Magyar Sajtó, 2003 (44. évfolyam, 1-10. szám)

2003 / 1. szám

ladni rendeltetett nyafkasága, amely nélkül az új újságírás nem nagyon alakulhatott volna ki, de amely nélkül létezhet, erősödhet, és megmutathatja a sok szolgalelkű baromarcúnak, hogy vannak a szabad cselédek. (Illusztráció: önmaga által befűzött láncokkal súlyosbítva Joe Stummer, született John Graham Melor arról énekel, hogy menjen vagy maradjon, miközben a Clash zenél. Elment végül is.) A lényeg az a szabadság, amivel elrendezhetőbbé válik a világ, ami megszabadít kínos kötelességeinktől, melyek valójában nem azok, csak a restség által magunkra kényszerített büntető körök. A táborokban gondolkodó üresek kényelmi berendezései. Szabadnak lenni, azaz eleget tenni egyedül ahhoz, hogy magunk válasszuk ki társaságunkat, ne fogadjuk el az apály és dagály által mellénk sodort partnereket, ne higgyük el, hogy valami isteni terv és törvény kötelez minket arra, hogy közösséget kell vállalnunk mindenkivel, aki történetesen nem sieg heil-lel köszönti magát reggelente a borotválkozó tükör előtt. Az új újságírás azt jelenti, hogy időt szánunk a megfelelő jelző megkeresésére, és nem vesszük elő a B-12-es panelt (miközben természetesen új paneleket teremtünk, amelyek használatával gyorsan és zökkenőmentesen kialakul a kvázi neozsurnaliszták köre, akik ezzel az új nyelvvel nyalják a régi seggeket). Nincsenek természetes szövetségesek. Sajnos a természet nem úgy van kitalálva, hogy szövetségesekről gondoskodjék, számtalan egyéb dolga van: fehér bundát ad a nyulakra télen, dörgést illeszt a villámlás után és lazacokat zavar a folyásiránnyal ellenkező irányba, de szövetségesekről nem gondoskodik. Arra ott vannak a szakkollégiumok és a régi majálisok. Ahogy az irigység jobbra, úgy a gyávaság balra terel, de egyik irányt sem kötelező elfogadni, mint ahogy egyáltalán nem kell komolyan venni a világ, irigyek és gyávák által rajzolt térképét sem, csak persze az önálló döntés idő- és energiaigényes folyamat. Azért tartom fontosnak kiemelni, hogy a gonzó újságírás lényegi, de nem feltétlen eleme a droghasználat munka közben, mert épp ezen aspektusa van bebukóban, éppen ez a szegmens, ami számomra tarthatatlan és túlhaladott. Nem tagadom, hogy a hiszteroid és hipereredeti nyelvhasználat elsajátításban nagy segítséget jelentenek a tudatmódosító szerek, élükön természetesen a megkerülhetetlen hazai tradicionális kábítószerrel, az alkohollal, mint ahogy a dudásokat és poklot emlegető nyomasztó közhely is valós alapokon nyugszik, leszámítva a kell kitételt. A kell csak azokra vonatkozik, akik egyébként képtelenek dudálni. Mert azért azt mindenképpen rajzoljuk monitorunkra, hogy vannak dudások, akik erre születtek, és nem szükségeltetik nekik különböző transzcendens butikokban megalapozniuk tudásukat, személyiségüket. Kétségtelen azonban, hogy amennyiben lappang a zsenialitás, nem árt egy kis pokol. Az azonban nyilvánvaló, hogy a kokainunicum koktél senkiből sem csinál eredeti alkotót, még ha az elegy a kezdeti időszakban zajos sikereket vált is ki némelyik divatos objektum, zömében elfuserált bölcsészlányokból álló törzsközönségéből. Lokál hero, Qu’est-ce que c’est? Helyi Hősnek lenni itt, a periféria centrumában, ez azért nem evolúciós csúcsteljesítmény, még akkor sem, ha messze meghaladja a konkurens emlősök legmerészebb álmainak zömét. Jobb tehát már az elején eldönteni, hogy akarunk-e kedélybeteg, negédes műsorvezető-szerkesztőkkel versenyezni, mert ez esetben valóban elég a sikerhez három féldecis lehet. Azonban az ember alapesetben arra született, hogy elmenjen a Földről, és ehhez nem megfelelő előtanulmány az egyébként is vesztésre programozott félhülyék egzecíroztatása, minimum szárnyakat kell növeszteni. 100 év múlva ezek az emberek, akik mi vagyunk, mindannyian halottak leszünk. Semmi sem lesz érvényes abból, amit mondtunk vagy tettünk, csak azok a szavak és tettek, amelyek közelebb vittek a csillagokhoz. Ha a nyelvet kell ehhez szétszedni és újra összerakni, akkor azt kell tenni, méghozzá annyiszor, míg a végeredmény egyszer önmagáért nem beszél. Mi ezzel a nyelvvel jöttünk a bálba, jó estét kívánok, hogy adnak valamit enni? Mr. Thompson ezt már nem érheti meg. Nem éri meg, mert öreg, és mert nem érdemli meg, hogy ott legyen. Ő volt az a löket, az a deci scotch, ami végleg kijózanított mindenkit, de a gyermekkor véget ér, és mi nevetve temetjük majd el őt. Nem mintha mi láthatnánk azt a napot felkelni, amikor beteljesedik a THC- gőzben fogant, nagy ívű, de teljesen szétszórt prófécia. Nekünk is évődő oposszumok fognak kéjesen grasszálni sírunkon addigra már, úgyhogy most, gyorsan, amíg lehet. Használjuk az egyetlen érvényes útlevelünket - a fantáziát. Para-Kovács Imre a Népszabadság munkatársa FOTÓ: FODOR PÉTER MaSa 2003/1. • • Használjuk az egyetlen érvényes útlevelünket -a fantáziát.' '