Magyar Szó, 1950. december (7. évfolyam, 285-310. szám)
1950-12-02 / 285. szám
r 1960. XII. XI A jugoszláv delegáció támogat minden ollanntaietőt, amely sokaltárni akarta a koreai összeűzést (Folytatás az első oldalról) ségeskedések kitörését követő első napokban. Emlékezzünk csak erre a magatartásra. Amurt kitört az ellenségeskedés, mindkét fél kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy a másik kezdte meg az ellenségeskedéseket, de csak Délkorea kormánya fordult az UNO-hoz. Ugyanazon a napon a Biztonsági Tanács elrendelte, hogy szüntessék meg a tüzet és vonják vissza a csapatokat a 38. szélességi fok mögé. És mi történt ekkor: Ki fogadta el és ki hajtotta végre ezt az utasítást? Vájjon az északkoreai hadsereg, amely 12 illetve 15 órával az ellenségeskedések kezdete után az ellenfél területén volt, elfogadta-e a „tüzet szüntess“ utasítást és vájjon visszavonult a 38. szélességi fok mögé? Nem, nem terte meg. Az UNO főtitkárához intézett táviratában az északkoreai kormány megtámadta ezt a döntést, mint törvénytelent. És milyen volt a szovjet kormány és a Kínai Népköztársaság kormányának álláspontja az ezerjegződések beszüntetésére és a 33. térségi fok mögé való visszavonulásra vonatkozó utasítással szemben? Vajon ezek a kormányok támogatták-e bármilyen mértékben is ezt az utasítást? Nem. Ezek a kormányok semmibe sem vették ezt az utasítást és két hónapon át dicshimnuszokat zengtek az északkoreai hadsereg sikereiről Dél-Korea területén,sőt továbbmenve, amikor június 27-én, a Biztonsági Tanács második ülésén határozati javaslatot terjesztettem be, amelyben követeltem, hogy intézzenek újabb felhívást a szembenálló felekhez, hogy szüntessék be a tüzet, és vonuljanak vissza a 38. szélességi fok mögé, s amikor ismételten azt javasoltam, hogy hívják meg Lake Successbe az északkoreai kormány képviselőit, hogy megtaláljuk a probléma békés megoldását, engem és kormányomat támadni és rágalmazni kezdtek a keleteurópai országok sajtójában amiatt, hogy ilyen javaslatot terjesztettünk a Tanács elé. Íme, ezek a tények, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy felismerjük azokat, akik felelősek a koreai háborúért. Ez a felelősség igen nagy, mert Korea — szükségtelen itt külön indokolnunk — se nem Palesztina, se nem Indonézia, se nem Kasmír. Korea a legnagyobb mértékben érzékeny terület, és azoknak, akik hozzányúltak meg kell érteniük, ezt és előre kellett látniuk cselekedeteik, tanácsaik és állásfoglalásuik következményeit. Részünkről szintén szem előtt kell tartani ezt az elemet.« Becler ezután idézte Edvard Kardely jugoszláv külügyminiszter ez év szeptember 6-i nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy Jugoszlávia népeikénytelenek összehasonlítani a Korea-körüli eseményeket azzal a ténnyel, hogy a tájékoztatóirodás kormányok, élükön a szovjet kormánnyal, már harmadik éve szakadatlan és féktelenül agressziós akciót folytatnak a szocialista Jugoszlávia ellen, csak azért, mert Jugoszlávia dolgozó népe védelmezi azt a jogát, hogy saját földjén maga döntsön. A szocialista Jugoszlávia elleni agresszív politika a legmeggyőzőbben mutatja szervezői politikájának igazi lényegét a világ több részében is. Kétségtelen az, hogy aki agresszív, egyeduralmi és szocialistaellenes politikát folytat a szocialista Jugoszláviával szemben, az a világ más részein sem folytathat már új fajta, azaz békeszerető, demokratikus és szocialista politikát, az iga ?i egyenjogúság és a népek testvériségének politikáját. A tájékozta- tóirodás vezetőségek politikája már régen nem felel meg az emberi haladás érdekeinek, és ezért kárt okoz mindazoknak a haladó és felszabadító mozgalmaknak, amelyekre politikai eszközévé válnak. Az eddigi lárma arról, hogy ők hűségesek a békéhez és arról, hogy mások az agresszívak, nem