Magyar Szó, 1945. november (2. évfolyam, 253-278. szám)

1945-11-01 / 253. szám

XL 1.X Macwai Szó Szlávok és magyarok találkozása az eszmebarrikádokom ünnepélyesen megnyitotta kapuit Szuboticán A vajdasági Magyar Népszínház jugoszláv partizán darabbal .„Könyvek­­kellenek most Jugoszláviában — írta ez év janárjában Ehrenburg Hia Jugoszlávia írói­­hoz­­—könyvek kellenek az emberről, a láthatatlan emberi értékekről, a hűségről, a szeretesről és a­­szép­ségről. A katonák órája lassan lejár. A gondolkodók és a költők órája következik...“ -„ A mi demokratikus hazánk, a zűrzavaros Európa legnyugodtabb szigete, épít. Gyárakat épít, há­zakat épít és­­ lelkeket épít. "A gondolkodók, költők, tanítók, művészek, mérnökök, munkások — a dolgozók országa ez a mi hazánk. Ma traktor szántja a dús bácskai, földeket, ma a versenymunka lá­zában égnek a munkásszívek, ma ismét felépült egy ház, valahol a lerombolt Szerénységben, ma készen állunk, hogy döntsünk saját jövőnk, gyermekeink jövője felett — és ma megnyílt a dolgozó magyarság új színháza, a szuboticai Magyar Színház. A reakciós Jugoszlávia nem szerette a magyar kultúrát, mert nem szerette a szláv kultúrát sem, mert gyűlölte az egyetemes kultúrát. Agyoncenzúrázott, tartalomnélküli, felhígított, ostoba operettek kerültek színre műkedvelő színpadainkon — akkor, ha éppen nem tiltották be a­ magyar előadásokat. Ezek az előadások a pillanatnyi tetszés, vagy nemtetszés elszálló hangulatai után, nem­­ licitek és nem is vol­tak nevelő hatásúak. A magyar színpadi irodalom legjava termése nem kerülhetett szikre a régi Jugo­szláviában és a haladó szellemű magyar tömegeket semmiképpen sem vigasztalta meg az a tudat, hogy a reakciós Magyarország urai is böllérkéssel cenzúrázták a magyar színpadot. Az újjáépítés első esztendejében néhány órára megállt a munka. Szuboti­a magyarsága felvette kissé kopott és talán egyetlen ünneplő ruháját,, hogy a Városi Színházban forró lelkesedéssel köszöntse a megvalósult magyar álmot: a jugoszláviai magyar dolgozók állandó Népszínházát. A megnyitóelőadás több volt egyszerű színháznyitásnál; több volt, mint az állandó Magyar Színház indulásának ünnepe. Az egység és testvériség, az egyenlő jogok ünnepe volt. Vajdaság minden népének örömteli ünnepe. . . A szuboticai magyarság természe­tesen zsúfolásig megtöltötte a szín­házat, de megjelentek a vajdasági szlávság vezetői is, hogy hitet te­gyenek kultúráink és népeink test­vérisége mellett.­Megjelent az ünne­pi előadáson J­aramazovics Lajcsó, Szerbia tárcanélküli minisztere, Cso­­banszki Szpaszoje, a vajdasági Nép­parlament kulturális ügyeinek ve­zetője, Davidovics Radivoj és Popo­­vics Vlada, a vajdasági Főbizottság tagjai, Sóti Pál, a vajdasági Nép­parlament Elnökségének alelnöke, Vasziljevics Zsarko, a novisz­ádi Szerb Színház igazgatója, Lendvai Lajcsó, a szuboticai Horvát Népszín­ház igazgatója, a XVI. hadosztály vezérkarának kiküldöttei, a környék­beli városok és falvak népbizottsá­gainak delegátusai és a Magyar Kul­turszövetség vidéki tagjai közül Kék Zsigmond, és Gál László a „Magyar Szó“ szerkesztői és Grozsen András, az „Ifjúság Szava“ szerkesztője. A szuboticai filharmonikusok ál­tal előadott Himnusz után Davido­vics Radivaj jelent meg a függöny előtt és meleg, közvetlen — ha nyelv­tanilag kedvesen hibás magyar mon­datokkal is — üdvözölte az új ma­gyar Népszínházát és közönségét. Emlékezzetek Ady Endrére — mondta Davidovics Radivoj —, aki évekkel ezelőtt kérdezte meg, hogy: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad. Hiszen gyaláza­tunk,­ keservünk Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvölt­ve Az eszme­barrikádokon?