Magyar Szó, 1959. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1959-11-01 / 258. szám

*. oldal V­alaki bejött a kávéházb­a délután fél háromkor és kapucinert rendelt. Üzletnyitásig, négy óráig lesz ideje az újságokat elolvasni — gondolta és le­ült egy serokasztalhoz, ahonnan kilátni az utcára. Az úttesten, a kocsiúton, elgör­dült egy autóbusz. Hosszan nézett utána... milyen tele van. A kávéskonyhában ketten veszekedtek, ideszüremlett a zaj, a fő­pincér csitította a veszekedőket. »Igen, — gondolta a vendég — az emberek nem tudnak meglenni marakodás nélkül.« És kezébe vett egy képeslapot. Szép fe­kete színek a sima papíron. Égitestek fényképe. A Hold — hirdette egy felirat — a Holdnak az a fele, amelyet emberi szem még sohasem látott! Elolvasta a szöveget és egy kicsit csó­válta a fejét Egy gömb, néhány fekete folt benne nyilak és mindenféle magya­rázat. A Hold másik fele. Az a fele, ame­lyet most rakétából lefényképeztek. Ame­lyet soha ember még nem láthatott meg, mert a Holdnak az a fele örökké elfordul tőlünk. A vendég pislogott. Nem volt tudatlan ember, nem volt közömbös ember. Kicsit fáradt ember volt, átlagember, akinek az járt a fejében ebben a pillanatban, hogy sógora visszaadja-e elsején a tízezer di­liért, amit kölcsönkért tőle, mert most már neki is kell a pénz: disznót akar ven­ni. Vágni akar. Egy szép nagyhasú disz­nót .. hát ilyen kerek nem lesz éppen, mint ez a gömb itt a képesújságban, bár az sem lenne utolsó dolog! Megint csak a Holdat nézte ott a képen és egészen lassan... egészen lassan szo­katlan érzés lopakodott a szívébe. A szom­szédasztalnál is a Holdról beszéltek... mit szól hozzá... nahát. Ejnye — gondolta — ez mégis csak nagy dolog! A kutyafáját. Ez körülbelül olyan, mintha ezernégyszázvalahányban — a számban nem volt biztos — valaki utána ment volna Kolumbusznak, amikor Ame­rikában partra lépett és lefényképezte vol­na. És ő ott ült volna egy genovai kávé­házban és nézte volna a képet egy képes­lapban, felirat: Amerika felfedezése. Mosolygott ezen a lehetetlen gondola­ton. Fel kellene venni a lapot és meg­nézni, mit ír még. Kicsit büszke is volt magára ebben e pillanatban. Régen vala­mikor hallgatott egyszer egy előadást... mikor is? ... amelyen egy nagyüstökű, szemüveges tudós azt bizonygatta, hogy a világ nagy találmányai, nagy eseményei voltaképpen nyomtalanul suhannak el a kortárs lelke mellett. Mint ahogy azok a bizonyos századfordulók is... azok is egy Szilveszter-est látszólagos .­sablonjában kö­szöntenek ránk... már aki megér egy ilyen századfordulót — mondta az előadó és még azt bizonygatta, hogy ő még gyer­mekkorában — mert megért egy század­­fordulót — azt hitte, hogy fenn a magas­ban valami kifeszített kötél vagy spárga mellett sodródnak el ilyenkor... Ez a nagy fekete folt azonban... illet­ve sötétebb alapon világosabb folt, hatá­rozottan és nyugtalanítóan eltérítette fi­gyelmét a kapuciner izéről. És mi ez a gyertyaszag itt körülötte? Talán mert va­lamikor a gimnáziumban egy gyertya állt egy készülék központjában, amely a Hold és a Föld forgását mutatta? Vagy üzenet ez a gyertyaszag valami koporsó széléről, amikor