Magyar Szó, 1961. január (18. évfolyam, 1-24. szám)
1961-01-01 / 1. szám
2. oldal MAGYAR SZÍÓ MEGKERÜLT az első vajdasági partizán újság három példánya A Fruškogorski Partizánnak, az első vajdasági partizán újságnak, a fruskogorai partizánosztag lapjának mindössze három száma jelent meg (1941 szeptemberében és novemberében, majd 1942 januárjában). Példányszáma — természetesen — rendkívül alacsony volt, s eddig mindössze egyegy példányt lehetett összegyűjteni a megjelent számokba. A Fruškogorsld Partizán első száma 1941 szeptember elején jelent meg, az osztag életben maradt tagjainak viszszaemlékezései szerint pontosan az osztag megalakulásának napján. Az „Osztagunk feladatai” című cikkben azonban, amelyet az újság első száma közölt, többek között ez áll: „Mindvégig híven tartsunk ki partizáneskünk mellett, amit holnap teszünk le ünnepélyesen”. Ebből a mondatból arra lehet következtetni, hogy a lap első száma az osztag megalakulása előtti napon jelent meg. A Fruskagorán semmiféle gép, felszerelés, még csak egy írógép sem volt abban az időben, így hát a lap első számát kézzel írták, nyomtatott betűkkel. Az „Eddigi összecsapásaink az ellenséggel” című cikket Sztanko Paunovics-Velyko, az osztag politikai biztosa sajátkezűleg írta. „ Lássuk, mit tartalmazott ez a vezércikk! ! „íme, mi, fruskagorai partizánok is kibontottuk a szabadság zászlaját. Elmenekültünk az elnyomás elől, hogy harcolhassunk minden nép szabadságáért, kitéptük magunkat a fasiszta rablók — Pavelics usztasái — kezei közül, hogy magasra emelhessük a szabadság zászlaját és elmondhassuk a szerémségi zónán élő testvéreinknek: A SZABADSÁGOT NEM LEHET HALLGATÁSSAL ÉS VÁRAKOZÁSSAL MEGSZEREZNI, FEGYVERREL KELL KIHARCOLNUNK! Népeink legjobb fiai — a szerbiai, horvátországi, szlovéniai, crnagorai, vajdasági és bosznia-hercegovinai partizánok — könyörtelen, elkeseredett harcot vívtak a német és olasz fasiszta hóhérok és szolgáik: Pavelics, Atyimovics és társaik ellen, és a fasiszta szörnyeteg vére már kicsordult partizánjaink súlyos csapásai alatt. Itt az idő, hogy megérezzékk a szerémségi róna népének súlyos kezét is, ideje, hogy megcáfoljuk a rólunk terjesztett mesét, azt, hogy a szerémségiek szelíd bárányok. Kövessük, szerb és horvát testvéreim és ti, becsületes németek, magyarok és szlovákok, az ország többi vidékén küzdő partizánok példáját!” Az „Osztagunk feladatai” című cikk a partizánosztagok feladataival foglalkozik, elsősorban a fruskagorai partizánok teendőivel. Megállapítja, hogy „kötelesek harcolni az idegen fasiszta megszállók, szolgáik és ügynökeik, a hazárulók, a kémek ellen". A cikk az osztag külön feladataiként hangsúlyozza, hogy gondoskodniok kell a politikai foglyok testi épségéről. Ezután szervezési kérdésekkel foglalkozik a cikk, és hangoztatja: rendet és vasfegyelmet kell tartani, letörni az anarchiát, az Önkényt. Síkraszáll a legteljesebb titoktartás mellett és hangsúlyozza a katonai tudományok elsajátításának fontosságát. Ezután a hírszerző szolgálat megszervezésének fontosságát említi. A továbbiakban szélesebb körben mozognak a cikkírók, pártutasításokat és politikai célkitűzéseket sorolnak föl. „Hogy megérthessük osztagunk harcának célját, tisztán kell látnunk: küzdelmünk része az egész nép szabadságharcának, a fasiszta banditák eleni (két olvashatatlan