“ „Jugoszlávia népei, szlávok és ma­gyarok — mondta Davidovics — most végre találkoztak­ az eszme­­barrikádokon. Egymás kezét fogva együtt építik Jugoszlávia valamennyi népének szebb jövőjét és egymás ke­zét többé el nem engedik. Ebben a hitben üdvözlöm az új Magyar Nép­színházát és a színház magyar kö­zönségét A kitörő lelkesedéssel fogadott bevezető után a noviszádi Vajdasági Színház igazgatója, az ismert író, Vasziljevics Zsarkó ugyancsak ma­gyar nyelven beszélt az építő kul­­t­­túra hatalmas feladatairól és a Ma­­­­gyar Népszínház nagy jelentőségé­ről. * I ♦Laták István, a Magyar Szí­nház­ vezetője néhány szerb szóval üdvöz­­­zölte a vendégeket, a közönséget és­­ a magyar színházi kultúra fiatal­­ munkásait. Felolvasta ezután a szu­boticai Horvát Népszínház üdvözlő táviratát, majd a közönség­ viharos tapsai közben a Tito marsaihoz in­tézett következő szövegű táviratot: „A vajdasági Magyar Színház megnyitó estjéről Vajdaság magyar népe örömmel és lelkesedéssel köszönti szabad, testvéri hazánk alkotóját, Tito marsait. Ez a szín­ház, mint egyik bizonysága népe­ink egyenjogúságának, azt a sza­badságot amit hazánk nyújt a ma­gyarságnak: magyar szót, gondo­latot és szint, alkotón, beleépíti hazánk általános kultúrájába s nép­uralmunkat erősíti, népeink testvé­riségét építi és hazánkat, a szabad demokratikus Jugoszláv Köztársa­ságot szilárdítja.” Ez lenne a darab rövid tartalma. ★­­ Balázs Béla remek technikával, a színpad tökéletes ismeretével, ala­kítja, formál­ja az eseményeket, É,ő embereket hozott elénk, olyanokat akiket láttunk, ismertünk, megsze­rettünk, vagy meggyűlöltünk. Olasz katonái valóban olaszok, a ném­et valóban német és Milica valóban szerb, de még ezen is túl: a szabad­ság, az egyetemes szabadság szilárd, mega­kuvás nélküli, félelmet nem is­merő és önfeláldozó harcosa Ma­gával ragad ez a darab, a közönség benne él az eseményekben, együtt küzd a németek és az olaszok eben Milk­ával, a kis diákokkal és a Mi­lkával egy­üit fogad­ja meg a tö­rékenységéből hatalmasan megnőtt nagyanyó szavait: meghal, ha kell, de ha kell, ölni is tud az igazság­ért, a szabadságért, a népért ■. Nem egészen meggyőző az oszta­ld a’alja. Kurjakovics ostobáb, mint­ gonosz — az eseményekben nem vesz részt közvetlenül és meglehe­tősen határozatlanul botorkál az o­­laszok, németek és­­ partizánok között. Ismertünk, sajnos ismerőink véresebb, aljasabb, h­arácsolóbb úsz­tag­ál­­at is. Forgó,és báró, nyegle kis huszár­tiszt, arisztokrata, aki úgy látszik nem szereti túlságosan a németeket, de az olaszokat sem. A forró talajú városkában úgy sétál, mint valame­lyik előkel­­ő szálloda táncparkett­ján: nem érzi és nem érzi át, hogy valójában dübörög a föld alatta és körülötte forrongásban vannak a lelkek. (Moszkvában, magyar író írta a „Beszór lány táncot“,­­ a jugoszláv hegyek hőseiről. Már csak ezért is nagyjelentőségű a szuboticai bemu­tató, már csak ezért is fegyver és dokumentum a népek testvércége érdekében. Mindezen felül azonban Balázs Béla színműve alkotásnak is kitűnő. Sehol sem él a propaganda annyira olcsó és annyira hatásos esz­közeivel Félmondatokkal is tökéle­tesen rajzol és színez. Durva eszkö­zök nélkül is tudja fokozni a fe­szültséget. Balázs Béla mestere a színpadnak és a magyar szónak.