Kolozsvár, 1897. január-június (11. évfolyam, 1-145. szám)
1897-03-26 / 69. szám
N A »KOLOZSVÁR* TÁRCZÁJA. ' ’ ■ • - -Metamorphosis. — Eredeti regény. — Irta : Molnár Gyula I (Folytatás.) . Solzat ütött az óra, a vacsora rendesen is elérkezett. I ék , ^a^n lethargikus álomba merülve, nem I hn ! Szobaleánya kétszer is közeledett ' aaza^ a szándékkal, hogy felébreszti. De W Csak hosszasan nézte a szép alakot. . hangosan megszólalt : — Asszonyom, a vacsora készen van. I u»u ^mi csakis a nagy ingaórának I jében '*'ta^a hangozott fel a szoba csend-I knv ^ fZ0ba,eány, bár. ftg’es' bátor, magyar ’ola! f’ m^’8 “»elijedt. Ha talán meghalt I : ' • E gondolatra összeborzadt. Úrnője 5 ütven4 r *^8 ® nyölni kezdte. Az alvó nő cseni hallván,® észrevehetőig lélegzett. Nagy kő ‘«Jaku a ®zobale“Dy szivéről, tudatában 1 eterüv úrnője csak mély álomba van íjjj Jegeden megérintette Malvin karját, ki ezzelt és lassan felnyitotta a szemeit. ^ Te vagy, Julis? kérdé Malvin, alig köszent asszonyom! felelte a leány. A vavan. ~~ Jól van ! felkelj m‘a'a^ a szobaleány távozott, Malvin K°ndolat ?am*a8ról- A zsibbasztó álom elaltatta kodott r*-î‘ ^a'am've' nyugodtabb hangulat mal»történtt!8’ m‘n*ha nem is emlékeznék vissza dig tartót Pedig ez az állapot csak pár percz óra pontosan ütötte el a kilencz órát. Esti kilencz óra s a vacsora idő! . . . Idő, melyben kedvese fel szokta keresni, perez, melyben élete kezdetét veszi. Hiszen a leányka úgy érezte, hogy csak akkor él, ha Richárdja mellette van! Lelkét újra elfogta a csüggedés. K1008 gondolatai, melyek pár perczig megszűntek szivét és lelkét marczangolni, most újra tőrként sebték lelkét. Alig pár falatot evett. Mikor újra magára maradt, gondolkozni, töprengeni kezdett. Várjon nem jobb lenne-e, ha e kínos létét önmaga rövidítené meg? Az öngyilkosság eszméjével kezdett foglalkozni. Elővette imakönyvét és lassan, a naiv lelkek buzgóságával imádkozni kezdett. Érezte, hogy nagy megkönnyebbülés szállja meg. Lelke csaknem megtisztult zavart, kaszált gondolatainak hatásától. Sokáig imádkozott és lassan ismét jótékony álomba szenderült. Másnap későn ébredt fel a leányka. A nap már jókora pályát írt le az égen, verőfényes sugaraival elárasztva a földet, a levegőt. A leányka határozott. Össszeszedte kedves emlékeit, kivette fiókjából mintegy ezerötszáz forintját az eshetőségekre és hozzá fogott a levélíráshoz. Levele nagyon rövid volt. Ennyi az egész : „Édes Richárd! Távozom lakásunkról, mert nem akarom és nem birom elviselni azt a tudatot, hogy már nem szeretsz. Köszönöm, hogy eddig is szeretni tudtad az árva Malvint.“ U. I. — Isten veled! . . . Nem átkozott, nem panaszkodott, nem vádolta Richárdot semmivel. Fatalista volt a leányka, hitt a sorsban, hitte, hogy ennek így kellett történnie. Az élet, amelynek annyi kínos csapását szenvedte át, most ez újabb megpróbáltatásnak tette ki. Ha szive megszakad belé, hát annak is úgy kell megtörténnie ! . . . Azon változtatni nem lehet. Úgy távozott el lakásáról, mintha hirtelen kellene hosszabb időre elutaznia. A szakácsijának és a szobaleányának pénzt hagyott hátra, sokkal többet, mint amennyire szükségük lett volna. Csak a szükséges ruhaneműst vitte magával és aztán bérkocsira ült, hogy az állomásra hajtasson. A Budapestre menő gyorsvonat azonban csak három óra múlva volt indulandó. Mást gondolt ', leszállt a kocsiról, meghagyván a kocsisnak, hogy vigye kofferjét az állomásra. Ő gyalog megy ki. Malvin lassan ment végig az utczán. A leányka egy