Magyar Szó, 1969. január (26. évfolyam, 1-29. szám)

1969. újévi szám Az idén eljutunk a Holdra Döntő szakaszba érkezett a szomszédos égitest meghódításáért folyó nagy versenyfutás Sohasem múltak olyan gyorsan a percek, mint ami­kor az elmúlt napokban a televízió előtt végigizgultuk az Apollo–8 jelzésű háromszemélyes űrhajó kilövését, élveztük a közvetlen közvetítéseket a sok ezer kilo­méter távolságban száguldó űrhajó fedélzetéről, gyö­nyörködtünk abban a csillogó égitestben, amelyről ki­derült, hogy nem más, mint sárgolyónk, a Föld, és lé­legzetvisszafojtva figyeltük a Hold felszínét alig száz kilométer magasságból. Korsza­knyitó vállalkozás­nak voltunk szem- és fül­­tanúi a napokban, és bizony, sokunkban felmerült az a türelmetlen kérdés, hogyha már minden ilyen tökélete­sen megy végbe, mint az amerikai űrkutató szakem­bereknek ez a nagy vállal­kozása, meddig kell még várnunk arra az expedíció­ra, amely le is ereszkedik a Holdra, Földünk örökös kísérőjére, első égi szomszé­dunkra. Az Apollo—9 és az Apollo—10 útja A nagy esemény időpontja most már nincs messze. Ta­lán csak néhány hónap vá­laszt el bennünket attól a perctől, amikor az első em­ber megveti lábát egy másik égitesten, ezúttal „csak” a Holdon. A jóslatot azokra az adatokra alapozzuk, amelyek eddig napvilágot láttak. Az amerikai szakértők — tekintet nélkül az Apollo—8 küldetésének sikereire — továbbra is roppant elővi­gyázatosak, tartózkodnak a merész kijelentésektől. Hang­súlyozzák, hogy az első Hold­utazásra július-augusztusnál korábban semmi esetre sem kerülhet sor. Kiemelik, hogy a nagy expedíció előtt a legtökéletesebben és a leg­alaposabban felül kell vizs­gálni minden berendezést, minden műszert, mert a leg­apróbb mulasztásnak is vég­zetes következményei lehet­nek. Ezek szerint az Apollo űrhajóval végzett 8-as szá­mú vállalkozást néhány hó­nap múlva megismétlik, az­zal a különbséggel, hogy Ja­mes McDivitt, David Scott és Russell Schweikart, az Apollo—9 fedélzetén kipró­bálják az ember nélküli komphajót. A bonyolult űr­berendezést lebocsátják a Holdra, majd távirányítással ismét üzembe helyezik a komphajó bogárnak elneve­zett felső részét, és ha ezek után sikerül vele összekap­csolódni a Hold körüli „par­koló”-pályán, akkor a követ­kező vállalkozás — az Apol­lo—10 legénysége elindulhat történelmi útjára. Ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, hogy az Apollo űrhajókat szállító Saturnus rakéták szerelése körülbelül három hónapig tart, akkor bízha­tunk benne, hogy a mostan­tól számított második vállal­kozás 1969 júniusában lesz.­ ­ Gondoskodnak-e meglepetésről a szovjetek? A világűrkutatás mai színvonalán meglehetősen nehéz jóslatokba bocsátkoz­ni, mert eddig csak az ame­rikai űrkutatás eredményeit és sikereit vettük figyelem­be. Nem tértünk ki egy eset­leges meglepetésre, ami szov­jet részről következhet be. A szovjet űrkutatás pil­lanatnyi és általános hely­zete ismeretlen. A szovjetek valamennyi kísérletüket a legnagyobb titokban, a nyil­vánosság teljes kizárásával végzik. Módszerüket megfe­lelő érvekkel indokolják, a tudomány eredményeiből azonban — hacsak nem titkos katonai célokat szol­gálnak — indokolatlan a közvélemény kizárása. 