Magyar Szó, 1960. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1960-01-01 / 1. szám

2. oldal MAGYAR SZÓ A forradalom emlékműve­­ Hároméves a vajdasági munkásmozgalom múzeuma Hároméves a vajdasági mun­kásmozgalom és a népi forra­dalom m­úzeuma. Már ez a rö­vid időszak is igazolta megala­pításának indokoltságát, s rávi­lágított kiemelkedő és sokol­dalú társadalmi szerepére is. A múzeum polcain sokasodó okiratok, fényképek és tárgyak történelmi jelentősége igen nagy, mert híven visszatükrö­zik azoknak a nemzedékeknek érdemeit, amelyek az eszme ne­vében vállalták az egyenlőtlen harcot a szociális és nemzeti felszabadulásért. A vajdasági munkásmozga­lom első napjairól számos for­radalmár arcképe mellett 23 jel­legzetes fényképet is őriz a múzeum, mégannyi bizonyíté­kát annak, hogy tájunkon mi­lyen erős gyökeret eresztett az eszme, milyen tömegesek vol­tak a munkásmegmozdulások, sztrájkok, májusi ünnepségek , r mozgalmak. A múzeumon k­­ül a tartományi pártvezeté­­k történelmi levéltára, a Ma,­a Szrpszka, a vajdasági mu­­um, a helyi jellegű múzeu­mok és a karlócai történelmi véltár is értékes anyagot őriz­ik ebből a korból. Valamenn­­yiből kiviláglik, hogy a vajda­­i munkásmozgalom a bács­­ai és a bánáti földmunkások rradalmi aratósztrájkjaiból és szerémségi bérmozgalmak­­ig nőtt ki. Az összegyűjtött és részben indézett okmányokból megala­klásától kezdve, végigkísér­­etjük a Kommunista Párt hár­ít ezen a vidéken. Igen sok akumentum őrzi a Pelagics­­soport forradalmi ténykedé­­sit,ds az októberi forradalon­ r­észtvevőinek nagy hatású mun­k­ásságát, képet kapunk a gyár­ipari és a mezőgazdasági mun­kások sztrájkjairól (1936-ban Kikindán és Becsén 10—10 000 szibobránban pedig 2 000 föld­munkás szüntette be a mun­kát), a börtönben lévő kom­munista egyetemekről, az ifjú­sági mozgalomról és a mun­kás kultúregyesületekről. A kortörténeti dokumentu­mokból megtudjuk, hogy 1940- ben közvetlenül a fasiszta ha­talmak Jugoszlávia elleni tá­madása előtt a vajdasági párt­szervezetek tagságának 30 szá­zaléka magyar nemzetiségű, ezenkívül jelentős számú párt­tag van a többi itt élő nemzeti kisebbségek soraiból is,­­ ami nem kis mértékben igazolja a Párt helyes nemzetiségi poli­tikáját. A népfelszabadító háború ide­jéből, a múzeum rendkívül gazdag képanyagot őriz, szám­ra nézve több mint 25 000-et. Ezek közül csaknem tízezret rendeztek, elláttak a szükséges adatokkal, de mintegy 15 000- ről úgyszólván semmilyen adat sincs. (Legnagyobb részét 1945 és 1949 között gyűjtötték ösz­­sze a népfelszabadító háború részvevőitől és az elesett har­cosok hozzátartozóitól. Nagy szolgálatot tennének azok, akik valaha valamilyen anya­got átadtak a múzeumnak, ha most értesítenék a múzeumot, hogy mikor és milyen anyagot adtak át, és kinek). A fényképekhez mellékelt szövegrészből kitűnik, milyen körülmények között veszítette el életét 1941—42-ben a tarto­mányi pártvezetőség és az if­jú kommunista szövetség tarto­mányi vezetőségének csaknem valamennyi tagja, köztük né­hány magyar, szlovák és ro­mán forradalmár, továbbá a ke­rületi, járási vezetőségek és az alapszervezetek számos tagja. Az 1942-ben lezajlott szerém­ségi és boszniai harcok ide­jéből mintegy húsz fényképet gyűjtöttek össze a múzeum munkatársai, jóllehet az volt az általános vélemény, hogy ebből az időszakból egyálta­lán nincs fénykép, ami volt