még úgy gondolta, hogy aki meg­halt, valami idegen planétán folytatja to­vább életét? Butaság ugye, most délután három óra felé jár és ő itt ül a kávéház­ban. .. igaz hogy szokatlan dolog, amit itt olvas, ami itt előtte fekszik: a láthatat­lan Hold. Hogy lehalásztak valamit a vi­lágűrből, az irdatlan messzeségből és az ember egy kis kulcslyukon — olyan ez — belepislogott abba a messzeségbe, amelyet ő is úgy könyvelt el magában: se tér, se idő nincs ott... de úgy látszik mégiscsak van. Valami van. Valami érthetetlen, ahol azonban úgy látszik pontosan fényképez­ni lehet... oda úgy látszik el lehet men­ni. .. hogy ép bőrrel-e, az más kérdés. Már negyed négy felé járt délután , az órájára pillantott, azon látta ,-r­ ,volt egy óra a kávéházban is, de az rosszul jár: öt perccel kevesebbet mutat. Talán ennyi kellett annak a gépnek odafent a magasban, hogy azt a felvételt elkészítse, öt perc. Pont annyi, amennyit a kávéház órája késik. Fél négykor fizetett és kiment a kávé­­házból. Előbb azonban — óvatosan — ki­emelte az újságtartóból azt a lapot, ame­lyen a láthatatlan Hold, a Hold túlsó fele feketéllett. És a Hold túlsó fele megint csak láthatatlan lett — legalábbis a City kávéházban, ahol pedig sokan voltak ki­váncsiak pont erre a képre, aznap délután. M­ajtényi Mihály: A láthatatlan Hold MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1958. XL­I. ! — ■­­ Köszöntjük a hallgatókat... A noviszádi rádió fejlődése tízéves távlatból — Egyedülálló jelenség: önálló rádióállomás nemzeti kisebbségeknek — Naponta átlag 300—400 levél — Szakavatott káder — Új hangversenystúdió — Távlatban: közvetítő állomások lokális műsorok számára — Noviszádi televízió Jubileumi interjú Farkas Nándorral Tíz évvel ezelőtt jelentős ku­ltúresemény színhe­lye volt a tartományi főváros. 1949 november 29-én megkezdte működését a noviszádi rádió. Tíz év persze nem nagy idő, — a történelemben alig jelent valamit, — de éppen elég ahhoz, hogy egy fiatal kultúrintézmény megtalálja helyét és sze­repét. És meg kell mondani, a noviszádi rádió meg is találta helyét és szerepét szocialista kultú­ránk fejlesztésében. Az első adás óta — amikor bőször szólalt meg a bemondó hangja, rádió noviszád a 221,4 méteres hullámhosszont — ez az intézmény rendületlenül teljesítette feladatát, ismeretterjesztő munkáját és ne­velő szerepét. A küszöbönálló évforduló kapcsán megkértük FARKAS NÁNDORT, a noviszádi rádió igazgatóját: mondjon néhány szót a jubiláló kultúrintézmény munkájáról. — Mindenekelőtt szeret­nénk, de tízéves távlatból rö­vid visszapillantást tenne a rádió fejlődésére . Szerényen kezdtük a munkát, félkilowattos adóval, amely inkább lokális jellegű volt. E kis hatósugarú adó működése kitűnő lehetőséget adott káderképzésre: a rádió tulajdonképpen ebben az idő­ben kezdte maga köré gyűj­teni a műszaki és művészeti személyzetet, technikusokat, újságírókat, zenészeket és ké­sőbb színészeket, akik olyan munkán kezdtek dolgozni, a­­mire azelőtt nem is gondol­tak. Mindez persze csak a kezdet volt, előkészület a ké­sőbbi nagy feladatok megol­dására. Az első félkilowattos adót aztán két, majd öt kilo­­wattos adó váltotta fel, de nem sokkal később megkezd­te működését a százkilowat­­tos nagy adó is, amellyel ma is dolgozunk.