Magyar Szó, 1960. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1960-01-01 / 1. szám
2. oldal MAGYAR SZÓ A forradalom emlékműve Hároméves a vajdasági munkásmozgalom múzeuma Hároméves a vajdasági munkásmozgalom és a népi forradalom múzeuma. Már ez a rövid időszak is igazolta megalapításának indokoltságát, s rávilágított kiemelkedő és sokoldalú társadalmi szerepére is. A múzeum polcain sokasodó okiratok, fényképek és tárgyak történelmi jelentősége igen nagy, mert híven visszatükrözik azoknak a nemzedékeknek érdemeit, amelyek az eszme nevében vállalták az egyenlőtlen harcot a szociális és nemzeti felszabadulásért. A vajdasági munkásmozgalom első napjairól számos forradalmár arcképe mellett 23 jellegzetes fényképet is őriz a múzeum, mégannyi bizonyítékát annak, hogy tájunkon milyen erős gyökeret eresztett az eszme, milyen tömegesek voltak a munkásmegmozdulások, sztrájkok, májusi ünnepségek , r mozgalmak. A múzeumon kül a tartományi pártvezeték történelmi levéltára, a Ma,a Szrpszka, a vajdasági muum, a helyi jellegű múzeumok és a karlócai történelmi véltár is értékes anyagot őrizik ebből a korból. Valamennyiből kiviláglik, hogy a vajdai munkásmozgalom a bácsai és a bánáti földmunkások rradalmi aratósztrájkjaiból és szerémségi bérmozgalmakig nőtt ki. Az összegyűjtött és részben indézett okmányokból megalaklásától kezdve, végigkíséretjük a Kommunista Párt hárít ezen a vidéken. Igen sok akumentum őrzi a Pelagicssoport forradalmi ténykedésit,ds az októberi forradalon résztvevőinek nagy hatású munkásságát, képet kapunk a gyáripari és a mezőgazdasági munkások sztrájkjairól (1936-ban Kikindán és Becsén 10—10 000 szibobránban pedig 2 000 földmunkás szüntette be a munkát), a börtönben lévő kommunista egyetemekről, az ifjúsági mozgalomról és a munkás kultúregyesületekről. A kortörténeti dokumentumokból megtudjuk, hogy 1940- ben közvetlenül a fasiszta hatalmak Jugoszlávia elleni támadása előtt a vajdasági pártszervezetek tagságának 30 százaléka magyar nemzetiségű, ezenkívül jelentős számú párttag van a többi itt élő nemzeti kisebbségek soraiból is, ami nem kis mértékben igazolja a Párt helyes nemzetiségi politikáját. A népfelszabadító háború idejéből, a múzeum rendkívül gazdag képanyagot őriz, számra nézve több mint 25 000-et. Ezek közül csaknem tízezret rendeztek, elláttak a szükséges adatokkal, de mintegy 15 000- ről úgyszólván semmilyen adat sincs. (Legnagyobb részét 1945 és 1949 között gyűjtötték öszsze a népfelszabadító háború részvevőitől és az elesett harcosok hozzátartozóitól. Nagy szolgálatot tennének azok, akik valaha valamilyen anyagot átadtak a múzeumnak, ha most értesítenék a múzeumot, hogy mikor és milyen anyagot adtak át, és kinek). A fényképekhez mellékelt szövegrészből kitűnik, milyen körülmények között veszítette el életét 1941—42-ben a tartományi pártvezetőség és az ifjú kommunista szövetség tartományi vezetőségének csaknem valamennyi tagja, köztük néhány magyar, szlovák és román forradalmár, továbbá a kerületi, járási vezetőségek és az alapszervezetek számos tagja. Az 1942-ben lezajlott szerémségi és boszniai harcok idejéből mintegy húsz fényképet gyűjtöttek össze a múzeum munkatársai, jóllehet az volt az általános vélemény, hogy ebből az időszakból egyáltalán nincs fénykép, ami volt elkallódott. A