Magyar Szó, 1961. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1961-01-01 / 1. szám

Vasárnap, 1961. január – MAGYAR MO Az emberi értékek: Egymillió új városi lakos kibi­lakszása öt éves társadalmi tervünkről (Folytatás az 1. oldalról) Az eddigi eredmények a­­lapján, és ismerve a dolgo­zók alkotóképességét, a vitá­ban felszólaló mintegy negy­ven képviselő egyöntetűen azt a meggyőződést fejezte ki, hogy a terv megvalósítá­sa lehetséges. A képviselőházi expozé és a vita még egyszer leszögez­te, hogy az ország az elmúlt öt év alatt teljesen megvál­tozott. A nemzeti jövedelem két és félszer, az ipari ter­melés négy és félszer, a me­zőgazdasági termelés pedig hatvan százalékkal nagyobb a háború előttihez képest. A gazdasági, szociális és kul­turális téren elért eredmé­nyeink a szocializmus győ­zelmes előretörését bizonyít­ják. Gazdasági fejlődésünk öt­éves távlatterve az ország anyagi alapjának fejlesztését, a nemzeti jövedelem további erőteljes növekedését tűzi ki célul. Az egy lakosra eső nemzeti jövedelem 137 896 dinárról 221 926 dinárra nö­vekszik, vagyis a háború előtti 130 és a mai 350 dol­lárról 600 dollárra. Az ipari termelés 184 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pe­dig 142 százalékkal emelke­dik. Ezzel a várható fejlődés­sel az ötéves terv végén, 1965-ben Jugoszlávia felzár­kózik a fejlettebb országok sorába. Mindez végső fokon azt mutatja, hogy a munkás- és társadalmi irányítás meg­oldja gazdasági fejlődésünk csúcskérdéseit, legyőzi az elmaradottságot. A gazdasági fejlődés mel­lett a távlatterv komoly gon­dot fordít a szociális és kul­turális kérdésekre is. Öt év alatt a társadalmi életszín­vonal évente 12,9 százalékkal növekszik. Több lakás, szer­vezettebb és hatásosabb egész­ségvédelmi és szociális szol­gálat, jobb közlekedés lesz, vagyis más szóval társadal­mi tervünk civilizáltabb élet­körülményeket teremt. Lehetőségeinkhez mérten megoldja a közoktatás és a kultúra kérdéseit is. öt év alatt 200 milliárd dinárt for­dítunk az iskolák építésére, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy több tanterem, labora­tórium, munkaterem, játék­tér épül, mint amennyi most van. Az elkövetkező években tehát bizonyos mértékig be­hozzuk az ezen a téren mu­tatkozó lemaradásunkat. Az új terv külön jellegze­tessége az is, hogy nemcsak a gazdasági fejlődést vázol­ja, hanem utat mutat a tár­sadalmi viszonyok további ki­alakulására is, mégpedig a munkás- és társadalmi irá­nyítás fejlesztése révén. A szocialista társadalmi viszo­nyok kialakításának lényege a termelésben és az elosztás­ban van. Ezen a téren ha­marosan új intézkedések vár­hatók, nevezetesen a gazda­sági szervezetek jövedelmé­nek új elosztásában és az árpolitikában. Ezeknek az in­tézkedéseknek célja, hogy még jobban ösztönözzék az embert, a termelőt, a gazda­sági szervezetet és a kom­munát, vagyis társadalmi fej­lődésünk tényleges hordo­zóit, és még nagyobb össz­hangot teremt az egyén és a közösség érdekei között A szövetségi távlatterv u­­tán a köztársasági, járási, községi és a gazdasági szer­vezetek tervének kidolgozá­sa következik, amely majd további széleskörű vitát vált ki lehetőségeinkről, feladata­inkról és a vélemények kiala­kítását fogja eredményezni. Egy társadalom erejét és lehetőségeit nehéz