Magyar Szó, 1954. június (11. évfolyam, 146-175. szám)

1954-06-01 / 146. szám

2. oldal öt hosszú évtizeden át alkotott Jován Jovánovics Zmáj, alkotásai egy megnyúlt könyvtári polcnak egész sorát teszik ki. Ki merne hát olyan kézzel nyúlni hozzá, hogy ezt az öt évtizedet és a reákövetkező irodalmi halhatatlanságot ne egy kötetnyi tanulmányban mérje fel? Ki képes ezt a népe és az emberiség javára felgyűlt lelket, magas röptében, a szívrezdülések örök változataiban lépésenként követni és olyanmájt tárni az utókor elé, amelyből mindent megértünk? A szerb irodalomban is csak most kezdődött ilyen kollektív fáradozás; sokan művelik és kutatják ezt a területet — s ez a munka az idei Zmáj emlékesztendőben különösképpen fellángolt — mi itt csak színeket villanthatunk fel, apró mécseket gyújthatunk, hogy a magyar olvasó is megértse, vagy legalább megsejtse Zmáj igazi nagyságát. Van egy kiindulópontunk s ez: Zmáj magatartása az európai irodalmnak felé. (Nem akarom a világirodalom szót használni, mert Zmáj költői érdeklődése — s ezzel párhuzamosan fordítói és átültetői tevékenysége — olyanok felé is irányult, akik a maguk személyében vagy az általuk megszólaltatott egész költészetükben kimaradtak ebből a fogalomból; európai költőket fordított, világirodalmi nagyság fiatalmár ebben a pompás fordításban ismertette népével ezt a verset... népét szerető utolsó soraiban azonban már a »meg nem alkuvó« Petőfit szólaltatta meg. A kiegyezés korszaka már szívesen elhitette volna a néppel, hogy itt már a Kánaán szívesen borított volna fátyolt a vers egész harcos és forradalmi irányára. Sokat és olyanokat, akik nem férnek ebbe a fogalomba. Olyanokat, akik egyenrangúak vele — Imájjal — de olyanokat is, akik mögötte maradnak. Az irodalomnak, a nemzeti irodalomnak önmagába zárkózottságát mindenesetre rálépte, szétzúzta az addigi bűvös kört s ezzel magát a délszláv nemzeti irodalmat is felemelte. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy Zmáj alakjában két óriás áll előttünk, az alkotó, aki szerbül irt és a műt forditó, aki szerbre fordított. S fordított két kézzel, fordított kora ifjúságától késő vénségéig; fordított azzal a hites és örök szomjúsággal, amelyre csak igaz és hivatott költő képes. Aki nem csak szavakat akar adni, verset akar adni és gondolatot, sőt nemcsak eszméket, hanem közel akarja népéhez hozni az egész világot. Mert jól tudja, hogy munkájával párhuzamosan népe is közel kerül a világhoz, közelebb kerül hozzá. Van egy kiindulópontunk, mondom, s nekünk ezen a résen át kell, — legyőzve a nyelvi különbözőségeket — nyilvánvalóvá tenni, mit jelentett és mit jelent mindannyiunk számára Zmáj. Itt van Petőfi hires nagy verse »A XIX. század költőihez«. A múlt század derekán aligha írtak ennél nagyobb költeményt Európában s még ma is hányszor, hány nyelven idézik... S Zmáj mindössze két csöndesen rezonáló sorban lépi túl a vers filológiailag pontos fordításának határait. Költészetileg vét, de ki meri ezért elítélni, amikor azóta majdnem egy évszázad igazolta, hogy a nemalkuvó Petőfinek százszor és százszor igaza volt. S a nemalkuvó Zmánnak is. Ki meri tagadni, hogy annak a két sornak más történelmi és társadalmi viszonyok között tárta ki a kultúra kapuit — más népek művészetét — a szerb olvasó előtt. A magyarok közül azok felé nyúlt — azok felé a költők felé — akik lelki alkatának megfeleltek, akiket rajongva szeretett vagy akiknek írásaiban jelszót vagy biztatást talált, saját népének erősítésére. Most közös hazában élünk Zmáj népével, s ha valaki e nép előtt Petőfit vagy Aranyt említi, velük együtt Zmáj alakja is feltűnik. Ez volna minden, amit így ránk hagyott? Nem, hatalmas kettős szobrának másik alakja, az alkotó Zmáj — de ennek még adósai vagyunk. Adósai vagyunk művei átültetésének. Nem gondolok összes munkáira — olyan korban születtek azok a versek, olyan körülmények között, a romanticizmusnak abban az iskolájában és szellemében (bár a szerb romanticizmus, mint kései jelenség inkább a valóság síkján mozgó, mint