Magyar Szó, 1954. január (11. évfolyam, 1-29. szám)
1954-01-01 / 1. szám
a TÁVOLI VIDÉKRŐL odavetődött jövevényt megragadja a táj lenyűgöző szépsége, az emberek mesterkéletlen közvetlensége is nyulitszinvűsége. Szinte elszorul az ember lélegzete, amikor nézi, nézi és nem tud betelni az Adria mélykék szépségével, a partmenti hegyláncolat haragoszöld buja délszaki növénytakarójával, amely lassan elritrzul, hogy azután a teljesen csupasz, hegycsúcsok valahol a felhőkbe vesszenek el. Ki ne ihallott volna Hercegnovi pálmáiról, a katarai öböl szépségeiről vagy Bár és Uling olaj és narancsligetjeiről. És beljebb jutva a fekete hegyek országába, megint szorongató érzés fogja el az embert a természet vad szépsége előtt: meredek hegyvonulatok mindenütt, szűk kis völgyekkel, tenyérnyi termőfölddel vagy dühösen morajló sebes hegyi patakkal, úttalan kő és erdőrengeteggel, a völgyekben itt-ott elszórtan városkákkal, a meredek hegyoldalaikon zerge módjára megkapaszkodó házcsoportocskákkal. És az emberek ... akikre nem lehet közönyösen visszaemlékezni akár hivatalosan, akár egész hétköznapi módon érintkezett velük. Mégis nem könnyű ma sem az élet a Fekete Hegyek vadregényes, lenyűgözően szép országában. Sok mindent alkotott legkisebb népköztársaságunk dolgozója, sok mindenben segített szocialista közösségünk is, de ha az egy lakosra eső beruházás emlékét szemléltjük az 1947—1952-es időszakban Crna Gorában egy lakosra összesen 82.185 dinárt a gazdaságilag fejlettebb népköztársaságban, Szlovéniában pedig h összasen 124.815 dinárt ruháztak be), akkor ötlik csak fel, hogy még annyi tennivaló van. Az utóbbi évek nem tették lehetővé Boszniát kivéve, hogy közösségünk annyira segítse a kevésbbé fejlett népköztársaságokat, rrdht ahogy azt eredetileg terveztük. Pillanatnyilag arra voltunk kényszerülve, hogy elsősorban ott eszközöljünk beruházásokat, ahol a rendelkezésre álló eszközökkel a termelés növelésében a legnagyobb eredmények érhetők el. Ez pedig rendszerint a már gazdaságilag fejlett vidékeken volt lehetséges. Ma már elértünk oda, hogy megerősödve, saját gazdaságunk erejére támaszkodva, képesek vagyunk úgy építeni tovább gazdaságainkat, hogy könnyebben és gyorsabban kiküszöböljük azt a szembetűnő különbséget, amely még ma fennál a gazdaságilag fejlettebb és kevésbbé fejlett vidékek között, de anélkül, hogy az a fejlettebb vidékek kárára történjék. DE HOGY valóban nagy dolgok történtek a legutóbbi évek alatt magában Crna Gorában is, arra talán a legvilágosabban azok az adatok világítanak rá, amelyeket Blázso Jovánovics hozott nyilvánosságra az óév december 15-én az újonnan megválasztott crnagorai sztoupstina első ülésén. Tudniillik ha az 1947-es év nemzeti jövedelmét a 100-as jelzőszámmal jeljük, akkor az 1950-ben már 170, 1953-ban pedig 221. Ugyanakkor a nemzeti jövedelem belső szerkezete is érezhetően változott. Ott, ahol a temőföld azért olyan méregdrága, noha termőereje nem ér fel a vajdaságival, mert olyan ritka jószág, hogy a mi síksági emberünknek szinte úgy tűnik, hogy Crna Gorában cserépben és palántás ládában termesztik a gyümölcsöt, gabonát —ot+ 1947-ben a mezőgazdaságból származó nemzeti jövedelem az egésznek 58 százalékát 10,+ a kt az iparból származó pedig csak 15 százalékot. A mezőgazdaság nyílván nem azért haladta meg az 50 víttiovat,a razéban valami sok lett volna, ha nem azért, mert a többi gazdasági ágé még kisebb volt. Viszont az 1953-ban 100-ról 221-re emelkedett