1968 őszén Moszkvában olyan hírek keltek szárny­ra, hogy a Szovjetunió első Hold-expedíciója december 7-én indul, amikor a Föld és a Hold állása ideális. A kedvező Hold-állások ugyan­is kéthetenként ismétlődnek meg. A december 7-i kí­sérlet — ezt ugyan hivata­losan sohasem erősítették meg, s nem is cáfolták —, elmaradt. Van egy másik vélemény is, amely szerint a Szovjet­unió űrkutatása stagnál, il­letve lemaradt. Az ezt valló szakértők állításukat azzal­­ a körülménnyel támasztják ,alá, hogy az utóbbi néhány év tudományos értekezletein a szovjet küldöttség nem terjesztett be érdemlegesebb munkákat, és a küldöttségek összetétele is megváltozott, újabb, fiatalabb szakértők­kel bővült, akik majd csak ezután mutathatnak fel kéz­zelfogható eredményeket. Emlékeztetnünk kell arra, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor a szovjet űrkutatás olyan sok fényes sikert ért el, a nemzetközi tudományos összejöveteleken felolvasott szovjet munkák száma arányban állott az amerikai sikerek és felfedezések szá­mával. Meglepetések azonban ezek után történhetnek. Minden­képpen elmondhatjuk azon­ban, hogy az idei, az 1969. év, a Hold meghódításának esztendeje. FÁY Gábor Mi lesz­­ 2000-ben? BÁLINT ISTVÁN: Az ember remekül fog élni, föl­téve, hogy lesz mit ennie. STEINITZ TIBOR: Az emberiség örök fejlődésre van ítélve, ezért színes televízión nézhetjük majd a földlakók harcát a Holdon. BODRITS ISTVÁN: Inkább azt szeretném tudni, mi lesz azzal, aki ilyen buta kérdést tesz föl. TÓTH LÁSZLÓ: Nagy ünnep — ha megérjük. HORNYIK GYÖRGY: Együttműködés a népek kö­zött — papíron. MENDREI ERNŐ: A fiam olyan idős lesz, mint én ma, a többi már nemcsak matematika kérdése. J. GARAI BÉLA: A nagyhatalmak — megtörve a lapunkban megjelenő bírálatok súlya alatt — el­határozzák, hogy feloszlatják hadseregüket. JAKOBSZ ISTVÁN: Mi leszünk. (?) MAGYAR SZÓ 3. oldal G. Leslie: A második Hold-utazás komphajó le­válása a Hold 4n tííj­ körül keringő íj A нЧ Apollo minta- Ujj­­ú űrhajóról \_/ Ц1и úgyszólván za­vartalanul ment végbe. Joe és Frank, a két pilóta nyugodtan néz­te a radar képernyőjét, né­ha-néha egy-egy pillantást vetettek a műszertáblára, és olykor egy-két tizedmásod­­percig üzemeltették a raké­ták egyikét. Közben a radar füttyögé­­se gyakoribbá vált. A csil­lagközi térség sűrűségmérője szerint a komphajón kívül növekedett a hélium, a nát­rium és a lítium atomjai­nak száma. Az interstelláris térség ugyanis nem teljesen üres, köbcentiméterenként néhány atom mindenütt ta­lálható. A Hold közelében ez a sűrűség növekedett. — Úgy látszik, a Hold tömeg­vonzásának hatására — ál­lapította meg magában Joe. Joe egy röpke pillantást vetett társára, Frankre. El­mosolyodott, mert a sisakon keresztül is jól látta, hogy Frank homlokán izzadság gyöngyözik. — Mi az Frank, nem mű­ködik a hűtőberendezés? — kérdezte. Frank elvörösödött. Kicsit röstellte, hogy Joe észre­vette szorongását. Joe azon­ban nem rótta meg ezért. Érthetőnek találta, hogy az ember az ismeretlen előtt mindig szorong. A félelem csak akkor veszélyes, ha megbénítja az ember tevé­kenységét, elveszi józan íté­lőképességét. űrhajósok __đ már meg­térbb szokták a jt*m Jjji jjJP alatt állan-Ш 1! 