Magyar Szó, 1972. augusztus (29. évfolyam, 210-224. szám)
1972-08-01 / 210. szám
Rend, 1072. augusztus 1. MAGYAR SZÓ Kairó hét kérdésre kért választ a Szovjetuniótól A Newsweek értesülései a szovjet szakértők hazarendelésének hátteréről . Az izraeli televízió szerint Egyiptomban leszereltek néhány rakétasorompót New Yorkból jelenti az AP és az AFP. A Newsweek című amerikai hetilap azt állítja, hogy Szadat elnök csak azután követelte a szovjet katonai szakértők kivonását, miután a szovjet kormány másodszorra sem volt hajlandó választ adni a Szovjetunió közel-keleti politikájával kapcsolatban feltett hét kérdésre. A Reuter értesülései szerint a hetilap erre vonatkozó cikkét a lap egyik szerkesztője írta Szadat elnöknek az egyiptomi kiadókkal folytatott beszélgetés során elhangzott megjegyzései alapján. Szadat a Newsweek szerint június 1-én hét kérdést intézett Brezsnyevhez, és tudtára adta, hogy Egyiptom jövőbeni politikája a kérdésekre adott válaszoktól függ. Az egyiptomi elnök állítólag tudni szerette volna, hogy a Szovjetunió hajlandó-e leszállítani azokat a fegyvereket, amelyeket Kairó már több ízben kért. A kérdéseket június 15-én megismételték, a válaszok pedig állítólag csak július 7-én érkeztek meg, és az egyiptomiak számára teljesen kiábrándítóak voltak. Ezt követően Kairó követelte a katonai szakértők kivonását. A követelés a Newsweek szerint a következő négy pontból áll: 1. Valamennyi szovjet katonai szakértőnek július 17-étől számított 15 napon belül távoznia kell Egyiptomból, 2. Minden szovjet katonai berendezés egyiptomi ellenőrzés alá kerül, 3. Minden Egyiptomban levő katonai felszerelését Moszkva vagy eladja Egyiptomnak vagy elszállítja az országból, 4. Minden további egyiptomi— szovjet tárgyalás Kairóban folyik. Tel Aviv-i hírek szerint az izraeli televízió katonai hírmagyarázója vasárnap este úgy vélekedett, hogy gyakorlatilag befejeződött a szovjet katonai szakértők Egyiptomból való kivonásának első szakasza. Jól értesült körökre hivatkozva a hírmagyarázó azt is elmondta, hogy Egyiptomban maradt néhány szovjet rakétaüteg föld-levegő rakéták kilövésére, viszont leszereltek és elszállítottak , több más típusú rakéta kilövésére alkalmas rakétasorompót. A kommentátor szerint a szovjet szakértők elvitték a legkorszerűbb elektronikus berendezéseket is, és ez nagy mértékben gyengíti Egyiptom légvédelmi rendszerét. Az izraeli televízió szerint az egyiptomiak felszólították a Szovjetuniót, hogy vonja ki az országból a Tu- 16 típusú repülőgépekből álló rajt is, amelynek feladata az volt, hogy kísérje a VI. amerikai hadiflottát a Földközi-tengeren. A New York Times véleménye szerint — jelenti az AP — Szadat egyiptomi elnök nagyobb mértékben járulna hozzá hazájának érdekeihez, beleértve a közelkeleti válság megoldását is, ha civakodás helyett nagykövetet cserélne az USA- val. A lap szerint, noha Szadat elnök továbbra is bírálja az USA-t, a Washingtonnal szembeni arab front megszilárdítására irányuló erőfeszítései a múlt héten újabb kudarcot vallottak, hiszen Szudán is úgy döntött, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatokat az USA-val, ezt megelőzően, egy hónappal ezelőtt pedig már Jemen helyreállította diplomáciai kapcsolatait Washingtonnal. Izrael magyarázatot kér Waldheimtől Abba Eban izraeli külügyminiszter kijelentette, hogy Izrael magyarázatot kért majd Kurt Waldheim, ENSZ-főtitkártól ,,arabbarát” nyilatkozatára vonatkozólag. A külügyminiszter közölte, hogy utasították Joseph Tekoahot, Izrael