nemzeti jövedelemből a mezőgazdaság 28 százalékkal, az ipar 37 százalékkal szerepel. Ez azt jelenti — ahogyan Crna Gora újonnan megválasztott képviselőházi elnöke leszögezte , hogy változik a népköztársaság gazdaságának szerkezete, hogy elmaradott mezőgazdasági vidékből Crna Gora egy fejlettebb gazdasággal rendelkező népköztársasággá alakul át. CRNAGORA nem lesz oka passzív vidék Hamarosan feleslegessé válik a szövetségi dotáció. Mert már megkezdődött egy hatalmas vállalkozás, amely egész közösségünk gazdasági vérkeringésébe kapcsolja azokat a hatalmas erőket, amelyek még jobbára szunnyadnak. A Beográd—Bár vasútvonalról van szó. Ez a vasútvonal az új Jugoszlávia eddig legnagyobb beruházási vállalkozása Nem csak Crnagóra, hanem a Szerb Népköztársaságban is a legfontosabb s legnagyobb beruházási vállalkozás. Ezzel egész közösségünk az Észak- Adria csücskében lévő Rijeka mellett megkapja Bárban, tengerpartunk déli sarkában, második hatalmas kikötőjét, s így tehermentesül s megváltozik majd teljesen az egész orszáíi teherforgalma. A Beográd—Bár vasútvonal jeleníti Crnagóra számára a nemrég kiépített két országúton kívül az egyetlen valóban jelentős szárazföldi közlekedési vonalat a Szerb Népköztársasággal és az egész országgal. A vasútvonal lehetővé teszi, hogy a népköztársaság északi részében termelt mezőgazdasági termék, amely jóval olcsóbb mint itt Vajdaságban, az itteninél mégis drágább lesz, amíg valahogyan eljut Crnagóra déli részeibe. így tér elt majd a mezőgazdasági termelő a gabonatermelésről a délszaki ipari növények és déliigyümölcs-termelésre, ami jelentősen előrelendíti majd a mezőgazdasági termelést. DE AMi a legfontosabb, ez a vasútvonal teszi lehetővé, hogy a feketehegyek országa a nagy lehetőségek vidékéből a nagy megvalósulások népköztásraságává váljon. Megnyil majd az erdőktől feketéik a hegyek gazdagsága. Mert Gmnagórának nemcsak a többi népköztársaságokhoz mérten van a legnagyobb százalékban terméketlen, kietlen területe. Itt van aránylag a legtöbb erdő is. A népköztársaság összterületének 3,1 százaléka van erdő alatt. De most tárhatja majd csak fel gazdag lignitréteg igeit Prevlye vidéke. Itt lesz egymillió tonna évi termelé- i sével egyik legnagyobb szénbányánk és az országban a legolcsóbban kibányászott lignitet adja Ugyanitt a közeljövőben már megindul az ólom- és cinkérc bányászása is. Az épülő vasútvonalon kívül, amelyre Crnagorában a most lezárult évben 2 milliárd dinárt költöttek, még két sarkalatos tényezőt kell megemlíteni. Az első a Borisz Kidrics nevét viselő niksicsi Acélművek, amelybe az év folyamán közel 8 milliárd dinárt ruházott be közösségünk és ahol egy új Zenica épül majd ki. A második, a Gornya-Zeta vízierőmű Ez 2,5 milliárdos építkezésével az első erőmű lesz, amely a szilaj Tura, Moracsa, Jam, Zeta és Piva folyók erejét villamos energiává változtatja és a közeljövőben Crnagóra és a szomszédos népköztársaságok gazdaságának rendelkezésére bocsátja. SZÁMOKKAL, meglévő vagy létesítendő ipartelepeikkel és tervek alapján nem igen lehet érzékeltetni hazánk valamely részének, ebben az esetben a Fekete Hegyek országának, helyenként lázasan lüktető, helyenként még a múlt lassúságával csörgedező életét. De mégis a tárgyilagos számok mögé rejtett termelés és gazdasági fejlődés szolgáltatja azt az alapot, amely megváltoztatja az élet folyását itt is a Déladria partján és a Durmitor, Bjelasnica és Maglity tövében. Ez az, ami szétveti a zord