Magyar Szó, 1966. május (23. évfolyam, 118-147. szám)

1966-05-01 / 118. szám

1966. ápr. 30., május 2. MAGYAR SZÓ Az döntsön, aki illetékes Beszélgetés Kelemen Mátyással, a KSZ Tartományi Vezetőségének titkárával ! — A társadalmi tevékeny­ség súlypontja most a válla­latokra, munkaszervezetekre esik, nem a felsőbb szervek­re; a vállalatokban vannak a termelőeszközök, ott halmo­zódik a bővített újraterme­lés, ott tömörülnek a köz­vetlen termelők, ott alakul a beruházási politika, ott össz­pontosulnak a mindennapi életünkre vonatkozó követ­len döntések. Ha ilyen kö­rülmények között a társa­dalmi tevékenység súlypont­ját valaki a felsőbb szervek­re helyezné, gondolván, hogy felülről is irányíthatná a munkaszervezeteket, akkor szem elől tévesztené, hogy ez csak a dolgozók jogainak kisajátításával történhetne, tehát bürokratikus elképze­lésnek esne áldozatul. Mind­ebben szembeszökően meg­nyilatkozik reformintézke­déseinknek nemcsak gazda­sági, hanem társadalmi lé­nyege is. Sokan épp arra nem figyelnek fel kellőkép­pen, hogy gazdasági intéz­kedéseinknek mely társadal­mi reformjellege van — mondotta Kelemen Mátyás, a Kommunista Szövetség vaj­dasági tartományi vezetősé­gének titkára, amikor meg­kértük, foglalja össze olva­sóink számára azt a kibon­takozó politikát, amelyet a kommunisták a III. plénum után mind erőteljesebben szorgalmaznak. Rendszerünk alapja az önigazgatás fejtegetését azzal kezdte, hogy a­­ reformintézkedések mindannyiunkat jobb, szebb élettel kecsegtetnek, azt célozzák, hogy több és ol­csóbb termékünk legyen, nö­vekedjenek a személyi jöve­delmek és az alapok. Előt­tünk, vajdaságiak előtt is jobb életkörülmények táv­latát nyitja meg, elvárhat­juk tehát,­­hogy a kommunn­s döntést minden ügyes­bajos dolgunkban annak kell meghoznia, aki illetékes rá, tehát önigazgatási szer­veinknek, úgyhogy a kom­munisták is csak ott küzd­­hetnek alapszervezetükben elfogadott egységes állás­pontjuk érvényesítéséért, nem pedig máshol, mert hi­szen ők is a dolgozók szerves részének tekinthetők — mondotta Kelemen Mátyás. — Tehát az eddiginél is na­gyobb eszmei felelősség hárul a kommunistákra, mert módszerük csak az lehet, hogy politikailag hassanak, ne pedig kényszereszközök­kel, hatalmi funkciót töltve be társadalmunkban. Ha va­lamit nem tudnak demokra­tikus úton véghezvinni, más módszerhez nem érdemes fo­lyamodniuk, mert a közvet­len demokráciában sikerrel csak az olyan intézkedések kecsegtetnek, amelyeket a dolgozók személyesen ma­gukévá tesznek. A kommu­nistáknak tehát nemcsak egymás között van szüksé­gük előre mutató, konkrét akcióprogramra egy-egy munkaszervezetben, hanem a dolgozókkal vállvetve kell akcióprogramot kovácsolni­uk. Semmit a dolgozók megkerülésével Kelemen Mátyás kifejtette, hogy a fentiek miatt elfo­gadhatatlanok azok a mód­szerek, amelyek révén néme­lyek a dolgozó megkerülésé­vel igyekeznek valamiféle általános társadalmi érdek­nek érvényt szerezni. Valójá­ban nincsenek általános ér­dekek a dolgozók érdekein kívül. Már rég bebizonyoso­dott, hogy a dolgozók ma­guk is helyes döntést hoznak, a listák következetesen küzd­jenek érte. Ezért a legidő­szerűbb eszmei-politikai fel­adatok épp a reformhoz fű­ződnek, kellő eszmei felké­szültséggel felfegyverezni a dolgozókat, hogy most, ami­kor az önigazgatás már nem elvont célokért folyik, ha­nem minden ember életének közvetlen meghatározójává válik a munkaszervezetek­ben, mert nagyrészt saját munkájuktól, döntésüktől, egymás közti viszonyuktól függ életük menete, felada­tuk magaslatán álljanak. Az önigazgatás, a közvetlen de­mokrácia társadalmi rend­szerünk alapja, ennek to­vábbfejlesztéséért kell síkra szállniuk a kommunisták­nak. A III. plénum arra utal bennünket, hogy e tekintet­ben semmiféle ingadozást, akár­­ a kommunisták, akár mások részéről, ne méltá­nyoljunk, utóvégre azok, akik ezt szem elől tévesztik, összeütközésbe kerülnek pártprogramunkkal, sőt pillanatnyi terheket is önszántukból a vállukra vesz­nek, ha életük távlatát reáli­san látják maguk előtt. Az életképes integrációs folya­mat szemmeltartása is ezt bi­zonyítja. Viszont a dolgozók elhajlással, minden olyan megnyilatkozással, amely megrövidíti őket, szembe­­szállnak, akár az integrációs folyamaton belül is. Mind­ezt támogatnunk kell. Né­mely mezőgazdasági kombi­nátban több kommunista nem értette meg ezt a folya­matot. Különös például az is, ha egyes, politikai funkciót betöltő emberek igyekeznek a bankok élére kerülni, csak azért, hogy a beruházásokat ellenőrizzék és irányítsák, noha ez a dolgozók, munka­­szervezetek közvetlen ügye, s az ilyen gyakorlat, bárki részéről is történik, a dolgo­zók jogainak kisajátításával jár. Ez a jelenség csak azzal magyarázható, hogy némely kommunisták nem elég kö­vetkezetesek az önigazgatás továbbfejlesztésében, a gaz­daságii és társadalmi reform érvényre juttatásában. Vi­szont a kommunistáknak kí­méletlen harcot kell vívni­uk a dolgozók jogainak ki­sajátítása, a visszaélés min­den formája ellen, bárki kö­vesse is azt el. Ugyanilyen következetesen kell küzdeni­ük a lokálpatriotizmus, a so­vinizmus, az etatizmus és a bürokratizmus minden meg­nyilvánulása ellen. A javadalmazásnak politikai színezete van — Itt kell utalnunk arra — mondotta Kelemen Má­tyás —, hogy a munka sze­rinti javadalmazás nagyon kényes és éles politikai prob­léma, s minden egyes mun­kaszervezetben mielőbb meg kell találni a megbízható mércét, amely szerint ki-ki annyit kap, amennyit mun­kájával ad. Minden dolgozó reális érdeke ez, mert az al­kotó és termékeny munkát serkenti, s lehetetlenné te­szi az élősdiséget. Ha ezt egy­szer s mindenkorra tisztáz­zuk, akkor sikeresen elejét vesszük minden olyan káros kísérletnek, amely a kétkezi munkást szembeszegezi 8 szakemberrel: a megbízható mérce, amelynek segítségé­vel a teljesítményt felbe­csülhetjük, minden félreér­tést eloszlat. A szakembere­ket és szakintézményeket a legnagyobb mértékben be kell vonnunk a termelésbe, javadalmazásukat is méltá­nyosan kell intéznünk, hisz nyilvánvaló, hogy munka­szervezeteink csak a tudo­mány vívmányaira támasz­kodva érhetnek el újabb si­kereket. Így a kétkezi mun­kás és a szakember érdeke egyazon vállalatban találko­zik. Nyilván mindannyiunk­­nak nagyobb önbírálattal kell tekintenünk önmagunkra, hogy az eredményesebb tár­sadalmi tevékenységnek utat nyissunk. Utunk a jóléthez vezet Kelemen Mátyás végezetül emlékeztetett arra, hogy tar­tományunk kommunistáit ed­dig is az imént vázolt elkép­zelés vezérelte gyakorlati te­vékenységükben, a III. plé­num éppen csak a nagyobb fokú következetességet, eltö­kéltséget követeli meg tő­lük. Méghozzá halaszthatat­lanul. Ha itt-ott akadt is in­gadozás vagy elhajlás, nem kétséges, hogy a napjaink­ban tartom­ányszerte zajló alapszervezeti üléseken tiszta vizet öntenek a pohárba. Az a roppant aktivitás, amely alapszervezeteinkben folyik, azt bizonyítja, hogy a III. plénum életes problémákat taglalt, s ugyanez az aktivi­tás biztosítja majd társadal­munk gyorsabb fejlődését és felvirágozását. MAJOR Nándor Nem a puszta óhaj, hanem a cselekvés Kelemen Mátyás ­ Nyolcszögű torony MAGAS SZIKLACSÜCSÖKÖN, a fjord-szerű ököl­vágás tetején álló plomini kilátótorony úgy hat, mintha játékos dzsinek ültették volna oda. Rava­szul elhelyezett nyolcszögű épület ez, úgy készült, hogy minél több kilátás jusson a nézőnek a hegyek felé is, meg a tengerre is. Szeles időben vándorolhatsz körbe-körbe egy kis kilátásért. Kör alakú a pult is, amelyen a vendég­látóipar színes italokkal csábít, ám kör alakú