ENSZ- nagykövetét, hogy kérjen magyarázatot Waldheimtől. Hírek Kína nemzetközi kapcsolatainak bővüléséről Pekingbe látogat a brit külügyminiszter Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter október végén Kínába látogat. A brit külügyminisztérium már hónapok óta előkészületeket tesz a látogatásra, amely tulajdonképpen a rendkívül sikeres brit—kínai együttműködés egyik szakaszának végét kell, hogy jelképezze. Úgy hírlik, hogy hamarosan Londonba érkezik Csiao Huan-hua kínai külügyminiszter-helyettes, valamint a kínai külkereskedelmi miniszter. Ezzel kapcsolatban londoni körök hangsúlyozzák, hogy az utóbbi hónapban számottevően bővült a két ország együttműködése, s ebből a politikai megfigyelők arra következtetnek, hogy javultak London és Peking politikai kapcsolatai is. A brit külügyminiszter egyébként moszkvai útja előtt látogat el Pekingbe. Egyelőre még nem biztos, hogy Home ellátogat Moszkvába is, mivel London és Moszkva között folyó erre vonatkozó tárgyalások még nem jártak eredménnyel. Schröder sürgeti a Bonn-—Peking diplomáciai kapcsolat megteremtését Bonnból jelenti az AP. Gerhard Schröder, a nyugatnémet parlament külügyi bizottságának elnöke, az ellenzék vezére, kéthetes kínai látogatásáról visszatérve sajtóértekezletet tartott, s ezen síkraszállt amellett, hogy a Német Szövetségi Köztársaság és a Kínai Népköztársaság mielőbb vegye fel a diplomáciai kapcsolatokat. Kijelentette, hogy kínai tartózkodása során meggyőződött arról, hogy nincs, semmi akadálya a két ország diplomáciai kapcsolatai megteremtésének. Csou En-laj miniszterelnökkel és a többi kínai vezetővel folytatott tárgyalásai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítása minden előfeltétel nélkül megtörténhet. Az NSZK ne adjon beutazási engedélyt a rhodesiai sportolóknak - követeli a brit Munkáspárt A brit Munkáspárt végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén hozott határozatában ellenezte Rhodesia részvételét a müncheni olimpiai játékokon. A határozat szerint bármely rhodesiai sportegyüttes részvétele a hónap végén kezdődő olimpiai játékokon, tulajdonképpen támogatást jelent a fajüldöző kormánynak, ez viszont ellentétben áll az ENSZ határozataival, amelyek felszólítják a világszervezet valamennyi tagállamát, hogy tegyenek megtorló intézkedéseket a rhodesiai kormány ellen. A Munkáspárt vezetősége felkérte a nyugatnémet Szociáldemokrata Pártot, hogy követelje a nyugatnémet kormánytól a Biztonsági Tanács és az ENSZ-közgyűlés Rhodesiával kapcsolatos határozatainak tiszteletben tartását. A Biztonsági Tanács ugyanis 1968. és 1970. évi határozatával megtiltotta az ENSZ-tagállamoknak, hogy beutazási engedélyt adjanak a rhodesiai útlevéllel rendelkezőknek. Az ENSZ-közgyűlés a maga részéről már tavaly követelte, hogy a világszervezet tiltsa meg Rhodesia részvételét az olimpiai játékokon. Hírcsere-egyezmény az AP és Hszinhua között Pekingben tegnap megállapodás született a hír- és fényképcseréről az amerikai Associated Press és a kínai Hszinhua hírügynökség között. Ezzel az egyezménnyel 22 év után első ízben létesül ismét kapcsolat egy amerikai és egy kínai távirati iroda között. új kapcsolatok jönnek létre India és Pakisztán között Swaran Singh beszéde a parlamentben Delhiből jelenti a Reuter. Swaran Singh indiai külügyminiszter tegnap a parlamentben mondott beszédében kijelentette: India hajlandó az „új” Pakisztánt barátjának tekinteni. Beszédét az ellenzéki Sangh párt 12 tagja megpróbálta közbekiáltásokkal