Magyar Szó, 1959. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1959-02-01 / 26. szám

1 2. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1339. II. f­. f az első fruskagorai partizánokkal (III.) — — 1 k­" ■ 1—И1Ч I’ IMI I ■■ II ■ ■ ■■ '■ 4 Tito főparancsnok még közzé nem tett levele — „Minden dicséretet megérdemel az egység megszervezése" —A támaszpont a Fruskagora legyen — Pinki felrobbantja a Boszut hídját—Jeladás a támadásra: Martincs­­•* „Szerémség egyetlen arcvonal" Pártunk 40. évfordulójára Tegnapi számunkban közöltük Sztanko Pauno­­vics — Velyko, a fruska­gorai partizánegység po­litikai biztosának levelét, amelyben részletes utasí­tásokat, fegyvereket, kép­zett katonai vezetőt, szak­könyveket, orvost kért a népfelszabadító partizán­­egységek főparancsnok­ságától. Beszámolt az egy­ség eddigi tevékenységé­ről, elmondotta, hogy a falvakban már mindent előkészítettek az általá­nos felkelésre. Ezt a le­velet Bosko Palkovlje­­vics-Pinki és Milan Bla­­gojevics-Zsirár vitték Ti­to főparancsnokhoz. Vi­szontagságos vándorlás után Tito főparancsnok levelével tértek vissza a Fruskagorába. íme a le­vél: • « • »Keltezés nélküli leveleteket megkaptuk. Minden dicsére­tet megérdemel az egység megszervezése és a tömegek politikai színvonalának eme­lésére kifejtett tevékenysége­tek. További munkátokhoz az alábbi utasításokat adom: 1) Ezentúl közvetlenül a horvátországi népfelszabadító partizánegységek parancsnok­sága alá tartoztak. A parancs­nokság máris utasítást ka­pott, hogy lépjen veletek kap­csolatba. 2) A horvátországi parancs­nokság konkrét utasításainak megérkezése előtt az alábbi­akat hajtsátok végre: — Alakítsátok meg a nép­felszabadító mozgalom frus­kagorai partizánegységét. Az egység támaszpontja a Frus­kagora legyen. Innen eresz­kedjetek alá az akciók végre­hajtására. Az egység ezer fő­nél nagyobb is lehet, de soha­se csoportosuljon egy he­lyen. Ez megnehezítené moz­gását és frontális küzdelemre vezetne, ezt pedig gyenge fegyverzetünk miatt egyelőre el kell kerülnünk.. Az egysé­gek 150-200 partizánból álló zászlóaljakra, a zászlóaljak pe­dig századokra és szakaszok­ra oszlanak. A zászlóaljak és századok támadásait a köz­lekedési vonalak jellege ha­tározza meg. — Bátor, jó képességű és hű elvtársakat válasszatok az egységek élére és a politikai biztos tisztségére; — Ügyeljetek az egység ka­tonai fegyelmére, ne vegye­tek fel ingadozókat. — Fegyvert a csendőrök, őrjáratok, laktanyák, vasúti szerelvények, raktárak elleni támadások útján szerezzetek! Ha az egység megerősödik, később városok ellen is in­tézhet támadásokat. Nincse­nek gyáraink és ezért kényte­lenek vagyunk az ellenség­től szerezni fegyvert. A levélben népfelkelést em­legettek. Ilyen felkeléshez nálatok még nincsenek meg a katonai és politikai feltéte­lek. Felkelésről csak akkor lehet majd szó, ha már bő­ségesen el vagytok látva lő­szerrel. Addig az alábbiakat hajtsátok végre: 1) Romboljátok szét az uta­kat, a telefon- és táviróvona­lakat A közlekedést akadá­lyozni, szüntelenül fékezni kell. Az ellenség fő útvona­lainak közelében lévén nagy harcokat okozhattok neki és ez­zel jelentősen hozzájárulhat­tok harcunkhoz. Ha alapos előkészítéssel fogtok a mun­kához, veszteség nélkül hajt­hatjátok végre vállalkozásai­tokat. Az akciókat éjnek ide­jén, egyszerre több helyen hajtsátok végre. A következő estén másutt támadjatok. Szerezzétek be a szükséges szerszámokat a csa­varok eltávolításához, és a robbanóanyagot. Az ellenség legfontosabb útvonalait rom­boljátok. 2) A megrongált útvonalak környékén il távolabb is ál­lítsatok fel kelepcéket, hogy minél nagyobb károkat okoz­zatok az ellenségnek, és hogy minél több fegyverhez, lő­szerhez jussatok. 3) Várjátok be és zúzzátok szét az ellenség büntető ex­pedícióit, mert ezzel nagy po­litikai tekintélyre tesztek szert. 