gyűjtemény más tárgykörű anyaga is rendkívül meggyőzően szemlélteti a bánáti partizánegységek csodálatos hősiességét, a kommunisták szökését a mitrovicai fegyházból, a XV. vajdasági brigád, továbbá a magyar és a szlovák brigád haditetteit. Több mint 1 700 újságpéldányt és politikai füzetet is őriznek a népfelszabadító harc első éveiből. Érdemes megemlíteni, hogy hosszú keresés után rábukkantak a Szlobodna Vojvodina 1942-ben kiadott és már elveszettnek hitt első példányára. Itt őrzik továbbá a Fruskogorszki Partizán 1941- ben kiadott első három számát, az Isztria lap néhány fennmaradt példányát, és még sok más újságot, amelyeket a katonai egységek és a táborokban lévő hadifoglyok adtak ki. A múzeumban őrzik a tartományi pártvezetőség háború idejéből fennmaradt kézi sajtóját, amelyen egy év alatt, rendkívül nehéz körülmények között, 36 600 Szlobodna Vojvodina példányt 17 600 ISlasa Borbat, 2 200 politikai füzetet és 37 000 kiáltványt és falragaszt nyomtattak. Ezenkívül megőriztek számos plakátot, 11 000 mikrofilmre vett dokumentumot, több rajzot és festményt, számos volt harcos háborús naplóját. A múzeum munkatársai 118 helységből összegyűjtötték a népi forradalom részvevőinek visszaemlékezéseit. Ennek a több mint 20 000 gépelt oldalra terjedő anyagnak egy részét feldolgozták és könyvalakban kiadták, a többit most rendezik sajtó alá, hogy az utókor számára megőrizzenek sok részletet Vajdaság részvételéről a népfelszabadító háborúban. _A múzeum, a tartományi pártvezetőség levéltára és még számos más hasonló jellegű intézmény anyaga alapján emlékeztek meg a vajdasági lapok a Párt negyvenedik évfordulójáról. Ez az együtműködés nagyon szép eredményeket hozott. Noha a múzeum anyagtára igen gazdag, továbbra is feladata marad a munkásmozgalomra és a népi forradalomra vonatkozó adatok gyűjtése. Egy másik fontos feladata volna állandó kiállítás létesítése, ezt azonban eddig nem sikerült megoldania. Ennek, hiányát nem pótolhatta az az öt egyébként jól sikerült alkalmi kiállítás sem, amelyet a múzeum három év alatt rendezett. A múzeum tanácsának és a szakértők kollégiumának jelentős sikere az, hogy több mint száz munkatárs segítségével lefektették a vajdasági munkásmozgalom naptárát. Ez az anyag illusztrált album formájában, 700 oldalnyi terjedelemben hamarosan elhagyja a sajtót. Legkésőbb 1961 tavaszán elkészül a munkásmozgalom és népi forradalom múzeumának új épülete. Megnyitásával méltóképpen megemlékeznek a forradalom kezdetének 25. évfordulójáról is. Akkorra várható az állandó kiállítás megnyitása is. Mindebből látható, hogy a múzeumnak sokoldalú szerepe van. A legfontosabb mindenesetre az, hogy őrizze a forradalmi hagyományokat, a mozgalom és hőseinek emlékét és megismertesse a mostani és a jövő nemzedékkel történelmünk e legfényesebb korszakát. Más szóval, a forradalom emlékművévé kell válnia. Ha majd a múzeum az új épületbe költözik és csarnokaiban megnyitja az állandó kiállítást, akkor voltaképpen új feladathoz is érkezik: a szocializmus építésének Vajdaságra vonatkozó dokumentumait kell rendeznie, feldolgoznia, s ezzel megőriznie az utókor számára. Zsika TADICS A vajdasági munkásmozgalom és népi forradalom múzeumának új épületét a noviszádi törvényszék és a beográdi rakpart között építik fel. Vitics zágrebi mérnök