hegyláncoktól körülvett völgyek lakóinak magukba zárkózottságát Ez az, ami valóban csak múlttá változtatja a törzsi hagyományokat és amely itt is létrehozza a munkásosztályt, az új, szocialista társadalmi viszonyok élharcosát Talán egy kicsit másképpen, bizonyos, hogy más nehézségekkel birkózva mint Vajdaság sík vidékének népe, de ugyanazon a nagy művön és ugyanazzal a lelkesedéssel küzd és alkot a Fekete Hegyek országának büszke és nyíltszívű népe is. Kitartóan és nekifeszülten alakítja, változtatja szűkebb pátriáját és ezzel alakítja önmagát is. Ott ahol a múlt nehéz élete ember-ember, férfi-nő közé igazságtalan, megalázó törvényeket állított, most új, más, igazán emberi viszonyokat alakít a mai Crna Gora alkotó embere. Ezzel az életét alakító küzdelmével a Fekete Hegyek országának embere még inkább egész közösségünk elválaszthatatlan részévé válik. Ezért érzi többek között ma sajátjának, saját házabelijének, a Crna Gorába odavetődött vajdasági magyart is. S így munkálkodik azon a felemelő nemes emberi eszménykép megvalósításán, amit mi hétköznapiasan úgy mondunk, hogy: a szocializmus, a szocializmusnak hazánkban való építése. REHÁK László: A FEKETE HEGYEK ORSZÁGA Blázso Jovánovics: Kívánok a Magyar Szó olvasóinak... Jókora vargabetűt kell tenni, hogy az ember Beográdból Titográdba jusson. Szarajevón keresztül kell utazni és az út négy napig tart. Pedig légvonalban nincs is olyan messze Titográd. Ezért ezen a »vonalon« jutottam el Crnagóra új, épülő fővárosába. Megérkezésem napján nem juthattam Blázso Jovánovics elvtárshoz, a Szocialista Szövetség köztársasági bizottsága ülésezett. Másnap viszont sikerült, közvetlenül az újonnan megválasztott képviselőházi ülés előtt. Ott a Végrehajtó Tanács épületében dolgozószobájában azután megbizonyosodtam, hogy Blázso Jovanovicscsal sokkal könnyebb elbeszélgetni, mint tőle interjút kapni. De a szívélyes és hosszú beszélgetésből lett interjú is. Jovánovics elvtárs nem egyezett bele, hogy a beszélgetés alapján fogalmazzak. A feltett kérdésre külön adott választ, majdnem tollba mondva feleletét. Nem kérdeztem meg tőle, de bizonyára kellemetlen tapasztalatai lehettek az interjúadásról. Annyi bizonyos, hogy így könynyű híven visszaadni lapunk nyilvánosságának adott interjúját. Ezt ime ezennel meg is teszem. Kérdés: Mit mondhatna Jovánovics elvtárs a Magyar Szó olvasóinak Drnagóra mai fejlődési távlatairól? Felelet: Azt, hogy mi ez alatt meglehetős sikereket értünk el. Azt, hogy ahhoz hasonlítva, ami azelőtt volt, óriási előrehaladást tettünk mindenféle tekintetben, különösen olyan gyáripari kapacitások terén, amilyen azelőtt egyáltalán nem volt. Azelőtt köztársaságunkban csak fejletlen kézműipar volt. Azonban bármennyit értünk is el, nem elég köztársaságunk teljes önállóságához. Reánk crnagoraiakra nézve a legfontosabb a beográd—bári vasútvonal építése, mert e vonal nélkül a máig felfedezett ásványkincseket nem lehet hasznosítani. Ilyen ásványkincsek például a plevljei és ivangradeci szén, az ólom- és cinkérc Suplya Sztenán és Brickában. Úgyszintén nem hasznosíthatnánk a fát sem, pedig ebből nálunk meglehetős mennyiség van. Úgy véljjük, hogy Crnagóra önállósításához az egyedüli alapot a vasútvonal felépítése képezi. Ezenkívül meglehetősen nagy kiterjedésű kutatómunkát végzünk. Kőolajat keresünk és ebben a munkában is jó eredményeket várunk. De már ez is, amit most végzünk, mint például a niksicsi vasművek, a vízerőműrendszer, a Glava