többi európai társai) amely már többé-kevésbbé csak irodalomtörténet. De vannak ott tucatjával olyan alkotások, amelyek keményen és időtállóan nemcsak irodalombúvárok számára jelentenek anyagot, hanem gyönyörűséget minden olvasónak. S vannak olyan keményveretű haladó versei — különösen a szatirikus költeményei között — amelyek Ma kezdődik Noviszádon Zmaj Jovan Jovánovics költő halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hét. Az ünnepi hetet megelőzően május 16-ától május 26-áig sajtókiállítás volt a Matica Szrpszka kiállítótermében, amely bemutatta a múlt század második felében nyomtatott könyveket, folyóiratokat és lapokat. Ezenkívül már számos kultúrintézmény, tömegszervezet előadás keretében megemlékezett a nagy költő munkásságáról Az ünnepi hét műsora a következő: Ma, június 1-én NOVISZ.A DON a nyolcosztályos iskolák és a középiskolák diákjai Zmaj gyermekverseiből szavalnak, valamint megzenésített Zmaj-verseket énekelnek. Az előadás este 8 órakor kezdődik a Szerb Népszínházban. Június 3-án, szerdán karénekestet rendeznek. Fellépnek a noviszádi, szremszkamitrovicai, becsei és zombori énekkarok. Június 6-án, csütörtökön szimfonikus hangversenyt rendez a noviszádi filharmónia, Zsivojin Zdravkovics beográdi karmester vezényletével, valamint Branko Pajevics hegedűművész és Olga Mihajlovics zongoraművésznő közreműködésével. A zenekar Krsztics, Hrisztics, Paunovics, Trudics és Konyovics műveiből ad elő. Június 4-én, pénteken Zmaj Jovan Jovánovics verseiből szavalnak a Szerb Népszínház színészei, az opera tagjai pedig megzenésített Zmaj verseket énekelnek. Június 5-én, szombaton ünnepi díszgyűlés lesz a Szerb Népszínházban. Itt Veljko Petrovics, a Matica Szrpszka elnöke tart előadást Zmajról. Vasárnap június 8-án délelőtt tíz órakor KAMENICÁN folytatódik az ünnepi hét műsora. Ekkor nyitják meg a múzeumot, majd leleplezik Zmaj szobrát és megkoszorúzzák a költő sírját. Délután a kamenicai parkban kulturális és testnevelési műsor lesz. 1 12%/ál Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet. Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog be minden ház ablakán Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk Mert itt van már a Kánaán! Istom onda, kad obilje prospe Svakom evője potpnno 1 ravno Kad sa stolom prava 1 slobodc Svi budemo gostili se slavno, Kad kroz svak! prozor sunce sine Kazujuói da je duha dan: Onda Istom reel da si stig’o — Tn je méta, tn je Kanaan. nemcsak mint művész alkotások élték túl születésük korát... A Zmáj ünnepség évében fogadalmat kellene tennünk emlékének fokozott ápolására, emberi és költői alakjának megőrzésére és — hogy válogatott műveit a közönség elé tárjuk. Ahogy már gyermekversei lefordításával részben törlesztettük is nagy adósságunkat emléke iránt. MAJTÉNYI Mihály Zmáj Jován Jovánovics halálának 50. évfordulója Ma kezdődik az ünnepi hét. Tad nek peva Sto kom srce iudi Onda moje kad ne bude rob! — ki meri tagadni, mondom, hogy annak a két sornak sorszerűen igaz háttere volt? Zmánnál az átköltésnek és átolvasztásnak ez a foka csak ritkán jelentkezik. Képzelhetni-e pompásabb műfordítást, mint Arany Ízes és lefordíthatatlannak tartott Toldijának átültetése? Ahogy a táj megjelenik, ahogy a nagy síkság előkészül magára a cselekményre, a rekkenő hőségben fulladozó puszta... s ahogy Zmáj a szerb lélekre pontosan alkalmazza a felillant kép adekvát mását — az olyan tehetségadta művészt revelét, amilyen ritkán születik csak. Ez azonban Zmájnak, a művésznek munkája, ezt a fordítást ilyen szemmel kell olvasni. Az európai irodalmaknak üde, és élénk , de sokszor már 60k kézben megfordult és fáradó virágait ültette át Zmáj uj földbe. S a virág Más, egészen más, ha nem Aranyt fordít, hanem Petőfit. A fitológiai sorompót mosolygó huncutkodással egyszerűen félretolja, igy lesz a Szamos-parti messzi tájból itteni táj, ahol az ő népe él (Falu végén kurta kocsma , Na kraj Sora), igy lesz belőle — ha nem mondja is ki — moholi Tisza part vagy Mosztonga-vidéki falu vagy