tervezte. fi juhlláris év okmánykincstára Évvégi beszélgetés Mirnics Józseffel, a KSz tartományi irattárának vezetőjével Az új esztendővel lezárult Pártunk ésSzKOJ negyvenedik jubiláris éve, s az ünnepi év utolsó napjában elkívánkoztam oda, ahol az elmúlt évben anynyiszor jártunk, ahonnan anynyi értékes adatot kaptunk. Abba az intézetbe, amely a jubiláris évben mindenkinek, különösen pedig a sajtónak szinte kimeríthetetlen adatkincstárt jelentett. Ellátogattam a Kommunista Szövetség tartományi vezetőségének történelmi osztályára. S mint az elmúlt évben kellégátni annyiszor, magam is elmentem, hogy az intézet munkatársaival egy mondhatnánk utolsó ünnepi évi beszélgetést folytassunk. A beszélgetés tárgyköre azonban eltért a megszokottól. Nem történelmi események, párthősük, munkásmozgalmi emberek és hasonlóéi után érdeklődtem, csak arra kértem Mirnics Józsefet, az intézet vezetőjét, készítsünk egy olyan munkamérleg-félét arról, hogy mit tett ez az osztály tavaly, mivel járult hozzá Pártunk és a SzKOJ negyvenedik évének megünnepléséhez. íme néhány vázlatos adat. Az irattar egyik legjelentősebb teljesítménye a tartományi munkásmozgalmat és a Vajdaság területén működő haladó szellemű munkáspártok ténykedését szemléltető történelmi adatok és okmányost feldolgozása, rendezése és közlése volt. Ez az anyag tizenkét kisebb tanulmányban öszszesen mintegy 1300 oldalon megjelent és szerves részévé vált a Jugoszláv Kommunista Párt befejezés előtt álló történelmének. Egyebek között ennek az osztálynak köszönhető hogy a Kommunista Párt történetét ismertető mintegy tíz fejezetből álló hatalmas műnek minden fejezetében méltó helyet kapott tartományunk munkásmozgalma is. Hogy a történelmi osztály e téren tett munkáját kellően értékelhessük elkell mondani, hogy az irattár munkatársai áttanulmányoztak és rendszereztek több mint 9 000 eredeti okmányt és mintegy 10 000 mikrofilm felvételt. Továbbá egybegyűjtöttek rengeteg emlékiratot, megemlékezést, tüzetesen átnézték 97 politikai bűnper anyagát, alaposan átböngészték a valamikori sajtó úgyszólván összes hozzáférhető termékeit, és néha naponta négy gyorsírót még két magnetofont is használtak, hogy megörökítsék a hozzájuk sereglett volt pártmunkások és mozgalmi emberek visszaemlékezéseit. Valóban rengeteg idő, kitartó szorgalmas és odaadó munka gyűmölcse az a tizenkét tanulmányfüzet. Ezenkívül a járási és a tartományi jubiláló bizottságok, a sajtó, a rádió, sőt a televízió is komoly követelményekkel állt az Intézet elé. Az ő számukra egy 160 oldalas tájékoztató okmányt dolgoztak ki. Ez az okmány időrendben közli a munkásmozgalom fontosabb eseményeit és hívja fel a figyelmet a kimagasló vajdasági p Artmunkásokra, mozgalmi emberekre. A történelmi Irattár munkatársai igen sok egyéb alkalmi tudományos és újságcikket is írtak. A jugoszláv enciklopédia számára például megírták 72 vajdasági forradalmár életrajzát. Tudományos munkáik jelentek meg a Matica Szrpszka, a Társadalomtudomány Szemle, a Szövetkezeti Irattár Évkönyvében és más tudományos jellegű kiadványokban. Nem beszélve arról, hogy az osztály minden munkatársa rengeteg előadást tartott tartonyunkszerte. Az ünnepi év rendkívül nagy érdeklődést keltett és eddig nem tapasztalt tevékenységre serkentette polgárainkat, különösen azokat, akik