szó következik), azm eljuttat bennünket a végső eredményig (egy olvashatatlan szó áll itt) az általános népi fölkelésig. Mialatt harcolunk, mialatt pusztítjuk az ellenséget, összeköttetésbenkell állnunk a környékbeli lakossággal, együtt kel velük dolgoznunk politikailag is, katonai téren is, hogy megszervezhessük az általános felkelést. Nem szabad elszigetelnünk magunkat a falvaktól, a (olvashatatlan szó) parasztságtól, (olvashatatan sor) fegyverrel kell megvédenünk az erehségtől (olvashatatlan szó) az elnyomástól, hogy teljes anyagi és erkölcsi támogatásban részesítsenek bennünket harcunkban”. A helyenként — sajnos — olvashatatlan szöveg kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a szerémségi pártvezetőség megértette és magáévá tette a JKP Központi Bizottságának politikai vonalvezetését, s következetesen, helyesen valósította meg a harc első napjaitól kezdve. A lap első számát Mariján Sztilinovics szerkesztette. A cikkeken kívül egy verset is közölt, Radovan Vukovics „Pesma sremskih partizana” című versét, amely — harcias és hazafias tartalmánál, valamint egyszerűségénél fogva egy-kettőre a legkedveltebb verssé vált egész Szerémségben. Az első szám utolsó cikkének „Eddigi összecsapásaink az ellenséggel” a címe. A cikk valójában az első csatározások kiértékelését adja, az erdőben töltött első napokat írja le, amikor az osztag még hivatalosan meg sem alakult. A cikkíró keményen bírálja az első összecsapás (augusztus 24-én történt) lefolyását. Az irigi pártszervezet ezen a napon fegyvert és egyet katonai felszerelést küldött s megszabadított politikai elítélteknek. A hadianyagot szállító kocsit négy irigi partizán: Jován Matics, Száva Milosevics, Száva Bankovacski és Jován Ibrocsics kísérték. Egy meredek lejtőn baj történt: a fáradt ló alig tudta fölvonutatni a nehéz kocsit, s egy kátyúban meg is rekedt. Hogy a baj nagyobb legyen, ebben a pillanatban közeledett az után egy usztasa járőr. A szállítmány kísérői közül hárman sebtében, nehogy az usztasák észrevegyék őket, a kukoricásba húzódtak, készen arra, hogy lelőjjék a járőr tagjait, ha eszükbe jutna átkutatni a kocsit. Az usztasák azonban nem fogtak gyanút, sőt — mit sem sejtve arról, mi van a kocsin — nekivetették vállukat a lőcsnek és segítettek kihúzni a szekeret a sárból. A fegyverekért 12 partizán indult az erdőből esőben, ködben, sárban. Út közben észrevette őket egy szőlőcsősz, egy sváb és rájuklőtt. Szima Relics és Piruid viszonozták a tüzet, majd lefegyverezték és szabadon engedték a csőszt. Igen ám, de ebben a rövid ideig tartó csatározásban, a miatta keletkező zűrzavarban három megszabadított fegyenc: Ante Franavics, Tyira Petrovics és Iván Knezsevics—Coto — eltűnt. Keresték, kutatták őket, de hiába. Sorsukról csak később szereztek tudomást. Franovicsot és Petrovicsot elfogták az usztasák és visszavitték a fegyházba, Coto viszont átúszott a Dunán, ideg-a Tiszán és Szererfcsésen megérkezett Bánátba. Ő adott hírt elsőnek a KPJ vajdasági tartományi szottságának a politikai elitéltek szökéséről a fegyházból és ő számolt be elsőnek a fruskagorai partizánokról is. Franovicson és Petrovicson kívül az osztagnak nem volt vesztesége 1941-ben. Tudatában voltak annak, milyen nagy felelőséggel tartoznak kiszabadult politikai elítéltekért a pártvezetőség és a katonai