1ШШ11Ш11 dóan farkas szemet néz­tek vele. Annyira megszok­ták, hogy közömbössé is váltak. A kilövés előtt az űrhajósok úgy érzik magu­kat, mint amikor a közönsé­ges halandó, a földi járókelő csúcsforgalom idején átvág az úttesten. A radar szerint a Hold felszíne már mindössze 16 kilométernyire van a komp­hajótól. Joe bekapcsolta a táskarádió nagyságú számí­tógépet, és a leszállást most már az elektronikus beren­dezés irányította. Nekik más feladatuk nem maradt, mint ellenőrizni a szerkezetek munkáját. — Frank, ügyelj a műsze­rekre — szólt oda Joe a tár­sának. Úgy gondolta, jobb, ha ad valami elfoglaltságot a fiúnak, legalább nem ma­rad egyedül gondolataival. Önkéntelenül is nyújtózott egyet, és rádöbbent, hogy tulajdonképpen neki sem mindegy a Holdra való le­szállás, bár részt vett az el­ső Hold-expedícióban. Hir­telen nyernie kellett, egymás után kétszer is, mert ré­mülten vette észre, hogy az ő háta is nedves az izzad­ságtól. Tettetett nyugalom­mal az űrruha hőmérsékle­tét szabályozó készülék gombjához nyúlt, és kissé balra fordította. Frank, úgy látszik, már „magéihoz tért”, mert felszabadult, mosolygó arccal fordult a parancsnok felé, és gunyorosan megje­gyezte: — Úgy látszik, főnök, hogy ezek a ruhák nem olyan tökéletesek. Az előbb nálam fűtött, most meg ... — Kupán váglak, ha gú­nyolódsz — vágta el Joe Frank csúfolódó megjegyzé­sét. — Nem szeretem, ha valaki falra festi az ördögöt — folytatta morogva. — Ha a ruha elromlik, akkor jobb, ha indulunk is vissza. Joe-t dünnyögésében egy zökkenés szakította meg. Csodálkozva vette észre a radarok,­ hogy a távolság­­mutató a Holdhoz képest 0 métert mutat. Itt ragyo­gott a Nap. A kísérte­ties alakú sziklák és hegyek itt-ott va­kítóan tündöklöttek. A komphajó három lába szilárdan állt a talajon. Joe egy gombnyo­mással üzembe helyezte a lábakba szerelt tapogató csápokat, amelyek pillanatok alatt közölték, hogy milyen erővel hatoltak a talajba, tehát hogy milyen szilárd és milyen az anyag össze­tétele. Joe ezután megpróbálta üzembe helyezni a felemel­kedésre szolgáló tolórakétá­kat. Baj esetén ugyanis nem a Hold felszínét fogják ta­nulmányozni, hanem hozzá­fognak az elromlott szerke­zet javításához. A rakéták­tól függ, hogy visszakerül­nek-e valaha is a Földre, családjukhoz, barátaikhoz. A vizsgálat jó eredmény­nyel végződött, és Joe hoz­zálátott a második próbá­hoz is. Bekapcsolta a Gei­­ger-számlálót. A szerkezet békésen ketyegett, jelezvén, hogy a sugárzás nem ve­szélyes. Felderítő útra elsőnek Frank indult. Az utasítás szerint a komphajón kívül mindig csak az egyik pilóta tartózkodhat, a másiknak a műszerek mellett a helye. Négy óra elmúltával felvált­ják egymást. Frank alig várta már azt a pillanatot, amikor először teszi lábát a Hold felszíné­re. Próbaképpen ugrott egyet, hogy a gyakorlatban is meg­győződjön, könnyebb-e itt, mint a Földön. A Holdon ugyanis a vonzóerő a földi­nek mindössze egyhatoda. Frank kicsit akart ugrani, de­­ akkorára sikerült, hogy majdnem orra bukott. A műszerek elhelyezése után Joe tv-kamerával in­dult útnak. A képeket egye­nesen a Földre küldte, hogy a támaszponton is lássák, milyen környéken értek ta­lajt. Franknak ez volt a máso­dik Hold-utazása, benne ez a négyórás kirándulás már nem váltott ki akkora izgal­mat, mint fiatal geológus társában. Mégis figyelmesen szemlélődött, és ahol csak valami érdekeset látott, le­hajolt, hogy