Magyar Szó, 1966. június (23. évfolyam, 148-177. szám)
1966-06-01 / 148. szám
Öten jelentkeztek Tétováznak a termelők Sok megjegyzés a kukoricakivitel feltételeire Túlzás volna azt állítani, hogy a vajdasági mezőgazdasági szervezetek nagy lelkesedéssel fogadták a Szövetségi Végrehajtó Tanács, majd a Jugoszláv Mezőgazdasági Bank határozatát a kukoricatermelés növeléséből származó termés kiviteléről, és az ezért kapott devizának gépek vásárlására való felhasználásáról. Meglátszik ez abból is, hogy a banknak mindössze öten jelentették be, mégpedig a szabadkai Agrokomfornat, a mitrovicai Sirmium, a pancsovai Tamiš és a Sombor Kombinát, valamint a vajskai Labudnjaca birtok, hogy belemennek az üzletbe, a szerződést azonban még nem kötötték meg. Vajdaságból az első negyedévben 38 millió új dinár értékű kukoricát szállítottak ki, az egybehangzó vélemények szerint ennél jóval több exportálható, méghozzá anélkül, hogy ezáltal a hazai piacra kevesebb jutna. A hozamok jelentősen növelhetők a vetésterület is, természetesen ehhez többek között gépesíteni kell a termelést. A már említett határozatok nyomán erre lehetőség nyílik. A Tartományi Gazdasági Kamara a részletes előírások közzététele után bizottságot takított, azzal a céllal, hogy segítsen az érdeklődő mezőgazdasági szervezeteknek beadványaik elkészítésében, és hogy egybehangolja a vajdasági kukoricakivitelt. Mintegy 150 kombinátot, birtokot és szövetkezetet kérdeztek meg, a megbeszélésekre azonban csak 66-an küldték el képviselőiket, és már említettük, hogy csak öten hajlandók a bank feltételei mellett kiszállítani a tengerit, és a devizán gépsorokat, vagy olyan gépeket vásárolni, amelyekkel kiegészítenék a kukorica-gépsorokat. A mezőgazdasági szervezetek közös megállapítása, hogy a feltételek nem éppen kedvezőek, és hogy ez a kivitel nem jár olyan haszonnal, amelynek segítségével megoldható volna a kukoricatermelés gépesítése. Súlyosbító körülmény ezzel kapcsolatban, hogy a nálunk használatban levő gépek nagy része hazai, kisebb része pedig a keleti országokból származik, ennélfogva kiegészítésük — amely a gépsor kialakításához mondatatlanul szükséges — természetszerűleg ugyanezekből a forrásokból történhet. Hozzáteszik még, hogy a termelésben ezek a gépek jól beváltak, kicserélésük tehát, az egyébként is szűkös anyagi lehetőségek mellett nem lenne igazolt. Új, nyugati országokból származó géptípusok munkába állítása többek között magával vonja a szerviz- és a javítószolgálat megszervezését, az alkatrészek mindenkori beszerzését, ami valószínűleg sok nehézséggel jár. A termelők azt is kifogásolják, hogy a kiviteli akció előkészítése túl sokáig elhúzódott, időközben nemegyszer változtattak a feltételeken, és a végleges határozatot csak április 28-án tették közzé, tehát akkor, amikor a tengeri vetése már a befejezéshez közeledett, és a vetésterület növelése lehetetlen volt. A folyó gazdasági évben már nehéz is volna minden gépet megvenni, úgyhogy a teljes gépesítés gyümölcsét ebben az évben már aligha, csak a jövőben élveznek. A Szövetségi Végrehajtó Tanács rendelete, és ennek nyomán a bank előírása, miszerint a gépvásárlással kötött kivitel csak a nagyobb termelésből engedélyezhető, és hogy a terméstöbbletet a tavalyi vetésterület, illetve hozamok alapján határozzák meg, elég kedvezőtlen az itteni termelőkre. Vajdaságban tavaly a kukorica máris az átlagosnál nagyobb területet foglalt el, és nehéz lett volna újabb hektárokat bevetni vele. A hosszú lejáratú szerződéseknél ezért — a vajdaságiak szerint — az utóbbi néhány év átlagos