­­ A noviszádi rádió helyét, szerepét és feladatát jól isme­rik a hallgatók, az elmúlt tíz esztendőben sugárzott műsor világosan föltárta jellegét, mégis szeretnénk, ha néhány szóban elmondaná: miben lát­ja a rádió működésének jelen­tőségét? — Úgy vélem, hogy az in­dulás hatalmas kultúrpoliti­kai jelentőségét nem kell kü­lön hangoztatnom, mert a vajdasági magyar, román és szlovák dolgozók a sajtó, színház és könyvkiadás mel­lett újabb kultúrintézményt vallhattak magukénak, rá­diót, amely lehetővé tette szá­mukra a kultúrálét fokozo­­tabb kibontakozását. Nincs abban semmi túlzás, ha azt ál­lítjuk, hogy ez egyedülálló je­lenség a világon: a nemzeti kisebbségeknek önálló rádió­állomásuk van, olyan kultúr­intézményük, amely nem­csak tájékoztat és nevel, ha­nem szórakoztat is.­­ Azt talán mondani se kell, hogy ebben is megnyil­vánult Jugoszlávia helyes nemzetiségi politikája, a né­pek egyenlőségének és test­vériségének elve és minden népnek az a joga, hogy sza­badon ápolja nemzeti kultu­rális hagyományait. A novi­szádi rádió sokban hozzájá­rult a népek közötti testvéri­ség szocialista gondolatának megvalósításához, mert mű­sorával megszilárdította a kapcsolatot a nemzeti kisebb­ségek és Jugoszlávia többi népei között, elmélyítette a szocialista közösség gondola­tát. — Hogyan oszlik meg a rá­dió napi műsora? — A napi műsor hetven százaléka magyar, a többi harminc százalék román és szlovák beszédműsor, fele-fe­le arányban. Ez a jelenlegi helyzet. Lényegében a múlt­ban is így volt. —• Vannak-e adataik arról, hogy a rádióelőfizetők milyen érdeklődéssel hallgatják a noviszádi rádió műsorát? — Pontos adataink nincse­nek, de elmondhatom, hogy Vajdaságban egyre több a rádióhallgatók száma. Több mint hatvanezer kisebbségi előfizetőt tartunk számon, de feltehető, hogy jóval többen hallgatják műsorainkat. A noviszádi rádió már a kezdet­ben — mint fiatal intézmény — nagy népszerűségre tett szert mind Jugoszláviában, mind külföldön. Népszerűsé­gét talán az szemlélteti leg­jobban, hogy naponta átlag három-négyszáz levelet ka­punk a hallgatóktól, akik adá­saink kapcsán az élet legkü­lönbözőbb problémáiról kér­nek fölvilágosítást és bővebb magyarázatot. — Milyen a rádió műsorá­nak szerkezete? — Az indulást követő évek­ben végzett kísérletek nyo­mán fokozatosan kialakult a rádió mai műsorának jellege. Jelenleg 16 óra műsort sugár­zunk naponta. Ennek 70 szá­zaléka zene, 30 százaléka pe­dig beszédműsor. Napi be­szédműsorunk igen változatos és gazdag, mert tájékoztatói adások mellett közoktatási, közművelődési, nevelő és szó­rakoztató adások is helyet kapnak a műsorban. E több­nyelvű és sokszínű beszéd­műsort jól komponált zene­műsor fűzi egybe. Zenei adá­sainkat az ország minden tá­ján, sőt külföldön is hallgat­ják. Különösen könnyűzene műsorunk népszerű. Bizo­nyos műsorokban nem igen maradunk el hazánk nagyobb rádióállomásai mögött. — A bevezetőben megemlí­tette, hogy kezdetben a rádió maga képezte kádereit, mi a helyzet tíz év után: van-e elegendő szakképzett