Magyar Szó, 1973. július (30. évfolyam, 178-192. szám)
1973-07-01 / 178. szám
Vasárnap, 1973. július 1. , MAGYAR SZÓ Jugoszlávia Helsinkiben ugoszlávia európai politikája része hazánk egységes külpolitikájának és azok az álláspontok, amelyeknek érvényesüléséért kiállunk Helsinkiben, ugyanazon az elveken alapulnak és ugyanazok a célok vezérlik őket, amelyekért Algírban is síkraszállunk, és amely elveket — mint ismeretes — a belgrádi, a kairói, lusakai csúcsértekezleten, a georgetowni tanácskozáson és az ENSZ- ben is állandóan képviseltünk — így foglalta össze hazánk álláspontját képviselőházi expozéjában Miloš Minic külügyi titkár. Ezzel egyszersmind megadta annak az álláspontnak a leglényegesebb komponenseit, amellyel Jugoszlávia képviselői a kedden kezdődő helsinki értekezletre mennek. Nincsenek békés szigetek A jugoszláv álláspont egyik kiindulópontja, hogy Európát nem lehet és nem szabad elszigetelni a világtól, mert nem lehet reális az a politika, amely feltételezi, hogy lehetséges egy békés sziget a világ nyugtalan tengerén. Ennek a tételnek kettős vonatkozása van: a világ többi részén kialakult helyzet okvetlenül befolyásolja az európai biztonság sorsának alakulását, és azokat az elveket, amelyeket az európai országok közötti viszonyban alkalmazni kívánnak, ki kell terjeszteni Európa meg a világ többi része közötti viszonyra is. Európa és a világ többi része közötti kapcsolat egy percig sem volt kétséges, nemcsak azért, mert mind a két világháború az európai országok ellentéteiből indult ki és csapott át más földrészekre, hanem azért, is, mert a hidegháború, amely az európai országok között dúlt, a világ minden pontján éreztette hatását és fordítva: avilág különböző pontjain kialakult válságok a múltban is és most is hatnak az európai eseményekre. Különösen vonatkozik ez a közel-keleti válságra, amely az európai országok határai közelében robban ki és tart már évek óta, döntően befolyásolva a Földközi-tenger egész vidékének légkörét. .Ebből a tényből kiindulva a mediterrán országok — az álláspontjukat támogató Jugoszlávia segítségével — már az előkészületek során érvényt szereztek annak a véleménynek, hogy az európai biztonság kérdése elválaszthatatlan a Földközi-tenger térségétől, meg kelltehát hallgatni a mediterrán országok véleményét is. A Helsinkiben kezdődő külügyi értekezleten és a későbbi munka során fokozottabban kifejezésre jut majd az a vélemény, hogy az európai helyzet javulása nem lehet tartós, amíg háborús tűzfészkek vannak a világ más részein, különösen pedig az európai országok közvetlen közelében. Egyetemes elvek De nem szigetelődhet el Európa földünk döntő fontosságú kérdésétől, a fejlettek és fejletlenek közötti szakadék elmélyülésének problémakörétől sem. Nemcsak azért, mert az európai országok érdekeivel is ellentétben állna, ha a részt vevők — a fejlett európai országok, az USA és Kanada — létrehoznák a „gazdaságok klubját”, amely fejlettségének magaslatáról nézne le a világ többi, elmaradottabb részére. A helsinki értekezlet tehát nem hallgathat az európai biztonságot is fenyegető Európán kívüli veszélyekről, s a fejlődő országok problémáit sem hagyhatja figyelmen kívül. A másik vonatkozása annak a tételnek, hogy Európa a világ része az, hogy azokat az elveket, amelyeket az európai országok közötti viszonyban kívánnak alkalmazni, ki kell terjeszteni az Európán kívüli országok iránti viszonyra is. Jugoszlávia már az előkészületek során ezt az elvet képviselte és képviselni fogja a továbbiakban is. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy egy európai ország pillanatnyilag három gyarmati háborút is folytat. Egészében véve illúzió volna azt hinni, hogy az államok közti viszony demokratikus elveit őszintén és következetesen lehet Európában alkalmazni akkor, amikor ugyanezek az európai országok más országok iránti viszonyukban lábbal tiporják ezeket az elveket. A realitások a realitás, hogy Európa nem szigetelhető el a világ többi részétől, csak része a helyzetnek, amellyel Helsinkiben számolni kell és amelynek elismertetése Helsinkiben a jugoszláv tevékenység célja lesz. Emellett más realitások is vannak, amelyeket az európai országok közötti viszonyban is figyelembe kell venni: más alapokra kell építeni az európai országok közötti viszonyt és nagyobb figyelmet kell szentelni azoknak a közös problémáknak, amelyek közel hozhatják az európai országokat, vagy ellenkezőleg: a viszály forrásai lehetnek közöttük.Abból kiindulva, hogy Európa nem lehet a tömbök földrésze, Jugoszlávia már az előkészületek során azt az álláspontot képviselte, hogy nem lehet különválasztani a biztonság politikai és katonai vonatkozásait. Voltak ugyanis országok, amelyek a biztonság katonai vonatko-zásait továbbra is a tömbök kiváltságának tartják, és vannak olyan hírek is, hogy a NATO az európai biztonsági értekezlet második szakaszának kezdetét is attól teszi függővé, milyen ütemben haladnak a tömbök tagjai között az európai haderők csökkentéséről folyó tárgyalások. Jugoszlávia szerint Helsinkiben is tárgyalni kell a biztonság katonai vonatkozásairól, méghozzá úgy, hogy minden európai ország szerepet kaphasson e sorsdöntő kérdések megtárgyalásában és rendezésében. Azok között a kérdések között, amelyek közelebb hozzák az európai országokat, de viszályt is támaszthatnak köztük, ha helytelen politikát folytatnak, Jugoszlávia előtérbe állítja a kisebbségek és a vendégmunkások kérdését. Európa majdnem valamennyi országának érdeke ugyanis, hogy a kisebbségek és a vendégmunkások a híd szerepét játsszák az országok együttműködésében. Ezt a két kérdést tehát úgy kell kezelni, hogy ne támasszanak nehézségeket az államok közötti viszonyban, hanem ellenkezőleg: az együttműködés, a közeledés serkentői legyenek. BÁLINT István A hét egyik legjelentősebb jugoszláv vonatkozású eseménye volt a JKSZ küldöttségének kubai látogatása. Pártküldöttségünket, amelyet Stane Dolane, a Végrehajtó Iroda titkára vezetett, havannai tartózkodása utolsó napján fogadta Fidel Castro, a Kubai KP első titkára is 1 Magas kor miatt csillárkészító és galvanizáló üzem, 4 Újvidék központjában, mi a hellyel és utcai helységgel együtt eladó. Számtalan, 1 külföldi viszonylatban is 4 kiváló stílus csillármodellekkel, gépekkel, árurak- s tárral ellátva. Az üzem 550 éve áll fenn, szakkörökben ismert, továbbfejlesztési lehetőség adva van. Hollitischer Leo,Céjvidék, Lenin t tér 8. f 3. oldal Lakhatóbb lett a Föld Washingtonból hazatérőben Leonyid Brezsnyev félúton megállt Párizsban. Két napig, hosszú órákon át tárgyalt Pompidou elnökkel a francia főváros közelében fekvő Rambouillet kastély Napóleon-szobájában —amit ezúttal nem kell jelképnek tekinteni. A Brezsnyev—Nixon találkozó, a két világhatalom között létrejött megállapodások után, a szovjet közélet első számú személye Párizsban az európai reagálásokkal ismerkedett. Giscard d’Estaing pénzügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott előzetes nyilatkozatában hangsúlyozta ugyan: a franciák büszkék rá, hogy a Szovjetunióval más országok is az együttműködés útjára léptek, amelynek „a franciák voltak az úttörői” — a Pompidouval folytatott tárgyalás azonban kimutatta, hogy több kérdésben fenntartással élnek, illetve eltérő állásponton vannak a washingtoni és a San Clemente-i fehér palotákban hozott egyezményeket illetően. Pompidou nézete szerint minél előbb, de sietség nélkül kell fedél alá hozni az európai biztonsági és együttműködési tárgyalást, ugyanakkor azzal a megkötéssel él, hogy a Kelet és a Nyugat államfői csak akkor találkozzanak „szupercsúcson” — amiben a nyilatkozatok szerint Brezsnyev és Nixon már megegyezett —, ha a lényeges kérdésekben kielégítő megoldást találtak mind a 34 résztvevő ország számára. Francia különvélemény hangzott el a Rambouillet kastélyban a középeurópai haderőcsökkentést előkészítő tárgyalásról is. Erre Jobert külügyminiszter minapi parlamenti felszólalásából következtethetünk. A franciák nem akarnak még