4) Ahol lehet szakítsátok meg a városok kapcsolatát a külvilággal, akadályozzátok meg ellátását, de csak az út­vonalak elleni támadásokkal és nem vesztegzárra. Ezután erőteljes támadással foglal­játok el a várost. Élelmiszert és hadianyagot ne halmozza­tok fel a meghódított váro­sokban. "Ezeket a Fruskagora eldugott helyein tartsátok, ahova az ellenség még túl­ereje bevetésével sem jut­hat el Az elfoglalt városok­ban ne állítsatok fel arcvo­nalakat, hanem csak támasz­pontokat Ellentámadásokkal zavarjátok az ellenséget. 5) Tisztogassátok meg a vi­déket a csetnikektől és uton­­á­zóktól. 6) Semmisítsétek meg az ötödik hadoszlopot, a kéme­ket és a népfelszabadító harc ellenségeit. Ezeknek ingósá­gait kobozzátok el a népfel­szabadító harc javára. Gyújt­sátok fel a községi irattára­kat, de az épületeket hagyjá­tok épségben. 7) Fejtsetek ki erős propa­gandát és politikai munkát, különösen az elmaradt falvak­ban. Az értekezletekre cso­portosan, században vagy sza­kaszban menjetek. Az egysé­gekkel a reakciós irányzatú településeken vonuljatok át. Rendezzetek kulturális előadá­sokat. Törekedjetek arra, hogy a partizánokat jól ellás­sátok, hogy vidámak, kato­nás magatartásúak legyenek. 8) Akadályozzátok meg a fosztogatást, rablást. Nyilvá­nosan végezzétek ki azokat, akiket ilyen bűncselekmé­nyen tettenértek. 9) A felsorolt feladatok elvégzésében az egységek kö­telesek egymást segíteni. Ha valamelyik egység elvégzi fel­adatát, vonuljon más vidék­re. 10) A fentiek végrehajtásá­ban feltétlenül kerüljétek el a frontális küzdelmet. Az el­lenséget a nekünk legmegfe­lelőbb helyen kell harcra kényszerítenünk és mindig meglepetésszerűen. Ez nagy előnyöket biztosít számunkra. A kezdeményezést sose enged­jétek át az ellenségnek, mert akkor frontális harcra kény­szerítenek, ehhez pedig nincs elegendő fegyverünk, sem lőszerünk. Különben a helyzet szá­munkra egész Jugoszláviában rendkívül kedvezően alakul: 4*­­ — Szlovéniában fokozato­san bővülnek a partizánakci­ók; — Horvátországban, külö­nösen Lakában, Kordunban és Bánijában erősen fellán­goltak a partizánakciók; — Boszniában, különösen Krajinában a partizánmozga­lom rendkívül erős, sok vá­rost felszabadítottunk. • — Hercegovinában szintén nagyon erős a partizánmozga­lom. Már harcba vetették a zsákmányolt tankokat is. — Crnagorában teljesen ke­zünkben tartjuk a helyzetet. — A szerbiai német táma­dás után a partizánegységek napról-napra nagyobb eredmé­nyeket mutatnak fel. A nép mellénk állt. A csetnikbandá­kat szétkergettük, vagy eldu­gott vidékekre szorítottuk vissza. — Vajdaságban csak ki­sebb szabotázsakciókat haj­tottak végre. A ti köteles­­ségtek, hogy felvegyétek a kapcsolatot vajdasági elvtár­­sainkkal. A szabotázsakciókat ők is éjnek idején hajtsák végre”. Eddig a levél Velyko sietett vissza a Frus­kagorába, Pinki pedig meg­kezdte a főparancsnok szemé­lyes utasításának végrehajtá­sát, aláaknázta és felrobban­totta a Boszut hídját, mert azon a megszálló gyorsított ütemben szállította csapata­it Boszniába, hogy megfelelő erővel támadjon a partizá­nokra. A körzeti bizottság Sulyom­ban megtartott értekezletén áttanulmányozták Tito elv­társ levelét, elemezték a hely­zetet. A megegyezés alapjain azután a Párt, a SzKOJ és a népfelszabadító egységek szer­vezetei, a fruskagorai és a dunamenti egység segítségé­vel politikailag mozgósították a népet és megteremtették az ellenség elleni fegyveres tá­madások alapjait. A helyzet megvitatása után elhatároz­ták, hogy április végén mind­két egység támadásba len­dül. Azonnal kijelölték azo­kat, akiknek a fruskagorai falvakban kellett végrehaj­tatok az előkészületeket. Sztanko Paunovics-Velyko, Jovica Trajkovics és Szlobo­­dan Bajics társaságában a sidi és Hoki járást kapta. Ne­kik kell először támadtok. Sztanko Paunovics útközben Lezsimir felett egy csőszkuny­hóban értekezletet tartott a mitrovicai járás 27 kommunis­tájával, párttitkárával, legak­tívabb tagjaival. A felkelés­ről, a