pontosan felmérni. Másfél évtized alatt olyan ugrásszerű fejlő­dést értünk el, amelyet na­gyon sok fejlett ország és nép is megirigyelhet, gazda­sági és kultúr­forradalmunk ebben az időszakban nagy történelmi lemaradást hidalt át. A munkás- és társadalmi irányítás egy évtizede a tár­sadalom mély humanizálásá­hoz vezetett, és további fej­lődése a mai és a jövő nem­zedék számára biztosítja az emberi értékek és törekvések kibontakozását, szabad meg­nyilatkozását. Az újév első munkanapjá­val megkezdjük gazdasági távlattervünk megvalósítá­sát. Hazánk polgárai az el­múlt övéves tervet négy év alatt valósították meg. 1961 hajnalán az új tervek meg­valósításában is ilyen ered­ményeket kívánthatunk. FARKAS Nándor foglalkoztatottak szá­mának eddigi alakulásából és a termelőerők fejlődésé­nek távlatából kiindulva, a terv szerint a következő öt évben csaknem egymillióval, vagyis évenként átlag 204 000 rel növekszik a gazdaság társadalmi szektorában, az álami szervekben és a köz­hivatalokban alkalmazottak száma. A számítások szerint az u­­tóbbi tíz évben hárommillió­ról ötmillióra nőtt a városi lakosok száma. A munkater­melékenység növekedése foly­tán az eddiginél lassabb iramban növekszik ugyan a foglalkoztatottak száma, de a lakosság gazdasági- társa­dalmi szerkezetében, tehát területi elosztásában mégis további mély és gyors vál­tozások várhatók. Számítha­tunk arra, hogy ezentúl is gyorsan növekszik a városi lakosság. Ezek a változások két rend­kívül jelentős következmény­nyel járnak általános fejlő­désünkre nézve. Először is a lakosság szerkezetének át­formálódása és a városokba koncentrálódás rendkívül kedvező feltételeket teremt a magasabb szintű munka­­megosztáshoz, a társadalmi termelékenység gyorsabb nö­veléséhez, szakképzett és ma­gas szakképzett káderek gyorsabb és könnyebb kikép­zéséhez, valamint egész sor más előnnyel is jár, s ez mind együttvéve meggyorsít­ja az elmaradott országból fejlett országgá átalakulá­sunk folyamatát. A második következmény az, hogy a lakosság össz­­pontosulása a városokban e­­gész sor problémát hoz ma­gával. Csak ezek megoldásá­val jöhetnek olyan életfelté­telek, amelyek a továbbfejlő­désben megfelelő eredménye­ket hoznak. Ismeretes az is, hogy ezek az életfeltételek mások és drágábbak, mint ott, ahonnan a lakosság a vá­rosokba áramlik. Eddigi fejlődésünkben a feladatul tűzött gazdasági és politikai célok miatt nem tud­tunk gyorsabban haladni a társadalmi színvonal emelé­sében, s ennek következté­ben a városi lakosság élet­­körülményei szükségszerűen lemaradtak a gazdaság álta­lános fejlődése mögött. Úgy hiszem, hogy a terv világosan felismerte ezt a tényt és az ebből eredő kö­vetkezményeket. A gazdasá­gi-politikai célok megfogal­mazásában külön kiemeli a társadalmi színvonallal kap­csolatos feladatok jelentősé­gét és leszögezi, hogy a kö­vetkező időszakban e téren minden vonalon sokkal na­gyobb fejlődésre van szük­ség, különösen a lakásépítés terén. De a terv céljaitól és fel­adataitól függetlenül, az élet­színvonal gyorsabb emelésé­re szánt összegek mellett az előttünk álló időszakban igye­keznünk kell összehangolni a társadalmi színvonal bizo­nyos területeit, megszabni a városi fejlődés politikáját, módszerét és eszközeit, hogy megoldjuk a városi lakosság