egy „külön státusú” övezetet Európában, és helytelenítik, hogy az egyezséget a két tömb között kívánják elérni. A harmadik ellenvetés a hadászati atomfegyverek korlátozására vonatkozott. A két legnagyobb atomhatalom közötti nagy horderejű megállapodás, amely szerint a jövő év végéig korlátozzák, sőt csökkentik a nukleáris támadó fegyvereket, nincs ínyére Franciaországnak, és nem is akarja magára vonatkoztatni. Kitartóan folytatni kívánja a nagyokhoz viszonyítva törpe méretű ütőerejének fejlesztését, és Nyugat-Európa önálló védelmét szorgalmazza, amelyben Franciaország lenne az elsőhegedűs. A Brezsnyev és Nixon találkozóján létrejött egyezményekkel szemben általában két irányzat nyilvánult meg. Szembefordultak vele a legreakciósabb körök, a hidegháború megrögzött hívei. Másrészt gyanakvás nyilvánult meg a két világhatalom gyorsuló ütemben megvalósuló közeledésével — egyesek szerint: összeesküvésével szemben, mert vannak, akik attól tartanak, hogy a kis és nagyobb országok és népek érdekeit mellőzve, a hátuk mögött és fejük felett egyezkedtek. Brezsnyev is, Nixon is „történelminek” nevezte második találkozójuk eredményét, Kissinger pedig kijelentette, hogy „a kapcsolat alapjában megváltoztatja a háború utáni politikai helyzetet". A két világhatalom békés együttélése, a hidegháborús korszak felszámolása merőben új és békés kor hirdetője, s biztonságosabbá, s lakhatóbbá teszi Földünket." A két tárgyaló is megérezte azonban, hogy egyezkedésükből gyanakvások is fakadnak, ezért már tárgyalásaik folyamán igyekeztek eloszlatni a félelmet. Mindketten kijelentették, hogy a megállapodások nem irányulnak más országok érdekei ellen. Elsősorban Kínát igyekeztek megnyugtatni! A moszkvai Pravda hangoztatta, hogy Brezsnyev látogatása az Egyesült Államokban „nemcsak a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztéséhez, hanem az egész nemzetközi helyzet javításához is jelentékenyen hozzájárult”. A bonni kormány szóvivője, von Wechmar kijelentette: — Külön figyelmet érdemel, hogy a találkozó kihat az enyhülési politikára. — Megelégedéssel állapította meg, hogy „a washingtoni értekezlettel további jelentőséget nyertek Bonn keleti szerződései”. Az angol visszhang kedvező, azonban a hagyományos „kivárni és meglátni” jelszót hangztatják. Elütő hangot pendített meg Luns, az Atlanti Szövetség főtitkára: „ A feszültség enyhítésekor, amikor haderő csökkentésről esik szó, veszélyes illúziók születnek. A kis méretű fegyverzetcsökkentés is ábrándokba ringat egyes európai országokat, mert azt hiszik, hogy már beköszöntött az évezredes béke. A tokiói Aszahi című napilap is fenntartást hirdet: „Japánnak nem szabad szolgamódra együttműködnie az orosz— amerikai békében. Erősítenie kell kapcsolatát Kínával, és az ázsiaiakkal megszervezni Ázsia békéjét. A nagy találkozóról Mini- titkárunk is szólt a Szövetségi Képviselőház múlt heti ülésén. — A világ joggal elvárja — mondta —, hogy Brezsnyev és Nixon megbeszélései és a szovjet—amerikai egyezmények politikai értelemben új ösztönzést adnak a nemzetközi kapcsolatoknak. — Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az országok és népek „tevőleges tényezők kívánnak lenni, és egyenjogúan részt venni mindazon kérdések megoldásában, amelyek közvetlen érdekükbe és az általános érdekbe vágnak”. A világ tartós békéje valójában csak a kis és nagy országok közreműködésével, és érdekeik tiszteletben tartásával lehetséges, mert a fegyverek egyensúlyán csak ideig-óráig lehet bűvészmutatványokat bemutatni. STEINITZ Tibor A félretett dosszié AZ EGÉSZ VILÁG a Mixon—Brezsnyev találkozón figyelt, hisz aki valameyest is reálisan tekint a nemzetközi élet összefüggéseire, jól tudja, hogy az egyetemes béke és biztonság egyik döntő fontosságú tényezője a nagyhatalmak egymás közötti viszonyának alakulása. Nos, ilyen szempontból valóban megelégedéssel nyugtázhatta és örömmel üdvözölhette az egész nemzetközi közvélemény a washingtoni csúcstalálkozó eredményeit, a nagyok minden