a motelsor is, az alagsor, amely a torony alatt éjszakai pihenést és vadul zúgó tengert kínál. Az isztriai partszegélyen kicsit olyan minden, mint a mesevilág. A mélyben lent — nagyon messze és nagyon mélyen —, a Vela Vrata tengerszorosa és az igazi Quernero táján egy-egy hegyi patak keresi útját a sós víz felé, s innen a magasból nem tudni, hogy az édesvíz kékebb-e, vagy a mélyvízű tenger. S mindig igyekszik egy játék­hajó (alapjában komoly, nagy tengerjáró) valamilyen irányba odalent a mélyben. Mesevilág ez, igazi, szemnek és léleknek egyaránt. Amióta felkanyarodtunk a különös ábrájú sziklák között Lovranon túl, már a helységnevek is könnyűvé lesznek és talányossá. Füledbe cseng még leléi neve, tovább csilingel valahol a széles úton Vozilinci, és amikor új tájakra éhesen tapad a szemed a sziklafalra vagy a tengerre felváltva, egyszerre út menti helységtáb­lába botlasz. Tömör és meghökkentő. KRAJ — hirdeti, s ez minden délszláv nyelven annyit jelent, hogy: vége. Pe­dig csak most kezdődik a mesevilág. Száz év előtt vége volt itt a hegyi útnak, nyilván akkor ragasztották a be­fejezést jelentő furcsa városnevet egy házsorra, azóta azonban a szerpentin tovább gurult, s az ember mosolyog­va gondol az ősökre, akik azt hitték — itt a kelet-isztriai partszegélyen —­, hogy beszögezett kerítésnek tették ki falunevüket. Az alkonyatban az Vcka árnyékai korábban jönnek és hosszabbak, mint a dalmát vidékek nyúlós délutánjai, szó­val a ködbe hajló hegycsúcs oldalában sziklafalhoz tapadó tornyok, várfalak, kabin. Azt hiszed, már ott is vagy, pe­dig messze vannak még a középkori, régi városnak kon­túrjai. Jaj, mit is hallottunk ezekről? Erről a városról? Süly­lyed a város, a régi Labín, az ősrégi ramai bánya aláaknáz­ta, a nép a völgyben fekvő újvárosba költözik át lassan. A bányászat erre ősi foglalkozás, minden bányamúzeum igyekszik ezekből az ősi kitermelőaknákból szerszámot, rajzot, régi csilléket szerezni, de azért a rasai bánya újabb része még él és híres: újabb aknák nyílnak benne, mé­lyen Labin alatt. Az új városrészben: bányaiskola. Nagy rajztömbökkel a hóna alatt diákság zajong, a vendéglők is hangosak és vidámak, kivilágított nagy áruházak, modern iskolaépü­letek. Vasút is van, egy szárnyvonal, de ki jár erre vona­ton, amikor olyan pompás az autóbuszösszeköttetés minden irányba, elsősorban Rijeka és Pula felé. Ez már Isztria szíve, ott a Raša folyó völgye a hegycsúcson túl. Igen arra épül a nagy plomini vízi erőmű is, Isztria legnagyobb energiatelepe. A rašai bányatelepek dolgozói eleinte ag­gódtak: mi lesz az ő szenükkel, ha megnyílik a nagy erő­mű? Kiderült, hogy ezeknek a szénbányáknak még ex­portra is van kilátásuk: Itáliában nagyon is becsülik és értékelik az isztriai szenet! Elhagyjuk Labint — úgyis csak kitérő volt ez a kicsit álomba süllyedt, különös város, most már hegynek alá ereszkedünk folyton. A vajdaságiaknak jól ismert út ez Rabac falu felé, amely átkelőpont Cres és Mali Lošinj irányába. Rabac színes házsorai és víkendtelepei is egyre népszerűbbek, már most, a szezon legelején is felkészülve várják a kisebb pénzű nyaralóvendégeket, akiket onnan az opatijai riviéráról idébb űznek a magas árak és a kül­földiek. Pedig az előszezonban el lehet egy-két hetet olcsón tölteni az abbáziai tengerparton is, s az ottaniak büszkén hangoztatják jelszavukat: Dubrovniknál jóval olcsóbbak vagyunk! És ez igaz is. Visszatérőben késő éjszaka olyan volt a kora tavaszi végtelen tengerszegély a maga lámpasoraival, mintha erő­sen és hatékonyan versenyre kelne a csillagos éggel, arra messze Rijeka, Crikvenica, Bakar és Senj irányában, ahol a végtelen víztükör fölött — a legenda szerint — páratlan napokon mindig meghalni jár a bóra. MAJTÉNYI­ Mihály 3. oldal A földművesek és