Magyar Szó, 1961. január (18. évfolyam, 1-24. szám)
1961-01-01 / 1. szám
Vasárnap, 1961. január – MAGYAR MO Az emberi értékek: Egymillió új városi lakos kibilakszása öt éves társadalmi tervünkről (Folytatás az 1. oldalról) Az eddigi eredmények alapján, és ismerve a dolgozók alkotóképességét, a vitában felszólaló mintegy negyven képviselő egyöntetűen azt a meggyőződést fejezte ki, hogy a terv megvalósítása lehetséges. A képviselőházi expozé és a vita még egyszer leszögezte, hogy az ország az elmúlt öt év alatt teljesen megváltozott. A nemzeti jövedelem két és félszer, az ipari termelés négy és félszer, a mezőgazdasági termelés pedig hatvan százalékkal nagyobb a háború előttihez képest. A gazdasági, szociális és kulturális téren elért eredményeink a szocializmus győzelmes előretörését bizonyítják. Gazdasági fejlődésünk ötéves távlatterve az ország anyagi alapjának fejlesztését, a nemzeti jövedelem további erőteljes növekedését tűzi ki célul. Az egy lakosra eső nemzeti jövedelem 137 896 dinárról 221 926 dinárra növekszik, vagyis a háború előtti 130 és a mai 350 dollárról 600 dollárra. Az ipari termelés 184 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 142 százalékkal emelkedik. Ezzel a várható fejlődéssel az ötéves terv végén, 1965-ben Jugoszlávia felzárkózik a fejlettebb országok sorába. Mindez végső fokon azt mutatja, hogy a munkás- és társadalmi irányítás megoldja gazdasági fejlődésünk csúcskérdéseit, legyőzi az elmaradottságot. A gazdasági fejlődés mellett a távlatterv komoly gondot fordít a szociális és kulturális kérdésekre is. Öt év alatt a társadalmi életszínvonal évente 12,9 százalékkal növekszik. Több lakás, szervezettebb és hatásosabb egészségvédelmi és szociális szolgálat, jobb közlekedés lesz, vagyis más szóval társadalmi tervünk civilizáltabb életkörülményeket teremt. Lehetőségeinkhez mérten megoldja a közoktatás és a kultúra kérdéseit is. öt év alatt 200 milliárd dinárt fordítunk az iskolák építésére, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy több tanterem, laboratórium, munkaterem, játéktér épül, mint amennyi most van. Az elkövetkező években tehát bizonyos mértékig behozzuk az ezen a téren mutatkozó lemaradásunkat. Az új terv külön jellegzetessége az is, hogy nemcsak a gazdasági fejlődést vázolja, hanem utat mutat a társadalmi viszonyok további kialakulására is, mégpedig a munkás- és társadalmi irányítás fejlesztése révén. A szocialista társadalmi viszonyok kialakításának lényege a termelésben és az elosztásban van. Ezen a téren hamarosan új intézkedések várhatók, nevezetesen a gazdasági szervezetek jövedelmének új elosztásában és az árpolitikában. Ezeknek az intézkedéseknek célja, hogy még jobban ösztönözzék az embert, a termelőt, a gazdasági szervezetet és a kommunát, vagyis társadalmi fejlődésünk tényleges hordozóit, és még nagyobb összhangot teremt az egyén és a közösség érdekei között A szövetségi távlatterv után a köztársasági, járási, községi és a gazdasági szervezetek tervének kidolgozása következik, amely majd további széleskörű vitát vált ki lehetőségeinkről, feladatainkról és a vélemények kialakítását fogja eredményezni. Egy társadalom erejét és lehetőségeit nehéz pontosan felmérni. Másfél évtized alatt olyan ugrásszerű fejlődést értünk el, amelyet nagyon sok fejlett ország és nép is megirigyelhet, gazdasági és kultúrforradalmunk ebben az időszakban nagy történelmi lemaradást hidalt át. A munkás- és társadalmi irányítás egy évtizede a társadalom mély humanizálásához vezetett, és további fejlődése a mai és a jövő nemzedék számára biztosítja az emberi értékek és törekvések kibontakozását, szabad megnyilatkozását. Az újév első munkanapjával megkezdjük gazdasági távlattervünk megvalósítását. Hazánk polgárai az elmúlt övéves tervet négy év alatt valósították meg. 1961 hajnalán az új tervek megvalósításában is ilyen eredményeket kívánthatunk. FARKAS Nándor foglalkoztatottak számának eddigi alakulásából és a termelőerők fejlődésének távlatából kiindulva, a terv szerint a következő