Magyar Sajtó, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Ünnep után — új esztendő előtt Megünnepeltük a magyarországi kommunista sajtó születésének 50. évfordulóját, feltártuk és felmértük félévszázad tanulságait, és ezekkel a tudatosított tapasztalatokkal megerősödve indulunk az új esztendő és az új félszázad munkájára. Nem akarom elismételni itt az ünnepi beszédek, ünnepi cikkek fontos és szép megállapításait, csak egy széljegyzetet írok ide a jubileumi megemlékezések margójára: történelmi örökségünkből megtanultuk többek közt azt is, hogy nem provincializmus — és nem is fenyeget provincializmussal —, ha saját forradalmi utunk gazdag hagyományait tekintjük útmutatónknak, ha saját harcaink eredményeit igyekszünk folytatni, tovább építeni. Van mire építenünk. És ez nemcsak a sajtó területén igaz, hanem az irodalomban is és a művészet valamennyi ágában. A félszázados évforduló alkalom volt mai munkánk bírálatára is. Mérleget készítettünk s ebben nagy segítséget kaptunk a párt vezető szerveitől is. A mérleg nem kedvezőtlen. Az utóbbi esztendőben javult a hivatalos szervek és a sajtó kapcsolata, javult, frissebb lett az információ rendszere, bár ezen a téren akad még bőven tennivaló. Sok még a fehér, illetve sötét folt, a sajtó reflektorai által rendszeresen át nem világított terület hazai társadalmunkban és például a szomszédos baráti országok életében. Megérett az alapos, mély vizsgálatra a monopolhelyzetben levő Magyar Távirati Iroda szerepe is a lapok munkájában. A „monopolhelyzet” problémája más vonatkozásban is felvetődött már a legutóbbi hetek vitáiban. Nemrég jelent meg a Népszabadságban Szecskő Tamás elgondolkoztató cikke, amely az egész sajtó monopolhelyzetét veti fel különböző vetületekben.Az új mechanizmus hatása tömegkommunikációs eszközeink munkájára, versenytársak-e a különböző feladatú lapok, versenyeznek-e az újságok a rádióval és a televízióval, monopolhelyzet a valamennyiük által terjesztett egységes társadalmi értékrendszer szolgálatában, a társadalomellenes álláspontok kirekesztésében, a „hatalmi eszköz”-jelleg helyes érvényesülésében stb.) Érdemes és hasznos lenne ezekről a kérdésekről is vitát indítani, talán éppen a Magyar Sajtó hasábjain. Most azonban csak néhány témát szeretnék megemlíteni, amelyek véleményem szerint időszerűek két félszázad határmezsgyéjén, főleg annak következtében, hogy a technikai és tudományos forradalom hatásait sürgősen tudomásul kell vennünk a tömegtájékoztatási eszközök mindennapi munkájában is. Elsősorban a rádió és főleg a televízió fantasztikus hírszolgálati lehetőségeinek rohamos kibontakozásában, mert ez egyre sürgetőbben követeli a valóban forradalmi változásokat a nyomtatott újságok, de magának a rádiónak és televíziónak munkájában is. A Magyar Sajtó egyik legutóbbi cikke már felvetette az „egyidejű újság” problémáját. Azt hiszem, erre a lehetőségre, amelynek hatása rohamosan szélesedik, egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Egy meglepő adatra hivatkozom. A mexikói olimpia iránt a magyar közvéleményben igen nagy volt az érdeklődés, és ez várható is volt. Egyes lapok nagyobb példányszám tervezésével készültek az érdeklődés kielégítésére, de felkészült minden lehetősége kihasználására a televízió és a rádió is. S az első napok után arról kezdtek panaszkodni az újságárusok, hogy a lapok nemhogy nagyobb, hanem a szokottnál kisebb