virágkereskedéshez érve, meg nem állhatta, hogy be ne menjen. Ibolyákat vásárolt, kedvence virágját tűzte a keblére. Amint kifelé jött a boltból, az ajtóban egy huszártiszttel találkozott, ki helyet engedve neki, figyelmesen megnézte. Malvin nem sokat törődött vele. A tiszt azonban utána fordult és lassan, bizonyos távolban követni kezdte. Ámán lassan végig haladt a város központján és maga sem tudta mily szándékkal tért a szőke Tisza partjára. A nagy Tiszahíd körül nagy élénkség uralkodott. Emberek jártak alá és fel a halászok bódéi előtt, halakat racárogatva. Malvin végig ment közöttük, keresve az egyedüliséget. Untatta a zaj, zsivaj. Már nagyon messze járt a Tisza partján, a város épületei csak elmosódva látszottak. Apró lábaival oly gyorsan lépegetett, hogy aki követni akarta volna, annak ugyancsak sietnie kellene. Előtte hömpölygette a Tisza piszkos, iszapos hullámait. A nagy folyó, melynek felületét a magasan járó nap verőfényes sugarai özönlötték el , kábító hatást gyakorolt a leánykára. Malvin szemei hosszasan követték a folyás irányát. Agya izzott. Beteg volt, nagy zsibbadság fogta el lelkét. Mit kell tennie ? Ez a kérdés mindinkább világosabb lett előtte. A hömpölygő hullámokból felszálló friss, üde levegő hűsítette forró halántékát. A leányka érezte, hogy itt kell keresnie sajsó fájdalmára. A nagy folyó hullámai nem boríthatnak e örökátyolt föléje? . . . Láz fogta el testét, fázott, de azért mindjobban megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy megválik az élettől. De vájjon mit is keresne többé a földön ? . . . Boldogsága romba dőlve, szerelme tönkre téve . . . Úgy tetszett neki, hogy a folyam ketté nyílott és a közepéből egy fehér árny emelkedik ki, mely int neki, hogy kövesse őt oda, hol nincs többé szenvedés, megszűnik a fájdalom, de van megnyugvás és . . . megsemmisülés . . . Fecskék iramlottak nyílsebesen végig a víz tükörén, szárnyaikkal megérintve a vizet, kergetőztek a játszi napsugarakkal. A távolból ide hallatszott a harangok ünnepies dugása, a gőzhajó füttye, a vasúti gőzgépek sivító hangja, míg a Tisza túlsó partján a vontató hajósok éktelen zsivajja vegyült bele az üde levegőbe. Mintha csak kimért, megszabott útját folytatná, a leányka oly biztosan lépett le a partról a folyóba, vallásos imával ajkain, összetett kezekkel és a hullámok, melyek összecsaptak feje felett, lassan ringatták tova Balzsamos Ferencz huszárkapitány, (mert ő követte volt a virágkereskedéstől kezdve Malvint) alig tudott utánna haladni a leánynak, ki csaknem futva haladt előre és a mikor az útja a Tisza partjára vezette, valami elősejtelem még jobban nyomába kergette Malvinnak, kinek szándékát már-már eltalálta. Egészen beleizzadt a rohanásba, de futott, hogy beérje. Későn érkezett meg, mert a leány megelőzte. Egy pillanatig, mely előtte egy évszázadnak tűnt fel, habozott, de aztán villámgyorsan határozott és ledobálván magáról kardját, aranysujtásos attiláját, utána ugrott a vízbe és úszott lefelé a lassan hömpölygő hullámokkal. Éppen egy örvénylő helyen bukkant fel a fiatal leány teste. A kapitány, ki erőteljes, izmos ember és jó úszó volt, csak pár ölnyire volt tőle és irtózatos erőfeszítést kellett tennie, hogy néhány hatalmas mozdulattal a közelébe juthasson. Bár ismerte a Tisza veszedelmes örvénylő erejét, beúszott és alig volt annyi ideje, hogy a már elmerülő leánykát megragadhassa. Most azonban szörnyű harca vette kezdetét az elemek egyikével, az örvénylő vízzel, mely áldozatát vaskapcsokkal szorította magához és le akarta ragadni őt a hullámsírba. A kapitány, kinek a vallásosság nem volt éppen gyenge oldala, a veszedelmes pillanatban egy fohászt küldött fel a verőfényben tündöklő kék égboltozatra. Egy szó: „Isten!