Zetán, stb. arról beszél, hogy köztársaságunk megszabadul a gazdasági elmaradottságtól. Ezt minden dolgozónk érzi, és tudja, hogy a szocialista közösségben fényes jövő vár reá. A Magyar Szó olvasóinak sok munkasikert kívánok. Kívánom, hogy 1954-ben még több eredményt érjenek el, hiszen szocialista Jugoszláviánkban, ahol az öszszes népek és dolgozók egyenjogúak, ehhez minden feltétel megvan. Amikor a további beszélgetés során Feketicsről, a vajdasági crnagoraiakról és a crnagorai és a magyar lakosság közötti megértő kapcsolatról és jóviszonyról esett szó Jovánovics elvtárs megkért, hogy toldjam meg interjúját még a következő mondattal: Óhajtom még azt is, hogy lapjuk olvasói még jobban fejlesszék a népek közötti igazi szocialista viszonyt, hiszen a szabad és egyenjogú közösségben közös érdekek fűzik őket egybe. A. M. Blazsó Jovánovics elvtárs (jobbról) az egyik falu látogatására indult i szlovén népszkupstina elnökénél Van-e vagy lesz-e szerencsénk, hogy a Szlovén Népköztársaság Szkupstinájának elnökét, Miho Marinskót Ljubljanábam találjuk — ez volt a kérdés és nagy volt a tét: az Elnököt riportra megkapni. Ezer és egy akadály tornyosul ilyenkor. A kabinetfőnököket mintha azért eszelték volna ki, hogy falat vonjanak az elnökök és az újságírók közé! Ljubljanában nem ez volt a helyzet, az Elnök kabinetjében elvtársi segítőkészségre találtunk, azonban az Elnök után van. Szinte percenként zúgattuk a telefon csöngőjét és sajnálkozó válasz érkezett a dróton át: »Még mindig nem érkezett vissza.« Holnap pedig vasárnap, munkaszünet amikor az Elnöknek is kijár a pihenés. Az ötlet nyomban megszületett: az Elnök vasárnaponként Gorenyszkóba szokott kiutazni pihenésre és magával viszi rendszerint három gyermekét is, próbáljunk utána eredni. És elindultunk autónkkal Gorenyszkón át. Elhaladtunk a Litosztroj mellett, kocsink a medvedei vízierőmű falai mellett kapaszkodott hegynek, átfutottunk Kranyon és a minden házban háziipari űző falvakon Bléd felé közeledtünk. Reméltük ott lesz és a siker már kacsintott is felénk. A széles aszfaltozott országúton autó rohant felénk és jelzőtáblával »kitérni és áIU«-t intett. A következő pillanatban Tito marsal kocsija robogott el mellettünk és velünk ellenkező irányba vitte maga mellett Miho Marinkot. Másnap az újságban olvashattuk, hogy Tito marsai és Miho Marinko együtt voltak Bledben. Mi azt is tudtuk, hogy további tanácskozásokra a Krany melletti Brdoban kötöttek ki azután, de a riport nem volt még kezünkben. Mégis sikerült az Elnökhöz benyújtani kérdésünket, amelyre a következő választ adta: »A magyar kisebbség Szlovéniában tetteivel igazolja, hogy Jugoszlávia többi népével együtt mind a jelenben, mind a jövőben fejleszteni kívánja a szocializmust hazánkban. Erről személyesen is meggyőződtem amikor Proszenyakovoin jártam, és a magyarok ezirányú törekvésükről beszéltek nekem. Teljes mértékben vallják, hogy mindenben egyenjogú tagjai szocialista közösségünknek. Elmondtam nekik, hogy minél inkább résztvesznek közösségünk minden szervének munkájában, minél több képviselőjüket juttatják el a néphatóságokba és a politikai szervezetekbe és minél megfelelőbb embereket választanak maguk közül, annál jobban valósíthatják meg jogaikat , annál gyorsabb lesz fejlődésük is kulturális, gazdasági és politikai téren.« T. □ A szlovén népköztársaságról szóló riportunk a 4. és 5. oldalon olvasható Képünk Miha Marinkót, a szlovén népszkupstina elnökét ábrázolja