­­ * A Magyar Népszínház ifjú társu­latának nagy meglepetése Pataki László- Még azok is, akik sokat vár­tunk tőle, nem hittük, hogy már az első előadáson ennyire fegyelme­zett, tudatos színész lesz, ennyire ott­honosan mozog a színpadon és eny­­nyire beleéli magát szerepébe. Pa­taki László a német kapitányt ját­szotta. Hangja, megjelenése, kitűnő magyar beszéde a Magyar Színház legnagyobb erősségévé, a jövő nagy ígéretévé teszi. Egyébként a darab rendezéséért is Pataki László érde­mel dicséretet. Tikvicki Mária (Milica) a másik kellemes meglepetés. Nagyszerű meg­jelenésű, kellemes hangú, teljes il­lúziót nyújtó színész. Rajta áll a da­rab és dicséretére szolgál, hogy nem roskadt össze a nagy súly alatt. A dráma forróságát egyéni tűzzel tud­ta fokozni és — tudtunkkal —­ élete első nagy alakítása alkalmával meg­érdemelte a tapsokat. Sokat várunk tőle a jövőben. T. Sefcsics Mici (Nagymama) ki­tűnően oldotta meg nehéz feladatát. A fiatal színésznőről nem mindig hit­tük el ugyan, hogy öregasszony, de ez talán­­nem is az ő, hanem a masz­kírózás hibája és­­ egy kicsit ren­dezői hiba is. Marinetti olasz ezredes szerepében dicséretre méltó Sánta Sándor igye­kezete. A szerep elég nehéz és el­ismerjük, egy nem kiforrott színész­nek nehéz elkerülni a túlzásokat. Forgács báró (Német Rudolf) ér­zésünk szerint nem volt eléggé „a­­risztokrata“. Németh Rudolf azon­ban mindenesetre az ígéretek közé tartozik. Szabó István (Carracioli őr­mester), Nagy Frigyes (Beppo, köz­katona) Gyapjas János és Pozsár .Mária a két kisdiák szerepében jók voltak. Nem tudott illúziót adni az uszta­sa polgármester szerepében Boka Já­nos. Az amúgy sem teljesen kidol­gozott szerepet eltúlozta és egészen valószínűtlen figurát csinált Kurja­­kovicsból. Végeredményben: jó volt az elő-i - AJL — X *....... * i ^ .« ■*- - * —- i-. -­avJWii iffvIQVIIQ gét. Beszélt a következő magyar ünnepről és meleg szavakkal köszön­tötte a magyar színház kulturmtn­­kásait is. Szkenderovics után a Horvát Nép­színház igazgatója, Lendvai Lajcsó mondott néhányszavas üdvözlőbeszé­det és felolvasta a színházhoz érke­zett üdvözlőtáviratokat. köszöntjük és köszönjük a fiatal Ma­gyar Népszínház minden kulturmun­­kását és — dicséretnek vegyék! —­­még jobbat, még teljesebbet, még tökéletesebbet várunk tőlük. * Meleg, baráti hangulatban ünne­pelték a vendégek és a Népszínház tagjai a bemutató-est sikerét. A va­csora folyamán Csobanszki Szpa­szoje és Lendvai Lajcsó magyar nyel­ven köszöntötték fel a magyar kul­­turmunkásokat. Kék Zsigmond és Lévay Endre szavai után pedig La­ták István, a Népszínház igazgató­ja köszönte meg a Főbizottság, kü­lönösen pedig Csobanszki Szpaszoje és a szerb és horvát színházak test­véri támogatását. Szerb és magyar népdalok hangjai mellett a késői órákig együttmaradt az ünneplő tár­­­saság. A Horvát Népszínház a Gubec M A Magyar Népszínház vasárnapi esti ünnepe előtt, szombaton este nyitotta meg kapuit a vajdasági horvátok Népszínháza. Kérvényünk következetes testvériségi politikájának meggyőző bizonyítéka a sdtrbo­­ticai Horvát Népszínház éppen, úgy, mint a Magyar Népszínház is. Az új Jugoszlávia demokratikus kormánya azt akarja, hogy a horvátok is megőrizzék nyelvüket, népi sajátosságaikat, kultúrájukat fejlesszék és az új Jugoszlávia testvéri közösségében egyenrangú, egyforma lehető­ségű társakként saját anyanyelvükön dolgozzanak a közös, nagy, embe­ri kultúráért. Szubotica