el­kallódott. A gyűjtemény más tárgykörű anyaga is rendkí­vül meggyőzően szemlélteti a bánáti partizánegységek cso­dálatos hősiességét, a kommu­nisták szökését a mitrovicai fegyházból, a XV. vajdasági brigád, továbbá a magyar és a szlovák brigád haditetteit. Több mint 1 700 újságpél­­dányt és politikai füzetet is őriznek a népfelszabadító harc első éveiből. Érdemes megem­líteni, hogy hosszú keresés u­­tán rábukkantak a Szlobodna Vojvodina 1942-ben kiadott és már elveszettnek hitt első pél­dányára. Itt őrzik továbbá a Fruskogorszki Partizán 1941- ben kiadott első három szá­mát, az Isztria lap néhány fennmaradt példányát, és még sok más újságot, amelyeket a katonai egységek és a táborok­ban lévő hadifoglyok adtak ki. A múzeumban őrzik a tarto­mányi pártvezetőség háború idejéből fennmaradt kézi saj­tóját, amelyen egy év alatt, rendkívül nehéz körülmények között, 36 600 Szlobodna Voj­vodina példányt 17 600 ISlasa Borbat, 2 200 politikai füzetet és 37 000 kiáltványt és falra­gaszt nyomtattak. Ezenkívül megőriztek számos plakátot, 11 000 mikrofilmre vett doku­mentumot, több rajzot és fest­ményt, számos volt harcos há­borús naplóját. A múzeum munkatársai 118 helységből összegyűjtötték a népi forrada­lom részvevőinek visszaemlé­kezéseit. Ennek a több mint 20 000 gépelt oldalra terjedő anyagnak egy részét feldolgoz­ták és könyvalakban kiadták, a többit most rendezik sajtó alá, hogy az utókor számára megőrizzenek sok részletet Vaj­daság részvételéről a népfel­szabadító háborúban. _A múzeum, a tartományi­ pártvezetőség levéltára és még számos más hasonló jellegű intézmény anyaga alapján em­lékeztek meg a vajdasági la­pok a Párt negyvenedik évfor­­dulójáról. Ez az együtműködés nagyon szép eredményeket ho­zott. Noha a múzeum anyagtára igen gazdag, továbbra is fel­adata marad a munkásmozga­lomra és a népi forradalom­ra vonatkozó adatok gyűjtése. Egy másik fontos feladata vol­na állandó kiállítás létesítése, ezt azonban eddig nem sike­rült megoldania. Ennek, hiá­nyát nem pótolhatta az az öt egyébként jól sikerült alkalmi kiállítás sem, amelyet a mú­zeum három év alatt rendezett. A múzeum tanácsának és a szakértők kollégiumának jelen­tős sikere az, hogy több mint száz munkatárs segítségével le­fektették a vajdasági munkás­­mozgalom naptárát. Ez az anyag illusztrált album for­májában, 700 oldalnyi terjede­lemben hamarosan elhagyja a sajtót. Legkésőbb 1961 tavaszán el­készül a munkásmozgalom és népi forradalom múzeumának új épülete. Megnyitásával mél­tóképpen megemlékeznek a for­radalom kezdetének 25. évfor­dulójáról is. Akkorra várható az állandó kiállítás megnyi­tása is. Mindebből látható, hogy a múzeumnak sokoldalú szerepe van. A legfontosabb minden­esetre az, hogy őrizze a forra­dalmi hagyományokat, a moz­galom és hőseinek emlékét és megismertesse a mostani és a jövő nemzedékkel történelmünk e legfényesebb korszakát. Más szóval, a forradalom emlékmű­vévé kell válnia. Ha majd a múzeum az új épületbe költözik és csarnokai­ban megnyitja az állandó ki­állítást, akkor voltaképpen új feladathoz is érkezik: a szocia­lizmus építésének Vajdaságra vonatkozó dokumentumait kell rendeznie, feldolgoznia, s ez­zel megőriznie az utókor szá­mára. Zsika TADICS A vajdasági munkásmozgalo­m és népi forradalom múzeum­ának új épületét a noviszádi törvényszék és a beográdi rakpart között építik fel. Vitics zágrebi mérnök