akár szerémségi táj. S ennek a pompás kis versnek szereplői igy válnak az uraságnak, a vármegyei uraknak fittyet hányó bácskai, bánáti, szerémségi emberek. S igy lesz a kis Petőfi-Zmás dal végül is ... népdallá. Goethe vallotta egyszer a fordításokról: tovább nőtt, tovább élt, fölocsudt, kincse lett egy másik népnek. Van-e ennél szebb költői eredmény? Imáj a maga korában, Virágot szedtem csöndes sétán S hogy hazahoztam kis bokrétám A meleg kéztől ezalatt A kehely busán lelohadt. Mindjárt pohár friss vízbe tettem És mily csoda tanúja lettem? Mind felocsudt a kis kehely És szárán uj életre kel — S ott áll oly szépen, olyan épen Mint anyaföldje és ölében Ilyent éreztem, mialatt Más nyelven zengték dalomat. MAGYAR SZÓ Kedd, 1954 VI.L JUBILEUMI NYEREMÉNYPÁLYÁZATUNK (3) Vágja ki a fenti képrészt és állítsa össze a „KRIVAJA" nyereményház képét. (Részletes felvilágosítás a 4. oldalon) Ha nem a munkaközösség irányit... Milliós veszteségek — a teljhatalmú főnök „úr“ — a felelősség elől a halálba Amikor annak idején Noviszád város népbizottsága a »Rastován« vállalat létesítését jóváhagyta, azzal a feladattal bízta meg, hogy a város lakosságát kellő menynyiségű és megfelelő minőségű mezőgazdasági terménynyel lássa el, és a termelők árfelhajtó igyekezetét alacsonyabb árakkal szabályozza. Ezt a feladatát a »Rastován« csak részben látta el. Az áru minősége ellen sokszor volt kifogás, de az árakkal is baj volt, mert a termelő rendszerint nemcsak szebb, frissebb árut hanem olcsóbbat is hozott a piacra. A hiba ott volt hogy a vállalat vezetősége, illetve néhány vezető alkalmazott, annyira saját kezében tartotta a vállalatot, hogy az már régen nem azt a feladatot tartotta szem előtt, amiért alakították. A „Rastován ”-ügy akkor robbant ki, amikor amúlt héten híre ment, hogy Sztojcsics Jóca, az áruosztály főnöke a beográdi vonat elé vetette magát. Ez sok szóbeszédre adott alkalmat, úgyhogy a városi kereskedelmi felügyelőség és a szalajkai népbizottság is vizsgálatot folytattak. Az egész ügyisztázás végett az államügyészségre jutott. A vállalatban a teljhatalmú Múró Ferencsek Vilmeó, a kereskedelmi osztály vezetője agresszív viselkedésével rákényszerítette szándékait a közösségre. Ez a Ferencsek visszaélés miatt már több évet töltött börtönben, de kiszabadulása után mint »szakember« azonnal vezetőállást kapott a »Rastován«ban. Itt hálózatát fokozatosan kiterjesztette és igyekezett mindenkit bevonni, akinek a szava valamit számított. Annyira kezében tartott egyes embereket, hogy a legutóbbi szakszervezeti választások alkalmával a Ferenciek érdekkörébe tartozó személyeket juttattak a vezetőségbe. Ez a választás, — mint később kiderült — csalással történt, és az volt a célja, hogy a munkástanács választások alkalmával saját embereiket választassák meg. A választási szabálytalanságot az időközben öngyilkossá lett Sztojsics követte el, aki bekerült a munkástanácsba, sőt a vállalat igazgatóbizottságának elnökévé is megválasztották. A munkástanács elnöke Valuh Jovan lett ő ajánlotta a választáson Sztojsicsot. A kör kialakult, forgatója Ferencsek Vilkó volt. A vizsgálati anyag bőséges és tarka. Vannak adatok sikkasztásra, hamisításra, csalásra, vesztegetésre, és minden szál a kereskedelmi osztály főnökéhez vezet. Az egyes vállalati fiókok vezetőinek szabad kezet adtak, hogy közvetlenül a termelőtől vásároljanak mezőgazdasági terményeket és természetesen árusítsanak is. Úgy számoltak el, ahogyan kedvük tartotta, használták a vállalat pénzét a hasznot pedig zsebre vágták Magának a kereskedelmi osztály főnökének megadták azt a jogtalan jogot, hogy 600 ezer dinár készpénzt tartson magánál, és a pénztárnok helyett maga fizesse ki a termelőket. Ezekről a kifizetésekről egyetlen egy nyugta sincs. A teljhatalmú főnök úgy számolt el, ahogy akart. A konyhakertészeket kamatmentes kölcsönnel látták el, hónapokra előre adtak ki kölcsönt azzal, hogy ezek a bolgárkertészek termékeiket majd a vállalatnak szállítják, ők viszont csak azt az árut hozták be a »Rastován« raktárába, amit már nem tudtak a piacon jobb áron értékesíteni. Az így kiadott többszázezer dinár után a vállalat fizette a bank kamatot és a könyvelőség mint árukészletet vezette, önkényesen történtek az úti elszámolások is, így Ferencsek Vilkó két ízben is húszezer dináros útiszámlát számolt el minden szükséges igazolás nélkül. Nagy visszaélés történt a minőségi átvétel körül is. A hiányok leírása is könnyen ment Hatalmas veszteség mutatkozik a Szlavóniában vásárolt fagyott burgonyában, mert érkezésekor 30 százalékát kellett leinni, vagy a Dalmáciából hozatott és útközben megfagyott karfiolban is. Többszázezer dinár értékű főzelékféle, gyümölcs és enéb termék került a szemétdombra vagy a Dunába Amikor az 1952. év mérteit készitették egyes elarusi téh elvek vezetőinél százezres hiányok mutatkoztak Ezek javarészét leírással igyekeztek annyira csökkenteni how a megmaradó párezer dinár hiányt a felelős sikál köeriven defizelve««AV A mérleg akkor 3 millió dináros veszteséget mutat. Ez évben már eddig két és félmillió a veszteség. 1952-ben 750 ezer dinár volt a leltári hiány. Ugyanekkor a munkások és tisztviselők 60 százalék fizetést kaptak, és amikor egy alkalmazott panaszkodott, hogy ilyen kis jövedelemből nem tud megélni, azt a választ kapta Ferencsek és társaitól, hogy »mi tudunk«. Ebben mindkét félnek igaza volt. Dugajlics Emil, a vállalat igazgatója a munkaközösség legutóbbi összejövetelén beismerte, hogy a nagyobb jelentőségű üzletkötésekről neki is tudomása volt. Arról is beszélnek, hogy az egyik vidéki vállalat pecséttel és aláírással ellátott üres számlakönyvet adott át az érdekelt tisztviselőknek s ezek ezzel fedezve magukat jelentős magánüzleteket bonyolítottak le. A vállalat Ferencsek és társai kezében volt, aki mindent eltusolt. Amikor az egyik munkás megjegyzést tett az elkövetett szabálytalanságokra, azt válaszolták, hogy »te munkás vagy, a te dolgod, hogy dolgozzál és hallgass!« Azonban a munkaközösség a Ferencsek-féle gazdálkodásnak véget vetett és az ügy a vizsgálóbíró asztalára került. A szóhoz jutott munkások már leváltották a kereskedelmi osztály teljhatalmú főnökét, és az egész klikknek kifelé áll a rudla. Az öngyilkosságot elkövetett Sztojsics a jelek szerint eszköz volt Ferenciek kezében, és közvetve miatta vetett véget életének Hogy a »Rastován« nem tett eleget feladatának, azt a fogyasztó érezte leginkább. Ahelyett, hogy megfelelő mennyiségben, minőségben és árban gondoskodjon a fogyasztóról, egy pár emberből álló csoport fejőstehénévé vált. A szocialista öntudat mindent elsodor, és a »Rastován« élősködői is felelni fognak. Azonban ezen a példán okulva nem lenne hiábavaló dolog hogy a munkaközösségek figyelmet szentelnének egyes alkalmazottak (üzletvezetők raktárosok stb. tevékenysége iránt. ) ) A HÍD új száma A napokban hagyta el a sajtót a HÍD áprilisi száma. Bevezetőben Debreczeni József három versét közli. Ezt követően Gál László szokásos »Levél a HÍD-hez« című írásából ezúttal Erdélyi Józsefről és általában a magyarországi irodalomban uralkodó visszás helyzetről értesül az olvasó. Az új számban »Eszmei és kulturkérdések« címmel Edvard Kardely a Kommunisták Szerbiai Szövetsége III. Kongresszusán elhangzott beszédét olvashatjuk. Ott van továbbá Sinkó Ervin »Egy regény regénye« című moszkvai naplójegyzeteinek folytatása is A HZD új száma részletet közöl Kalozs Tibor egy hoszszabb elbeszéléséből, továbbá Csépe Imre elbeszélését, Burány Nándor, Reményi József, Farkas Lajos verseit, Szt. Jakovljevics »Szökevény« című regényének egy részletét. Ebben a számban Fejtő Ferenc Németh Andorról írt rövidebb tanulmányt. Az »Olvasás közben« című rovatban Majtényi Mihály érdekes írásával találkozunk, amely lényegében azt mutatja be, hogy hogyan írtak és kik írtak régebben a vasútról, mint korszakalkotó találmányról. Gazdag olvasnivalót nyitjanak a Néprajz, SzinMi, Könyvszemle, Lapszemle és a Képzőművészet Hunil rovatok is. A HÍD új számát Bezerédy Lajo és Ács József műmellékletei diszítik.