leplezheti a koreai háborúért és általában a világbéke veszélyeztetéséért való felelősségüket. Ma, amikor arról van szó, hogy a Kínai Népköztársaság ténylegesen beavatkozik Észak-Korea oldalán a koreai háborúba, ki kell emelni azt, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya részt vett és tevékenyen részt vesz az agresszív szovjet hadjáratban hazám ellen. Ki kell emelni azt, hogy ez a kormány semmiben sem tér el az antidemokratikus szovjet politikától a világ más részén sem, különösen pedig Koreában. A Kínai Népköztársaság kormánya erkölcsi és diplomáciai téren támogatást nyújtott a Dél-Koreát megtámadó északkoreai hadseregnek, majd végül tömeges anyagi és katonai segítséget nyújtott az északkoreai támadónak A jugoszláv kormány csak helytelenítheti és elítélheti ezt a politikát. A jugoszláv kormányt külpolitikájában állandóan az új háború veszélye elleni harc, minden agresszió elleni harc vezérli. Hogy ez a harc sikeres lehessen, azon az elven kell alapulnia, hogy minden agresszió szigorúan tilos, s hogy mindazok, akik agresszióhoz felyarpadnak, ellenállásba fognak ütközni A jugoszláv kormánynak ez az álsr.en'.ja nemcsak abból a tényből ered, hogy Jugoszlávia népei határozottan ragaszkodnak a békéhez, hanem kormányunknak abból a mély meggyőződéséből is, hogy a jelenlegi pillanatban nincs sem ilyen ok, sem világnézeti, sem politikai vagy gazdasági, illetve társadalmi, amely megengedné, hogy különbséget tegyünk egyik vagy másik agreesz... között. Elsősorban úgy kell cselekedni, hogy az emberiség megszabaduljon az agreszsziótól és háborútól való minden félelemtől, hogy szabadon menetelhessen a haladás széles útján. Én, felfogva ma minden agressziót nemcsak a béke és az emberiség elleni bűncselekménynek, hanem az emberi haladás elleni bűncselekménynek kell tekinteni. Ennek az álláspontnak alapján delegációnk ma megkezdte a hathatalmi határozati javaslat tárgyalását. Tagadhatatlan az, hogy a kínaikoreai határ mentén végbemenő események nagymértékben veszélyeztetik a békét és az összeütközés továbbterjedéséhez vezethetnek. A jugoszláv delegációnak már volt alkalma kifejteni álláspontját a koreai összeütközést illetőleg. Véleményünk szerint azokért az eseményekért, amelyek vérbeborították Koreát, elsősorban az északkoreai kormány végzetes politikája felelős, valamint azoknak a politikája, akik azt sugalmazták. Véleményünk szerint minden olyan kísérlet, amely kívülről — bármelyik oldalról — meg akarja menteni ezt a politikát a kudarctól, nemcsak a koreai összeütközés továbbterjedésének veszélyét, hanem egy új világháború veszélyét fokozza. A jugoszláv kormány álláspontja tehát teljesen világos. Mi egyáltalán nem rokonszenvezünk a délkoreai rendszerrel, és mélyen sajnáljuk, hogy a koreai események ilyen irányba fejlődtek. Távol állunk azonban attól, hogy az északkoreai kormány politikáját igazoljuk. Semmiféle támogatást nem nyújthatunk ennek a kormánynak, mert az ő politikája vezetett a jelenlegi helyzethez. Magát a koreai népet illeti a jog, hogy ítélkezzen azok, felett a vezető politikai erők felett, akik a koreai nép jelenlegi helyzetéért felelősek. Ez az egyetlen út, amelyet Koreában követni kell, az egyetlen út, amely nem viseli megában az összeütközés továbbterjedésének veszélyét. Ennél az oknál fogva a jugoszláv delegáció támogatni fog minden olyan intézkedést, amely lokalizálni akarja a koreai összetűzést, minden olyan intézkedést, melynek az a célja, hogy megakadályozza a távo keleti háborút, mert ez a háború nemcsak Ázsia népei számára volna katasztrófa, hanem új világháborúhoz is vezethetne. A jugoszláv delegáció ebben az értelemben, — habár nem egyezik a hathatalmi határozat minden részével, — támogatni fogja e határozat legfőbb elgondolását, ami abból áll, hogy meg akarja akadályozni a koreai összeütközés tovább terjedését. Ennél fogva delegációmnak a koreai kérdésben elfoglalt általános állásfoglalásával összhangban — tartózkodom a határozati javaslat részleteit illetőleg, viszont megszavazom a határozat operatív részét, tehát a határozatot, mint egészet ».