“, melyben benne volt az ima, fohász, kérelem és az áhitat. Ereje lankadt, a víz örványlott, a kettős teher már már elmerüléssel fenyegette. Utolsó erőfeszítését téve, sikerült kijutni az örvényből és terhével kiúszott a partra. Ideje volt, mert a hideg víz tagjait elzsibbasztotta, a küzködés erejét kimerítette. Óvatosan tette le a leányt a partra és körülnézett. Valami száz méternyire lehetett attól a helytől, ahol a vízbe ugrott. A környéken egy lélek se járt. Terhét a kapitány magára hagyva, sietett a kabátja és kardja után. Aztán a távolban egy embert megpillantva, intett neki és azt jó borravaló ígéretével útnak indította a városba, hogy zárt kocsit hozznn egy orvossal. Mikor a parasztember futva távozott, a kapitány visszatért a magára maradt leánykához. Hosszasan nézte. Elegáns ruhájáról, dúlt, széthullott hajáról csirgott a víz. A kapitány gondlkodni kezdett a felett, mitevő legyen. Homályosan emlékezett arra, hogy ilyenkor a vállfűzőtől kell megszabadítani a karcsú felső testet. Nehezen ment, kénytelen volt a nedves ruhákat éles késével felvágni. Aztán oda tette fülét a leányka szive tájékához és hosszasan hallgatózott. Semmi nesz. A szív dobogása szünetelt. Megijedt. Meghalt volna ? . . . Nem, az lehetetlen. Egyedül állott a leányka mellett, tehetetlenül. Elővette arany óráját és egy próbát kísérlett meg, mit üveggel szoktak a halottaknál is végezni. Megtisztította az óra arany fedelét és az orra fölé tartotta. Úgy tetszett neki, mintha az egy kissé elhomályosodott volna. Mégis valami kevés életjel, gondolta. (Folytatása következik.) Kl ik évfolyam. 1897. 69 szám. Kolozsvár, péntek márczius 26. gtlKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. I,psiellemi részét illető minden * feöslemény ide intézendő. • jí*lr»tok nem ad&tnak ^leniV » lap minden nap, az ants vasárnapok kivételével. Sír*«1Itmfll beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. KOLOZSVÁR Kiadteatal: BELKÖZEP UTCZA 4. 82ÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK S«*«M Filért! Negyed évr. S hi. S Mae kr. Egy hóra......................if*. Közvetítőknek százalékot nem adunk. Egy szám Ars 4 kr HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyílttér sora 20 kr. A szövetkezet alapsza-bályai. Kolozsvár márcz. 26. Még egy pár szót a hitelszövetkez j teti ügyről, mégpedig az alapszabályokról Elsőbben is a czímre vonatkozóigaz a megjegyzésem, hogy ez az elnevezés: „Az Erdélyi Gazdasági Egyletül Alapított Szövetkezetek Központi Hitelintézete, Mint Szövetkezet,“ — olyan hosszadalmas, fölösleges és nehezen megtanulható, hogy mellőzni kellene. Miért ne mondhatnék ezt egyszerűen és röviden így: Erdélyrészi szövetkezeti központ“? Lássuk most az alapszabályok néhány pontját, amelyek kiegészítésre, módosításra szorulnak. „Az intézet a hazai szövetkezetek kötelékének tagja“, ez a tétel így lenne kiegészítendő, azonban igazgatásában, azok eddigi központjától teljesen függetlenül“, mert sok kellemetlenségre és huzavonásra adhatna okot az a körülmény, ha a „Hazai szövetkezetek központi hitelintézete, mint szövetkezet“ mindazon jogokat megkísértené az Erdélyrészi szövetkezeti központtal szemben is érvényesíteni, amelyeket a kötelékbe tartozó többi szövetkezetekkel szemben