Magyar Salon, 12. kötet (7. évfolyam, 1889-1890/1)
2 PULSZKY FERENCZ összeolvadni a régi lakossággal, s ily módon kifejleszteni egy tulajdon sajátságaikon alapuló új művelődést. Akik nem tudtak beilleszkedni ezen állapotokba, azok elvesztek, még a leghatalmasabbak is, a vandálok és góthok, a hunok és longobárdok, a gepidák és avarok. Nem is maradt máshol nyomuk, mint a történelemben s azon emlékekben, melyek sírjaikból kiásva, most a múzeumokban, mint a régi idők tanújelei őriztetnek. Szent István királyunk is érezte, hogy nemzete csak úgy számíthat biztos jövőre, ha az európai polgárosodással megbarátkozik, idegen elemekkel vegyül s a nyugati czivilizáczióhoz közeledik. Az Árpád-házi királyaink be is hívták a vendégeket, különösen a németeket, hogy az országban telepedjenek le. Ezek azonban csak úgy jöttek hazánkba, ha idegen intézményeiket, törvényeiket, czéhrendszerüket s összes közigazgatásukat magukkal hozhatják, és senkitől mástól nem függnek, mint a királytól, ki jogaikat ünnepélyesen biztosítja. Fő feltételük az volt, hogy alá ne rendeltessenek sem földesúrnak, sem vármegyének, tehát jóformán államokat képezzenek az államban. Ily szabadalmakkal ellátva vándoroltak be az országba, s a Kárpátok aljában le Sopronig s a Duna mentében Székesfehérvárig városokat építettek, bányákat műveltek, ipart és kereskedést űztek, de sokáig be nem olvadtak a nemzetbe. Idegenek maradtak nyelvben és intézményeikben. Ugyanazért nem is volt oly befolyásuk az állam kormányzatában s törvényhozásában, még azóta sem, hogy Zsigmond király nekik is megadta a képviseletet az országgyűléseken, mint amilyet gazdagságukhoz s művelődésükhöz képest mindig követeltek. A nemesség uralkodott nálunk 1848-ig s nem adott részt a polgárságnak. Pedig a reformáczió a német városok által hozatott be Wittenbergából hazánkba, de ekkor is az alföldi törzsökös magyar faj, a nemesek és főurak inkább Kálvin szabatosabb s függetlenebb formáihoz ragaszkodtak, mint Luther tanaihoz, melyek hazánkban a városi polgárok német észjárásával jobban egyeztek meg. Ezen városok által maradtunk összeköttetésben a német tudományossággal, mely még most is, bármennyire szabadkozzunk, nemzeti művelődésünk egyik alapja. Az idegen nyelvű és törvényű polgárok azonban elszigeteltségük mellett is értelemben hazafiak voltak, s hazafiságuknak, mely akkor a nemzetiség eszméjével nem volt azonos, gyakran adták példáját úgy a török világ, mint a vallás és szabadság harczaiban. Újabb időben nyelvre nézve is összeforrnak a nemzettel, s életrevalóságuk következtében művelt gazdatisztjeink, gyári felügyelőink, bányatiszteink, kereskedőink, orvosaink, ügyvédeink, tanáraink és hivatalnokaink tetemes része városaink eredetileg idegen polgáraitól származnak. Egészen másféle viszonyok közt fejlődött ki azon nagyszámú lakóval, s terjedelmes határral biró gyér alföldi város, melyekben a török pusztítások idejében az egész vidék feldúlt falvainak lakói oltalmat kerestek. Ezek mostanáig is inkább a földmívelés, mint az ipar és kereskedés által virágoztak fel, mely még náluk is soká tartotta meg a németes sereget. Még Miskolcznak czéhei is a század első negyedéig német pecséttel éltek. Hiába, a kereskedés és az ipar csak nap