« Beográdból jelentik: »Abban a helyzetben találtam magam, hogy bebizonyíthatom, életben vagyok« — jelentette tegnap délelőtt a hazai és a külföldi újságírók előtt Szreten Zsujovics, akiről a tájékoztatóirodás propagranda a Borbai szerkesztőségéhez intézett levele után azt állította, hogy megölték. Az a véleményem, hogy nem kell sokat bizonygatni, hogy életben vagyok — fűzte hozzá mosolyogva Zsujovics. A sajtóértekezletet a szövetségi tájékoztatási igazgatóságban tartották meg, s ezen számos hazai és külföldi újságíró részt vett. A többi között résztvettek az Associated Press, a United Press, a TASS, az AFP, a Reuter, az ANSzA, az ATI hírügynökségek, valamint a Newyork Times, Newyork Herald Tribune, Sunday Times, Nazional Zeitung, Svenska Dagbladet, Neues Züricher Zeitung, Daily Telegraph és más lapok tudósítói. ATanja " képviselőjének kérdésére, hogy véleménye szerint mi volt a célzata azoknak a híreknek, amelyeket a keleteurópai rádióállomások és lapok terjesztettek és Nyugaton is átvettek, s amelyek azt állítják, hogy őt megölték, Zsukovics így válaszolt: »Az a véleményem, hogy az ilyen hírek terjesztése részükről, egyezik azzal a hajszával, amelyet egész idő alatt vezetőségünk és országunk ellen folytatnak. Nem kétséges, hogy védelmükbe véve engem, az ő politikájuk hordozójaként akartak szembeállítani hazánk politikájával. Most, amikor már sikerült belátnom hibámat, nekik kellemetlen, különösen saját politikájuk miatt, visszavonulniuk, úgyhogy folytatták ostobaságaikat és egyszerűen azt állítják, hogy többé nem vagyok életben, ők nem képesek kijelenteni azt, hogy én többé nem vagyok ellenzékben állami vezetőségünkkel szemben és nem képesek ezt megmagyarázni. Ami a mi népünk, illetve a mi embereink tájékoztatását illeti, a mi embereinknek bizalmuk van Pártjuk és államvezetőségükben és ezt a kérdést egyáltalán fel sem vetik«. A »Politika« képviselője arra emlékeztetett, hogy a tájékoztatóirodás sajtó mielőtt még azt kezdte volna állítani, hogy Zsujevics halott, azt írta, hogy a börtönben megkínozták. »Az a véleményem, — válaszolt Zsukovics, hogy legjobb lenne, ha az újságíró urak engedélyt kérnének a belügyminisztériumtól a börtönök meglátogatására és hogy a helyszínen meggyőződnének arról, milyenek ezek a börtönök, hogy olyanok, amilyeneknek a börtönöknek valóban lenniök kell. A bánásmód igen jó. Valóban arra törekednek, hogy a vádlottnak minden lehetőséget megadjanak, hogy zavartalanul gondolkozhasson és beláthassa, hogy ez a bánásmód arra irányul, hogy ő valóban megjavuljon. Ez nem olyan bánásmód, amellyel azt akarja elérni, hogy a bűnöst bántalmazzák. Én már régebben is gyengélkedtem a tüdőmmel. Amikor a börtönön kívül voltam, gyakran betegeskedtem. A börtönben mindössze egy ízben betegedtem meg. Orvost kértem és az orvos azonnal jött. Zsurovics a továbbiakban ismételten hangsúlyozta, hogy sem a bebörtönzöttek élelmezése, sem más tekintetben börtöneinknek nem lehet semmit felróni, aztán pedig tréfásan hozzáfűzte: »Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt mintha azt állítanám, hogy börtönbe kell menni«. A United Press amerikai hírügynökség tudósítója megkérdezte Zsukovicsot a véleményeltérésről hazánk vezetősége és a szovjet képviselők között a Jugoszláv Hadsereggel kapcsolatban, valamint ez-zel kapcsolatban kikérte az ő álláspontját. A kérdésre Zsukovics így felelt: »Azon a véleményen voltam, hogy a hadsereget illetőleg szervezés, vezetés és a politikai tekintetben bizonyos egységnek kellene fennállnia, habár