élet- és munkafeltételeinek számos bonyolult kérdését. Csak néhány problémát említenék ezzel kapcsolatban. Az egyik ilyen probléma a közművek gazdálkodása. Eddig ugyanis a közművek nem álltak gazdasági alapon. Ebből különféle nehézségek származtak az ésszerű meg­szervezés szempontjából. A szolgáltató vállalatok tevé­kenységét részben saját jö­vedelmükből, részben a po­litikai- területi szervezetek költségvetéséből, részben pe­dig kölcsönökből és más for­rásokból fedezték. Mivel a politikai területi testületek szabták meg a szolgáltatá­sok díját, a pénzügykezelés fentemlített módszere miatt nem jutottak teljes mérték­ben érvényre az önigazgató szervek és a gazdasági ügy­kezelés racionális módszerei. Az ötéves terv e téren olyan megoldást keres, amely le­hetővé teszi a közművekben gazdasági díjak bevezetését, az önálló pénzügykezelés el­veinek érvényesülését stb. Ezzel a gazdálkodási módszer­rel e téren is fokozatosan rendezzük a helyzetet és le­hetőséget nyitunk a gyors to­vábbfejlődésre. Ez valójában azt jelenti, hogy a kommu­nális gazdaságot is fokozato­san kiegyenlítjük a gazda­ság többi ágával, a közműve­ket is hitelképessé tesszük, s lehetőséget adunk nekik a bővített újratermelésre. Persze, hogy a sikerhez gondosan ki kell dolgozni a terv alapvető irányvonalai­nak kokrét részleteit és meg­felelő megoldásokat kell ta­lálni a fejlődés meggyorsí­tására. A társadalmi szolgáltatások, — elsősorban a közoktatás és a népegészségügy — terén jelen­tős összegeket fordítunk a fej­lődés meggyorsítására. Öt év alatt a tantermek területe 50 százalékkal növekszik és a nép­­­egészségügyre évenként átlag 50­­ százalékkal többet fordítunk, mint eddig. Még ennél is jelentősebb, hogy ezen a téren megváltozik a pénzügykezelés módja, s ál­landó pénzforrásokról gondos­kodunk, hogy a kommunák tervszerű távlati politikát foly­tathassanak. Egészében, vélemé­nyem szerint, a társadalmi szol­gáltatások minden területén, a­­hol csak lehetséges, olyan ügy­kezelést kell bevezetni, amely önálló és szilárd pénzforráso­kon alapul. A terv nagy arányú lakásépí­tést irányoz elő a következő öt évre. Az ötéves terv alatt annyi új lakást építünk, mint az egész eddigi városi lakás­átlag 30 százaléka. A kiadáso­kat a különféle alapok és tár­sadalmi eszközök igénybevétele mellett a polgárok pénzének le­hető legnagyobb bevonásával kell fedezni. A lakásépítés pénzeléséről és a lakáshasználatról szóló tör­vénnyel gazdasági elveket vit­tünk a lakásépítésbe, és ez­zel módot teremtettünk arra, hogy a polgárok pénzét is moz­gósítsuk a lakásépítéshez. E poli­tika gyakorlati megvalósításában azonban bizonyos nehézségekbe ütköztünk — nem akarok most arról beszélni, hogy ezek szub­jektív vagy objektív természe-­ tű­ek-e — és ezért sürgősen fe­lül kell vizsgálni gyakorlatun­kat, hogy levonjuk a szükséges tapasztalatokat a lakásépítés meggyorsítása végett. A gazdaság és az életszínvo­nal összehangolt fejlődése — a­­mi jellemző az utóbbi évekre — érezhetően növelte a polgá­rok személyi jövedelmét, és ez­zel növekedtek a szü­kségletek is. Nemcsak a klasszikus szol­gáltatások iránti szükséglet nőtt, hanem ahogy társadal­munk gazdagodik, úgy­ szület­nek új szükségletek is. Különö­sen a városokban érezhető ez. A közszolgáltatások gyors fej­lődése