Magyar Szó, 1964. december (21. évfolyam, 331-361. szám)
1964-12-01 / 331. szám
Iswte Életszínvonalunk ШаШо Kekié, a köztársasági szakszervezeti tanács elnöke válaszol munkatársunik kérdéseire ( 1. oldalról) ban látjuk, hogy a nemzeti jövedelem arányait megváltoztatjuk a személyi jövedelmeik javára, a termelés fokozása és eredményes gazdálkodás nélkül a nemzeti jövedelem bármilyen arányú felosztása nem változtathat lényegesen az életszínvonal helyzetén. Visszatérünk tehát a termelés és a termelékenység kérdésére. Gyáraink jesenlegi gyenge műszaki és technológiai felszerelése és felkészültsége (a vajdasági viszonyokra gondolunk) nem nyújt kellő biztosítékot a termelés és a termelékenység jelentősebb növekedésére. — A helyzet sajnos ilyen— mondotta Kekié elvtárs. — Jelentősebés méretű felújítás se térszerűsítee, tehet nagy beruházások nélkül el sem lehet képzelni a továbbfejlődést. Egyébként az alacsony lokú termelékenység és a fennálló termelési viszonyok is ennek az elaradottságnak a következménye, s ezért a gazdaság fejlesztésével párhuzamosan a termelési viszonyokat is tökéletesíteni kell. Eddigi beszélgetésünkből azt állapíthattuk meg, hogy az életszínvonal javítását, ha szabad így mondanom, két fronton intézik: a termelés és a termelékenység területén, valamint a nemzeti jövedelemelosztásának megváltoztatásával. Most arra a kérdésre szeretnénk válását kapni elnök elvtárs, hogy milyen feladatok várnak ezen a téren a dolgozókra? *A legfontosabb az, hogy az élet és a munka minden területén maguik a dolgozók intézzék közvetlenül a munkaszervezet ügyeit. A bővített újratermelés kérdése is a dolgozók közvetlen és önálló hatáskörébe kerül. Ez természetesen nemcsak jog, hanem felelősség is. Ha ezen a téren helyes politikát folytatnak, akykor ez közvetlen hatással lesz az életszínvonal gyorsabb emelkedéseire. A jövedelemelosztásnak és a termelőerők fejlesztésének politikáját is maguk a dolgozók irányíthatják legeredményesebben. A munka szerinti díjazásnak pedig, mondanom sem kell, különösen nagy jelentősége van ezen a téren. Messzemenő következmények származnak abból, hogy a munkaszervezetek hogyan szervezik és honosítják meg a teljesítménydíjazás rendszerét, és annak is, hogy a gyakorlatban hogyan alkalmazzák az elosztás és a díjazás politikáját Vajdaság néhány munkaszervezetében — például ae zrenjanini Svetozar Markovic Toza bőrgyárban és a verbászi Drina bútorgyárban — kiváló eredményeket értek el a jól megszervezett és alkalmazott jövedelemelosztási rendszerrel. Ezekben a munkaszervezetekben a magas személyi jövedelmek mellett a termelési viszonyok is példás szinten vannak. Vannak azonban nem fair számiban olyan munkaszervezetek is, ahol az elosztás és a teljesítménydíjazás rendszerét bátortalanul kezelik, ■őt olyanok, ahol még akadályokat se gördítenek a rendszer alkalmazása elé. Ez pedig olyképpen bosszulja meg magát, hogy ez ilyen helyeken nemcsak a személyi jövedelmek és a termelési viszonyok maradnak alacsony szinten, hanem a munkaszervezet fejlődése zsákutcába jut Mhidea ebbé-kevésbé szubjektív természetű dolog. Objektív körülmények is kihatottak azonban gazdasági ágak fejlődésére és magát dolgozó emberek keresetére, életszínvonalára. Elsősorban a mezőgazdaságra gondolok. Kérem, elnök elvtárs, mondja meg aoi is a véleményét. ‘— Hosszú éveken át nagy egyenlőtlenség volt egyes gazdasági ágak és területek között. A mezőgazdaság, a nyersanyagipar és még nemelést sem tudta tökéletesen megvalósítani. Ezeknek a helyzete gazdasági és társadalmi szempontból annyira bizonytalan volt, hogy dolgozóiknak annyit sem juttathattak, amennyivel részt vettek a társadalmi javak előállításában. A következő megállapítás is, hiszem, egészen tárgyilagos: az egyenlőtlen feltételek közepette működő gazdasági ágak tulajdonképpen a nemzeti jövedelem felosztásában rövidültek meg. A személyi jövedelmek alakulása is természetesen ennek a tükörképe. Íme az adatok: 1963-ban a személyi jövedelmek átlaga az iparban 28 000 dinár volt, a mezőgazdaságban pedig mindössze 21 800 dinár. 