gyakorol. Ekkor az erdélyrészi szövetkezeti központ, tulaj-donképpen, nem lenne egyéb, mint a Hazai szövetkezetek központi hitelintézetének egy fiókja, melynek Budapestről adnák az utasításokat és osztogatnák a parancsot. Szépen nézne ki, ugyebár, egy ilyen erdélyrészi központ, önállóság és függetlenség nélkül ? b) „Igazgatósági tagnak üzletrésszel nem biró egyén is választható“, e helyett a szöveg helyett ez lenne teendő: »Igazgatósági tagnak csakis üzletrésszel bíró egyén választható“, mert, ha olyanokat is választunk, akik üzletrészszel nem bírnak, vagyis, akiket semmi érdek nem köt az intézet ügyeihez, akkor könnyen megtörténhetik, hogy azok olyan határozatokat hoznak, melyek, ha az intézet egyetemére nem is, de az üzletrészesekre nézve károsak és hátrányosak lesznek . .. Ám, aki a közbizalomnak és a kitüntetésnek ily nagy mértékét akarja élvezni, sőt e mellett, bizonyos tisztességes jövedelemre is akar szert tenni, az nyissa meg zsebét, és ne kínálja, legalább 100 frtot, 5*/8 százalékos kamatozásra, alapítványi üzletrészbe, a szent ügy érdekében, befektetni. c) „A kötelékbe tartozó szövetkezetek alapszabályainak és ügyrendjének hatályba lépéséhez az intézet igazgatóságának jóváhagyása szükséges.“ Ez a pont teljesen kihagyandó, mert a központi igazgatóságnak roppant nagy hatalmat ad; azt, e tekintetben, a közgyűlés és az alapszabályok fölé emeli, pedig mindnyájan tudjuk, hogy minden társaságnál, szövetkezetnél, vagy egyesületnél az alapszabályok a legnagyobb hatalom, melytől nemcsak az igazgatóság függ, hanem függ a közgyűlés, az ügyrend és a tagoknak minden joga és kötelessége. Ha hát a kötelékbe tartozó hitelszövetkezetek alapszabályainak elveit és rendelkezéseit már most megállapítjuk és elfogadjuk, s azt az illető törvény szerint rendelt miniszteri jóváhagyással is elláttatjuk, akkor teljesen felesleges azokat egy igazgatóság esetleges önkényének és szeszélyének kiszolgáltatni, mert így könnyen megtörténhetik, hogy a községi hitelszövetkezetek, — bár a részükre kiadott alapszabály-tervezet ezt megengedi: a gyakorlati élet követelményeinek nem megfelelő, s az idők folytán czélszerűtlennek bizonyult alapszabályaikon egyetlen egy betűt sem változtathatnak, vagy ha változtatnak is, az igazgatóság sohasem engedi meg azok életbeléptetését. d) „Az igazgatóság állapítja meg a kötelékben álló szövetkezetek hitelét, valamint ezen hitel igénybevételének módozatait “ Ezt a pontot is ki kellene hagyni egészen, és helyébe azt tenni: „A szövetkezeti központ minden egyes hitelvetkezetnek annyiszor 75 frt hitelt köteles nyújtani, ahány az illető hitelszószövetkezet körében szerzett üzletrészek száma, s ezt az összeget 10 éven belül, csak akkor mondhatja fel, ha a pénzkezelésben nemcsak szabályellenes dolgokat vesz észre, hanem káros hatásokat is lát. A 10 év elmúltával is azonban csak 5 százalékát kívánhatja vissza összes elhelyezett tőkéjének, éspedig azt is az esztendő második felében. Ez a módosítás, illetve kiegészítés annyira lényeges, hogy tüzetes indokolását mindenki megkívánhatja tőlem, amit ezennel meg is próbálok. Az indokolást azon kezdem, hogy a Hazai szövetkezetek központi hitelintézete is, a háromszoros érték biztosításának kimondása mellett, mindig azt ígérte a községi hitelszövetkezeteknek az alakuláskor, hogy üzletrészeik után, egyenként 75 frt hitelt engedélyez, amiből látszik, hogy ő ezt az összeget se soknak, se kevésnek nem tartotta a községi hitelszövetkezetek kölcsönnel való