Magyar Sajtó, 1970 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
A kapitalista országokból sok újságíró látogat el hozzánk, riportjaik egyre-másra jelennek meg a legnagyobb lapokban, magazinokban. (December közepén volt olyan nap, amikor a Daily Telegraph, a Neue Zürcher Zeitung és a Le Monde egyidőben közölt rólunk kisebb-nagyobb cikket.) S írnak, beszélnek rólunk azok is, akik nem jönnek, mert nem jöhetnek az országba, de „hungarológusnak” vallják magukat és helyszíni beszámolók helyett „elemzésekkel” fitogtatják „hozzáértésüket”. Bár a szenzációra éhes tudósítók számára ma nem Magyarország az igazi vadászterület — aminek szívből örülünk —, a hazánk iránti érdeklődés nem csökkent, inkább átalakult. Elmúltak azok az idők, amikor a szocialista építőmunka egyszerű ócsárlása az imperialista propaganda fő fegyvere volt. Gazdasági és társadalmi vívmányaink puszta tagadására csak olyan „újságíró” vállalkozik, aki teljesen elveszítette valóságérzetét. Persze ilyenek is akadnak. Például az a nyugatnémet „kolléga”, aki kizárólag golfnadrágos, bakancsos és mieisapkás férfiakat vélt felfedezni a Nagykörúton ... A kapitalista sajtóban a rólunk alkotott kép időről időre változik. Hol gyökeresen, hol pedig csak részlegesen és időlegesen. Az ellenforradalom utáni egy-két évben megjelent írásokhoz képest például ma — s már jó egynéhány éve — egészen más a Magyarországról írt cikkek és műsorok témája és hangvétele. Ez elsősorban is abban tükröződik, hogy általában megszűnt a magyar valóság gátlástalan hamisítása. Ennek magyarázata hazai viszonyaink vitathatatlan konszolidációja és eredményes nemzetközi tevékenységünk mellett abban is rejlik, hogy rendszeresen jönnek külföldi turisták az országba, vagyis a nyugati sajtó saját olvasóinak ellenőrzése alá került. Ma már nem jár Vitatkozzunk? Cáfoljunk? hatná, s nem is járja be a nyugati sajtót ahhoz az 1957-ben készített fényképhez hasonló, amelyen a szögesdróttal körbezárt Mátyás-templom látható, mint illusztrációja annak, hogy „a kommunisták ketrecbe zárták a templomokat”. (A „fotóriporter” a templom restaurálásához felhalmozott építési anyagok kerítését ugyanis „belekomponálta” a Mátyás-templom előterébe, s így jött ki a „szenzációs kép”.) A több tízezer nyugati turista, aki kívül-belül megcsodálja a gótika remekét, egykönnyen leleplezné az efféle olcsó hazugságot. Ma tehát másképpen nyúlnak a magyar témákhoz. Pontosan úgy, ahogy a szocialista országok elleni ideológiai diverzió céljai, módszerei megkövetelik. Mert a hazánkról szóló nyugati propagandából kitűnően szemrevételezhetjük az imperialista taktikát. Ez két határ között mozog. Egyfelől lehetetlenné vált a szocializmus kizárólagos negatív értéketékelésére szorítkozni, másfelől viszont a szocializmus sikereinek, következésképpen a több évig szított antikommunista hisztéria csődjének beismerése ideológiai kapituláció lenne. Nem véletlen tehát, hogy az ötvenes évek végén, s különösen a hatvanas évek elején a fejlett tőkés országokban olyan elméletek jelentek meg, amelyek választ próbálnak adni arra, hogyan és milyen törvényszerűségek hatására fejlődik tovább a két világrendszer, miként alakul versenyük. Ilyen a gazdasági növekedés elmélete (szerzője W. Rostow, ismert amerikai politikus és szociológus), az egységes ipari társadalom elmélete (amelynek legismertebb terjesztője Raymond Aron francia publicista és szociológus); a közeledés-elmélet és végül az evolúciós elmélet, amelynek legrészletesebb taglalását Zbigniew Brzezinskinek, a Columbia Egyetem Kommunizmust Tanulmányozó Intézete igazgatójának cikkeiben, könyveiben találhatjuk.