1964 első hat hónapjában az iparban 33 000, a mezőgazdaságban pedig 25 000 dinár volt a személyi jövedelmek átlaga. — Ez azt mutatja, hogy országos viszonylatban is rendezni kell a teljesítménydíjazást és általában a jövedelemrendszert, hogy javítsunk a mezőgazdaságban dolgozó emberek helyzeténas életszínvonalán. — A Szövetségi Végrehajtó Tanács júliusi intézkedéseinek az a célja, hogy rendezze a mezőgazdaság és a nyersanyagipar helyzetét, csak részben valósult meg, mert a gazdálkodás egyenlőtlen feltételei az egyes gazdasági ágak között továbbra is fennáll, ez pedig természetesen hatással van az egyes gazdasági ágakban dolgozó emberek életszínvonalára is. A Végrehajtó Tanács intézkedései folytán kialakult árak ugyanis nem állandósultak, tehát az intézkedések sem hozták meg a remélt és várt eredményt. A mezőgazdaság, mint ismeretes, az egyenlőtlen gazdálkodási feltételek következményeképpen, túlságosan eladósodott. A hiteleit, a magas annuitások, a földfelvásárlás, és a gyors gépesítés teljesen kimerítette a mezőgazdaság egyébként sem vastag pénztárcáját. Mi tehát a teendő elsők elvtárs? — Más kiút nincs: minden gazdasági ág számára egyenlő feltételeket teremteni. És végül, még egyszer az életszínvonalról: Hogyan összegezné az elmondottakat? — Az életszínvonal alakítását egyrészt maguknak a dolgozóknak kell a kezükbe venni, mint mondottam a termelés és a termelékenység növelésével, másrészt a közösségnek is intézkednie kell, hogy a nemzeti jövedelem felosztásának arányát a gazdálkodás eredményeitől függően megváltoztassa a személyi fogyasztás és a személyi jövedelmek javára. — Remélem — mondotta végül Kekl elvtárs — egyiknek is, másiknak is rövidesen meg lesz a foganatja, mert a dolgozó ember és a közösség is az életszínvonal javulását akarja. SZERENCSÉS József Janilo Kekic munkatársunk kérdéseire válaszol МДОБОДЕ Ш Ilotyan változik a fali Az életszínvonal emelése nagyobb befektetést és jobb mezőgazdasági termelést követels két kongresszus között 30 százalékkal növekedett a mezőgazdasági termelés Milenko Bejámé, a köztársasági végrehajtó tanács és a temstottság tagja nyilatkozik a lapnak A tatate a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó kérdéseinkkel Milenko Bojanicot, a köztársasági végrehajtó tanács tagját kerestük fel . Jó helyre kopogtattunk, mert Bojanié elvtárs tagja volt a KSZ köztársasági bizottságának, amely felmérte a falun végbemenő változásokat, továbbá a hétéves terv mezőgazdasági részének előkészítésében is segédkezett. — Először is az iránt érdeklődünk, hogy mit mondanak ezek az elemzések? Mennyit fejlődött a falu és a mezőgazdaság a két kongresszus között? — Két nagy esemény előtt állunk, az egyik a kongreszszus, a másik pedig a hétéves terv véglegesítése. Falulátogatásaink során azt tapasztaltuk, hogy mindkettőt nagy érdeklődéssel várják, mert minden bizonnyal a falu, a mezőgazdaság fejlesztéséről is szó lesz, és értékes határozatok születnek. Az elemzések azt mutatják, hogy a két kongresszus között nagy változások történtek a falon, különösen az utóbbi három-négy esztendőben. A két kongresszus között több mint 30 százalékkal növekedett a mezőgazdasági termelés. A társadalmi szektornak 1958-ban 851 000 hektár földje volt, 1963-ban pedig már 1280000 hektár. De nemcsak ezzel magyarázható a piaci termelés megháromszorozódása, hanem azzal is, hogy területegységenként is nagyobb termést takarítottak be, és több jószágot tartanak. Különösen szép eredményeket értünk el a társastermelésben. A VII. kongresszus előtti évekhez viszonyítva, ma ötször akkora területet művelnek meg társasan. — Milyen változásokat észleltek még a termelés és a kooperáció emelkedésén kívül? — A »«ógazdasági termelés növekedéséhez sokban hozzájárultak a korszerű termelőeszközök is — mondta Milenko Bojanié. — A földművesek akarva, akaratlan megbarátkoztak a géppel, sőt nagyon is megbarátkoztak, látják, hogy anélkül nem növelhetik a termelést, a jövedelmüket. Az általános gazdasági helyzet javulásával a falusi lakosság egyéb igényeit is igyekeztünk kielégíteni. Jobbak a lakáskörülmények, iskolák, épületek, gyarapodott a szakemberek és a műszaki intelligencia száma. Különösen a fiatalok fogták fel gyorsan és sajátították el a korszerű termelési formákat, és élték bele magukat az új viszonyokba. A falun végbemenő változás, rétegeződés azt mutatja, hogy a társadalmi szektor gyorsabban bővülhet. Ez természetesen nagy beruházásokkal jár. A gazdálkodási feltételek javulásával, a kedvezőbb beruházási kölcsönökkel és az idős földművesek nyugdíjának rendezésével azonban még gyorsabb fejlődésre és