proletárbrigádok meg­szervezéséről és boszniai si­kereiről tartott beszámolóját a szerémségi fegyveres akciók megindítására vonatkozó ha­tározatokkal fejezte be. Végül ezt mondotta: „A mi zászlónk vörös legyen!” A fruskagorai támadás je­lét Sztanko Paunovics-Velykó adta meg, aki február 26-án betört Martinéi faluba. A frus­kagorai és dunamenti egység rávetette magát a megszál­lókra, az usztasákra és az ötödik hadoszlopra, felgyújto­­ta a községi irattárakat, el­űzte a „Független Horvát Ál­lam” képviselőit, megbüntet­te a besúgókat és árulókat, megrongálta a vasútvonala­kat, zavarta a közlekedést, az ellenség hírszolgálatát. A körzeti vezetőség határo­zata alapján júliusban három tizednyi partizáncsapatot küldtek Szerémség déli vidé­kére, a bosszuti erdőkbe, hogy a széles körű, biztos talajon álló illegális szervezettel fegy­verbe szólítsa a népet, hogy megsemmisítsék, szétszórják a megszállók hatóságait, fel­robbantsák a vasúti síneket, te­lefon- és távíró vonalakat, hogy megakadályozzák a hor­vát hadsereg mozgósításának végrehajtását, hogy felgyújt­­sák a gabonát. Lángba borult egész Szerém­ség. Sok falut megtisztítottak az ellenséges helyőrségtől. —■ „Szerémség hatalmas felkelő táborhoz hasonlított, amely úgy zsongott, mint a méhkasé — mondotta Jovan Veszeli­­nov. — Nem volt pontosan megvont arcvonal: egész Sze­rémség egyetlen hatalmas arc­vonallá változott: minden liget, csatorna, út, minden falu. A megszállók 1942 tavaszá­tól kezdve, egészen a felsza­badulásig hihetetlenül kegyet­len és erőszakos terrort lép* tettek életbe: a falvakat ál­landó vesztegzár alatt tartot­ták, nemre és korra való te­­kintet nélkül kegyetlenül gyilkolták, pusztították a né­­pet, hozzátartozóik szemetét* tára kínozták az embereket; az országutak és vasutak mentén akasztottak, gyűjtőtá­borokba, kínzókamrákba hur­coltak gyereket és aggot vá­logatás nélkül. A gyújtogatás, fosztogatás, erőszak, kegyet­lenkedés napirenden volt. Az ellenség tömeges kegyetlenke­dése azonban nem érte el a célját, a tömegek nem retten­tek vissza a fegyveres harc­tól. Éppen ellenkezőleg: egy­re újabb és újabb harcosok ragadtak fegyvert, növeked­tek az egységek. Az anyagi és erkölcsi segítség egyre széle­sedő folyama tanúsította, hogy Szerémség gyűlölete a megszállók, az usztasák és az ötödik hadoszlop ellen for­dult. Tito elvtárs utasításai, a Párt következetes irányvona­la magával ragadta Szerém­ség népét, mozgósította a küz­delemre. A Párt felébresztet­te a munkások és a szegény­parasztok osztályöntudatát. A jól előkészített és irányított szerémségi felkelés Tito elv­­társ utasításainak és a Párt helyes politikájának eredmé­nye volt. Novak PETROVICS (VÉGE) Tito elvtárs a főparancsnokságon, 1942-ben A­ngliában és néhány más nyugati or­szágban egy különleges „szórakozás” jön egyre inkább divatba. „Praktikus tréfának” nevezték el s abból ál, hogy szel­lemes emberek, kihasználva embertársaik gyengéit és jó tulajdonságait nevetséges hely­zeteket teremtenek, sokszor olyan jól sikerült tréfát, hogy az egész ország közvéleménye mulat rajta. Anglia leghíresebb ilyen tréfacsináló­ja két­ségtelenül Horace De Vere Cole. Egy este képeket aggatott szobája falára és elfogyott a spárgája. Felöltözött tehát elment spárgát vá­sárolni. Hazafelé jövet az utcán találkozott egy igazi angol gentlemannal. Keményített gallért és ing mellett, kesztyűt, félcilindert vi­selt s esernyőt lóbálva fontoskodva lépdelt az utcán. Cole azonnal munkához látott. — Bocsánat sire — szólította meg — Igen kellemetlen helyzetbe kerültem, fontos mér­nöki méréseket végzek ebben a városnegyed­ben és társam valahol elmaradt. Ajándékoz­na-e néhány percet nekem drága idejéből? Kisegítene-e egy pillanatra? — Természetesen! — válaszolt a gentleman határozottan igazi úriemberhez illően. — Csak itt kell állnia és szorosan fogni a spárgának ezt a végét — folytatta Cole — Pár