mindinkább felődésü­nk elengedhetetlen követelménye lesz. E téren is vannak azonban aránytalanságok. Az egyes ága­zatok eltérő és sokban kedve­zőtlen helyzete megakadályozza a gyors fejlődést. Ide sorolhat­juk a kereskedelmet és a ven­déglátóipart is. A helyzet az u­­tóbbi időben javult, de még mindig megtalálhatók az admi­nisztratív igazgatás maradvá­nyai, amelyek elferdített képet adnak a helyzetről, és akadá­lyozzák a racionális ügykeze­lést. A tér külön figyelmet szentelt ennek a kérdésnek. A városok fejlődésének csak néhány mozzanatát emeltem ki, nem is akartam valamennyit felsorolni. Ezek megemlítésével is csak azt akartam hangsú­lyozni, hogy az új időszakban tovább növekszik a városi la­kosság száma, és ezért sokkal nagyobb gondot kell fordíta­nunk a városi lakosság munka - és életkörülményeire. Gyurica JOJKICS Következmények és problémák MOJAK PETAR: Melyik az én kis­ényem 1991-ban? —­ V. L Lektaprobémák és szezonaktivitás. b oldal Újév-várás a régi szakszervezetekben A hétről-hétre folyó és rendszeressé vált kultúrmunkának 1938—39-ben ■ már agitatív oldala mellett szóra­koztató jellegét is jobban nézni kezdtük. Ne csak elszomorító, valóságfestő, hely­zettudósító jellege legyen a kultúrdélutá­­nokon és esteken fölolvasott vagy szavalt irodalmi anyagnak, döntöttük el, hanem lelkesítsen is, lekössön és érdekességével szórakoztasson. Az élőújságokba bő humorrovatot il­lesztettünk, vidám hangú krokikat, derű­sebb verseket, a vezércikket nem egyszer szatirikus hangon írta meg a bizottság valamelyik tagja a kül- vagy belpolitikai helyzetről és kérdésekről vagy valamelyik nagyobb helyi munkáseseményről. Lírai tónusú, hangulatos tárcát is csináltunk vagy ollóztunk. Még a természet és tech­nika világából vett apró érdekességeket is illesztettünk be az élőújság egyik rovata­ként. A hírek kipicézett különösségei vol­tak a tőkés társadalom zűrzavaros életé­nek, a bigottság kirívó eseteinek, a fasisz­ta demagógia ellentmondó frázisainak, és különféle más, aktuális eseteknek. Úgy emlékszem, fölolvastuk az egyik kutyakedvelő gyáros kutyás ebédjének pecsenyés menüjét, amelyet a szakácsnő főzött külön a kutyáknak, s mellé tettünk egy hírt, hogy a „Dobro delo” szegény­konyha mit ad napjában egyszer ebédre a munkanélkülieknek. S még egy nevetős mondat utána, hogy állatorvost kellett hívni, mert a szegény kutyák elrontották a gyomrukat. Komolyhangú riportban közöltük, hogy az egyik neves nőgyógyász jó pénzért csá­szármetszést végzett a szanatóriumban a gyáros nőstény fajkutyáján. A túlságosan komoly, ünnepélyes hang általános haho­tát keltett, de utána gondolkoztak is az emberek.­­A gyáros úrról még szkeccset is írtunk, és az egyik kultúrestén előad­tuk. A kis bohózat humorosan bemutatta az öregurat, akihez a munkásbizalmiak fizetésemelést kérni mentek. Élethű maszk­ban játszotta a tőkést egy borbélymun­kás. A munkásküldöttek többek közt azt is előadták, hogy a munkások szeretné­nek hétközben is legalább egyszer olyan pecsenyét enni, mint a kutyák mindennap. Az öreg kutyabolond gyáros földühülve nyersen kijelentette, hogy nem ad fize­tésemelést ...) Érzelm­es hangú, гвтМ táróiban tettük ben­­né, hogy az egyik helybeli tőkés milyen va­gyont jelentő összeget vesztett a Lloyd-ban a gyárosok és kereskedők