várakozást felülmúló egyetértését, a kölcsönös érdekek nagyfokú tiszteletben tartását és egy olyan új korszak kibontakozásának jeleit, amelyben a gyilkos fegyverkezési hajszát talán a nem kevésbé ádáz, de sokkal nehezebb és hasznosabb, nem a biztonságot fenyegető, hanem a jólétét gyarapító gazdasági versengés váltja fel. Persze, az általános megelégedésbe és örömbe üröm is vegyül. A világ népei és országai még mindig kételkedéssel vetik fel a kérdést: vajon a hidegháború gyors feledését kívánó két óriás kézfogása nem szolgálja-e csupán az ő javukat és megállapodásaik nem történnek-e a náluk kisebbek, erőtlenebbek és szegényebbek kárára. Ez a félelem annál indokoltabb, mert a bilaterális lelkesedés közepette a nagyok mintha megfeledkeztek volna azokról a nagy ellentmondásokról, megosztottságokról és válságokról, amelyeknek következményei ugyanolyan veszélyesek lehetnek a világra nézve, mint a nukleáris fegyverek, amelyeknek használatától a Szovjetunió és az Egyesült Államok ünnepélyesen eltiltották magukat. ..... hat. A KÖZEL-KELETI tűzfészeknek például — írva és mondva — tizenöt sort szentel a különben igen terjedelmes, majd húsz gépelt oldalnyi kaliforniai közös közlemény. Nem csoda hát, hogy az arab kelet országaiban csalódást okozott a Brezsnyev—Nixon találkozó kimenetele. Ha egy évvel ezelőtt az arab országok még bizonyos megértést tanúsítottak az iránt, hogy a moszkvai találkozón — ahol a Szovjetunió és az USA megalapozták új kapcsolataikat — a közel-keleti kérdés természetszerűen háttérbe szorult, most semmi és senki nem tudja eloszlatni meggyőződésüket, hogy válságban közvetlenül érdekelt két nagyhatalom — tekintettel ellentmondó érdekeikre ebben a térségben, amely miatt egy pillanatra sem szeretnék kockáztatni globális együttműködésük és egyetértésük eddigi eredményeit — egyszerűen csak belelapoztak a közel-keleti dossziéba és máris félreértették. A Biztonsági Tanács három héttel ezelőtt félbeszakította a közel-keleti konfliktusról folytatott vitáját, hogy megvárja a szupercsúcstalálkozó kimenetelét, melytől pozitív kezdeményezést remélt a válság megoldása felé, és a világszervezet erőfeszítéseinek ösztönzését.. Ehelyett az történt, hogy a szovjet—amerikai közös közlemény említést sem tesz az ENSZ-ről, a Biztonsági Tanács ismert határozatáról vagy Gunnar Jarring missziójáról. Az egyetlen új körülmény az, hogy mindkét fél szerint ,,fokozott figyelmet kell szentelni a palesztinai nép törvényes érdekeinek”. Amenynyire az utóbbi mozzanat általános tetszésre és helyeslésre számíthat, az előbbi ugyanannyira aggodalmat kelt az arab világban. AZ AGRESSZIÓ áldozatai, elsősorban Egyiptom, a Biztonsági Tanács vitáját és a Brezsnyev—Nixon találkozót is azon diplomáciai törekvései funkciójába igyekezett illeszteni, amelyeknek célja a jelenlegi patthelyzet áthidalása. A washingtoni csúcstalálkozó azonban mintha hallgatólagosan továbbra is szentesítette volna a sem háború, sem béke állapotot. Noha higgadtabb arab diplomáciai körökben nem is reméltek csodát Brezsnyev és Nixon találkozójától, és Szadat elnök a Vjesniknek egy hónappal ezelőtt adott interjújában figyelmeztetett is rá, hogy sem Egyiptom, sem más arab országok nem várhatják a közel-keleti válság megoldását csupán a nagyhatalmaktól, amelyeknek megvannak a maguk sajátos érdekeik ebben a térségben, illetve a közel-keleti erőviszonyokat is globális stratégiájuk szemszögéből mérlegelik, mégis nemcsak nyilvánvaló a kiábrándulás az arab fővárosokban, hanem bizonyosszemrehányások is elhangzottak már, és ez esetleg újabb átmeneti elhidegülést okozhat Kairó és Moszkva kapcsolataiban. Nagyon valószínű, hogy a közeljövőben magas rangú szovjet küldött vagy küldöttek utaznakaz arab metropolisokba, vagy fordítva: arab vezetőket hívnak meg a Kremlbe, hogy első kézből értesítsék őket a washingtoni csúcstalálkozó eredményeiről, amely a Közel-Kelet, de a tágabb mediterrán térség országai számára sem oszlatta el a bizonytalanság felhőit. MENDREI Ernő