vetésterületét kellene alapul venni. , Az illetékes szervek, legalább 1970-ig, szavatolják a kivitelre irányuló tengeri szerződéskötésére vonatkozó feltételeket, vagyis azt, hogy a termelők milyen devizajövedelmet várhatnak ettől a kiviteltől — kérik a nagygazdaságok képviselői. Szeretnék azonkívül, ha a deviza nagyobb hányadával rendelkeznének, és szabad kezet kapnának, hogy a külföldi fizetési eszközökért a nyugati és a keleti országokból is azonos feltételek mellett vásároljanak gépeket. Az akció nagy fogyatékossága egyébként, hogy a társastermelésből származó kukorica övén feltételek mellett nem exportálható (valószínűleg azért, mert a banknak egyelőre kevés a devizája ahhoz, hogy többet előlegezzen gépvásárlásra, és ez, különösen tartományunkban, érezhetően csökkenti a kivitelre szánt kukorica menynyiségét. Ajánlják ezért, hogy a társastermelők kukoricája is az előbbiekhez hasonló elbírálásban részesüljön. A fenti kifátások ésmegjegyzések kétségkívül helytállók, és az ajánlott kiigazítások, ha elfogadják őket, valószínűleg nagyobb exporttermelésre serkentik a mezőgazdasági szervezeteket.. Szépséghibájuk azonban, hogy szószólóik sokszor ezzel leplezik tunyaságukat, magyarán mondva nem erőltették meg magukat, hogy teljes egészében megvizsgálják, elemezzék, bonckés alá vegyék az alkalom adta lehetőségeket. Az öt vajdasági és tízvalahány horvátországi kombinát és birtok — amely elfogadta a bank feltételeit —, hasonló ehézségekkel találta magát szembe, mégis vállalkozott a termelésre. Nem jó elhirtelenkedni a döntést, félő azonban, hogy a túlzott óvatosság az elkövetkezendő években bosszulja meg magát, amikor a termelésben, de főleg a termelékenység terén az esetleges lemaradást nehéz lesz behozni. SOMOGYI Zoltán Legendákat mesélnek arról, hogy némelyik parasztnak mennyi készpénze van otthon vagy a takarékban. Néhány bocskoros milliomost jómagam is ismerek. Ezek nem zsarolással vagy csalással szerezték tetemes vagyonukat, hanem tíz körmük munkájával, mégpedig néhány év leforgása alatt. Az alábbi történet sem legenda. A minap beállít az egyik bánáti város takarékpénztárába egy bácsika s előadja, hogy szeretné letétbe helyezni fölösleges pénzét. — Ennek semmi akadálya — nyugtatják meg azonnal, s máris kezelés alá veszik az öreget. Nem is foltos, hanem kimondottan rongyos gúnya lóg róla, mintha a kapálásból egyenesen ide jött volna. Emiatt kissé bizalmatlanul méregetik a pénzintézet emberei. — Hány dinárt óhajt letétbe helyezni? — kérdezi a hivatalnok. — Negyvenet. — Bácsikám, ötszázdinárnál alacsonyabb összeggel nem lehet takarékkönyvet nyitni. — Annyival be sem jöttem volna. — Hát mennyivel jött be. — Mondtam. Negyvennel. Csak sok nullás negyvennel. Érti tán? — Dehogy értem. Negyven ezerrel? Negyven millióval? — Azzal, amit utoljára mondott. — Szóval negyven millió? — Annyi. Erre még a sok pénzt látott bankhivatalnoknak is megremegett az ina. — Mindjárt be is fizeti? — Itt van, kint az ülés alatt. — Na, hozza be, és rrfijd elintézzük. A bácsika kiment a pénzéért, amit valóban a szekérülés alatt kocsikáztatott be a városba, ezen közben pedig a bankhivatalnok föltárcsázta azt a falut, ahonnan az öreg jött. Hogy él-e abban a faluban egy ilyen és ilyen nevű ember, s létezik-e, hogy ennyi és ennyi megtakarított pénze van? Létezik — jött a megnyugtató válasz a faluból. — Ő a legjobb termelő az egész környéken, és valószínűleg még ennél is több pénze van. Tehát szó sincs arról, hogy a bank egy álruhába öltözött sikkasztóval állt szemben. Most már a bankhivatalnok kedélyes, nyugodt