káder? — Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt tíz esztendő­ben a rádióban kinevelődött egy káder, amely ma már szakavatottan gondozza, szer­keszti műsorainkat és ottho­nos biztonsággal mozog eb­ben a szakmában. Mintegy öt­ven ember már tíz éve, tehát a kezdettől fogva a rádiónál dolgozik. Több olyan újság­írót, zenészt, színészt és tech­­nikust említhetnék, aki itt, a noviszádi rádiónál szerzett szakmai képesítést és aki a Jugoszláv Rádióhálózat fesz­tiváljain és más hazai szem­léin is sikerrel megállta a he­lyét. Kezdetben nagy gond volt a káderhiány, a munkahelyek fokozatos betöltése, a szak­tudás elsajátítása. Ma más a helyzet: az emberek szakmai tudása aránylag kielégítő és a munkahelyeket is betöltöt­tük. Iskolázott zenészekre azonban még mindig szük­ség van. A kérdés kapcsán még meg kell említenem, hogy a Beográdi Egyetem no­viszádi bölcsészeti karán nem­rég megnyílt magyar tanszék lehetőséget nyújt majd a meglévő káderek továbbkép­zésére. És még valamit: a rádió az utóbbi években tíz egyetemi hallgatónak adott ösztöndíjat. Néhány év múl­va már ezek a fiatal szakem­berek is munkába lépnek. — Milyen a rádió műszaki berendezése? — A 100 kilowattos adó berendezése teljesen kor­szerű. Ilyen terjedelmes mű­sor megvalósításához, mint a miénk, nincs elegendő műszerünk — főleg több stúdió kellene — de amink van, korszerűségben nem ma­rad el a nagyobb rádiók mö­gött. Most épül a rádió nagy hangversenystúdiója, amely­ben — ha elkészül — minősé­gi zeneműsorokat lehet felvé­telezni.­­Ezzel részben a stú­dió­hiány is megoldódik. Hiszem, hogy ez a hangver­senyterem a város zenei éle­tét is fellendíti. — Milyenek a rádió távla­tai általában és ezzel kapcso­latban mi a noviszádi rádió közvetlen feladata? — A rádió szerepe nálunk mind jobban növekszik és az előfizetők száma is gyorsan emelkedik. Jugoszláviában ma már több mint egymillió előfizető van. Úgy vélem, hogy a fejlődő élet m­ind job­ban sürgeti a hallgatók és a politikai és társadalmi ténye­zők közötti­ közvetlen ka­pcso­lat kibővítését. Célunk tehát csak ez lehet: minél szoro­sabb kapcsolatot teremteni a hallgatókkal, minél változa­tosabb és gazdagabb műsort sugározni, több nyilvános mű­sort és helyszíni közvetítést rendezni és állandóan javíta­ni a minőséget. Ezenkívül kü­lön gondot kell majd fordíta­nunk az úgynevezett lokális műsorok fejlesztésére. A táv­latreny szerint ugyanis Vaj­daságban néhány év múlva több közvetítő állomás épül, amely a központi adások köz­vetítése mellett rövid lokális műsort is sugároz. — Milyen a televízió távla­ta Vajdaságban? — A rádiót gyorsan követi a televízió. A noviszádi rádió fejlődésének ötéves távlatter­ve egy televízióstúdió megte­remtését is tervezi. A rádió nagy hangverseny stúdiója már úgy épül, hogy ennek a követelménynek megfeleljen. Noviszád igen erős kultúrköz­ponttá, egyetemi várossá fej­lődött, itt tartják a jugoszláv színházak országos szemléjét A Sztori­ja-Játékokat a rádió dráma fesztivált és az orszá­gos mezőgazdasági kiállítást — mindez lehetővé teszi, hogy bizonyos számú adással a no­viszádi rádiótelevízió is be­kapcsolódjék a jugoszláv há­lózat