öt évben csaknem egymillióval, vagyis évenként átlag 204 000 rel növekszik a gazdaság társadalmi szektorában, az álami szervekben és a közhivatalokban alkalmazottak száma. A számítások szerint az utóbbi tíz évben hárommillióról ötmillióra nőtt a városi lakosok száma. A munkatermelékenység növekedése folytán az eddiginél lassabb iramban növekszik ugyan a foglalkoztatottak száma, de a lakosság gazdasági- társadalmi szerkezetében, tehát területi elosztásában mégis további mély és gyors változások várhatók. Számíthatunk arra, hogy ezentúl is gyorsan növekszik a városi lakosság. Ezek a változások két rendkívül jelentős következménynyel járnak általános fejlődésünkre nézve. Először is a lakosság szerkezetének átformálódása és a városokba koncentrálódás rendkívül kedvező feltételeket teremt a magasabb szintű munkamegosztáshoz, a társadalmi termelékenység gyorsabb növeléséhez, szakképzett és magas szakképzett káderek gyorsabb és könnyebb kiképzéséhez, valamint egész sor más előnnyel is jár, s ez mind együttvéve meggyorsítja az elmaradott országból fejlett országgá átalakulásunk folyamatát. A második következmény az, hogy a lakosság összpontosulása a városokban egész sor problémát hoz magával. Csak ezek megoldásával jöhetnek olyan életfeltételek, amelyek a továbbfejlődésben megfelelő eredményeket hoznak. Ismeretes az is, hogy ezek az életfeltételek mások és drágábbak, mint ott, ahonnan a lakosság a városokba áramlik. Eddigi fejlődésünkben a feladatul tűzött gazdasági és politikai célok miatt nem tudtunk gyorsabban haladni a társadalmi színvonal emelésében, s ennek következtében a városi lakosság életkörülményei szükségszerűen lemaradtak a gazdaság általános fejlődése mögött. Úgy hiszem, hogy a terv világosan felismerte ezt a tényt és az ebből eredő következményeket. A gazdasági-politikai célok megfogalmazásában külön kiemeli a társadalmi színvonallal kapcsolatos feladatok jelentőségét és leszögezi, hogy a következő időszakban e téren minden vonalon sokkal nagyobb fejlődésre van szükség, különösen a lakásépítés terén. De a terv céljaitól és feladataitól függetlenül, az életszínvonal gyorsabb emelésére szánt összegek mellett az előttünk álló időszakban igyekeznünk kell összehangolni a társadalmi színvonal bizonyos területeit, megszabni a városi fejlődés politikáját, módszerét és eszközeit, hogy megoldjuk a városi lakosság élet- és munkafeltételeinek számos bonyolult kérdését. Csak néhány problémát említenék ezzel kapcsolatban. Az egyik ilyen probléma a közművek gazdálkodása. Eddig ugyanis a közművek nem álltak gazdasági alapon. Ebből különféle nehézségek származtak az ésszerű megszervezés szempontjából. A szolgáltató vállalatok tevékenységét részben saját jövedelmükből, részben a politikai- területi szervezetek költségvetéséből, részben pedig kölcsönökből és más forrásokból fedezték. Mivel a politikai területi testületek szabták meg a szolgáltatások díját, a pénzügykezelés fentemlített módszere miatt nem jutottak teljes mértékben érvényre az önigazgató szervek és a gazdasági ügykezelés racionális módszerei. Az ötéves terv e téren olyan megoldást keres, amely lehetővé teszi a közművekben gazdasági díjak bevezetését, az önálló pénzügykezelés elveinek érvényesülését stb. Ezzel a gazdálkodási módszerrel e téren is fokozatosan rendezzük a helyzetet és lehetőséget nyitunk a gyors továbbfejlődésre. Ez valójában azt jelenti, hogy a kommunális gazdaságot is fokozatosan kiegyenlítjük a gazdaság többi ágával, a közműveket is hitelképessé tesszük, s lehetőséget adunk nekik a bővített újratermelésre. Persze, hogy a sikerhez gondosan ki kell dolgozni a terv alapvető irányvonalainak kokrét részleteit és megfelelő megoldásokat kell találni a fejlődés meggyorsítására. A társadalmi szolgáltatások, — elsősorban a közoktatás és a népegészségügy — terén jelentős összegeket fordítunk a fejlődés meggyorsítására. Öt év alatt a tantermek területe 50 százalékkal növekszik és a népegészségügyre évenként átlag 50 százalékkal többet fordítunk, mint