tervezte. fi juhlláris év okmánykincstára Évvégi beszélgetés Mirnics Józseffel, a KSz tartományi irattárának vezetőjével Az új esztendővel lezárult Pár­tunk és­­­SzKOJ negyvenedik jubiláris éve, s az ünnepi év utolsó napjában elkívánkoztam oda, ahol az elmúlt évben any­­nyiszor jártunk, ahonnan any­­nyi értékes adatot kaptunk. Ab­ba az intézetbe, amely a jubi­láris évben mindenkinek, külö­nösen pedig a sajtónak szinte kimeríthetetlen adatkincstárt je­lentett. Ellátogattam a Kommu­nista Szövetség tartományi veze­tőségének történelmi osztályára. S mint az elmúlt évben kellé­gátni annyiszor, magam is el­mentem, hogy az intézet munka­társaival egy mondhatnánk utol­só ünnepi évi beszélgetést foly­tassunk. A beszélgetés tárgyköre azonban eltért a megszokottól. Nem történelmi események, párt­hősük, munkásmozgalmi embe­rek és hasonlóéi után érdeklőd­tem, csak arra kértem Mirnics Józsefet, az intézet vezetőjét, készítsünk egy olyan munkamér­leg-félét arról, hogy mit tett ez az osztály tavaly, mivel járult hozzá Pártunk és a SzKOJ negy­venedik évének megünneplésé­hez. íme néhány vázlatos adat. Az irattar egyik legjelentősebb tel­jesítménye a tartományi munkás­mozgalmat és a Vajdaság terü­letén működő haladó szellemű munkáspártok ténykedését szem­léltető történelmi adatok és ok­mányost feldolgozása, rendezése és közlése volt. Ez az anyag ti­zenkét kisebb tanulmányban ösz­szesen mintegy 1300 oldalon meg­jelent és szerves részévé vált a Jugoszláv Kommunista Párt be­fejezés előtt álló történelmének. Egyebek között ennek az osz­tálynak köszönhető hogy a Kom­munista Párt történetét ismerte­tő mintegy tíz fejezetből álló hatalmas mű­nek minden fejeze­tében méltó helyet kapott tarto­mányunk munkásmozgalma is. Hogy a történelmi osztály e téren tett munkáját kellő­en értékelhessük el­­kell monda­ni, hogy az irattár munkatársai áttanulmányoztak és rendszerez­tek több mint 9 000 eredeti ok­mányt és mintegy 10 000 mikro­film felvételt. Továbbá egybe­­gyűjtöttek rengeteg emlékiratot, megemlékezést, tüzetesen átnéz­ték 97 politikai bűnper anyagát, alaposan átböngészték a valami­kori sajtó úgyszólván összes hoz­záférhető termékeit, és néha na­ponta n­égy gyorsírót még két magnetofont is használtak, hogy megörökítsék a hozzájuk sereg­lett volt pártmunkások és moz­galmi emberek visszaemlékezése­it. Valóban rengeteg idő, kitartó szorgalmas és odaadó munka gyű­mölcse az a tizenkét tanulmány­­füzet. Ezenkívül a járási és a tarto­mányi jubiláló bizottságok, a saj­tó, a rádió, sőt a televízió is ko­moly követelményekkel állt az Intézet elé. Az ő számukra egy 160 oldalas tájékoztató okmányt dolgoztak ki. Ez az okmány idő­rendben közli a munkásmozga­lom fontosabb eseményeit és hív­ja fel a figyelmet a kimagasló vajdasági p Artmunkásokra, moz­galmi emberekre. A történelmi Irattár munkatár­sai igen sok egyéb alkalmi tu­dományos és újságcikket is ír­tak. A jugoszláv enciklopédia számára például megírták 72 vaj­dasági forradalmár életrajzát. Tu­dományos munkáik jelentek meg a Matica Szrpszka, a Társadalom­tudomány Szemle, a Szövetkeze­ti Irattár Évkönyvében és más tudományos jellegű kiadványok­ban. Nem beszélve arról, hogy az osztály minden munkatársa rengeteg előadást tartott tarto­­nyunkszerte. Az ünnepi év rendkívül nagy érdeklődést keltett és eddig nem tapasztalt tevékenységre serken­tette polgárainkat, különösen