ellátásánál... Magam is, azt hiszem, hogy ez az összeg elegendő arra, hogy általa az illető hitelszövetkezet a cselekvés terére lépjen, s lassan, de fokozatosan fejlődésnek induljon. Mert ha a hitelszövetkezet tagjai egy helyen sokan vannak , akkor sokra megy az az összeg is, amit az egyes üzletrészek után járó 75 írtok kitesznek, s így, ha talán mindenik tagnak szüksége volna is, 75 írtig mindenik élvezhetne hitelt. Azonban erre a 75 forintra nem annyira a tagokért, mint inkább az intézet fokozatos fejlődéséért van szükség. A tapasztalati élet azt bizonyítja ugyanis, hogy a nép nem azért pártolja a hitelszövetkezeti intézményt, mert annak jóságáról és üdvös voltáról meg van győződve, hanem azért, mert pénzre, kölcsönre van szüksége. Ha egyikmásik ember meg van szorulva és van pénz, hogy kaphat kölcsönt, azonnal beáll a szövetkezeti tagok sorába; ha pedig kölcsönét nem szavazzák meg, még ha beállott is tagnak, azonnal kilép, mert azt tartja, hogy bizonyos mennyiségű pénznek az élvezete nélkül, neki nincs semmi előnye, sőt hátránya van a hitelszövetkezeti tagságban. Az a hátránya pedig, hogy minden héten 1—2 hatosról kell, hogy gondoskodjék, amit befizethessen üzletrészek árában, ami az erdélyi viszonyok között nem kicsiny feladat egyes vidékeken, különösen a téli időszakban. Azért hát, legalább most egyelőre, a hitelszövetkezetek pénztárából, nem szabad kifogynia a pénznek, hogy ezzel a hitelszövetkezetek részére mentől több tagot szerezzünk és mentől több tag felett gyakoroljuk az erkölcsi felügyeletet és ellenőrzést, mit a pénz hatalma nélkül hiába próbálunk meg. De erre a 75 írtra nem is csak tagszerzés és az erkölcsi felügyelet kiterjesztése czéljából van szükség, hanem azért is, hogy a községi hitelszövetkezeteknek mentős több jövedelmük legyen. Kicsiny forgalommal kevés jövedelem, nagy forgalommal, rendszerint, nagy jövedelem jár. Ahol 10—15 ezer frtot forgatnak, ott bizonyosan sokkal kisebb a jövedelem, mint ott, ahol 50—100 ezer frt az üzleti tőke. A hitelszövetkezetek fejlődése tehát, mentős nagyobb tőkének a forgatását kívánja, és pedig ezt is nem 1—2 esztendeig. A szövetkezeti ügy története ugyanis azt mutatja e tekintetben, hogy 1-2 év alatt nincsen semmi eredmény , hogy ez az idő egyáltalán nem elég arra, hogy a kovász a tésztát áthassa és megkötesse. Ennyi idő alatt, sem a község lakosai be nem állanak mind a szövetkezeti tagok sorába, sem az üzleti tőke fel nem szaporodik annyira az üzletrészek törlesztése és fizetgetése által, hogy a központi kölcsön visszafizetését meg lehessen kezdeni, sem a tartalékalap meg nem erősödik úgy, ahogy az az intézet jövendő fejlődésére egészen biztos garancziát nyújtson. Így hát, aki mégis megpróbálja azokat, pár évi segélynyújtás után, önerejükre hagyni s a nekik adott tőkét 1-2 év múlva visszakövetelni, az akkora hibát és vétket követel, amelynek káros következményeit kiszámítani nem is lehet. A Hazai szövetkezetek központi hitelintézete, a vezetése alatt álló, községi hitelszövetkezetek legnagyobb részétől, 2 év eltelte után már visszakívánja az általa adott üzleti tőkének egy részét. Miért tenné az erdélyrészi szövetkezeti központ is, hogy már 250 ezer korona üzleti tőkével megkezdje a visszafizetéseket? Hiszen, úgy az alakítandó erdélyrészi központnak, mint a már megalakult és alakítandó községi hitelszövetkezeteknek nagy erőre van szükségük, ezt az erőt pedig, ha jól utána gondolunk a dolgoknak, 10 esztendő előtt meg nem szerezhetik, hogy rázkódáson