Magyar Sajtó, 1971 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
emberközelség, a közvetlen hang és az azonos politikai alapállásból elmondott bátor bírálat, a széles pártdemokrácia légköre jellemezte. A kongresszus így a saját munkájával is bizonyította, hogy a magyar párt milyen nagy gondot fordít a bírálat légkörének biztosítására. Bemutatta, hogyegy olyan országban, ahol a történelmi fejlődés egypártrendszert teremtett, a kommunista pártnak lehet és kell is betölteni a „bíráló ellenzék” szerepét. Csak az őszinte bírálat, a tényekkel való szembenézés óvhatja meg a pártot a nagyobb politikai hibáktól, tévedésektől, attól, hogy gyengüljön kapcsolata a dolgozókkal, a néppel. Ezért a kongresszus tovább bővítette és minden tag részére intézményesen is biztosította a bírálat jogát. Azért, hogy a kritika ne pusztába kiáltott szó legyen, hogy a bírálatnak legyen foganatja, a tanácskozás a párt alaptörvényében, a Szervezeti Szabályzatban írta elő, hogy a bírálónak azon a fórumon kell választ kapnia, ahol kritikáját, észrevételét megtette. Ugyancsak törvényébe iktatta a párt a bírálók védelmét is. A kongresszus szellemének tovább kell élnie a végrehajtás hétköznapjaiban s ez nem kis mértékben múlik a sajtó dolgozóin—, át kell hatnia az egész párt szemléletét, munkastílusát. Itt azonban nemcsak munkamódszerről és munkastílusról, hanem ennél többről, tartalmi kérdésről is szó van. A kommunisták tanácskozása hangsúlyozta, hogy a párt a demokratizmus sokoldalú fejlesztését a szocializmus építése törvényszerűségének és legfontosabb eszközének tekinti. Abból indul ki, hogy a szocialista társadalom csak a tömegek tevékeny közreműködésével építhető fel. Annál erősebb a rendszer, annál gyorsabban épül az új társadalom, mennél többen és mennél cselekvőbben vesznek részt a célok meghatározásában a feladatok megvalósításában, mennél többen tekintik sajátjuknak a közügyet. A dolgozók tulajdonosi beleszólása, aktív részvétele a közügyekben annál szakszerűbb és hatékonyabb, mennél tájékozottabbak a célokról, a célok elérését szolgáló eszközökről, az eredményekről és a gondokról. Éppen ezért a párt teljesen jogosnak tartja a munkásosztály és a többi dolgozók igényét az alaposabb tájékoztatásra. S ez egyben mutatja azokat a feladatokat is, amelyek ezen a téren az újságírókra várnak. A sajtót — tájékoztató munkájának tovább javítására — tehát ebből a szempontból is ösztönzi a kongresszus. A magyar párt legfelsőbb fórumának egész munkája demonstrálta, hogy a párt számára a cselekvés vezérfonala a marxizmus—leninizmus elmélete, a szocializmus építéséről a sajátos magyar körülmények figyelembe vétele, az alkotó szembenézés a fejlődés által felvetett új problémákkal. Ezeket az alkotóelemeket természetesen nem lehet egymástól elválasztani, egymástól függetlenül nézni. Mégis most csak a harmadiknál időzzünk el egy pillanatra, mert szembetűnő volt —és a kongresszus sajtóvisszhangjából is ez derült ki —, milyen általános figyelem kísérte azt, ahogyan és amilyen módszerrel a magyar párt az élet új jelenségeivel foglalkozik. Az MSZMP a lenini tanításoknak megfelelően a konkrét helyzet konkrét elemzése után a kérdések sokoldalú, demokratikus megvitatása, a különböző vélemények meghallgatása után és azok figyelembe vételével hozza meg döntéseit. Így volt ez például a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése alkalmával is, és ez a módszer figyelhető meg a szocialista demokrácia kiszélesítése kapcsán a választójog bővítésére, az országgyűlés tevékenységére és a kormányzati munka javítására, valamint az államigazgatás szervezetének tökéletesítésére tett intézkedések esetében is. Az alkotó szembenézést az új problémákkal mutatja az is, hogy a kongresszus a tanácsi rendszer általános fejlesztése, a tanácsok népképviseleti és önkormányzati jellegének erős.