azo­kat, akik bármilyen módon része­sei voltk a haladó munkásmoz­galomnak. Az emberek ezrei ke­resték fel a múlt évben a tör­ténelmi irattárt, újabb és újabb okmányokkal, nyilatkozatokkal, emlékiratokkal és hasonló érté­kes történelmi anyagokkal. Ennek a szokatlan aktivitás­nak köszönhető, hogy az intéz­mény igen sok új értékes törté­nelmi anyaghoz jutott. Egyebek között előkerült egy már tizenhat éve kutatott, elveszettnek hitt ok­mány, a Szlobodna Vojvodina el­ért száma. Hála Hegedűs József hozzátartozói segítségéne­k, a tör­ténelmi osztály megtalálta a ne­ves forradalmár elásott okmá­nyait és Iratait. Mások segítsé­gével sikerült egybegyinjteni a Radnicski List, a Falu és a vá­ros, A fáklya, A kommunista és még néhány volt munkáslap szá­mait. És bár ez nem tartozik szigorúan az Irattárhoz, meg kell említeni, hogy a munkásmozgal­mi múzeum is rendkívüli ered­ményeket ért el újabb értékek gyűjtésében: mintegy ezer igen értékes fénykép birtokába jutot­tak. De amint mondottam, nem szándékozom kimerítőbben ismer­tetni a történelmi osztály jubi­láris évi munkásságát. Csak egy kis tájékoztató volt a célom, de úgy hiszem ez is elég ahhoz, hogy kellőképpen értékelhessük a történelmi osztály valóban nagy hozzájárulását Pártunk negyvenedik évfordulójának meg­ünnepléséhez. M. T. SzerelemO­ldalági kedves barátom, a derék Sauerkraut Lehel, mesélte ezt a szomorú történetet. — Nem szeret a feleségem — mond­ta a derék Sauerkraut —, miközben tarka, nagykockás zsebkendőjével a homlokát tö­­rölgette. Egy rejtély az az asszony, egy ti­tok, egy megfejthetetlenül nehéz kereszt­rejtvény, Sürü, illatos feketekávét iszogattunk. A derék Sauerkraut három kockával, mert őt nem szerette a felesége, én csak eggyel, mert én szeretem a feketekávét. A pincé­rek az asztalokat tologatták, mert Szilvesz­terre készült a kávéház, ezerötszáz dinár lesz a belépődíj, ezért vacsorát kap a pá­ciens, egy üveg bort és feketekávét. Haj­naltájt nagy füst lesz a kávéházban és lár­ma és forogni fognak a fejem felett a lam­pionok és tizedikén megpróbálok majd né­hány ezrest kölcsön kérni a derék Sauer­­krauttól, akit nem szeret a felesége és há­rom cukorral issza a feketét. Szeretem ezt a derék Sauerkrautot, akit ,nem szeret a felesége és aki három ... nem, nem!... ötezer dinárt fog nekem kölcsönadni és én elsején majd azt mondom neki: — ne ha­ragudj, öregem, majd jövő elsején, tudod, nagyon forogtak a lampionok. — A feleségem szereti a lámpákat — mondta szomorúan a derék Sauerkraut. — örül a lelke, ha egy hazafelé botorkáló bizonytalan egyedet lát az utcán, amikor kitekint az ablakon hajnaltájt. — Nézd csak Lehel — mondja ilyenkor milyen kedvesen csámpázik lámpaoszloptól a falig és vissza, milyen aranyosan tántorog. Egy férfi, akit én elképzelek magamnak — mondja a feleségem — ugorjon-e az asztal tetejére, vágja bele a poharát a tükörbe, ragasszon ötezerdinárost a cigány homlo­kára ... A Szemző Gyuszi... — Mit csinált a Szemző Gyuszi? — kér­deztem fáradtan, mert arra gondoltam, hogy hátha nem kapok kölcsön ötezer di­nárt tizedikén a derék Sauerkrauttól, akit nem szeret a felesége. — A feleségem mesélte, — folytatta a derék Sauerkraut. — A Szemző Gyuszi fel­zavarta a cigányokat a ház tetejére és ott kukorékolni kellett nekik. Azt játszották, hogy csak egy kislány van a világon, de kukorékolva játszották. Csak egy kislány