műsorába. A noviszádi rádiótelevízió műsorának fi­­zionómiájáról egyelőre még korai beszélni, de valószínű, hogy a kisebbségi kulturélet­­re is kiterjed majd. — Véleménye szerint mi­lyen új színekkel gazdagítot­ta a rádió a kisebbségi kul­­turéletet? — Nehéz volna mindent fel­sorolni. Csak egy példát em­lítek: a rádió a kisebbségi kulturéletben több olyan mű­fajt — rádiódráma, szórakoz­tatózene, gyermekszínjátszás stb. — hívott életre, amely­ről azelőtt szó sem lehetet. — Mit tart tízéves műkö­dése alatt a rádió legnagyobb eredményének? — Túlzás nélkül állíthat­juk, hogy abban az időben, amikor szomszédos országok­ban sok mindent elhallgat­tak, magyar nyelven a novi­szádi rádió volt az egyetlen tárgyilagos informátor. Ami­lyen figyelemmel kíséri a vi­lág a szocialista Jugoszlávia fejlődését, olyan érdeklődés nyilvánul meg a noviszádi rádió beszédműsora iránt is. Népszerűségét főleg annak köszönheti, hogy a szocializ­mus jugoszláv útjának építé­séről és más világpolitikai eseményekről minden időben és mindig objektív képet adott. Így alakult ki­ a rádió mai jellege, amely a kisebb­ségi sajátságokat egybeköti az általános jugoszláv szoci­alista valósággal. — Végül még egy kérdést­­e szerény, de jelentős évfor­duló küszöbén mit üzen a noviszádi rádió hallgatóinak? — Köszöntjük a hallgató­­kat és kérjük, vegyenek részt velünk együtt ebben a szerény ünnepségben, hallgas­sanak továbbra is bennünket, kövessék műsorainkat, ígér­jük, hogy legjobb tudásunk szerint fejleszteni és gazda­gítani fogjuk a rádió műso­rát, szilárdítani a hallgatók­ és a rádió kapcsolatát. NÉMETH P. István Farkas Nándor Társasest közköltségen 1959 szeptember 13. szá­munkban fenti cím alatt kö­zölt cikkünkben többek kö­zött azt írtuk, hogy Szuboti­­­án a Dinamó vállalatban az igazgató, a számvevőségi fő­nök és a kommercialista 125 000 dinárt vett fel a vál­lalatban a minimális szemé­lyi jövedelmek átszámítá­sáért. Steiner Jenő, a vállalat igazgatója és Horovic László, számvevőségi főnök ezzel kapcsolatban levelet intéztek szerkesztőségünkhöz. A kö­vetkezőket írják: „A fenti cikk állítása nem felel meg a valóságnak és nem egyéb közönséges rá­galmazásnál. Nem igaz, hogy a Dinamó vállalat igazgató­ja, számvevőségi főnöke és nem létező kommercialistája 125 000 dináros honoráriu­mot kapott a minimális sze­mélyi jövedelmek átszámítá­sáért, sem pedig más hono­ráris munkáért. A Dinamó igazgatója és számvevőségi főnöke Steiner Jenő és Ho­rovic László semmi honorá­­ris munkát nem végeztek vál­lalatunknak és semmiféle ho­noráriumot nem kaptak. Igaz csupán az, hogy a népbizottság rendeletére és a munkástanács előzetes jó­váhagyásával a vállalat négy tisztviselője a minimális sze­­■mélyi jövedelmek átszámítá­sáért, melyet soron kívül, sür­gősen, rövid határidőre, munkaidőn kívül, túlórában végeztek el 100 000 dinárt kaptak.” A tiltakozás helyénvaló bár szó sincs rágalmazásról. Ki­vizsgáltuk a dolgot s meg­állapítottuk, hogy Steiner Jenő és Horovic László nem kapott semmiféle honoráriu­mot. Ezért elnézésüket kér­jük. Állításunk egy másik szuboticai vállalatra vonat­kozik, sajnálatos névcsere történt

Next