bármilyen módon részesei voltk a haladó munkásmozgalomnak. Az emberek ezrei keresték fel a múlt évben a történelmi irattárt, újabb és újabb okmányokkal, nyilatkozatokkal, emlékiratokkal és hasonló értékes történelmi anyagokkal. Ennek a szokatlan aktivitásnak köszönhető, hogy az intézmény igen sok új értékes történelmi anyaghoz jutott. Egyebek között előkerült egy már tizenhat éve kutatott, elveszettnek hitt okmány, a Szlobodna Vojvodina elért száma. Hála Hegedűs József hozzátartozói segítségének, a történelmi osztály megtalálta a neves forradalmár elásott okmányait és Iratait. Mások segítségével sikerült egybegyinjteni a Radnicski List, a Falu és a város, A fáklya, A kommunista és még néhány volt munkáslap számait. És bár ez nem tartozik szigorúan az Irattárhoz, meg kell említeni, hogy a munkásmozgalmi múzeum is rendkívüli eredményeket ért el újabb értékek gyűjtésében: mintegy ezer igen értékes fénykép birtokába jutottak. De amint mondottam, nem szándékozom kimerítőbben ismertetni a történelmi osztály jubiláris évi munkásságát. Csak egy kis tájékoztató volt a célom, de úgy hiszem ez is elég ahhoz, hogy kellőképpen értékelhessük a történelmi osztály valóban nagy hozzájárulását Pártunk negyvenedik évfordulójának megünnepléséhez. M. T. SzerelemOldalági kedves barátom, a derék Sauerkraut Lehel, mesélte ezt a szomorú történetet. — Nem szeret a feleségem — mondta a derék Sauerkraut —, miközben tarka, nagykockás zsebkendőjével a homlokát törölgette. Egy rejtély az az asszony, egy titok, egy megfejthetetlenül nehéz keresztrejtvény, Sürü, illatos feketekávét iszogattunk. A derék Sauerkraut három kockával, mert őt nem szerette a felesége, én csak eggyel, mert én szeretem a feketekávét. A pincérek az asztalokat tologatták, mert Szilveszterre készült a kávéház, ezerötszáz dinár lesz a belépődíj, ezért vacsorát kap a páciens, egy üveg bort és feketekávét. Hajnaltájt nagy füst lesz a kávéházban és lárma és forogni fognak a fejem felett a lampionok és tizedikén megpróbálok majd néhány ezrest kölcsön kérni a derék Sauerkrauttól, akit nem szeret a felesége és három cukorral issza a feketét. Szeretem ezt a derék Sauerkrautot, akit ,nem szeret a felesége és aki három ... nem, nem!... ötezer dinárt fog nekem kölcsönadni és én elsején majd azt mondom neki: — ne haragudj, öregem, majd jövő elsején, tudod, nagyon forogtak a lampionok. — A feleségem szereti a lámpákat — mondta szomorúan a derék Sauerkraut. — örül a lelke, ha egy hazafelé botorkáló bizonytalan egyedet lát az utcán, amikor kitekint az ablakon hajnaltájt. — Nézd csak Lehel — mondja ilyenkor milyen kedvesen csámpázik lámpaoszloptól a falig és vissza, milyen aranyosan tántorog. Egy férfi, akit én elképzelek magamnak — mondja a feleségem — ugorjon-e az asztal tetejére, vágja bele a poharát a tükörbe, ragasszon ötezerdinárost a cigány homlokára ... A Szemző Gyuszi... — Mit csinált a Szemző Gyuszi? — kérdeztem fáradtan, mert arra gondoltam, hogy hátha nem kapok kölcsön ötezer dinárt tizedikén a derék Sauerkrauttól, akit nem szeret a felesége. — A feleségem mesélte, — folytatta a derék Sauerkraut. — A Szemző Gyuszi felzavarta a cigányokat a ház tetejére és ott kukorékolni kellett nekik. Azt játszották, hogy csak egy kislány van a világon, de kukorékolva játszották. Csak egy kislány