eddig. Még ennél is jelentősebb, hogy ezen a téren megváltozik a pénzügykezelés módja, s állandó pénzforrásokról gondoskodunk, hogy a kommunák tervszerű távlati politikát folytathassanak. Egészében, véleményem szerint, a társadalmi szolgáltatások minden területén, ahol csak lehetséges, olyan ügykezelést kell bevezetni, amely önálló és szilárd pénzforrásokon alapul. A terv nagy arányú lakásépítést irányoz elő a következő öt évre. Az ötéves terv alatt annyi új lakást építünk, mint az egész eddigi városi lakásátlag 30 százaléka. A kiadásokat a különféle alapok és társadalmi eszközök igénybevétele mellett a polgárok pénzének lehető legnagyobb bevonásával kell fedezni. A lakásépítés pénzeléséről és a lakáshasználatról szóló törvénnyel gazdasági elveket vittünk a lakásépítésbe, és ezzel módot teremtettünk arra, hogy a polgárok pénzét is mozgósítsuk a lakásépítéshez. E politika gyakorlati megvalósításában azonban bizonyos nehézségekbe ütköztünk — nem akarok most arról beszélni, hogy ezek szubjektív vagy objektív természe- tűek-e — és ezért sürgősen felül kell vizsgálni gyakorlatunkat, hogy levonjuk a szükséges tapasztalatokat a lakásépítés meggyorsítása végett. A gazdaság és az életszínvonal összehangolt fejlődése — ami jellemző az utóbbi évekre — érezhetően növelte a polgárok személyi jövedelmét, és ezzel növekedtek a szükségletek is. Nemcsak a klasszikus szolgáltatások iránti szükséglet nőtt, hanem ahogy társadalmunk gazdagodik, úgy születnek új szükségletek is. Különösen a városokban érezhető ez. A közszolgáltatások gyors fejlődése mindinkább felődésünk elengedhetetlen követelménye lesz. E téren is vannak azonban aránytalanságok. Az egyes ágazatok eltérő és sokban kedvezőtlen helyzete megakadályozza a gyors fejlődést. Ide sorolhatjuk a kereskedelmet és a vendéglátóipart is. A helyzet az utóbbi időben javult, de még mindig megtalálhatók az adminisztratív igazgatás maradványai, amelyek elferdített képet adnak a helyzetről, és akadályozzák a racionális ügykezelést. A tér külön figyelmet szentelt ennek a kérdésnek. A városok fejlődésének csak néhány mozzanatát emeltem ki, nem is akartam valamennyit felsorolni. Ezek megemlítésével is csak azt akartam hangsúlyozni, hogy az új időszakban tovább növekszik a városi lakosság száma, és ezért sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk a városi lakosság munka - és életkörülményeire. Gyurica JOJKICS Következmények és problémák MOJAK PETAR: Melyik az én kisényem 1991-ban? — V. L Lektaprobémák és szezonaktivitás. b oldal Újév-várás a régi szakszervezetekben A hétről-hétre folyó és rendszeressé vált kultúrmunkának 1938—39-ben ■ már agitatív oldala mellett szórakoztató jellegét is jobban nézni kezdtük. Ne csak elszomorító, valóságfestő, helyzettudósító jellege legyen a kultúrdélutánokon és esteken fölolvasott vagy szavalt irodalmi anyagnak, döntöttük el, hanem lelkesítsen is, lekössön és érdekességével szórakoztasson. Az élőújságokba bő humorrovatot illesztettünk, vidám hangú krokikat, derűsebb verseket, a vezércikket nem egyszer szatirikus hangon írta meg a bizottság valamelyik tagja a kül- vagy belpolitikai helyzetről és kérdésekről vagy valamelyik nagyobb helyi munkáseseményről. Lírai tónusú, hangulatos tárcát is csináltunk vagy ollóztunk. Még a természet és technika világából vett apró érdekességeket is illesztettünk be az élőújság egyik rovataként. A hírek kipicézett különösségei voltak a tőkés társadalom zűrzavaros életének, a bigottság kirívó eseteinek, a fasiszta demagógia ellentmondó frázisainak, és különféle más, aktuális eseteknek. Úgy emlékszem, fölolvastuk az egyik kutyakedvelő gyáros kutyás ebédjének pecsenyés menüjét, amelyet a szakácsnő főzött külön a kutyáknak, s mellé tettünk egy hírt, hogy a „Dobro delo” szegénykonyha mit ad napjában egyszer ebédre a munkanélkülieknek. S még egy nevetős mondat utána, hogy állatorvost kellett hívni, mert a szegény kutyák elrontották a gyomrukat. Komolyhangú riportban közöltük, hogy az egyik neves nőgyógyász jó pénzért