ábrázattal csevegett el az öreggel. — Otthon maradt-e még, bácsikám? — Maradt. — Ugyan mennyi, ha nem veszi bizalmaskodásnak? — Olyan tizenöt. — Sok nullás tizenött? — Ahogy mondja. — Mért nem rakja be azt is a takarékba? — Kell, hogy legyen a háznál is egy kis költőpénz. — Nem fél, hogy leromlik a dinár értéke? — Csak annak az értéke romlik le, ami megvan. Ami nincs, annak ugyan hiába emelkedne az értéke. Ezen a bölcsességen mindketten jót nevettek. — Nem haragszik meg, ha megkérdezek valamit? — kérdezte a bankhivatalnok, miközben átnyújtotta a bácsikának a 40 milliót tartalmazó vadonatúj takarékkönyvecskét. — Nem én, csak kérdezzen. — Mondja, bácsikám, miért jár maga ilyen rongyos ruhában, amikor enynyi pénze van. — Mért? — No miért? — Nem tudja, ugye? — Nem tudom. — Hát azért, mert a rongyos hozza a jót! NÉMETH István imiwwmoHimHWHiMtHHHHi—mHHiHt*. девб... júniusul. MAGYAR SZÓ oldal Ügyvitelben jártas tagokat az önigazgató szervekbe A KSZ kulai községi értekezlete A Kommunista Szövetség tegnap megtartott kulai községi értekezletén Tóth István politikai titkár beszámolója után élénk vita alakult ki. Bojagic Radoje, a kulai Istra armatúragyár KSZ alapszervezetének titkára az üzem nehézségeiről beszélt. Elmondta, hogy a gyárnak majd egymilliárd régi dinárral kevesebb forgóeszköze van a szükségesnél, nem képes időben kifizetni tartozásait, s emiatt tavaly körülbelül 300 millió régi dinárt költött késedelmi kamatra és perköltségekre. Baj az is — mondta —, hogy a hazai piacon egyelőre nem kel az armatúra s az export sem fejlődik megfelelően, mert például a keleti országokkal folytatott áruforgalom jegyzékén már három éve nem szerepel armatúra. Ennek a következménye, hogy a személyi jövedelem alacsony a gyárban, átlag 46 000 dinár, és sok munkás meg szakember elhagyja az üzemet. Véleménye szerint elsősorban az Istra kommunistáinak kell erőfeszítéseket tenni, hogy javítsanak ezen a helyzeten. Jurišić Milorad, a kulai kereskedelmi bank igazgatója szerint a községi iparvállalatok — a fémfeldolgozó-, élelmiszer-, bőr- és textilgyárak — együttesen elegendő forgóeszközzel rendelkeznek. Bankhitelekkel valószínűleg ott is elhárítható a forgóeszközhiány, ahol mint történetesen az Istrában, valóban súlyos. Szerinte jelenleg elsősorban arról kellene tárgyalni, miért olyan kevés a magántermelő a KSZ-ben. A község lakosságának ugyanis majd a fele földműveléssel foglalkozik, mégis csupán 151 magántermelő tagja a Kommunista Szövetségnek. Többen is szóvátették az önigazgatás fejlesztésének szükségességét. Mrdak Milutin hangsúlyozta, hogy az új, rugalmasabb, mozgalmas gazdasági élet megköveteli, hogy a munkások, az önigazgató szervek tagjai jártasak legyenek az ügyvitelben, és kellő üzleti érzékkel rendelkezzenek. A vállalatok szakszolgálatainak is alkalmazkodnia kellene ehhez. A munkástanács elé ugyanis még mindig általános mutatószámok kerülnek (az összjövedelem, össztermelés stb.), s a munkás nem látja tisztán saját és üzemegysége helyzetét. A vitában részt vettek még Pižurica Petar, Vlaškake Zoran, Hofman Jovan és mások. Az értekezlet végén megválasztották a KSZ új kulai községi vezetőségét. P. Gy. Tóth István Két mester tanoncot keres Négy helyre hatvanan jelentkeztek Mostanában elég ritkán látható apróhirdetés jelent meg egyik napilapunkban: Szeszták András szobafestő és Béres Mátyás kovácsmester újvidéki magániparosok két-két tanoncot keresnek. Tegnap egy héttel a hirdetések megjelenése után — elmentünk a kétmesterhez megtudni volt-e jelentkező, választottak-e tanoncot Az