zsákjába tegye. Tszonnégy órás ott-tartózko­­dás után Joe és Frank visszaindult, hogy a Hold­tól 128 kilo­méternyire találkozzanak Thomas Apollo mintájú ha­jójával. Az 1590 kilogram­mos tolóerőt kifejtő rakéta­­motort pontosan hat percig üzemeltették. Ekkorra már elérték az 5760 kilométeres óránkénti sebességet. A Holdról való elindulás után egy órával a komphajó mű­szertartálya már közel volt az Apollo űrhajóhoz. Az összekapcsolódás is simán ment végbe, és a két Hold­­utas átmehetett a nagyobb, háromszemélyes hajóba. Ma­gukkal vitték azt a 36 kiló­­nyi kőzetet, port és homo­kot, amit a Holdon gyűjtöt­tek össze. Miután a filmek és a magnetofonszalagok is átkerültek az Apollóra, a komphajó műszertartályát lekapcsolták, hogy az egy­magában folytassa keringé­sét a Hold körül, ők pedig beindították a hatalmas haj­tóműveket, és 9000 kilomé­teres óránkénti sebességgel visszaindultak a Föld felé. Ezzel befejeződött a máso­dik Hold-expedíció is. Mérföldkövek a Hold-kutatásban 1959. JANUÁR 2. — A Szovjetunióban egy több lép­csős rakéta segítségével útjára bocsátották a Duna—1 jel­zésű Hold-szondát. A 361,3 kilogrammos műszertartály 5000—6000 kilométerrel tévesztette el célját. 1969. SZEPTEMBER 14. — A 390 kilós Luna—2 a Holdra zuhant, az Arkhimédész-kráter közelében. A Föld állandó kísérőjének felszínére néhány szovjet állami cí­mert juttatott. 1959. SZEPTEMBER 24. — A Luna—3 elnevezésű Hold-szonda először készített felvételeket a Holdnak Földről láthatatlan oldaláról, és a képeket bolygónkra sugározta. 1964. JÚLIUS 31. — A Ranger—7 jelzésű amerikai űr­laboratórium a Holdra való leereszkedés közben több ezer felvételt készített és sugárzott a Földre. Ezt a kísérletet az amerikaiak megismételték 1966. február 20-án és má­jus 24-én. 1966. FEBRUÁR 3. — A Luna—9 jelzésű szovjet űr­­laboratórium végrehajtotta az első sima leszállást a Hol­don. A soron következő három nap alatt a Hold-szonda értékes panorámafelvételeket sugárzott a leszállás kör­nyékéről, és méréseket végzett. 1966. ÁPRILIS 3. — A szovjet tudósok Hold-körüli pályára vezényelték a Luna—10 műbolygót. A Hold tér­ségében végzett méréseket. 1966. JÚNIUS 2. — A Surveyor—1 amerikai űrhajó simán leereszkedett a Holdnak Viharok tengere elneve­zésű térségében. Két hét alatt sok ezer felvételt sugárzott környezetéről. 1966. AUGUSZTUS 10. — Útjára indult Lunar Orbi­ter—1. A Hold körül keringett 50 kilométeres távolság­ban. Azokat a Hold-tájakat fényképezte, ahol majd az idén és a jövőben az amerikai űrhajósok leereszkednek. 1966. DECEMBER 24. — A Lunar—13 a Hold felszí­néről adott televíziós közvetítés mellett talajvizsgálatot is végzett. 1967. ÁPRILIS 17. — A Surveyor—3 amerikai űrhajó a Hold felszínéről színes televíziós felvételeket küldött. Közben talajvizsgálatot is végzett. 1967. SZEPTEMBER 11. — A Surveyor—5 amerikai űrhajó tapogató csápjaival fizikai méréseket végzett a Holdon. A Surveyor—6 november 10-én megismételte ezt a műveletet, ezenkívül vegyileg is elemezte a leszállás helyének térségét. 1968. SZEPTEMBER 19. — A Szonda—5 szovjet űr­­állomás az űrrepülés történetében először megkerülte a Holdat, és visszatért a Földre. Az önműködő berendezés Hold körüli repülése közben sok tudományos adatot gyűjtött össze és hozott magával.

Next