parancsnokság előtt, így hát az osztag — a fruskagorai nép segítségével — eredményesen őrködött fölöttük, és szeptember végén, a KPJ Központi Bizottságának parancsára, eljuttatta őket Szerbiába. N. P. Újévi vezércikket (Folytatás az 1. oldalról) teli nylon ajándékzacskóval, és a többiek a fenyőfa díszítés lázában, vagy az utcákon zenélő műszánkók után lódulva. És nemcsak eredetibb, üdébb, általában az újévvárás alkalmára megfelelőbb, de talán hathatósabbak is lettek volna ezek az ákombákom vezércikkek. Ki ismerné a kipirult, ragyogó, arcokat nézve, kiejteni száján azt a szót például, hogy atomháború? Kinek ne űzné ki leghátsóbb gondolatai közül is mindazt a szörnyűséget, ami az emberiség jövőjét veszélyezteti? És a gyerekeket hallgatva, ki ne hinné ezekben a napokban és órákban, hogy csakugyan jó esztendő, szép kedv, nagyobb bőség és gondtalanabb élet köszönt ránk 1961 január elsejével? De a cikket mégis mi írtuk, a stratégák térképeket sillabizálnak és nem gyermekarcokat, és a háború vagy béke kérdését nem az újévi hangulat dönti el, hanem a prózaibb világpolitikai helyzet alakulása, aminek egyengetésén különben annyit fáradoztunk az elmúlt esztendő valamennyi napján és talán nem is hiába, ahogy a bőség és gondtalanság is alaposan megfontolt, kitervelt és nem is könnyű munka eredménye, amiből szintén jócskán és sikerrel kivettük tavaly a részünket. Azért az újév újév marad, el a gondokkal, a most nem is alaptalan reménységek ünnepe ez, gyerekek mi is van azzal a szavalattal, szaladjunk csak a Télapó után, vagy szedjük elő az ajándékokat és kívánjunk boldog új évet szívből és örömmel ismerősnek és ismeretlennek egyaránt, ahogyan azt ilyenkor szoktuk. VÉBEL Lajos. DEÁK FERENC: Az egérember (más szóval filiszter). Vasárnap, 1961. január 1.. KAPITÁNY LÁSZLÓ: Az ülések örök hallgatói. Kissusy is ellensúlyozza őket Húsz év múltán Forradalmunk jubileumi esztendeje „Az elesettek utáni fájdalom nem gyengíti az élők erőfeszítéseit, a győzelmi mámor pedig nem vonja a feledés fátylába azokat, akik a nagy harcokból nem tértek vissza velünk.” Sötét éjszaka volt már, amikor egy patak feletti hídhoz értünk. Leültünk pihenni, rágyújtottunk. Jól pihen a meneteléstől és a nemalvástól fáradt ember ezekben a késői órákban, amikor körülötte minden csendes és amikor az éj hűvössége testét lelkét felüdíti. Megszakítva a hallgatást, Lyubisához fordultam. Miért állt be partizánnak? A Hold megvilágította arcán láttam a meglepetést, mire való az ilyen kérdés. — Úgy gondoltam, hogy megnősülök most tavasszal, — mondta elmélázón. —Mit csináljak, fiatal vagyok és már ráuntam szerzetes módra élni. De jött a háború, mindent összekevert és elhatároztam, hogy a nősülést őszre halasztom. Barátaim azonban azt mondták, hogy fegyvert kellene fogni, a megszállók ellen fordulni és harcolni az igazságosabb életért, hogy ne legyen úgy, mint ahogy a régi Jugoszláviában volt. Két-három napig gondolkodtam. Hogy megmondjam az igazat, sajnáltam otthagyni a házamat és a faluban a lányt, menyaszszonyomat, akivel már megbeszéltem, hogy őszre öszszeházasodunk. Azonban felvetődött bennem: nősüljek meg i most, amikor a többiek a vérüket ontják?" Majd megnősülök a háború után! Egy éjjel aztán elbúcsúztam otthonról, és a partizánok közé álltam. