Magyar Sajtó, 1987 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Berecz János: A cselekvés programja Önmarcangolás helyett - Egyetlen lehetőségünk - Kulcskérdés a tett - Nagyobb teljesítményeket - Ki a fáklya? - Az ország iránti felelősséggel 1986 december 3-án a MSZMP Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatóságán újságíró aktívát rendeztek. Az előadó Berecz János, a Központi Bizottság titkára volt, aki tájékoztatót tartott az MSZMP Központi Bizottságának november 19-20-ai üléséről és szólt azokról a teendőkről, amelyek révén a tömegtájékoztatás elősegítheti a fon­tos határozat megvalósítását. A novemberi KB ülés a jelenlegi helyzetre érvényes programot adott. Ennek fényében nemzet­közi érdeklődés kíséri azt, hogy reális-e, teljesíthető-e a határozat és a nemzetközi gazdasági intézmények, szervezetek, a nemzetközi gazdasági közvélemény milyen viszonyt alakítanak ki ehhez a programhoz. Hozzátartozik mindehhez, hogy miközben eladósodással küszködünk, javult fizetőképességünk nemzetközi megítélése. Az viszont, hogy ez a megítélés tartós marad-e, az ország teljesítményétől függ. A hazai fogadtatásra áttérve Berecz János kiemelte: pártunk megyei és budapesti bizottságai­nak ülésein nagy felelősséggel vitatták meg a Központi Bizottság anyagát, sok felszólalás hang­zott el, s mindenütt saját cselekvési programot dolgoztak ki. Feltárták és erőteljesen bírálták az akadályozó tényezőket, de szóltak arról is, hogy milyen újabb intézkedésekre van szükség a kijelölt feladatok végrehajtása érdekében. A párt vezetése áttekintette az ülések tapasztalatait, megtárgyalta a vitákban felvetődött javaslatokat, bírálatokat. A minap a Tudományos Akadémia elnökségében is napirendre került a novemberi KB-ülés határozata, jelezve, hogy a tudósok részt vállalnak az országos felelősségből. A kritikai észrevéte­lek mellett megjelölték azokat a szellemi és technológiai lehetőségeket, amelyekkel a magyar tudomány és az ipar rendelkezik. Bizonyították: van tartalék és létezik az intézményi, gazdasági alap ahhoz, hogy megoldhassuk legfontosabb feladatainkat. Kétségkívül ma a magyar műszaki-tudományos - mozgósítani képes - értelmiség az igazi fáklya. Teszik dolgukat, mert tudják, hogy az ország gondjain nem a sirámok, hanem a politikával együttes, közös cselekedetek segíthetnek. Az előadó, visszatekintve az elmúlt időszakra, elmondta, hogy a XIII. kongresszus után bizako­dó közhangulat alakult ki az országban. Ez azon alapult, hogy az elképzelt növekedés, életszínvo­nal-politika elérhetőnek tűnt. Ugyanakkor már 1985 nyarán, amikor szó esett arról, hogy nem teljesül az éves terv, érezhetően romlott a hangulat. Az a félelem jelent meg, amely a világ minden országát jellemzi, amikor a lakosság inflációtól tart. Tapasztalataink szerint viszont a világ legtöbb államában tudomásul vették, elfogadták, sőt támogatták a keményebb programot, mi több: cselekedtek érte, ha az az infláció ellen irányult, mert ez még a foglalkoztatottságnál is jobban érinti a társadalom egészét. Sajnos, ez a cselekvő hozzáállás nem jellemezte és nem jellemzi társadalmunk valamennyi rétegét. E helyett mi történt nálunk? Újra előtérbe kerültek azok a viták, amelyeket már lezártnak tekintettünk­­ a gazdaság és a demokrácia összefüggéséről, a kisvállalkozásokról, a jövedelem­­kiáramlásról, a bérgazdálkodásról, a jól dolgozók vagy a kevésbé jól dolgozók elismeréséről és bírálatáról, a munkanélküliségről, a foglalkoztatottságról, a szociálpolitikáról, stb. E kérdések ismételt, zömmel végig nem gondolt felvetése gyakran leszerelten hatott. A szabályozók körül pedig oly mértékben kiéleződtek a polémiák - jogosan és jogtalanul -, hogy esetenként fékeztek.

Next