félbeszakítani. A párt egyébként a parlament épülete előtt tüntetéseket is rendezett. Singh a Simlában kötött egyezményt a béke, a barátság és együttműködés megteremtéséhez vezető úton megtett első lépésnek minősítette. Hangsúlyozta, hogy az egyezmény révén új kapcsolatok jönnek létre India és Pakisztán között. Az elmúlt negyed évszázad tapasztalatai szerint a külső beavatkozás rendkívül nagy mértékben megnehezíti a felmerülő problémák megoldását. A két ország ezúttal megállapodott abban, hogy az egymás közötti problémákat békés tárgyalások útján rendezi. Az észak-írországi zavargásokban a múlt hét végén 81 ember vesztette életét. Felvételünkön protestáns fiatalok tüntetnek az utcán amiatt, hogy a múlt heti zavargásokban a rendőrség letartóztatta és bántalmazta őket KOLERAVESZÉLY AMERIKÁBAN Az amerikai egészségügyi minisztérium járványmegelőző intézetének jelentése szerint a fejlett légi forgalom nagymértékben hozzájárul a kolera terjedéséhez a nyugati félteke országaiban. Az amerikai orvosok azonban jobban félnek attól az eshetőségtől, hogy a kolera járvány méreteket ölt Latin- Amerikában, mintsem hogy elszigetelten felüti fejét az USA egyes vidékein. Dr. Eugene Gangarosa, a járványmegelőző intézet igazgatója kijelentette, hogy egy esetleges latin-amerikai kolerajárvány nagy károkat okozna az USA gazdasági érdekeinek. Mint ismeretes, a kolerajárvány veszélyére már egy évvel ezelőtt figyelmeztettek több nyugati ország egészségügyi szakértői, attól való félelmükben, hogy az újabb járványhullám, amely még 1961-ben kezdődött Indonéziában, kiterjed az amerikai kontinensre is. Egyelőre azonban nem észleltek kolerás megbetegedést Amerikában. A helyzet annál is inkább veszélyes, mert az amerikai előírások nem teszik kötelezővé a védőoltást azon személyek számára sem, akik a járvány veszélyeztette országokba utaznak. Az amerikai egészségügyi minisztérium jelentése szerint a kolerajárvány legfőbb fészkei Bangladesh, Nyugat-, Észak- és Közép-Afrika, valamint Délkelet-Ázsia. Szadat Líbiában Kadhafival megtárgyalja Egyiptom és Líbia teljes egyesülésének tervét Tobrukból jelenti a MENA. Anvar el Szadat egyiptomi elnök tegnap Kairóból az egyiptomi határ közelében levő líbiai Tobrukba érkezett, hogy Moammer el Kadhafival, a Líbiai Forradalmi Tanács elnökével tárgyaljon Líbia és Egyiptom egyesülésének kérdéseiről. Úgy hírlik, hogy Szadat ■ elnök több napos líbiai tartózkodása alatt találkozik a forradalmi tanács néhány tagjával, és véleményt cserél velük az arab országok Izraellel szembeni tevékenységének egybehangolásáról és fokozódásáról. Szadat és Kadhafi az idén immár másodszor találkoznak , először februárban folytattak megbeszéléseket az egyiptomi vezetők moszkvai látogatása után. Szajed Marei, az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságának első titkára az egyetemi hallgatók alexandriai kongresszusán tartott beszédében vasárnap kijelentette: Szadat és Kadhafi Tobrukban megvitatja Egyiptom és Líbia teljes egyesülésének tervét. Hozzátette, hogy az egyiptomi és a líbiai Arab Szocialista Unió egyesülésének tervét becikkelyezésre már a két államfő elé terjesztették. Az egyiptomi hadseregnek két ütközetet kell megvívnia Kairóból jelenti a MENA. — Izrael csak katonai erővel kényszeríthető rá, hogy távozzon a megszállt területekről — jelentette ki Szadat elnök pár nappal ezelőtt a tengerészek előtt tartott beszédében. A kairói Al Akhbar tegnapi vezércikkében továbbá közli: Szadat hangsúlyozta, hogy a hadseregnek