Magyar Szó, 1970. május (27. évfolyam, 118-147. szám)
1970-05-01 / 118. szám
im. nr. зв.—V. u 2. MAGYAR SZÓ Szlovéniában bodorítják az osztrák lányokat Csempészgyanús munkatársunk útibeszámolója a jugoszláv-osztrák határról A radgonai mura-HÍD, amelyet az őszszel Tito és Jonas elnök adott át rendeltetésének, a két ország jó viszonyát is jelképezheti: szilárd, megbízható alapokra épült, és rajta az utas minden fölösleges zaklatás nélkül kelhet át. Kivéve e sorok íróját, akit határrendőreink és vámosaink olyan példás ellenőrzésben részesítettek a szomszédos országba való távozása előtt, mint egy közveszélyes kábítószer-csempészt. Az emiatt megvárakoztatott utasok arcán mélységes megvetés tükröződött, és bizonyára ezt gondolták: — Ha ilyenek nem volnának, már régen megszüntethették volna a vámhivatalt. Az alapos vizsgálatnak azonban előzményei vannak. Az átkelés előtt ugyanis, mint újságíró érdeklődtem a virágágyásokkal körülvett, takaros kis vámház alkalmazót támnál egyről s másról. Például arról, hogy hány határátjárón lehet átkelni Ausztriába. Azt megtudtam, hogy nemzetközi átkelőhelyből nyolc van, de hogy országközi hány van, amelyen csak a két ország lakosai közlekedhetnek, azt bizony nem tudták. —■ Ahol falu van a határ mentén, ott átjáró is van — mentegetőztek. TAVALY CSAK RADGONÁNÁL mintegy hárommillió utas kelt át a határon, zömükben jugoszláv és osztrák. A Murahíd felépítése óta különösen a teherforgalom növekedett, de nem szabad elfeledni, hogy a hidat az ősszel adták át a forgalomnak, s az idei genforgalmi idény csak most kezdődik. A nyáron bizonyára sokkal többen ejtik útba ezt a határátjárót, mint korábban. A legtöbben kishatárforgalmi engedéllyel lépik át a határt. Régebben havonta négyszer utazhattak, most akár naponta többször is. A határátjáró tömzsi, kopaszodó parancsnokának ezt a megállapítását tréfának vettem. Ott talán még nem tartunk, hogy csak úgy ide-oda sétálgassunk egy olyan határon, amely két eltérő társadalmi rendszerű ország között húzódik!• De bizony így van — bizonygatta. — Sok radgonai napjában négyszer is átmegy a hídon, főleg aki a szomszéd városban, Radkersburgban dolgozik. Először reggel, munkába menet, azután délben kétszer, amikor hazajön ebédelni, majd visszamegy az üzemhez és végül délután, amikor a munka befejeztével hazajön. — Este nem megy véletlenül vissza, hogy megnézzen egy jó krimit Radkersburgban? — Ugyan, kérem! A tévé mellett?! Három ország féltucat adója gondoskodik napi krimiszükségletéről! — adta vissza a labdát. Noha már unhatta tolváncsiskodásomat, még azt is megkérdeztem tőle: mit vásárolnak az osztrákok nálunk, és mit érdemes nekem venni Ausztriában?• Az osztrákok főleg pálinkát, szeszes italokat, ciga- rettát, cukrot, húst és hentesárut visznek magukkal. De sokan csak azért jönnek, hogy jól megvacsorázzanak, és kimulassák magukat. Több radkersburgi lány rendszeresen nálunk csináltatja a frizuráját. — Erre nincs vám? — Hacsak az osztrákoknál nincs__ — És mire költhetném én Ausztriában a kicsempészett dinárt? Mert hallom, hogy most, az idegenforgalmi évad elején igen jól váltják pénzünket. Huncutul mosolyog: — Vegyen kint egy mosógépet, arra jó nagy a vám, és nem lehet eldugni De ha vám nélkül akarja megúszni akkor csak déligyümölcsből vásároljon be, ott olcsóbb és jobb is. Amikor néhány ÓRA MÚLVA, már mint utas, másodszor is a határátjáróhoz érkeztem, a fiatal vámos — aki az előbb olyan szolgálatkészen vezetett a parancsnokhoz — most a legkomorabb arckifejezéssel fogadott. Jobb időket látott bőröndöm tartalmát a pultra rakatta velem, és ráérősen leltárba vett minden darabot. Mintha zoknimban néhány gramm kábítószert rejtettem volna el A pénztárcámban titkos rekeszek után kutatott, és közben keresztkérdéseket tett fel Talán azért, hogy megjegyezzem: a határ az határ, még korunkban is. Nem kell a világjáró utasnak túlságosan elbíznia magát J. GARAS Béla A CIA-é a döntő szó az USA indokínai politikájában Az Egyesült Államok már 1967-ben a maga szolgálatába állított egy kambodzsai csoportot, amely elszánta magát Norodom Szihannik uralmának megdöntésére. Ez a csoport a Khmer Szórai