úgy gondoltam, hogy a hadsereg kérdése olyan kérdés, amely a külpolitikai problémákba hatol. Sajnos, nekünk még hadsereget kell tartanunk éppen a külpolitikai helyzet miatt. Ebben a kérdésben azonban nézeteltérést láttam az én álláspontom és kormányunk hivatalos álláspontja között Úgy gondoltam, hogy teljes egyetértésre van szükség a Szovjet Szövetség külpolitikájával. Természetesen nem volt igazam. Az események bebizonyították, hogy ha államvezetőségünk azt az álláspontot képviselte volna, amit én, valóban nem irigylésre méltó helyzetben találtuk volna magunkat,, voltaképpen olyan helyzetben, amilyenben a Tájékoztató Iroda országai vannak. Az egyik svájci lap tudósítója megkérdezte Zsukovicsot, hogy vajon tagja-e ismét a Pártnak, és ha igen, mióta. Zsukovics: »Sajnos, nem vagyok. Nem tudom, hogy önök ismerik-e ezeket a dolgokat, de nem olyan egyszerű párttagnak lenni, s nekem ki kell érdemelnem a bizalmat. Remélem, hogy kiérdemlem«. A United Press: »Vájjon visel-e ön most ’ valamilyen tisztséget és várjon dolgozik-e már valahol« Zsurovics: »Egyszerű ember vagyok. Jelenleg semilyen tisztségem sincs, de hiszem, hogy Jugoszláviában lesz hely számomra, hogy dolgozzak«. Associated Press: »Önt együtt tartóztatták le Hebrenggal. A vizsgálat folyamán, vagy amíg ön börtönben volt, várjon látta-e Hebrangot?« Zsurovics: „Sem a vizsgálat alatt, sem a börtönben nem láttam, mert az én esetem egészen eltért Hebrangétól. Érdekes, hogy a tájékooztatóirodás hajsza rendszerint összefüggésbe hozott engem Hebranggal, habár előttük ismeretes, hogy Hebrang usztasa ügynök volt. Megmutatkozott, hogy nekik éppen ilyen emberre van szükségük, és továbbra is ilyen kell nekik. Én nem szeretném, ha az én nevemet összekapcsolnák az övével“. Arra a kérdésre, hogy mikor jött arra a következtetésre, hogy a tájékoztatóirodás irányvonal helytetlen és mi volt az, ami erre rávegzette, Zsurovics így felel: „Amíg tájékozatlan voltam az eseményekről, csökönyösen ragaszkodtam ahhoz, hogy nem hibázok, mert a dolgot tisztán elvszerűen fektettem le. Midőn azonban lapokat kaptam a vizsgáló hatóságoktól és tájékozott voltam az eseményekről, akkor világosan láttam és nem volt nehéz állást foglalnom, tekintettel arra, hogy a Tájékoztató Iroda álláspontja és az a hajsza, amelyet foganatosítottak, valójában egyáltalán nem arra törekszik, hogy megmagyarázza a dolgokat, hanem ellenkezőleg, álarc volt további mesterkedéseikre". Zsurovics hozzáfűzte, hogy álláspontja megváltoztatására kétségtelenül jelentős hatást gyakorolt a Jugoszlávia elleni rágalomhajsza és a prágai, budapesti, szófiai tárgyalás-komédiák és hogy álláspontjának megváltoztatására döntő hatást gyakorolt a szovjet vezetők revizionizmusa. A New Yyork Times tudósítója arra emlékeztette Szreten Zsurovicsot, hogy ő a „Borba“ szerkesztőségéhez intézett levelében kijelentette, hogy az ország függetlensége megvédésének politikája, amelyet a jugoszláv kormány folytat, helyes, és ezzel kapcsolatban megkérdezte Zsujovicsot, mi a véleménye arról, hogy az az elv, hogy a békét engedmények útján nem lehet megvásárolni, lehet-e alkalmazni hasonló esetekben a világ más részein. „Az én egyéni véleményen az, — mondotta Zsukovics, — hogy kormányunk nemcsak jelenlegi, hanem egész eddigi ,politikája a béke megvédésének elvén alapul, hogy ez nemcsak helyes, és hogy például szolgálhat más országoknak, hogyan kell a viszonyok kérdését feltenni egy kisebb, vagyis gyengébb ország és az erősebb ország között, amely a kis ország függetlenségét veszélyeztetni akarja. Úgy gondolom, hogy e tekintetben hazánk már nemcsak példát szolgáltatott, hanem ilyen álláspontját delegátusai útján az Egyesült Nemzetek Szervezetében is kifejezésre juttatta. Ezzel én nem kívánom csökkenteni más országok politikusainak és