két ütközetet kell vívnia: az egyiket megtorlásként, a másikat pedig az ország felszabadításáért. A lap Szadat beszédét kommentálva megállapítja: e nyilatkozat „pofonként” hat azokra, akik úgy vélekednek, hogy Egyiptom számára a közvetlen tárgyalásokon kívül nincs más kiút. Arafat kimerült Kairóból jelenti az UPI: Jasszer Arafatot, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezérét kimerültség miatt egy alexandriai üdülőhelyen helyezték el. Az Al Ahram értesülései szerint Arafat vasárnap két óra hosszat tárgyalt Szadat elnökkel a helyzet legújabb fejleményeiről, valamint a Szovjetunióban tett látogatásáról. Galeb Párizsba, New Yorkba és Georgetownba utazik Kairóból jelenti a MENA. Murad Galeb egyiptomi külügyminiszter pénteken Georgetownba utazik, az el nem kötelezett országok külügyminisztereinek értekezletére. Útközben rövid időt tölt Párizsban és New Yorkban. Georgetown tartózkodása alatt ellátogat néhány latinamerikai országba, és tájékoztatja vezetőiket a közelkeleti fejleményekről. Brandt Norvégiában tölti pihenőjét A Közös Piacról tárgyalt a norvég miniszterelnökkel Brandt nyugatnémet kancellár és Bratteli norvég miniszterelnök vasárnap este nem hivatalos politikai tárgyalásokat folytattak. A találkozó után Bratteli újságíróknak kijelentette, hogy az európai helyzetről és a Közös Piac bővítéséről tárgyaltak. Brandt pihenőjének egy részét tölti Norvégiában. Finnország felveszi a diplomáciai kapcsolatot az NDK-val A Német Demokratikus Köztársaság és Finnország képviselői tegnap Helsinkiben megkezdték tárgyalásaikat a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Ha a tárgyalások sikerrel végződnek, Finnország lesz az első európai kapitalista ország, amely diplomáciai kapcsolatokat létesít a Német Demokratikus Köztársasággal. Az ENSZ elé kerül a két Korea egyesítésének kérdése Észak-Korea kormánya közleményt adott ki — jelenti az UPI hírügynökség Tokióból —, amelyben követeli, hogy az ENSZ tűzze 27. ülésszakának napirendjére a két Korea békés egyesítésének elveiről közzétett nyilatkozatot. A világszervezetben különben Algéria és még néhány ország már határozati javaslatot terjesztett elő, hogy kedvező feltételek megteremtésével segíteni kell Korea békés újraegyesítését. Mint ismeretes, a két Korea képviselői július 4-én tették közzé az ország egyesítésének elveiről szóló megállapodást. Jövőre parlamenti választások lesznek Törökországban Ankarából jelenti az AFP. Ferit Melen miniszterelnök kijelentette, hogy ha I meglesznek a szükséges előfeltételek, a jövő év októ- Iberben megtartják az általános választásokat Törökországban. A kormányfő a szükséges előfeltételeken valószínűleg a politikai programjában előirányzott reformintézkedéseket értette. Törökországban két évvel ezelőtt tartottak általános választásokat. A Köztársasági Párt és az Igazságpárt vezetősége különben már megállapodott abban, hogy a választásokat legkésőbb 1973 októberéig meg kell tartani. ■ T- Eredményesen folyik a magyar könnyűipar rekonstrukciója ! Egy TASZSZ-hír szerint Magyarországon az év első felében 4,5 százalékkal növe-kedett a könnyűipari terme- I lés. A könnyűipari cikkek I kivitele általában 20 százalékkal, illetve a szocialista országokba 27 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában. A magyar könnyűipari miniszter nyilatkozata szerint eredményesen folyik a könnyűipar rekonstrukciós programjának magvalósítása, és a jelenlegi ötéves tervben 145 művé-«- f n--'" ruháznak be ebbe az iparágba. 3. oldal