horvátságának nem volt igazi színháza eddig, éppen úgy nem, mint ahogy a magyarságnak sem volt igazi népi színháza. Külön öröm, és jellemző öröm, hogy egymás után, egymás mellett ünnepel­hettek az új Jugoszláviában horvátok és magyarok. Külön öröm és jellemző öröm, hogy a horvát színház testvéri készséggel segítette ma­gyar testvéreit, éppen úgy, ahogy a noviszádi Szerb Színház m­indket­­tőjüket segítette. Hatalmas fejlődési lehetőségeket csillogtat elénk a szerb-horvát-magyar, a jugoszláv kulturmunkásoknak ez az önzetlen együttműködése. Megtörténhetett és megtörtént Szuboti­án, hogy a horvát ünnepen ünnepelt a magyarság is, mert tudta, hogy következik a magyar ünnep. ★ Szkenderovics Giga, a Főbizottság elnökségének­ tagja üdvözölte a szín­házat zsúfolásig megtöltő közönsé­get és a vendégeket A Népszínház kulturális feladatairól beszélt és ar­ról a lelkesedésről, mellyel Szubotica horvát népe fogadta saját színhá­zát. Hangsúlyozta a kultúra egysé­gét, Jugoszlávia népeinek testvérise Laták István A „Boszorkánytánc“ bemutatója­ ­ Világszerte ismerik Balázs Bé­lát, a „Boszorkánytánc“ szerzőjét, akinek munkái oroszul, németül, franciául és Európa még nagyon sok nyelvén megjelentek — csak éppen a magyar reakció igyekezett belefojtani a szót, csak éppen a ma­gyar közönség nem ismerhette meg a magyar Balázs Bélát.­­ Még az első világháború­ előtt nagy sikert aratott a magyar szín­padokon „Dr. Szélpál Margit“ című drámája. A fehér terror elől Bécsbe menekült, ahol a világhírű dán író­nő, Karin Micha­e­l­­­s társaságá­ban írta meg világsikert aratott kis­regényét: „Ketten egy csónakban /Néhány évvel később Moszkvába /ke­­rült, ahol filmrendező és a moszkvai Filmakadémia tanára lett. Nemrégi­ben visszatért Magyarországra, ahol jelenleg is nagy sikerrel fut új drá­mája, a­­szuboti­án bemutatott „B­o­­s­z­o­r­k­á­n­y t­á­n­c“ . Egy se­rbiai kisváros, közel a né­met megszállás alatt tartott terü­ze­tekhez, olasz megszállás alatt áll. Ju­goszlávia erdőiben fényjelek üzen­nek egymásnak és a súlyosan meg­próbált népnek: élnek, harcolnak, közelednek a partizánok. A kisváros szerb tanítónője, Milica és nagyany­ja állanak a mozgalom élén, küzet­nek népük, különösen az ifjúság fennmaradásáért, vergődnek az el.A­ városparancsnok, Marinetti ezredes­­ és a német vezérkar kéme, a sakáci gyermekgyilkos Wernigerode száza­dos ellentmondó parancsai között és minden veszéllyel dacolva a fegyve­res ellenállást szervezik. Egy meg­lehetősen sápadt vonalakkal megfes­tett magyar összekötő­ tiszt, báró Forgács, a város hazaáruló usztisa polgármestere, ■ Kurjakovics és két kisdiák állanak;a viharzó események előterében Milicát fel akarja hasz­nálni az olasz ezredes, aki igyekszik kijátszani német szövetségesét, — de fel akarja használni a sötét né­met figura is, Wernigerode százados, aki nagy tudományos alapon ággá­ irtja a szláv népeket, de gőgös „úr­­népi“ elvakultságában „hűséges“ o­­lasz szövetségesei ellen is dolgozik hogy önmagának, a hitleri Németor­szágnak szerezze meg az olasz meg­­­szállás alatt tartott területeket Milica öntudatosságán, a partizá­nok hősies harcain megtörik a né­met alaposság, az olasz hamisság és az usztasa aljasság A harc Atl­an ón elpusztulnak az usztasa áruló és né­met „tudós“. A városkába benyomul­nak a partizánok,­­ a színpadot, a várost, az életet elönti a diadalmas nap boldog sugárzása. A „Gubec Matija“ előadása A megnyitó est műsoraként Bego­­v'­­cs