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék a földre, meg a lányra, de most már bármit kínálnál is, nem tudnék visszatérni.. Nyugodtan, úgyszólván mozdulatok nélkül beszélt, egyenesen a szemembe nézett. Szavaiból kiérződött: egészen természetes dolognak tartja, hogy társaival a partizán osztagba jelentkezett, és hogy saját, otthoni tervét meghatározatlan időre el kellett halasztania. Egy Uzsice környéki parasztlegényről, partizánfutárról emlékezik meg így a népfelszabadító háború egyik krónikása. Olyan emberről, akit a forradalom, a fegyveres harc nyomban magával ragadott. Húsz esztendő múlt el azóta, forradalmunk, a fegyveres harc kezdete óta. Most, két évtized múltán emlékezünk. Az 1961. esztendő a jubileum éve. Országszerte már folynak az előkészületek, hogy ez az év hosszú időkre emlékezetes maradjon. A jubileumi esztendő azonban nem szorítkozik csupán a két évtized eseményeinek az idézésére. A távolabbi múltba is visszatekintünk, a jelenben is időzünk, hogy a jövőben is jobban láthassunk. Tartományunkban például a jubileumi év keretében kiállításokon, rendezvényeken, előadásokon bemutatják a vajdasági munkásmozgalmat, egész a századfordulótól kezdve. Ismeretes, hogy Vajdaságban már az első világháború előtt is komoly proletár megmozdulások voltak. Szemléltetik továbbá a vajdaságiak részvételét az októberi forradalomban és az 1919-es magyar forradalomban. Igen jelentős hely jut Jugoszlávia Kommunista Pártja vajdasági szervezeteinek megteremtésére, nem kevésbé a JKP egységéért folytatott harcra. A jubileumi év keretében alkalmunk lesz bővebben megismerkedni Pártunk fejlődésével a két háború között, különösképp a szakszervezetekben és más társadalmi szervezetaságiak részvétele a népiekben való igen nagy szerepére. Következnek azután a fegyveres harc évei: a vaj forradalomban. Végül pedig az újjáépítés időszakát szemléltetik. Ilyesformán teljes egészében, a gyökereitől fogva megismerhetjük az elnyomottak, a proletárok egész harcát a kivívott győzelemig és a felszabadult nép munkáját a szocializmus építésében. Ebben az esztendőben sok helyen felidézik majd a harcok egy-két fő mozzanatát, kiállítások, új múzeumok szervezése útján, sok dolgot megőriznek a jövőnek. Az ünnepségekbe bekapcsolódik minden politikai társadalmi szervezet és kulturális intézmény. A vajdasági műkedvelő színjátszók szövetsége például a szemléket az évforduló szellemében rendezi meg, a népegyetemek, könyvtárak, kiadóvállalatok és más kulturintézmények is csatlakoznak a jubileumhoz. Kétévtized telt el forradalmunk óta. Azóta egy új nemzedék nőtt fel. Fiatalok, akik az idősebbek elbeszéléseiből, vagy a könyvekből ismerik a megszállás éveit, a fegyveres harcot, de akik már részesei, továbbhordozói a forradalmi vívmányoknak. A feladatok pedig, ha mások is, ha könnyebbek is, mint a húsz évvel ezelőttiek voltak,egyaránt meg kell birkózni velük. A jubileumi év egyben egy új szakaszt is nyit fejlődésünkben. Új nagy tervünk megvalósítását kezdjük meg, melynek eredményeképp magasabb életszintre emelkedik társadalmunk. A fegyveres harc győzelmi mámora nem vonta a feledés fátylába azokat, akik a nagy harcokból nem tértek vissza. Az azóta eltelt szocializmust építő évek pedig még inkább ragyogóbbá formálják azok alakját, akik nem lehettek részesei a jelennek, a jövőnek, amiért életüket adták. MUCSI József