volt és amerikai munkaadója kezdetben az 5. különleges osztály, majd a CIA (Central Intelligence Agency) volt. Ezek a részletek az idén derültek ki, amikor John McCarthy Jr. százados zöldsapkás tiszt fellebbezett 1968-as elítélése ellen. Azért ítélték el, mert meggyilkolta a csoport egyik tagját. Az áldozat állítólag kettős ügynök volt aki a kambodzsai kormánynak is dolgozott. Ez ugyan magában még nem bizonyítja, hogy a CIA felelős a Phnom Penh-i államcsínyért, de nyilvánvalóan nem sajnálkozik miatta. Az amerikai külügyminisztérium szokatlanul gyorsan elismerte az új kormányt és a Washington Star szerint hivatalos személyek úgy vélik, hogy az új fejlemények következtében a vietnami háború megfelelő mértéket öltött. „A hivatalos személyek éveken keresztül azzal érveltek, hogy az Észak és Dél harcát Vietnamban nem kezelhetjük légüres térben, hanem az a volt francia Indokína jövőjéért folyó általános csata része” — ezt a nézetet vallotta mindig is a CIA, amely még a franciák távozása előtt betette a lábát ebbe a térségbe. Miután régóta kapcsolatai voltak ebben a térségben, fölénybe került a hagyományos minisztériumokkal — a külügy- és a hadügyminisztériummal — szemben; politikai tanácsait gyakran elsőbbségben részesítették a dél-vietnami politika kialakítása során, és természetesen a CIA irányítja a laoszi háborút is. Ez a hivatal előszeretettel viseltetik a diktatórikus, vagy katonai kormányok iránt. Nyilvánvaló példa erre Ngo Dinfa Diem korábbi és Thieu jelenlegi dél-vietnami elnök, valamint Phoumi Nosavan laoszi tábornok, len Nol tábornok, egyike az új vezetőknek, ugyanebbe a kategóriába tartozik. Hivatalos személyek kijelentették: a kambodzsai eseményeknek közvetlen kihatásuk lesz a vietnami háborúra, mert az új kormány megakadályozza, hogy az utánpótlás eljusson a Vhletkong csapatokhoz. Abban reményednek, hogy az élelmiszerblokád következtében csökkenni fog az ellenséges csapatok harci ereje Vietnamban. Lehet, hogy ez az optimizmus ma megalapozottabb, mint korábban volt, de az emberben erős kételyek támadnak. A kambodzsaiak — akárcsak a laosziak — mindig túlságosan józanok voltak, és a CIA jelentései továbbra is kétségesnek tűnnek. (The Times) S. oldal A hettitáktól a hippikig • TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK Isztambul, április végén Az isztambuli állomáson kifüggesztett felirat három világnyelven figyelmezteti az érkezőket, hogy műértékeket tilos kivinni az országból. A figyelmeztetés és a török törvénykezés szigora ellenére, sehol a világon nem csempésznek ki több történelmi értékű műtárgyat, mint Törökországból. A mai lapok arról cikkeznek, hogy ezentúl a diplomaták bőröndjeit is át kellene vizsgálni, mert a „sérthetetlen” kofferek mélyén távoznak az ország legnagyobb kincsei. Majd szó szerint vehető, hogy minden ásónyomra becses régiségek fordulnak ki a földből, hiszen Kisázsiában három és fél évezred előtt a hettiták birodalma állt, és erre jártak a frigek és Nagy Sándor, görög és római városok létesültek, majd a bizánci sas terjesztette ki szárnyát a vidék fölött, amíg a lófarkú ozmán kópiákat nem szúrták le az Aranyszarv-öbölben. A mürdülü asztalártól A magyar fülnek otthonosan cseng az ü betűkben gazdag török nyelv, halmozása mégis túlteng a mürdülü szóban, ami főnököt jelent, és Jasar Okcaoglu isztambuli rendőrfőkapitány ajtajára volt felírva. A hagyományos díván, a kereveten folytatott beszélgetések kellemes emlékeként felszolgálták a főkapitány íróasztalán a szirup édességű törökkávét vagy kívánság szerint a csaját, a kis, kehely formájú poharakban illatozó erős teát — miközben a mordaly eligazított a csempészek bonyolult birodalmában. Legutóbb egy gyilkossággal egybekötött múzeumrablás bolygatta fel a kedélyeket A rendőrség néhány óra leforgása alatt elfogta az izmiri múzeum fosztogatóit, Hans Max Kroneder nyugatnémet állampolgárt és a jugoszláv származású gyilkost aki vasdoronggal ütötte le a múzeumőrt Felmérhetetlen értékű kincseket csempésznek ki Törökországból. Az ókori tárgyakat aprópénzért vásárolják a fura holmik értékét nem ismerő török paraszttól, vagy a műérték töredék részéért veszik