képviselőinek érdekeit. De nekem úgy tűnik, hogy képviselőink, az Egyesült Nemzetek Szervezetének ülésein mint békebajnokok szerepeltek“. A sajtóértekezleten a külföldi újságírók számos más kérdést is intéztek Zsukovicshoz egyebek között azt is, hogy vájjon szabadlábra helyezése után volt-e alkalma bármelyik pártvezetővel vitatkozni a Párt irányvonaláról és vájjon hajlandó-e valamilyen fontos tisztséget elfogadni Jugosláviában, amennyiben ezt felkínálnák neki. Zsujovics azt felelte, hogy szabadlábra helyezése után volt alkalma beszélgetni a Párt képviselőivel és hogy ezt ő maga kereste, nemcsak azért, hogy értesüléseket szerezzen, hanem azért is, hogy bizonyos dolgokat megmagyarázzon magának arra a kérdésre, hogy várjon hajlandó lenne-e valamilyen állást elfogadni ezt felelte: „Még sok tanulásra van szükségem. Van nálunk egy szólás-mendre, amely bármennyire is egyszerű, mgr helyes, ez pedig, hogy az ember, addig tanul mig él, én pedig most éppen ebben a stádium vagyok. Egyébként fenntartás nélkül az a véleményem, hogy tőlem teszítőleg köteles vagyok segáteni hazámat“. A sajtóértekezleten több mint 40 külföldi és belföldi újságíró vett részt s a kérdések és válaszok élénken peregtek. Amikor a sajtóértekezlet végén a TASS szovjet hírügynökség tudósítóját megkérdezték, hogy miért nem tett fel kérdéseket, azt válaszolta, hogy „nem készült“. Sajtóérteket x lot Strafan Zsujoviccsal „ieijiiiiiflikafep, hogy életei vigyok" ---------------------•W'------------------— Harcok Boar&fSown amerikai és dél kreai csapa oft swileft fontalgatt visszavonulásukat Tokióból jelentik. A koreai arcvonal északnyugati szakaszán bizonyos mértékig enyhült a kínai és az északkoreai csapatok nyomása, de Mac Arthur csapatai folytatják visszavonulásukat. A harmadik amerikai hadosztály Fenjangtól 50 kilométerre északra foglalta el hadállásait. Mac Arthur jelentésében az áll, hogy valamennyi amerikai és délkoreai csapat a Csongcson folyó délre fekvő partjára vonult vissza s visszavonulásuk közben valamennyi hidat felrobbantottak. A francia sajtóügynökség jelentése szerint alig hogy az amerikai csapatok elfoglalták új védelmi vonatokat, Szuncson és Szongcson között a kínai csapatok már ezekre is nyomást gyakorolnak. A kínai lovas egységek és a guerillák Szucsontól délnyugatra az amerikai hadállásokat bekerítéssel fenyegetik. A United Press jelentése szerint a guerillák 30 kilométerre állnak Fenjangtól. A második amerikai hadosztálynak, amelyet Kunuritól délre bekerítettek, sikerült visszavonulnia, de jelentős hadianyagot hagyott maga után A keleti frontszakaszon a Capitol délkoreai hadosztály gyengébb ellenállásba ütközve néhány kilométert nyomult előre. E hadosztály jelenleg Csongdzsintól 20 kilométerre északra harcol. Csoszen vízmedence körül a tengerészeti gyalogság kemény harcokat folytat az ellenféllel. Az amerikai légierők egy nap alatt mintegy 700 harci vállalkozást hajtottak végre. A szuper légierőnök 64, kéttonnás bombát dob ■tak a Jalu folyó egyik hídjára. A könnyűbombázók a kínai és északkoreai csapatösszevonásokat bombáztak. Az északkoreaiak főparancsnokságának jelentése szerint az északkoreai csapatok Andzsu és Tokoson körzetében sikeresen visszaverték az ellenfél támadásait és Mac Arthur cspatait 20—30 kilométeres visszavonulásra kényszerítették. Az arcvonal többi szakaszán nem történt területi változás. A spanyol köztársasági kormány lemondása Párisból jelentik: Alvarez De Albornez, az emigrációban lévő spanyol köztársasági kormány miniszterelnöke kormánya nevében lemondott. A miniszterelnök az Egyesült Nemzetek közgyűlésének határozata elleni tiltakozása jeléül adta be lemondását Ugyanis a közgyűlés nemrégiben azt a határozatot hozta, hogy tagállamai a jövőben diplomáciai kapcsolatba léphetnek Franco Spanyolországéval.1