ne menjenek keresztül, a visszafizetések megkezdése alkalmával. Még csak arra reflektálok az alapszabályok pontjának módosítása alkalmából, hogy miért történjék a visszafizetés mindig az esztendő második felében ? Azért, mert a falusi embernek inkább nyáron, az év második felében van pénze, mikor a kereset s az aratás is már megvolt s igy akkor minden nagyobb megerőltetés nélkül, könnyen fizetheti a törlesztéseket, valamint ennek következtében az illető községi hitelszövetkezet is, melynek helyzete nagyon függ a földmivősnép, a szövetkezeti tagok állapotától. Télen és tavasszal, mikor csak fogyaszt és különböző magvakat ad a földnek, inkább csak szükséget lát a falusi ember, mint vagyonfelesleget, ahonnan, ha ilyenkor tőle pontos törlesztéseket kívánunk, csak behajtjuk a zsidó uzsorások karmai közé, pedig a hitelszövetkezeti intézménynek, ezzel éppen ellenkező a célja. Általában azonban az alapszabályok eme pontjának ily értelemben való módosítása csaknem minden tekintetben megszabja a szövetkezeti központ és a községi hitelszövetkezetek közötti viszonyt, melynek körülírására főként azért van szükség, mert erre eddig semmi súlyt sem fektettek , mert a községi hitelszövetkezetek ki voltak eddig teljesen szolgáltatva a központ önkényének. Assaaseférhetetlenségi törvény revíziója. A „Pol. Corr.“ budapesti levelezője kifejti, hogy az összeférhetetlenség feletti vita megszilárdította a magyar politikai körökben azt a hitet, hogy tekintettel a modern közgazdasági fejlődésre, nevezetesen pedig az államnak, mint gazdasági tényezőnek hatalmasan megnagyobbodott jelentőségére, az érvényben levő összeférhetetlenségi törvény elavult és anyugában igazságtalan is, amennyiben az összeférhetetlenséget gyakran, helytelenül, külsőségekhez köti, amelyek egyfelől túlságos szigorra, másfelől ellenben nagyon is ruganyos felfogásra vezetnek Budapesti irányadó körökben nem zárkóznak el az említett törvény revíziójának eszméje elől és készségesen megfontolás tárgyává tesznek minden javaslatot,amely törvény mostani intézkedéseit időszerű, hathatós rendelkezésekkel helyettesítené, amelyeknek szigorú megtartása megegyeznék a közvélemény álláspontjával. A bűnvádi eljárás életbeléptetését s az esküdtszékek szervezetét szabályozó törvényjavaslatok tárgyában ma tartja első ülését a képviselőház igazságügyi bizottsága. Ezen az ülésen megválasztják az említett törvény- s javaslatok előadóit s időpontot tűznek ki azok tárgyalásának megkezdésére A kormány óhajtása az, hogy a bizottság a lehető legrövidebb idő alatt, mindenesetre pedig még a húsvéti ünnepek előtt tárgyalás alá vegye a szóbanforgó törvényjavaslatokat. Az osztrák új parlament. Az adóausztriai nagybirtokosságnak szerdára kitűzött választásaival az osztrák választások véget értek. Az utolsó választási nap ismét vereséget hozott a liberálisoknak. Ámbár a liberális nagybirtokosság elhatározta, hogy a konzervatívokkel nem köt kompromisszumot, a szerdai választásnál csak hat liberálist választottak meg, míg két mandátum klerikális jelölteknek esett. A szerdán estig megválasztott 425 képviselő pártállás szerint a következőleg oszlik meg: 74 szabadelvű ; 4 középpárti nagybirtokos; 43 német néppárti; 14 szocziáldemokrata; 14 szabadelvű olasz ; 2 demokrata; 27 keresztény szoczialista ; 40 német klerikális; 1 radikális cseh; 16 cseh; 60 ifjú cseh ; 1 klerikális cseh ; 5 klerikális olasz ; 18 konzervatív nagybirtokos; 4 Schönerer-párti; 58 konzervatív lengyel; 3 lengyel néppárti; 6