Magyar Sajtó, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

példányszámban fogynak. Napilapok és képes hetilapok egyaránt. Mindegyiket pótolta az „egyidejű újság”, az eredményeket nappal-éjjel azonnal közlő rádió és a bravúros eredményekkel tudósító televízió. A nyomtatott újság ezekkel nem versenyezhetett. Hozzájárult ehhez még az is, hogy az egész éjjel televíziót néző és rádiót hallgató sportrajongók (vagyis lényegében az egész ország) nappal nem értek rá újságot ol­vasni. Ebből az egyetlen példából is világos, hogy a nyomtatott újság feladatai megvál­toztak, az „egyidejű újság” hírszolgálatának tökéletesedése következtében. A nyom­tatott újságnak az események kommentálása, az összefüggések, hátterek feltárása és a valószínűleg ezután megszületendő új műfajok táján kell feladatait keresni. A rádió és televízió nálunk nem vetélytársai a nyomtatott újságnak, hanem harcos társai és versenytársai. Céljaink azonosak: a közönség egyre tökéletesebb tájékozta­tása, politikai és kulturális nevelése. Az eszközök és lehetőségek viszont mindinkább különbözőek lesznek s ezt a különbözőséget most már tudatosan kell keresnünk. Tu­domásul kell venni, hogy az emberek ma már nálunk is elsősorban és leggyorsab­ban a rádióból és televízióból értesülnek a legfontosabb hazai és nemzetközi esemé­nyekről. Az is tudvalevő, hogy a vizuális közlés általában hatásosabb és maradan­dóbb, mint az olvasott, vagy csak hallott hír. Az „egyidejűségen” belül hatalmas vonzóerő, hogy a hallgató vagy a néző ott lehet az esemény pillanatában az esemény színhelyén a föld bármely pontján. Ez — a televízió szinte félelmetes tempóban kibontakozó és ma még beláthatatlan lehetőségeivel élve — azt is jelenti, hogy a televízió „személyes” találkozásra ad al­kalmat egyszerre több millió embernek fontos személyiségekkel, politikai, társa­dalmi vezetőkkel, kiváló művészekkel. S ez a személyes találkozás, személyes beszél­getés ma már nem egyoldalú. Megint egy példa a közelmúltból: a főváros vezetőinek részvételével megtartott Fórum a televízióban. 2000 telefonhívás két óra alatt, remek közvetítéssel (Szepesi György) és remek válaszok (Sarlós István budapesti vb-elnök és „brigádja”). Ám ki­derült ebből világosan az is — és nem utolsó sor­ban ez az, amire mindenkinek na­gyon figyelemmel kell lennie —, hogy milyen viharos éhsége él a közvéleményben az illetékes, közvetlen, személyes, felelős információnak. Ezt ki kell elégíteni, ez elől senkinek sem szabad elzárkóznia. Ez a kérd­és-roham egyben a vezetés iránti őszinte bizalom jele is. Vannak persze ezeknek az új lehetőségeknek nehézségei, egyelőre még le nem küz­dött, sőt talán még fel sem fedezett hátrányai is. A rádió és televízió közvetítéseinek, hírszolgálatának közismert hátránya az időponthoz való kötöttség. Nem lehet „elolva­sásukat” akkorra halasztani, amikor majd ráér az ember, nem lehet félretenni, nem lehet „újra olvasni” vagy „vissza­lapozni” arra, amire éppen nem érünk rá, vagy azt ami jobban érdekel. Amiről lekésünk, végleg elmulasztottuk. Egy másik, egyelőre szinte áthidalhatatlan nehézség, hogy a sokmillió hallgató és néző műveltségi színvonala és művészi igénye rendkívül eltérő. Az analfabétától a szellemi elitig terjed. S min­den réteget, a két legszélsőbbet is ki kell elégítenie a rádiónak és a televíziónak. És akit, mondjuk az avantgarde művészet érdekel, az bosszankodik egy-egy „olcsó” bur­­leszken. És fordítva. Az is valószínű, hogy a bur­leszknek nagyobb a közönsége, a mű­sorszerkesztésnek ehhez a tényhez is alkalmazkodnia kell. A rádió ezt valamennyire meg tudja oldani korlátlan „oldalterjedelmével”, napi sokórás műsorával, amelyben mindenki megkeresheti a magáét, de a televízió egyelőre gyakorlatilag még minden­kihez szól. Egy másik probléma, egyelőre szintén inkább a televíziónál, hogy a stílus szépsé­gére, a nyelv helyességére nem fordíthatnak elég gondot. Ha a riporter esetleg szépen és jól, nyelvtanilag helyesen és szép kiejtéssel beszél is, az ő beszéde keveredik az in­terjúalany szavaival, mondataival s így a közvetítésben óhatatlanul elhangzik sok hi­bás kifejezés, rossz kiejtés. S ezt milliók hallják — és tanulják. A rádióban ez ellen aránylag egyszerűbben lehet védekezni, ott sok szöveget előre le lehet írni, de a televízióban (s ez persze egyben egyik varázsa) rögtönözni kell.

Next