Magyar Sajtó, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

Ünnep után — új esztendő előtt Megünnepeltük a magyarországi kommunista sajtó születésének 50. évfordulóját, fel­tártuk és felmértük félévszázad tanulságait, és ezekkel a tudatosított tapasztalatok­kal megerősödve indulunk az új esztendő és az új félszázad munkájára. Nem akarom elismételni itt az ünnepi beszédek, ünnepi cikkek fontos és szép meg­állapításait, csak egy széljegyzetet írok ide a jubileumi megemlékezések margójára: történelmi örökségünkből megtanultuk többek közt azt is, hogy nem provincializmus — és nem is fenyeget provincializmussal —, ha saját forradalmi utunk gazdag ha­gyományait tekintjük útmutatónkn­ak, ha saját harcaink eredményeit igyekszünk foly­tatni, tovább építeni. Van mire építenünk. És ez nemcsak a sajtó területén igaz, ha­nem az irodalomban is és a művészet valamennyi ágában. A félszázados évforduló alkalom volt mai munkánk bírálatára is. Mérleget készí­tettünk s ebben nagy segítséget kaptunk a párt vezető szerveitől is. A mérleg nem kedvezőtlen. Az utóbbi esztendőben javult a hivatalos szervek és a sajtó kapcsolata, javult, frissebb lett az információ rendszere, bár ezen a téren akad még bőven ten­nivaló. Sok még a fehér, illetve sötét folt, a sajtó reflektorai által rendszeresen át nem világított terület hazai társadalmunkban és például a szomszédos baráti országok éle­tében. Megérett az alapos, mély vizsgálatra a monopolhelyzetben levő Magyar Táv­irati Iroda szerepe is a lapok munkájában. A „monopolhelyzet” problémája más vonatkozásban is felvetődött már a legutóbbi hetek vitáiban. Nemrég jelent meg a Népszabadságban Szecskő Tamás elgondolkoz­tató cikke, amely az egész sajtó monopol­helyzetét veti fel különböző vetületekben.­­Az új mechanizmus hatása tömegkommunikációs eszközeink munkájára, verseny­társak-e a különböző feladatú lapok, versenyeznek-e az újságok a rádióval és a tele­vízióval, monopolhelyzet a valamennyiük által terjesztett egységes társadalmi érték­­rendszer szolgálatában, a társadalomellenes állás­pontok kirekesztésében, a „hatalmi eszköz”-jelleg helyes érvényesülésében stb.) Érdemes és hasznos lenne ezekről a kér­désekről is vitát indítani, talán épp­en a Magyar Sajtó hasábjain. Most azonban csak néhány témát szeretnék megemlíteni, amelyek véleményem sze­rint időszerűek két félszázad határmezsgyéjén, főleg annak következtében, hogy a technikai és tudományos forradalom hatásait sürgősen tudomásul kell vennünk a tö­megtájékoztatási eszközök mindennapi munkájában is. Elsősorban a rádió és főleg a televízió fantasztikus hírszolgálati lehetőségeinek ro­hamos kibontakozásában, mert ez egyre sürgetőbben követeli a valóban forradalmi változásokat a nyomtatott újságok, de magának a rádiónak és televíziónak munkájá­ban is. A Magyar Sajtó egyik legutóbbi cikke már felvetette az „egyidejű újság” problé­máját. Azt hiszem, erre a lehetőségre, amelynek hatása rohamosan szélesedik, egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Egy meglepő adatra hivatkozom. A mexikói olimpia iránt a magyar közvélemény­ben igen nagy volt az érdeklődés, és ez várható is volt. Egyes lapok nagyobb példány­szám tervezésével készültek az érdeklődés kielégítésére, de felkészült minden lehető­sége kihasználására a televízió és a rádió is. S az első napok után arról kezdtek pa­naszkodni az újságárusok, hogy a lapok nemhogy nagyobb, hanem a szokottnál kisebb

Next