meg a régiségkereskedőtől. Aphrodité görög istennő márványból faragott fejéért „bőkezűen” kétezer dollárt fizettek a műkereskedőnek, ám a szobor tényleges értéke meghaladta a kétszázezer dollárt Egy amerikai kiállításon bukkant fel az a 137 részből álló bronzkori nyakék, amelyet a török állam visszaperel, mert csempész úton került ki az országból A mákonyról Az ókorban Kisázsián át vezetett népek vándorútja, manapságaz ópium vándorol errefelé Nyugatnak. Négyszáz tonnára becsülik az ország évi mákonytermelését amelyből a török állam mindössze száz tonnát vásárol fel, a többi hazai fogyasztásban kel el, vagy titkos csatornákon folytatja útját a hippik birodalmába. Ópiumszívásért kétévi börtön jár, de az isztambuli lebujokban és az előkelő Taxim negyed klubjaiban, az őrökkel védett zárt helyiségekben — nem titok — beteges révületbe süllyednek a kábítószerek élvezői. Nem múlik el nap, hogy a lapok ne közölnének hírt letartóztatott ópiumszívókról vagy csempészekről. Tegnap két német lányt fogtak el Fényképük megjelent az újságokban, a szokásos fehér sávval a szemükön, ami tapintatosan felismerhetetlenné tette arcukat ópiumcsempészésért háromtól harminc évig terjedő börtön jár, de egy turistának álcázott csempész esetében halálos ítéletet mondott ki a török bíróság. A hippik rongyosgárdája Isztambulba zarándokol, mert az a hír járja, hogy olcsó az ópium — mondták a rendőrségen. A csaknem hárommillió lakosú város alvilágában ordasokra bukkannak a vállalkozó szellemű hippik, és nemegyszer hamisítatlan rémtörténetek akaratlan szereplői lesznek. A kábítószerek Nyugatnak vezető titkos útja Törökországból Jugoszlávián át vezet. Mintegy tíz hazánkfia” csücsül sok évi börtönre ítélve a török tömlöcökben, mert részesei voltak a közel-keleti maktejz folyatásának. Az oprari csempészés jugoszláviai központjait tartós figyelemmel kíséri az Interpol is. Alighanem szociológiai felmérésre szorul, miért Svrljiga faluból kerül elő a legtöbb jugoszláv ópiumcsempész. A tilos megkívánó»« kisebb jelentőségű, kevésbé káros, de nem sokkal veszélytelenebb a jugoszláv polgárok teacsempészése Törökországba. Az ottani rokonoknak kedveskednek vele a látogatásra érkező boszniai vagy macedóniai hozzátartozók, máskor azonban a dinár kicsempészését helyettesíti a határon át vitt néhány kiló tea. Pedig Törökországban anynyi tea terem, hogy a kávészürcsölést is messze túlszárnyaló teázás sem tudja elfogyasztani. A teatermelők lázonganak, mert a feldolgozó gyárak csak a legjobb minőségű leveleket vásárolják. Két hete valóságos ostromállapot van a Fekete-tenger menti falvakban. Az elégedetlen parasztok feldúlták a gyárakat, túszként fogva tartják több teaüzem igazgatóját, és a falusi csendőrség erősítésére katonaságot vezényeltek a vidékre. Magas vám védi a hazai teát a külföldi behoztaltól, de mert örök emberi gyarlóság a tiltott után való vágyakozás, a törökök hajlandók kétszeres árat fizetni az idegenből hozott teáért Soha ízesebb teákat nem ittam, mint Törökországban, az ottaniaknak viszont a Jugoszláviából csempészett tea zamatja kell! Isztambuli konzulátusunkon halmozódnak az iratcsomók a teacsempészésért letartóztatott honpolgáraink eseteiről. A konzul csak szemlélő minőségben lehet jelen a bírósági tárgyaláson, amely százados törvények betartásával bonyolódik. A bizonyításra megidézett tanú nem köteles megjelenni, elővezetni nem lehet, ám tanúskodás nélkül nincs bírói ítélet. A néhány kiló teát csempésző áldozat ezalatt a török fogda áporodott levegőjét szívja, sokszor hónapokig, mindaddig, amíg a tanú nem kegyeskedik megjelenni. A fordító közvetítésével lefolytatott tárgyalás nem léleküdítő, mert a fordító gyarló nyelvismerete sokszor tragikusan nevetségessé változtatja a bírósági értekezést. A bírói függetlenség következménye, hogy a török joggyakorlat nem egyöntetű, és előfordult, hogy ötkilónyi teát csempésző honfitársunk kilenc hónappal megúszta a törvénysértést, míg egy másik háromévi börtönre ítéltetett a suttyomban hozott két kiló teáért. Mindössze egy török líráért nagyszerű teát lehet inni Isztambulban, nagyobb árat nem érdemes fizetni érte. STEINITZ Tibor