos; 43 német néppárti; 14 szocziáldemokrata; 14 szabadelvű olasz ; 2 demokrata; 27 keresztény szoczialista ; 40 német klerikális; 1 radikális cseh; 1­6 cseh; 60 ifjú cseh ; 1 klerikális cseh ; 5 klerikális olasz ; 18 konzervatív nagybirtokos; 4 Schönerer-párti; 58 konzervatív lengyel; 3 lengyel néppárti; 6

Next