nagyobb mezőgazdasági termelésre számíthatunk a közeljövőben. A két kongresszus közötti időszakban a mezőgazdaság nagy nehézségekkel küzdött meg, és a társadalom nem mindenkor nyújtott kellő segítséget. Pedig időközben a mezőgazdaság iránt támasztott követelmények növekedtek. A mezőgazdasági termelés fedezi már a szükségleteket. Ez időszakban több terményfeldolgozó és húsgyár épült, s ezek is nyersanyagot kérnek. Eszerint nyilván minél előbb át kell állni nagyobb arányú ipari növény termelésére, a fajjószág tenyésztésére stb. Egyébként a termelésben észlelt ingadozások ellenére is megállapíthatjuk, hogy az utóbbi években elért legkisebb termés is nagyobb a VII. kongresszus előtt elért legnagyobb termésnél. • Az utóbbi esztendőkben a mezőgazdaság fejlődése nem olyan gyors, mint öt-hat évvel ezelőtt, mivel magyarázza ezt? — öt-hat esztendővel ezelőtt nagyarányú beruházásokat eszközöltünk a mezőgazdaságban. Ezenkívül a földművesek és a mezőgazdasági szervezetekben dolgozó munkások és szakemberek nagy erőbefektetésének köszönhető, hogy akkortájt olyan ugrásszerű volt a fejlődés. Az utóbbi két-három esztendőben azonban az áram lanyhult. Ez is azt mutatja, hogyújabb beruházásokra lenne szükség. Ma már természetesen nem úgy fognánk hozzá a beruházáshoz, mint öt-hat évvel ezelőtt. Ezen a fokon egy-egy növény termesztésének teljes gépesítés már шМ lehet boldogulni. Továbbá arra is szükség van, hogy tdományos intézetek csiszoltják, finomítsák egy-egy nőtvény termelésének technológiáját. Ezenkívül a megbívő adósságokat is rendezni kell valamilyen módon, és javítani a gazdálkodási feléttételeket. A VTTL kongresszuson bizonyára erről is szó lesz majd. Az nyilvánvaló, hogy a jövőben sem a gyátrakat nem láthatjuk el elegendő nyersanyaggal, sem* pedig az életszínvonal nem* emelkedhet, ha a mezőgazdaságot nem fejlesztjük, s nem ruházunk be. A mezőgazdaság helye a hétéves tervben — Milyen helyet szántak a mezőgazdaságnak a hétéves tervben, s milyen eredményeket várnak tőle? — Közvetlen ■ kongressszus előtt — folytatta Bojanié elvtárs — a szkupszioai tanácsok, bizottságok megtárgyalják a hétéves tervet Az előkészületi munkába már befejeztük, sőt a javaslatokat is összegeztük. Bátran állíthatom, hogy ezek a javaslatok igen értékesek, hozzásegítették a bizottságokat ahhoz, hogy reális tervet készítsenek. A fő feladatokat nagyjából ismerjük. Ami a mezőgazdaságra vonatkozik, azt röviden így foglalhatjuk össze: az életszínvonal emelése megköveteli, hogy a mezőgazdaság több és többféle terményt adjon, hogy növekedjék a munkatermelékenység, hogy fokozódjék a kivitel. Ebből kiindulva a mezőgazdaság számára a közvetlen feladatok körülbelül ezek. Elsősorban a meglevő gépek jobb kihasználására kél törekedni a munkagépátlag állandó növelése mellett. Igen fontos a társadalmi szektor bővítése, továbbá a társastermelés fejlesztése. Ehhez biztosítani kell a szükséges anyagi eszközöket. A társadalmi pénzt általában olyan vállalkozásokba kell fektetni, amelyekkel gyorsan növelhetjük a termelést, s jobban alkalmazhatjuk a tudományos intézetek kikísérletezett és bevált termelési módszereit A növénytermesztésben a kukoricát és az ipari növényt kel előnyben részesíteni. Nagyobb eredményeket várunk az állattenyésztéstől is. Ha mindezeknek a feladatoknak eleget tesz a mezőgazdaság, akkor a termelés a hét év alatt 47—55 százalékkal növekszik. A társadalmi szektor a terület további növelésével és a gépállomány kiegészítésével a piaci termelést 40 százalékról 72 százalékra emeli. Mindezeknek a feladatoknak a megvalósítására a köztársaságban legalább 7—800 milliárd dinár befektetés költi PAP E. Milenko Bojanié A társadalmi szektor gyorsabban bővülhet Bojanic elvtárs ezután megállapította, hogy az utóbbi esztendőkben csökkent a gazdaságok száma. A földműves gazdaságok általában két csoportba sorolhatók. Az első csoportba tartoznak az úgynevezett vegyes gazdaságok, ahol a család egyes tagjai más gazdasági ágakban helyezkedtek el, vagy ahol a gyermek felsőbb iskolába jár, s nem tér vissza a mezőgazdaságba. A második csoportba sorolhatjuk azokat, akiknek a mezőgazdasági termelés a főfoglalkozásuk, esetleg néhanapján fuvaroznak vagy egyéb időszaki munkát vállalnak. Az ünnepi számunkban megjelent műmellékle teket az Októberi szalon idei belgrádi tárlatanyagából választottuk.