perc az egész, igazán nagyon fontos ez a munka. A gentleman megfogta a spárga végét, Cole pedig hátrafelé menve kezdte legombolyítani a spárgát, a sarkon befordult és eltűnt, mind­addig ment amíg a spárga ért. Éppen hozzá különleges akarta kötni a végét egy kapukilincshez és odébbállni, amikor az utca másik vége felől egy hasonló úriember közeledett feléje. Cole szóról-szóra megismételte vele az előbbi ko­médiát és kezébe adta a spárga másik végét. Azután pedig, mint aki dolgát jól végezte ha­zament, pipára gyújtott és mosolyogva gon­dolt arra, hogyan végződik majd tréfája. Ilyenek ezek a „tréfacsinálók”. Bonyodal­mas helyzetet teremtenek, de a kibontakozás már nem érdekli őket. Amerikában is igen felkapott szórakozás lett. Legeredetibb és legmulatságosabb Jim Moran tréfája volt. A dolog így történt: Ami­kor 1947-ben Emir Saud szaúdarábiai herceg Amerikában volt, a sajtó hetekig foglalkozott ezzel az eseménnyel, aprólékosan, leírta a her­cegnek és testőrségének színpompás gazdag öltözékét, drágakövekkel kirakott fegyverze­tét. Jim Moran tanulmányozni kezdte az Emir viselkedését, megfigyelte szokásait, a keleti szertartást és a herceg és kísérőinek ruháit, cipőit. Beszerezte a szükséges kellékeket, és felfogadott három jó színészt (kettőt szolgának és egyet a herceg kísérőjének). Mindez Hol­lywoodban történt. Néhány órával az Emir elutazása után Mo­ran magához hivatta az Associated Press szórakozás fényképészét és riporterét, és előadta nekik tervét. Ezután beszerzett 20—30 hamis drágakövet, és ékszert köztük néhány nagyobb darab „gyé­mántot”. Majd felhívta Hollywood híres ét­termét, a Cirot és fennséges hangon asztalt, különleges ételeket és italokat rendelt az Emir nevében. A városban villámgyorsan hire ment, hogy az Emir a Ciroban vacsorázik, és Hollywood szine-java, „a legnagyobb személyiségek” ver­senyre igyekeztek az étterembe, hogy igazi herceget láthassanak. Este hatalmas fekete luxusautó kanyarodott az étterem elé. Előbb két bekormozott arcú „testőr” szállt ki. Beléptek az étterembe, jól körülszaglásztak, s miután mindent rendben találtak, bevonult az étterembe maga a her­ceg is. Leült asztalához, két­ szolgája pedig mögéje állt. Hollywood előkelősége minden mozdulatot megfigyelt, minden szem a her­cegre szegeződött. Kis idő múlva a herceg arabul szólt szolgá­jához, aki a parancs meghallgatása után meg­hajolt és elindult Harry James zenekara felé. Az Emir a „Begin the Beguine” dalt kívánja hallani. A zenekar eljátszotta. A herceg elégedetten bólintott, elővette tarsolyát és tartalmát (csupa „drágakövet”) az asztalra öntve kiválasztott egy nagyobb darabot, amely úgy csillogott, mint a valódi gyémánt, odaadta szolgájának, az meg egyenesen a meglepett Harrynak vitte. A teremben mindenki lélegzetvisszafojtva nézte a jelenetet, majd izgatott suttogás kez­dődött. „Harry úrnak nem kell többé a bottal mutogatni. A király adta neki gyémánt mint a strucctojás”, — súgta meghatottan az étte­rem néger szakácsa az egyik vendég fülébe. Eljött a távozás ideje. A herceg ünnepélye­sen felállt és elindult a kijárat felé. Amikor a terem közepére ért, halk morajlás hallat­szott fel. „Drágakövekkel” teli zacskója el­oldódott, és a ragyogó ékszer szétszóródott a parkettán. A herceg és kísérete egy pillanatra megállt, a szolgák gyorsan a drágakövek után kapkodtak, de az Emir hercegi mozdulattal legyintett és elvonult kíséretével. Alig csapó­dott be az ajtó mögötte, a fényes étteremben bolondokháza lett. Nők sikoltoztak, egymás haját tépték, a parketten szétválaszthatatlan tömeg hempergett, mindenki meg akart kapa­rintani valamilyen „ékszert”. Az étterem be­rendezését összetörték, a pincérek és a sza­kácsok is ölre mentek a „kincsekért”. Néhány híres hollywoodi név viselőjét is, ott látták a padlón. Az Emir vissza sem fordult. Fekete gépko­csija nesztelenül suhant tova. Küldetése be­fejeződött

Next