van a világon, kukuriku!... az is az én gyönyörűszép virágom, kukuriku!... Aztán a Schneider Fánit játszották a háztetőn, de azt nagyon hamisan kellett játszani, hogy elmentem én a vásárba Schneider Fánival... kivel?... a Schneider Fánival! Egy férfi — sóhajtotta a derék Sauerkraut — egy férfi, azt mondja a feleségem, a háztetőre, küldi a cigányokat, hogy ott féllábon kukorékolják a csak egykislányt... — És te? — kérdeztem. *— Megpróbáltam, — lehelte a derék Sauerkraut Lehel bánatosan. — Elsején, amikor felvettem a fizetésemet, elmentem egy kis szigeti kocsmába, mert nem kezdheti az ember mindjárt kávéházban, a város közepén, ki kell tanulni előbb a szakmát. Akkor bort rendeltem az asztalra és poharat, de tükör nem volt a kocsmában, hát szóltam a pincérnek, hogy hozasson a városból, mert tükör nélkül nem érvényes. Később már tükör is volt és akkor megkértem a primást, hogy legyen szives féllábra állni és muzsikálja nekem a száztizenhatéves barna kislányt, de bedobolással,mert én úgy szeretem és néha kotkodácsoljon. — Kotkodácsoljon? — Igen. Tulajdonképpen azt akartam mondani, hogy kukorékoljon, de akkor eszembe jutott, hogy a csak egy kislánynál kell kukorékolni, a száztizenhat évesnek jó lesz a kotkodácsolás is. — És aztán? — kérdeztem érdeklődve. — Nem tudom, mi történt később — mondta a derék Sauerkraut szomorúan —, de a végén már a cigányok ültek az asztal mellett, én meg a sarokban álltam és kukorékoltam és kotkodácsoltam és kaffogtam és nyávogtam is. A derék Sauerkraut rám emelte bánatos tekintetét: — Nagyon jól nyávogok, igazán kitűnően. Lehet, hogy pályát tévesztettem. Sóhajtott a derék Sauerkraut. — No és otthon mi történt? — Hazakerültem végül és egy para sem volt már a zsebemben és odaálltam az asszony elé, hogy én vagyok a Szemző Gyuszi, kukuriku! és csak egy kislány van a világon, miau! és vau-vau! söprik a pápai utcát... — És az asszony? Merengve nézett a kávéházi tükörablakra a derék Sauerkraut és a hangja megremegett: — Hiába volt minden. A kukorékolás, a nyávogás, a csak egy kislány. Részeg disznó! — mondta a feleségem — utálatos, részeg disznói Egy férfi, akit én elképzelek magamnak, ezt is mondta a feleségem, nem issza le magát a sárga földig, nem kukorékol és költi el a fizetését piszkos butikokban. Egy férfi legyen oroszlán! Sokáig ültünk még a kávéházban. Ittunk még egy feketét, a derék Sauerkraut most már négy cukorral itta, azt hiszem, cukormérgezést akar kapni bánatában. Aztán mégiscsak felkászolódtunk. — És most mit fogsz csinálni? — kérdeztem a derék Sauerkrautot, akit nem szeret a felesége. Rám nézett a derék Sauerkraut, a kezét nyújtotta. — Megtanulok üvölteni, — mondta egyszerűen. GÁL László 1960. január 1., 2., 3. TÉVES SIKER Tito elnök újévi üdvözlete hazánk minden polgárának (Folytatás az 1. oldalról) vett békeharc, amely még mindig folyik, már eredményekkel jár, és ez még jobban felbátorít bennünket, hogy minden békeszerető országgal együtt folytassuk a harcot azoknak az elveknek a megvalósulásáért, amelyek megteremtik a békét és a népek békés együttműködését. Jugoszlávia polgárainak, városaink és falvaink minden dolgozójának, ifjúságunknak és legifjabb nemzedékünknek, a pioníroknak, a néphadsereg és a biztonsági szolgálat tagjainak a legszívélyesebben boldog új esztendőt kívánok.