császármetszést végzett a szanatóriumban a gyáros nőstény fajkutyáján. A túlságosan komoly, ünnepélyes hang általános hahotát keltett, de utána gondolkoztak is az emberek.A gyáros úrról még szkeccset is írtunk, és az egyik kultúrestén előadtuk. A kis bohózat humorosan bemutatta az öregurat, akihez a munkásbizalmiak fizetésemelést kérni mentek. Élethű maszkban játszotta a tőkést egy borbélymunkás. A munkásküldöttek többek közt azt is előadták, hogy a munkások szeretnének hétközben is legalább egyszer olyan pecsenyét enni, mint a kutyák mindennap. Az öreg kutyabolond gyáros földühülve nyersen kijelentette, hogy nem ad fizetésemelést ...) Érzelmes hangú, гвтМ táróiban tettük benné, hogy az egyik helybeli tőkés milyen vagyont jelentő összeget vesztett a Lloyd-ban a gyárosok és kereskedők klubjában, s elmeséltük azt, mennyi az illetőnek: a gyárában egy munkás hetibére, és mennyi egy munkanélkülinek a segélye. A dolgozók mosolyogtató nevelését s egyben szórakoztatását szolgálta a mi szerény keretű, de értékes munkásszínjátszásunk általában. Elsősorban persze a derűshangú előadások tették ezt. A dramatizált Svejk-részletek többszöri előadását kacagó-orkán kísérte. Néhány kitűnő Karinthy-tréfa és egyfölvonásos is műsorra került, majd néhány jelenet Moliére-komédiából szintén dobogó-előadásban. (Most esztrád-előadásnak mondanák előkelően.) Válogatott kabarészámokat is játszottunk, melyekben az óvatos politikum és a tőkés rendszer burkolt bírálata a mi rendezésünk folytán kidonyborodott. Táncot is rendeztünk műsoros bevezetővel, egy-egy nevezetesebb szünnapon, hogy a munkások minél tömegesebben eljárjanak a szakszervezetbe, s összeszokjanak. Ismerkednek, bátorodnak, jobban sikerülnek az esetleges bérharcok. És a haladó sajtót az eddig meg nem közelíthető embereknek is eladhattuk az estélyeken. Mert minden összejövetelünk könyv- és lapterjesztéssel is össze volt kötve. Ezeknek a törekvéseiknek jegyében rendeztük meg az 1938. évi szakszervezeti Szilveszter-estet is. (Az 1939. évit már nem, mert éppen akkor tiltották be az IJRSS földuzzadt, tömeges szakszervezeteit egész Jugoszláviában.) 1938 végén azonban még széles legális fronton működhettünk. Néhány többé-kevésbé sikeres sztrájk állt a szuboticai munkások mögött is, s az idegesen kapkodó királyi kormány átmeneti engedékenységét már alaposan megtanultuk kihasználni. Szakszervezeti Szilveszterteszt Szórakozás, mulatság, zene és tánc még mindig jobb, mint tömeggyűlések és sztrájk-fölhívások — gondolhatták a helyi hatalmasságok. Szakszervezeti otthonunkon belül, tagjaink vidám szilveszterezésre gyülekeztek... Ez is zártkörű volt bizonyos fokig. Nagyon kicsi — talán másfél vagy kétdináros — beléptidíjat szedtünk a kulturális költségekre. Magától értetődik, most is műsorral kezdtük. Vidám szavalatok, pár baloldali újévi tréfa a régi Munkásnaptárból, kis szavalókórus (a szövegetben írtam), kabaré jelenetek, valami réges-régi Érdekes Ujság-kiadványból. Molnár Ferenc, Heltai Jenő vagy Gábor Andor írásaiból egy-kettő, végül rövid beszéd a szakszervezetek feladatairól (egyben a világhelyzet érintése is némi összefüggésben a belpolitikával), aztán a szónok jó szórakozást kívánt, és megjegyezte, hogy a mulatságon meghívó, álarc és estélyi ruha nem kötelező. (Gúnyos célzás 10“ *?• a,7 úri pártkörű újévvárásokon a fenti kellékekkel lehetett csak megjelenni, nehogy munkások is betévedjenek.) Munkásokból alakult zenekar muzsikált Az összegyűjtött belént díjakból fizettünk nekik* V? dolgoztak szórakozásba. Ivett. Büfét is omtottak össze a nőmunkások szendvicseket és frissítőket lehetett kapni a „W terem sarkában. S aztán tánc volt hajnalig, sőt némelyek reggelig maradtak. Berúgás, botrány nem fordult elő. Aki nem táncolt, a szomszéd helyiségekben beszélgetett, sakkozott, vagy csak a fiatalok táncát nézegette. Az akkor legdivatosabb, modern táncok népi táncokkal váltakoztak, S nem bánta meg senki, hogy a küülsőséger annál emberibb és bensőséges testvéri mulatságra eljött szórakozni. LATÁR István