van a világon, kukuriku!... az is az én gyönyörűszép virágom, kukuriku!... Az­tán a Schneider Fánit játszották a házte­tőn, de azt nagyon hamisan kellett ját­szani, hogy elmentem én a vásárba Schnei­der Fánival... kivel?... a Schneider Fá­­nival! Egy férfi — sóhajtotta a derék Sauerkraut — egy férfi, azt mondja a fe­leségem, a háztetőre, küldi a cigányokat, hogy ott féllábon kukorékolják a csak egy­­kislányt... — És te? — kérdeztem. *— Megpróbáltam, — lehelte a derék Sauerkraut Lehel bánatosan. —­ Elsején, amikor felvettem a fizetésemet, elmentem egy kis szigeti kocsmába, mert nem kezd­heti az ember mindjárt kávéházban, a vá­ros közepén, ki kell tanulni előbb a szak­mát. Akkor bort rendeltem az asztalra és poharat, de tükör nem volt a kocsmában, hát szóltam a pincérnek, hogy hozasson a városból, mert tükör nélkül nem érvényes. Később már tükör is volt és akkor meg­kértem a primást, hogy legyen szives fél­­lábra állni és muzsikálja nekem a száz­­tizenhatéves barna kislányt, de bedobo­­lással,­­mert én úgy szeretem és néha kot­­kodácsoljon. — Kotkodácsoljon? — Igen. Tulajdonképpen azt akartam mondani, hogy kukorékoljon, de akkor eszembe jutott, hogy a csak egy kislán­ynál kell kukorékolni, a száztizenhat évesnek jó lesz a kotkodácsolás is. — És aztán? — kérdeztem érdeklődve. — Nem tudom, mi történt később — mondta a derék Sauerkraut szomorúan —, de a végén már a cigányok ültek az asz­tal mellett, én meg a sarokban álltam és kukorékoltam és kotkodácsoltam és kaffog­­tam és nyávogtam is. A derék Sauerkraut rám emelte bána­­tos tekintetét: — Nagyon jól nyávogok, igazán kitű­nően. Lehet, hogy pályát tévesztettem. Sóhajtott a derék Sauerkraut. — No és otthon mi történt? — Hazakerültem végül és egy para sem volt már a zsebemben és odaálltam az asszony elé, hogy én vagyok a Szemző Gyuszi, kukuriku! és csak egy kislány van a világon, miau! és vau-vau! söprik a pá­pai utcát... — És az asszony? Merengve nézett a kávéházi tükörablak­ra a derék Sauerkraut és a hangja megre­megett: — Hiába volt minden. A kukorékolás, a nyávogás, a csak egy kislány. Részeg disz­nó! — mondta a feleségem — utálatos, ré­szeg disznói Egy férfi, akit én elképzelek magamnak, ezt is mondta a feleségem, nem issza le magát a sárga földig, nem kuko­rékol és költi el a fizetését piszkos buti­kokban. Egy férfi legyen oroszlán! Sokáig ültünk még a kávéházban. It­tunk még egy feketét, a derék Sauerkraut most már négy cukorral itta, azt hiszem, cukormérgezést akar kapni bánatában. Aztán mégiscsak felkászolódtunk. — És most mit fogsz csinálni? — kér­deztem a derék Sauerkrautot, akit nem szeret a felesége. Rám nézett a derék Sauerkraut, a kezét nyújtotta. — Megtanulok üvölteni, — mondta egy­szerűen. GÁL László 1960. január 1., 2., 3. TÉVES SIKER Tito elnök újévi üdvözlete hazánk minden polgárának (Folytatás az 1. oldalról) vett békeharc, amely még mindig folyik, már eredmé­nyekkel jár, és ez még job­­­­ban felbátorít bennünket, hogy minden békeszerető or­szággal együtt folytassuk a harcot azoknak az elveknek a megvalósulásáért, amelyek megteremtik a békét és a népek békés együttműködé­sét. Jugoszlávia polgárainak, vá­rosaink és falvaink minden dolgozójának, ifjúságunknak és legifjabb nemzedékünk­nek, a pioníroknak, a néphad­sereg és a biztonsági szolgá­lat tagjainak a legszívélye­­sebben boldog új esztendőt kívánok.

Next