a reform Jože Ingolič, a Szövetségi Végrehajtó Tanács mezőgazdasági titkára a jövedelemről és a felosztásról Szokványos megállapítás marad, ha nin­csen hozzá megfelelő, idevágó adat: ha csak azt hangoztatjuk, hogy a reformmal a me­zőgazdaság jobb helyzetbe kerül, még nem sokat mondtunk,­­ ha azonban hozzátesz­­szük, hogy a tavalyi jövedelem 80 száza­lékkal nagyobb, mint az előző esztendőben, akkor már mondtunk valamit. Sőt, ha meg­toldják azzal, hogy az ipari termelésben másfél százalékos növekedés volt, a mező­­gazdaságban pedig majdnem két és fél, akkor tényleg tartalmat kapnak az elcsé­pelt szavak. Kiderül, hogy a mezőgazda­­­sági termelés feltételei valóban kiegyenlí­tődtek a többi ágazattal. Itt-ott azonban elhangzik olyan vélemény is, hogy ez a jö­vedelem nem annyira a nagyobb termés­hozam és a jószágállomány növekedésének az eredménye, mint inkább az áremelés­nek, kiegyenlítésnek. A titkár ezzel nem azt akarta mondani, hogy a falu érdemtelenül jutott a vala­mivel több mint 200 milliárd dinárhoz, mert hát ennyi ez a növekedés, hanem a mezőgazdaság ezzel régi, jogos követelését hajtja be. Egyúttal azonban arra is utalt, hogy jövőre erről az alapról kell rajtolni, nincs több áremelés, sőt az árhivatal nyil­vántartása szerint egyes élelmiszerárak­nak nyilván csökkenni kell. Vonatkozik ez például a sajtra és egyéb tejtermékre, továbbá a legújabb adatok szerint a hazai piacon a sertésárak 20 dinárral magasab­bak, mint a külföldi piacon. Ez a kis áreltolódás azonban nem szabad, hogy aggasszon bennünket, sőt több mint valószínű, hogy a befagyasztott árak fel­szabadításánál lesznek ilyen, kisebb kilen­gések. Általában azonban elmondható, hogy az ipari cikkek és az újratermelési anyagok ára összhangban van a termény- és jószágárakkal. A titkár szavaiból azt hámoztam ki, hogy a mezőgazdasági szervezetek tavaly egy kicsit könnyen­ jutottak a­ nagyobb jövev­­e­delemhez, mutatja például az is, hogy a személyi jövedelmet növelték anélkül, hogy fedeztük lett volna rá, vagyis nem­ kísér­te nagyobb termelés. Ez nyilván megindo­kolható, a mezőgazdasági szervezetekben ugyanis azelőtt túl kicsik voltak a kere­setek, s most a kiegyenlítésnél a személyi jövedelmek nagyobbat ugrottak, mint az iparban, sőt egyes birtokokon az átlagke­reset 80 000—100 000 dinár között van. A zárszámadásokból ítélve azonban meggyő­ződhetünk, hogy nem kótyavetyélik el a pénzt, mert az alapok és a személyi jöve­delem között jó ez arány. Jelenleg ugyanis több mint 50 milliárd van az alapokban. Noha a társastermelők és a többi föld­műves jövedelme nem növekedett annyit, mint a mezőgazdasági szervezeteké, már csak azért sem, mert náluk jóval kisebb volt a hozam, így is sok pénz jutott a fa­lura: több mint 200 milliárd dinár. Még ha valamivel nagyobb adót is fizetnek, mint az előző esztendőkben, akkor is, lám, futja termelőeszközök vásárlására. A földműve­sek ugyanis több ezer traktort és kisebb munkagépet vásároltak, a lóállomány is­­ növekedett valamicskét, a műtrágyaraktá­rak pedig kiürültek. Mindez arra utal, hogy a földművesek is részt vállalnak a mezőgazdaság korszerűsítésében. Ezt pedig a szövetkezetekkel együttesen végezhetik. A titkár közölte, a Szövetségi Végrehajtó Tanács mezőgazdasági titkársága utasítást kapott, dolgozzon ki javaslatot arra vo­natkozólag, mily módon tehetnek eleget a falu megnövekedett vásárlóképességének. Továbbá, hogyan lehet majd az egyéni esz­közöket a társadalmi eszközökkel párosí­tani, s mily módon lehet­ ilyen eszközöket beruházni. Annyi bizonyos, hogy a földmű­vesszövetkezetekben új alapokra kell he­lyezni a társastermelést, és úgy felosztani a munkát, hogy nagyobb termelésre sor- SSfiffel a földműveseket és a Szövetkeze­teket. PAP Endre Hangya András rajza

Next