Mirkónak a horvát klasszikusok közé sorozott műve, a „Matija Gu­bec“ került színre. Begovics Mirkó (1816—1893) ifjú­­korában a horvát haladó értelmiség élgárdájához tartozott. Darabjait, ha nagyobbként el is felejtették azóta mindenesetre a horvát színház első megmozdulásának úttörőiként tekin­tik. Legismertebb drámája, a horvát Dózsa György: Gubec Matija hősies és áldozatos életét vetíti elénk. Hit­vány urak az egyik oldalon. Durva elnyomók, kizsákmányolok, közép­kori hűbérurak — előttünk, ma­gyarok előtt is ismert valamennyi: a Tahiak, a Keglevicsek, az Álapi­­csok, a Zrinyszkiek. Dús lakomákon tárgyalják meg, hogyan nyomják el még jobban, hogyan használják ki még jobban a jobbágyot. Urbérről tizedekről, korbácsról, börtönről,­­ faháncsból sütött kenyérről van szó- Éppen úgy, mint nálunk, éppen úgy mint Magyarországon a feudalizmus „aranykorának“ idején. A másik oldalon az elnyomottak, az elhasználtak, az ezer szenvedés alatt nyögök. Jobbágyok. És vezé­rük, az írástudatlan paraszt, a ha­talmas nagy ember, a igazság félel­met nem ismerő harcosa, a jobbá­gyok előtt félistenként tisztelt Gu­bec Matija. Gubec Matija elesik a harcban, a jobbágyokat széjjelverik, a rablán­cot még szorosabbra fűzik. De a zá­grábi Márk téren, ahol fejét veszik Gubec Matijának, felh­arsan egy hang, a nép hangja­ „Higyjétek el, századok múlnak el, de Mátyás újra eljön közénk!“ Ez a dráma rövid tartalma. Fel­építésében, jelenetezésében talán nem tökéletes. A szerző nem ismer­te a modern színpadi technika ezer fortélyát. Mindamellett hatásos, élet­tel teli a játék. Mindamellett mai da­rab, népi és hittel teli. * A szuboticai Horvát Népszínház szerencsésebb helyzetben van ma­gyar testvérénél. A horvát színházak teljes támogatását élvezi abban is, hogy rutinos, színiiskolát végzett, s sokéves színpadi múlttal rendelke­ző színészeket kapott tőlük. Kralje­­vics Ante (Gubec Matija) a zágrábi sziniiskolát végezte el, a Szuboticán is ismert Tanhoffer Tomiszláv volt egyik tanára. Egyszerű eszközökkel, meggyőző erővel dolgozik ez a jó megjelenésű és kellemes orgánuma színész. Mazsgon Miroszlav, a szuboticai „Névén“ dalárda alapítója, régi, na­gyon jó műkedvelő. Hatásosan és szépen alakította Tahi herceg, kirá­lyi tanácsos szerepét. Lokcsevics Jelka (Sztana, Gubec leánya) kitűnő megjelenésű, szépen beszélő, nagyon tehetséges színésznő Spoljar Branko tűzzel teli lázadó. Benne láttuk legjobban kiteljesedni az elnyomott­­ és jogaiért lelkes bátorsággal harcoló parasztot. A három főúr szerepében Vujkov Gé­za, Popovics Sztevo és Barbieri Din­­ko nagyszerű alakítást nyújtottak. A parasztok vezetőinek szerepében i­­gen jók voltak Medakovics Dusán, Avramovics Szteto, Tumbasz Géza és a színház igazgatója Lendvai Lajcsó. Nagyon jó volt a vak öreg jobbágy szerepében Gabrics Nikola és Tahi unokaöccsét alakító Sabics Géza. A herceg íródeákjának hálás szerepét jól vitte Grünwald Drazsén és jók voltak a többiek is: Szkenderovics Ana, Petri Ivanka, Dezselics Dubrav­ka, Sujics Martin, Marjanusics Jo­­szip, Rescsik Nikola. A hibátlan rendezésért Spoljar Branko érdemel dicséretet. . A közönség hálás lelkesedéssel fo­gadta a darabot és számtalan nyilt­­szini tapssal ünnepelte a színészeket. Az ünnepi előadást egy kis össze­jövetel követte, melyen a megjelent vendégek és a színház tagjai a kora hajnali órákig meleg örömmel ün­nepelték a népi kultúra új bástyáját a szuboticai Horvát Népszínházát. (g. i)

Next