klubjában, s elmesél­tük azt­­, mennyi az illetőnek: a gyárában egy munkás hetibére, és mennyi egy munkanélkü­linek a segélye. A dolgozók mosolyogtató nevelését s egyben szórakoztatását szolgálta a mi szerény keretű, de értékes munkásszínjátszásunk általában. El­sősorban persze a derűshangú előadások tet­ték ezt. A dramatizált Svejk-részletek többszöri elő­adását kacagó-orkán kísérte. Néhány kitűnő Karinthy-tréfa és egyfölvonásos is műsorra ke­rült, majd néhány jelenet Moliére-komédiából szintén dobogó-előadásban. (Most esztrád-elő­­adásnak mondanák előkelően.) Válogatott ka­barészámokat is játszottunk, melyekben az óva­tos politikum és a tőkés rendszer burkolt bírá­lata a mi rendezésünk folytán kidonyborodott. Táncot is rendeztünk műsoros bevezetővel, egy-egy nevezetesebb szünnapon, hogy a mun­kások minél tömegesebben eljárjanak a szak­­szervezetbe, s összeszokjanak. Ismerkednek, bátorodnak, jobban sikerülnek az esetleges bérharcok. És a haladó sajtót az eddig meg nem közelíthető embereknek is eladhattuk az esté­lyeken. Mert minden összejövetelünk könyv- és lapterjesztéssel is össze volt kötve. Ezeknek a törekvéseiknek jegyében ren­deztük meg az 1938. évi szakszervezeti Szil­veszter-estet is. (Az 1939. évit már nem, mert éppen akkor tiltották be az IJRSS földuzzadt, tömeges szakszervezeteit egész Jugoszláviában.) 1938 végén azonban még széles legális fronton működhettünk. Néhány többé-kevésbé sikeres sztrájk állt a szuboticai munkások mögött is, s az idegesen kapkodó királyi kormány átmeneti engedé­kenységét már alaposan megtanultuk kihasz­nálni. Szakszervezeti Szilvesztert­eszt Szórakozás, mulatság, zene és tánc még mindig jobb, mint tömeggyűlések és sztrájk-fölhívások — gondol­hatták a helyi hatalmasságok. Szakszervezeti otthonunkon belül, tagjaink vidám szilveszte­­rezésre gyülekeztek... Ez is zártkörű volt bizonyos fokig. Nagyon kicsi — talán másfél vagy kétdináros — beléptidíjat szedtünk a kulturális költsé­gekre. Magától értetődik, most is műsorral kezdtük. Vidám szavalatok, pár baloldali újévi tréfa a régi Munkásnaptárból, kis szavalókórus (a szö­vegetb­en írtam), kabaré jelenetek, valami ré­­ges-régi Érdekes Ujság-kiadványból. Molnár Ferenc, Heltai Jenő vagy Gábor Andor írásai­ból egy-kettő, végül rövid beszéd a szakszer­­vezetek feladatairól (egyben a világhelyzet érintése is némi összefüggésben a belpolitiká­val), aztán a szónok jó szórakozást kívánt, és megjegyezte, hogy a mulatságon meghívó, álarc és estélyi ruha nem kötelező. (Gúnyos célzás 10“ *?• a,7 úri p­ártkörű újév­várásokon a fenti kellékekkel lehetett csak megjelenni, nehogy munkások is betévedjenek.) Munkásokból alakult zenekar muzsikált Az összegyűjtött belént­ díjakból fizettünk nekik* V? dolgoztak szórakozás­ba. Ivett. Büfét is omtottak össze a nőmunkások szendvicseket és frissítőket lehetett kapni a „W terem sarkában. S aztán tánc volt hajnalig, sőt némelyek reggelig maradtak. Berúgás, botrány nem for­­dult elő. Aki nem táncolt, a szomszéd helyi­ségekben beszélgetett, sakkozott, vagy csak a fiatalok táncát nézegette. Az akkor legdivato­sabb, modern táncok népi táncokkal váltakoz­­tak, S nem bánta meg senki, hogy a küülsőség­­er annál emberibb és bensőséges testvéri mulatságra eljött szórakozni. LATÁR István

Next