eredmény meglepő. — Nem akarok nagyot mondani, de legalább negyven érdeklődő járt nálam az elmúlt egy hét alatt — mondta Béres Mátyás. — Volt, aki egyedül, volt aki ismerősével vagy szüleivel együtt érdeklődött. — Választott-e közülük? — Egyet kiválasztottam, már dolgozik is. Még nem egyeztünk meg, de úgy látom megköthetjük a szerződést. Elég szorgalmasnak látszik, s hallgat az emberre. Volt itt olyan is, aki csakhogy nem sírt, hogy fogadjam fel. De hát az ember nem vehet fel minden jelentkezőt. No, meg persze olyan is akadt, akiről az első pillanatban látni, nem munkára való. Tudja, ha már felveszek valakit, szeretném, ha hozzáértő mesterembert tudnék kovácsolni belőle, de ne is fizessek rá, mert ugye, elég sok a gyerek járandósága, a társadalombiztosítás, sok időt kell vele tölteni, meg törődni kell azzal is, hogy elvégezze a tanonciskolát. — Érdemes-e most tanoncot nevelni? — Mindig úgy tartottam, érdemes. Sajnos, a törvény csak kettőt engedélyez, legfeljebb hármat, de a harmadikat már kérvényezni kell a hatóságnál. Azt tessék megírni, nem jó, hogy így korlátozzák, mert látja, jól jönne a városnak is, ha több tanoncot vehetnék föl, mert munka annyi van, hogy sosem győzzük: lépcsőház korlátját, vaskaput, gumikerekű kocsit, meg minden ilyesmit készítünk. — Más kovács tart-e tanoncot? — A városban tizenketten vagyunk kovácsok, de tudomásom szerint, csak én tartok. A szerencsés kiválasztott Pešćan Obrad kulpini gyerek, tavaly fejezte be az elemit, de mind ez ideig otthon volt, nem tudott elhelyezkedni. Egyelőre még nem tudja milyen mesterre akadt, a társaitól azonban úgy hallja, nem rossz helyre került. Szeszták Andrásnak 16—20 jelentkező közül kellett kiválasztani a megfelelőt. Egyet már sikerült is, Glasza Károly telepi gyerek személyében. Van egy másik jelölt is, aki számításba jöhet, de Szeszták mester még nem döntött, felveszi-e. — Utána kell nézni, milyen a gyerek. — Azt honnan tudja meg? — Délután fölülök a kerékpárra és elmegyek a Heréskertbe, ott lakik a gyerek, s megkérdezem a hasonló korú legénykéktől, ismerik-e, kikkel társalog, milyen, mert ebből meglátni majd, munkához szoktatható-e, vagy csak amolyan mama kedvence, akinek nem lehet parancsolni. A két hirdetésre tehát mintegy hatvanan jelentkeztek. Nem irigylésre méltó a mesterek helyzete, ennyi sok gyerek közül kiválasztani négy megfelelőt. De milyen azoknak a gyerekeknek a helyzete, akiket sem itt, sem másutt nem vesznek föl, mert sok a jelentkező és kevés a munkahely? MATUSKA Márton Rossz munkaerőt képeznek a gyorstalpaló tanfolyamokon A káderproblémákkal foglalkozó intézmények munkájáról szóló jelentéssel foglalkozva a Szerb Szkupstina választási és kinevezési bizottságának tagjai tegnapi ülésükön rámutattak arra, hogy a gyorstalpaló tanfolyamon kiképzett káderek általános műveltsége nem kielégítő. A képviselők szerint az ilyen tanfolyamok elvégeezése után vannak olyan gépírónők, akik nem tudják, hova kell tenni a pontot, és olyan titkárnők, akik nem tudnak gépelni. Szerbia területén jelenleg több mint háromezer féle foglalkozás van, de csak háromszáz foglalkozás káderei kaptak rendes iskolai képzést. A káderképző tanfolyamok, a felnőttek képzésével foglalkozó intézmények kétségkívül hozzájárultak ahhoz, hogy gyorsan pótolják a hiányokat, a képviselők azonban kifogásolták, hogy ezek az intézmények nem foglalkoznak tervszerűen a káderképzéssel. Többen annak a meggyőződésüknek adtakk kifejezést, hogy a felnőttek képzését illetve továbbképzését a rendes középiskolákban és fakultásokon kellene végezni. (Tanjegy